Kiskapu utcai titkos szépség

Mosonmagyaróváron a Kiskapu utca környéke egy meglehetősen fura része a városnak. Körben - a hajdani lőporgyár területén -  iparvágányok, régi, lerobbanó üzemcsarnokok, romos épületek, mindezt átszeli a timföldgyár felé tartó csővezeték. Az utca egyik fele füves rét, amely valamikor művelt terület lehetett, mert agg gyümölcsfák teremnek rajta, a másik oldalon árok, lakóházak, a Kiskapu nevű italkimérés, nagy előkertek, cserjékkel, virágokkal. És az egyik árokparton egy érdekes, nagy, gyönyörű virágú valami.

Minden nap erre járok dolgozni, és már júliusban feltűnt, hogy milyen takaros növény vette birtokba az árokpartot. Lila virágokat bontott, amin pillangók ücsörögtek, egyre nőtt és terebélyesebb lett. Most már egész bokor, csípőig ér. És mivel minden nap itt tekerek el munkába menet és visszajövet, naponta kétszer is megcsodálhattam. Elsőre valami varfűfélének tűnt, aztán közelebbről megnézve még az én szerény botanikai tudásommal is meg tudtam állapítani, hogy ez valami más. Jobban megnézve a takaros, lila virágokkal csurig teli bokrocskát – még az árokba is beálltam az ügy érdekében – a leveleit olyannak találtam, mint a balkonládánkba ültetett verbénát, belepve a kocsik által felvert szürke porral..

 

  Némi nyomozás után  megállapítottam, hogy ez a növény nem lehet más, mint az ernyős verbéna, latinul verbena bonariensis, németül argentinische Verbene. Lehet, hogy most nagyon melléfogtam a meghatározással, de a külseje, sajátosságai alapján más növényre nem tudok gondolni.
(Ha rosszul határoztam meg, kérem a nálam jobban hozzáértőket, hogy segítsenek a kép alapján azonosítani a növényt!)

Nem valami gyakori jószág Magyarországon, gyakorlatilag csak kerti, egynyári növényként ismert a leírások alapján, ezért meglepő a megjelenése az árokparton, a tizenöt centi vastag zúzott kőben. Hogy a szél hozta – e a magját, vagy a szomszéd kertből került ki, nem tudom. Lila pomponjai elragadóak, pillangók, bogárkák hintáznak rajta.Minden egyes pompon tömérdek kis rózsaszínes-ibolyás trombitácskából áll össze.

Csak bizakodok, megmarad addig, hogy magot szedjek róla. És nemcsak én figyeltem fel erre a titkos szépségre. A szomszéd, szépen gondozott kert ismeretlen tulajdonosa virágszerető, jó ember lehet. A környező árkot, az előkertet és környékét (még a senkiföldje útszegélyt is) gondosan nyírott gyep ékesíti, ebből kiáll az egyetlen verbénabokor, egy szép, szálas ökörfarkkóró, vadon nőtt mályvák, meg egy szintén vadon kelt vakondriasztó növény a villanyoszlop tövén: nem nyírta le őket, gaznak nyilvánítva a vadvirágokat, hanem meghagyta ezeket a mutatós növényeket. Talán ha pár hétig még nem vágja le, tudok róla magot csenni, és akkor tervezhetem jövőre, hova helyezzem el ezt a szép vad? szelíd?  lila virágot a kertben.

 

Kertészeti kiállítás és vásár Burgenlandban

Pontosabban a féltoronyi kastélyban. Régi vágyam  teljesült azzal, hogy eljuthattam a tőlünk alig 25 km-re megrendezett, Gartenlust néven futó pazar kertparédéra, amely egy komoly német-osztrák kertfesztivál-sorozat egyik állomása. 

A helyszín a kastély gyönyörű, százados fákkal teli parkja és belső udvarai. Az utak mentén álltak fel a standok, mindennel, mi szem-szájnak ingere. Például régióbeli és helyi zöldségekkel-gyümölcsökkel. 

Tarka paradicsomhalmok sokaságát kínálták, menő az ökörszív fajta és a sokféle, változatos színű és formájú mini koktélparadicsom.  Nemzeti sport lett a csilizés, sokan hoztak sokfélét, fajtanévvel címkézve, szárítmányokat, fűszerpasztákat és termő növényeket is. Apró szendvicsfalatkákat kóstoltattak és nagy szakértelemmel magyarázták az aromát.

