Élet a gaz alatt

Ez olyan posztcím, mint valami természetfilmé. Az ilyen címek hallatán az ember elméjének mélyéből David Attenborough vagy Cousteau kapitány merészkedne elő. Ez azonban csalás és ámítás. Szó sincs itt komoly, tudományos ismeretterjesztésről, a természet csodáinak művészi bemutatásáról, csak a kert jelenlegi prózai állapotáról.

De tenger is van és dzsungel, mégpedig gyomok tengere és gazok dzsungele – még mindig. Bizony itt önbevallás következik, még a kertes blogban két éve villantó „nagyokos” is ilyen gondokkal küzd, mint a gazok. Pedig aztán ha valahol, akkor itt kéne villantani arról, hogy hogyan ne legyen egy szál se belőlük. A jelen helyzetben azonban annyi gazom van, hogy tán összes olvasónk kertjében nincs annyi, mint nálam egyedül.

Az előzmény az, hogy időhiány miatt „kissé” hanyagoltam a gazolást. A kissé az időtartamra utal: nem sok ideig, körülbelül egy hétig nem értem rá ezzel foglalkozni. A meleg és az eső ellenem dolgozott: ordas nagy paréjok nőttek, Isten bizony a térdemig érnek. A gazból csak a hagymák hegyei látszottak ki, a sárgarépa fele és a cukkini eltűnt a szulákban, csak a retek felmagzott szárai kandikáltak ki a libatopokból, a mákot pedig érdekesen árnyalták a lilásan virágzó acatok. A paradicsomkordon mögötti rész kellemes zöldre váltott. A kukorica szélében lágy kalászokat ringatott az egérárpa. Tetszetős, sűrűn zöld összkép, és hát papíron hasznos, mert a sok gyom is termeli az oxigént, nemde?

Csakhogy a kertészkedés nem erről szól! Ennek megfelelően tegnap megkezdtem a gyomlálást. Kapálni nemigen lehetett a hatalmas gaz miatt, először mindent a tíz körmömmel kellett kezelésbe venni. Messzire nem jutottam, viszont vegyes tapasztalatokkal gazdagodtam a büdös, elfeketedett mancsokon kívül.

Az első: a gaz sok növényt megfojtogatott, igen, elvéve a napot, vizet, tápanyagokat.

A cukkini ilyen rémesen néz ki, miután kiszabadítottam a szulák fogságából:

Volt is mivel: ilyen betyár gyökerekkel éldegélt némely gaz.

Ami harmatgyenge, az a zeller, bár még így is jobb, mint tavaly ilyenkor.

A korai hagymák helye egyértelmű gaztenger, gyomlálás után csak kistrakizás jöhet szóba, aztán újra beültetés. A még ott agonizáló hagymákat felhúzkodom, a salátákat meg átplántálom valahová.

A rossz tapasztalatok után azonban jó dolgokra is felfigyeltem:

Például arra, hogy a paréjok egy része összeszedi a tetveket, így azok nem a paprikapalántákat, a babot vagy a borsót zabálják. (Nem tudom megérteni a fekete levéltetveket különben, hogyan nyomulhatnak egy olyan undorító szagú növényre, mint a paréj.) Ami még undorítóbbá teszi az egészet, hogy az ilyen tetves paréjok kihúzogatása közben a döglött levéltetvek dús nedve kellemesen árnyalja az ember lányának tenyerét. (Nehogy má semmi láccattya ne legyen ennek a szép munkának.) Katicából alig láttam egy-kettőt, lehet, hogy azoknak is túl büdösek a paréjon hízott tetvek? Azért reménykedem, hogy a kedvenc tápnövény kihuzigálása után a dögencek nem szoknak át a zöldségekre.

Másik kellemes tapasztalat, hogy a lágyszárú gazok dús burjánzása nyaffasztókörre rakta a tarackot. Tavasszal, amikor még nem kezdődött meg a kerti talaj betömörülése, talicskaszám szedtem ki a tarackgyökereket, de mindig újra előjöttek az éles levelű zöld hajtások, igaz, gyérebben. A sok paréj közt azonban valahogy kifulladtak, vagy nem volt elég nekik a napfény? Mindenesetre nem volt már olyan sok belőlük, mint két hónapja. Az acat is ritkább lett. Csak maradjon így!

