Dévény

A Duna és a Morva folyók ölelésében áll ez a csodás fekvésű vár,  hazánk hajdani nyugati kapuja. Átjáró Pozsony és Bécs között, stratégiai hely, ahonnan évezredek óta ellenőrzés alatt lehet tartani Európa ereit, a folyókat.

A várdomb mindössze 200 méter magas, de szinte függőlegesen omlik a Dunába. Elképesztő látvány, sokkal nagyobbnak, tekintélyt parancsolóbbak érződik, mint a valós mérete.

Pozsonynak olyasmi, mint Budapestnek a Dunakanyar, persze kisebb, emberléptékűbb stílusban. A vár ilyenkor, február közepén még zárva, de a jó idő sok sétálni vágyót kicsalt, a parkoló csurig kocsikkal, a büfék vendéggel, a játszóterek gyerekkel.

Romantikus legendájáról idézem a Wikipédiát, ahol a kőkorig visszanyúló történetéről, az egymást váltó uralomváltásokról is sokat megtudhatunk.

A szláv mitológiában a Devina a szerelem istennője, szlávból magyarra fordítva a név asszonyt jelent. A legenda szerint egy nemes lovag apácát szöktetett meg a környéki kolostorból és a vár tornyába felé menekültek. Amikor az üldözők már a sarkukba érnek, ismerik fel, hogy milyen rosszul is döntöttek, mert a toronyban nincs már út, csak a felfele. A csúcsról kéz a kézben levetik magukat a hömpölygő mélybe, a Duna medrébe. Ahol vizet fogtak, ott rögtön egy szikla nőtt, amit azután csak asszonykő (weiber-stein) néven emlegetnek. A torony neve pedig apácatorony lett. A Szépasszony vára kifejezésből egyesek arra következtetnek, hogy az építtető egy valódi hercegnő lehetett.

A hajdani szerelemistennőre, szerelmi mondára utal a vár környékén több  szívmotívumos műalkotás. 

A kő mellett a másik meghatározó elem a víz, három oldalról veszi folyó körül a várat, hol jeges, hol békés, hol örvénylő, hol tengerszerűen végtelen arcot mutatva. 

Torkolat

A vár körüli utcákat kicsi, felújított házak sorai alkotják, mesterien szép részletekkel. A hangulat hasonló a Pilis falvaihoz. Mindenütt igényes és egyben eredeti motívumok, természetes anyagok: kő, mész és fa. Gyakori a vas használata is, egészen eredeti kerítéseket, erkélykorlátokat, mozaikokat alkottak a helyi mesterek

Meglepő utcanévtábla: Avarska ulica.

A legmegkapóbb számomra ez az ablakösszeállítás volt a két nosztalgikus, idős ember szobrocskájával és a sok-sok kaktusszal: 

Dévényben már sokszor jártunk. Tőlünk nincs messze, egy iramodás csak kocsival, bármelyik szabad délutánon. Jó lehet itt élni, természetközelben, de mégis csak egy macskaugrásnyira a nagyon-nagyon urbánus Pozsonytól. Szívesen jövünk ide feltöltődni, a hangulatában van valami misztikus, talán még jobb a kisugárzása, mint a dobogókői táltostanyának. 

Régi szokás ez nap nálunk Balázst járni

Drága Sági Tündének hála,  látogatást tett nálunk a Püspök, a Nyársas, a Kapitány és derék Katonái, hogy hírül hozzák a farsangot és diákokat toborozzanak.

Tündi FB-posztját idézem:  