Teraszkertészkedőknek méregdrága, bútorszerű magaságyakat is ajánlottak, hagymával-salátával--csilivel-ananásszal!

Dísznövényekből cserepekben minden elképzelhető fajt, fajtát és változatot árultak, szobanövényeket, cserjéket, évelőket, kaktusz-pozsgásokat. A legkelendőbbek a kékszakállcserjék, a pálmák és a díszfüvek voltak. Meglepően gazdag volt a hamarosan ültetendő hagymások választéka, szakosodott kiállítók különlegesebbnél különlegesebb hagymákkal-gumókkal rukkoltak elő. Volt nárciszos, tulipános, íriszes, díszhagymás stand is. Ez utóbbit lefotóztuk. A szárított hagymavirágokat nagy mennyiségben árulták, vitték is mint a cukrot. Bizonyára valamiféle házi kreatívkodás alanyainak szánták ezeket a fáradtlila virággömböket. 

Ötletes volt kövirózsákból összeállított csíkos, kockás és színátmenetes növényoszop-kollekció. A ferde sávosról készült egyedül kivehető fotónk. 

Külön standot állított fel egy bambuszbicikli-árus. 

A megszokott kerti bútorok helyett főleg rönkasztalok meg függőágyak, függőszékek és rafinált, csomózott hinták kellették magukat, amelyek kipróbáláskor kegyetlenül recsegtették-ropogtatták a hevenyészett állványzatot. (Nem értem, miért méretezik ezeket ennyire alul:.)

A kerti dekorációk is megérdemelnek néhány szót. Volt vagy öt standnyi műrozsdás vasszobros kiállító, réginek ható figurákkal. Némelyik eldobott inkvizítor-munkaeszköznek hat inkább, mint dísztárgynak.

Nagyon divatosak, ám legalább 30 eurót kóstálnak a különféle földbe szúrható állatfigurák, kacsa-, malac-, és cicafejek, meg egzotikus szörnyecskék. 

Nekem legjobban a kerámia manóházak tetszettek, így csoportosan. A kerti törpék viszont alighanem nyugdíjba mentek, vagy kihaltak. 

Sok keramikus, szobrász kínálta egyedi mestermunkáit. Meglepő, egyszerre modern és ősi hatású kő?szobor:

Meseszép, szarvasos tányérok, kancsók és bögrék. 

 A kerti munkákhoz  precíz és újszerű kéziszerszámokat ajánlgattak úton-útfélen, bemutatóval egybekötve. A fűnyíráshoz sokezer eurós masszív traktorokat és önjáró, ufószerű robotokat állítottak ki, a hat év alatti kis lurkók nagy örömére, akik vígan brümmögtek a szerkezetek tetején pózolva. Állatbarátoknak mindenféle célszerű csutakoló- és simogatókeféket is kínáltak. 

Dixieland-slágereket tolt élőben, körbe-körbe járva négy zenészkolléga, feldobva az amúgy is különleges hangulatot. 

Szóval minden nattyon szép, minden nattyon jó, sőt még szerencsénk is volt amiatt, hogy a program utolsó két és fél órájára futottunk csak be, ekkor a belépő már csak öt euró volt a hivatalos nyolc helyett, aztán minden harmadik árusról kiderült, hogy magyar és már nagyon menne hazafelé, és így egyedi ajánlatokra is hajlandók a honfitársak kedvéért. Így tettünk szert vásárfiaként a tulipánhagymák maradékából igen kedvező áron egy helyes, teltvirágú sorozatra, aminek csupán annyi a baja, hogy sokan végigtapogatták őket. Reméljük, ez a körülmény nem viselte meg nagyon a hagymákat, hiszen hamarosan úgyis itt az ültetési szezon. 

Mogyorószüret

 Nálunk is itt a kegyetlen, veteménygyilkos kánikula. Bár a zöldségek  alig-alig bírják elviselni,  a mogyoróra úgy hatott a forróság, hogy hullatni kezdte a halványzöldből napok alatt szép világos mogyoróbarnára érett terméseit. Nagy boldogsággal töltött el az első "rendes" mogyorószüret, az öt bokor egy kenyérkosárnyi érett mogyorószemmel ajándékozott meg, nem számítva a tavalyi öt szemnyi kóstolót. 

 Mogyorót egy gyerekkori nosztalgikus emlékem hatására ültettem: úgy tízéves koromban erdész nagybátyám szolgálati zöld sapkájában hozott a  saját és keresztgyerekeinek néhány maroknyi mogyorót. Kalapáccsal törtük, úgy ettük a frissen érett belét, az íze felejthetetlen volt.  Akkor határoztam el, hogy ha felnövök, mindenképp lesz a kertemben mogyoró. 

