Október negyedik vasárnapja

A héten ízelítőt kaptunk a télből, megérkezett az első fagy is. Nem tudom, tesóm hol látta az előző bejegyzésben említett havas esőt, ezt én kétszáz méterre tőlük (ilyen messze lakik) nem tapaztaltam, de a kedd reggeli talajmenti fagyot, azt igen. Leányom nagy ovációval fogadta a rossz időt: "De jó, esni fog a hó, szánkóval megyünk oviba, és jön a Mikulás!" Szegényt egy kicsit le kellett hűtenem, de ez nekem is tanulságul szolgált: van, akit a ronda idő is örömmel tölt el! Mondjuk, az nem én vagyok :-). A rossz idő kapcsán lapítottunk is rendesen a házban, nehezen toltuk ki a képünket. Azért a kukoricakórót szecskává aprítottuk - gyújtósnak. Az a nénike, aki évek óta elvitte a kórónkat, idén itthagyta, nem kellett neki, nyakunkon maradtak a szárak. Némi töprengés után ezt a hsznosítási módot találtuk ki. Jól ki kell szárítani, és akkor megússzuk az annyira utált aprófa-hasogatást. Van tizennyolc kéve, lesz dögivel, csak bírjuk aprítani! Így legalább elfogy a kóró. A kukoricaleveleket meg majd a kertben elégetjük a többi gazmaradvánnyal együtt.

A fagy lecsipkedte a paprika leveleit, és a lágyabb szárú gazok is megfagytak. A cukkini is tönkrement, ezt speciel sajnálom, mert volt még rajta pár bébike,amit megettem volna, és a mostani langy időben prímán érhetett volna. Mindegy, keresünk helyette a kertben más falnivalót!

A nagyra nőtt bimbós keleket a szél kifektette, de rossz idő, fagy ide vagy oda, a hernyók nem bírtak "elhunyni" a töveken. Ilyen bundakabátban biztos nem is fáznak.

A sárgarépát és a céklát - biztos, ami biztos - felástuk. Szép termést szüreteltünk: bár tavasszal gyengécske lett a vetemény, de a trágya és a locsolás megtette a magáét. És a fajtát is sikerült eltalálni. Répából a Vörös óriás nevűt vetettük még tavasszal. Nem csalatkoztunk: jócskán találtunk méretes gyökereket a föld alatt. Ez igazán kitart majd az újig.A céklát kicsit későn vetettük, amiben a saját trehányságom is közrejátszott. A vetőmagos zacsikat mindig el kell dugdosnunk valahová, mert Nyunyit ez jobban csábítja, mint a Hello Kittys tetkós rágó, és mindig kihasogatja a tasakokat. A békesség kedvéért jobb, ha nem is látja a zacsikat, így mindig elrejtem azokat valahová. Megvettem először a céklamagot - eldugtam a leány elől- és eltűnt. Megvettem másodszor - ugyanígy jártam. Végül a harmadszorra vásárolt mag került - már egy kicsit későn - a földbe, de panaszta így sem lehet okunk: van gömbölyű és guriga alakú egyaránt, és jó nagyok. Ez is ellát majd minket, Hédiéket és a dédit egész télen át. (Megjegyzés: az eldugott négy tasak céklamagot a múlt héten találtam meg a gyógyszeres szekrényben, a kötszertárolásra használt doboz alatt. Találtam még szamócamagot a spejzban az egyik tavalyi lekvár mögé eldugva, és salátamagot az aszalógép alatt. Az őszi nagytakarításkor lehet, hogy találok még néhány ilyen tasakocskát. Még az a jó, hogy a legtöbb magnak egy-másfél év a szavatossági ideje...)

A piros, gömbölyű, harmadvetésű hónapos retkeket már rég kiettük. Kellemes volt ez az időzítés, mert a paprikákból már kezdtünk kifogyni, amikor a retek a színre lépett. Ízes falatka volt, csak túl kevés. Vetettem vele együtt jégcsapretket is. Szemre gyönyörű, szép, fehér retkek, egészséges zöld lomb... egészen addig, amíg meg nem kóstolod.... Nyelvfacsaróan csípős és még fás is, pocsék, gyomorforgató. Nem is próbálkozok vele többet. Vigasz, hogy a leveles kel szép és harsogós zöld, és a késői sali is fejesedik, pont most, amikor letermőben van tesóm másodvetésű salija, ami eddig ellátott minket is friss zöld levelekkel.

