Aszalás

Ez nekem olyan, mint Andinak a befőzés. Ez a nyári mániám, a rögeszmém... Talán korábban írtam róla pár mondatot, de most szeretnék az aszalás teljes mélységébe belemenni. Ha valakit tényleg érdekel, feltétlenül látogasson el Dulminához is, ott az ő aszalási módszerén túl az aszalt gyümölcsök felhasználásáról is jó dolgokat olvashattok.

Aszalómániám abból indult ki, hogy imádom a szárított gyümölcsöt. Eleinte csak ettem, de meg sem fordult a fejemben, hogy én is készíthetnék ilyet, pedig sok szép gyümölcsünk termett, amit nem bírtunk felhasználni, pocsékba ment. Két dolog világosított fel arról, hogy az aszalás egy nagyon klassz dolog! Hajdanán vad egyetemista éveimet Győrben bonyolítottam. Az Árpád úton alakítottuk ki az erkölcsi fertő mély medrét: ott volt az albérletünk. Hatan laktunk egy háromszobás lakásban: két unokatesó a párjaikkal, én és egy akkori jó barátnőm. Az unokatesó-páros tagjai Zalából való, spórolós sváb felmenők gyermekei voltak, sose ették meg a kifőzdei kaját, mindig négyükre főztek az otthonról cipelt alapanyagokból. Egy ízben hoztak vagy tíz kiló erdei vargányát. Én csak bámultam. "Ezt hogy fogjátok megenni?" - kérdeztem. Ők meg előszedték - mint mérnökhallgatók - a "Műszaki ábrázolás" című tantárgyhoz szükséges nagy rajztábláikat, rátettek néhány nagy rajzlapot, arra a gombaszeleteket, végül kirakták a gangra, a tűző napra. Az a pár nap, amíg a gomba kiszáradt, nagyon kellemesen telt. Minden este kint "macifröccsöztünk" a gangon, és az óriási mennyiségű gombát forgattuk, a vizsgaidőszak dacára. A száraz gombából utána hónapokig főzték a jobbnál-jobb zalai falatokat.

A másik "aszaláskésztető" dolog akkor történt meg, amikor a lányommal voltam terhes. Haveri társasággal indultunk egy szép őszi hosszú hétvégére a Balaton - felvidékre. Kölcsönösen összeszedtük egymást kocsival, úgy indultunk. A mi feladatunk volt az, hogy egy kis rábaközi faluból begyűjtsük párom egyik barátját, akinek a szülei gazdálkodtak. Ott kínáltak meg először igazi házi aszalt szilvával, ami mellett a bolti olyan volt, mint az Audi TT Coupé mellett a Wartburg... A szilvához és a szilvára még elfogyasztottam némi sült kacsavért, állapotomra tekintettel; mindkettő olyan jó volt, hogy azonnal elhatároztam: jövőre én is aszalni fogok... :-) Ott láttam először igazi házi - nem elektromos - aszalóberendezést, és az ő aszalási technikájukat is elmondták, én meg csak bámultam, olyan egyszerű volt. A kirándulásról hazatérve lelkendezve meséltem anyukámnak. Ő mondta a legnagyobb csodálkozásomra - , hogy régen nekik is volt házi aszaló szerkezetük. A teknővájó cigány állította elő. Ez olyan volt, mint egy polcos szekrény, csak fűzfából volt fonva. A szerkezetet felvitték a padlásra, a kémény mellé. Belerakták a gyümölcsöt, és a kéményből kiáradó hő meg a padlás száraz melege pazarul megaszalta. Ilyen előzmények után ki kellett nekem is próbálnom... Három éve kezdtem el kísérletezni, meggyel meg körtével. Sikerült is, de két nap alatt megette kiccsaládom az összes gyümölcsöt. Két éve, szülinapomra kértem egy aszalógépet. (Bevallom, azelőtt cinikusan röhögtem azokon a szerintem megtévelyedett fogyasztókon, akik ilyen hülyeségekre költenek....). A harmincöt fokos hőség is igen jól bevált erre a célra.