A hármas számú tapasztalat: ott, ahol porrá vált tikgané, fahamu és fűrészpor keverékével lett a talaj javítgatva, ott a gazok különösen dúsan tették dzsumbujjá a hajdan patyolat ágyásokat. Úgy látszik, a fahamu tényleg jó talajjavító szer… J

A gazlepel azonban nem tudott erőt venni bizonyos növényeken. Íme, az első karalábé:

A földicserkók is nagyot nőttek a meleg hatására, így a gyomok közt is elboldogultak. Most már tényleg felfelé is növekednek, hamarosan karóra is igényt tartanak. Nagy örömmel láttam, hogy a májusi fagy után mindannyian megújultak a 15 tőből, csak egy purcant ki. Ettől függetlenül már csak tizenhárom van belőlük: a növendékek kísértetiesen hasonlítanak a magszár nélküli szőrös disznóparéjra, és egyet ügyesen ki is kapáltam közülük. Nem a gaztól dögledeznek tehát szegények. Összehasonlításképpen: balról a paréj, jobbról a cserkó.

Így a képen nem is tűnnek olyan egyformának, de az ágyásban a hasonló alakú ésszőrös, sűrűn összeboruló levelek között figyelni kell, hogy ne a veteményt huzigáljam ki, és a gazt hagyjam meg.

A római saláta a nehézkes kelés után olyan robbanásszerű fejlődést produkált, hogy a gazok a sűrűn növő salátával szemben teljesen esélytelenek lettek.

A paradicsomháló mögötti részt kell még alaposan kigazolnom.

A virágpalánták nevelőágya néz ki még minősíthetetlenül, de a kis növények tartják magukat.

Így a mai esti kerti program is megvan, csak neki kell látni. Még az a jó, hogy az évszakhoz és időszakhoz képest a talaj meglehetősen puha, vagyis a munka még könnyű és gyors.

Tegnap is nagyon jól haladtam, bár Nyunyit több ízben intenem kellett, hogy ne kurjongasson fennhangon: "Lapostetű, ágyi poloska!", és ne fényképezze a kapáló szomszédokat.

Bár nagy a meleg, ettől csak jobban fonnyadnak a kihúzott gazok, és a szúnyogból is kevés van. Ideális az idő a gazolásra, csak rá kell szánni magunkat! És aki szorgos, az számíthat a munka eredményére.

Gazolás közben valahogy sose jut eszembe, hogy a gazok egyike-másika számomra fogyasztható lenne. A megehető mivolt mindig a kertiveteményeké marad. Ettől még nem biztos, hogy nem hasznosul: jó adagokat szoktunk tyúkocskáink kiegészítő táplálására fordítani a kihúzott, de még egészen friss gazból. A csajok nagyon szeretik. Ettől lesz a tojás sárgája olyan igazán élénk, s ha megfőzzük, a sárgájának a külső részén megjelenik az a jellegzetes zöld sáv, az íz is erősebb. Vagyis a gaz sem megy kárba, a helyét meg, amennyire lehetséges, borsóhéjas, kaszáltfüves, mákegyelésből való és fűrészporos mulcs veszi át. A kitisztítottságot mindenképpen fenn akarom tartani, sokkal egyszerűbb, mint hagyni begazosodni, aztán meg hétszám gyomlálni. Most már jobban rá is érek, hamarosan szebb lesz a kert.

A gazok élővilága igencsak szegényes, a csigákon,

hangyákon, néhány krumplibogárlárván, és a hétpettyes katicákon

kívül csak a fekete levéltetvek képviseltették magukat nagyobb számban. A gyomlálással a katik vacsoraasztalát felszámoltam, de van még elég tetű a kertben! A gazok nagy részének pályafutása remélhetőleg a héten véget ér a kertben, remélem, a későbbiekben némileg tetszetősebb kerti fotókkal szolgálhatok. A kiszabadított vetemények pedig hamar erőre kapnak, és teremni kezdenek.

