2010. augusztus 28., szombat

Csemege nyelvünknek, zene füleinknek

Elképzelhető, hogy uncsi témákon nyargalászok, mert újra könyvekből citálgatok, meg hát elfogultan is írok, hiszen megint a Szigetközre hegyezem ki a mondandómat. De ismételten csak nem bírom fékezni magam: kezembe került a Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek VI. kötete, Kovács Antal tollából, címe: „Járok-kelek gyöngyharmaton…”, alcím: Növény- és állatnevek a Felső-szigetköz tájnyelvében. Ez csemegefalat a kerttel kombinált magyarnyelv-rajongók számára. Hibának tartanám, ha nem adnék ebből az apró, édesded nyelvi örömből másnak is. Ez az öröm kézzelfogható, hajdani győri lakos mivoltomban szabolcsi, borsodi lakótársaimnak felülmúlhatatlan szórakozást jelentett a helyi „tájszólás”, én meg legalább ilyen jól mulattam az ő ízes szövegeiken, amiket aztán jól eltanultunk egymástól.
Na de a könyvecske a kezünkben: apró kis kötet, majdhogynem füzetke, régimódi stencil-szerű, Erika-írógépes szöveggel. Csak a teljesség igénye nélkül szeretnék belőle falatokat – apró ízelítőt - porciózni, azokat, amiket a leggyakrabban hallottam én is kiskoromban, és csak a konyhakerti növényekből, gyümölcsfákból. Szerintem ez is mulattató; itt-ott saját magam is tudok egy-egy adalékot hozzátenni. Nézzünk a bevezetőbe:
„A Szigetköz az utóbbi évtizedekig megőrizte tájképi sajátosságait, az ártéri erdők, berkek még némileg vadregényessé is tették. Megőrizte bizonyos mértékig a tájnyelvi sajátosságait is, ami a zártabb tájegységekre jellemző.”
„A lakosság zöme régebben nem a földből élt, az erdőn, >>mezzőn<<, vizeken talált megélhetést.” „Csak a vizek szabályozása (1886-96 között) tette lehetővé a termőföld meghódítását, a földművelést. A kenyérgabonák megtermelése – beleértve a kölest is – meghatározó volt. Sokféle kultúrnövényt ismertek és termeltek, a házak körül mindenütt zöldséges -, gyümölcsös-, és virágoskert díszlett. A földeken takarmányt nem termeltek, így a rideg és félrideg pásztorkodás alakult ki. A mezőgazdasági kultúra fejlesztését elősegítette az is, hogy Magyaróvárott 1818-ban az ország első mezőgazdasági akadémiája létrejött. A hagyományok őrzése mellett jellemző erre a vidékre az új fajták, szokások átvétele is. Ez a kettősség a népnyelvben is megmutatkozik.”
„A civilizáció behatolt az ősi tájra, megfogyatkoztak a halak a folyókban, az erdőkben, a madarak, maguk az erdők. A hajdani csordapásztorok unokái, a halászok, vadászok gyerekei a városba járnak dolgozni, tanulni. De az idősek emlékezete még sok titkot rejt. Most van a lehetőség ezen kincsek összegyűjtésére.” És Kányádi Sándor sorait idézi:
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
Egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.”
Most pedig elénk a szigetközi magyarnyelvi zöldség-és gyümölcscsemegefalatkákkal!
„Bab: veteménybab (Phaseolus vulgaris):. A szigetköziek egyik legfontosabb tápláléka. Nagyon régen borsónak is nevezték. Néhány érdekesebb fajtáját sorolok fel: guggonülő vagy guggos, sövín, bukor, egyszem, drót, hús, gyík, nímet, narancs, citrom, kíngyertya, banán, amerikai, (az 1954-es árvíz után kapták >>Colorado<< zsákokban), apáca (fekete-fehér foltos, vajai, barrancs, berrencs, békahéj, bözsi, feketehasú menyecske, kűbab, libamáj, máj, menyecske, cseresnye, cirmos, póka, vili, zsuzsi, pacsmag v. patymag, kurva és még sok más babnév hallható a piacon vagy a termelőknél. Többnyire némi magyarázatot is tudnak hozzá fűzni. Egészen régies a kaszaborsó fogalom, ezt talán a babhüvely kardszerű alakja is indokolta. "
