Ági jól fölmérte a raplis hangulatomat, igazad volt, bocsi, aztán eltűntünk nyaralni. Köröshegyre mentünk legfőképp, a papa szőlőjébe (ingyen alvás-ingyen bor, főzésért cserébe). Köröshegy a Balcsi déli partjától 5 km-re van, Szántód után az első falu délre, Kaposvár felé. Ott ível az az ominózus M7-es völgyhíd, de az a legkevésbé érdekes. A papa házikója, az már érdekesebb, fent van az Öreghegyen, a faluból tíz prec gyalog. Az Öreghegy az egy nagy, hosszúkás löszdomb, szőlőkkel, gyümölcsösökkel és sok legelővel. Jó ott fent, megérkezünk, és valahogy csönd lesz, belül is. Aztán ez olyan igazmondó hely, a fontos döntéseket itt lehet a legnyugodtabban meghozni. Papa olaszrizlinget és kékfrankost termel, finomat. Az egész szépséges Somogy ott van egy órás közelségben, mehetünk akármerre. Szóval jó ott.
Kereki
Négy napunk volt, egy hosszú hétvége. Először visszamentünk a tavaly már látott kereki várba, vagy Fehérkő várába.
Ez egy picike rom, téglavár, akkora csak, mint egy családi ház. A domb gerincén úgy helyezték el az építői, hogy mindenfelé messze elláthassanak, de az apró vár a fák között rejtve marad. A kaposvári útról csak gyakorlott szemmel lehet észrevenni. A faluból most már viszonylag kiépített, de elég meredek út vezet fel a romhoz, kb. 45°-os lejtőn:
Jól körbe lehet járni, van egy kis pihenő is. Bátrak felmászhatnak a falak tetejére, meglesni a somogyi dombok egymás után következő sorait és a Balatont. A helybéliek lehetőségeikhez képest javítgatják a vár állapotát, de szerencsére ez nem az a turistainváziós hely.
A vár alapját kövek és sziklák alkotják - ki tudja, honnan kerültek oda- , gyíkok futkosnak, vadalma nő.
A várból lefelé nem akartuk megkockáztatni a gatyafékes lejtőcsúszást, sem a domb teljes körbekerülését 35°C-ban, tűző napon, ezért elindultunk egy földúton lefelé. Homoki tölgyerdőben vezetett az út, ahol letértünk a turistaútról, aztán egyszerre csak villanypásztor futott kétoldalt, annyi hely maradt ki köztük, amin még egy terepjáró pont elfér. Valami vadneveldébe futottunk, de ez volt a környék egyik legszebb része. Totoro írt blogjában nemrég a halálfejes lepje hernyójáról, hát nem írt hiába, mert mi is randevúztunk egy szép példánnyal. Lilás színébő ítélve ő is bábozódni készült, nagy üggyel-bajjal, zörgve mászott a fűben, avaron.
Itt él ez a növény is, amiről csak utólag sikerült kinyomozni, hogy bablevelű varjúháj. de nem a zöldesfehér, hanem a bíbroszín virágú. Az az érdekes, hogy nálunk eddig Medárdtól kezdve minden héten 30-40 mm eső esett, Somogyban pedig nagy szárazság volt, de annyira, hogy a bablevelű varjúháj is kezdett összeszáradni, sőt a parlagfüvek is helyenként haldokoltak! (A szőlő szerencsére bírja.)
Aztán a domb aljára érve kiértünk a rétre, a főúttal párhuzamosan folyik ott a patak, így 200 m-en belül van víz nádassal, rét, bokros és erdő, rengeteg virággal és lepkével. A világ legszebb helyeinek egyike szerintem. Volt egy olyan rész, amit nem kaszáltak le, itt a fű és virágok közt rengeteg zsurló nőtt, hihetetlen mennyiségű és változatosságú rovarral és lepkével.
Ő talán fekete szemeslepke, négy járólábáról és kék közepű szemfoltjáról ítélve. Gyorsan repült, nehéz volt normálisan lefotózni. Így sem az igazi.
Lóherén csemegéző valamilyen kéneslepkeféle, összezavar, hogy a szárnya szegélye nem narancssárga.
A mélyebben fekvő bokorsorok és erdősávok alján vannak foltok, ahol szinte csak zsurlók nőnek, szitakötők röpködnek, kis fantáziával át lehet ugrani az ősidőkbe.
