Olyasmiről írom ezt a bekezdést, amit megvalósítani legfeljebb részben fogok, de bízom benne, hogy azért hasznos lesz. Ez a dísz-konyhakert témája. Kicsi kerteknél szerencsés, ha díszítő és ehető szerepet egyaránt betöltenek a növények (természetesen csak abban az esetben, ha nem túl szennyezett a környezet). A zöldségek, fűszernövények lombja változatos formájával és textúrájával jó hátteret nyújthat a virágok színpompájának, egymást remekül kiegészítő és a változatossága által védő növényegyütteseket hozhatunk létre. Nem új találmány ez, a Napkirály idejébe vezet a dísz-konyhakertek kialakításának hagyománya.Számos szép, ötletadó képet találni a témához a neten, például ilyeneket:
Nem is fontos egész kertben gondolkodni, egy virágágyás már helyet adhat néhány ehető növénynek, így legalább az öntözésükről nem feledkezünk meg. Kisebb kertek kreatív tulajdonosainál láttam ezt a remekül működő megoldást, például az egyik barátnőm újonnan telepített kertjében lilás levelű karalábé, dúsan burjánzó metélőzeller zöldellt az alacsony egynyáriak között, a koktélparadicsomok, csilipaprikák, padlizsánok pedig terméseikkel díszítették az ágyást. Ha már vesződség, érdemes a kevésbé hétköznapi fajtákat választani. Az előbb hivatkozott cikkben már láthattunk tippeket, ültetési javaslatokat, mely növények felelnek meg a kettős szerepnek, de szeretném még kissé kibővíteni a sort.
Fák: alma-, körte- vagy őszibarackfák. Mindegyik fajnak vannak kisebb vagy nagyobb termésű díszváltozatai, ebben a kertészeti árudák választéka biztosan a segítségünkre lesz. A mandulafa rózsaszín virágával, karcsú termetével kiváló választás a kisebb kertek számára. A termő vagy díszcseresznyék szépségük ellenére inkább a nagy kertekbe ajánlottak, mivel általában termetes növények, de persze azért vannak kivételek . Itt elengedhetetlen a megfontolt fajtaválasztás.
Cserjék: Választhatunk a mediterrán beütésű növények közül, ilyen például a füge, a gránátalma vagy a fanyarka, amely minden évszakban díszes. A száraz, napos, akár szélnek kitett kertrészekben a C-vitaminbomba termésű homoktövis is jó helyet találhat. A vörös vagy sárga levelű bodzák is alkalmasak lehetnek a dísz-és gyümölcstermő szerepre. A naspolya szintén szóba kerülhet, mivel eléggé melegigényes, a gyümölcse elég ritkán kapható.(Van aki szereti? Szerintem förtelmes ízű.)
A kúszónövények közül nyerő a kivi. aki látta pl. a horvátországi déli házfalakat, az tudja, miről van szó. Szintén jó választás valamelyik rezisztens szőlőfajta. A zöldségek közül a futóbab és a kínai ölesbab/méteresbab is kiváló a kerítések befuttatására, valamint a fiatalon még fogyasztható dísztökfajták. Nemcsak dísznek jók: gusztusosak lehetnek pici, zsenge korukban, töltve.
Zöldségfélék: Ide illik a legtöbb palántázással nevelhető, melegigényes zöldség, Akinek kedve van kipróbálni a virágágyásban kertészkedést, vegyen pár szimpatikus palántát a nyár elején és időnként öntözze meg, valószínűleg siker koronázza a fáradozását.
