A harmadik csapat

Ma ismét fogadhattunk egy kis csapatot, égő gyertyákkal kopogtattak az ajtón. Ők profik, no de könnyű nekik, a magasabbik kislány nővére néptáncot oktat, és segített a jelmezt, meg a koreográfiát kitalálni a dalfüzérhez.

Az angyalok:
és a pásztorok:

Négyen voltak, de öten lettek volna. Ma is egyvalaki, egy angyal hiányzott a csapatból, mert misére ment. A Betlehem kész darab, de a mohát itt is saját kezűleg szedték össze a gyerekek, és két teamécses világít s ad melege a Jézuskának. Olyan szép ötlet!

Hódolat a Kisdednek:
Mennyből az angyal:-)))

Meglepetésgyár

A kint lágyan szállongó hópihék, az adventi koszorún égő gyertyák és a betlehemesek is azt üzenik: közelít a karácsony. És jönnek a töprengések: mivel lepjük meg karácsonyra távolabbi rokonainkat, barátnőinket, akiknek az ajándékára nem akarunk komolyabb összeget költeni, de valami szép és hasznos meglepetést akarunk adni, viszont a bonbon - pezsgő - cserepesvirág összeállítást már kimerítettük és unjuk? Nos, én már november vége óta ennek a problémának a megoldásán töprengtem. Abszolút semmi ötletem nem volt. Aztán meg végül nem is kellett túl sokat agyalnom, úgy elém pottyant az ötlet, ami a nyáron "összekertészkedett" házi csemegékből megvalósítható volt. Úgyis terveztünk ide a blogba egy kis "gasztrokanyart"...
Két hete kiszédelegtem a mosoni piacra. Ott is - mint minden jóravaló piacon - egy sereg olyanféle dolgot árulnak, ami egy közönséges bótban nem kapható. Termelői mézet több helyen is árultak, két helyen volt dió-és tökmag - illetve aszaltgyümölcs- méz. Ez nem olyan, mint pl. a repce-vagy akácméz. Ezeknél a méhecskék a repcéről, akácról stb... gyűjtik a méznekvalót, és a méz aromáján érezni ezeknek a virágoknak az illatát. A tökmag-, dió- és aszaltgyümölcs-mézbe azonban a meghámozott olajos magvak és szárított gyümölcsök kerültek. Nagyon jól néztek ki, és ott, a mézesstand előtt a fejembe pattant: ilyet én is csinálhatnék! Receptet azonban a piaci árus nem tudott mondani. Viszont ez a "mézesbefőtt" nem hagyott nyugodni. Az valahogy - nem is tudom, hogyan - meg se fordult a fejemben, hogy a neten felkutassak rá valami receptet, így a saját csacsi fejem elgondolása után csináltam meg. Amikor készen volt, néztem utána a recepteknek, és mondhatom, egész jól eltaláltam a "mézesbefőttet"!

Először is kellett két kiló virágméz. Ezt Püskin szereztem be egy házi méhésztől. Az aszalt gyümölcsöket is előböngésztem a fagyasztóból. (Az aszalt gyümölcs mágnesként vonzza a molyokat, ezért van nálunk a fagyasztóban a dióval és a mákkal együtt. E két utóbbi mélyhűtve nem is avasodik.) Volt még egy kis eldugott aszalt körte, cseresznye és eper. (Az aszalt barack, meggy már rég a múlté...) Dió is kellett: ehhez a dédi diójából törtem. Végül, hogy fokozzam a csemege mivoltot, a piacon az egyik nyúli gyümölcskertészet kirakodásából vettem mandulát is. Aztán jöhetett a munka. Először megcsináltam a hozzávalókat: a diót, mandulát leforráztam. A mézesdiós üvegekben nem volt a dió meghéjazva, de én úgy gondoltam, hogy finomabb, kevésbé csípős lesz a dió, ha lehúzom a hártyáját. A mandulát pikk-pakk megpucoltam, de a dió macerásabb volt. Nem volt rossz gondolat, hogy lehéjazzam, mert az a gyanúm, hogy a sötét belső dióhéj megfogta volna a mézet, ugyanis a dió forrázóvize olyan lett, mint a kávézaccal feljavított ganélé: sűrű és sötét. Ráadásul pucoláskor cefetül csípte az ujjaimat. Ízben biztos nyert a mézes dió, hogy ezt az erős ízű héjat leszedtem róla. Közben Nyunyi suttyomban megette a lepucolt mandula felét...