A kert egyébként igeny nyomasztó látványt nyújt, csak a petrezselyem, paszternák, feketegyökér, póré, retkek, kelek, brokkolik vannak bent, minden más feltépkedve, tarra kopasztva. A sárga sivárságot itt-ott tarkítja néhány zöld folt, meg a gazok kormos, fekete égetési helyei. Virágok se igen vannak, csak pár tő krizantém. A kanna és dália gumóit felástuk, a rózsát visszavagdostuk.

A héten a kóróaprítást be kell fejezni. Rendbe akarom hozni a sziklakertet még a tél beállta előtt. Most már lehet avart is takarítani ezerrel. Akarok még a héten csipkebogyót szedni a telken, szörpnek. És fejembe vettem, hogy mindenféle fűszernövényecetet, likőrt, olajat fogok előállítani, és karácsonyra osztogatni. Ehhez szívemből kérem főzős-sütős-gyümölcstermelős olvasóink segítségét, akik már bepróbálkoztak hasonlóval!

A héten ettünk a kertből lecsót, rántott zöld karfiolt (ocsmányságához és rossz terméséhez képest igen finom!), cukkinifőzeléket, hatalmas adag céklasalátát. Anyuci még be akart fenyíteni babbal, de szerencsére nem sikerült keresztülvinnie az akaratát... Zöld karfiolból lett leves a bab helyett. Az eltettből volt rakott zöldbab, és az eperlekvár is jól fogy. A meggybefőttekből is nyitottam fel tesóm névnapi sütijéhez...

Végül pár kép az épülő hídról... Ma reggel készítettem, olyan gyönyörű volt a pirkadat! Éppen kibújt a Nap a Mosoni-Duna felett

Nyugat felé tekintve ezt láthatjuk a hídról:Ez a kép a Halászi és Mosonmagyaróvár közti kis tónál készült:A vízen úszó madár egy búbos vöcsök, de a kép nem adja vissza olyan hűen a panorámát, mint amilyen a valóságban. Még ma én is fotózok egy sort... Ha jönnek az igazán hideg, télies napok, úgysem lesz kedvem kujtorogni. Gondolom ezzel ti is így vagytok... :-)
Nos, igen! Új kertes blog tűnt fel a láthatáron, mindenképpen érdemes a legalaposabb áttanulmányozásra!

Betakarítás, téli készülődés

Az utóbbi két hétben kerti munka szempontjából turbóra kapcsolhattunk. Az őszön belüli télies napokban (még havas eső is volt egyik délután) egy hajnali fagy elegánsan lerendezte a babot, paradicsomot, paprikát, úgyhogy rapid tempóban mentettem a menthetőt. Kesztyűben téptem a kerítésről a szélben lobogó méteresbabokat. Fagyasztóba került végül 2 csomag vajbab, 4 csomag fejtőbab, aztán a sorsára várva dekkolt a teraszon egy vödör paradicsom (jó része zöld vagy félérett) és egy vödör paprika.
Előző hévégén nagymamanézőban voltunk Mohán, onnan pedig szintén felpakolva érkeztünk: sütőtököt, almát, paprikát kaptunk.
A hét elején tehát penészmentő/lecsófőző napot tartottam a saját paprikáinkból meg a mamától kapottból. Mami jórészt fűszerparikát nevelt, jó csípőset és a fagy elől megmentett ilyen zöld, félérett erőspaprikából állt az ajándék jó része. Mire megpucoltam és fölszeltem, már égett a kezem, a szemembe is sikerült belenyúlni, úgyhogy sejtettem a lecsó jellegét. A fagyasztás előtt egy adagból készítettem magunknak kolbászos-tojásos lecsót, utána úgy éreztem, képes leszek tűzokádó bemutatót tartani valami tűztános showban petróleumnyelés nélkül is. Szóval ebből az "erősen pikáns" lecsóból is kikerült négy csomaggal.
Maminak egyébként van egy szülőfalujából, a szabolcsi Mándokról való kiváló édes, nagytermésű, kápiához hasonló fajtájú paprikája, abból is kaptunk. A magját utolsó szemig begyűjtöm és abból is nevelek jövőre palántát.
A kerti tisztogatás során kinyűttem az összes maradék egynyárit, a megcsúnyult büdöskéket, mindenféle magszárakat. A virágágyásból kikerültek a fagytól tönkretett sarkantytúkák. A dísznövények közt most a szélhozta magból kikelt füvek gyomosítanak, azokat is kitépkedtem. Az évelők egy részét visszavágtam. A komposztkupac már Bábel tornyához hasonló...
A liliomok már szépen kifejlesztették a téli levélrózsáikat, gyönyörű élénkzöldjükkel az ágyásban most ők a legdíszesebbek, aztán jön a télizöld és örökzöld cserjék ideje. A kitépett virágok alatt most már látni a nyár folyamán szépen kifejlődött nefelejcspalántákat. A krizantémokon kívül virágzik még az ezüstös hamvacska.
Ezüstös-fehér színfoltot alkot még az egyik árnyékos sarokban kúszó, lassan megerősödő fehértarka levelű borostyán.