Na és miért olyan állati jó ez? -kérdezhetitek. Hiszen ez csak egy csoffatag gyümölcsmúmia-gyártó technika! Igen, végül is az. De!
Az aszalt gyümölcs - azon túl, hogy igen egészséges, nagyon finom is. Koncentrálódnak benne az ízek, a vitaminok, a nyomelemek. Ezért szinte eteti magát. Kiváló csemege pl. chips meg más hasonló nasik helyett, mondjuk mandulával, dióval felkeverve. Gyümölcsutáló gyereket így lehet a legjobban a gyümölcsre rákapatni. Laktató, de csak óvatosan! Az aszalással járó vízvesztés miatt a cukortartalma lényegesen nagyobb, mint a friss gyümölcsé! Kíméletes tartósítási mód, a termés értékei jobban megmaradnak így, mint a befőttben. A technikája egyszerű, nincs üvegmosás, dunsztolás, izgalom, hogy eláll-e nincs szalicil és nátriumbenzoát, borkén, fixáló anyagok meg ízfokozók, amiket nagyon sokan használnak a befőzéshez.
Kármentésnek kiváló. Nem rothad el a fán a nagy mennyiségű gyümölcs, amit már nem bírunk sem megenni, sem befőzni. Télen meg milyen jó csemegézni belőle! Emellett kiváló főzési alapanyag, sütibe, csibehúshoz, kompótnak.
Szinte minden gyümölcs jó aszalni. Az aszalás lényege a vízelvonás A kíméletes kiszárítás során a gyümölcs kb. 80 - 90% vizet veszít, és jól összetöpörödik. A kicsi víztartalom mellett a romlásért felelős kórokozók életképtelenek. Az aszaláshoz a gyümölcsöt meg kell mosni, kimagozni, aszalótepsikre tenni - ezek kimustrált, de tiszta sütőlemezek és tepsik sütőpapírral bélelve -, aztán jöhet a tényleges szárítás. Én úgy szoktam csinálni,hogy az aszalás elején, amikor még igencsak szaftos a gyümölcs, az aszalógépben, vagy jobb híján tepsire terített papíron a sütőben előszárítom . Természetesen a 35 fokos meleg is jó, de ez nem mindig adott. Azért szükséges a kiszárítást gyorsan megkezdeni, hogy ne kezdjen el penészedni, rothadni. Ugyanis ha nem elég gyorsan kezd el az aszalnivaló kiszáradni, sajnos előfordulhat, hogy tönkremegy, ki lehet dobni. A további szárításra a 25 fok meleg is jó, így a száradás már az udvaron folytatódik. Eleinte két, tűző napra tett régi asztalt használtam erre a célra, ráraktam ki az aszaláshoz használatos tepsiket. Ez kevésnek bizonyult, így később felhasználtam a nyújtódeszkát, a régi hűtőszekrény rácsait, régi, tiszta sütőrostélyt, likacsos műanyag rekeszt az aszaláshoz. Lényeg, hogy járja át a meleg levegő... Hely híján a rácsokból,tepsikből erre a célra vágott ytong-darabok segítségével több emeletet is csináltam, ezzel a szerkentyűvel sikerült végül a helyhiányt áthidalni. Ekkor már az asztalokon, a nyugágyban, a téglarakás átforrósodott tetején is száradó meggyel teli alkalmatosságok voltak, régi függönnyel letakarva az erősen tűző nap és a darazsak ellen. Tavaly még jobb ötletem támadt. A tűző napon az udvarban a sötétkék kocsi karosszériája 80 fokra melegedett fel. Ezt lemostam fertőtlenítővel, tiszta papírral lefedtem, erre jöttek a tepsik. Expresz-gyorsan száradtak a gyümölcsök! Persze ha mentünk valahová, mindent pakolhattunk le. Meg látogatóink jókat derültek a kocsi "alternatív felhasználásán".
A kész aszalt gyümölcs keményen ruganyos, nagyon zamatos, száraz, a színe, állaga egész más, mint a frissé. Csatos üvegben vagy sűrű szövésű textilzsákocskákban kell tartani molyok ellen, mert azok is imádják. Aztán el kell dugni jól valahova, hogy csemege-kedvelő családtagjaink ne egyék meg a több kilót egy ültő helyükben...
Az egyes gyümölcsök, zöldségek aszalásának mikéntje az egész nyarat vgigkísérő téma lesz a blogban!

