Most már tényleg itt az ideje, hogy írjak… Kis elsősöm kezd belerázódni az iskolába, a megrándult térdem is (ami miatt alig botorkáltam) elkezdett javulni, így kivonulhattam a kertbe – krumplit szedni. Idén – mint azt a Krumpliföldi underground című bejegyzésben megírtam – idén szakítottam a teszkós „bio” gumókkal, a műtrágyával. Kézzelfogható eredményt szerettem volna elérni a kiskerti krumplitermesztés terén. Sokat olvastam a Sarpo Miráról, és elhatároztam, hogy felhajtom a szaporítóanyagát, a föld alól is! Sikerrel jártam, sok tapasztalatot gyűjtöttem, és most az az érzésem, hogy újra hasznos dolgot, jó fajtát sikerült meghonosítanom a kertben.
Nem éppen egy krumplitermesztésre alkalmas helyen élünk. A föld kemény, agyagos, nem kövér. Láttam egy kiló nyolcvan dekás otthonról hozott krumplit Szabolcs megyéből Győrbe került ismerősömnél. Láttam apósomnál a szőlőhegy aljában termő fékilós krumplikat, a kétszáz négyzetméterről betakarított mennyiség több családnak is elegendő lett volna. És csalódottan lestem a saját kertünk szeptemberben diónyira nőtt gumóit, amin Laci csak botránkozva kacagott. Tavalyelőtt odáig voltunk, hogy a saját termésünk karácsonyig kitartott. Tavaly a pontosan kétvödörnyi éves termés a százötven vetőgumó alól kiborította nálam a bilit. Nem volt nehéz rájönni: ide más kell! Megszereztem hát ezt a „mást”.
Laci vette kézbe a dolgokat. Április végén vetette el a krumplit, pontosan akkor, amikor a két szomszéd, így viszonyítási alapunk is lett mindjárt az új növény fejlődésének szemléléséhez. 1. számú szomszédunk a saját tavalyi krumpliját ültette vissza, trágya nélkül. 2. szomszédunk, Marika néni a Metróban árult valamilyen cseh minigumót ültetett, műtrágyával. Mindhárom ágyásban nem földkupacokba, hanem szabályos bakhátba került a krumpli – mindez teljesen véletlenül. A krumpli alá mi sem tettünk műtrágyát, hanem a Sárpo Mirák mellé kapott Dudaritot használtuk. Marika néni még elültetett egy vödör kiflikrumplit műtrágyával, a maradék apró kiflikből adott nekünk is egy vödörrel, Laci azt is elültette. Így megnézhettük azt, hogy eltérő fajták eltérő nevelési módszerekkel hogyan fognak kinézni a nyár folyamán egészen őszig.
A bakhátak, amibe a krumplit vetettük, olyan 20 méteresek voltak, a
Amit tudtunk róla, az az, hogy késői fajta. Igen lassan kelt ki, a két szomszéd kertben már régen nagyra nőve zöldellt a krumpli, amikor nálunk a zöld levelek éppen csak elkezdték áttörni az időközben kegyetlenül becserepesedett talajt. Ekkorra már a gazok is dolgoztak. Tavaly ez a rész volt a kertben a leggazosabb, legacatosabb, a földben maradt gyökérdarabok persze hogy hajtani kezdtek. Kapálni még nem lehetett, hiszen azzal kivagdostam volna a gyenge, fejlődő kis krumplinövényeket. Azért kézzel gazoltam, tépkedtem a tarackokat. Közben akaratlanul is kifordult egy-két tő. Érdekes volt, mert a föld feletti kis növények méretéhez képest a föld alatt hosszú, répaszerű gyökereket nevelt.
A krumpliágyás egy része fedésben volt a tavalyi, annyira leszerepelt Deziré-nevelőággyal. Ezért a tavalyi, félrohadt, földben maradt aprókrumpliból árvakeléssel előjött egy csomó új burgonyanövény. Ezek és a kiflikrumpli, na meg a szomszéd ágyások is május végére teljes virágzásban voltak, a szomszéd szerintem titkolt kárörömmel nézte a „nyamvadt” ágyásunkat. Akkor ő már szedte az újkrumplit, nálunk meg még csak a földből kacsingattak ki éppen a zöld levelek. Közben jött egy-két áztató eső, s nálunk is megindult a növekedés. De még hogyan! Hamarosan derékig ért a sok zöld.
