Duna mellett, nyárból őszbe

Ági és Laci találtak egy remek erdős zugot a Mosoni-Dunát kísérő ligeterdő nem Szigetköz, hanem Mosonmagyaróvár felé eső oldalán. Tesóm ma reggel elcsalt ide körülnézni és fotózni. Térképen itt látható a hely, ami tulajdonképp a lovastalálkozókról ismert Babos-majorral szemben van, a falutól északra található nagy kanyarban, a Mosoni-Duna nyugati oldalán:
http://www.1hungary.com/map/halaszi

Az út eleje egy olyan erdőrészben vezetett, ahol a kőris és a tölgy volt a leggyakoribb fa. Már kifejlődtek a makkok, most éppen érnek, csak a hitványa potyog.Egy újonnan ácsolt vadászles közelében bámulatra méltóan arányos, szép termetű vadalmafa áll, érőfélben lévő, iszonyat fanyar gyümölcsökkel. A kányabangita sok helyen megtalálható a falu környékén, már most piroslanak a bogyói.A veresgyűrű som feketés termését szinte öt-tíz méterenként láthattuk. Húsos somot sajnos nem.

Az erdei utat egy szélesebb, lekaszált rész szegélyezte, virágok sokaságával, mint például a réteken gyakori tarka koronafürt. Olyan szép ez a virág! Jól mutatna egy rózsaszín, válogatott évelőágyás elejében.

Nemcsak Somogyban, hanem nálunk is sok helyen látni a csalánlevelű harangvirágot, de kicsit beljebb, a félárnyékos részeken.

Imola:
Ernyősvirágú növény termése.
Tarkán virágzó szőrös kenderkefű.
Az őszi kikerics bimbói sorra tolakodnak felfelé, sőt találtunk olyat is, amelyik már kinyílt.




Az erdős rész végén fiatal, telepített tölgycsemeték alkották az átmenetet a szántóföldek felé. Köztük találtunk úgy 25-30 tő selymes peremizst. Ezt a növényt ezen a helyen, ha jól tudom, még senki sem említette.
Kellemes és izgalmas hely volt, sőt túl izgalmas is, mert a tesóm alaposan kihasználta azt, hogy félek a vaddisznóktól, és egy idő után már az ivóvize lötyögését is csörtetésnek hallottam. Szerinte a vaddisznók még nálam is jobban félnek ember közelében, mint én tőlük.

Az erdőben széles, napsütötte út vezetett, a pillangók nyomták a dolcsevítát:
Akinek inkább táplálkozni volt kedve, az sem járt rosszul:

Egyesek meg csak élvezték a napsütést.

A Dunához közeledve egyre több szitakötő csatlakozott a lepkékhez, például ez a foltos legényke. A csajok zöldek.

Mindketten lesifotós módjára fényképeztük ezt a szitakötőt.

Végül elértük a Mosoni-Dunát. A vízparton a kidőlt füzek, uszadékok miatt a jellegzetes szigetközi képek fogadtak, közben ahogy csörtettünk a vadcsapáson, ugráltak a vízbe a békák. Szárcsák, szürkegémek, vadkacsák riadtak fel a jöttünkre.



Hazafelé egy napsütötte részen rengeteg apró, nemrég kelt fali gyíkot láttunk, a lépteink zajára ötösével-tízesével szaladtak szét. Az októberi takarodóig van még idejük kondíciót gyűjteni.

Extrém sportot űző pannon csiga az akácfaágon. Nem semmi lehetett felkúszni a fejmagasságban lógó ágvégre.

Szóval jó kis utat talál a tesó, felért egy tanösvénnyel. Köszönöm neki, élmény volt.