A kert egy eldugott sarkában találtam teljes, tehát teltvirágú nyári violát, azt a kedves parasztkerti virágot. Minden évben kísérletezem a palántaneveléssel, idén a nyár elején csupa egyszerű virágú, fakó színű csúfság lett a dédelgetett növénykékből. Eléje került a kannavirág, és elfelejtkeztem a kis mostohagyerekeimről. Őszre kelve pedig lila ponponvirágokkal lepett meg a néhány nyarat átvészelt tövecske egyike.

A violáról Erdély, Torockó jut eszembe, no meg a kertből frissen szedett fodormentából főzött tea. A magyar házakat első látásra fel lehetett ismerni, ha másról nem is, de leglább a viágokról. Egy ládába két muskátli vagy verbéna került, piros és fehér, zöldnek meg ott a levele. Ezt senki sem tilthatja meg, míg a magyar zászló kihelyezéséből adódhatnak zaklatások...
A labdarózsa anyuéknál egyszerűen lesárgul, nálunk -nem tudom miért- pompás vörösre színeződik ősszel. Ennyire szép:



Tudja valaki, miért van ez, hogy ugyanazon növény (mert az enyémet bujtással szaporítottam, tehát gyakorlatilag azonos vele) két különböző helyen különbözőképp színeződik ősszel?
A legkitartóbban virágzó évelő a kokárdavirág, most még zsúfolásig telve van tarka virágfejekkel. Abban bízom, hogy a védett fekvésben talán kibírja decemberig. A karácsonyi asztalra friss kerti virágot behozni számomra minden éveben igen-igen nagy boldogság.
Van még pár virág, amelyeken az utolsó bimbókat kinyílásra serkentette az utóbbi két-három enyhébb időjárású nap. Az utolsó virág a keserűfűn:
A körtékre kacsintgató legutolsó mályvarózsa, amelynek hullott magjából mindenhol fejlődnek a kis palánták:
A japán szellőrózsát számos elegáns előkertben láttam pompázni az utóbbi hetekben, szerény erdei rokona májusban produkálja a fővirágzást, de néhány bimbót mostanra is kinevelt:

A díszfüvek is szépen kalászosodnak, üde zöldjük a tél közepéig megmarad.
Fontos feladatuk van, ők játsszák a rózsák háttérnövényeinek szerepét:
Még a nyár elején kaptam egy picike tő valódi mini rózsát.,olyat, ami NEM törpésítőszerrel kezelt parkrózsa. Nyáron inkább csak fejlődött, októberre viszont ilyen rózsaszínnel tarkás, gyönyörű virágokat hozott úgy 3-4 cm-es méretben.

Az őszi lombszíneződésben nagy bajnokok a varjúhájak, a levelek pirosas-rózsaszínes sárgák a teljes behúzódás előtt.
Azt hiszem, ezek a fügék már nem fognak beérni,a levelek is egyre barnábbak.