A mogyoróültetéssel húsz évet kellett várni, de mindenképp megérte. Szabadgyökerű dugványokat vettünk néhány száz forintért, öt tövet. Mind megeredtek, de lassan fordultak termőre. Most háromméteres, sűrű zöld falat alkotnak. A falu környéki erdőkben is sok mogyoróbokor nő, úgyhogy szeretnek nálunk. Sövényként ültetve elég jól határol, könnyen is szaporítható, úgyhogy tavasszal lebujtottunk még öt-hat földre hajló ágat. Jövőre átültetjük őket arra a részre, ahol zavaró belátás nyílik az utcáról a kertbe. 

Visszatérve a termésekhez, kizárólag egyféleképpen akarom felhasználni. Biztos Ti is észrevettétek, hogy azok a csábítóan finom egészmogyorós csokikat soha, de soha nem akciózzák le, állítom, hogy luxuscsemege lett. Pedig milyen jól hatnak a stresszes idegekre nehéz napokon! Valami jó minőségű csokival meg egy kis nutellával gondoltam összeütök valamiféle házi bonbont, afféle csináld-magad csodagyógyszerként. 

A dzsungel újjászületése

 Mintha gyomtermesztés lenne a fő profilom, úgy néz ki a kert. Kacagó szívvel megváltam a gipszkesztyűtől, helyette csini fémsínt kaptam, amelyben már némi kertészkedést is végre lehet hajtani. Önhasznosításom első állomásának a kertet jelöltem ki. Hát elkeserítő az eredmény. A gazok gyakorlatilag mellig érnek. Jó, ne rinyáljak, nem ökölnyi jegek verték el a termést, vagy az aszály égette porig, de a látvány akkor sem valami megnyerő. Sok munka kell, mire itt legalább valami látszata lesz a rendnek.
Tavaly már elsütöttem azt a posztcímet, hogy "Élet a gaz alatt", a témától azonban idén se tudok elszakadni. Elkezdtem kikaparni a most tényleg övig érő gazból a még vegetáló veteményeket. Hát bizony megállapíthatom, hogy a tavalyi gaztenger, ami miatt annyit nyivácskoltam, csekély pusztai vegetációnak tűnik az idei gazözönhöz képest. Már feladtam, hogy itt valaha is rendet tegyek. Tevékenykedésemet a még tűrhető ágyások elfogadható állapotban tartására korlátozom, így is húzhatom a paréjokat napestig. Hiába volt a szentfogadalom, hogy idén aztán pazar ágyások lesznek, tuti mulcsokkal, társítás, különleges zöldségekkel meg mittomén. Lett helyette a nyárra egy izgi gipszkesztyű, a szárazság ellenére bődületesen burjánzó gazok, és csökött vetemények. Ez van akkor, ha hat hét kerti munka kiesik.
Az okrának szánt helyen a gaz derék fölé ér, és olyan gezmecek kezdtek el teremni a vetemény helyén, amelyek nem acatok, nem tarackok és nem paréjok, de mégis böknek. Utálat ezeket kipucolni. Az egyharmad részét már kiszedtem, és félredobáltam, hogy majd elégetem. Már most akkora ez a rakás, hogy odébb kell valahova költöztetnem, nehogy felgyújtsam a szomszédos fákat.
A szárazság miatt a másodjára vetett vajbab fele ki se kelt. Július utolsó napján csináltam pár sor pótvetést. Tudom, hogy ez kicsit későn van már, de ennyit megkockáztathatok, legfeljebb nem érik be, ha meg lesz termés, akkor minden rendben. Azonban ez sem zsír tuti, mert a vetés után pár nappal kikelő zöldbabok felét valami falánkszörny kerti zabagép sziklevélig lerágta - de csak a sárga vajbab csíráit. A fekete bab magoncait épen hagyta, úgy látszik, hogy a magasabb antociántartalom nem jön be neki, de lehet, hogy  szimplán csak a szőrös kaját utálja.
A krumplit belepte a szulák (ezek után nem is csodálkoztam annyira, hogy az űrdínó belátogatott a kertbe), de ennek a kipucolásával nem is szórakozok, minek? Krumpliszedéskor úgyis kénytelen leszek  majd kinyűni hamarosan a sok gazt, mert addig nem lehet a termést felszedni, amíg a ronda nagy szárakat el nem takarítom onnan. Addig egye ott a fene a gazokat, ahol vannak. A gaz alatt azonban a krumlpliszárak vígan hajtanak, ugyanilyen jó kedéllyel rágják őket a bogarak, és a föld alól mennyiségre kevés, de méretre kapitális burgonyák termelhetők ki. Szóval itt a terméshiány nem gond, inkább a gaztenger.
Amik egészen jól élve maradtak, azok a paprikák, valószínűleg azért, mert korábban vastag mulcsot terítettem alájuk. Sőt, nemcsak életben maradtak, hanem teremnek is. A fekete chili kétszer akkora, mint tavaly. Idén egy munkatársamtól kapott magból neveltem palántákat. Ez a fajta nem kapható boltban. Vagy harminc-negyven éve, amikor a közelben, Lipóton a termálvízzel fűtött üvegházakban nagyban termelték a zöldségeket és a szegfűt, ezt a fajtát nevelték hajtatós paprikaként. Neve nincs, de jó nagy és bő termése igen.