A Balázsolás szokását Halásziba a református tanítók hozták el az 1700-as években. Balázs napján a falu legényei katonának öltözve házról-házra jártak, hogy iskolába toborozzák a gyermekeket. Ugyanakkor összegyűjtsék, összeénekeljék a kevés pénzből élő iskolamestereknek és kántortanítóknak az éves járandóságát. A Gergelyjáráshoz hasonlóan tojásért, szalonnáért, gyümölcsért és egyéb ételekért cserébe énekeltek a házigazdáknak. Ez a hagyomány az 1956-ig élt Halászin, majd évtizedek múlva Rigó Endréné felkutatta a régi szöveget és fényképek alapján elkészítette az eredetihez hű jelmezeket. A Balázsolók általában heten, de volt, amikor kilencen is jártak. A katonák fehér inget és bő gatyát húztak, hozzá sajátos, papírból készült huszár süveget (Nem csákót!) készítettek. A közkatonák kéket viseltek, a generális pedig pirosat, akár csak a krepp papírból készült rendi szalagból, a fa kardjukat pedig alufóliával vonták be. A püspök egy ministráns ruhát kapott kölcsön a helyi paptól, ahhoz süveget és ún. „pásztorbotot” készítettek a gyerekek. A menet végén állt a nyársas, aki általában sötét ruhát hordott, oldalán tarisznyával kezében pedig az elmaradhatatlan nyárssal. Így indult a menet. És így köszönt be minden házba: „Dicsértessék a Jézus Krisztust! Szabad-e Balázst köszönteni?” Barsi Ernő pedig 1979-ben készített fényképeket és hangfelvételt erről a szokásról. Azóta hagyományőrző szándékkal minden évben előadják az arra kiválasztott nagy fiúk az óvodában, iskolában, majd délután körbejárják a falut. A kép 1929-be készült.

Videón a két évvel ezelőtti verzió:

Ez pedig az 1985-ös. Szegény egykori legényeknek deresedik már az a határ...

Ősz és tél határán

Zúzmarás köd, a nagy varázsló ma fehér kontúrokkal dolgozott és gyönyörűt alkotott.

Petrezselyem jégkocka

Ez az ötlet valami DIY oldalon jött szembe, rendes, tisztességes fagyasztós pestóként, bazsalikomból és olívaolajból.

Nálunk azonban most petrezselyemzöldből lett bőséges termés a nedves ősz után. A hagyományos tejfölöspoharas-alufóliás fagyasztással az volt a bajom, hogy nehezen adagolható és ha a pohárról lejön a fedés, márpedig lejön, akkor az egész nagy adag zöldfűszer bevesz valami rémes fagyasztószagot, ami a kész ételekből kiérződik.

Szedtem egy nagy zacskó petrezselyemzöldet, átválogattam-mostam, nagyjából lecsepegtettem, durván megvágtam, majd kevés étolajjal nem túl finomra turmixoltam. Szilikon jégkockatartóban egy napig fagyasztottam, majd egy jól záródó klipszes ételesdobozba rendezve visszatettem a kb. 50 petrezselyemadagomat a fagyasztóba, Zöldpetrezselymet igénylő ételbe elég beledobni egy-egy jégkockát, a többi pedig nem fog érintkezni a fagyasztó egyéb tartalmával.

Nagyon is megéri!

Két éve volt néhány posztom arról, hogy pénzügyileg mennyire rentábilis a kerttel bajlódni, a végén kb. 15000 Ft-nyi mínusz jött ki, de végül is ha a termett zöldséget bioterméknek, a rászánt időt pedig sportnak számoljuk, tulajdonképp megéri...

Idén a gyümölcsökre jó év volt, sok feleslegünk termett. Miután a befőzhetőt befőztem és a családon belül osztogattam, még mindig tizenkilók maradtak a fán, gondoltam, dobok fel egy-két hirdetést a közösségi és ingyenes apróhirdetési oldalakra.

Nem volt rossz ötlet, a termény nagy része elkelt a környező három utcában, de rég nem látott ismerősök is rám írtak, hogy vinnének egy keveset. Tök jól feldobták a gyed miatt kissé szegényes társaséletemet. A birsalma meg olyan izgalmat váltott ki í kedves, drága hetven körüli nénik közt, mint egy csapat chioppendale-fiú a boszorkányszombaton. Tuti kompót-, lekvár-, birssajtreceptekkel is gazdagabb lettem. A szőlőt olyan vitte el.aki hálistennek le is szedte, pálinkának.

	Eladva, kg	Ár
Őszibarack	13	250 Ft	3 250 Ft
Mogyoró	8	1000	8 000 Ft
Szőlő	120	50	6 000 Ft
Birsalma	80	250	20 000 Ft
			37 250 Ft

Így már azért eléggé pluszban van a mérleg. Igenis megéri kertészkedni.

Szivárványos Márton-napi búcsú

A szombat reggel olyan időjárással köszöntött be (nicsak, családon belüli erőszak a pokolban), amire azt mondanánk: veri az ördög a feleségét. Aranyszínű felhők, egészen valószerűtlen napsütés és szemerkélő eső egyszerre, majd pompás, teljes ívű, ragyogó kettős szivárvány a nyugati égbolton. A néhány perces csodás közjáték után a drága jó napocska többé elő sem dugta az orrát, biztos a felhők felett jól elvan...

