Átteleltek

Melegen süt a nap, minden hajt… itt az idő, hogy kiértékeljem, mennyire váltotta be a tél alá vetett zöldségek fejlődése és termése a hozzá fűzött reményeimet. Célom a tél alatti zöldségneveléssel az volt, hogy télen is friss, háziterményekkel lássam el a családomat, ne csak a betározottal vagy boltival. Üvegházam, fóliasátram nincs, és nem is érzek ösztönzést, hogy ezzel pepecseljek, így a hidegtűrő veteményfélék átteleltetésével oldjam meg a zöldségellátást.

Az ötlet, hogy ilyen termesztést tervszerűen, megfelelő fajtákkal kialakíthatok, tavaly nyáron pattant ki a fejemből. Az elgondolás még megállta a helyét, de a helyhiány hozzá a kertben zavaró volt. A külön gondot még az is jelentette, hogy a kert teljes egésze szántva lett. A téli zöldségnevelést a szántással összeegyeztetni nem lehetett. Megoldást jelenthetett volna, ha egy darabot felások ősszel a kert elejéből, beültetem, és megjelölöm, hogy az ekésbácsi ne menjen rá a trakijával. Igen, de az ásás nem ment, mert pont azidőtájt injekciózták a derekamat. Ámde ahol a szükség, ott a segítség: rendelkezésemre állt tesóm kertjéből egy darab, amin kísérletezhettem. A dolgok szépségét csak fokozta, hogy sógorom felásva adta át ezt a kis parcellát, így könnyűszerrel vethettem.

Idén még jobb lesz a helyzet, mivel megvan a kistraki. A tél alá vetéshez felhasználandó ágyás helyét nem kell majd ásni, egyszerűen lerekesztek majd a kert elejéből egy darabot, meg lesz tárcsázva, és ültethetek kedvemre. A szántott résztől elkerítem két karóval meg egy szál madzaggal, így a trakisbácsi majd kikerüli.

A tavalyi kusza ágyások vegyes, de termő képet mutatnak. Vegyük sorra.

- Azt korábban is tudtam, hogy a póréhagyma képes áttelelni. A tavaly ősszel megmaradt hagymákkal az volt a tervem, hogy nagy, földes gyökérkolonccal kiszedem, és a szántás után visszaültetem a porhanyósított földbe a töveket. A szántás után egy nappal azonban megjött a havazás, és a hó meg is maradt, ezzel a visszaültetésnek lőttek. A koloncos tövek ott maradtak a kerítés tövén, ahova ledobáltam őket. Hogy meg ne fagyjanak teljesen, egy kis maradék kukoricaszárat dobtam rájuk. Ez alatt egész jól átteleltek, szedhettem őket. Még van néhány szál, amit meg szeretnék hagyni magnak. A fajta csak a közönséges, mindenhol kapható Calabrese. (A gyökeres földkoloncokat otthagyom a kerítés tövén, ott egye a fene az egész földhányást, úgyis pont ott ásta fel a kutya a kerítés lábazatát. )

-Ősszel egy sereg júliusi vetésű kínai kelt nem fogyasztottunk el. Ezeket Hédihez telepítettem át. Egy darabig ( olyan karácsonyig ) eléldegéltek, addig nagyon jókat ettünk belőlük, de aztán az olvadás és fagyás hullámzását nem bírták, megrohadtak. Egypár tő túlélte a telet, de azok már most magszárba mentek.

-A szeptemberben elvetett áttelelő saláta szépen fejesedik ( a fajta neve Téli vajfej). Karácsonyig szedegettük a leveleit, eleinte megenni, aztán inkább táldísznek. A tövek egy részét még októberben szétpalántáztam, ezek rosszabbul vészelték át a hideg napokat, mint amik az eredeti ágyásban maradtak.

- Az októberben elduggatott fokhagymát a sógorom felásta, nem tudok róla nyilatkozni. Csak régebbi tapasztalataimból mondom, hogy az ősszel elduggatott fokhagyma nagyobb fejeket ereszt, mint a tavasszal elültetett.

-A dughagyma ugyanígy járt...

-Az őszi mák (a fajta neve Zeno) kiválóan hajt, egészen nagy, hamarosan lehet ritkítani. Még októberben vetettem el, és meg voltam győződve róla, hogy semmi se lesz belőle. Elvileg a korán hajtó mák még a kedves kis máktokbarkó rajzása előtt levirágzik, így nem tud kárt tenni benne ez a ronda bogár.

-Az áttelelő kelkáposzta elég pocsékul nézett ki még pár hete is. A meleg idő hatására azonban gyors növekedésnek indult, s elég szépecskén hajt. Jani már fel akarta kapálni, de állítólag a fajta tulajdonsága az, hogy a nyeszlett mivolt meglepő gyorsan átvált hatalmas kelkáposztafejekbe – már májusra.

-A leveles kel igencsak rossz bőrben van. Bár két éve áttelelt, idén ez nem ment neki. Ez az egy fajta járt pórul igazából a teleltetésnél.

