A meténg még most is virágzik:
és amin a legjobban elcsodálkoztam: nemcsak virágot,
de hellyel-közzel érett eperszemet is találtam! Gondolható, hogy nem júniusi zamata volt, de azért igen jólesett!
A nyírfa még csupa lomb, de ragyogó:
Nagyon-nagyon meglátszik, hogy déli fekvésű ez a telek. A huzat sokkal kisebb, mint Hédiéknél, a hó előbb olvad, a virágok előbb nyílnak, és tovább virágoznak.
Úgy tűnt, mintha valaki csak odatűzte volna, valójában azonban a növényke a hézagban összegyűlt poron, faleveleken és egyéb szélsodora szemeteken vert gyökeret. Csak a virágzat hegye látszott ki, az egész növény - halvány sárgászölden - bent lapul a mély hézagban. 
A csipkefa teli van terméssel.
Ebből jócskán szedtem, és feldolgoztam szörpnek. Bevallom, hogy ha az erdőbe kéne mennem csipkebogyóért, soha az életben nem csinálnék szörpöt, de mivel az orrom előtt van, nagy mennyiségben, hát persze, hogy leszedem és felhasználom. Azért esett a szörpre a választás, mert a tea a kutyának sem kell. Viszont május óta már vagy harminc üveg szörp lecsorgott a torkokon. Egy kis szegfűszeggel és naranccsal ízesítettem. És nemcsak azért pedáloztam a szörppel, hogy a férfim szívéhez elvezessem engem a gyomrán keresztül (Ő a legnagyobb szörpivó a sógoromon kívül). Aljasabb vagyok ennél, más célom is van ezzel az itókával. Amikor megvettük a telket, azonnal szívembe zártam a rajta álló nyírfát, a vérszilvafát és ezt a csipkefát. (Az ott növő fagyal, a vad diófa és mirabolán meg tuja nem hoztak lázba.) Persze Laci azonnal fente a stílfűrészt szegény csipkebokorra, mondván, hogy a majdani rakétatuja-sövénynek ez útjában lesz. Én meg közöltem, hogy egyszemélyes élőláncot fogok képezni a kedvenceim törzsei köré saját magamból, ha vagdosni merne. Vágja ki inkább a tüskés vad mirabolánt, ami úgyis kilóg az utcára. És hát - éppúgy, mint Thomas, a gőzmozdony, aki mindig bizonygatja a kövér ellenőrnek, hogy ő milyen hasznos mozdony, nehogy kimustrálják, és dízelmozdony húzza a vagonjait - akik mellesleg lány-vagonok: ez vajon bigámia?- nekem is bizonygatnom kellett, hogy ez egy hasznos bokor, ezért belevágtam a szörpgyártásba. Mivel ízes lett, ki tudtam csikarni az ígéretet, hogy nem vágja ki, hanem a legrosszabb esetben is csak visszavágja, kiássa, és máshová elültetjük. Ezzel az aljas női húzásommal megmenekült a bokor.
Hazafelé érdekes dologra lettem figyelmes. A villanyoszlopban valami sárga pöttyöt láttam, közelebbről szemügyre véve érdekes dolgot fedeztem fel. Egy réti bakszakáll gyengécske virágja tört elő a betonlábazat és a faoszlop közti hézagból. Ebből jócskán szedtem, és feldolgoztam szörpnek. Bevallom, hogy ha az erdőbe kéne mennem csipkebogyóért, soha az életben nem csinálnék szörpöt, de mivel az orrom előtt van, nagy mennyiségben, hát persze, hogy leszedem és felhasználom. Azért esett a szörpre a választás, mert a tea a kutyának sem kell. Viszont május óta már vagy harminc üveg szörp lecsorgott a torkokon. Egy kis szegfűszeggel és naranccsal ízesítettem. És nemcsak azért pedáloztam a szörppel, hogy a férfim szívéhez elvezessem engem a gyomrán keresztül (Ő a legnagyobb szörpivó a sógoromon kívül). Aljasabb vagyok ennél, más célom is van ezzel az itókával. Amikor megvettük a telket, azonnal szívembe zártam a rajta álló nyírfát, a vérszilvafát és ezt a csipkefát. (Az ott növő fagyal, a vad diófa és mirabolán meg tuja nem hoztak lázba.) Persze Laci azonnal fente a stílfűrészt szegény csipkebokorra, mondván, hogy a majdani rakétatuja-sövénynek ez útjában lesz. Én meg közöltem, hogy egyszemélyes élőláncot fogok képezni a kedvenceim törzsei köré saját magamból, ha vagdosni merne. Vágja ki inkább a tüskés vad mirabolánt, ami úgyis kilóg az utcára. És hát - éppúgy, mint Thomas, a gőzmozdony, aki mindig bizonygatja a kövér ellenőrnek, hogy ő milyen hasznos mozdony, nehogy kimustrálják, és dízelmozdony húzza a vagonjait - akik mellesleg lány-vagonok: ez vajon bigámia?- nekem is bizonygatnom kellett, hogy ez egy hasznos bokor, ezért belevágtam a szörpgyártásba. Mivel ízes lett, ki tudtam csikarni az ígéretet, hogy nem vágja ki, hanem a legrosszabb esetben is csak visszavágja, kiássa, és máshová elültetjük. Ezzel az aljas női húzásommal megmenekült a bokor. Össze akartam még szedni a száraz gyomszárakat, de nem találtam meg a vasvillát, így csak kisöpörtem az épületet: a szél levitte a födémgerendáról a két rozsdafarkú-fészket, és minden teli volt szeméttel. Az oldalsó utcafronton meg egy nagy, fekete nejlondarab volt betontömbökkel lefogatva. Csak lestem rá, mint Jenő a moziban, hogy ez vajon micsoda, aztán leesett, hogy ez Laci sajátos csalánirtási apparátja, amit a múlt héten csinálhatott, de én még nem láttam. Nem kaszált meg permetezett, hanem fekete fóliával letakarta a csalánbokrokat, hogy a fény híján pusztuljanak ki. Hát ez részben sikeres is volt, de a szél megbontotta a csalánkidöglesztő szerkezetet. És az utcán elég csúful néz ki a lobogó fekete nejlonfólia.