A nyár végén elhatároztuk a zöldségeskert kibővítését, most hétvégén pedig elkezdtük a megvalósítást. Ennek első lépése a határoló sövény kialakítása. Egy széles, felásott csíkba nyolc zöld smaragdtuját telepítettünk, kiválogatva a legszebbeket az öt éve magról vetett állományból. Eléje pedig az itt-ott eliskolázott apróbb cserjék kerültek: a pálmaliliom a komposzt melletti eldugott, árnyékos helyéről, a gyöngyvirágcserje/túróvirág, a gyöngyvessző, a zanót, közé pedig a ház mögött a melegtől szenvedő rózsatövek. Lazán, ritkásan ültettük a bokrokat, közéjük pedig az ide-oda rendszertelenül ültetett évelőket fogom áttelepíteni, úgyis soknál aktuális a tőosztás. Ágitól kaptam ajándékba egy csomó pompás nárciszhagymát, nekik is príma helyük lesz majd az új ágyásban. A sűrű sövény azért kell, mert az északnyugati széltől szükség van egy kis védelemre a zöldségesben, no meg azért is, hogy a hosszú, keskeny telekből kissé megosztva arányosabb, mutatósabb kertképet kapjunk. Két év múlva látjuk meg igazán, hogy a koncepció és a kivitelezés helyes volt-e. A tuják mögötti gyep feltörésével bővítjük a zöldségest. Ilyen az új ágyás a két végéről nézve, még az évelők nélkül:
Amint eláll az eső, húzom a koszos cipőm és megyek az évelőimhez. A földben van még a sárgarépa és a petrezselyem, a jövő héten vagy azután fel kell még ásni és előkészíteni a téli tárolásra. Lassan elkezdhetjük az őszi ásást is. A földben van még a bimbóskel, (most kezd teremni, a hétvégi húslevesbe -gyógyétel- már tehetünk), a leveles kel (levesnek, rakott kelnek), a spenót, a zeller meg a jövőre végleges helyre kerülő spárgapalánták. A tüzelésből származó fahamut a komposztra is hordjuk, szórunk a megásni való részekre is. Szóval készülünk a télre.

Kiegészítés: Évelőágy
A kertet határoló cserjesor tövében parkoló összes évelőt kiszedtem és tőosztottam, az új ágyásba telepítettem, most már rendeződik a sorsuk. A magasak közé tartozik a szamárkenyér, a cickafark, a közepesekhez a sásliliom és a színes margaréta, az alacsonyakhoz a kúszó boglárka és a dédelgetett kis harangvirágok.

Kiültettem a cserépben dekkoló kis bukszusaimat is, nehogy átfagyjon a gyökérzetük a cserepekben.
A ház mögötti napos részre a rózsák helyébe kiültettem a szintén cserepes zsályát-rozmaringot a sudárzsályával (Perovskia) együtt. Megkapják az esélyt, hogy jövőre gondtalanul élvezhessék a napfényt. Az ültetést alapos komposztozással együtt végeztem.

Felteszek megint egy rejtvénykérdést: kitaláljátok-e, ez mi? Nem fogom három órán belül elárulni a megfejtést, megígérem!

Az október harmadik vasárnapját...

... nem az őszből, hanem a télből hozott ízelítőt. Így szó se lehetett róla, hogy a kertben matassunk. Ehelyett nagy buzgalommal fűtjük fel a kert végéből tavaly télen kivágott korhatag, de hatalmas diófa maradékait a hat éve üzemen kívül helyezett vegyestüzelésű kazánban, mert hát miért is ne - a gázkazán meghibásodott, a szerelő nem bír kiérni. De ne panaszkodjunk, nem fagyoskodunk, sőt, azt fontolgatjuk, hogy pár köbméter kuglit veszünk, és a nem brutálmínuszos téli napok kivételével fával fogunk fűteni, kímélendő a gázszámlát.

A héten inkább kármegelőző jellegű feladatokat végeztünk: a viharos szél és az időjósok által beígért fagy és hó (ami szerencsére nem érkezett meg) hatásaitól megvédendő a maradék termést és a növényeket. Mivel múlt szombaton még langyos eső jött a zivatarral, a szobanövények ki lettek állítva az esőre, hogy az tisztára öblítse a leveleiket. A díszesek a lakásba, a leánderek a telelőbe vonultak. Csak a nagy kaktusz maradt kint, de az mínusz 5 fokig télálló. A hajdani szülinapi virágaimról hajtásdugványokat gyökereztetünk: hátha sikerül átteleltetni őket!