Somló augusztusban

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat lakóhelyünk szempontjából, hiszen ha a képzeletbeli körzőnket 150 km-esre kinyitjuk, ami a vezetési hajlandóság fájdalomküszöbe a családban, a körön belül esik Bécs, Pozsony-Dunaszerdahely-Nyitra, Sopron, Szombathely, Veszprém, no meg Székesfehérvár és környéke. Ezen belül választunk általában úticélt, messzebbre lusták vagyunk elutazni. Jut így is a körbe tó, folyó, hegyek és dombok is. Mivel sík vidéken lakunk, amikor kirándulni indulunk, gyakran választjuk célul a dombos-hegyes tájakat. Ezek közül a legkedvesebbek közé tartozik a hétvége óta a Somló. Ági már egyszer írt a Kis-Somlóról, akkor a májusi állapotát írta le, mi pedig szombaton a "nagytesót" jártuk körül. A hegyet a derekáig borítják a szőlők, fent a természet az úr, s ez igazán sok látnivalót kínál. Kiépített tanösvény visz fel körbe a csúcsra, majd egy lépcsőn lehet visszaérni a kiindulóponthoz.

A Somló messze kiemelkedik a környezetéből, kilátást nyújt a kelet felé a Magas-Bakonyra, délen a Tapolcai-medence összes vulkánjára, nyugaton az Alpok felé, aztán látni a kemenesalji tanúhegyeket, Ajkát, Pápát, Tapolcát és Devecsert. Az ember alig hisz a szemének.

A hegy teteje felé közeledve végigmehetünk az erózió által létrehozott bazaltlépcsőn - nem tudom, tesómék hogy a búbánatba varázsolták fel rajta két éve a babakocsit -, ami száraz időben is elég csúszós. A többi rész viszont kényelmesen járható.
Az ösvény mindenféle élőhelyet bemutat, erdőt, cserjést és rétet. Tavasszal láthatják az arra járók a "tipikus", táblákon szereplő virágzó növényeket, de most, nyár végén is sok érdekességen legeltethettem a szemeimet.
Most kezd virágozni ez a szép, lilával erezett varjúháj.
Vajszínű virágú pimpóféle növény. Egy-két példányt találtunk belőle, az az érdekes, hogy termést nem láttunk rajta, hanem csak bimbókat.
Először nagyon csodálkoztunk ennek a vadvirágnak az extravagáns stílusán, de Vadassy Rita blogja segítségével sikerült beazonosítani. Kéküstökű csormolya.
Ez pedig mezei csormolya. Gyakori gyom, de itt a mi vidékünkön még nem láttam.
Nyílnak már a védett csillagőszirózsák, úgy látszik, búcsúzkodhatunk a nyártól.
Ilyen furcsaságot is láttam, ez dísznek tartott "kinti" évelő aszparágusznak tűnt, amit a Dédi szokott a piacra szánt virágcsokrok közé tenni. Először arra gondoltam, hogy a rész, ahol találtuk, egy elhagyott kert lehetett. Írták is az egyik táblán, hogy a hegy tetején is volt település, (igaz, hogy jó régen, a bronzkorban) sőt szántóföldek. De hát a lelőhely csak néhány méterre volt a nemzeti park egyik információs táblájától! Vagy a spárga vadon is megterem? Találtam erre utaló adatokat itt, hogy Szentes környékén valóban él, aztán, hogy több hazai faja is létezik, a Balaton-felvidék bazaltvulkánjain is előfordul. Először nagy csodának tűnt ez a spárgatalálás, aztán azt hittem, butaság, végül mégis az első gondolat volt a helyes.

A magas füvön vettük észre ezt a szép kék bogarat, messziről csillogott a fűben.


Somló vára nagyon régi eredetű, lehet, hogy Szent László idejéből származik, de ezt vitatják. Vadregényes, nem túlzottan feltuningolt rom. Az egykori konyha kéménykürtője ép, alatta valaki bazaltdarabokból príma szalonnasütőt épített fel, úgyhogy aki akarja, kipróbálhatja a kémény huzatát.

