Blogszünetünk oka

az, hogy 2013. november 4-én megszületett Balázskánk.

újszülött

 Hatalmas baba volt már a születésekor is, 4 kg és 40 dekagramm. Most közel két hónaposan már a hat és fél kilót közelíti. Nekünk ő az igazi karácsonyi ajándék. Nyugodt kisbaba, hihetetlen, de éjjel is alszik, általában csak egyszer kel fel enni. Kellemes meglepetés ez az örökké éber, pörgős Andris után.

Pár kép a mindennapjainkról:

 

itthon, ismerkedés a tesóval

Így mosolyog

Nagyon szeret fürdeni, de már majdnem kinőtte az újszülött-fürdőkádat.

Tornamutatvány

Végül még egy szívdöglesztő mosoly

Boldogsággal búcsúztatjuk ezt az évet és reméljük, ilyen lesz a jövő évi folytatás.

Egy krumpliásás tanulságai

Az ember nem is gondolná, hogy az októberi krumpliszedés milyen sok tanulsággal járhat. Mialatt még az őszön veszekedetten húztam a gyomszárakat, mérgelődtem a rossz termésen, és bánatos képpel tanulmányoztam az ásás közben elvágott krumplikat meg a vízhólyagokat a tenyeremben, kínos kérdéseket tettem fel magamnak.

Először is: miért van az, hogy az ágyás külső felében irdatlan gazok nőnek, a szomszéd felőli részen pedig csak kutyatej meg muhar? És a külső oldalon miért kétszer akkorák a krumplik, mint a belsőn? A külső oldalon miért nehezebb ásni a krumplit, a belsőn miért könnyebb? A külső oldalon miért van több drótféregrágott gumó? A válaszok az orrom előtt voltak, csak jobban le kellett hajolnom hozzá.

A krumplik ágyása idén a kert egészen hátsó részébe került. Itt álltak még tavaly a paradicsom meg az uborka kordonos neveléséhez leásott nagy oszlopok, mint valami Húsvét-szigeteki szobrok. 

Idén tavasszal azonban kiemeltük ezeket a nagy monstrumokat, az ágyásokat ezeknek a helyével megnagyobbítottuk. Nyertünk vagy harminc plusz négyzetmétert ezzel. Ezt felástuk,majd hóolvadás után tárcsáztattuk, és bevetettük áprilisban krumplival. Eleinte szépen fejlődött minden növény, annyira nem is gazosodott, és én buta fejjel még örültem is, hogy tiszta az ágyás. Egészen addig, amíg a krumpliszedésre nem került sor. Ekkor szörnyülködve szedtem fel a csak diónyi gumókat, ami a tavalyi terméshez képest egészen lelombozó. Ezért is volt tiszta az ágyás a gazoktól! És ezért nem voltak drótférgek a belső oldalon: igazából nem volt min nyámmogniuk…

A talajt jobban megvizsgálva ugyanis észrevehettem volna, hogy az a belső oldalon tisztára terméketlen, merő homok, tégladarab, a mélyből pedig kétökölnyi köveket forgatott fel a tárcsa. A kertnek ezen a darabján állt hatvan évvel ezelőtt nagyapánk később lebontott pajtája. A szegélyt ezért nem is művelték a szüleink sem: bontásból származó téglaporral, homokkal kevert ennek a területnek a talaja. Az sem tett jót, hogy a kertszomszédunk a tizenöt évvel ezelőtti építkezésekor szüleink engedélyével ezen a terméketlen sávon tartotta ideiglenesen az építőanyagot. Hát ezért volt könnyű az ásás, a termékenyebb, ásványi anyagokban gazdagabb tömör agyag helyett  homokkal kevert téglaport forgattam!

A meddő talajt a tavaszi tárcsázáskor a gép még egy méter szélesen kijjebb terítette, ezt a sávot a krumpliásáskor világosan lehetett látni. Magyarul „holt földet” vetettünk be, és vacakoltunk rajta egy éven keresztül, eredmény nélkül.