-A januárban elvetett mák is kikelt, helyeskésen sorol.

-A szintén januárban elvetett zöldborsó is szépen kikelt, nagyobb, mint tavasszal vetett, kelőfélben levő társai.

-A petrezselyemsuliban szépen zöldellik a friss petrezselyemzöld.

-A spenótot ősz óta esszük, s bár téli szüneten volt, takarás nélkül, a három másfél méteres sor két családot heti egyszeri spenótos kajára való mennyiséggel dúsan ellát.

Mivel idén már egységes területben gondolkodhatok a télizöldséges kert kialakításánál, kibővíthetem a zöldségek körét is. Így a felépítés a következő lesz:

-fokhagyma,

-dughagyma tavaszi zöldhagymának,

-a gyatra, ceigli petrezselyemszálakból petrezselyemsuli,

- Elefánt póréhagyma: ez egy különösen hidegtűrő fajta, gondolom nem rohad meg az olvadás-enyhülés hatására sem,

-Tétényi téli sarjhagyma,

-áttelelő kelkáposzta (Adventi fajta),

-leveles kel,

-spenót, Matador fajta,

-Téli vajfej saláta,

-őszi mák,

-januári vetéssel Rajnai törpe borsó és tavaszi mák,

-egy kis bimbós kel.

Egész zöldségsorozat; a felsorolásból kitűnik, hogy főleg a leveles-és hagymaféleségek képviseltetik magukat…

A területkialakítás egyszerű lesz, bár –legalábbis elviekben- már jobban hozzá kell készülni. A majdani téli vetemények helyén most természetesen még a korai borsó hajt, és lollo rosso nyújtogatja ki a kis piros levélkéit. Ezek letermése után már csak igen rövid tenyészidejű zöldségek fognak idekerülni. A sarj-és póréhagymát meg egyenesen, már most ebben az ágyásban nevelem, palántáról.

A növényvédelem aránylag egyszerű, mert a kelési szezonjukban már nem tombolnak úgy a kártevők, mint tavasszal: kevés a földibolha. A káposztaféléket a hernyók megmászták, de azokat Nyunyi nap mint nap kéjesen nyomogatta szét egy botocskával, örömködve, hogy milyen szép sötétzöld a vérük. A problémát a második szomszéd diófáján tanyázó varnyúk jelentik, amik különös szeretettel vonzódnak a már ősszel kihajtott fokhagymához. Tavaly nem kaptam madárhálót, így az ágyásokat szétszabott necczsákkal takartam, ez is tökéletesen bevált. Egy kis fagyvédelem se jött rosszul, ezt fűrészporral és avarral oldottam meg, idén is így fog történni, a márciusi favágásból egy egész zsák fűrészport kapartam össze erre a célra.

Ha meg nagyon bebuzdulok, tán egy csepp fóliaalagutat is szerkesztek a spenót meg a sarjhagyma felé, ki tudja? J

Még van egypár zöldségféle, ami megteremhetne itt. Elvileg létezik télen hajtó, áttelelő brokkoli. Nagy vágyam, hogy olyan sarjhagymára is szert tegyek, ami a magszára végén mini hagymákat szül, és azokat leszedve meg elültetve lehet megújítani a hagymaágyást. Ilyen fokhagymában is létezik, kicsi koromban láttam ilyet nagymamám húgánál, akinek igen régen mintagazdasága volt Várbalogon. Fogalmam sincs, hol lehet ezekhez a fajtákhoz hozzájutni.

Apósom egy szőlőhegyi cimborája mondta, hogy ő a sárgarépát is kint hagyja meg a pasztinákot is, mert úgysem fagy meg, sokkal frissebb marad, mint a betárolt, ami megfonnyad. Erre azért már nem visz rá a lélek, mert nincs kedvem egy levesnyi cucchoz száz métert gyalogolni (ennyire van a kert a ház hátsó kijáratától), a fagyott földet ásni. A pincébe menni ennél gyorsabb és kellemesebb…

A másik: tavaly a nyamvadt zellerszárdarabokat gyökérrel együtt a ganédombra szórtuk, s most néztem, hogy milyen szépen kihajtottak! Talán meg lehetne kísérelni zeller teleltetését a friss zöld érdekében?

Ennyit a teleltethető zöldségekről. Az egységesen kialakított zöldségteleltető kerthez nagy reményeket fűzök. Jó lesz, ha télen is a sajátunkat ehetjük, és korán tavasszal már friss zöldhöz juthatunk. Egész sorozat ennivaló: valamelyik bizonyára sikerülni fog!

Örökzöld téma

Figyeltétek már a tuják, fenyők rügyeit? Nagyon érdekesek!

Ünnepi pillanat

Számomra a csillagos megnólia virágzása a tavasz legünnepibb pillanata.