Fáklyaliliom

A fáklyaliliom tulajdonképp az Aloe vera távoli rokona. Aki többéves tövet nevelget a gyógyító csodanövényből, és már virágot hozni is látta, az valószínűleg rögtön felfedezi a virágzatok hasonlóságát. Kerti rokonát tipikusan nyaralók udvarán látni, gyep közé ültetve. Levélrózsája szinte örökzöld, de tavaszonként azért megújul. Júniusban és júliusban hozza a színátmenetes manósapka virágait. Magról nevelve nálam nem kelt ki, a tövet piacon vettem. Elég lassan fejlődött a nevelőágyásbn, mert mindenféle más növény, egynyáripalánták között harcolt a túléléséért. Tavaly ősszel két részre bontva ültettem végleges helyére, és aggódtam érte, mert az átültetés után a levelei elszáradtak. Tavasszal azért úgy-ahogy magához tért, és júniusra négy virágzatot hozott. Jót tett neki, hogy végre kinyújtózkohatott.


Nem csak ez az egyetlen, alacsonyabb változata létezik. A sárgászöldtől a narancspirosig sokféle színben, és az 50-150 cm-es tartományon belül sokféle magasságban látni. Ha megerősödött, onnantól fogva hálás, robusztus növény. Számomra azok közé tartozik, amelyről már kislánykoromban eldöntöttem, hogy nekem ilyen lesz, ha megnövök (az összes piros-sárga színátmenetes virág ilyen, nem tudom, miért). Mama kertjében láttam először, és éveken át csodáltam, de onnan eltűnt, miután átrendezték az udvart, és garázs lett a virágágyás helyén.

Udvarhölgyek: margaréta, égőszerelemmel

Ha a szarkalábat választjuk egy évelőágy "királynőjének", könnyű dolog megválasztani az udvarhölgyeket, akik kiemelik, nem pedig elhomályosítják Őfelsége szépségét. Vele egyidőben virágzik a fehér margaréta és az egyedülállóan élénkpiros égőszerelem.

A margaréta fészkes virágzatú növény. Lombja haragoszöld, érdes, mutatós. Könnyedén szaporítható akár magról, akár tőosztással. Van teltvirágú és egyszerű változata is, én ez utóbbit nevelem. A közepesnél kicsit magasabb növény, nálam a középzónába tartozik. Öt tövet ültettem egymástól 50 cm-re.

Az égőszerelem Ági kedvence (minden piros-bordó-fehér bejön neki), a szegfűk rokonságába tartozik. Magról, tőosztással és dugványozással is szaporítható.

A három évelőben az a szép, hogy elvirágzás után visszavághatók és ősszel ismét virágot hoznak, bár akkor gyakran előfordul, hogy nem egyszerre bontják szirmaikat.

Jól működő csapatok

Ha egy virágágyást mutatósan, harmonikusan szeretnénk beültetni, néhány dolgot nem árt figyelembe venni. Alapfeltétel a kertünkben a beültetésre váró helyek alapos megfigyelése: mennyi napot kap? Árnyákos, félárnyékos? Szélnek kitett a beültetésre váró rész, vagy szélárnyékot élvez? Nedves vagy száraz? Ez határozza meg azt a növényválasztékot, ami alapján nagyjából tudni lehet, mely virágfajták fogják magukat jól érezni a kertünkben. Amikor eldöntöttük, mit akarunk ültetni, jöhet az elrendezés. Itt már szárnyalhat a fantázia, de van néhány dolog, ami segít abban, hogy az eredmény tényleg szemet gyönyörködtető legyen.

Az első ilyen e növények magassága. Szegélyágyásnál hátulra kell, hogy kerüljenek a nagyok, a magas évelők (manapság nem túl divatosak, hiába szépek és nem kényesek, az alacsony örökzöld és a kidobható, igénytelen egynyári a "menő"). Ezek 80-200 cm-esek is lehetnek. A középzónába a kb. 50-70 cm-es növények az ideálisak, bár a magasság megválasztása függ a környezetbe kerülő növényektől. Előre az alacsonyak kerülnek, amelyek maximum 20-30 centiméteresek. Sokan ezt a szabályos elrendezést merevnek, unalmasnak találják, itt az segít, hogy a változatosság kedvéért helyenként egy-egy magas növényt előrehozunk a középzónába, illetve a középzónából az elsőbe. Nálam ilyen most az előkert.

Kellemes a szemnek az is, ha egy-egy fajtából nem csak egyetlen tövet ültetünk, hanem kb. 1 m2-es szabálytalan foltokban gondolkodunk. Így a magas növényekből kb. 2-3, a közepesekből 4-6, az alacsonyakból 7-10 tövet telepítünk egy foltba, úgy 20-50 cm-re egymástól. Ezen foltok mozaikjából épül fel az ágyás.