Nyáreleji idő

Már megint csak a semmit ragozom, amikor a heti kerti eseményekről írok, hiszen akinek csak a legcsekélykébb méretű kertje van, az is tudja, hogy a május az első szüreteken kívül a munkák tengerét hordozza. Vetés, palántázás, öntözés, gazolás, kapálás, ritkítás, mulcsozás, permetezés… kihagytam valamit? Mindez megvolt a heti repertoárban, nagyon részletekbe menően nem fogok rágcsálni rajtuk.

Vetni dinnyét vetettem, de nem apróztam el, egyenesen a ganédomb közepébe, az egy pont megfelelő hely a számára.

A palántázás terén a paprikák kiültetésében jeleskedtem. Ez a művelet egybeesett a mák ritkításával meg a mulcsolással: a kiritkított máknövényekkel azonnal takartam a paprikák talaját.

A kukoricát is muszáj volt kiritkítani, aztán meg megkapálni, ezt anyuci precízen elvégezte. A kelés elég jó, még majd fattyazni kell.

Öntözni is kellett a palántákat, a paprikákat, paradicsomokat, de nagyon jó, hogy ebbe a műveletbe a hétvégi több mint 10 mm eső alaposan besegített.

A kapálás és a gazolás egész héten ment, nincs is olyan rész, amelyet ne kellene állandóan tisztogatni, rettenetes nagy a gaz, szinte nem is lehet a végére érni.

Ilyenkor van emellett az az időszak, amikor a Gazdaszszony hátraroszog a kertbe, és mindig talál magának valami érdekeset, felfedez valami újdonságot.

Például azt, hogy érik az eper.

Meg hogy lehet már dézsmálni a zöldborsót. A hagyma pedig erdőbe ment át. Majd a sűrejét kiesszük, akkor lesz helye a többinek, hogy fejlődjön.

A cukkini méretes lapukat eresztett,

A sárgarépa pedig formás sort mutatott, miután kikotortam a húszcentis gazból.

Néhány érdekes dolog még: a Sub Arctic Plenty paradicsom már virágzik, pedig nálam még nem fordult elő olyan, hogy májusban termést sejtető virágokat hozzon bármely fajta paradicsom.

Mint megírtam, kétféle krumplink van. A petecsomókat, bogarakat egyforma "masszázsban" részesítettük a kapálás során. A kiflikrumpli most így néz ki:

A levelek színén - fonákán meglehetősen sok ronda lárva, nem is értem, honnan jöhetett elő ennyi, amikor leszedtük a petéket?

A Sárpo Mira meg így fest:

Rendben, a kép alapos tanulmányozása során felfedezhető egy darab krumplibogár-ülep, de ez nem az az agyonrágott, összekakált lombozat. Mondjuk ha én krumplibogár lennék, tutira én is a kiflikrumplira nyomulnék. Annak a hajtásai szaftosabbaknak, lágyabbaknak, zsengébbeknek tűnnek, a Sárpo Mira pedig eléggé kemény, szőrös levelű. Ebből azonban messzemenő következtetéseket nem vonok le, még soká van krumpliszedés, majd akkor kihirdethetem a csodás tapasztalataimat.

Ha már a krumpli-rokonságnál tartunk, vessünk egy pillantást a földicserkóra. A melegtől gyors fejlődésnek indult. A termesztési tapasztalattal rendelkező ismerősöm mondta, arra számítsak, hogy nagyon magas lesz, karózni kell majd. Ehhez képest vízszintben terjeszkedik.

Két kiveszettnek hitt növény is magától visszatért. Tavaly vetés nélkül még elég sok korianderünk volt, de idén már nyomát se láttam. Ma reggel azonban bóklászás közben felfedeztem néhány tövet, már virágban:

Az édeskömény ugyanígy visszatért. A nagy tövek kifagytak, de magról néhány növényke elő tudott bújni, ezeket féltve dédelgetem, szükség lesz a leveleikre, ha Andris már komolyabb adag pépecskéket bevág!

Egyenlőre ennyit röviden. Igazából nem szeretném közszemlére tenni a számomra minősíthetetlenül kinéző gaztengert, a kuszaságot, az összevissza csoportosított növényeket. Majd ha egy kicsit kisebb lesz a rumli, részletesebben írok. Addig azonban a kertben bujkálok kapával a kezemben blogolás helyett, most annak van itt az ideje.