A vöröses levelű vérborbolyák lassan sövényszerűséggé nőnek össze. Jó tüskések! Még februárban kaptak egy alapos fodrászolást, vagyis alakító-ritkító metszést, úgyhogy már egészen formásak, ahogy őrzik a bejáratot. Bimbójuk bprdó-sárga csíkos, és ami a borbolyafajták különlegessége, porzóik a rovarok által ingerelhetőek, így biztosabb a beporzásuk.

Az őszibarackfánk viszont már elvirágzóban van, sajnos nagyon gyér a virágzása. Annál több virág volt látható a kajszin. Úgy tűnik, lekvárfőzős év lesz.

Krumpliföldi underground

Minden évben ültetünk krumplit, és évek igazából óta csak mérgelődünk vele. A mérgelődés már a vetésnél elkezdődik, nevezetesen ott, hogy nem lehet normális vetőgumót kapni. Még a vetőmagboltokban is csak körülbelül háromféle import fajta kapható, sárga krumpli után nyomozni kell. Az, hogy a bevásárlóközpontokban meg milyen minőségű a vetőgumó, azt nem kívánom részletezni. Inkább megetetném azzal, aki ilyet szaporítóanyagként elad.

A „bio” mini vetőgumó is csak afféle „parasztvakítás”. Lehet, hogy a gumó vírusmentes, de attól még egész nyáron buzgón permetezhetjük a legkülönfélébb vegyszerekkel meg rovarirtókkal a biokertészet és az egészség jegyében. Tavaly a „bio”, vírusmentesen kinevelt, csávázott (kérdem: ha kórokozómentes, miért csávázzák?) kétszáz négyzetméteres krumpliágyásban vígan spacírgangoltak a leggusztustalanabb krumplibogarak a zöldön.

A gumók után turkálva alig találtunk valamit, viszont valahogy mindig belekaptam a rohadt krumplikba – ezeknél kevés van büdösebb a világon. A százötven mini bio vetőgumóból pontosan kettő, azaz kettő vödör krumplit szüreteltünk, holott a szabály szerint hétszeres termés az átlagos minden egyes krumplitő alól. Ekkor elfutott a méreg. Miért van az, hogy az egész éves munkának ez kell, hogy legyen az eredménye? Régen a felszedett krumpli apraját ültettük vissza a következő évben, és zsákszám ástuk a szép termést. És ez nem a nyomorult vetőgumó hibája, hanem azé, aki ezt tolja az orrunk alá, mondván, hogy csak ez kapható, más nincs, a hagyományos fajták mára leromlottak, süllyesztőbe kerültek.

Számomra kissé hihetetlenné vált, hogy ennyire nincs választék, kicsit kutakodni kezdtem a régi magyar krumplifajták irányában, és valami egészen különös dologra bukkantam. Ezt a különös valamit úgy hívják, hogy Sárpo Mira.

Bizonyára van néhány olvasónk, akinek ez a név már ismert, de nekem ez újdonság lett. Magyar nemesítés, kiváló tulajdonságokkal amit a fajta honlapján tanulmányozni lehet, de egy pici részt idevágnék:

„A burgonyavész (fitophtora) és a levéltetű által terjesztett vírusok egyáltalán nem támadják meg, így sosem rothad, sosem hal el a lombja, mindig egyformán bőséges a termése. Ha tetves is lesz, akkor sem kell permetezni, mert nem tudják a tetvek károsítani. Egyedüli ellensége a burgonyabogár, de kemény lombját az is kevésbé kedveli, mint az ízletes levelű holland fajtákét. Tárolhatósága egyedülálló a világon: nem szürkül, nem rothad, és áprilisban kezd csak csírázni. A húsa világos törtfehér, a héja rózsaszín, a zamata kiváló, közepesen lisztes, mégsem fő szét, így szilvásgombócba, salátába, sütve, főve és pogácsába egyaránt jól elkészíthető.”

Vagyis: mindazon tulajdonságokat hordozza, amit egy tökéletes krumplinak tudnia kell.

A fajta után tovább kutakodva a Magyar Permakultúra Szövetség blogján rátaláltam a fajta kinemesítésének történetére, vagyis inkább rémtörténetére. A teljes sztori szomorú szelete a mai nagy magyar valóságnak. A történet lényege:

„Valakiknek tehát érdekében állt, hogy a Sárvári-család nemesítési eredményei ne kerülhessenek nyilvánosságra. Az ellenálló burgonyafajták, ugyanis nem csak a betegségeket tűrték, de többször is visszaültethető lett volna a vetőanyaguk. Ezzel szemben, a nyugati nemesítésű burgonyafajtákat minden esztendőben fel kell újítani, ha nem akar a termelő nagy veszteséget elérni. A Magyar rózsát divat volt ócsárolni felsőbb kezdeményezésre, mert alapvető külföldi érdeket sértett, (de nem a magyar termelők érdekét sértette), hiszen többször is vissza lehetett volna ültetni a vetőanyagát, lényeges termelési veszteség nélkül.”

