Ezzel a „légenygyűjtés” szóval nem tudok betelni. Ez egy olyan szép, okos, hasznos dologra utal! Talán emlékeztek, a
„lóbabó” termesztésével kapcsolatban találkoztunk ezzel a kifejezéssel. Egy aránylag ismert valamit takar, amivel első gimnazista koromban találkoztam biológiaórán (és mellesleg biológia érettségin is ezt a tételt húztam sok-sok évvel ezelőtt…). Ez pedig a nitrogénmegkötő baktériumok működése a pillangósvirágúak soraiban. A dolgok hőskorában még egészen jól tudtam a "légenygyűjtés" pontos folyamatát, most már azonban ide kell vágnom a precízebb leírást
innen:
A baktériumok között vannak együttélők. Ilyenek például egyes növények, például a bab és a borsó gyökérgümőiben élő nitrogénmegkötő baktériumok, amelyek átalakítják, és felhasználhatóvá teszik a levegő nitrogénjét a társnövény számára. Azok a termesztett növények, amelyek gyökerében nitrogénmegkötő baktériumok élnek, jótékonyan hatnak a szántóföld talajának tápanyagtartalmára. Ezeket a növényeket gyakran vetésforgóba ültetik.
Képet is nézhetünk hozzá:
S hogy ebben mi az olyan csuda érdekes? Az, hogy idén valahogyan sokkal nagyobb területen van a kertben bab és borsó, mint tavaly. És reggel rám jött a megvilágosodás, hogy ez nemcsak a gyomromnak jó, hanem a kert földjének is, ebből komoly hasznot húzhatok, ha ésszel telepítem őket, és nem csak a megehetőségük miatt. Ezt alaposabban körbe kell járnom.
Először is a talajnak okozott gyönyörűségek kerülnek sorra – ez minden dolog elejes: a „légenygyűjtés” haszna. A pillangósok gyökerén éldegélő kis gombócok ugyebár a levegő nitrogénjét megkötve kvázi nitrogénes trágyával táplálják fel a talajt teljesen bio módon, s ha betakarítás után nem tövestől huzigáljuk fel a töveket, hanem a gyökerek a talajban maradhatnak, akkor lebomló szerves anyagaik a talaj humusztartalmát növelik.
Igen! Van a kemény, agyagos földű kertünk, amelyben a talajjavítás mindenféle házi praktikáival próbálkozunk, de a komposzt, tikgané, mulcs mennyisége – mint azt korábban elnyafogtam – sose elég. Vehettünk volna tavasszal szervestrágyát, amiről lebeszéltek: olyan érett ganét kínáltak jó drágán, amely tavaly egész évben gyomban állt. A trágyával egyetemben tetemes mennyiségű gyommagot is bevásároltunk volna ezzel. Műtrágyázni meg nem óhajtok: árt a talajnak, és még drága is.
Így örök gond a talaj javítása. A pillangósok egy elég „házias”, kellemesen kevés munkával járó talajjavítási lehetőséget jelentenek a számomra. A lehetőség teljes kiaknázásához azonban az alábbi dolgokat kell figyelembe venni.
Először is Kerpely Kálmán írása szerint az alábbiakat kell tudni( itt ez a lóbab példájánn van ismertetve, de szerintem minden pillangósra igaz lehet):
„Természetes, hogy a frissen trágyázott földben a lóbabó légenygyűjtő képessége alig érvényesűl, mert nitrogénszükségletét a rendelkezésre álló könnyebb forrásból, a talaj bő nirtogénkészletéből fedezi … A frissen trágyázott földben növekvő lóbabó gyökerein az ugynevezett légenygyüjtő gumók csaknem sima felületüek, míg a két év előtt trágyázott földbe került lóbabó gyökérgumói tele vannak kitüremlésekkel, szemölcsös kiemelkedésekkel, ami az ugynevezett „bakteroidok” jelenlétének biztos ismertető jele. A gyökérgumók magukban véve ugyanis még nem biztosítékai a légenygyűjtésnek, ez csakis a bakteroidok jelenlétében válik erélyessé, ami külsőleg a gumók felületének sürü szemölcsös kitüremléseivel válik felismerhetővé. Ha a gyökérgumókon ilyen bakteroidos kitüremlések egyáltalán nem, vagy csak csekély számban fordulnak elő ( mint pl. a frissen trágyázott földben), akkor a légenygyüjtés minimális és megfordítva.”
Magyarul: nem kell előzetesen agyonganézni a talajt, mehet a kicsinykét feljavított préribe a borsó és a bab, csak nedvesség legyen. Ebben van is igazság, a borsó sokszor túlélő jellegű életvitelt folytat, de a bab kényesebb.