Számít a szín is, de itt az egyéni ízlés a döntő. A következő színösszeállításokat szokták javasolni, de persze ez már nem annyira bebetonozott szabály.
-sárga-narancs-piros: vidám, élénk hatású
-fehér-kék-lila-rózsaszín: távolságot, távlatot teremt
-ezüstös lombszínű - bordó: elegáns, exkluzív, főleg, ha színesítésnek sárgatarka lombú növény is kerül az ágyásba.
Általában ezt a szabályt tartom be a legkevésbé, valahogy a végére minden virágágy tarka lesz. Szerintem igazából így otthonos. A bejáratnál például sárga a rózsaszínnel keveredik, kicsit ripacs is lett az összhatás. Nem baj.

Egynyáriak beültetésénél a felsorolt színkombinációkat gyakran használják a profik. Ezek a képek Székesfehérváron készültek.
Gratulálok a kitalálónak.

Pénzlevelű lizinka

Ez a virág kevés helyen látható, pedig végtelenül hálás és mutatós, amellett vágóvirágként is legalább két hétig friss marad. A természetben több lizinkafaj is él, ezek általában vízparti növények. A kertben elviselik a szárazabb helyet, de tény, hogy locsolva, félárnyékban sokkal magasabbra nőnek, üdébb marad a lombozatuk és tovább virágoznak, mint valami száraz sarokban. Tehát ideális növények északi részre vagy fák ritkás árnyékába. Bizonyára kerti tavak partjára is.

Nem magról szaporítottam, hanem tíz éve úgy kaptam az első tövet, akkor még nemhogy kertem, de egy cserép virágom sem volt. Anyu dajkálta és aki kért, mindenkinek adtunk belőle. Magját nem nagyon árusítják a kertészeti boltok, tőosztással viszont jól szaporítható. Ez nem is árt neki, hiszen töve könnyen terjed. Középmagas, élénksárga színe feldobja az ágyásokat. Sárga-narancs-piros színösszeállítású évelőágyásokba is ajánlanám. Középmagas növény, de mérete eléggé függ az élőhelyétől.

Évelő szarkaláb

Ez a június eleji-közepi időszak az évelők szempontjából a csúcs, ilyenkor virágzik először és legdúsabban számos igen mutatós fajta. Köztük a kedvencem, az évelő szarkaláb. Régi parasztkerti virág, régen anyu szerint "minden háznál volt". Újabban viszont a kertészeti újságok felkapták, és hihetetlenül látványos fotókon mutatják be az újabb változatait, itt már sokkal előkelőbb környezetben. A könyvek szerint hihetetlenül népszerű Angliában, ott számtalan változata van, és az ottani éghajlat alatt szép igazán, a kontinentális klímán csak rövid ideig él. Nos nálunk a faluban tényleg csak néhány helyen látható, de azokat a töveket idős nénik évtizedek óta gondozzák, nem igaz az, hogy csak 2-3 esztendeig ével át.

Nekem négy tövem van, amelyeket magról neveltem öt évvel ezelőtt. Kikelni jól kikelt, de a kis palántái csak nagyon lassan fejlődtek, levelesedtek. Az első évben cserepestül teleltettem át egy fűtetlen helyiségben. A kerti talajba kiültetve lassan indult fejlődésnek, a második ősszel egyetlen tő hozott csak egy rövidke virágszárat. Utána évről évre próbálkoztam magvetéssel, de vagy ki sem keltek a növénykék, vagy ha mégis kikeltek, a palántadőlés pár nap alatt végzett velük. Szerencse kérdése a nevelés.

A negyedik évben fejlődtek ki teljes méretükre és idén pompáznak először abban a szépségben, ahogy kell, és ahogy az idős néniknél láttam. Szóval a türelmesek virága. Megéri rá várni, mivel virágszárai úgy 2 m magasak, telve különféle királykék, égkék és lilás, fehér közepű virágokkal. Az egyes virágok hátsó oldalán csinos, megtekeredett sarkantyú látható. Elvirágzás után sok magot hozna, ha hagynám. Ezt azért nem teszem, mert ha visszavágom a szárukat, szeptemberben ugyan kissé rövidebb szárakon, de újra virágzik.

Szaporításán sokat tanakodtunk, és nagy sokára egy barátnőm segítségével találtuk meg a választ. Az a módszer, hogy az elnyílt oldalhajtásokat úgy vágjuk le, hogy a gyökérnyak szövetéből egy keveset hozzátépünk, majd eldugványozzuk. Így előbb-utóbb gyökeret ereszt, és kiültethető. Gondolom, utána azért jócskán igényel még türelmet és figyelmet, de az eredményt látva úgy gondolom, megéri.