Szóval egy 100 %-ig magyar, a biotermesztésre teljességgel alkalmas fajta létezik ma Magyarországon, amiről a magamfajta jóhiszemű kiskerti krumplitermelő nem is tud, s csak ilyen „underground” módon, egy alapítványon keresztül juthat hozzá!

Százával sorolhatnánk hasonló történeteket, hogy a multik, a különféle lobbik, az Isten tudja milyen háttérrel összehozott értelmetlen jogszabályok hogyan fojtják meg a pozitív kezdeményezéseket, életek munkáját törve szét. Nem szeretnék politizálásba fogni egy kertes blogban. De azt levágtam elég gyorsan, hogy ha ilyen vetőgumót szeretnék, akkor nem a vetőmagboltban kell keresnem, ahol majd az eladó útszéli modorban kioktat arról, hogy ilyen a világegyetemben sem létezik, vegyek Dezirét, fizessek és húzzak, ámen. Gyanítottam, hogy a magértékesítő webshopokban sem fogok ilyet találni.

A honlapon megtalálható az elérhetőség, ide írtam januárban, hogy hogyan juthatok vetőgumóhoz. Kellemes benyomást keltett már elsőre az , hogy a gumót kilóra adták, nem darabra, mint a mini szaporítóanyagot. Tíz kilót vettem ( ez kb 200 gumó), s olcsóbbra jött ki szállítással együtt, mintha hasonló darabszámú minigumót vettem volna! Tegnap érkeztek meg. Anyuci nagy lelkesedéssel bontotta ki. Egy necczsákban voltak a kis krumplik, olyan ötdekás mndegyik, nagy fénycsírák, penész sehol, mint gyakran a hagyományos vetnivalón.

A zsákban a krumpli mellett egy nejlonzacskóban valami fekete, koromszerű pelletféleség is volt, olyan, mint a nyúltáp. Ez vajon mi a ménkű lehet? Mint kiderült, ez egy barnaszén alapú humuszkészítmény, a neve Dudarit.

A készítmény meghökkentően jó tulajdonságai itt olvashatóak, a lényeg: természetes huminsavakat tartalmazó bio-műtrágya, ami alkalmas a vörösiszappal szennyezett talaj javítására is kiváló tulajdonságai okán! Ezt kaptuk a krumpli mellé ajándékba. (Nem tudom, hol árulnak ma közforgalomban olyan krumpli-vetőgumót, amihez a műtrágyát ingyen és bérmentve küldik!) Minden krumplibokor alá három ilyen bigyó hosszú időre biztosítja elvileg a megfelelő tápanyagellátást.

A fajta eddigi bemutatkozása nekem nagyon szimpatikus, ha pedig a termelésben is beválik, azt hiszem, hogy a többi krumplifajta megy a süllyesztőbe egyszer s mindenkorra. Aki próbálta, csak a legjobbakat írta róla. (Például itt és itt.) Egy kicsit mégis hihetetlennek tűnik ez a sok szuper tulajdonság, de az elmúlt két év krumplitermesztésénél már minden jobb lehet.

A paradicsomra is jó hatással lesz az új fajta. A paradicsomvészt és a krumplirothadást ugyanaz a Phitophtora gomba okozza, a talajban maradt rothadó krumplidarabok a melegágyai a fertőzésnek. Sok helyen hallottam, olvastam, hogy a krumpli meg a paradicsom ezért egy kertben nemigen viselik meg egymást, folyton összefertőződnek. Ezzel a rezisztens fajtával azonban egy hatalmas fitoftóraforrás iktatódik ki: a talajban maradó növényi részeken nem fognak vidámkodni a gombák. És ha a termés is olyan bőséges lesz, mint az ismertetőn szerepel, elmondhatom, hogy olyan krumplira találtam, ami minden várakozásomnak megfelel. Mivel középkésői, túl korán nem lesz újkrumpli, de oda se neki, addig eszünk rizsát…. J

Még nem nagyon csírás a vetőkrumpli, ezért csíráztatóra tettük egy drótrekeszben a meleg napfényre.

Igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér, de azért egy kis reklámot nem hagyhatok ki. A fajtát az Akli Majorért alapítvány vette védőszárnyai alá, érdemes megnézni a honlapjukat is. A krumpli május végéig vethető, ha valamelyikőtöket ez a fajta érdekelné, a vajdaeszti@freemail.hu címen tudakozódhat.

Közben találtam egy német webshopot, ahol egy kiló vetőgumót 6 €-ért adtak. Marha érdekes, hogy külföldön értékelni tudnak egy olyan fajtát, amit idehaza csak körülményesen lehet felhajtani. Az meg külön vicc, hogy norvég civil szervezetek támogatása kell ahhoz, hogy az Akli Majorban termelői bolt tudjon nyílni a major termékeiből.

Morgás befejezve. Lényeg: úgy tűnik, egy kiváló krumpliféleségre bukkantam, ami mellé még a bio talajjavításhoz is kaptam egy igen használható segítséget. Nagyon-nagyon várom a termést, és az eredményről ősszel majd beszámolok.