(Amivel én találkoztam: az az egyszembab: ezt az iskola gyakorlókertjében ismertem meg – technikaórákon itt dolgoztunk-ültettük mindig-, egy szem fehér bab volt csak a hüvelyekben, amit imádtak a zsizsikek, de maga a bab igen jó ízű volt. Az amerikai babot vízkári babnak nevezte mama, mert 1954-ben kapták „AZ AMERIKAI NEP ADO MANYA” feliratú zsákokban, megenni. Vetettek is belőle, most is van a kertekben, apró tarkabab, ugyanígy a vajai is, ami a mi kertünkben bajai néven nőtt, de már nem ültetjük, mert az a fajta, amitől meg lehet fulladni, igazi fing@tó.)
„Borsó, ritkán bossó: kerti borsó (Pisum sativum): Itt is sok név van, pl. gömbölű, kardos,de a legérdekesebbek az eferdítettek, mint petiborsó, v. petriborsó (Petit provencal), vagy a kelvidám v. vidámkelborsó” (Na, ettől a „kelvidámtól” kész voltam, én is vidám lettem, hogy az oldalamat fogtam!)
Disznótök, paraszttök: tök (Cucurbita pepo). ….”Az istengyalulta tök, márvány- vagy zebratök díszes zöld-fehér héjú. …A selemtök, sapkanagytök (C. maxima) a sütőtök itteni neve… Az úritököt itt cérnatök, bukorfőzőtök, spárgo névvel illetik. Szólni kell még a patisszonról, amit a helyi agráregyetem kutatói honosítottak meg. Ufótök, csillagtök, tányértök elnevezést hallani.”
Gyingye, gyinnye: a dinnyék neve, a másik a görgő, sárga görgő.”
Káboszta: fejeskáposzta (Brassica oleracea var. capitata) Valamikor messze földön híres volt a szigetközi káposzta, még a századforduló után is dereglyén szállították a Dunán. A kertek végén külön helye volt a káposztának a víz közelében. >>Nagypínteken kő a palántot elűtetnyi, akkó nem lesz fírges<<. Ha nincs feje, akkor azt mondják, csak potrogója van. A savanyó káposzta szintén híres volt, a toroskáboszta elmaradhatatlan ünnepi étel.”
(Régen nagyszüleinknek is nagy káposztáskertje volt a Mosoni-Dunánál, a falu Gyermekkert nevű dűlőjében. Itt úgy öntözték a káposztát, hogy befogták először a lovakat a szekérbe, felraktak két jó nagy vizesrocskát, aztán tengelyig be a Dunába! Először megfürdették és lecsutakolták a hőségben megizzadt lovakat, majd megmerték a faedényeket vízzel, és azzal locsolták a káposztaágyást. Hat-nyolc kilós fejek is lettek, nem csak afféle kis „dizájn-káposzták”, mint ma. (Más dolog, hogy mit csinálnék egyszerre egy nyolc kilós káposztafejjel?) A potrogóról meg annyit, hogy azt potlohó néven nap mint nap hallani a kertekben mifelénk, és nem csak káposztára, hanem minden olyan növényre, ami nagyy lapukat hajt, de termést nemigen akar. Nekem is van potlohó patisszonom, meg karfiolom is…
Körti, körtefa: körte (Pyrus sativa). Az almával együtt a legszebben díszlő gyümölcs volt és ma is kedvelt. A körtének itt a környéken több, mint 70 nevét jegyeztem fel. Érési időt jelez az árpás-, búzás-, zabos-, köles-és rozsraérő körte, valamint a névnapokkal jelölt rókus-, lőrinc-, magdolna-, ilona-, istvánkirály-körte. Az árvízes körte az 1954-es árvíz után kapott csemeték révén terjedt el. Van vörösbélű bárányvérekörte, mucskos körte, daarázskörte, (belül darás), pöttöskörte, szögfűkörte, szalonnakörte, szotyáskörte, mízkörte, kalapácskörte, macskafej, a gyümölcs minőségére utalnak. Jellegzetes az idegen nevek magyarosítása, mint a zsiráfkörte (Giffard), a kapakörte, sőt klapkakörte (Clapp kedveltje), izompor(Isembart), gyulakörte (Guyot), boszkobaktya (Bosc), Sándor cár körte (Alexander) stb…”
Az árvizes körtét én vízkári körteként ismerem, van még egypár fa belőle a határban, korán érőkörtefajta, az árpával érővel egyszerre. Vízkári dióról is hallottam.
Ez a hat pont épp elég, ha bárkit is érdekel, még csemegézhetünk ezen az ízes témán!