Szépen búcsúzó hónap

idén a május, ezt pár képpel igazolnám. Rövid időm van, Andris csak 30 perceket alszik.
Írisz és lizinka

Termékenyül

Zászló

Szövetség

Légenygyülem-koncentrátum

Ezzel a „légenygyűjtés” szóval nem tudok betelni. Ez egy olyan szép, okos, hasznos dologra utal! Talán emlékeztek, a „lóbabó” termesztésével kapcsolatban találkoztunk ezzel a kifejezéssel. Egy aránylag ismert valamit takar, amivel első gimnazista koromban találkoztam biológiaórán (és mellesleg biológia érettségin is ezt a tételt húztam sok-sok évvel ezelőtt…). Ez pedig a nitrogénmegkötő baktériumok működése a pillangósvirágúak soraiban. A dolgok hőskorában még egészen jól tudtam a "légenygyűjtés" pontos folyamatát, most már azonban ide kell vágnom a precízebb leírást innen:

A baktériumok között vannak együttélők. Ilyenek például egyes növények, például a bab és a borsó gyökérgümőiben élő nitrogénmegkötő baktériumok, amelyek átalakítják, és felhasználhatóvá teszik a levegő nitrogénjét a társnövény számára. Azok a termesztett növények, amelyek gyökerében nitrogénmegkötő baktériumok élnek, jótékonyan hatnak a szántóföld talajának tápanyagtartalmára. Ezeket a növényeket gyakran vetésforgóba ültetik.

Képet is nézhetünk hozzá:

S hogy ebben mi az olyan csuda érdekes? Az, hogy idén valahogyan sokkal nagyobb területen van a kertben bab és borsó, mint tavaly. És reggel rám jött a megvilágosodás, hogy ez nemcsak a gyomromnak jó, hanem a kert földjének is, ebből komoly hasznot húzhatok, ha ésszel telepítem őket, és nem csak a megehetőségük miatt. Ezt alaposabban körbe kell járnom.

Először is a talajnak okozott gyönyörűségek kerülnek sorra – ez minden dolog elejes: a „légenygyűjtés” haszna. A pillangósok gyökerén éldegélő kis gombócok ugyebár a levegő nitrogénjét megkötve kvázi nitrogénes trágyával táplálják fel a talajt teljesen bio módon, s ha betakarítás után nem tövestől huzigáljuk fel a töveket, hanem a gyökerek a talajban maradhatnak, akkor lebomló szerves anyagaik a talaj humusztartalmát növelik.

Igen! Van a kemény, agyagos földű kertünk, amelyben a talajjavítás mindenféle házi praktikáival próbálkozunk, de a komposzt, tikgané, mulcs mennyisége – mint azt korábban elnyafogtam – sose elég. Vehettünk volna tavasszal szervestrágyát, amiről lebeszéltek: olyan érett ganét kínáltak jó drágán, amely tavaly egész évben gyomban állt. A trágyával egyetemben tetemes mennyiségű gyommagot is bevásároltunk volna ezzel. Műtrágyázni meg nem óhajtok: árt a talajnak, és még drága is.

Így örök gond a talaj javítása. A pillangósok egy elég „házias”, kellemesen kevés munkával járó talajjavítási lehetőséget jelentenek a számomra. A lehetőség teljes kiaknázásához azonban az alábbi dolgokat kell figyelembe venni.

Először is Kerpely Kálmán írása szerint az alábbiakat kell tudni( itt ez a lóbab példájánn van ismertetve, de szerintem minden pillangósra igaz lehet):

„Természetes, hogy a frissen trágyázott földben a lóbabó légenygyűjtő képessége alig érvényesűl, mert nitrogénszükségletét a rendelkezésre álló könnyebb forrásból, a talaj bő nirtogénkészletéből fedezi … A frissen trágyázott földben növekvő lóbabó gyökerein az ugynevezett légenygyüjtő gumók csaknem sima felületüek, míg a két év előtt trágyázott földbe került lóbabó gyökérgumói tele vannak kitüremlésekkel, szemölcsös kiemelkedésekkel, ami az ugynevezett „bakteroidok” jelenlétének biztos ismertető jele. A gyökérgumók magukban véve ugyanis még nem biztosítékai a légenygyűjtésnek, ez csakis a bakteroidok jelenlétében válik erélyessé, ami külsőleg a gumók felületének sürü szemölcsös kitüremléseivel válik felismerhetővé. Ha a gyökérgumókon ilyen bakteroidos kitüremlések egyáltalán nem, vagy csak csekély számban fordulnak elő ( mint pl. a frissen trágyázott földben), akkor a légenygyüjtés minimális és megfordítva.”