Remélem, hogy idén már lehetőség szerint mindenfajta vegyszer nélkül sikerül olyan zöldséget termelnem, amit nyugodt lélekkel tálalhatok be báránykáimnak paprikásan, gombócban, sütve-főve. Különösen fontos ez azért is, mert kedves kis Andrisunk nemsokára már pépecskéket is lakmározni fog anyukája tejcsije helyett, neki igazán szüksége lesz a legjobb alapanyagból készült élelmiszerre- ebből a többszörösen is a föld alól előkerített krumplifajtából.

Áprilisi bolond idő

Pénteken ahogy Győrből zötyögtem haza az esti buszon, mögöttem három tizenéves elmélkedett arról, hogy lehet az, hogy 20 fokos melegben jégeső esik. (Úgy látszik, hogy eddigi életük során még nem jutottak el odáig, hogy gyakran a 35 fokos kánikula a tojás nagyságú, égből hulló jegek dajkáló anyja is lehet.) A jégeső témája azonban aktuális volt: aznap a Jánossomorja-Pápa vonalon masszívan hullott a cseresznye nagyságú jégdarabokkal érkező zivatar. ( Képet itt láthattok róla.) Ez a nem túl magasröptű csevej mégis eléggé megpiszkálta a fantáziámat ahhoz, hogy előkutassam, mit írnak a régi paraszt regulák április hónapjáról. Először is nézzük meg, mit ír a régi Győri Kalendáriom 1748-49-es kiadása.

„Április

Ha Tiburtius napjára a rétek meg nem zöldülnek, a parasztok nem reménylik a föld termékenységét, ha ez a hónap nedves, bőséget várnak.

A nyírfa ha megzöldellik, nem féltik azután a veteményeket a hidegtől; ha a veres napfénykötő bogár kibújik a dértől, ha a cseresznyefa virágos: virágos lészen a szőlő is.

Szent György nap után annyi deres harmat lészen, mennyi volt Szent Mihály napja előtt az elmúlt esztendőben. Ebben a hónapban ha az ég dörög: jó és hasznos időt jelent.

Szent Márk napja előtt mennyi ideig szólnak a békák, annyi ideig hallgatnak azután. A filemile ha hallgat ezen a napon, változó tavaszt jelent, ha énekel, jó tavaszt hirdet.

A Szent György napi virág ha bőven terem, bőséget, ha nem terem, drágaságot mutat.”

Ehhez nekem egy kis értelmezés után kellett kutatnom. Tiburtius magyarul Tiborc neve napja, április 14-én van. Reménykedhetünk azonban a föld termékenységét, mert a szántók-rétek úgy zöldellenek, hogy az ember szíve-lelke repes tőle. A veres napfénykötő bogár körülbelül a verőköltő bodobács, vagyis a jancsi-vagy sanyibogár lehet, múlt héten hétfőn láttam egy csapatot belőlük az egyik kerítés tövén. Szent György és Szent Mihály napja már ismertebb, az egyik április 24-én, a másik szeptember 29-én van.

Tavaly az első fagyos éjszakák október 10-e körül jöttek az Időkép adatai szerint, így deres harmatra fagyosszentek körül a népi bölcsesség szerint már nem kell számítani. Remélem, így is fog történni.

Még egy idevágó érdekességet találtam. Ez az érdekes ismertető a Magvető Könyvkiadó Magyar Hírmondó sorozatában olvasható Hasznos tudnivalók innen – onnan címmel. A hasznos tudnivalókat Vajda Ferencz gyűjtötte egybe még 1899-ben. Az enyhe telekről, korai tavaszokról ír.

„ENYHE TELEK MAGYARORSZÁGON. Ezek közé tartozik: az 1182-i, amikor a gyümölcsfák február 2-án már rakva voltak gyümölcscsel; 1186-ban az alma dió nagyságúra nőtt; májusban arattak, s augusztusban a szüretnek is vége volt. 1289-ban a falusi leányok karácsony és vízkereszt napján búzavirágból, violából és más virágból fontak koszorút, januárban a fák virágoztak, a madarak tojtak, februárban a szőlőnövések már nagyok voltak.