Így nézett ki a dió "pucéron", közte a megmaradt pár szem mandulával: A többi feladat olyan volt, mint a befőzésnél: üvegfertőtlenítés, mosás. A mézet közben üvegestől egy fazék vízben odatettem a gázra forrósodni. Az aszalt gyümölcseimet szépen az üvegbe rétegztem a dióval és a megmaradt kevéske mandulával. Végül amikor tüzesre forrósodott, és hígan folyt a méz, rátöltöttem az üvegben levő gyümölcsökre. Rengeteg mézet beivott a sok aszalvány. Utána lezártam patentfedéllel az üvegeket. Még kihűlőben vannak. Karácsonyig kapnak egy takaros, díszes fedlapot, valami szép, személyre szóló címkét is alkotok az üvegekre, és kész a meglepetés. Ezzel azonban a maradék aszalt gyümölcs is elfogyott, az utolsó darabokat Laci úgy nyelte el, mint boa konstriktor a kecskegidát. Ezenkívül a legnagyobb üveget a családtagok lepaccsolták: csakis ők fogják megenni, esetleg kóstolót kaphatok... Remélem, hogy a meglepni kívánt személyeknek is tetszeni fog ez a kis kertből-való, csupa- házi ajándék!

Újabb kis csapat

Ma ismét jött egy csipet csapat. Unokatestvérek, az ő dédnagymamájuktól gyűjtött dalokat Barsi Ernő bácsi 1978-ban. Mesélték, hogy egy társuk, a fehér kabátos lány barátnője hiányzik, mert táncórára ment, az ő helyére ugrott be a magas srác, és ma délután fél öt és hat közt tanulta be a szerepet. (Nem nagy ügy, úgyis én írtam a műsort nekik-mondta :-)

Itt a Betlehem, a Jézuskának ha jól látom, ledes bicajlámpa világít. Kész bolti figurák, de a gyerekek ragasztották be őket a helyükre és ők készítették a mohaborítást.

Betlehemezés

Tegnap este valaki váratlanul kopogtatott, ledobtam a keresztrejtvényt, futottam az ajtóhoz, hát ők voltak a vendégek:

Betlehemesek.Hetedikes fiúk az utcából.
Hosszú műsort tanultak, perfektül tudták, MÉG ÉNEKELTEK IS! A bal oldali srác volt a gazda, a jobb oldali a bojtár, a hátsó meg az a kissé habókos öreg, aki mindig elalszik. Így hozták hírét az ünnepeknek. Minden elismerést megérdemelnek, nemcsak a hibátlan előadás miatt, hanem hogy még mindig vannak gyerekek, akik elindulnak az adventi estéken. Bízom benne, hogy még nincsenek tudatában, mit is jelent, mit is számít ez, elég, ha rájönnek felnőttfejjel.