Gyorsan leszedtük a paprikát és a paradicsomot. Utóbbi úgyis diszkréten, apránként rohadozott már az utóbbi hetekben. Azonban a maradék így is jókora adag lett.

Most kezdődik a bimbós kel és a leveles kel igazi szezonja, annak ellenére, hogy a vihar csúnyán megdöntögette őket. A hajdan olyan viruló virágágyások felszámolásra kerültek.

A földben vannak még a répafélék és a paprikák tövei. A cékla is felszedetlen.Ezeket a héten mindet be kell takarítani, és akkor szinte teljesen tar lesz máár a kert. Az a szerencse, hogy annyira nem sürgős - pár fok fagy a gyökérzöldségeknek a földben kibírható.

Apránként - idén utoljára - gyomtalanítjuk a ribizlibokrok alját.

Vár még jónéhány feladat. El kell ültetni a hajtatott kis díszcserjéket és az eddig cserépben, magról nevelgetett évelőket. A paprikaszárak letarolandók, és a kóróvégekkel együtt elégetendők. A nagy kaktusz átültetését - amit május óta halogatunk - szintén meg kell ejteni, mielőtt bekerül telelőhelyére, a folyosóra.

A héten a friss termények fogyasztása mellett a fagyasztókievést is megkezdtük, és ilyenkor a befőttes - és savanyúságos - üvegek is ürülnek már. Azért csináltunk a frissből zöldséges gulyást, sajtos rakott brokkolit, lecsót, meg aszalt meggyes túrókrémet is.

Most már tesóm is írhatna, mert alkotói válságban szenvedek... Őneki volna is mit: a viharral dacolva, mint a környék kerti Robinson Crusoe-ja kapirgált a kertjében, amíg én a radiátorra csavarogva melegedtem! :-)

Fűszerszárogatás

Maradjunk ezeknél a száraz témáknál, mint a mag-és fűszerszárogatás...

Mivel a héten moslék és didergető idő volt, a kert helyett a fűszereket rendezgettük be méltó helyükre, hogy aztán a fazékokba potyoghassanak a hideg téli napokon. A fűszerkötegeket már több hete szárogatjuk a melléképület naptól meleg, levegős falába vert szögekre függesztett kötegekben.

Szegény bazsalikomról csak csecsemőkorában készült fotó. Egész nyáron gyönyörűen nőtt, de kimaradt a fényképezése. Most csak ilyen csúf, félig száradó formában van jelen:

A bazsalikomnövénykék ládája a kazánház ablakába költözött a hidegre tekintettel, ott még lesz alkalma talán a visszavágás után kihajtani. Ha kileveledzenek újra, a szárított mellett friss bazsi is lesz még a télben.

A csombor egy külön történet. Magról vetettem, a bazsalikom mellé a ládikába. Aztán májusban siránkoztam - úgy emléxem- nektek itt a blogban, hogy nem kelt ki. Végül mégiscsak összekapta magát és kihajtott. Anyu egyetlen a lendülettel aprogatta be a sok-sok illatos szárat az ecetes uborkák közé, így megörökítetlen maradt a "csombor-csodatermés", ami azonmód el is fogyott. De nem maradtunk csombor nélkül. Kedves szomszédasszonyunk, Jutka, aki a szépséges Erdélyországból költözött a kertünk mellé, egy hatalmas csokrot adott - csomborból. Azt mondta, hogy neki elege van belőle, mert még a járdahézagból is ez nőtt ki, mindent elfojt a virágágyásban, önelvető. Adott zsengébb hajtást fűszernek, de ígért magszárasat is, vetni. Azt mondta, hogy az ő változata aromásabb, mint a bolti. A magja szintén a Székelyföldről jött, egypár éve hozta otthonról, testvére kertjéből.

A tárkony szintén ugyaninnét való, és ugyanígy a határon túlról érkezett hajdanában az ő kertjébe. Kedves szomszédunk megosztotta a tövet velünk. Aztán nála fajtja veszett a messziről jött tárkonynak. Tavasszal mi osztottuk meg a tövet: a felét visszaadtuk, így senki se maradt tárkony nélkül. Nem sok fogy, csak egy kisebb csokorkát szárogattunk.

