2010. szeptember 18., szombat

Parasztkalendáriom


Megint egy kis érdekes olvasmány: mazsolák az "Elmét vidító elegy-belegy dolgok, rövidebb és hosszabb csípős históriák, melyeket a győri magyar kalendárium 1749-1849 éveiből ki-szedegetett, öszve-rendezett s mostan az olvasóknak okulására közrebocsát Szilágyi Ferenc" című , 1983-as kiadású, a Magvető kiadó gondozásában a Magyar Hírmondó sorozat részeként megjelent nagyon kellemes kis kötetben találtam. Sok mókás dolog jutott eszembe olvasás közben, de nem kívánom leírni, mindenki kacagjon magában! Különösen az "Eső lészen" fejezet erősen fantáziamegmozgató, alapos tanulmányozása önjelölt időjósoknak mindenképpen tanulságos!

Szeptember
Ha Egyed napján szép az idő, utána négy napig jó idő lészen; és ha az ég dörög e napon, a jövő esztendőre bőséget várhatni.
Máté evangélista napján ha szép az idő, tarts lészen, és a jövő esztendőre sok gyümölcs terem.
Szent Mihály napján ha az ég dörög, jó őszt, de nagy telet várhatni; ha sok makk lészen ekkorra, sok hó lészen karácsony előtt; Szent Mihály napja után ha a fagubákban férgek találtatnak: bőséget, ha legyek: hadakozást, ha pókok: dögös időt jelentenek; ha ezen gubák még zöldek: bő nyarat, ha nedvesek: nedves, ha szárazak: száraz nyarat jelentenek.
A gólyák, fecskék, vadludak, darvak ha hamar elmennek, hamar hideget várhatni.

Eső lészen:
ha a gazda az ajtókat, ablakokat gyakorta kinyitja, béteszi, süvegét, süvegét fejében nem szenvedheti, széjjelhányja, veti.
Ha az ember szeme reggel, mikor felkél, zöld karikát hány. .
Ha a szolga az istállóban nem fütyöl, rest, hasán hever, nyújtózik, semmi kedve nincsen, álmos.
Ha a gazdaasszony dereka, karjai, lábai igen viszketnek, nem járhat, az ágyba készül, haragos.
Ha a szolgáló a konyhán igen ásítoz, száját húzza, vonja, nem ehetnék, nem ihatnék, ül, kél, dologtalan, lusta, kedvetlen.
Ha a gyermekek nem játszanak, sírnak, rínak, düléngeznek, ruhájukat elhányják, panaszolkodnak, mindenek fáj, alunni készülnek.
Ha a ludak, kacsák, tyúkok igen ferednek a vízben, locsolják a vizet, repdesnek, futkosnak.
Ha a legyek, balhák igen nyughatatlanok, mérgesen csipdesnek.
Ha a füst nem egyenesen mégyen ki a kéményből, hanem alá s fel, széjjel szóródik, tekereg.
Ha a tűz a konyhán igen szikrázik, lobog, pattog.
Ha a barmok orraikat felfelé tartják a levegőégre, előre-hátra szőröket nyaldogalják, tisztogatják. Ha a fecskék alárepdesnek és a vizet, földet, ahol járnak, szárnyaikkal szüntelen csapdossák.
Ha a galambok sokat isznak, magokat, fészkeket öntözik.
Ha a békák a vizekben kortyognak, bugyborikolnak, úszkálnak.
Ha a pávák mosódnak, sikoltnak és bujkálnak a házak körül.
Ha a só, terméskő megnedvesedik, vizet bocsát, izzadoz, szüntelen könyvez akárhol.
Ha a harangszót nehezebben hallani, mint egyébkor.
Ha a Nap a tiszta időbnen mocskosan kél fel, udvara vagyon.
Ha a halak a vizekben játszanak és felfelé szüntelen ugrálnak.

Szél lészen:
Ha a Nap lemenetele után a fellegek megveresülnek, az eget homály futja el.
Ha a Hold veres, az udvara hol veres, hol fejér , változó.
Ha a gyertyák nehezen égnek, és a házakban is lobognak.
Ha a láng mindenfelé tekereg, vagy a bétakart tűz szikrázik.
Ha a kapu, az ajtó magától csikorog.
Ha az állóvizek, a folyóvizek emelkednek, mozognak, a kútvizek dagadnak, és párázatokat adnak.