Magyarul: nem kell előzetesen agyonganézni a talajt, mehet a kicsinykét feljavított préribe a borsó és a bab, csak nedvesség legyen. Ebben van is igazság, a borsó sokszor túlélő jellegű életvitelt folytat, de a bab kényesebb.

Másodjára – és erre eddig nem is gondoltam – úgy kell összeállítanom év elején a vetési tervet, hogy a kert minden darabjára jusson a kerti szezonban pillangós termény: akár első- akár másodvetésként.

Harmadszor jó lesz, ha a gyökerestől kiszaggatással, bár igen kényelmes, felhagyok, és a gyökereket a földben hagyom. Idén már a kistraki nagyot fejlesztett a technológián, nem kell kézzel kapálgatnom az újraművelendő darabot, a gép elvégzi helyettem, elég a csoffadt szárakat levágnom.

Ezt pedig tökéletesíthetem azzal, hogy az üresen maradt, kevésbé gazos, és aránylag művelt területekre (pl. a krumpliszedés utáni földdarab) fehér mustármagot szórok ki, és az november végén úgy ahogy van, le lesz szántatva. Ezen kívül a nyár folyamán mulcs-mulcs-mulcs, télben fahamu, tikgané. Biztos kell egypár év, mire olyan lesz a kert, mint Hédié, de szerintem nem csinálom hiába.

Most pedig a szorgos légenygyűjtők munkájának eredményeként létrejött gyomorsimogató objektumokról értekezem.

Meguntam idénre az évek óta nagyjából mindig Kelvedon-törökbab-Maxidor fajtákon alapuló termelést, és valami újabbra vágytam. Nosztalgiával gondoltam a régi fehérbab-fajtákra, a rózsaszín kifejtőbabra. Idén formába lendülhettem. A borsók közül lett Rajnai törpe, Kelvedon, Zsuzsi és Carlos Oskar. A Rajnai évek óta nem volt, idén vetettem újra, és virított, gyors, bő virágzás után már érleli az ennivalót (nem lesz nehéz így kitalálni, hogy a héten mit fogok főzni…).

Téli vetéssel is jó termésbe ment tesómnál, de vicc, hogy későbben, mint az, amit márciusban vetettem el a mi kertünkbe. Szerintem ez annyira nem édes, de első zöldségként éhes sáskaként zabáljuk így is. (A borsó érése nekem mindig a nyár kezdetét jelenti. A nyár első napja múlt héten nem a 30 fokkal következett be, hanem amikor megtaláltam a párnaciha mögé dugott üres zöldborsóhéjat. Nyunyi ugyanis kiszúrta, hogy a lassan növekvő zöldborsóhüvelyekben a szemek egyre teltebbek és édesebbek, és a spejzban előle eldugott csoki felkutatására felhasználandó energiát inkább suttyomban zsebbe történő zöldborsószedésre fordította. Az elfogyasztást a Bibi Blocksberg című mesefilm megtekintése alatt vitte véghez. Azonban a héj kidobásával nem volt kedve bajlódni, így azt a kanapé díszpárnája mögé dugta. A gyors lebukás és az azt rövidesen követő szülői dörgedelmek nem maradhattak el, így most már a nass előállítására több időt fordít: a borsót kifejti egy tálkába, a héjakat beszuszákolja a tikudvar kerítésén a szárnyasoknak, és a mese alatt a tiszta szemeket eszi. )

Ezzel egyszerre virágzott el most a Carlos. Ezt tavaly másodvetésben neveltem először, érdekes ikres hüvelyeket hozott. Az íze az egyik legfinomabb borsóíz, de a szemek lassabban érnek be, így tovább maradnak édesek.