Kicsit csíp, ha az ember benne hagyja az erét. És sok van! 2009 óta nem tudtam normális paprikát nevelni, ez most sikerült. A másik érdekes fajtát Laci egyik szerb származású munkatársától kaptam, aki egyszer egy csomagkísérő tasakban adott valami húsz, magról nevelt, közforgalomban Magyarországon nem kapható magból származó palántát. Ez még csak most virágzik, de igen kíváncsi vagyok, hogy mit produkál majd augusztus végére.
Almapaprika is van, már egy háromliteres üveggel elraktam, lőn csoda!
A paradicsom már érik, viszont nem a korainak nevelt Zömök, hanem a szép rózsaszínűre érő Malinowy Ozarowski. A héja igen csúnya, bibircsókos és repedezett lett a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőtől. A húsa finom, de csak hámozva lehet megenni. Szerencsére bőven van. Idén nem sárga, hanem rózsaszínű ketchupot teszek el, az a gyanúm... A fitoftórának nyoma sincs, gondolom a gombák nem értékelik ezt a masszív, száraz meleget.

Uborkából eddig lett 1 (egy) darab, azt Andris leszedte, amúgy nyersen, sárosan és szőrösen (márminthogy az uborka volt nyers és szőrös, Andris meg sáros) megrágta és eldobta, nyekk. Ez az idei termés.
A hagymát apránként szedegetjük fel. Idén kevesebb lett, kisebbek a hagymák, de valami egészen kemények és nagyon csípősek is a szárazság miatt. A tárolhatóságukkal biztos nem lesz gond.
Szóval inkább gyomtenyészetre hasonlít a kert. Azok tenyésznek, amelyeket ki akartam penderíteni a kertből. Azért hogy ne vesszen minden, a héten még valamennyire megpróbálom kipucolni azokat az ágyásokat, ahonnan esetleg remélhetek termést, és egypár sor salátát meg más apróságokat vetek az őszre. Persze ehhez öntözni is kell majd.
Sovány, de mégis örömteli vigasz, hogy az egy az egyben kidöglöttnek hitt virágágyásban sorra nyitják bimbóikat a későn elvetett virágok. Néhány büdöske, egypár búzavirág, egysornyi legényfogó, madármályvák nyújtóznak vigasztalóan,

meg egy hatalmas bokor furcsa, sziámi iker pillangóvirág.

Vagyis végül is még próbálom felvenni a harcot a gyomtengerrel. Új ágyások kialakításába már nem fogok, egyetlen célom az, hogy az ősz végéig a sok kifejlett gyomszárat amennyire lehet, össze tudjam gyűjteni és elégetni. Gyönyörű kilátások, mondhatom. De sajnos most ennél többre nem telik tőlem. Azért még próbálkozom!

A Krisna-völgy biokertje

Ha már Somogyvárt bejártuk, amint azt az előző posztban megírtuk, útba ejtettük a csak macskaugrásnyira található Somogyvámost is Krisna-völggyel. Kíváncsi voltam, milyen egy működő ökofalu és azon belül milyen a gyakorlatban profik által irányított biokert.  Nem csalódtam.

Néhány képet készítettünk a völgy természeti és épített környezetéről, hogy látható legyen az ember és a természet alkotta dolgok összefonódása.