Szép, jó idő lészen:
Ha a Nap szépen mégyen le, szépen jő fel.
Ha a hajnalcsillag szép tisztán, csendesen jő fel, és sugáraival mind az eget, mind a földet általjárta.
Ha a Hold és a csillagok egész éjjel csendesen, szépen tündöklenek.
Ha a mezei és házi állatok jókor felkelnek, a fecske, filemile énekelnek, a galambok, tyúkok repdesnek.
Ha a pacsirta napfelkölte előtt énekel, a fürj dobol, a daru kurjongat, a túzok sikolt, táncolgat.
A tél ha igen hideg, középszerű tavaszt várhatunk.
A tavasz ha középszerű, jó és kívánatos nyár lészen.
A nyár ha jó és szép volt, jobbára jó őszt várhatunk.
Az ősz ha jó, nem igen hideg, a tél sem lészen felettébb hideg.
A bő esztendőnek a jele: a havas, hideg, nedves tél.
A lágy meleg, nedves tavasz.
Ha a tavaszi virágok többek, mint másszor voltanak, erdőkben, mezőkben és a kertekben.
A nyár, ha meleg, nedves.
Az ősz ha középszerű.
Ha felettébbvaló szelek nem járnak.
A nappali eső ha több, mint az éjjeli, és ha idejében vagyon az időnek: se sok, se kevés.
A gyöngyvirág ha sok.
A bab ha bő.
A borsó ha nagyra nő.