A másik két velőborsó-fajtához nincs mit hozzáfűznöm: finomak, és bőves teremnek idén a tavalyihoz képest: akkor rengeteg virág volt a növényeken, odáig voltunk, hogy hű! tutira mennyi borsónk lesz, közben meg a sok eső miatt nem porozódtak be a virágok.

Borsóból egész egyszerűen azért lett ennyi, mert anyuci nem találta elégségesnek a három parcellát, amit csináltam, és kiegészítette egy hatalmas negyedikkel. Így kiborsózhatjuk magunkat, pláne, hogy másodvetésbe is rakok belőle, erre a célra tartalékoltam némi Rajnait. A tavalyihoz képest kicsit korábban elvetve a korai borsó jó eséllyel hoz még egy kis csemegéznivalót őszre.

A babfélékből is sokkal több van. Kisiskolás korunkban még volt az általános iskolában gyakorlókert, és technikaórán sokszor ott kapirgáltunk áramkörszerelés, a martinkemence felépítésének elemzése meg más hasonló marhaságok helyett. Lényeg: nyolcadikra elsajátított még a legkapaundorosabb” gyerek is valami sekélyes, de használható kertészeti ismeretet. A napközi konyhája számára egész évben szükséges száraz fehérbabmennyiség itt termett meg: apró, hófehér, édeskés ízű szemek, amiből a főzelék roppanós virslivel kifejezett csemege volt. Egyszer még lopáshoz is folyamodtam miatta: hazavittem vagy tíz szemet az iskolaköpenyem zsebében, aztán otthon elültettem. Akkor egy-két évig volt otthon ilyen fehérbabunk, végül kiveszett a házi köztermesztésből szívem nagy bánatára. Idénre azonban sikerült felhajtanom belőle vagy harminc szemet, abból kijött egy sornyi bab. Még ha nem is eszünk belőle valami irdatlan mennyiséget, már akkor is megérte, mert legalább vetőmagom lesz jövőre.

A törökbab ugyanúgy megvan, mint tavaly, anyuci vetette el. Panaszkodott, hogy nem jól kelt, de szerintem még így is túl sok van belőle. Hihetetlen gyorsan fejlődésnek indult a kelés után. Ezért a babfajtáért annyira nem rajongok, a héjár vastagnak, a szemeket kásásnak és fojtogatónak érzem, de a termése igen megbízható, tavaly se hagyott cserben, amikor sorra hűltek meg a többi babok.

A futóbab választékában lesz még a Juliskababból, a magja örökbecsű háziszedett. A kilométerbab termesztéséről nem tettem le. Tavaly pocsék lett. A kerítés tövén akartam először nevelni, a dróthálóra futtatva, de ott kisárgult és kidöglött, pedig a talaj jó volt. Utána meg a kukoricásszegélyben akartam nevelni, tám mellett, de a változatosságért ott csak simán kidöglött. Azonban lelkem mélyén nem tudok megszabadulni tesóm tavalyelőtti, kilométerbabbal befuttatott kutyakenneljének látványától, ami alatt Vaki kutya boldogan hűsölt az augusztusi melegben. Belül az eb, kívül meg először egzotikus külsejű, kékes virágok, utána hatalmas, hatvan centis zöldbabok. Na, ez kell nekem! Idén dizájnos tám mellett próbálkozok: a Húsvét – szigeteki monolitokra emlékeztető síkhálós paradicsom-és uborkatermesztő tákolmányomat a héten kiegészítem majd földbe ékelt erős nejlonmadzag-kordonnal, amin megteremhet ez a zöldség. Csak ne szitkozódjak magamon, amikor majd öntözés közben jól belegabalyodok a madzagos támba, és pofával esek a sárgarépák közé. Bízom azért magamban, így piros és zöld változatban is fogok ilyenfajta babot ültetni a napokban.