De mit tegyünk vele? Azért ez egy komoly terület, sok embernek kincset érne egy harminc négyzetméteres kis kert is. Luxus, hogy azért parlagon hagyjuk, mert a talaj pocsék. Kimondtuk a végszót: alapos talajjavítás és kisigényű növények telepítésével, utána huzamos mulcsozással és az átlagnál gondosabb műveléssel újraélesztjük a szegélyt, teremjen. De hogyan? Komposztunk nincs, a kerti hulladék a tyúkok táplálását szolgálja. Csak valamennyi tikgané van és fahamu, de ez egy ekkora kertben elveszik, jelentéktelen. Mi legyen? És mi értelme van annak,hogy a legpocsékabb sávot feljavítjuk? Ennyi erővel az egész kertet is feljavíthatnánk, jött a gondolat. Végül is már vagy tíz éve nem végeztünk érdemi talajjavítást. Ideje van a „föld tatarozásának”. Osztottunk-szoroztunk, végül néhány heti buzgó telefonálás után tizenöt métermázsa házias jellegű marhaganéval lettünk gazdagabbak. Illetve gazdagabbak nem lettünk. A gané ára ugyanis ráébresztett, hogy a sz@rt is lehet aranyárban mérni… Na jó, ez egy kicsit túlzás, és az ilyen ráfordítás sokszorosan visszatérül. 

Megvolt tehát múlt héten a hétvégi program. A fraknói karácsonyi vásár megtekintése helyett ganét teregettünk az egész kertben. Ugyanis a trágya nem szánon érkezett, mint a Mikulás, hanem egy félig bedöglött vontatón, ami nem volt alkalmas arra, hogy a ganét elterítse. De megoldottuk, még ha illatoztunk is. Múlt hét hétfőn pedig szépem beszánttattuk.

A rossz talajú szegély emellett még kapott olyan tíz talicska tikganét is extra porcióként. Jövőre pedig kis igényű növények telepítésével és sűrű mulcsozással újra termővé tehetjük ezt a parcellát. Ez a krumpliszedés tanulsága: orral közel a földhöz ismerhetem meg a kertem a legjobban.

Mikulásajándék (többé-kevésbé) újrahasznos, egészségtudatos módra

No, azt ijesztő cím ellenére azért nem lettünk tesómmal az elvek rabszolgái az elmúlt időben... A személyes poszt a blogszünetről már készülőben van.

Szóval, szerettem volna a családnak valami finom, ugyanakkor nem totálisan foggyilkos, de azért azon nyomban felfalható csemegét kínálni a mikuláscsomag részeként. Előszedtem a mogyorótermést, az aszalt almaszeleteimet, egy csomag bolti diákcsemegét (aszalt gyümölcs- és magkeverék). Összekevertem a csemegéket.  Kerestem hozzá -vérciki, de ebből van itthon a legtöbb - 400 grammos bolti mogyorókrémes üvegeket. Ebbe töltöttem a mixet. A tetejére nyomatéknak két szaloncukor került.

Lezártam az üvegeket a gyári tetővel és díszítésnek rizspapírból vágott köröket kötöttem a fedél nyaka köré selyemszalaggal. Egyszerű ajándék és szerintem hamar elfogy majd.

Szőlőnevelő és bulihely

Valami, ami lassan hoz eredményt, de abszolút megérte vele vesződni. 2011-ben kezdtük a lugasépítést, akác gömbfából és fenyőgerendákból. A Google Maps légifotóján még most is látszik az első képen összerakott fakupac. A szőlő két év alatt futotta be a lugasunkat. A folyamat így néz ki képekben:

A lugasunkra futó igénytelen, lemosó permetezésen és az alapos alátrágyázáson kívül különösebb gondoskodást nem kapó rezisztens szőlőkről már írtam régebben. Idén jó szőlőtermésnek örülhetünk, augusztustól novemberig kerül a lugasról friss gyümölcs az asztalunkra. Idén már mindegyik fajta megmutatta a termését is. 

Augusztus elejétől érik a Zalagyöngye, amikor sárgásak a bogyók, már elég édes a fogyasztáshoz. A héja vékony, de sok a magja. Augusztus végére már nagyon zamatos, mézédes, de nagy számban vonzza a darazsakat. Nagy, mutatós fürtöket hoz. (A darázsinvázióról még írok, ha sikerül.)

Zalagyöngye

Két héttel később, augusztus vége felé kezd érni az egyetlen katalógusból hozatott szőlőnk, a Néró. Nagyon édes, kissé fűszeres-muskotályos, ovális bogyójú. Alig van magja, vékony a héja. Szintén darázscsalogató. Nagy lombú, jó futós fajta. 