Kerekiben nagyon nagy, szép, finom őszibarackokat árulnak a házaknál feleannyiért, mint a parton, jól bevásároltunk belőle ebédre.
Délután fürdés, földvári strand, lent is maradtunk estig a városban, odaevett a fene minket egy dzsesszkoncertre (Hot Jazz Band), ez az együttes a 20-as, 30-as évek számait nyomta, és meglepve fedeztem fel a dalok közöttt azokat, amivel az oly szigorú, idősebb korában nyávogó hangon kizárólag szenténeket előadó Krázi mama szórakoztatott minket kiskorunkban. Ezek voltak a fiatalsága slágerei! Például a banánszoknyában félmeztelenül táncoló Josephine Baker ihletésére írt Az én babám egy fekete nő. Vagy Fekete Péter, te kis ügyefogyott. Ejnye, Mariska mamáról ezt nem gondoltam volna... hogy ő is volt fiatal. Az együttes játszott ismert slágereket is, például ilyeneket. Szóval jól mulattunk.
Visz, Andocs
Másnap a Látrány-Visz-Karád-Andocs utat jártuk be. Érdekes volt a Látrány és Visz közti rét, ami ősgyep a bizalomgerjesztő nevű Tetves-patak partján.
Szép, hangulatos táj, rengeteg értékes növénnyel, a változatosságából nekünk erre futotta, egyik sem különlegesség. Orvosi szappanfű:
Gumós lednek:
Pézsmamályva:
Fészkelt az egyik fán valamiféle nagy ragadozó madár is, láttunkra felrebbent a párjával együtt, vijjogott, mint a veszedelem, de beazonosítani sajnos nem tudtuk. Visz és Karád közt nagyon szép, nagyrészt hársfából álló erdőben mászkáltunk, de túl messzire nem jutottunk a villanypásztorok, vadneveldék miatt. Az út szélén lépésenként nyílt a csalánlevelű harangvirág.
Köröshegy
Kereki
Négy napunk volt, egy hosszú hétvége. Először visszamentünk a tavaly már látott kereki várba, vagy Fehérkő várába.
Ez egy picike rom, téglavár, akkora csak, mint egy családi ház. A domb gerincén úgy helyezték el az építői, hogy mindenfelé messze elláthassanak, de az apró vár a fák között rejtve marad. A kaposvári útról csak gyakorlott szemmel lehet észrevenni. A faluból most már viszonylag kiépített, de elég meredek út vezet fel a romhoz, kb. 45°-os lejtőn:
Jól körbe lehet járni, van egy kis pihenő is. Bátrak felmászhatnak a falak tetejére, meglesni a somogyi dombok egymás után következő sorait és a Balatont. A helybéliek lehetőségeikhez képest javítgatják a vár állapotát, de szerencsére ez nem az a turistainváziós hely.
A vár alapját kövek és sziklák alkotják - ki tudja, honnan kerültek oda- , gyíkok futkosnak, vadalma nő.
A várból lefelé nem akartuk megkockáztatni a gatyafékes lejtőcsúszást, sem a domb teljes körbekerülését 35°C-ban, tűző napon, ezért elindultunk egy földúton lefelé. Homoki tölgyerdőben vezetett az út, ahol letértünk a turistaútról, aztán egyszerre csak villanypásztor futott kétoldalt, annyi hely maradt ki köztük, amin még egy terepjáró pont elfér. Valami vadneveldébe futottunk, de ez volt a környék egyik legszebb része. Totoro írt blogjában nemrég a halálfejes lepje hernyójáról, hát nem írt hiába, mert mi is randevúztunk egy szép példánnyal. Lilás színébő ítélve ő is bábozódni készült, nagy üggyel-bajjal, zörgve mászott a fűben, avaron.
Itt él ez a növény is, amiről csak utólag sikerült kinyomozni, hogy bablevelű varjúháj. de nem a zöldesfehér, hanem a bíbroszín virágú. Az az érdekes, hogy nálunk eddig Medárdtól kezdve minden héten 30-40 mm eső esett, Somogyban pedig nagy szárazság volt, de annyira, hogy a bablevelű varjúháj is kezdett összeszáradni, sőt a parlagfüvek is helyenként haldokoltak! (A szőlő szerencsére bírja.)