Igazi zöldbabnak valót csak a borsó letermése után ( amikor már van pár üres terület a kertben) fogok vetni: a hagyományos sárgát és zöldet. Már korábban is szemeztem a fekete zöldbabbal, de sajnáltam rá a pénzt, egészen addig, amíg Brnóban 11 koronáért meg nem láttam csomagját. (Egy csomagban 30 darab mag van, itthon meg 10 darab 200 Ft körül)

Na, be is spejzoltam belőle (Röhögött is a cimborális társaság, hogy ilyen hülyék akadnak, akik beherovka helyett dughagymára költik a pénzüket. Én viszont megnyugodtam, hogy vannak még kertmegszállott botor lelkek rajtam kívül Mosonvármegyében. És bár bánom, hogy nem vettem még többféle magot, azért maradt beherre is…)

Vissza a fekete babra. Mivel magot kell róla szednem, most is el fogok vetni a készletből pár szemet, hogy őszre beérjen.

A még említésre érdemes babféle itt a lóbab, erről nem akarok külön mesélgetni, a múlt hétem megtettem. Ma reggelre azonban megfigyeltem: a.) hogy az elsőként kinyílt virágok már kis terméseket kötöttek,

b.) tényleg teli van tetűvel,

c.) a még meglévő virágoknak a pillangósokra nem jellemzően intenzíven édes illatuk van, így rajoznak körülöttük a méhek.

Két növénycsapat, amit röviden elintézünk a „bab” meg „borsó” szóval, pedig mennyi minden van mögöttük: dús talaj, zöld bokrok, piros virágok, gusztusosan pirosló kirántott hús üdezöld körete, kinyalogatott tányér, a fejtéstől fekete körmök, a kukoricával alkotott tömény dzsungel, franciasaláta… Mit csűrjem-csavarjam? Inkább vetek még egypár sort.

Csodálatos tavaszi reggel

Ez a posztcím enyhén szólva nyálas és ömlengős, de máshogy nem tudom körülírni a mai reggel hangulatát. Háromnegyed hétkor roszogtam hátra a kertbe. A tegnapi 11 milliméteres, zivatarral, majd egy hatalmas szivárvánnyal érkező esőt mára verőfényes pirkadat követte, bár a levegőben nagy párapamatok gomolyogtak.

Ez a tegnapi májusi eső igazán aranyat ért mindennek; de nemcsak a haszonnövényeknek. Esküszöm, a gazok is legalább két centit nőttek a langyos, nedves éjszakában… Viszont jópár kerti vetemény tényleg félelmetesen beindult.

Például kikelt a háló mellett az a Megyer fajtájú uborka, amit már két hete lágyan locsolgattam, és hétfőn akartam felkapálni a helyét, hogy újravessem…

Ugyanígy elkezdett csírázni az a bab, ami már szintén körülbelül két hete kotlott a földben.

A kis Sárpo Miráim is szinte hiánytalanul kikeltek, csak kicsit lassabban, mint a szomszédságé. Nagyon emiatt nem idegeskedtem, mert a leírásában szerepelt a későiség és a lassú kelés, de az odabámulók már levonták a tanulságot: kapáljam fel, mert kidöglött… Milyen jó, hogy nem hallgattam rájuk! Közben elkezdtem kipucolgatni a bakhátak közét, és felfedeztem az első krumplibogarakat. Mivel nem volt kedvem, hogy még vegyszert is bevessek, se most, se máskor, gumikesztyűs kézzel olyan gyengéd masszázsban részesítettem a kedves kitinpáncélosokat, hogy még a belük is kijött… A levelek fonákára ragasztott sárga petecsomókat Nyunyi kapirgálta le. Így mondhatom, igazán bio módon védekezünk a kedves bogár ellen. Ott van a legtöbb dög egyenlőre, ahol tavaly is ugyanez volt, és minden teli van árvakelésű krumplihajtásokkal.

A paradicsomoknak csak körülbelül a felét sikerült kiültetnem idő hiányában, és kiültetlenek még a paprikapalánták is. Sovány vigasz, hogy a kiültetett palánták közt van már bimbós is.

Sőt, szégyen-gyalázat, de brokkoli-és hagymapalánták is kuksolnak a ládákban. Kabakosok közül is még csak cukkinit vetettem, meg patisszon kelt a tavaly földbe rohadt termésekből.