1332-ben vízkeresztkor már szántottak. 1397-ben májusban már learattak. 1421-ben a fák mártiusban, a szőlők áprilban virágoztak, ugyan ekkor érett cseresnyét, májusban érett szőlőt lehetett találni, mely június 24-re mindenütt teljesen megérett. 1424-ben karácsonykor és vízkeresztkor elég virágot lehetett találni. 1473-ban a gyümölcsfák októberben másodszor virágoztak, és Márton napkor érett cseresnyét lehetett enni. Különösen enyhe tél volt az 1530, 1538, ls 1572 is, még melegebb 1607-8-i, amikor februárban a legkésőbbi virágok is kinyíltak… Az 1707, 1722, és 1759-i egész tél valóságos nyár számba ment, olyan meleg volt, hogy 1722-ben februárban a gyümölcs fák és növények virágoztak; 1759-ben február 12-én a legyek széltében röpdöstek; a szilvásokban Szt. György nap előtt 2 héttel lekaszálták a füvet, a fák olyan levelesek voltak, mint nyáron, s kánikulai meleg szinte megölte az embert; a szárazság olyan nagy, hogy tavak, folyók, kutak kiszáradtak… 1778-79-ben Pál forduláskor a gyermekek a szabadban fürödtek, őszkor pedig Szilágyban némely gyümölcs nem csak 2-szor ért meg, hanem a somlyai magas hegyeken több gyümölcsfa 3-szor is virágzott. 1787-ben decz. 3-áig olyan szép idő járt, hogy a rozs sok helyen kihányta a fejét, s 1788 januárban az egész hónapban szántottak, s a fák levelezni kezdtek. 1790-91 decz. és jan. hóban elég vadsalátát, szegfűgombát, ibolyát hordtak a mezőről, s 1792. febr. 19-én a bodzafák levelesek voltak, árnyat tartottak, az eperfa levele ezüstgaras nagyságú volt. 2-szor 25-én fakadtak ki a fák, s szept. eleje olyan meleg, melyhez hasonlót nem említ a krónika. 1795-96 januárban több helyen 2-szori alma termést szedtek a fáról, mely sem színben, sem ízben nem különbözött a nyári terméstől, s egész hónapban olyan meleg volt, hogy a méhek, legyek, szúnyogok széltében repdestek.”

Nagyon érdekes írás, bár kissé fantasztikusan hangzik ezen a klímán az évi kétszeri gyümölcstermés. Nincs arra sem adat, hogy a szerző honnan tudja, hogy milyen idő volt például 1182-ben. Nagy hőségeket azonban már mindegyikünk megért, én is emlékszek olyanra, hogy januárban már csupa hóvirág volt az erdő, Anyák napjára már az összes gyöngyvirág régen elnyílt, és az orgona az egyik különösen enyhe őszön kétszer is virágzott. Emellett azonban gázoltunk januárban mellig érő hóban, olvasztgattuk a wc-tartály csövét vasalóval, olyan hidegek is voltak. Láttam már május 10-én mínusz hét fokos fagyot, januári jégzivatart hatalmas villámokkal. Mindenesetre az megállapítható, hogy a bolond időjárás nem pillanatnyi, régen is voltak lehetetlenszámba menő időjárási jelenségek. Csak hát ezek manapság egyre gyakoribbak. Ez a szép, néha záporokkal tarkított enyhe tavaszi idő azonban megmaradhatna még jónéhány hétig, azt hiszem, ezzel mindannyian ki lehetünk békülve. Melegen sütő nap, virágzó erdők-mezők-gyümölcsfák, bicajozás, kertészkedés… kell ennél több a mindennapi apró boldogsághoz?

Kék és sárga törpék

Kedves olvasóimtól és szerzőtársamtól, Ágitól is elnézést kell kérnem a hosszú hallgatás miatt, de sajnos az új, szigorú főnököm nem engedélyezi, hogy túl sok időt szenteljek a hobbijaimnak.  A tegnapelőtt három hónapos Andrisunk úgy néz ki, az apja élénk, érdeklődő természetét örökölte. és napközben nem nagyon enged lazsálást. Napközben általában  két evés közt 20-20 percben lerendezi az alvásigényét (ennyi idő alatt még három értelmes mondatot is nehéz összehozni, nemhogy képes blogbejegyzést, tehát inkább vasalok), de az éjszakákat szerencsére elég ügyesen átalussza - már amikor.

Nemcsak embertöpörtyűnk van ám, hanem itt a virágtörpék szezonja. A tavasz nálunk is beköszöntött, és hűséges hagymásaim már felékszerezték a kertet. Nem koraiak, de nálunk, az északnyugati szél és a hűvös, árnyékos fekvés miatt semmi sem az.

A tavalyi esős esztendő sok növénynek nem kedvezett, de ezeknek  a jóságos törpéknek egyáltalán nem ártott meg: az eredeti ötös csoportocskák 15-20 fősre duzzadtak. Nagyon sűrűn állnak, behúzódás után átültetésre lesz szükségük. A szaporulatból a kert többi részébe is telepítek.

No és persze az elmaradhatatlan krókuszok, a másik hűséges-szépséges tavaszi törpecsalád. A közelebbi fotón meglepve vettem szemügyre a rojtos bibét.

Kékellenek már az apró csillagvirágok, úgy tűnik, ők is szaporodásnak indultak. 

 Hűségesek maradtak a kerthez a hófények is, szinte világít a fehér csillag a közepükön. Ők kitartók, hosszasan virágzók.

Két nap alatt, mint Pallasz Athéné, teljes pompában ugrott ki a földből a Puskin-virág. Majdnem lemondtam róla, de mégis ragaszkodik hozzám. Idén már harmadik esztendős és lassacskán szaporodásnak indult. 

Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya. 

Kakukktojásnak itt egy rózsaszín, de akár épp kék is lehetne. A Kertész leszek blogban nagy örömmel olvastam a nárciszmentésről, az én kertemben a születésnapi hajtatott jácintok hasonló módon telepedtek meg. Nem baj, ha a következő virágzat már nem olyan felhizlaltan, hatalmasan pompás, és a jácint visszavedlik holmi parasztos "kujcsvirággá".

A nárciszok száma évről évre nő, nincs olyan ősz, hogy kibírnám újabb hagymák vásárlása nélkül. Ez a néhány élénksárga virágú korai fajta,

de már furakodnak az új szerzemények, az áprilisi-májusi virágzású. fehér és illatos Poeticusok, amelyhez gyerekkori temetői nosztalgia fűz: a halászi sírkert hátsó, akkor még üres, vagy csak rég elhagyott  részében a gyep között sok elvadult példány nőtt belőle, ki tudja kinek az emlékét őrizve, azt szedegettük csokorba. Az illatuk még ma is élesen felidéződik a virágok láttán. Ősszel, egy osztrák élelmiszerboltban, az utolsó néhány elszórnivaló euróból vettem őket nagy boldogan, hiszen a környékünkön még a szakboltok sem nagyon tartják ezt a fajtát. Pedig szép és jó.

Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán. 

Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.

Szóval, hálistennek, ezt a tavaszt is megértük.

Végre vetés!

Hiába köszöntött be a jó idő, a kertszántós nagytraktoros bácsi csak nem akart ideérni. Vártuk-vártuk hiába, de csak nem bírt ideérni a gépével. Viszont szerencsére nagyon nem kellett aggódnom, hogy elkésünk az első vetésekkel. A télen ugyanis javítottunk a kertművelés technológiáján, magyarul vásároltunk egy 3 lóerős rotációs kapát, Briggs motorral. Nem volt nehéz Lacit rábeszélnem, hogy próbálja ki. Így fél óra munkával rendelkezésemre állt egy pontosan akkora terület, ami elég ahhoz, hogy az első vetésekbe belekezdjünk. Ráadásul a placcot legereblyélve adta át nekem, még erre se volt gondom. A kert tetemes része még így is a traktoros művelést fogja kiélvezni. Sajnos amikor a tűzifát hozták, egy darabot nagyon csúnyán összetaposott a teherkocsi, nagy hantok nem fagytak széjjel, a föld a hótól megint úgy megtömődött, hogy csak csákánnyal lehetne feltörni, így komolyabb földmunkát kíván. Ez a kis rotakapa nagyon jól dolgozik, a földet kellemesen és kellő mélységig megőrli, úgy, hogy nem forgatja fel alulról a „döglött” talajt, a maga kis agyagcsomóival és köveivel együtt. A föld a sok eső-hó ellenére meglepően szárazka volt.

Ebbe a kis területbe azonban sokféle zöldség kerülhetett. Először is dughagyma újhagymának, csak néhány sort, váltogatva salátával (vagyishogyhát lollo rosso, Május királya és jégsaláta), és Francia reggeli retekkel. (Idén ez a retekfajta szinte teljesen hiánycikk, csak az egyik vetőmag-forgalmazó árulja, és a boltokban is csak véletlenszerűen lehetett megtalálni.). A retek magját egy kicsit megkezeltem: egy lila, csírázásnak indult nagy hagymafejet reszeltem meg, egy kicsi vizet adtam hozzá, és belekevertem a magokat – bolha ellen.

Ezt a műveletet azonban még a vetés előtti napon elvégeztem, így a magok jól megszívták magukat a hagymás lével, a csírázást megelőző állapotba lépve. A keveréket kitettem a meleg napfényre, a csírázást elősegítendő. Pár perc múlva látom: eltűnt a magokkal teli doboz. Drága mindenevő kutyikánk magával akarta vinni megenni, mivel a hagymaszag kellemesen csiklandozta az orrát. Persze azonnal elkoboztam, feltettem másfél méter magasra, és reménykedtem, hogy nem mászik fel érte, mert az utóbbi időben egészen elképesztő dolgokkal rukkolt elő a drága kis kutyuli. A magokat ez után a kezelés után vetettem el. A péppel együtt nehézkes vetni, egyszerűbb volt a kihúzott sorba belekenni a hagymás-magos pürét.

Aztán zöldborsó: kifejtő és Kelvedon csodája. Ezeknek a magjait is beáztattam reggel, és mire hazajöttem, a magvak az összes rájuk öntött vizet felitták. Valószínűleg ez gyorsít majd a csírázáson, hiszen nem a talajból kell összeszivornyázniuk a kis növényeknek a vizet.