Aztán a domb aljára érve kiértünk a rétre, a főúttal párhuzamosan folyik ott a patak, így 200 m-en belül van víz nádassal, rét, bokros és erdő, rengeteg virággal és lepkével. A világ legszebb helyeinek egyike szerintem. Volt egy olyan rész, amit nem kaszáltak le, itt a fű és virágok közt rengeteg zsurló nőtt, hihetetlen mennyiségű és változatosságú rovarral és lepkével.
Ő talán fekete szemeslepke, négy járólábáról és kék közepű szemfoltjáról ítélve. Gyorsan repült, nehéz volt normálisan lefotózni. Így sem az igazi.
Lóherén csemegéző valamilyen kéneslepkeféle, összezavar, hogy a szárnya szegélye nem narancssárga.
A mélyebben fekvő bokorsorok és erdősávok alján vannak foltok, ahol szinte csak zsurlók nőnek, szitakötők röpködnek, kis fantáziával át lehet ugrani az ősidőkbe.
Kerekiben nagyon nagy, szép, finom őszibarackokat árulnak a házaknál feleannyiért, mint a parton, jól bevásároltunk belőle ebédre.Délután fürdés, földvári strand, lent is maradtunk estig a városban, odaevett a fene minket egy dzsesszkoncertre (Hot Jazz Band), ez az együttes a 20-as, 30-as évek számait nyomta, és meglepve fedeztem fel a dalok közöttt azokat, amivel az oly szigorú, idősebb korában nyávogó hangon kizárólag szenténeket előadó Krázi mama szórakoztatott minket kiskorunkban. Ezek voltak a fiatalsága slágerei! Például a banánszoknyában félmeztelenül táncoló Josephine Baker ihletésére írt Az én babám egy fekete nő. Vagy Fekete Péter, te kis ügyefogyott. Ejnye, Mariska mamáról ezt nem gondoltam volna... hogy ő is volt fiatal. Az együttes játszott ismert slágereket is, például ilyeneket. Szóval jól mulattunk.
Visz, Andocs
Másnap a Látrány-Visz-Karád-Andocs utat jártuk be. Érdekes volt a Látrány és Visz közti rét, ami ősgyep a bizalomgerjesztő nevű Tetves-patak partján.
Szép, hangulatos táj, rengeteg értékes növénnyel, a változatosságából nekünk erre futotta, egyik sem különlegesség. Orvosi szappanfű:
Gumós lednek:
Pézsmamályva:
Fészkelt az egyik fán valamiféle nagy ragadozó madár is, láttunkra felrebbent a párjával együtt, vijjogott, mint a veszedelem, de beazonosítani sajnos nem tudtuk. Visz és Karád közt nagyon szép, nagyrészt hársfából álló erdőben mászkáltunk, de túl messzire nem jutottunk a villanypásztorok, vadneveldék miatt. Az út szélén lépésenként nyílt a csalánlevelű harangvirág.
Köröshegy
A harmadik napon, hogy ne kelljen túl sokat vezetni, maradtunk Köröshegyen. Végigjártuk az Öreghegy gerincét, eleinte hétvégi házak és szőlők, aztán legelők és lucernavetések között. Itt véghezvittük a magszedő projektet, hoztam ligeti zsályamagot, könnyű volt találni, sok nyílik mindenütt, meg vajszínű ördögszemet, abból csak az egyik löszfal déli oldalán voltak már magérlelő példányok. A talaj itt szőlőnek és gyümölcsnek jó, szénának-lucernának is jó, de a szántóföldi növények satnyák maradnak. Sokan tartanak állatokat. Egy nagy farmszerű birtokon minden évben haverkodunk a faunával.
Mennybe jutott mangalicák:
Mennybe jutott mangalicák:
Szürkemarhaidill:
A kislányok kedvéért pedig lovak:
A domb gerincéről rálátni a völgyhídra, de hiába látni rá, nem tudom jó szemmel nézni. Bárki láthatja az elöl lévő érintetlen táj és a híd lábánál található lepusztult, sivatagszerű rész közti különbséget.