Látványos ágyásképet alkot hasonló bevált parasztkerti virágokkal társítva, mint a margaréta, az égőszerelem és az évelő búzavirág. Ezt az összeállítást a rózsaágyások kiegészítésére is ajánlják. Mi a pénzlevelű lizinkát is ebbe a társaságba osztottuk.

Takarmánynövények

Ezek a szegény haszonnövények eddig a blogban eléggé a perifériára szorultak, pedig a kert negyedrészét ezek foglalják el. Több okból nevelünk takarmánynövényeket, az első és legfontosabb az a kilenc italozó hölgy, akiből csak hét fért fel a képre :-)A takarmánynövény - nevelésre több dolog hajtott rá minket. Az első: hogy az egész család utálja a bolti tojást. Ezért mindig tartottunk tyúkokat. Jelen pillanatban kilencfős csoportjukat kosztoljuk. A kilenc tyúk egy év alatt kétszázötven kiló búzát eszik meg! Ezt nyilván nem tudjuk megtermelni, erre a házikert nem alkalmas, így a búzát egy máriakálnoki őstermelőtől vesszük minden év augusztusában. A kétszázötven kiló csak a "mindennapi kenyér", ezt ki kell egészíteni. A kiegészítés az ételmaradékokból, gazból, kerti hulladékból és a takarmánynövények terméséből áll össze. A kipótlás azért is kell, mert a tojások méretén és minőségén ez hatalmasat javít. Amikor pedig jön a hideg, vagy a baromfiak vedlenek, a kiadósabb koszt miatt fizikailag jobb karban vészelik át a nehezebb időszakokat. Pipijeink úgynevezett "letojt tyúkok" - itt nem a kakára kell gondolni :-). Ez azt jelenti, hogy egy ketreces tyúktartással foglalkozó, tojástermelő gazdától vettük meg őket bagóért, amikor egyéves korukban a gazda már túl öregnek minősítette őket a gazdaságos tojástermeléshez. Szegények tiszta kopaszok voltak, a szűk ketrecben kitépkedték a madarak egymás tollát, ami meg megmaradt, a ketrec vasán összetört. Kellett egy pár hét, mire helyrejöttek. Na de térjünk vissza a takarmányokhoz!
Azért is ültetünk még takarmánynövényeket (nevezetesen kukoricát), mert a kertünk a mindennapi zöldségtermeléshez túlméretes egy kicsit. (Ha tényleg biokertész vagy igazi őstermelő volnék, akkor biztos kicsi lenne. De hát mást is csinál az ember, nem csak kertészkedik...) A földet viszont művelni kell! Nem lehet lustaságból gaztengert hagyni, aztán valamikor legyomirtózni, mert a talaj leromlik, később művelhetetlenné válik, ezen túl az önkormányzat meg küldi a felszólítást és a csekket a parlagfű miatt.
Az ilyen kis kerti földdarabok minimálműveléséhez a legjobb a kukorica, köztessel, esetleg a takarmányrépa. A takarmánynövények azért is jók, mert bírják a több évig tartó, ugyanarra a helyre való vetést, bírják a szárazságot, erős növekedésűek és elfojtják a gazokat. És akkor a termésről még nem is beszéltünk...
Ez a "hatalmas" takarmánynövény-termesztésünk több fázison ment keresztül:
Amikor kicsik voltunk, és még szőlőnk is volt, a szőlő közt egy időben lucerna termett. A lucernásban a gazok nemigen tudtak megerősödni a sűrű vetés és az állandó kaszálás miatt. Hogy a lucernával mit csináltunk, arra már nem emlékszem... Hédi, te tudod?
Aztán pár éve kocsibehajtót kellett kialakítanunk a kert végében. Akkor ott keletkezett egy olyan csücsök, aminek a normális hasznosítását nem lehetett megoldani, ráadásul elkezdett elterjedni rajta az ördögcérna. Oda meg takarmányrépát ültettünk. Ez már értelmesebb gondolat volt, a tél kezdetéig elcsipkedték a hatalmas, lilásvörös répákat (az a rossz, aki rosszra gondol :-) a baromfiak.
Olyan négy éve alakult ki a kert végének végső állapota. (kocsibehajtó-kialakítás, a korhatag vén diófa kivágása, mélyszántás...) Azon a tavaszon találtam ki, hogy kukoricát kéne odavetni, hogy a tyúkokat azzal pótlólag táplálni tudjuk. Anyukánknak nagyon megtetszett az ötlet, de volt egy kis gond: május eleje volt már, égen-földön nem lehetett kukoricavetőmaghoz jutni! Ekkor a krumplis bejegyzésnél már említett Marika néni sietett a segítségünkre. Pattogatnivaló kukoricából adott vagy öt csövet, hogy együk meg, de mi elvetettük. A nyeszlett kukoricatövekről lekerült silányka pattogatnivaló kukoricát ették a tyúkok egész télen a búza mellé...
Körülbelül három éve alakult ki a mostani takarmánynövény-termelésünk "formája". Elővettük a józan paraszti eszünket, anyukám meg a tapasztalatait is mindehhez. Ezen kívül meg is terveztük, hogyan fogjunk hozzá a telepítéshez.
Mindenekelőtt alaposan szántattunk, szervestrágyáztattunk a kukoricás csücsökben. Szereztünk igazi nagyüzemi hibridkukorica-magot, olyat, aminek egy növényén sokszor három cső is van, és hatalmas termetű. Úgy vetettük el, ahogy anyu kiskorában a papa vetette a kukoricát: Szent György nap környékén. Az is előjött, hogy közteseket neveljünk a kukoricában - mint régen az igazi parasztbácsik. Először csak futóbabot (a már említett tűzbabot) ültettük el a kukorica sorába, a kuki vetésével egy időben. Így - a vetéstől - eltekintve - gyakorlatilag munka nélkül lehet szárazbabhoz jutni, kár lenne nem kihasználni. Aztán sütőtököt is kezdtünk köztesként nevelni, most meg takarmánytököt is. Ez utóbbit azért, mert a tojás sárgája szép lesz tőle, ha a tyúkok eszik. A magját mi is megropogtatjuk. A nagy, szürkés-narancssárga tökök meg dísznek is kiválóak ősszel.
A kukoricával jobbára kiskorában kell foglalkozni. Általában három kapálást igényel. A kapáláskor a sorközöket meg kell tisztítani a gazoktól, hogy a melegkedvelő kukorica erőre kapjon (persze a bújó köztesre vigyázni kell!), be kell állítani a tövek számát, sűrűségét. A kukorica fattyúhajtásokat is hoz, amik ha megerősödnek, a tő nem terem. Ezeket ki kell tördelni. Eddig két kapáláson vagyunk túl, meg most vetettük a köztes babot újra...