A téli szokások közül Halásziban a betlehemezést meg a szentestei mendikálást gyakorolták, Lucázás is szokásban volt. Szigetközből az igazi dunaszigeti betlehemest nyomtatásban drága jó Barsi Ernő bácsinak köszönhetjük, a Daloló Szigetközben is benne van.
Érdekes dolog a szokások élete-halála. A búcsúi csingislovakról már írtam, de azt hiszem, azt nem említettem, hogy volt egy év, amikor a szokás kimaradt. Egy család, akinek szamarai voltak, meg kordéja, indított csak búcsúkor egy csúfos csingisszamár-fogatot azt hiszem, 1999-ben, az rázta fel a falut, hogy valami nagyon gyorsan elveszik, ha hagyják. Így volt ez egy időben a betlehemezéssel is. Igazából azt hittem mikor tanultam, koleszes voltam vagy albérletben laktunk, hogy már vége, kihalt a szokás, senki sem fárad ilyesmivel, az emlékek polcára került és vége. Volt is pár év, amikor senki sem jött Karácsonyt köszönteni, aztán az utolsó 3-4 évben újrakezdték a nagyobb gyerekek. Ilyenkor esténként várom a kopogást, vajon kik jöhetnek, mivel készültek. Meg fogom örökíteni mindet, hátha megint elfogynak.
Amikor mi voltunk ugyanekkorák, mi is jártunk betlehemezni. Hárman csajok: a második unokatesóm, meg az ő szomszédja, a barátnőnk. Mama nem akart engedni, merthogy fiúknak való, de nem lehetett lebeszélni.
Az biztos, úgy emlékszem, hogy mi nem öltöztünk fel különösebben, piros dzseki-kék sapka vagy ilyesmi, de vittünk Betlehemet is, és akkori szemmel az a Betlehem volt a lehető legszebb, amit csak el tudtam képzelni. A barátnőm édesanyja nagyon fiatalon meghalt, az apukája meg a maga özvegyemberes módján igen szerette a kislányát, ő készítette nekünk ezt a csodálatos Betlehemet.
Másoké kartonpapírból készült, a szereplők pedig mesekönyvből meg szentképekből voltak kivágva. Amivel mi jártunk háztól házra, az plexilapokból készült, vízüveggel ragasztva. Az alja a fészer palatetejéről leszedett friss zöld mohával fedve a háztetőn kis lécdarabok. Villanyvilágítás is volt benne a Jézuskának, egy szétszedett zseblámpából, a tetőn volt a laposelem, a kis farostlemez jászol fölött meg ott függött a "batrikörte". A legjobbak a figurák voltak, mert azok mézeskalácsos sablonba töltött sűrű cukormasszából készültek még novemberben, búcsú körül,– teljes szentcsaládos sablonjuk volt, alja-teteje összekapcsozható, meg külön állatos sablon is a bárányokhoz, csacsikhoz - aztán a karácsony előtti időszakra szépen kiszáradtak az alakok. Ételfestékkel, iskolai ecsetekkel festették ki őket.
Egy ideig csinosak is voltak, de aztán a meleg lakásba be-hideg utcára ki légkörfizikai viszonyai annyira megviselték a cukorbábokat, hogy megértek a nyugdíjra. Amikor minden ismerőst meg rokont végigjártunk, a végén szétosztottuk a figurákat, a karácsonyfa alá még odatettük őket, aztán volt, amelyiket a karácsonyfadíszek közt eltettünk jövőre, de volt, amit nem. Először mindig a bárányok fogytak el, aztán az emberek. Ha szent is, csak cukorból van.
Mi annak idején Lukács evangéliumát osztottuk fel szerepekre, a barátnőnk nagyon szépen énekelt, ő volt Mária, az unokatesóm Szent József. Sötétben mondtuk a szöveget, a háziakkal lekapcsoltattuk a lámpát, „Szent József” odatartotta a drótot a laposelem sarujához - mégiscsak férfimunka - és mindjárt lőn világosság, a plexin keresztül. Az a semmi kis izzó beragyogta a szobát vagy a konyhát. Mi magunk is meghatódtunk a produkciónktól, aztán amíg eljutottunk a következő látogatni való házig, mindig jól összevesztünk, aztán a harmadiknál meg kibékültünk. Azt is játszottuk, hogy valamelyikünk terhes, babánk fog születni, ilyen lesz meg olyan lesz :-), ezt csak a sötétben, hárman lehetett játszani, szülői, mamai fülek nélkül, nagy prűdség volt nálunk a mama miatt az ilyen témát megemlíteni is botrányszámba ment.
Pénzt is kaptunk érte, és tudom, hogy sokan elítélik (mégis mindenki csinálja), de abból került karácsonyi ajándék, mert a szüleinket, tesónkat meg akartuk lepni. Otthon azt hiszem megvan még anyunak az a két opálos fagyikehely, amit betlehemes pénzből vettem. Nem is kérdeztem, maguk mondták az idei betlehemes fiúk, mi a tervük a pénzzel, hát ők is a szeretteikre költik , Simpson-családos könyv az öcsémnek, farmeröv az apunak.