Az oregánó nyári kiadásban Hédi kertjében valami meseszép, legalább úgy csalja a pilléket, mint a nyáriorgona. Így ősztájt csak így néz ki. Azonban a vele fűszerezett étel képe biztosan van olyan tetszetős a maga nemében, mint a lepke a virágfürtön... De arról nem tudok fotót mutatni, aki kíváncsi ilyen fotóra, kukucskáljon ide.

A kakukkfűnél bevallhatom: idegen tollakkal ékeskedem... Ugyanis nekünk otthon nincs is kakukkfüvünk, ezt a fűszercsokrot a munkahelyemen szedtem össze, ahol a térkő szegélyeiben és hézagain a szaharai forróságban hatalmas bokrokban vígan tenyészik. Ez lát el minket - és a kollektíva háztartásait is - fűszerrel.

A lestyánt én vetettem tavaly magról a kert szélébe, a vetésforgón kívülre. Aztán szántáskor az eke ráment, kiforgatta, és én azt hittem, kiveszett, amikor meglepetésszerűen, hirtelen tavasszal a borsótábla közepén előbújt. Eleinte szépen leveledzett, aztán meglepték a tetvek. Tövig lenyírtuk, ekkor - ugyanúgy, mint a petrezselyem - szépen megújult, bőven szedhettünk belőle. Ezt fagyasztani is szoktuk.

Hogy mi lesz a száraz fűszerekkel? Ha jól kiszáradtak, kézzel összemorzsoljuk, és kis üvegcsékben kivonulnak a fűszerpolcra. Van néhány fűszer, amit fagyasztani szoktunk, de az másik kategóriába tartozik, amiről még lesz szó...

Egyvalami meg kimaradt innen: a koriander. A poloskaszagú levelek és virágok friss fűszerként nem arattak osztatlan sikert (nevezzük nevén: gusztustalanul büdösnek találtam őket), de a megszedett illatos magok az utolsó szemig elfogytak a különféle savanyúságokba. Talán a múlt heti spájzszemlés bejegyzés képeit ha alaposan tanulmányozom, egy-két szemet még felfedezhetek az üvegekben... :-)

Magszedés

A témát már Hédi is vesézte a múlt hónapban, de nekem is van róla mondanivalóm... (hurrá, egy hét óta ma először ebben a pillanatban kisütött a Nap :-)) Lényegesen nagyobb mennyiségű, és némileg más fajta magokat is megszedünk, mint tesóm. Ezért két bejegyzést szánok a témára.

Amikor kicsik voltunk, akkor még nem voltak kaphatóak a különféle hibrid növények vetőmagjai, csak régi nemesítésű fajták, amiről bátran lehetett magot szedni. És szó, ami szó, kellett is, mert a választék igen-igen szegényes volt. Manapság minden megkapható, kevés kivétellel, de sok magostasakban hevernek az úgynevezett F1-es és egyéb hibridek magjai. Ezekkel kár kezdeni a magszüret szempontjából, mert az ilyen növényekről szedett magokból kelő növények visszaütnek a vad fajtára, nyeszlett terméseket hozva. Tesóm jobbára virágmagokat szed, mi - mivel a zöldséges dominál - zöldségvetőmagokat is.

Persze van, amivel kár kezdeni, például sárgarépát, retket magnak nevelni hótt hülyeség szerintem, amikor tavasszal ezrével kaphatók a legválogatottabb fajták néhol még a csokoládéboltban is. Ennek okán nem gyűjtünk pédául hagymamagot se, bár nagyon egyszerű magot fogni. (bár fontolgattuk, hogy lilahagymamagot nevelünk jövőre.) Van olyan növény, ami meg bőven hoz magot, de elveti magát, így nem is matatunk a magszedéssel. Ilyen a kapor és az édeskömény, a nebáncsvirág és az estike, és ilyen volt korábban a koktélparadicsom is.

Azokról a fajtákról gyűjtünk be magot, amik hozzáférhetetlenek az üzletekben, esetleg túl drágák, és sok fogy belőlük, vagy könnyű, egyszerű a magszedésük.A legtöbbet a sárga virágú és hüvelyű Juliskababból...