Másodjára – és erre eddig nem is gondoltam – úgy kell összeállítanom év elején a vetési tervet, hogy a kert minden darabjára jusson a kerti szezonban pillangós termény: akár első- akár másodvetésként.
Harmadszor jó lesz, ha a gyökerestől kiszaggatással, bár igen kényelmes, felhagyok, és a gyökereket a földben hagyom. Idén már a kistraki nagyot fejlesztett a technológián, nem kell kézzel kapálgatnom az újraművelendő darabot, a gép elvégzi helyettem, elég a csoffadt szárakat levágnom.
Ezt pedig tökéletesíthetem azzal, hogy az üresen maradt, kevésbé gazos, és aránylag művelt területekre (pl. a krumpliszedés utáni földdarab) fehér mustármagot szórok ki, és az november végén úgy ahogy van, le lesz szántatva. Ezen kívül a nyár folyamán mulcs-mulcs-mulcs, télben fahamu, tikgané. Biztos kell egypár év, mire olyan lesz a kert, mint Hédié, de szerintem nem csinálom hiába.
Most pedig a szorgos légenygyűjtők munkájának eredményeként létrejött gyomorsimogató objektumokról értekezem.
Meguntam idénre az évek óta nagyjából mindig Kelvedon-törökbab-Maxidor fajtákon alapuló termelést, és valami újabbra vágytam. Nosztalgiával gondoltam a régi fehérbab-fajtákra, a rózsaszín kifejtőbabra. Idén formába lendülhettem. A borsók közül lett Rajnai törpe, Kelvedon, Zsuzsi és Carlos Oskar. A Rajnai évek óta nem volt, idén vetettem újra, és virított, gyors, bő virágzás után már érleli az ennivalót (nem lesz nehéz így kitalálni, hogy a héten mit fogok főzni…).
Téli vetéssel is jó termésbe ment tesómnál, de vicc, hogy későbben, mint az, amit márciusban vetettem el a mi kertünkbe. Szerintem ez annyira nem édes, de első zöldségként éhes sáskaként zabáljuk így is. (A borsó érése nekem mindig a nyár kezdetét jelenti. A nyár első napja múlt héten nem a 30 fokkal következett be, hanem amikor megtaláltam a párnaciha mögé dugott üres zöldborsóhéjat. Nyunyi ugyanis kiszúrta, hogy a lassan növekvő zöldborsóhüvelyekben a szemek egyre teltebbek és édesebbek, és a spejzban előle eldugott csoki felkutatására felhasználandó energiát inkább suttyomban zsebbe történő zöldborsószedésre fordította. Az elfogyasztást a Bibi Blocksberg című mesefilm megtekintése alatt vitte véghez. Azonban a héj kidobásával nem volt kedve bajlódni, így azt a kanapé díszpárnája mögé dugta. A gyors lebukás és az azt rövidesen követő szülői dörgedelmek nem maradhattak el, így most már a nass előállítására több időt fordít: a borsót kifejti egy tálkába, a héjakat beszuszákolja a tikudvar kerítésén a szárnyasoknak, és a mese alatt a tiszta szemeket eszi. )
Ezzel egyszerre virágzott el most a Carlos. Ezt tavaly másodvetésben neveltem először, érdekes ikres hüvelyeket hozott. Az íze az egyik legfinomabb borsóíz, de a szemek lassabban érnek be, így tovább maradnak édesek.
A másik két velőborsó-fajtához nincs mit hozzáfűznöm: finomak, és bőves teremnek idén a tavalyihoz képest: akkor rengeteg virág volt a növényeken, odáig voltunk, hogy hű! tutira mennyi borsónk lesz, közben meg a sok eső miatt nem porozódtak be a virágok.
Borsóból egész egyszerűen azért lett ennyi, mert anyuci nem találta elégségesnek a három parcellát, amit csináltam, és kiegészítette egy hatalmas negyedikkel. Így kiborsózhatjuk magunkat, pláne, hogy másodvetésbe is rakok belőle, erre a célra tartalékoltam némi Rajnait. A tavalyihoz képest kicsit korábban elvetve a korai borsó jó eséllyel hoz még egy kis csemegéznivalót őszre.
A babfélékből is sokkal több van. Kisiskolás korunkban még volt az általános iskolában gyakorlókert, és technikaórán sokszor ott kapirgáltunk áramkörszerelés, a martinkemence felépítésének elemzése meg más hasonló marhaságok helyett. Lényeg: nyolcadikra elsajátított még a legkapaundorosabb” gyerek is valami sekélyes, de használható kertészeti ismeretet. A napközi konyhája számára egész évben szükséges száraz fehérbabmennyiség itt termett meg: apró, hófehér, édeskés ízű szemek, amiből a főzelék roppanós virslivel kifejezett csemege volt. Egyszer még lopáshoz is folyamodtam miatta: hazavittem vagy tíz szemet az iskolaköpenyem zsebében, aztán otthon elültettem. Akkor egy-két évig volt otthon ilyen fehérbabunk, végül kiveszett a házi köztermesztésből szívem nagy bánatára. Idénre azonban sikerült felhajtanom belőle vagy harminc szemet, abból kijött egy sornyi bab. Még ha nem is eszünk belőle valami irdatlan mennyiséget, már akkor is megérte, mert legalább vetőmagom lesz jövőre.