Díszkáposzta - ha nem permetezve neveljük, hanem az őt védő levélzellerrel vagy angol zellerrel társítjuk, dekoratív saláta-alapanyag lehet. A karfiol sem csúnya, de a kontinentális klímaviszonyok a késői, júliusban palántázandó karfiolnak kedveznek.Őszi dísz és csemege a leveles kel mélyzöld, rücskös lombjával., ezen kívül remek ízt ad az egyszerű csontlevesnek. Igaz, hogy vesződni kell a palántaneveléssel, de néhány tő póréhagyma a fémes színével és geometrikus formáival szintén szerkezetalkotó elem lehet az ágyásban. Ha valahol árusítanak pórépalántát, érdemes rá lecsapni. Az apró, sárga vagy piros koktélparadicsomok, csili-és fűszerpaprikák szintén tuti befutók. Dísznövényként árusítják nyaranta a vajszínű tojásgyümölcs, padlizsán palántáit, de ha musszakában végzik, is jól rendeztük a sorsukat.A szép virágú mák is jó helyen van az ágyás napos, hátsó részében, termése is dekoratív. A kabakosok közül a cukkini a legcsinosabb, de elég nagy helyet igényel. Magasabb termetű évelő növény zöldspárga, amelynek finoman osztott lombja a virágcsokrok kísérője lehet. Az articsóka töveit felszedve, cserepekben át lehet teleltetni, különleges zöldség és látványos díszbogáncs egyszerre.
Díszkáposzta - ha nem permetezve neveljük, hanem az őt védő levélzellerrel vagy angol zellerrel társítjuk, dekoratív saláta-alapanyag lehet. A karfiol sem csúnya, de a kontinentális klímaviszonyok a késői, júliusban palántázandó karfiolnak kedveznek.Őszi dísz és csemege a leveles kel mélyzöld, rücskös lombjával., ezen kívül remek ízt ad az egyszerű csontlevesnek. Igaz, hogy vesződni kell a palántaneveléssel, de néhány tő póréhagyma a fémes színével és geometrikus formáival szintén szerkezetalkotó elem lehet az ágyásban. Ha valahol árusítanak pórépalántát, érdemes rá lecsapni. Az apró, sárga vagy piros koktélparadicsomok, csili-és fűszerpaprikák szintén tuti befutók. Dísznövényként árusítják nyaranta a vajszínű tojásgyümölcs, padlizsán palántáit, de ha musszakában végzik, is jól rendeztük a sorsukat.A szép virágú mák is jó helyen van az ágyás napos, hátsó részében, termése is dekoratív. A kabakosok közül a cukkini a legcsinosabb, de elég nagy helyet igényel. Magasabb termetű évelő növény zöldspárga, amelynek finoman osztott lombja a virágcsokrok kísérője lehet. Az articsóka töveit felszedve, cserepekben át lehet teleltetni, különleges zöldség és látványos díszbogáncs egyszerre.
Virágok
Évelők: A legtöbb évelő jól érzi magát a napos helyeken, tetszés szerint válogathatunk az általánosan elterjedt fajtákból. Cickafarkfélék, margaréták, égőszerelem, lángvirágok, díszhagyma, levendula mind szóba kerülhet. A rózsák mellé jó védelem ez utóbbi mellett a metélőhagyma is. Díszpipacs., sudárzsálya, királynői szépségű pálmaliliomok lehetnek a vidékies vagy a mediterrán stílus jellegzetes elemei. Kétnyári a kamilla, tehát nyáron kell elvetni a magját, de a meleg helyet élvezni fogja, virága pedig a téli meghűléses szezonban lesz segítségünkre.
Egynyáriak: A körömvirág mindenképpen első helyen áll, gyógynövény is és virágai fogyaszthatók, az ételek díszítésére is alkalmasak. Tavasz végén-közepén virágzik először, majd a szétszórt magokból kikelt második generáció az egész őszt felékszerezi.A legtöbb egynyári növény kedveli a napot, de öntözni kell. Mérgező fajtákat azért valahogy mégsem szívesen ültetnék a majdan tányérra kerülő zöldségek közé. A bársonyvirágok/büdöskék is hasznosak és szépek: csigakaja és fonalféregriasztó egyben ez az igénytelen virág.