és a fehér-tarka tűzbabból szedünk. A tűzbabból rengeteg fogy; magjai mindenütt kaphatóak, de a virágmagok közt árusítják őket, egy-egy tasakban kábé két-három szem van. Mi meg idén csak vetni másfél kilót használtunk el. Tűzbabvetőmag-szükségletünket egy átlagos vetőmagbolt éves készlete sem takarná be... Juliskababvetőmag-készletünk felhalmozása idén véletlenszerűen jött: azt hiszem, tesóm vett anyucinak egy tasak ilyen magot, amit a csemegekukoricára futtattunk. Még sose vetettünk ilyet. Iszonyú sok lett, vajbabként is jó volt. Amikor aztán ráuntunk a vajbabra, ott szikkadoztak szegény száradó babhüvelyek. Egy részét megettük kifejtőként, és rájöttünk, hogy hiába rondák szegény babszemek (olyan nyúlbogyó-szerűek ), kiadósak, bőtermőek, és az ízük finom. Nem hibrid, régi fajta, hálásan termett, így jövőre a saját magból újra futtatjuk a növényeket. A képen a nagy fehérek a tűzbab, a kisebb barnák a Juliskabab szemei.

Érdekes, hogy a második szedésben pink, ibolyalila, fehér és szürke babszemek is előkerültek, azokat egy külön zacsiba tároltuk be.

Lollo rosso-magszár. Egy salátafej valahogy meglapult az ágyások közt, felmagzott, kivirágzott, magot érlelt. Eltettük, mert tavaly csak kínkeservesen tudtunk egyetlen csomag lollo rosso magot szerezni. Remélem, nem vadul félre... Azok a szürkés-pihés pamatok a magok.

Ez meg koktélparadicsom. Pár éve magától, vetés nélkül nőtt a kertben, mint önelvető zöldség, piros és sárga színben egyaránt. Ragya sose kínozta. Aztán a mi kertünkből valahogy kiveszett, de a szomszéd néniében tovább tenyészett. Nemrég tépkedte fel a saját istenadta töveit, akkor kértem pár darabot - magnak. Tavasszal remélem sikerül a szedett magból a szokott módszerekkel palántát nevelnem, és újra elterjesztenem a kertben. (Különösen, hogy tavasszal nem kaptam a boltban magot, pedig akartam nevelni).

A csepp terméseket fölvágtam, a magokat szűrőben vízzel kimostam, aztán egy tálcára terített fehér papírra raktam őket száradni, de előtte nagy betűkkel ráírtam "PARADICSOMMAG". Persze anyu nem figyelte valahogy, és kivágta az egészet. Nem voltam rest, kiböngésztem a kukából a magokat papírostól, újra átmostam, mára már jócskán száradtak, nem úsztak a pirosas trutyiban, mint a képen.

A virágmagokat viszont célirányosan szedtük.

Az őszirózsa egy nemesítetlen, féig vad fajta. Építési telkünkön hihetetlenül elszaporodott ez a szimpla, de nagyon sok virágú növényke. Önmagát elvetette. Amikor az építési munkálatok megkezdődtek, a földtúrás miatt sajnos fajtja veszett, de addigra már hazamentettem annyi magot, hogy egy új házi "tenyésztelepet" "üzemeltessünk" belőle.Csak lila és rózsaszín szirmokat bont, fehér vagy duplás nincs köztük. Viszont korán nyílik, hidegben is hajt, a fagyokat állja, vázában tartós, egy tövön öt-hat virággal. A boltokban kapható fajták általában duplásak, pompás-tarkák, de kényesebbek. Ez a virág azonban mindenféle különös ápolgatás nélkül hálásan hozza virágait, evégből sok magot szedünk belőle: egy egész vödörrel.

A legényfogó virágból idén célirányosan, színekre és dupla változatokra nyomulva szedtünk, nem csak az elénk kerülő első magszárakról arattunk. Ezek voltak az előnyben részesített színek és formák:

Persze a sima rózsaszínből is jócskán szedtünk.... összesen egy 16 literes kőművesvödörrel. A magok a teleltetőben, mindenféle papírdobozokban - és zacskókban, rongy zsákocskákban várják a márciust, amikor újra a földbe kerülhetnek. Magkiszitálgatással meg hasonló pepecs munkákkal nem foglalkozunk, így is jól megerednek tavasszal, hogy épp csak kihámozzuk őket a termésükből. Ez a magszedési bejegyzés a napokban folytatódni fog, az innen-onnan lopogatott, kapott, szedegetett magokkal...