Petrezselyemből a metélőn és a Korai cukor fajtán kívül idén egy Hanácká nevű fajtát is vetettem, mert ez állítólag ellenáll a lisztharmatnak, nem kell augusztusban a komplett beteg, elszürkül lombozatot levagdosni róla. Nem nő túl hosszúra, és elvileg tárolni is megfelel. Nálunk szempont az is, hogy hosszú petrezselyemfajták nem mennek semmire az őszre betonná váló földben, a rövidek viszont tűrhetően fejlődnek. A szükséges gyökérmennyiség pótlására pasztinákot vetettem. A petrezselyem magjait már pár nappal a vetés előtt vizes homokban tartogattam a kelés gyorsítása és az egyenletes vetés érdekében.

Egy sor virágmag sem maradhatott el.

Sárgarépából mindenféle lesz. Nyári friss evésre Nantesi, télre Vörös Óriás, Amszterdami másodvetésre, és lesz fekete répa meg gömbölyű is, ezeknek a magját ajándékba kaptam.

Egyenlőre ennyi volt az első vetéssor, remélem egy kis esőt kapnak a hétvégén, és akkor minden hajtani kezd. Nem is ragozom tovább, inkább az idei kerti „projektekről” írok.

- Egy biztos: idén síkhálóra nevelem az összes uborkát, paradicsomot, a futóbabok egy részét. Befejeztem az ostoba karózgatást, amennyire csak lehetséges. 30 méter 120 cm-es háló elég lesz, oszlopom van. Az egész támrendszer kiépítése így kb. 1500 forintba kerül.

- Ezzel kapcsolatban a síkhálóhoz megpróbálok egy házilag barkácsolt csepegtető öntözőrendszert kiépíteni. Van egy csomó hentergő slag, meg egy kétszáz literes fémhordó. Ha egy félcollos csapot tudnánk a hordóra egy lakatossal tetetni, 30 méter slaggal, amit a megfelelő helyen kilyuggatok, megúszhatnám a locsolókanna – cipelést. A kellő víznyomás a csepegtetéshez már azáltal is meglenne, ha a hordót két zsaluelemre tennénk. Az esővíz így az utolsó cseppig hasznosulna. Tiszta gyönyör lenne, ha nyári estéken a szúnyogfelhő, a tíz forduló a huszonöt literes vödrökkel, a gerincgyilkolászás helyett csak elegánsan elfordítanám a csapot a hordónál, és ámen, mehetnék csemegekukoricát zabálni a nyugágyba, közben csapkodni a szúnyogokat, meg a kutyát, hogy szálljon ki a nyugágyból.

- Kiemelten akarok foglalkozni idén a hagymafélékkel. A palántázás tavaly bevált, így ezzel a technológiával többféle hagymát tudok bátran ültetni. Három olyan fajta van, amely egész télen át hajt, és jól telel. Vetőmagnak is akarok eltenni a földbe pár hagymafejet.

- Idén az eddig periférikusan kezelt növényfajtákat is előtérbe helyezem, így a káposztaféléket, a dinnyeféléket.

- A telelő zöldségeknek – mivel van rotakapa – kiváló helyet tudok majd ősszel berendezni a kert elejében, így magasabb minőségben tudom ezeket a zöldségeket megtermelni. Tavaly ugye tesóm kertjébe telepítettem át ezeket a telelő fajtákat. Tegnap rájuk pislogtam. Most már elmondhatom: a telet aránylag jól átvészelték. Az áttelelő saláta elkezdett hajtani, a spenótról már kétszer szedtünk. A pórét megettük. A kelkáposztafélék most kezdenek megerősödni, és egypár kínai kel is átvészelte a telet. Fokhagyma, petrezselyem is van már. A januárban – tél alá vetett- zöldborsóról már majdnem letettem, aztán leszedtem róla a hálót, és megpiszkáltam a földet: kikelt vagy sem? A föld felszínén nem sok minden látszott, de a mélyben a borsók idáig vitték:

Az őszi mák már egész nagy,

a januári vetés még csak most csírázik és bújik.

- Idén virágból is több lesz, hogy mik, majd menetközben kiderülnek.

- És hát újfajta zöldségfajták, érdekességek is lesznek, de ezeket majd a maguk helyén fogom ismertetni. Így palántakorukban (mert a zömük még az) többet úgyse tudnék róluk annál mondani, ami a vetőmagtasakjukon szerepel.

- Terveztünk barackfa-, ribizlitelepítést, ehhez képest Laci tegnap cseresznyefával állított be, mondván, hogy szerinte erre nagyobb szükségünk van, és a másik fa csak a monília melegágya. A moníliával kapcsolatban igaza van, a szükségletet illetően szerintem azért hozott cseresznyét, mert a cserkóbefőttet jobban szereti, mint a baracklekvárt.

Már jó lesz, ha hamar le tudjuk művelni a kert többi részét, a magok szinte ficánkolnak a kezemben, annyira a talajba kívánkozik minden. Remélem, minél hamarabb folytathatom, már egy kicsit unalmas a "tepsikertészet", a szóló palántanevelgetés. Szeretném látni a kis növényeket, ahogy sorra előbújnak a földből!