Téli zöldek

Már pár hete a tél alá vetéssel és zöldség-átteleltetéssel kapcsolatos tennivalókat forgatom a fejemben, a kerti dolgok még így a letermés kezdetén se hagynak nyugton.
Tulajdonképpen amikor kicsi voltam, mindig volt néhányféle növény a kertben, amit átteleltettünk, mert akkor volt egy nagyobb parcellánk, amit nem szántattunk, hanem ástunk. Egyik évben - serdültebb koromban - pedig én választottam le egy darabot a nagykertből hogy majd itt teleltetek, de nem lehetett úgy lerekeszteni, hogy ne kapja el a szélét tavasz kezdetén a tárcsázó, kipödörve a telelő veteményeket. Tavaly a már fölszántott nagykerti parcellába ültettem vissza növényeket: salátát és pórét, hátha áttelelnek. A saláta kifagyott, a szél megrakta hóval a kertet, a hagyma meg csak a szántásig maradhatott a helyén. Emellett a kerti gyümölcsfák alá palántáztam a leveles kelt. A hulló lombok betakarták, így szépen áttelelt. A fokhagyma és a petrezselyemiskola is jól szerepelt. Ez már olyan félsiker-féle volt.
Most viszont már egységes helyen, egységes formában akarom végrehajtani a teletetést és a tél alá vetést.
Szeretnék – merész lélek! – áttelelő salátát, fokhagymát, vereshagymát, petrezselymet, kelt, őszi mákot, spenótot, zöldborsót, kaprot, télen vagy korán.
Ehhez azonban elsősorban szántás alól kivont, védett fekvésű, kártevők által nem látogatott parcellára van szükségem. Nem igaz – gondoltam – hogy ekkora dög nagy marha telken ne lenne annyi hely, ahol ezt megoldhatnám. De körülményesebb volt a kivitelezés az elgondolásnál. A gyepes udvarban kinézett földdarabka – ami tavaly a petrezselyemiskola volt – szóba se jöhetett. Anyukám ugyanis újabban ott legelteti a tyúkokat napi egy órát. Az eredmény az, hogy tizenegy tikból hat mindennap egy-egy óriástojást ad, de a tervezett kert helyén – mivel napos, védett – porfürdőt csináltak a büdösek. Nem a legjobb vetőhely az, amelyben a Jolánok szinte hanyatt fekve kaparják a port magukra nagy kotkodácsolással.
Végre összekapartam a megfelelő helyeket. Tesóm kertjéből némi termés fejében „kiigényeltem” egy darabot. A mi kertünkben meggyfák alatt csíptem egy részt a kelpalántáknak, a virágágyásban is lesz egy sor zöldség, a legjobb darab pedig a kertben a kerítés tövén lesz, kicsi kerítés-kert. Ezt már nem járja az eke, mert a kerítéslábazat megcsorbítaná. Ezek mind szélvédett darabkák, a talajuk aránylag dúsabb.
Elrendezésükkel, bevetésükkel a következő terveim vannak:
Tesóm kertje nagyobb, aránylag védett, és ami nyomós szempont: a sógorom is ássa… :-)
Egy gond van vele: a szomszédos kiserdőben varjúcsapat telel, ami előszeretettel csemegézik a télire bent maradt veteményeken. Azonban tél alá vetni ideális ez a darab, ha e drága madárkák ellen valahogy védekezünk. Remélem tesóm némi terményért cserébe elnézi, hogy saját szakállamra (ami ugyebár nincs is) feltúrom a kertjét.
Itt történtek is fejlemények, mert az átteleltetésre vetett, Matador fajtájú spenót már ekkora.
Ez egy szupi fajta volt tavaly, ugyanitt, ősszel is szedhettük, de tavasszal hatalmas lapukat hozott, és nem is tetvesedett be. S itt nevelgetem a Téli vajfej saláta palántáit is. Ez is áttelel elvileg. A palántákból a kerítés-kertbe is akarok átültetni egy jó csomót, a többit tesóm megörökli fejesen bérleti díjként, úgy tervezem. Itt már a petrezselyem is kibújt, hosszas várakozás után. Pofátlanul tervezek ide téli kelkáposztát, az Adventi fajtát, de csak pár darabot. Ez már kikelt a nagykertben levő palántaágyásban, csak idővel át kell ültetni. A meggyfák alatti kicsi darabkába kerül ebből, ugyanígy a leveles kelből is. Fokhagymát, újhagymának valót a kerítés-kertecskébe teszek majd, tesómnál felhúznák a varjak. Levélpetrezselyem a virágágyásba kerül, ugyanide megy a sarjadékhagyma is. Két olyan növény van, amit még sose próbáltam vetni: egyik a Rajnai törpe borsó tél alá vetve, a másik az őszi mák. Ez utóbbit október 15-ig lehet elültetni, akkor a máktokbarkó-rajzás előtt elvirágzik, és nagyobb, szebb lesz a rétesbevaló termés. Ehhez azonban már tényleg tesóm komoly engedélye kell, mivel ennek a vetése nagyobb darabot vesz igénybe, és ezt hozzá tervezem. A nagykertben pedig szántástól-szántásig tavaly is teletettem pórét, az így is megél.
Azért hogy ezek is kibírják a telet, valami védelmet nekik is kell adni. A hideg ellen takartam már vetést avarral, szalmával, szárzúzózott kukoricanyesedékkel. De túl vastagon nem lehet rátenni, mert berohad. Másfelől meg a kiéhezett állatoktól kell védeni a hidegben is zsendülő veteményeket. Ehhez igazából a legjobb a léckeretre szegelt sűrű csibedrótháló, régen mindig ilyet használtunk. Ez viszont a kert földjén rozsdásodik, a léckeret rohad, hamar tönkremegy. Megjárta azonban a négy sarkánál téglával, deszkával lefogatott műanyag neccháló, az, amivel a szőlősgazdák a madarak ellen védik a termést. Egyik éven lappá szétvágott necczsákot használtam, jól lefogatva. Ezeknek a likain a varjak nem tudják felhúzkodni a hagymaféléket, mert ők a legnagyobb téli kártevők, viszont a vetés mégiscsak levegőzik. Csak vigyázni kell, hogy a szél el ne vigye a zsákot. A nejlon viszont felejtős még kilyuggatva is, mert rohad alatta minden egykettőre.
Hogy honnan szedtem ezt a nagy ültető bátorságot így lassan az ősz közepe felé ballagva? Hát, kicsi koromból még emlékszek a tél alá ültetett fokhagymafejekre, amik sokkal nagyobbak voltak, mint a tavasziak. A hamar magszárba szökkenő, de már márciusban ehető zöldhagymára, az igen korai spenótra. A szomszéd kertekben láttam a védett sarkokban áttelelő kelkáposztákat. Aztán a vetőmagboltba elzarándokolva és áttelelő – hidegtűrő zöldségeket kérve még kaptam ismeretlen fajtákat. Remélem, sikerülnek. És jövőre még tökéletesíteni is tudok rajta: lesz motoros kapa, így a nagykertből tudok egy földdarabba foglalva, bő mennyiségben teleltetős földdarabot kicsípni. Fóliasátrazást nem vállalok be, de egy melegágyi ablakocska vagy sátorka esetleg befér…. Ki tudja? Jövőre már biztos több okos dolgot tudok a téli növénynevelésről. Addigis azonban mindenkinek csak ajánlani tudom InLandir posztját ugyanebben a témában! Minden szava arany, aki zöldségátteleltetésre adja a fejét, nagyon értékes tanácsokat talál benne!