Sötétedett, amikor felértünk a hegytetőre, a kilátó sajnos már zárva volt. Találkoztunk fiatalokkal, akik itt vadkempingeztek, hát jó helyet találtak maguknak. Panorámás sátorhely akad bőven, lehet hogy 700 évnél is idősebb a konyha. Fürdővíz legközelebb a borgátai termálban. Jó világ... Egyszer én is felmennék egy üveg somlói borral élvezni az éjszakai panorámát, fejem fölött a Tejúttal.

A Somlóvidék honlapján találtam egy Vörösmarty-verset a történetével együtt, ez a környék számos kocsmájában is olvasható, tehát egészen a népé lett. Lehet, hogy benne van a borok egyik titka...

Vörösmarty Mihály: Somlóhoz

Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lehellete,
Körül foly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel, téged ölelő: -
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.

Augusztus harmadik vasárnapját...

... megelőző héten kicsit leült a nagy kerti lelkesedésünk, a növényekkel együtt. A sok eső és a meleg nagy növekedésre késztette a kerti veteményeket és virágokat, de most mintha egy kicsit kifulladtak volna, pihenőre fordították magukat. Pihenőn van a brokkoli, a cukkini, a paradicsomok. Mi szintúgy.
Hétfőn folytattam a megmenekült paradicsomok feltámogatását, ebben nagy segítségemre volt kis sógorom, Jani, aki elhalmozott az ő üzemen kívüli paradicsomkaróival. A növénymentés szent tudatával rendezgettem a terméseket, amikor kiszúrtam, hogy a parcella fele újra fertőzött a rothadással. Mivel az időjósok szép, szélcsendes időt ígértek, még aznap este lepermeteztem az összes paradicsomot rezes, jó tömény permetszerrel. Éjjel pedig - minden időjós ígérgetés dacára - 20 milliméter eső hullott. Elvileg ha a permezezés után 6 óra eltelik, már hat a vegyszer, de most ebben nem vagyok valami biztos, hogy használt. Tesóm szerint nála már mintha megállt volna a rothadás. Még nem volt időm alaposan átnézni a töveket, hogy nálam is hatott-e a permetszer. Lehet, hogy újra le kell fújatnom az egész "brigádot"?
Az ágyásszegélyeken levő nagy gazokat anyuci buzgón irtogatta, így a helyzet a kertben sz@r, de nem reménytelen. A héten neki kell esnem még egypár ágyás kipucolásának, mert találtam otthon egy zacskóban elheverve még pár tasak, jövő tavasszal lejáró szavatosságú magot, amit másodvetésként még hasznosíthatok. A heti csapadék jó szolgálatott tett annyiból, hogy a másodvetemények minden várakozásomat felülmúlva kikeltek, nagyon gyorsan, nem olyan kínlódva, mint tavasszal.
Folytattuk a fűszerek szárogatását. Szomszéd néni az újabb adag ubi mellé nagy csokor csombort is adott, ez is a többi mellett szikkad. Ezen kívül mi is foglalatoskodunk magszedéssel. Kaptam egykilónyi paradicsomot, ami állítólag csodaparadicsom, gyönyörű termésekkel, teljesen immunis mindenre, és nem fajzik el, házilag szedett magból is jól terem. A bokrok tényleg csodásan néznek ki, bár egy kicsit kételkedem ebben a csodabogárban. Mindegy, a magokat kiszedem, elteszem, jövöre nevelek belőle palántát, és meglátjuk, sikerül-e.
A paprikára nem igaz ez a nagy lepihenősdi, csak terem.

Az idei kipróbálásra szánt kísérleti pasztinákom és a feketegyökér is ígéretes méretű, de még nem szedtünk fel egyikből sem.

A héten a gyomtalanítás mellett a pihenőző növényeket fogom egy kicsit megtuningolni nyomelemes tápoldattal. Egy parcellácskát még feltörök a másodvetésekhez. Végre kipucolom a sziklakertet, és árgus szemmel figyelem a paradicsomokat, nehogy lerohadjon a további, dúsnak mutatkozó termés.