Másnap következett kicsi falunk nagy ünnepe, a Márton-napi búcsú a csingislovak felvonulásával. Nem kis szervezés árán készült el a két fogat, de megérte: több százan bámulták meg a kikophatatlan helyi szokást.

A lovasbandérium vezette fel a menetet,

majd jöttek a feldíszített kocsik. 

Végül következett a vásári sokadalom a tengernyi bóvlival és az elmaradhatatlan kakasnyalókával. 

Volt egy családi ünnep is közben, középső fiam, Balázska négy éves lett. Ő a lehető legnagyobb traktorrajongó, tesóm ilyen tortával lepte meg:

Öröm volt nézni a büszke meghatottságot a kislegény arcán.

Soproni-hegység

Mentegetőznék, de... Tudjátok, három a legény nálunk, a legkisebb két hete lett egy éves. Mostanra vagyunk ott, hogy egy napra velük is bárhová, bármikor mehetünk. Még étterembe is:-). Jó kis dinamikus csapat ez a három fiúcska, nem semmi tartani velük a ritmust. Azért most már, ha a két nagy épp nem beteg, szeretnék blogolgatni, most éppen túrázós poszt jön. Később kertesek is.

Felpakoltuk tehát szombaton  a mi kis mozgó állatkertünket, mint a cirkuszosok, és körülnéztünk kedvenc városunk környékén.


 Fertő

Bizonyára olvastátok a térségre vonatkozó két fontos hírt, az egyik a cölöpházak leégése, a másik pedig a térség kiemelt turisztikai fejlesztési célponttá válása. Elvileg nemsokára dől a lé, jönnek a markolók és jön a balatonosítás.

Ennek egyelőre nincs sok jele, a hajók már pihennek, a romokat lassan eltakarítják a leégett klubházak helyén, lassan eltűnnek a szenes gerendák. Biztos, hogy más arculata lesz ennek a csodás kis szegletnek. Diszkók, bisztrók, nagyhajók... ki tudja...

Vagy nagyarcú turisták sok pénzzel és égig érő elvárásokkal, az osztrákok kedélyessége nélkül...

 Nyilvánvaló, hogy mekkora a potenciál a területben, mindenki látja hogy Illmitz és Podersdorf hol tart, hogy bőven verik a Balcsit is sok szempontból, de fejlődés lehetősége mellett van vesztenivaló is. A Fertő keleti partja fejlett, de vidékies hely, a parasztházas főutcákon a sok stube kötött ésszel járnak a mesés kabriók, nem arcoskodik senki, ízléssel-mértékkel használják a pénzüket a szomszédok. Túl nagy illúzióim nincsenek, de csalódott lennék, ha valamiféle Siófok-utánzatot rittyentenének ide pár év múlva.

Talán ez sem lesz többet a helyén, ahogy talán klubház sem  lesz meg a régi formájában. Nekünk hiányozni fog.

Gloriette

Nem a fertőbozi, Széchenyi-féle, hanem a Sopron, Vas-hegyi kilátó.

Takaros, kicsi gerendatornyocska, egy emelet magas. Jó kis gyerekszalasztó.

Látni a város egy részét, 

a  korlát mellett a mélységbe letekintve pedig 

 harangvirágokat. 

A Faber-rét felé

Néhány tíz méter után lombosból elegyesbe vált az erdő, bár a terep jó darabig lefelé lejt. 

 A levegő metsző, hűvös, tiszta.  Mohák, páfrányok szokatlanul gazdagon nőnek, az utakon pocsolyák, a vízmosások nedvesek. Fenyőpalánták burjánzanak. Szinte keressük a Pettson és Findus-könyvek kis lényeit, vagy Piroska farkasát.

 Szörnyláb. 

Árvacsalánok utolsó virágai.

Csillagmohák spórahozásban. 

Vas-hegyi páholy

Egy sziklaorom, egyszerű fakorláttal elkerítve szinte az egyik utca végén, ahonnan remek rálátás nyílik a városra, a környékbeli falvakra, a Fertő nádasaira-vizére és azon túl a nezsideri dombokra a számtalan szélerőművel.

Ez az egész túra a rengeteg érdekességgel, hegymászással, két kilátóponttal, táskányi tobozzal és makkal együtt nem volt több, mint három kilométer, időben pedig jó két óra. Ajánlom!