Idén azonban dinnye is lesz, jó meleg helyet néztem ki neki. Ja és sütőtökből háromféle, hogy Andrisnak bőven jusson. Ezeket azonban nemes egyszerűséggel csak a ganédombba fogom belevetni, illetve belepalántázni.

Kedvenc zöldborsóim már ilyen kis hüvelyecskéket növeltek. Tavaly ilyenkor semmi se volt a borsó ehhez képest. Jó, hogy hallgattam InLandirra, és „rehabilitáltam” a kertben a Rajnai törpe borsót!

Még két érdekesség:

Ez a „fitnesz bab”-ként vásárolt nagymagvú lóbab. Meghökkentően gyorsan és nagyra nőtt, már virágzik. Ezt a növényt, ha tényleg finom, mindenféleképpen be kell vonnom jövőre a vetési tervbe, mert elég korai ültetéssel elképzelhető, hogy még ezen az éghajlaton is kétszeresen megteremhet: egyszer korai fejtőbabnak, nyár eleji vetéssel pedig őszre zöldbabnak!

Ha valami értelmeset tapasztalok a termelésével kapcsolatban, azt úgyis megírom. A virágai érdekes fehér-fekete kockásak, és rengeteg van belőle egy-egy tövön. Nagy reményeket fűzök hozzá, bár tényleg vonzza a tetveket a növény.

Másik: nagy öröm ért, ugyanis a megfagyott levelű földicseresznyék elkezdtek hajtani a jó melegben! Még az is, amiből csak a csóré szár maradt meg, helyes, bokros formát öltött, bár még elég kicsi. Nem tudom, mire számítsak, mert az a cimborám, aki a termesztési tippeket adta, azt mondta, akkorára nő meg, mint a paradicsomfa, és karóznom kell majd. Ehhez képest eléggé csünevészek, de ki tudja? Mindenesetre a későbbiekre vonatkozóan a kiültetéssel kapcsolatban a tanulságot levontam.

A karalábék jobbak, mint tavaly, de tesóm karalábéjai mellett esélytelenek, fogalmam sincs, tesókám mit művel velük, mert kapálni csak néha szokta, öntözés semmi, és kétszer akkorák! És még én akartam bő nagylelkűséggel ajánlgatni neki a csodás karalábépalántáimat! Röhög a vakbelem saját magamon.

Bődület mennyiségű feladat van. A gazok mennyisége már katasztrófaközeli állapotokat sejtet, nem lehet eleget gazolni, itt a kertész is eme jeles feladatot végzi a petrezselymesben.

A petrezselyem állaga a munka után sokat javult... :-)

A kukorica megfelelően kikelt, bár a kelés körüli időpontban jöttek a talajmenti fagyok. Ennek megfelelően egy darabig sárguldozott, aztán a napon összekapta magát. Megrotáltuk, de meg se látszik, ugyanolyan gazos, mint volt. Na jó, a közébe ültetett törökbab azért javít az összképen. A csemegekukorica is alakul, de még vetni akarok belőle.

Sajnos a talaj már elkezdett megkeményedni, összetömődni, az agyagszemcsék összetapadnak, így a föld porhanyítása, mulccsal puhán tartása is fontos, még jó, hogy már jobbacskán akad fűnyesedék, amit erre a célra használhatok.

Amit már fogyasztunk rendesen, az a saláta, hagyma, retek, spenót, és a tavalyi kelkáposztából is szeretnék szedni már a jövő héten!

Palántáznivalóm tömérdek van; a palánták idén sokkal „émettebbek” (ezt mondja mama olyan dolgokra, amik beérettek, kiformáltak, helyénvalóak), szép zöldek. Hédivel osztozunk rajtuk, s ültethetem ki. Az émettséget a korábbi vetésnek, a heti egyszeri laza palántatápozásnak, az ablakpárkány helyett a fűtőtesten való csíráztatásnak, huzamos ideig tartó edzésnek tudom be. A szálalva vetettek most így néznek ki:

A vetnivalók is hegyben állnak, el se kezdem sorolni, mi minden, mert csak felidegesítem magam rajta.

Ui: tegnap gyurgyalagot láttam, így kénytelen leszek kimenni a rétre madárleselkedni, remélem valami még szebb képpel szolgálhatok hamarosan!