Az elmúlt napokban megint sokfélét ettünk a kertből: lecsót, töltött paprikát, kukoricát, sok-sok körtét, brokkolikrémlevest, cukkinifőzeléket, krumplipürét, zöldbabos-tejszínes csirkét, almakompótot. A héten tesóm többet buzgólkodott a kertjében ... de ő ezt biztosan úgyis megírja...

Szüret előtt

Ilyenkor, augusztusban a Sokoróalján még nyoma sincs annak a nagy nyüzsgésnek, ami majd szeptemberben megkezdődik a hegyben, bár a szőlő már érik. Hamarosan megindul már a készülődés, mert a szüret nem azzal megy, hogy "hú de frankó, szedjük majd a szőlőt, aztán jól berúgunk" - sajnos. Addigra mindenféle szüreti felszerelésnek díszben, patyolattisztára sikálva készen kell állnia! De ez még majd jópár hét múlva lesz esedékes. Most, augusztus közepén mozdulatlan minden, a pincesor szinte kihalt. Szelídgesztenye ad egy kis árnyékot az udvarokon. A rozsdás kút nagyon régi, talán száz éves is megvan. Ez, és egy másik kút látta el ezt a pincesort vízzel, mielőtt - pár éve - bekötötték volna a vezetékes vizet. Érdekes, hogy a kút sötét mélyén mindig táncol, hullámzik a víz: a régi gazdák, hogy jó vizük legyen, olyan mélyre fúrattak le, hogy egy forrásra bukkantak. A forrás állandóan, bugyog, áramlik, friss vizet hozva, ez okozza a hullámzást. Vannak, akik még most is innen hordják a vizet!

Egyébként maga a pincesor műemléki védettséget élvez, s az újak is a régik modorában épülnek, vastag fehérre meszelt falakkal, nádtetővel. A régebbiek közül sokat szépen felújítottak, de néhány bizony nagyon roskatag. A siralmas állapot azonban megmutatja, hogyan épültek a régi présházak: vastag karókat vertek le, amit fűzfonadékkal szőttek be, s erre került a majd fél méter vastag vályog. A lyuk olyan, mint egy régi ablak, de nem az: ott szakadt ki a vályogot tartó fonadék. Bodza és mindenféle giz-gaz, folyondár nő ki az ablakon, ajtón. A házat a gazdái réges-rég elhagyták már...

A nagy melegben csak néhány bebuzdult gazda rotációzza a kordonok alját, esetleg permetez (nem fél vajon, hogy a permetlé lemarja a leveleket?), egy helyen meg a pincét tatarozzák a 32 fokban.

A Zalagyöngye már érik:

Az olaszrizling szemei inkább savanyú, zöld puskagolyóra emlékeztetnek, mint gyümölcsre. A Kecskecsöcsű csemegeszőlő hatalmas fürtje: Még ez sem édes, majd szeptember végén csipkedhetem csak meg.

Az Othelló olyan, mintha érett lenne, de ez csak a látszat!A nagy meleg ellen legjobb a présházak hűvösébe bújni!
És mi van a pincék mélyében?

A hordók már üresek, de a pinceasztal szélén, a gyertya mellett, a tartón sorakozik pár pohár: még maradt egy kis vörösbor tavalyról...A régi fogason lóg még csak a lopó, a mustfokoló, meg mindenféle tölcsérek, üzemen kívül:A szürethez használt régi műanyag kád, mögötte a szőlődaráló csak porosodik, de mellettük a kék vödörben a gyümölcsösben összeszedett hulló szilvából cefre, majd kifőzetés után pálinka lesz, már egy szüretelőkádnyival összejött ezen kívül.

Ez a nagy nyugalom már nem sokáig tart, egy-két hét múlva megkezdjük a nagytakarítást, a hordómosást, a többi munkát, hogy minden készen álljon a szüret napjára. Hogy addig mennyi marad a vörösborból, jó kérdés. Talán tartalékol gazduram egy kicsit...

Végül egy alkonyi kép a Kőris-hegy ívéről.