2010. szeptember 5., vasárnap

Bizony, eltelt a nyár,

… ömlenghetnék líraian, ehelyett inkább azon lamentáltam a hűvös napokban, hogy begyújtsak-e vagy se az ömlő esőre és hűvösre tekintettel.
A kertbe menni nem is volt érdemes. Azért az egyik szárazabb estén cappogva hátragumicsizmáztam (szegény cukigumicsizmi egyre cefetebbül néz ki), és leszedtem a koktélparadicsomokat, megpucolgattam, és előkészítettem befőzésre. 2 x 2,2 kiló lett. Mindegyiket lefagyasztottam, mert ekkora adagokkal a tízliteres befőzőlábosban kár kezdeni. Majd ha összejön hat-nyolc kiló, egyszerre befőzöm.
A rossz idő nagy vesztese a paprika; annak rendje és módja szerint szépen elkezdett rohadni a hegyétől felfelé. Fogalmam sincs, mi okozza ezt, nálunk a paprika eddig maximum feketetetves volt. Biztos ez is a sok eső miatt van. A gaz is kezd megint egyre jobban elterjedni.
Késő őszre és átteleltetésre ültetett zöldségeim szépen iperednek. Az átteleltetni valók természetesen tesóm kertjében (spenót, saláta). Ami még idén elfogy, az a mi kertünkben is maradhat. Viszont kiterveltem, hol fogok egy kis teleltetőágyat csinálni, és mik lesznek benne, mert most ezek az áttelelő zöldségek mérhetetlenül piszkálják a fantáziámat, pont úgy, mint a drótos paradicsom tavasszal.
Kínai kel is van idén először. Leveles kel is akartam vetni, de a tavasszal megvásárolt mag sehol sem kelt ki. A hetekben próbálkoztam még vetőmagot felhajtani, de szomszéd csodakisvárosunk egyik vetőmagboltjában csak rendelésre hozatnak, a másik helyen a tisztelt eladó meg úgy bámult, mint a luki nyúl, amikor ezt a magot kértem. Azért egy vetőmagbolti eladótól elvárható lenne, hogy tudja, mi szerepel a vetőmagkatalőgusban, amiből rendel! Kutakodtattam a megyeszékhelyen is mag után, és láss csodát! Ott sem volt. Adtak viszont egy Adventi nevű kelkáposztamagot helyette. Ez viszont nem tűnik rossznak, már a neve is bizalomgerjesztő. A leírása szerint: „Az ősz folyamán állandó helyére kiültetve jó áttelelő, hideg-és szárazságtűrő fajta. A növény gyors fejlődésű, egyöntetű, középnagy. Zárt, közepesen kemény fejet képez. Levele erősen hólyagos.” Elvileg ha áttelel, kora tavasszal fejesedik ki. Ettől függetlenül jó lenne még leveles kel is, mert az TÉNYLEG áttelel, de már ősszel is ehető.
Azért a szokott szombat esti kerti szemlémen találtam szép terménydarabokat is, mondjuk ezt az 1,2 kilós céklát, nyolcvan centi magas szárzellereket. El se hiszem, hogy a kiültetett, Nyunyi-kisujj nagyságú palánták négy és fél hónap alatt ekkora nagy lovak lettek. Van most vajbab is bővecskén, s lesz is. A répa, krumpli még a földben, uborka, cukkini, patisszon is akad. Paradicsomból azonban már jobbára csak a koktélkiadású lesz. A termésre még várok a másodvetett zöldborsónál, sárgarépánál, salátánál, még-egy két hét kell nekik.
A késői vetéshez előkészített magágyakat az eső természetesen totál tönkretette, állt rajtuk a víz, megtömődött a föld. Kapálhattam mindent újra. De tulajdonképpen nem is volt baj, mert hatalmas adag pörjegyökeret szedtem ki a földből, és a szépen elmorzsált ágyásba vethettem a retek – és kelkáposzta-magokat. És tohonyaderékfájóskertész – módra ültettem még újhagymának valót. Találtam egy zacsiban valami tavaszról maradt dughagyma- maradékot, azt ültettem el – potyogtatva.. Így is kihajt, bát a hagymák görbék lesznek. Csak a dughagymában volt egy-két gyatrább, és lusta voltam válogatni, meg már erősen sötétedett is. Bepotyogattam, takartam, ámen.
A héten a paradicsom – maradványokat begyűjtöm, befőzöm. Még vetni is akarok retket, kelféléket. Palántáznom is kéne, de hát hogy mire fogok ráérni, rejtély…
Végül három új olvasóinkat köszönthetjük újra nyíló szarkalábam füzérjével:


Patríciát, Kingát és Rozikát odaátról!

2010. szeptember 4., szombat

Még néhány gyöngyharmatcsepp

Tehát járjunk tovább szigetközi nyelvünk gyöngyharmatcseppjein újra Kovács Antal vezetésével! Ismét csak pár szösszenetet, címszót szeretnék kiemelni, amihez én is hozzá tudok tenni valamit.