Biztos, hogy öregszem, mert egyre több ilyen régi sztori jön elő, amit akkor csak úgy lazán megéltünk, a magunk közegében. Ezek a dolgok olyan természetesek voltak akkor, mint a levegő, természetesnek vettük, hogy a Bandi bá minden évben megcsinálja a Betlehemünket, aztán fordult a világ, változtunk, elhagytuk, mint a régi ruhát, meg sokan minket hagytak itt. Egyszer csak aztán visszajönnek, de úgy, hogy teljesen más jelentőséget kaptak, vagy a világ lett annyira-annyira más. Érdekességgé váltak, vagy olyan szívmelengetővé, ami erőt ad, elkezd világítani az a batrilámpa a kredences konyhában, de a szívünkön belül. Fontos lett az, nehogy elveszítsük ezeket a történeteket, muszáj mesélni, még ha másnak uncsi is, muszáj mesélni magunk miatt.
Én is szívesen hallgatnám a ti régi vagy új történeteiteket, írjatok. Ez is karácsonyi ajándék valahol.

Habcsók

Andi volt olyan kedves, és egy egész blogbejegyzést szánt rám és a kedvenc sütijeim egyikére. Meg is hozta a kedvemet mindjárt a kipróbálásra, és hozzásegített ahhoz, hogy egy kényszerűen semmittevős délután ne unalmasan teljen. Nagyon jólesett Andi figyelmessége, meg is hatódtam tőle. Köszönöm, Andi!


Távol álljon tőlem, hogy gasztrobloggerkedjek, átlagos kajákat szoktam főzni és kedvelni, kedvenc tésztám a darás tészta, levesem a gulyásleves (ruhám bőr és nem ballon, arcszesszem is csak Pitralon) satöbbi. Sütni pedig van pár alaprecept, kevert omlós, kelttészta, ez a plafon. Most mégis belevágtunk Janival a habcsók projektbe, s elmondhatom, hogy eredményesen.

Andi így sorolta fel a hozzávalókat:

- 4 tojásfehérje
- egy csipet só
- 1 csésze (250 ml) kristálycukor
- 25 g étcsokoládé, finomra vágva (szerintem én véletlenül 250 gramm nem olvadós csokicseppet használtam, de nem zavart senkit a túúúl sok csoki)
- 150 g mogyoró apró darabokra vágva (10 deka volt itthon)
- 1 evőkanál instant kávé
- 2 evőkanál kukoricakeményítő

A receptet a tehetőségekhez mérten követtem, a négy tojásfehérjét, a csipet sót, és a bögre cukrot, a kanál instant kávét legalábbis pontosan, csokiból aztán belecsusszant egy tábla sima étcsoki, meg 15 deka dió. Kukoricakeményítő helyett sima étkezési keményítőt tettem a tojásfehérjés keverékbe, mert csak az volt a kamrában. A recept így is tökéletesen működött, megsütöttük a sütit és elneveztük kapucsínó habcsóknak. A sütésnél meguntam a várakozást, 120 °C mellett kapott egy kis légkeverést,az sem ártott neki. Szóval ez egy nekem való. elronthatatlan süti. Melegen és hidegen is nagyon finom, Jani is rácuppant. Szerintem a ma éjfélt már nem éri meg a boldogtalan sütemény, pedig a reggeli tejeskávéhoz de jól is passzolna néhány darab. Szóval köszi, Andi.