Virágmagok

Nálunk két napja borult az ég és folyton szemerkél az eső, így a hangulat kezd ősziesbe váltani. Az egynyáriak még gazdagon virágoznak, de már mindegyik szorgosan érleli a terméseket és a magokat.

Az elhervadt virágok sem "csúnyák", terméssé alakulnak, és egy másik arcukat mutatják. Különleges teremtmények a magok, formájuk és színük jellegzetes, növényenként más és más. Rafinált, kifinomult világ. Ha alaposan megnézzük őket , rájöhetünk, melyik mit akar kezdeni magával, ha kiszabadul, ha eléri a földet.
A büdöskék, ha elhervadnak, az összepöndörödött szirmok alatt hosszú, fekete-fehér pálcikákat érlnek, és amikor teljesen beértek, a termés a föld felé fordul, kiszóródik és elveti magát.
A kaliforniai kakukkmák zöld, majd megbarnuló, hosszú hüvelyt nevel, amely a bordák mentén felreped, így gurulnak a földre a kis, sötétbarna magok.
A körömvirág sárga napocskájából karmos szörnyeteg lesz, a nagy karmok alatt kis karmok, amelyek a magok, aztán az egész az őszi szelekkel szétpereg.
A nebáncsvirág nevét a termése adja, a zöld, szőrös termés erősebb érintésre szinte felpattan, cikkekre hasad, így jutnak a földbe, akár az anyatőtől távolabb is a barna maggolyócskák.
A pillangóvirág termése barna kóc, ez szétmorzsolódva gerezdes kis köménymaghoz hasonló magokra esik szét.

A húsos kis porcsin érdekes termést nevel. Aló része olyan, mint egy kis csésze, a felső része pedig kúpos. Ez a felső rész könnyen leválik, ha megértek a magok, lelökődik, és a földre hull a sok apró, porszerű magvacska.
A sarkantyúka magja a legméretesebb, eleinte sima, majd éretten gerezdes. Nagyon könnyen lehull a vékony szárról és elgurul a levelek árnyékába.
Igaz, évelő, de a kokárdavirág az egynyáriakkal együtt rengeteg magot nevel. A virág labdaszerűvé alakul, és a labda kis tollaslabdákra hull, amelyeket a szél hord szanaszét, ezért meglepő helyeken is előbukkanhatnak.
Fogom a borítékokat, ráírom a növények nevét, és amikor száraz az idő, bőségesen gyűjtök belőlük, hogy a következő évben is ültethessek. A legtöbb azonban önmagát elveti, úgyhogy jövőre mindenképp találkozunk.

Augusztus közepe táján

minden kifejlett és legszebb formáját mutatja. Az idei év a mi vidékünkön annyiból volt szerencsés, hogy egyenletesen, rendszeresen jött az eső, alig kellett locsolni, a bádogkannát legfeljebb tápoldatozás céljából vettem elő. Bár a ház és környéke még elég félkész állapotokat mutat, a kert legfontosabb elemeiben már kezdi felvenni azt a formát, amit elképzeltem.
Az előkert a magas évelőkkel, kannavirágokkal:
A terasz burkolata még csak a tervekben, de leander és a régifajta, magas, egyszerű virágú muskátlik és a leanderek már megvannak, remélem, eszközei lesznek a vidékies hangulatnak.
A zöldségest tavaly ősszel kezdtük kialakítani, idén tavasszal ültettük be. Nem túl nagy, 100 m2-es. Jövőre a duplájára szeretném bővíteni, és kialakítani a kerti vetésforgó rendszerét.
Pepi a Kertészet anno blogban feltett egy olyan cikket, ami az augusztusi teendőket taglalja, és ebben javasolják a zöldségek vetésforgóját, valamint az augusztusi tervezést a következő évre. Találtam hozzá egy kissé gagyi, de azért játéknak egész jó letölthető tervezőpogramocskát (Garden planner), amivel szórakozni lehet. Köszönöm a bejegyzést Pepinek, sok ötletet adott.