Közben meggyőződhettem újfent arról, hogy a szomszédság intelligenciahányadosa nem fejlődött számottevő mértékben azóta, hogy legutóbb kilátogattam...
Úgy tűnt, mintha valaki csak odatűzte volna, valójában azonban a növényke a hézagban összegyűlt poron, faleveleken és egyéb szélsodora szemeteken vert gyökeret. Csak a virágzat hegye látszott ki, az egész növény - halvány sárgászölden - bent lapul a mély hézagban. Aztán matattam még egy kicsit otthon az udvarban. És találtam egy sereg bolondériás növényt.
Az az alap, hogy a krizantém még ezerrel nyomja, bár az eső és a viharos szél megdöntötte:
De a kankalinokon ilyenkor tört ki a virágozhatnék:
A kék kommelina meg bimbózik. 
Málnát is találtam, anyuci nagy örömére.
És a körömvirág is nyílik még.
Még lesz mit téliesíteni, bár a kerti munkák befejeződtek. Most kell elvégeznünk az utolsó simításokat a nagy téli pihenő előtt, hogy a kert minden növényével és felszerelésével együtt hiba és fogyatkozás nélkül ébredjen 2010 tavaszában.
Kedd reggel azt hittem, nem jól látok, amikor megpillantottam a hópihéket. Ez a héten aztán megismétlődött, igaz, esővel elegyesen. Szinte minden nap esett. Az egy hétfő volt az, amikor sikerült felásni a zöldséget. Ekkor - vérszemet kapva - kipalnántáztam két sort a téli kelkáposztáből egy félreeső helyre. Hamarosan ugyanis szántva lesz a kert, és az ágyása a jelenlegi helyén a traktor útjában áll. Addigra az ágyásban maradtakat úgyis kiesszük. Az angol zellert teljesen felszedtük,
a szárakat a levelektől megtisztogattuk. A tiszta leveleket - mivel a fagyasztó dugig van - az aszalógépben kiszárítottuk, majd porrá morzsoltuk fagyasztás helyett. Egy évig ez megy a levesekbe. A szárak 
aprítás és előfőzés után még bezsúfolódtak a fagyasztóba.
A pótvetés meg háziszedett, ismerőstől kapott maggal történt. Persze erről a magról nem derült ki, hogy miféle. Miért is ne - hosszú fajta volt. Hiába ástam mélye, jó részük beleszakadt a földbe, amit hiába műveltünk, kapáltunk annyit, októberre nyákos betonná vált. Közben meg evett a fene, hogy belesasoljak a pasztinákkal beültetett félsorba. Korábban már megállapítottam, hogy ott nagyobbak a gyökerek. Két sor után odahagytam a petrezselymet, és egy kicsit "megszurkáltam" a pasztinákot is. Hát, méretes karógyökerek jöttek ki. Köztük is volt ágas-bogas, gubancos, de összességében, súlyra, lényegesen nagyobb mennyiségű gyökér rejtőzött a föld alatt, mint a petrezselyemből. Az arányok érzékeltetése végett: a legnagyobb petrezselyem (fent), és a legnagyobb paszternák (lent):
A félsornyi paszternákból jött ki közel annyi termés, mint a négy sornyi petrezselyemből. A jövő évi praxisba ezért bevontuk a paszternákot.
Silány volt a kelés, de azért pár növényke megmaradt. A feketegyökerek a nyári hónapokban terjedelmes lombot növesztettek, reméltem, hogy a gyökereik is terjedelmesek lesznek. Hétfőn jött el az ásás ideje. Az áhított termés túteljesítette önmagát. 