Néró

Szeptember elején érik a jellegzetes, erős ízű, de igen édes Delaware. Direkttermő, bornak nem való, tilalomlistás fajta. Íze szinte már émelyítő, a héja kicsit vastagabb, mint az előzőeknek, ezért nem támadják a darazsak. 

Delaware

Egy tő van a Szőlőskertek királynőjéből. No ez tényleg más kaszt, mint a "mezeiek", vékony héjú, elegáns és nagy bogyójú, nem magos. Kényes gyomrúaknak is remek. Kevésbé futós viszont, és kicsit kényesebb. 

Szőlőskertek királynője

Egy évvel a többi után érkezett, de lehagyta őket a növésben a Nyisztor szőlő, legalábbis Jani mamája ezen a néven hozta Szabolcsból. Nálunk ezt a fajtát Oportónak hívják. A tulajdonságai nem teljesen passzolnak a standard fajtaleírással, hiszen a miénk kimondottan kúszós lugasszőlő és nem rothadékony. Már édesedik, de a tőkén novemberig is bírja. Édes, zamatos, számomra agyerekkor ízeit idézi. 

Oportó/Nyisztor

Még savanykás a Saszla, nálunk általában szeptember második felében érik, de akár december elejéig is bírja a tőkén. Ez a fehér szőlő igen bőtermő, édes. A lugas harmadát befutotta. Gyakran árulják a szupermarketekben és a piacon. Házikerti szőlőnek is bevált. 

Saszla

Az utolsó a sokhasznú Otelló, ami borszőlőként erősen tilalmas, de azért nagyon hasznos ismét elolvasni a Liliomkert írását erről a hajdan tipikus nyugat-magyarországi fajtáról. Talán december elejéig is kibírja a már lombtalan szőlőtőkéken.

Otelló

Hétféle szőlő, négy fehér, három fekete. Mindegyik gond nélkül terem, szép a lombjuk, finom a termésük. Árnyas búvóhelyet adnak a kánikula elől, aláfér az összes kinti gyerekjáték, helyet kínálnak az összes nyári bulinak. Megfogják a kisebb esőt, eltakarják a belátást. Naponta örülünk a lugasnak, a kert dísze lett.

Öngyógyítósdi 7. Nyárzáró mérleg

A Gertrud Frank elvei alapján felvázolt zöldségesterv megvalósítását úgy összegezném, hogy az elmélet teljesen működőképes, a gyakorlatban viszont a betervezett munka felét végeztük el a rendelkezésünkre álló szabadidőben. A vegyeskultúrák, társítások főnövényei szépen teremnek, védik is egymást, de a köztes sorokat bizony cudarul felverte a gyom. Mentségemre szóljon, hogy elbálnásodtam, hat hét múlva várjuk a második babánkat, szóval a hajolgatás nem igazán esik jól. 

Az idő elég kegyes volt, a nyár elején és augusztusban hulló csapadék ellensúlyozta a július szárazságát. Egyszer kellett beüzemelni a locsolót életmentésként, egyébként ha lehet, nem pazaroljuk kertlocsolásra a csatornadíjjal együtt már méregdrága vezetéki vizet. 

Répafélék-hagymafélék-paradicsom társítás:

A márciusi vetés jót tett, a Danvers és hasonló fajtájú répák hatalmasak, és elég édesek, egészségesek is. Sajnos, a rotakapás talajművelés nem volt elég mély nekik, sok az elágazó gyökér. A közé vetett hagymák a két főnövény lombárnyéka miatt aprók maradtak, valóban kell a külön hagymaágyás. A répákhoz társított vastag héjú, karós San Marzano paradicsomon volt ugyan néhány rothadt bogyójú szem, de ezeket eltávolítva megállt a fertőződés. Petrezselyemzölddel jó ideig mi láttuk el anyuékat, szóval az is csípi a szomszédságot, a génbankos szigetközi pasztinák pedig szuperfitt. Már válogatom a magfogásra kijelölt két tövet. 