"Óma: alma (Malus domestica). Nagyon népszerű a Szigetközben minden fajtája, s hogy milyen régóta, arról a régies nevek és a feljegyzések tanúskodnak. Áprilisban virágoznak a fák és június végén már érik az első, a szentiványi óma, majd sorba a többi nyári alma, ősszel és télen is van minden időszaknak jellegzetes fajtája. Nem lehet teljes az almanevek ismertetése, hiszen 80-nál többet gyűjtöttem össze, csak az érdekesebbekről számolok be. Aranygránát, ranétóma, kanadai granét a Cox narancs renet elváltoztatott neve (népi etimológia), asztragáni piros, hammasóma (viaszos) v. bársonyóma, bálindóma, törökóma, bosznyákóma, cidri, csörgőóma (magjai érett állapotban zörögnek a magházban), csücsösóma, emberálló vagy emberéllő óma november, december hónapokig áll el, ensz-rozmaring a nagy gyümölcsszakértő és kertész Entz Ferenc nevét viseli (népi etimológia); az eperóma, téli eperóma és himpéróma (himpér=a málna régies német eredetű neve) pirosak; a funtosóma termései súlyosak, a 0,5 kg-ot is elérhetik, azaz 1 fontot. Erre is és a Vilma hercegnő ómára is panaszkodnak: >> Ki köllött vágnyi, mert ágai hegyette nyőttek a hásztetőnek, ha egy óma ráesett, mingyá legyütt nyóc-tíz cserép.<<

Hát, rengeteg fajta. Kicsi koromban a határban nekünk is volt egy vén aranyranettfánk, a gyümölcse októberben érett, az íze egész más volt, mint azé a kb. 3-féle almáé, ami most kapható. Emlékezetes volt ez a fa számomra azért is, mert ezen tanultam fára mászni. Alacsony törzsű fa volt, vastag alsó ágakkal, és én, nagyfenekű gyerekként is átélhettem rajta a famászás sikerélményét. Egy Jonatán fával állt párban, de mivel azt senki se gondozta, túl sok termése nem volt. Én az ízét se szerettem. Keresztszüleinknél volt egy piros fontos, annak tényleg akkora piros-zöld termései voltak, hogy képesek voltak a fa alatt levő disznóól tetejének a paláját berepeszteni. Iszonyat savanyúak voltak, magában megenni még teljesen éretten se lehetett ezeket az almákat, viszont rétesbe ideálisak voltak. Mindig mákfejtésre értek be, az ekkori mákosrétest kellemesen lazította a savanykás alma. És az is jó volt, hogy hat szál réteshez nem kellett félnapszám almát pucolgatni, tíz darabból kijött a két tepsi. Emellett volt egy másik fa is, ami ugyanekkor érett ugyanilyen piros, de kisebb gyümölcsöket, azok édes-kásásak voltak, csak pár hétig álltak el. Faltuk is ezeket nyakló nélkül. Sajnos már ezek a fák sincsenek meg.

Anyósoméknál azonban a húsvéti rozmaring öreg, hatalmas fája szépen terem. Érdekes fa, csak minden második évben hoz gyümölcsöket, de igen bőven. (Idén 2. év van!) Azért húsvéti, mert gyümölcsei a terméstől számítva következő év húsvétjáig el kell, hogy álljanak, szóval sárga téli alma. Piacokon néha lehet még látni ezt a fajtát. A barázdásóma a Starking, ezt bütykös-, sőt bütyialmának is nevezik. (Régi almafajtákról itt. )

Régen volt Rajkán egy almaültetvény, és iskolai tanulmányi gyakorlat címén minden évben ősszel ott szedtük az almát, hatodiktól felfelé. A tsz adott ingyenbuszt, és mi, gyerekek szüreteltük a gyümölcsöt, iskolai szervezésben, iskolaidő alatt, rendes bérért. Ma ez már elképzelhetetlen, gyermekmunka, nem veszi be az APEH gyomra abcúg stb... Pedig sokkal jobb volt ez, mint a tanulmányi kirándulás, ahol minden évben Porván hallgathattuk a földrajztanár kötelező tanmeséit a kőzetek keletkezéséről, aztán csúszhattunk-mászhattunk a vizes köveken, és ezért még fizettek a szüleink, mint a katonatiszt. Bezzeg az almázás után! A pár napért 730 forintot kaptam, királyság! Az akkor annyit ért, mint ma kb 10 000 Ft. Minden gyerek akkor vett magának Tetrist meg kazettákat, menő cuccokat. De térjünk vissza a könyvecskénkhez!

Petrezsi, petrezsil, petrezsiromgyükér, gyükér, zőccség: petrezselyem (Petroselium crispum). >> Zőccsíggé jár kofákonnyi<< - mondják arra, aki a piacra viszi. A zöldség kötegeit pétlinek hívják.
A petrezselymet hallani még a szomszéd kertekben is itt minálunk petrezsírnak is, de csak a levelét. "Már megint lisztharmatos ez a büdös petrezsír, pedig most vágtam vissza", mérgelődött múltkor az egyik közeli kertszomszéd.