A törökbab ugyanúgy megvan, mint tavaly, anyuci vetette el. Panaszkodott, hogy nem jól kelt, de szerintem még így is túl sok van belőle. Hihetetlen gyorsan fejlődésnek indult a kelés után. Ezért a babfajtáért annyira nem rajongok, a héjár vastagnak, a szemeket kásásnak és fojtogatónak érzem, de a termése igen megbízható, tavaly se hagyott cserben, amikor sorra hűltek meg a többi babok.
A futóbab választékában lesz még a Juliskababból, a magja örökbecsű háziszedett. A kilométerbab termesztéséről nem tettem le. Tavaly pocsék lett. A kerítés tövén akartam először nevelni, a dróthálóra futtatva, de ott kisárgult és kidöglött, pedig a talaj jó volt. Utána meg a kukoricásszegélyben akartam nevelni, tám mellett, de a változatosságért ott csak simán kidöglött. Azonban lelkem mélyén nem tudok megszabadulni tesóm tavalyelőtti, kilométerbabbal befuttatott kutyakenneljének látványától, ami alatt Vaki kutya boldogan hűsölt az augusztusi melegben. Belül az eb, kívül meg először egzotikus külsejű, kékes virágok, utána hatalmas, hatvan centis zöldbabok. Na, ez kell nekem! Idén dizájnos tám mellett próbálkozok: a Húsvét – szigeteki monolitokra emlékeztető síkhálós paradicsom-és uborkatermesztő tákolmányomat a héten kiegészítem majd földbe ékelt erős nejlonmadzag-kordonnal, amin megteremhet ez a zöldség. Csak ne szitkozódjak magamon, amikor majd öntözés közben jól belegabalyodok a madzagos támba, és pofával esek a sárgarépák közé. Bízom azért magamban, így piros és zöld változatban is fogok ilyenfajta babot ültetni a napokban.
Igazi zöldbabnak valót csak a borsó letermése után ( amikor már van pár üres terület a kertben) fogok vetni: a hagyományos sárgát és zöldet. Már korábban is szemeztem a fekete zöldbabbal, de sajnáltam rá a pénzt, egészen addig, amíg Brnóban 11 koronáért meg nem láttam csomagját. (Egy csomagban 30 darab mag van, itthon meg 10 darab 200 Ft körül)
Na, be is spejzoltam belőle (Röhögött is a cimborális társaság, hogy ilyen hülyék akadnak, akik beherovka helyett dughagymára költik a pénzüket. Én viszont megnyugodtam, hogy vannak még kertmegszállott botor lelkek rajtam kívül Mosonvármegyében. És bár bánom, hogy nem vettem még többféle magot, azért maradt beherre is…)
Vissza a fekete babra. Mivel magot kell róla szednem, most is el fogok vetni a készletből pár szemet, hogy őszre beérjen.
A még említésre érdemes babféle itt a lóbab, erről nem akarok külön mesélgetni, a múlt hétem megtettem. Ma reggelre azonban megfigyeltem: a.) hogy az elsőként kinyílt virágok már kis terméseket kötöttek,
b.) tényleg teli van tetűvel,
c.) a még meglévő virágoknak a pillangósokra nem jellemzően intenzíven édes illatuk van, így rajoznak körülöttük a méhek.
Két növénycsapat, amit röviden elintézünk a „bab” meg „borsó” szóval, pedig mennyi minden van mögöttük: dús talaj, zöld bokrok, piros virágok, gusztusosan pirosló kirántott hús üdezöld körete, kinyalogatott tányér, a fejtéstől fekete körmök, a kukoricával alkotott tömény dzsungel, franciasaláta… Mit csűrjem-csavarjam? Inkább vetek még egypár sort.
Vagyis hát a támasztó jellegű sejtekből kiáramlott a víz, hogy a középiskolai könyvet idézzem, és nem azt, hogy milyen trehányul kezeltem a virágokat.
Délutánra a teljesen elfonnyadt virágok is kezdtek magukhoz térni.
Tegnap reggel pedig olyan fitt volt a kicsit már elnyílt kankalin, mint Béres Alexandra. Mintha mi sem történt volna.