Pasztinák és San Marzano paradicsom

Retek/sali-káposztafélék-kabakosok vegyeságy

Május végére kifogyott a retek, júniusra a saláta. Néhány tövet hagytunk felmagzani az általános gyomosodás közepette. Meghagytam a magról itt-ott kelt körömvirágokat, kaprot, amarántok és szarkalábak egy részét a sorközökben. Ebből nyárra teljes őskáosz lett, amiben viszont a földibolháknak nem volt esélyük meglepni a brokkolit, kelbimbót, karalábét. Így néznek ki az oly szakszerűen saláta-retek magkeverékkel beültetett  C sorok a vetemény kifogyása után:

Viszont a megszokott egynyári gyomokból elég kevésnek maradt hely. Talán kétszer kaptak ezek a sorok fűnyírási, gyomkeverékes mulcsot. 

A főnövények gazban állnak, mégis teremnek. A káposztaféléket eső után azért betámadta a meztelencsiga, kesztyűvel kidobáltam őket a sorokból. A fajtaválaszték jó volt, a szentesi karalábék kicsit apróbbak a gyom alatt, van köztük egy-két fás is, azokat egészben hagyva főzöm a húslevesbe, aztán a végén kiszedem. A 80 napos hibrid (Bejo fajtájú) július elején hozta a fő rózsákat, az augusztusi eső után megújult, most apró oldalrózsákat hoz, a másfél méteres soron 25-30 dekát hetente. A garafarmos Calabrese brokkoli felejtős, semmire sem megy, fogadni mernék, hogy november elején akar teremni. Szóval éljenek a rövid tenyészidejű brokkoli hibridek! Cukkiniből, patisszonból bőven termett, jól fejlődnek és szépek.

Uborka/kukorica

Már letermettek, bőven volt mindegyik, de megvénültek a szárazság végére. Kukoricából hagytam magfogásra, gyöngyörgetem a kóróját is téli takaróanyagnak a fügebokromhoz. Ha szép hosszú ősz lesz, talán fügéből is beérik pár szem.

Paprika, paradicsom, padlizsán
Nem társított, hanem monokultúrás sorokban van a Zömök paradicsom és a Szentesi kosszarvú paprika. Padlizsánt Ági nevelt, mi csak megettük. Egészségesek, szépek, finomak. A Zömök kis termetű, ellenálló, tojásdad termésű paradicsom, jó vastag és ellenálló a héja. Itt is találtunk pár rothadt szemet, de leszedtük és megsemmisítettük, aztán megállt a rothadásfertőzés. A kosszarvú egy zamatos, édes paprikafajta, egyáltalán nem csíp. Nagyra nő és egészséges.

Egyebek
A Paulista vajbab idén keveset termett, az a kevés is megtetvesedett. A génbankos futóbab igazság szerint nem valami nagy durranás. Igaz, elég gyatra helyre kerültek.
Elmaradt a csicseriborsó-vetés, meg a körtefák alatti terület beültetése. Nem is baj. A két ősz elején termő körtefa a halálán van a hajtásrothadás miatt, úgyhogy a télen kivágjuk őket. A zöldségest nem használjuk többé gyümölcsösként. Helyette inkább valami nem kényes, elálló téli körtét ültetünk. Friss zöldfűszerünk bőven volt és van is.

Ahogy tapasztaltuk, ez az öngyógyítós rendszer nagyon is jól működik, még félgőzzel is. Jövőre ugyanezekkel a társításokkal ültetem be a zöldségest, de igyekszem azt a hibát nem elkövetni, hogy a szabadidő terhére túltervezem magam. 

Mit tegyek ezzel?

"Egynyári áfonya, iszonyú finom, próbáld ki! Nagyon jó a lekvárja!" - ezzel a tippel kaptam egy pici magcsomagot az egyik ismerősömtől január elején. Picit álmélkodtam rajta, de nemigen volt akkortájt időm elmélkedni, pláne utánanézni annak, mi ez az "egynyári áfonya". Azt azért sejtettem, hogy ez nem egészen áfonya lehet, mert ilyen lágyszárú növényről sose hallottam. Azért amikor palántázásra került a sor, gondolkodás nélkül elültettem ezt a hét-nyolc szem magot a kis papírstanicliból. A magok a melegben hamarosan csírázni kezdtek, és eléggé semmitmondó külsejű növények bújtak elő. Öntözgettem, majd amikor már elmúlt az áprilisi havazás, kiültettem a kert egy napos, de eléggé félreeső sarkába. A nyáron át nemigen volt időm foglalkozni vele, néha loccsantottam rá júliusban vizet. Egyszercsak feltűnt, hogy virágzik. Ekkor már gyanakodtam, mert a virágok olyan paprikaszerűek voltak. Miféle áfonya az ilyen?