Soláto, ződ saláto, seláto: fejes saláta (Lactuca sativa var. capitata). A királnő saláta kissé >> pirhonyagos<<, elszíneződött, a harmatsaláta >>ződ, víkony, mint a harmat<<, a telelősaláta >> pelántáját ősszel ültetik<<, a franciasaláta levele a >>tőfa leveléhez hasonlít, a típősaláta nem fejleszt fejet, a leveleit tépkedik a szárról, és még sok egyéb fajta ismert.
Na, itt "lehidaltam" mondanám, ha itt akarnám nyomni a zsírtrendi dumát. Inkább azt mondom, szájtátásig elcsodálkoztam. A több, mint harminc évvel ezelőtti fajtaválaszték szinte teljesen azonos a maival, azokkal a fajtákkal, amiket feláras újdonságként adnak a vetőmagboltokban.

Vöröshajma: vöröshagyma (Allium cepa). A szigetközi konyhának is nélkülözhetetlen anyaga, makóit és zittait említenek. Makkhagymának a magnak meghagyottat mondják. A kékhajmát (lila) étkezéshez használják nyersen. Érdekes, hogy a hagymafüzért - fokhagymából is - koszorúnak hívják, de egy-két helyen fentőnek. Hagymahéjjal festették a pirostojást húsvétra. Van egy népi orvoslási adat is: >>Fülfájáskó, ha erősen lüktet, meleg leforrázott vöröshajmát kő a fülre rákötni, de arra, amejjik nem szaggat. <<>> Én a ződhagyma szárát nem dobom el, megfőzöm teának, azzal öntözöm a növényeket tetvek ellen. Ilyet kő hasznányi, nem aszt a sok vegyszert.<<

Makkhagymát én is akartam nevelni a Fertődi ezüstfehérből, de nem volt benne mag. Ez a népi orvoslási mód kicsit hókuszpókusz Nagyváthy János ide illő szavaival "bába lelte babona", de mama tényleg - álítólag hatásosan - csinált egy orvosszert köhögős-hörtyögős megfázásra. Kis zsírban ledunsztolt sok hagymát, felöntötte forró tejjel, és ezt kellett iszogatnia a páciensnek, nevezetesen unokatesónk férjének. Állítólag használt is, és lilahagymából a színe kellemes lilásrózsaszín. Így valami szépsége van a gyógyitalnak, ha már az íze nyomasztó...

A virágok, vadnövények, gabonafélék, állatok még meg sem említtettek, egy-két rövidke posztot alkalmanként még - úgy gondolom - megérdemelnek, ezért később is felütöm még itt virtuálisan ezt a kis könyvecskét.



2010. augusztus 29., vasárnap

Véget ér lassan a nyár...