Természetesen ekkor már kedves krumplibogárkáink is megérkeztek, mindenhol rágtak. Úgy olvastam, hogy a Sárpo Mirának olyan kemény a levele, hogy a bogarak nem rágják meg. Van ebben valami igazság. A kiflikrumplit, az árvakelteket tarrá rágták volna, ha hagyjuk! Mondjuk ha én krumplibogár lennék, én is ezeket ettem volna! Ezeknek ugyanis sima, lágy levelük van, a Sárpoé szőrös és durva. Azért néhány vasgyomrú csíkos rámerészkedett. Sok petecsomót leszedtünk, így elegendő volt egy egyszeri permetezés egy kíméletesebb szerrel. És bevallom, ennyi volt az egész éves növényvédelem. Marika néni fáradhatatlanul, többször permetezett – ő nagyon lelkiismeretes ebben – így nem voltak bogarai, a közvetlen szomszédunk vízben oldott fahamut spriccelt ki kispartvissal a növényekre. Ennyi erővel aludhatott is volna a nyugágyban, mert hamarosan tarrá rágták az ágyást a távozni és megdögleni nem hajlandó kártevők. Ezzel ki is szállt a „Kinek zöldebb a krumplilevele?” című elvi versenyből, krumplilevél híján. És mivelhogy a bogaraknak nem volt ott kaja, hozzánk, illetve Marika nénihez költöztek. A rágós fajta nem kellett, csak néhány igazán szívós egyednek, ezért átálltak a Wild Peru paradicsom fogyasztására. Azt rághatták, nem sajnáltam. Ócska fajtának bizonyult, borsószem(!) nagyságú termésekkel.
Közben telt a nyár, jöttek a júniusi melegek, majd a hűvös július. Ekkorra a mi krumplink bőven utolérte a Marika néniét, aki júniusi másodvetésbe is rakott a kert végére egy ágyást, valami üres földdarab kihasználására. Ekkor már ő ette is a saját krumpliját. Mi még meg se kóstoltuk. Mert hát ugye megtanultuk mamától a népi bölcsességet: újkrumplit csak akkor találunk, ha már a növény virágzik. A mi kis dédelgetett burgonyánk már egy méter húsz centinél járt, de csak egy-két lila ernyőcske jelent meg rajta. Aztán nem bírtuk cérnával, és egy napon felhúztam két bokrot. És én magam lepődtem meg a bokor alatt talált másfél tojás nagyságú gumók láttán… Azt hittem, hogy ez valami szerencsés véletlen, de aztán rájöttem, tévedtem. Ez a fajta virágnevelés helyett inkább a föld alatt tevékenykedik, úgy tűnik. A virágzás után pár héttel feltűnő zöld bogyókból is igen kevés volt a más fajtákhoz képest. Ahogy múltak a napok, és sorra huzigáltuk fel a bokrokat, egyre nagyobbakat találtunk. Laci megállapította: „Ezek már majdnem akkora krumplik, mint amiket apu szed fel!” Ezt én nagy dicséretnek könyveltem el, hiszen a szőlőhegyben mindig ezerszer szebb a termés, mint amit valaha mi produkálni tudtunk.
Persze nem elegendő a gumók külseje után ítélni, mert nem a szemnek, hanem a szájnak termelünk ugyebár… Hámozáskor egyszer találtam igen mélyen fekvő csírát, a többi sekélyen volt, könnyen kivágható. A héj sötétrózsaszín, kicsit varacskos. A krumplik pedig meglehetősen nagyok. Pudvásat azonban – ami a nagyobbaknál igen gyakori – egyet találtam két hónap alatt. (Általában hetente két-háromszor van krumplis kaja, négy felnőtt adagra – viszonyítási alapként… J ) Állagra nem a könnyen puhuló, szétmálló fajta, van tartása, de gond nélkül meg lehet főzni puhára is. Az íze igen jó, az a hagyományos „békebeli”. Különösen tesómnak ízlett, ő a bolti krumplikon mindig rohadt szagot érez. Rohadtat csak egyet találtam, de az egy sokáig fel nem használt, korábban vágott krumpliszem volt, tehát nem betegen, megbüdösödve szedtem fel a földből! És ezzel bizonyítva láttam a Sárpo hirdetett legfőbb tulajdonságát: hogy ellenáll a fitoftórának. A tavaly felszedett krumplik fele menthetetlen rohadt volt, a lombjuk eltűnt augusztusra. Idén ez nem fordult elő, beteg krumpli nem jött elő a földből, a levelek az augusztusi dögmelegekig szépen zöldelltek. A szépen zöldellő leveleken még néhány krumplibogár vígan legelészett. Egyszer – még július derekán – kihuzigáltam a legnagyobb paréjokat az ágyásból, és többet nem foglalkoztam vele. A nagy zöld levéltömeg elfojtotta a legmegátalkodottabb gazokat is.
Közben a kiflikrumplit már régen felszedtük, lombja már nem volt. Aztán a szomszédság is nekiállt lassan felszedni a termését. Marika néninek szép lett a krumplija – meglátszott, hogy foglalkozott vele- de a közvetlen szomszédunknak egészen botrányosan rossz. Diónyi gumók a fele rohadt. Talán egy zsákkal lett neki.