 Hoztunk szuvenírképpen egy nagyon gyakorlatias kis kézkönyvet, egy afféle beszélgetős túlélőkalauzt. A könyv  a fenntartható életmód, gazdálkodás  Krisna-völgyi gyakorlatáról szól, Beszélgetések az önellátásról címmel.  Kun Andrással osztják meg tapasztalataikat a biofarm vezetői biokertészkedésről, befőzésről, szántóföldi növénytermesztésről,  az iparszerű mezőgazdálkodás miatt lepusztult természeti környezet lassú gyógyulásáról, veremépítésről, fűtésről,  tömegkályháról, mécses-gyertya világításról, kútépítésről, kúttisztításról, víztakarékosságról, öko mosásról és szennyvíztisztításról,  a ruházat házi előállításáról. No meg még sok másról is, olvasmányosan, sallangoktól mentesen. Ha a válságok miatt rövid időn belül belül nagyon megváltozna az általunk ismert világ, ehhez a könyvhöz bátran fordulhatnánk tanácsért. 

A biokertes fejezetben leírtak teljes mértékben megvalósulnak a gyakorlatban. Alkalmazzák az Öngyógyító kiskert praktikáit (társítás, váltósorok általában ikersorokban, mulcsozás, komposzt, növényi levek), de még sok mást is. Megtudhatjuk, melyek a visszavethető magok, mik a házi magfogás fortélyai, hogyan komposztáljunk, melyek a legfontosabb növényi trágyalevek, hogyan bánjunk a fahamuval a talajjavításban, és még számos hasonló kérdésre is válaszolnak az ezzel foglalkozók. A könyvben leírtakat jól illusztrálják a látottak. Alaposan körbejártuk a zöldségest, a tehenészetet, körüljártunk egy-két szántóparcellát és a következőket tapasztaltuk:

A szántóföldön a munkák nagy részét állati erővel, ökörvontatású gépekkel végzik. Több parlagon heverő földdarabot láttunk, ennek magyarázata a hatos vetésforgóba beállított talajpihenő év.
A tejet és az igaerőt úgy negyven  bánatos szemű ökör és boci biztosítja. Rendezett istálló, tágas kifutó biztosítja a jólétüket, szívesen lenék én is krisnás boci. Szép kiállítás látható a tehenészet körül ma is használt régi faekékből, boronákból. Sok a légy, sok a fecske is. A madárkák meglehetősen bizalmasak az emberrel, közel jönnek, de a ragadozó madarak sem zavartatják magukat. Tőlünk két méterre kapott el egy gyengébb fecskefiat valamilyen gyors röptű, vércseszerű ragadozó madár.
Az ökrök szorgosan húzzák az igát. 

A zöldséges 2500 m2 területű. Nagy virágoskert tartozik a veteményeshez

A kertbe lépve elsőként az üvegházakkal, fóliasátrakkal találkozhatunk. Itt nevelik a melegre igényes zöldségféléket. Ajtajuk nyitva áll, bárki bekukkanthat. 

Okrák hegyezik terméseiket.

Bőven teremnek a mulcsozott talajban a padlizsánok.

Uborkasorok

Paradicsom, vastag mulccsal, büdöskével társítva, vastagabb héjú fajtaválasztékkal. Egy-egy száraz levelet látni, de alapvetően egészségesek. Sokkal szellősebben telepítették őket, mint a burgenlandi intenzíven, hagyományos (vegyszeres)  módon nevelt paradicsomültetvényeken. 

Óriási, felkötözve nevelt paprikanövények.

A szabadföldben nevelt zöldségeket ikersorokba telepítik a gondos kezek. Általában vastag, 10-15 centis szalmamulcs van kiterítve (kivéve az épp kiültetett kis palántákat).

 Csepegtető öntözés biztosítja a növények vízellátását, előnye a víztakarékosság és a gombafertőzések megelőzése.

Felnagyítva talán megfigyelhetőek a használt társítások. Itt a zeller szomszédai az apró, nemrég ültetett leveleskel-palánták.

Megfigyelhető a képen a kertet övező sövény, amely megfogja az északi szeleket. A padlizsán párja az erősen illatozó édeskömény.

Krumplibogarak azért itt is vannak, de kevesen, nem látni a hagyományos kertekre jellemző féktelen inváziót.

Viszonylag kis területen sok ember élelmezését oldják meg sikeresen, hiszen a völgy laktovegetáriánus lakói egészséges táplálásában igen nagy szerepe van a sok zöldségfélének. Gyakorlatuk igazán figyelemre méltó.