Beszéltünk a hegyen egy idős úrral - mennyei olaszrizlingje van -, aki mesélte, hogy ennek a dombnak a végén, még az Adria Kőolajvezeték és az autópálya megépítése előtt egy őstölgyes volt, ahol rengeteg őzlábgombát és pöffeteget gyűjtöttek, de már évek óta egyet sem találnak abban a kis erdőfoltban, ami megmaradt. A kőolajvezeték befüvesedett vágásában most turistaút vezet, van pihenőpad, éljen, van tábla is, hogy vigyázzon a természet értékeire, de gomba az már nincs. Ennyit a környezetvédelmi intézkedésekről.A domb jó része löszös, az utak sok helyen szurdokszerűen bevágódnak a magasabban lévő kertek közé, egyben a vizet is levetik. Sajnos, mindenütt látni a növények szárazság miatti szenvedését. Gyökerek:
Utcanévtábla:
Köröshegyen, a papánál már vagy tizenöt éves ez az árnyékliliom, ennyire szép példányt igazán ritkán látni.
Hazafelé
Az utolsó nap Zamárdiban strandoltunk, de már négy órakor borulni kezdett az ég. Hazafelé a Káli-medencén keresztül, Ajka-Padragkút felé vettük az irányt. Itt egy helyen, ami megtetszett, letettük a kocsit és felmásztunk (én lakkpapucsban) egy sziklás domboldalra. Nemhiába. Mindjárt találtunk festő pipitért:
Közönséges aszat:
Volt sok szeder, vadalma. Ajkáról irány Noszlop, gasztro-rovat: Aki arra vetődik, ne hagyja ki a Lucullus Vendéglőt. Mi most csak somlói galuskát ettünk, házi meggy- és sárgabarackkompóttal. Közel a Somló, nem mérik túl drágán a Juhfarkat sem. Utána Pápa felé, alig forgalmas úton, csepegő esőben érkeztünk HAZA. Nem volt kalamajka közben, csak a teknős indult felfedezőútra a lakásban, tesóm a kanapé mögül szedte ki. Okosak ezek az állatok, ha búvóhelyet kell keresni. A macskánk, akit éheztetni szoktam, fél a viharban, az is mindig a kanapé mögé skeráz be az első mennydörgéskor. Szóval volt, ami volt, sikerült feltöltődnünk. Nagyon szép ez a Tihany-Ajka-Noszlop-Pápa-Csorna hazaút, szimpatikusabb, mint a Veszprém-Zirc-Győr. Csak az a baj, hogy hat órába került hazaérni, nem a kocsi hibájából. Legközelebb hazafelé a Somlót meg kellene mászni.
A kedvencem! Pukkadásig falhatom magam belőle!!! Végre, végre!
A jövő héten megint füvet kell nyírni :-(((, a gazolást folytatni, a másodvetésekkel pepecselni, és mivel folytatódik a hőség, a gyenge, kicsi növényeket öntözni, ápolgatni. Ja, és szedni, enni.
A nagykönyv szerint július 15-ig gond nélkül lehet telepíteni zöldbabnak valót, ez szeptemberig szépen megterem, sőt élvezi a kicsit hűvösebb-csapadékosabb időt. Kifejtőbabot innen azonban nem tudunk kinyerni, mert mire beérne, már jönnek a fagyok. A zöldbabvetésel is voltak gondok, mert a nyolcból két sor nagyon hiányosan kelt. Így kapóra jöttek a Hédi által felajánlott rövid tenyészidejű őszi karfiolpalánták. A húszas csomagként vett adagból 36 szál lett, húsz jutott Hédinek, tizenhat nekem. Úgy tűnik, megeredtek. 
A vörös - és lilahagyma helye is üres. És van egy kényszerkiürített rész: a kirohadt paradicsomoké. Ezeket megástuk - kapáltuk, és új ágyásokat alakítottunk ki. Került bele hagyományos és új-zélandi spenót: előbbi lehet, hogy csak tavasszal boldogít minket, nagyon pici a csírája. 
Ültettünk tépősalátát és lollo rossot. A felső képen van a lollo rosso, de nem értem, miért zöld. Lehet, hogy más mag volt a tasakban?