A harmadik kapálás után már nemigen szoktuk a kukoricát abajgatni, kártevő se igen tűnik fel rajta Címert, bajszos csövet hoz, majd augusztusra elkezdenek beérni a csövek. A gazoknak esélye sincs a kukorica alatt. Néha bemászunk a sűrű kukoricalevél-erdőbe, babszedés céljából, meg a gyerekek szoktak benne "kommandózni". Szeptemberre a kórók erősen sárgulnak. Ekkor kóróvágó kapával, metszőollóval vagy valami éles alkalmatossággal tőből vágjuk ki a kórószálakat, a babszárakat az időközben beérett szárazbabokkal együtt leszedjük, a kukoricacsövet letörjük, a megtermett tököket meg összegyűjtjük. A bab megy a fagyasztóba - oda nem jut be a zsizsik - , a kukoricát nagy kosarakban - tavaly lett vagy tíz kosár - az egyik melléképületben betárazzuk. Ide János cicának szabad bejárást biztosítunk - az egerek ellen. Mondhatni, jól el is látja a feladatát. A tökökből dísznek is teszünk ki, mi magunk is eszünk. A többi - feldarabolva - biztosítja szárnyasaink téli vitaminszükségletét... A megmaradó kórót sokszor elviszik olyanok, akik állatot tartanak (a kecske, ló megeszi a kórót, ami nem permetezett, így sok állattartó beszerez egy csomó ingyen takarmányt, mi meg örülünk, hogy megszabadultunk a használhatatlan, fás száraktól), de volt, hogy elégettük. A bennmaradó, el nem bomló kukoricagyökér-maradványokat a szántás hozza elő, ezt össze kell szednünk, hogy ne akadályozza az újbóli vetést. A kukorica után a föld ősszel is olyan gyommentesen tiszta, mint a patyolat! A tyúkok meg vígan falatozhatnak. Mi meg vígan falatozzuk a tojást... :-)