Decemberi virágok

A télnek nem mindenki örül, de az advent azért sokunk számára még mindig a várakozás, megállás időszaka. A téli időjáráshoz a természet persze alkalmazkodik, de mindig van pár mégis meg mégse. Ennek szánok egy blogbejegyzést, talán az utolsót, ami még kerttel kapcsolatos, mielőtt a blog átvált a téli sztorizós-nosztalgiás üzemmódba. Az egész évben szerencsés témaválasztás ilyenkor azért okoz fejtörést, hogy jaj, kéne írni valamit, de most a kertbe legfeljebb csak petrezselyemzöldért megyek, de másfelől téma azért mindig akad, mert szájat jártatni jó:-)

Elsőnek két rokon, nem virág, hanem termés- és levélpompával. A bibircses kecskerágók, amelyek a szomszéd üres telken nőttek, elég betegesek voltak, alig hoztak termést. Egy bokor volt csak, amely az idei nyarat egészségben átvészelte, no az termett a többi helyett is. December elejére teljesen kinyílnak a kis bíborosi sapkák, kis kocsányon lógnak le a benne rejlő narancsszín szívecskék.

A japán kecskerágók viszont aprócska, tarka vagy élénkzöld levelekkel télen is díszítő cserjécskék. Nem mindenhol érzik jól magukat, elsősorban a védett, párás-árnyékos fekvést kedvelik. Nyáron kissé elveszettek a színözönben, a tél az ő dicső időszakuk. (Tavaly de. 30-án -7°C-ban gyönyörködtünk pompás fajtáiban a soproni egyetem kertjében, majd utána a Gyógygödörben fél liter forralt bor mentette meg a lefagyástól a lábamat.)

A kertben már tényleg csak egy-két virág harcol az egyre hidegebb éjszakákkal. Ilyen sokat tűrő közkatona az utolsó szamárkenyér.

Az egyik szegfűtövem is megkísérelt még egy bimbónevelést. Tényleg ritka látvány az ilyesmi, decemberben a járda szélén a lábunkhoz hajló szegfű.

A kokárdavirág még mindig bírja, 10-15 virágot tartogat. Érdekes, hogy ilyenkor a nyáron uralkodó pirosas-barnás színek visszahúzódnak a kinyíló virágokon és uralkodó színné válik a sárga.

Kitart még a nyári viola, ez olyan, mint egy retekvirág.
Az egyik rózsán is van még néhány bimbó, halványan bizakodom, hogy a karácsonyi asztal dísze lehet. Ez egy évente kiújuló dili nálam: élő, kerti rózsát az ünnepi asztalra...
A gyomok közt is van virágos: októberben még fűnyíróval visszanyírt seprence virága a fenyőfák alatt.

Elnyílásuk után a kert végleg nyugovóra tér. Mi ünneplünk, jön a karácsony, az év vége, az Ágnes-nap, és január végétől pedig újrakezdjük majd: zellert palántázunk, figyeljük a hóvirágok kibújását, no meg a virágcserepekben az amarilliszt, klíviát. Apró jelek, amelyek jelzik a közeledő tavaszt, meg azt, hogy kitartás emberek, rövidesen lehet ismét igazán élni...

Zölden telelők

A hét időjárását úgy jellemezhetném, hogy a tökéletes átmenet az őszből a télbe. Hajnalban nagy köd vagy nagy dér, minden másnap zúzmara, délutánonként meg egy kevés napsütés, este öttől pedig fekete éjszaka, amit ezen a héten a telihold tett világosabbá, no meg hidegebbé. A tista égen fantasztikusan ragyogtak a csillagok, érdemes volt néhány percet a szabadban tölteni.