És leveles kelt is. Ezt még sose próbáltam. Margit néni, kedves telekszomszédunk hagyományos, rövid tenyészidejű kelkáposztát szokott vetni a zöldborsó helyére, és januárig azt eszi. A kelkáposzta ezt is kibírja. Én is ezt akartam ültetni. Azonban a vetőmagbolt ki volt fosztva, hosszú tenyészidejű kel volt csak, meg a leveles kel. Ez utóbbi nem növeszt fejet, és tutira bírja a mínuszokat, azt mondják. Ez utóbbit választottam, meglátjuk, hogy sikerül majd. Engem a káposztafej úgyse nagyon izgat, nekem bőven elég az is, ha friss levelei vannak. Hiszen főzéskor úgyis szétszedi az ember a kelt leveleire. Remélem, nem valami fás szörnyűség lesz a végén, mint egy vén karalábé. 
Hédi díszkáposzta - palántákat is nevelt, hamarosan azokat is kiülteti majd - ahogy az egynyári virágok sorban megadják magukat és elnyílnak. 
Hédi díszpipacsa meg bolondul másodvirágozni kezdett:
A bejegyzés hátralévő részét ajánlom tisztelt blogszerzőtársamnak! Ha már lusta előtolni a képét hozzám, legalább látatlanban ne fikázza és ne nevezze csoffadtnak a pár szem megmaradt kaktuszomat!
Óriás: át kéne ültetni, de mindig halogatjuk, hatalmas tüskéi miatt. Legutóbb régi, rossz nagykabátba csavarva ültettük át, hogy ne bökjön agyon senkit.
Ezt Héditől kaptam még szülinapomra csokor helyett. Ez se hajlandó - valamilyen csoda folytán- tönkremenni.
Lényeg: a fajtanevet megkérdeztem a palántásnénitől, idén meg már én is vetettem. Ezenkívül Kecskeméti nevű fajta van minden évben: ez nagy, gömbölyű, iszonyú finom, de nagyon hajlamos a betegségekre. Meg mindig van lukulluszparadicsom is. 
Pont úgy nem tűzdelem ki, levegőztetem, ültetem ki és locsolgatom a palántákat, mint paprika-haverjait. Miután azonban erőteljes gyökereket vernek a kert földjében, újra kezelésbe kell venni őket. Karó kell ide! Van egy sereg régi szőlőkaró, azokat szoktuk leütni a növények mellé, és puha zsineggel felkötjük a hajtásaikat. Így a növekvő termések nem lesznek piszkosak, jobban éri őket a nap, nem rothasztja a gyümölcsöket a vizes föld. Van a paradicsomok közt determinált növekedésű, ez nem nő hatalmas bokorrá, guggonülve is terem. A másik felekezet oszlopos tagja és iskolapéldája a paradicsomfa . Neki komplett támrendszer kell. Nekünk ez az egyik melléképület falánál valósult meg. A hajtásai elképesztő tempóban nyomakodnak az ég felé, volt, hogy egy hajtáson négy emeletben egymás fölött volt érett paradicsom, félérett zöld, pici zöld és éppen lehulló virág. Ezt a tő nem bírja megtartani, így minden "emeletnél" megtámasztottuk, lekötöttük a szárakat. Ezen kívül próbáltuk vízszintes irányba terelni a magasba növő hajtásokat, hogy ne öt méter magasból, létráról kelljen szüretelni. Iszonyat mennyiségű termést hoz, egy tő ellát egy családot friss paradicsommal!
Volt, hogy három nap alatt egész ágyások mentek tönkre termésestől, úgy, hogy egy darabot sem ettünk róluk. Réztartalmú szerrel permeteztem, a leromlás azonnal megállt. Azóta új hajtások, levelek és termések születtek. Attól félek, hogy mivel ők nem kaptak a permetszerből, nagyon fogékonyak lesznek újra a fertőzésre, ezért lehet, hogy megint permeteznem kell. A beteg, kidöglött növényi részeket összeszedtem, félretakarítottam, hogy ne a megmenekültek között heverjenek, esetlegesen újrafertőzve azokat. A permetezés mérgező vegyszerrel történt, aminek egyhetes várakozási ideje volt, ettől ódzkodtam a legjobban. Azon töprengtem: nem lehetne ezt valahogy, valamilyen kímélőbb módszerrel helyettesíteni? Jövőre teljesen rezisztens fajtákat akarok felkutatni - ha léteznek ilyenek - a permetezés helyett. A rezisztensnek kikiáltott paradicsomfát se kímélte meg a betegség, talán csak a betegségének a foka nem volt olyan súlyos.