Fűszernövények:
A fűszernövények jelentős része a napos helyet kedveli, egynyáriak és évelők egyaránt. Rozmaring, zsálya, kakukkfű - ők mind évelők, bár a rozmaring az erősebb teleken kifagyhat. Egyáltalán nem vízigényesek.Menta, citromfű, mint téli-nyári teanövények, de figyelni kell rájuk erőszakosan terjedő töveik miatt.. A sáfrányos szeklice is jó választás, levelei ezüstösek, bogáncsszerűek, a virága gyönyörű, sárga, természetes ételfesték. Elég magas növény, közel méteres termetével az ágyások hátsó részébe való. A témával kapcsolatban egy hasznos oldal található itt, sok fűszer termesztésének leírásával.
A fűszernövények jelentős része a napos helyet kedveli, egynyáriak és évelők egyaránt. Rozmaring, zsálya, kakukkfű - ők mind évelők, bár a rozmaring az erősebb teleken kifagyhat. Egyáltalán nem vízigényesek.Menta, citromfű, mint téli-nyári teanövények, de figyelni kell rájuk erőszakosan terjedő töveik miatt.. A sáfrányos szeklice is jó választás, levelei ezüstösek, bogáncsszerűek, a virága gyönyörű, sárga, természetes ételfesték. Elég magas növény, közel méteres termetével az ágyások hátsó részébe való. A témával kapcsolatban egy hasznos oldal található itt, sok fűszer termesztésének leírásával.
Hűvösebb, párás-félárnyékos helyre
Kicsit gondosabb válogatást igényel, de itt is sokféle növényfajta állhat rendelkezésünkre.
Fák: A birs elviseli a félárnyékot. A vérszilva ringlószerű termései ehetőek, lombja kellemes, vöröses színfolt lehet, tavasszal pedig rózsaszín virágpompával szolgál. A szelídgesztenye is elviseli a félárnyékot, de savanyú kémhatású talajt igényel, nem mindenhol nevelhető, ugyanez igaz az áfonyákra. Szóba jöhetnek még a díszberkenyék, díszgalagonyák is, termései csemegét adnak ősszel és télen a madaraknak.A fekete berkenye termése egészséges gyümölcslé- és teaalapanyag.
Cserjék: Az árnyékot elviselik a vadon is növő, dekoratív és ehető termésű erdei cserjéink: a mogyoróbokor, húsos som. A köszméte, egres is gond nélkül elviseli a félárnyékot, törzses csemetéket is ültethetünk.A ribiszkék sem válogatnak a fekvésben, itt meg kell említeni a jostát is, a ribiszke és egres keresztezésével keletkezett gyümölcstermő növényt. Csupa olyan bogyó, amiből a vállalkozó kedvűek különlegesnél különlegesebb dzsemeket, lekvárokat főzhetnek.
Kúszónövények: A tüskétlen szedrek elég jól elviselik a félárnyékot, de valamiféle támaszt igényelnek. Egyes loncfélék is tűrik az enyhe fényhiányt és hűvösebb fekvésben is teremnek, sőt ehető termést hoznak. Ilyen például a katalógusokban gyakran kínált szibériai mézbogyó.
Zöldségfélék: Különféle tépősaláták, fodroslevelű és piroslevelű saláták és endívia a félárnyékos helyek reménységei, a fiatal gyümölcsfák alatti enyhe árnyékot általában elviselik, csak egy picit később teremnek, fejeik lazábbak maradnak. A ágyásszegélyben jó helyet találhat a madársaláta,. a rucola, amely többféle ízben is létezik, például mogyorós vagy fűszeres-borsos zamatú is van belőle. A gumóról ültethető csicsóka is elviseli a hűvösebb viszonyokat. Az ágyások éke lehet a rebarbara, amelynek a gyökere gyógyhatású, levélnyele pedig tavaszi "gyümölcsként" szolgál. A hűvöset a pasztinák is eltűri, sőt egész csinoska a szeldelt leveleivel. Aki szereti, annak az évelő sóska. is hasznot hajthat valami sötétebb zugban. Az erdei szamócák szintén elviselik a félárnyékot, sok fajtájuk folyamatosan terem, magról gond nélkül felnevelhetők.