A nyár folyamán a négy és fél sor Sárpo Mirából egy és egynegyed sort ettünk fel. Tehát három és egynegyed sornyi krumplit tartalékolhatunk el télre. Amennyit eddig felszedtünk, annak a mennyiségéből talán nem könnyelműség kifejezni a reményemet, hogy össze fog jönni annyi krumpli, amivel kitelelünk, különösen hogy egyzsáknyi betárazott kiflikrumplink is van! (A korábbi termések mellett ugyanis két-három húszkilós nagyságú zsák krumplit kellett vennünk egy közeli termelőtől minden télre.)
Az elmúlt három hét aszalólag hatott az eddig zöld krumpliszárakra, hamarosan elszáradtak, és a héten megállapítottuk: itt az ideje a szedésnek, valljon végre színt a föld: mit nevelt az elmúlt hónapokban? Neki is álltam kitermelni a talajból a gumókat. A krumpli helyett első körben emberfej nagyságú hantok dőltek ki… Ez a hátulütője annak, hogy olyan a krumpli, ami kifojtja a gazt, és nem kell öt-hatszor kapálni. A föld aránylag gyommentes maradt, de akár ütvefúrót is használhatnék a krumpliszedéshez. Így csak nagyon lassan haladhattam. A lelet: a bokrok alatt aránylag sekélyen kevés, de meglehetősen nagy krumpli van. Akad néhány apróbb is. A termés nem rothadt, de találtam olyat, ami drótférges volt. Összességében azonban - a nomád nevelés ellenére is - a termés nagyságrendekkel bőségesebb és egészségesebb, mint az elmúlt öt évben bármikor.
A szedésnél óvatosan kellett eljárnom, hogy ne vagdaljam szét a tetszetős termést, mert nem voltak mélyen a gumók. Közben kitépkedtem a bennmaradt gazokat is. Így talán egy jobban kitisztogatott ágyás megy majd a téli szántás alá, és jövőre még kevesebb lesz a gaz.
Még egy adalék van a fitoftórának való ellenállással kapcsolatban. Sok helyen olvastam, hogy krumplit meg paradicsomot egymás közelében – akár egy kertben is- nagy hiba termelni, mert a ragya átterjed egyikről a másikra, összefertőzik egymást, és a végeredmény egy-egy nagy kupac rohadt krumpli meg paradicsom lesz csak. Ehhez képest a paradicsom kordonja közvetlenül a krumplié mellé került. Paradicsom máshol is volt a kertben. Meg is jelent a paradicsomon a rothadás annak minden tünetével, de a krumpli nem lett beteg, s két permetezés után a paradicsom rothadása is lelassult. Hozzáteszem, az időjárás is sokkal kedvezőbb volt, mint tavaly, amikor mindenféle rothadásos betegség is tombolt a sok nedvesség miatt. A kertben a krumplitól egészen távol levő paradicsomok sem voltak egészségesebbek, mint a Sárpo mellettiek. Így levonhatom a tanulságot: ez nem egy kórokozószaporító fajta, bátran nevelhető a paradicsom közelében. A szomszédban az egymás melletti beteges krumpli egy hét alatt tönkretette a mellette levő paradicsomot.
És az utolsó adalék a Sárpo Mirához: a jövőbeli termesztés. Mindenféleképpen a kert még krumplitermesztésre nem használt részére akarom ültetni, hogy az árvakelt növényektől, meg a rajtuk élősködő és kitelelt krumplibogaraktól jó messze legyünk. Elvileg az apróbb gumók visszaültethetők, nem terjesztik a betegséget. Így a kisebb krumplikból félreteszünk vetni. Remélem jól elállnak jövő tavaszig, akkor aztán jobban elő tudom csíráztatni őket. Dudaritot szeretnék szerezni mellé műtrágya helyett. Egy dolgot azonban figyelembe kell vennem: tényleg hosszú tenyészidejű, késői. Ha tehát korai újkrumplira fogok áhítozni, valamilyen korai fajtát kell ültetnem a kert túlsó végébe egy kis darabba. Akkor minden lesz: őszi, kifli meg korai is.
Röviden: egy nem túl jó adottságú talajon, komolyabb trágyázás nélkül, egyszeri kíméletes permetezéssel, nulla öntözés és kétszeri gyomlálás után sikerült olyan mennyiségű egészséges és jó ízű gumót termelnem, ami valószínűleg ellát egy négyfős, viszonylag sok krumplit evő családot. Az egészséges apró gumók alkalmasak elvileg a szaporításra, a nagyok meg jól elállnak. Ha jövőre ugyanígy sikerül – utánültetve is -, bátran kijelentem, hogy megtaláltam a biotermesztés felé lassan ballagó kiskertem egyik legtutibb fajtáját, a magamfajta lusta, de finomságot kedvelő kertésznek való igazi ajándékot – a Sarpo Mira krumplit.