... de a kert nem mutat kifejezetten őszies képet, néhány növény most fordult termőre.
Tavaly ilyenkor előbbre voltunk sok kertiveteménnyel. Például: ilyenkor már volt kifejtős korú tűzbab, idén még nincs, majd csak kukoricaszedésre lesz. A másodvetett zöldbabot még nem is lehet szedni, és az annyi gonddal nevelt paprikáim még csak most kezdenek teremni. Tizenegy hónappal ezelőtt ilyenkor már ott soroltak a spejzban az olajos-ecetespaprikás üvegek. Nincsen se pagodakarfiol, se brokkoli, csak nagy "potlohók". Tulajdonképpen ha belegondolok, idén sok mindenből elég gyatra lett a termés a tavalyihoz képest. Sok paradicsom tönkrement, alig van paprika, a borsó igen szerényen kelt, a káposztafélék is rosszul indultak, a bab egy részét lerágta a csiga, a jégverés se tett jót. A krumpli és a csemegekukorica se szerepelt fényesen. És pont ezek azok, amikből rengeteg fogy! A tavalyit azonban messze verte az uborkatermés, és a hagyma, kifejtőbab is lesz jócskán. A zeller és a póré is jó lesz, nagyon szép lett a saláta, és életképes, nem lisztharmatos a petrezselyem, sárgarépa. Így a gyökér-és hagymafélék szerepelnek szépen. A kísérleti darabok közül nagy várakozással tekintek a kínai kel, az áttelelő saláta és a kilométerbab termésére. Kíváncsi vagyok, hogy mit mutat fel az elkövetkezendő hetekben a lassan termést kötő zöldborsó. Vajbab már biztos lesz, bár még túl gyenge az evéshez.
A kertnek csak egy pontja botrányosan gazos, és ez a felszedésre váró krumpliágyás. És már ez is eredmény! A többi darabokon is vannak pörjék, paréjok, de ezek a maguk csekély huszonöt centijeikkel és lágy szárukkal kismiskák tavalyhoz képest. Nincsenek méternagyságú darabok, fás-karós szárral, magontó hajtásokkal. Sikerült azt is kiküszöbölni, hogy az acat kivirágozzon, magokat növelve és elszórva. Ahogy a magágyat csináltam a reteknek, leveles kelnek és őszi dughagymának, észrevettem azt is, hogy a perjék megritkultak, gyökereik sekélyebben vannak, könnyebb volt kipucolni az ágyást. A gyomszárakat is sikerült lehordani, elégetni.
Egy - két ilyen takarítandó parcella van, bár csak hellyel- közzel gyomlálgatok rajtuk, őszre kelve már nem olyan vad tempóban nőnek a gazok. Ahova lehet, még próbálok vetni, hiszen a vetett ágyások - még ha csak kicsit is- a későbbiekben is azért több művelést kapnak, mint az üresen állók. És ha idén kevesebb a gaz, jövőre még kevesebb lesz! Tulajdonképpen már hat éve próbálom így visszaszorítani a hajdan mindent ellepő gyomtengert, és most tudom azt mondani, hogy érdemi eredménye látszik.
A héten be szeretném vetni a magágyakat, a leszedett terméseket befőzni, a másodvetéseket ápolgatni, és a krupliszedést is megkezdhetjük. Gigacukkinik és patisszonok megint nagy számban nőttek, ezeket le kell szednem és tyúkkajává aprogatnom, hogy újra teremni kezdjenek a tövek.
Egyébként ilyenkor olyan a kert, mint valami bőségszaru: szinte mindent megtalálok benne, amire gusztusom van, így könnyű kitalálni a heti menüt.
És nem tudok betelni kis hétköznapi gyönyörűimmel, szerény kis legényfogóimmal. Kicsi csak az ágyásuk idén, rosszul keltek, megverte őket a jég, de kárpótoltak dús virágzásukkal. Érdekes, hogy tavaly, amikor a magokat megszedtem róluk egy nagy papírdobozba, a legszebb, legérdekesebb színeket: élénkpirosat, bordósat, narancsszínűt válogattam ki magnak, nem a közönséges rózsaszíneket. Ehhez képest újra csak a rózsaszín az uralkodó, de feltűnt benne rózsaszín-fehér csíkos, és sárga-piros is, ilyenek tavaly egyáltalán nem is nőttek! Érdekes ez az öröklődés! Idén ezekből a tarkákból is jócskán szedek, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük jövő nyárra.
És most már nem hagyhatjuk ki a köszöntő-blogajánlót sem, hiszen három új olvasónk van!
Egyikük, Timi, hozzánk hasonló buzgalommal - és szerintem sokkal nagyobb fegyelemmel - műveli gondosan a kertjét, Micit, aki szintén a vidéki élet kedvelője, és Adriennt. Köszöntse őket ez a szép szitakötő kettőnkön kívül.

Apropó szitakötő! Idén mintha szitakötő-tanyává változott volna a kert. Korábban mindig csak a Duna-, de főleg a Lajta-parton láttam annyira sok és annyiféle szitakötőt tanyázni, mint most a kertjeinkben. A végén talán még szárazföldi szitakötőink is lesznek? :-)

Antiketchup és körtemisungkompót

Már megint szembe megyek önmagammal - és tesómmal is. Blogírásunk gyermekkorában ugyanis megegyeztünk: igyekszünk témánál maradva nem átcsúszni a gasztroblogok világába, bár nagy volt néha a kísértés. Csak néhány érdekesebb dologgal meg sógorom mérnöki süteményreceptjeivel tettünk kivételt. De az evészetet nem lehet teljesen kiküszöbölni, hiszen azért termelünk, hogy együnk.
De térjünk a lényegre. A héten befőztem uborkát, ketchupöt és körtebefőttet. Az uborkaeltevésen nincs mit cifrázni. A ketchupgyártásnak azonban volt egy kis pikantériája, nevezetesen az, hogy teljesen sárga paradicsomból készült. Ez a fajta valahogy jobban bírta a rothadást, és igen bőven terem, termett, ebből volt a legtöbb, másfelől meg piszkált a kisördög: a ketchup olyan citromsárga marad a befőzés végére, mint az alapanyaga?
A recept a tavaly bevált, ezen nem variáltam, csak annyi, hogy a piros paradicsompaprika helyett szereztem narancssárgát, hagymából meg a Fertődi ezüstfehéret tettem bele, ennek még fehérebb a húsa. A fövő massza tényleg citromsárga volt, de az "eljárás" végére megsötétedett, narancsossá vált, végül olyan színű és állagú lett, mint egy jól sikerült, világos baracklekvár. Szóval nem ketchupszínű. Mindazonáltal még melegen ki kellett az egyik üveget bontanom, mert a ded hangosan követelte az "anyaketchupos"-vajas kenyeret vacsorára. Ha nem lenne rajta uborka, inkább lekváros kenyérnek lehetne nézni.