A telet valahogy át kell vészelni. Szerintem ez nekünk, embereknek sem könnyű. A növények közül sok a föld mélyére húzódott vagy már jóval korábban megszabadult a lombjától. Az évelők, egy-és kétnyáriak egy része viszont szép, fejlett levélrózsával telel át. Jó kis kihívás azonosítani, melyik micsoda. Az segít, hogy figyelem, milyenek tavasszal, aztán nyáron, végül ősszel. A kép utolsó kockája a tél. A nálam sokkal gyakorlottabb kertészkedők már egy szikleveles kis csíráról is megmondják, nagyjából mi lehet, nekem még ehhez sok-sok elmélyült figyelemre lesz szükségem.

Elsőnek az évelők: Friss levélrózsával telel a margaréta, a búzavirág. Tavaszig ezek elfagynak, elszáradnak, de a száraz levelek védik a fagytól a föld alatti friss rügyeket.

Hasonlóképpen indul a a télnek a török pipacs is.

A cickafark gyatra, csak jelzésszerű levélkéiért nem nagy kár, ezek rövidesen a fagyokkal eltűnnek, de tavasszal amint lehet, újat hajtanak. Azok az új levelek ezerszer energikusabbak.

A mályvarózsát ha egyszer elvetettük, általában megmarad a kertben mert az igényei szerények. Sok magot hoz, amelyeket észrevétlen elhullat. A lapos, kerek magok egy kicsit vitorlázni is tudnak a szélben, így váratlan helyen bukkannak elő. Úgy tapasztaltam, máskülönben elég gyatrán kel ki, tehát a spontán kelt magoncok biztos életképesek lesznek. Az átültetgetést viszont nem kedvelik, sőt ritkán élik túl.

A len a virágzás után ilyenkorra megújul, a levélpompáját egész télen megőrzi, tehát akkor is ezüstös zölden díszíti az ágyást, amikor csak az örökzöldek adnak némi színt.

Az évelők közül a liliom nagyon érdekes életritmust követ: július-augusztusban elmegy szabira a föld alá, szeptembertől hat egy áttelelő levélrózsát, ami ilyenkor is még gyönyörű zöld, aztán a fagyokkal lassacskán tönkremegy, egyszerű fagyvédő burokká válik, majd kora tavasszal megújul, a kihajtó új levélrózsa a nyári szabiig él. A nyári levelek sokkal hosszabbra nőnek, mint az ősziek.

A fáklyaliliom viszont majdnem télizöld, tavasszal az új hajtások megjelnése után fokozatosan húzódnak vissza a telet átharcolt levelek.

Az évelő fűszernövényekről azt mondhatnám, hogy nagy áldás a létük, a friss zöldekkel való sütés-főzést, teázást még most is lehetővé teszik. Ilyen a zsálya és az oregánó.

A törökszegfű, lévén kétnyári (sőt időnként évelő) nagy levélpárnákat nevel ki ilyenkor, amelyeknek nem árt meg az átlagos fagy. Májustól aztán várhatjuk a gazdag virágzást, de utána nem szabad elfeledkezni a maggyűjtésről, nyári palántanevelésről.

Az egynyáriak közül is sok olyan van, ami néha kétnyáriként viselkedik, ősszel már kihajt és így telel. Ez azért jó, mert korábban virágoznak, mint tavasszal kelő vagy vetett társaik. Magától kelt magoncokat találtam az egynyári szarkalábból,

és a kaliforniai kakukkmákból.

Késő nyári palántázás eredményeképp nő ilyenkorra csinosra a díszkáposzta, ami érdekes színfolt a virágágyásban, s a mi kertünkben nagyon fontos, alternatív táplálék a leghidegebb hetekben az erőkből betévedő, gyümölcsfakérget, rügyeket rágcsáló őzeknek, nyulaknak.

Szóval, ha zöldre áhítozunk, csak az ajtót meg a szemünket kell kinyitni.