 

Gyorsan megjelentek és augusztus közepére feketére értek a bogyók. Először egy metálfényezett szürke BMW-re hasonlított a színük, majd matt koromfeketék lettek.

 

 Ekkor ijedtem meg komolyan. Az egész növény szinte teljesen úgy nézett ki, mint a fekete csucsor, csak jóval nagyobb. Aki építkezett valaha már, az jól ismeri ezt a növényt, ami pár hét alatt képes teremni a nem azonnal elteregetett töltőföld kupacain. Most már megvolt az ok az aggodalomra: a fekete csucsor veszélyes, mérgező növény! Ez meg úgy néz ki, mintha annak a nagybácsikája lenne! Mivel két kisgyerek jön-megy nap mint nap a kertben, ez komolyan veszélyes lehet. Azért picit utánanéztem. Hát nem is tudom... Van, ahol égig magasztalják, hogy milyen finom, gond nélkül ehető. Olvastam olyat is, hogy kissé mérgező, csak a fagyok után, hosszas főzéssel lehet élvezhetővé tenni, mert a hideg-és meleghatás miatt lebomlik benne a mérgező solanin alkaloid.Vannak azonban fórumok, ahol halálosan mérgezőnek vagy súlyosan hánytatónak tüntetik fel ezt a termést. Most akkor mi az igazság?
Bevallom, mielőtt utánanéztem volna mindennek, egy bogyót megízleltem. Igazából nem is megkóstoltam (mert nem ettem meg), hanem a félbetört termést, amelynek a belseje feketésen vérpiros volt, a nyelvem hegyéhez értettem. Az íze olyan volt, mint a büdös panna által megmászott éretlen málnáé, nem valami megnyerő. Ettől még azonban nem írtam le ezt a növényt, mert a földi cseresznye is hasonló: éretlenül fertelmes ízű és mérgező, éretten meg zamatos és hosszú ideig tárolható gyümölcs.
Most azonban teljesen tanácstalan vagyok. Ha mérgező, akkor azonnal el kell tüntetnem a kertből, hogy a gyerekek nehogy megkóstolják. Ha viszont ehető, szívesen meghagynám fagyokig. Van valamilyen tapasztalatotok? Minden jó tanácsot nagyon szívesen fogadok, és előre köszönöm!

Élet a fában

Nyár derekán kénytelenek voltunk kivágni az udvarunkon álló nagy fűzfát. A közepén a legvastagabb ág két év leforgása alatt teljesen kiszáradt, és a téli szél egyre nagyobb elhalt ágakat tört le róla. Mivel az udvarunk nem egész 8 méter széles, komolyan lehetett attól tartani, hogy egy huzatosabb napon leszakadó ág jobbik esetben a mellette álló autóra vagy a szomszéd melléképületének tetejére esik, ne adj'Isten az alatta játszadozó gyerekekre zuhan. Lentről is lehetett látni, hogy a középső száraz ág teli van furatokkal és harkály-vágta lyukakkal. Megoldásnak csak a fűrészt tudtuk elképzelni. Madár úgysem lakott a fán, valószínűleg azért, mert a szomszéd téglakerítésén, amire a fűz ágai ráhajlottak, legalább két macska sütkérezett a nap minden szakában. Első körben arról volt szó, hogy a fűzfát szigetköziesen szólva lebotoljuk. (Lebotolni mifelénk a kosárfonásra alkalmas ágú fűzfákat szokták. Ez azt jelenti, hogy a fa koronáját erőteljesen visszavágják, gyakorlatilag szinte tövig levágják az ágakat. A következő évben az életképes fa egyenletes, hosszú, szép vesszőket hajt, a levágottak pótlására, ezek hántolással vagy anélkül kiválóan alkalmasak kosárfonásra. Ennek azonban ára van. A fa elveszti a formáját, ahol a törzsből előtörnek az új hajtások, a fatörzs bunkószerűen kiszélesedik. Ezek az érdekes alakú fák a botlófüzek.) A mi fűzfánk olyan tizenöt éve átesett már egy ilyen botoláson, és gyönyörűen megújult. Most is így terveztük. Ahogy azonban a fiúk elkezdték "felkarikázni" a beteg részt, kiderült, hogy a fa sokkal-sokkal rosszabb állapotban van. A száraz ág töve így nézett ki:

 

 A fatest kéreg felőli oldala teljesen porrá vált, bogárjáratokkal teli. A kéreg olyan állagú volt, mint a búzadara. Tovább vágták hát, haladtak az egészséges rész felé... amiről kiderült, hogy gyakorlatilag nincs is. A fa belül a gyökeréig teli volt járatokkal, harkályfúrta lyukakkal.

Nem volt menekvés: tövig ki kellett vágnunk az öreg fát. 

A törzs feldarabolása után pár nappal érdekes teremtmények seregei jelentek meg az udvaron, amelyek a fából kerültek elő. A fűzfarontó lepke Nagy Vörös Hernyói tömegével, ezeket a legelő tyúkok elintézték. Jöttek elő azonban lepke formájában is, levetett báb-bőreik a járatokba szorulva ácsorogtak.

 

Valamilyen határozókönyvben olvastam, hogy a bábokon a teljes későbbi pilletest lenyomata látható, persze a szárnyak összecsukva, de a szelvények és a lábak meg a csápok teljesen jól kivehetők. Így is van, nemcsak a hernyót csodáltuk meg Nyunyival annak idején, hanem most a lárvabőrt is: a bal oldalon az összecsukott szárnyak helyét, a lábak kidudorodásait, a bordás testet. Rá lehet vágni, hogy fujj, meg kártevő, de valahol ennek is megvan a maga érdekes szépsége.

Pár nappal a hernyók levonulása után érdekes, ragyogó színű, nagy rovarok jelentek meg nem túl nagy számban a ház falán és a még fel nem darabolt rönkökön.

A kép messze nem adja vissza impozáns méretüket, ragyogó színüket, kecses formájukat.

Egy határozókönyv segítségével gyorsan megállapítottuk, hogy ezek a szépségek bizony pézsmacincérek. Hatalmas, impozáns gyönyörű rovarok. Andris mindenáron meg akarta őket simogatni, bőgés árán sikerült csak lebeszélni róla. A tapizás és piszkálás megakadályozása közben megállapíthattuk, hogy a bogárka tényleg érdekes szagot áraszt, a nevét is innen kapta.

 Ezért furkálták hát össze a fát a harkályok! Bőven volt elemózsia a törzsben. A harkály-meg rovarfuratok is teli voltak azzal a búzadara-szerű törmelékkel, gondolom ebben még rengetegféle állatka élt. Hogy aztán a tönkből milyen gomba-dombok nőttek ki pár héten belül, azt nem fényképeztem le, de aki már látott ilyet, el tudja képzelni. Gondolom a sok korhadék kiváló táptalaj volt számukra.

Valahol sajnáltam, hogy ilyen szép állatok nyugodalmas élőhelyét tettük tönkre a fakivágással, de ránk vált veszélyessé a tövig összefurkált fa. A rönköt benne hagytuk a földben, mivel felmerült, hogy ha a rönk mellett kihajt - ami a fűzfáknál igen gyakori- egy szép, izmos vesszőt kinevelünk új fának. Azonban semmilyen hajtás nem tört még elő, el tudom képzelni, hogy már a fa gyökerei is betegek voltak. Megdöbbentő, hogy egy-két év leforgása alatt így tönkrement ez a viruló fa.A belsejét igazából szerintem nem is maguk a rovarok tették tönkre, hanem valami korhasztó fabetegség, ami a rágások nyomán elhatalmasodott.

Most a tövig vágott rönk mindenfajta életre utaló jel nélkül ott ácsorog az udvar szegélyén. Hogy kiemeljük, ahhoz vagy három napig napi 10 órában a csököt kéne körbeásni a szigetköziesen kavicsos talajban, vagy markológépest hívni, aki potom huszonötezerért kiemeli a földből. Így inkább marad a helyén, bizakodom az egyszer majd megjelenő zöld hajtásban, amiből később fa lesz. Addig egy láda petúniát tettem rá,a szélén meg elücsörgök babfejtés meg hagymapucolás közben.