Virágok
Évelők, hagymások: Mindenféle olyan növény, ami erdeink aljnövényzetéhez tartozik: medvehagyma, salamonpecsét, hóvirág, gyöngyvirág, téltemető, keltikék, tüdőfű. Érdemes óvatosnak lenni, közülük néhány mérgező. Páfrányok adhatnak pompás zöld színfoltot. Szellőrózsafajok, az ősz díszei. Asztilbék vagyis tollbugák. Bőrlevélfajták és a csodaszép, télen virágzó hunyorok. Árnyékliliomok, fajtáik tarka levélpompájával. Tündérfürt,sédkender és zergevirág. Lizinkák és évelő szarkaláb. Ennek a fajta kertnek egy csodás példája látható itt, érdemes megnézni, fantasztikus!.
Az egynyáriak közül a sarkantyúka a félárnyék bajnoka: ehető a virága, nagyon dekoratív, illata és levélformája is különleges, emellett komoly szerepe van a vegyszermentes növényvédelemben: számos rovarkártevőt elriaszt.
Fűszernövények: Sajnos az aromanövények legtöbbje melegkedvelő, de azért van pár kivétel. A fodros petrezselyem sem zavartatja magát a félárnyéktól, ha elegendő mennyiségű vizet kap. A széltől és fagytól védettebb helyen akár a hó alól is kikaparható, egy kis lombtakarással egész télen szedhető. A bazsalikom is elviseli az ilyen tartást. A torma is megél árnyékban, fiatal levelei a káposztához hasonlóan megtöltve rendkívül ízletesek. A csak tőosztással szaporítható francia tárkony életét sem befolyásolja különösebben a félárnyék.
Végül figyelmetekbe ajánlok egy most talált, de a miénknél korábban indult és profibb kertes blogot , ami számomra is hasznos olvasgatnivaló lesz, valamint egy igazán könnyed és önbizalomhozó, de sajnos nem magyar szerző tollából származó könyvet, a Lusták kertje-Kertészkedés kényelmesen címűt. Nekem ez a könyv hozta meg a kedvet ahhoz hogy kapát és metszőollót fogjak, meg palántákkal szöszmötöljek.




Lehetne vonni ebből mindenféle következtetéseket, túl sok értelme nem lenne...Amilyen gyorsan váltják a frontok egymást, azon kiigazodni szinte lehetetlen még a szakértőnek is. Lehet, később még egy ilyen összehasonlítás megejtünk, mondjuk évszakonként egyet.
Talán nem fagyott meg. A póré kitűnően elviselte a hideget a földben, bár a zöldje megfonnyadt. Mókás, hogy még bőven van, esszük, de néhány hét múlva már az idei termésnek valót vetem! A leveles kel viszont olyan megfagyott-forma, bár állítólag az első hidegek után ízesebb.
A tulipánok, krókuszok, hóvirágok még nem tolták elő a földből magukat, pedig volt már rá eset, hogy ilyenkor kétcentis hajtásaik voltak. A kis kankalin azért rendületlenül tartja magát.
Most fogyott el az idei termésű krumpli. A héten újabb spejzmustra lesz időszerű: ilyenkorra már leapad a savanyúságok leve, és sajnos nem tudjuk kiküszöbölni, hogy egy-egy üveg lekvár ne kapjon penészt. A kazánházba, pincébe betárazott termények közt is akad mindig egypár romlott, és olykor az egér is megjelenik.
a klívia is hajt, az egyetlen orchideám meg virágszárat növeszt, a legfelső zöld levél alatti gyenge kis hajtást. Úgy örülök neki! 