A körtekompótról: ez valójában kényszereltevés volt: hiába kötöttük és támasztottuk fel a körtefa terméssel teli ágait, a súlyos gyümölcsöket így se bírták el a viharban, letörtek. (Szerencsére nem voltak túl nagyok az ágak.) A körte rajtuk még nem volt teljesen érett és édes, hanem olyan befőzőállagú, fehéres magházzal, zöldes héjjal.

A körtét megpucoltuk, előszedtük a - négybetűs lakberendezési áruházban tucatjával árult - cikkezőt, aminek kb. 10 perc haználat után letörtek a fülei. A fülmaradványok miatt azonban használhatatlanná vált. Ekkor Lacinak elfutott a méreg, előkapta a kisflexet, levágta a fülcsonkokat, még meg is csiszolta a helyüket, így immáron fül nélkül, de újra használhatóvá vált a "cejg".


A recept tiszta tolvajlás Anditól, Csincsillától, Makkától: hajigáltam a szirupba - csak mértékkel - cukrot, citromot, narancsot, gyömbérdarabot, vaníliát, fahéjat, szegfűszeget és egy csepp ánizst. Kellemes, de nem fojtogató ízű szirup lett a vége, meg 12 üveg befőtt. De még rengeteg körte van a fán.


Lesz még eltennivaló, mert csak uborkából tettünk el a télre elegendő adagot. Nincs még vegyes savanyúság, ecetes paprika, hagymás uborka, rázott, csipkeszörp, és még sorolhatnám. Azonban jó elgyönyörködni a teli üvegekben, bár sok velük a munka. És milyen jó előszedni télen ezeket a hazai falatokat akkor, amikor az embernek gusztusa támad rájuk, azt meg kár külön elemezgetni!

Tavaszra hajazna....

... a kertjeink mai összképe, két okból is. Egyfelől: a késői másodvetések jó része szépen sikerült, kikelt, és pont úgy teli van jópár ágyás az előtörő csíranövényekkel, mint március-áprilisban.
Például az őszi megevésre vetett jégsaláta kisebbik ágyása így fest:
Nálam a lollo bionda Amszterdami sárgarépával vegyesen vettetett, még a nagy hőségben. Azt hittem, hogy ez tényleg TUTIRA nem kel ki, de csalódnom kellett, szerencsére kellemesen: a saliból tegnap már tudtam szedni.A Francia reggeli retek tavaly ősszel szebb, nagyobb és egészségesebb lett, mint tavasszal. Az éjjeli dús harmatok, hűvösödő nappalok a bolháknak nem tesznek jót, a retek föld alatti gumóinak annál inkább. Hédi kertjében ilyen sűrű, nekem még elvetni se volt időm, bár a magágy már készen áll. Még nem késtem el vele szerencsére.A spenótot csak ilyenkor vetjük, a Matador áttelelő fajtát. Ez egy adag spenótot még hajt őszre, aztán még egy adagot tavaszra, májusra magszárba megy. Nyáron meg nem spenótozunk, van más zöldség, de a hűvös szezonban nagyon jók friss levelei. Ez is még vethető.

Idén próbálkoztam először a kínai kellel, a vetőmagboltban adtak egy 58 nap tenyészidejű fajtát (vagy ötvennégy?), és úgy gondoltam, ez még belefér az ősz első hónapjaiba. Most palántázós nagyságú, szét kell ültetni.

Nyárelőt idéz a lassan termőre forduló vajbab, és hip-hip-hurrá, sikerült! a nem csodaóriás, a vihar által kicsit keresztbe kifektetett zöldborsó. Rekordtermés nem lesz, de csemegézni fincsi! Dughagymát is ültettem, meg petrezselymet, azok még a földben "gondolkoznak". Örülök a jól sikerült másodterményeknek, ezek a felvezetői nagy tervemnek: hogy áttelelő zöldségekkel télen és kora tavasszal is legalább részben friss, vitamindús házi ennivalót tehessek az asztalra. Áttelelő saláta, káposzta, répa, borsó, póréhagyma... Elvileg egy darab kert ki lesz vonva a szántásból, oda tervezek egykis teleltetős kertet. De még minden bizonytalan, novemberben dől el ez az átrendezés.

Amivel bebuktam viszont, az a leveles kel. Valami rossz magot vehettem, se nálam, se tesómnál nem kelt ki. De még ezzel se vagyok elkésve, elsején fizu, kifosztom a vetőmagboltot... :-)