2010. augusztus 22., vasárnap

Csoda, hogy megúsztuk!

Hülye szokásaim egyike az állandó olvasás. Könyvhegyek a vécében, a kredencben, a konyhaablak párkányán, az éjjeliszekrényen… Van sok, amibe még alig lapoztam bele idő híján, vagy meg mert nem volt olyan „kiolvasós” jellegű. Múltkor, hogy az egyik könyvespolcot pakolásztam, mert már dőltek kifelé az oda benyomorgatott kötetek, a kezembe került Simon Tibor - Seregélyes Tibor Növényismeret című könyve. Ez a Simon Tibor - Csapody Vera - féle Kis növényhatározó korszerűsített, fotós változata. Tesómtól kaptam szülinapomra még évekkel ezelőtt, de valahogy nemigen forgattam. Tegnap azonban nézegetni kezdtem, és feltűnt, hogy egyes növényismertetők mellé rózsaszín x-ek vannak jelként rakva. Némi lapozás után megtudtam a rózsaszín x jelentését: mérgező növény. És tátva maradt pici szám: rájöttem, hogy még a bejárati ajtó melletti kis virágoskert is bőségesen elég egy kiadós gyomormosáshoz. Tényleg csoda, hogy Hédivel mindketten megúsztuk a mérgezést, hiszen sok fűszálat, ismeretlen virágot elrágtunk, papsajtot megettünk! Számtalanszor kevertük itt apró korunkban a pisakását, boldogan kotyvasztva azokat a növényeket, amiket ha nem játszásiból, hanem igazából megkóstoltunk volna, megismerhettük volna a legjobb esetben is a Karolina kórház gumicsőnyeletési protokollját.
Pedig csak az aprócska virágos előkertünket veszem most szemügyre a szomszéd tűzfala mellett. Ez a kis parcella már kora tavasztól ontja a mérgeznivalókat! A vészes dolgok beazonosításában segítség Horst Altmann: Mérgező növények és állatok című könyve, ahol a méreghatás és az elsősegély is le van írva, sorai megfontolandók!
Már a kora tavasz is mérget tartogat nekünk dédelgetett kis hóvirágaim személyében. Ezek csak gyengén mérgezőek, mondja a könyv, alkaloidtartalmuk miatt. Ugyanúgy a fehér és sárga nárcisz is mérgező. Mérgük a narcisszin és likorin nevű anyagok, meg egy keserűanyag. Tipikus mérgezési ok gyerekeknél, hogy vöröshagyma helyett megeszik a virághagymát, ilyenről én magam is hallottam. Hatása hánytató, hashajtó, bőrizgató, mérgezési tünetei többfélék: a növény nedve a bőrt irritálja, hánytat, hasmenést, verejtékezést, zavartságot, bénulási tüneteket okoz.
Ki hinné, de mérges a pitypang is nagy mennyiségben! Bár gyógynövény, és virágjának ehető mivoltáról már írtam, szára és gyökere a taraxin nevű keserűanyagot tartalmazza, ami igen nagy adagban hányást, hasmenést okoz. Na, a kákicsból aztán van dögivel!
Ezek azonban csak a felvezetői a mérgeknek. A magasiskola csak most jön. Ez pedig kapásból a gyöngyvirággal indít, ami még a járda hézagaiból is előtör. A könyv szerint a növény minden része mérges, digitálisz-glikozidokat, konvallatoxint, konvallamarint, konvallozidot tartalmaz, továbbá szaponinokat és karotint. (Két utóbbi kivételével nem tudom, mik ezek az anyagok, nem hangzanak túl jól, bár valószínű ezeknek a kis dózisa miatt gyógynövény, szívizomserkentő is a gyöngyvirág). A legmérgezőbb a piros bogyó, de a levél, virágszár rágcsálása is mérgezhet. Nagy adagja hányást, hasmenést, zavartságot, szívritmuszavart okoz. A kontyvirágból is akad az udvarban, nagyon szereti a tűzfal sűrű árnyékát, tavasszal nagy lapukat növeszt. Méreganyaga az aroin, amit a bogyó, a friss levél és a gyökértörzs tartalmaz. A levelek savanykásak, a bogyók állítólag édeskések, és ezért különösen veszélyes. Szerencsére eddig már sok év óta sikerült mindig lefűnyíróznom, így a pirosra érő bogyók nem csalogatták Nyunyit, ezek után (hogy megtudtam, mérgesek) semmi esélyük se lesz a nyírással szemben! Hatása lokálisan izgató, nagyban meg bénítja a központi idegrendszert. Mérgezésekor a bőrrel érintkezve hólyagosodást okoz, megevés után hányást, hasmenést, görcsöket.
A szívvirágaim is mérgezőek, remegést, nyálzást, hányást okozhatnak. A csodatölcséreknek is minden része mérgező. Pedig belőlük számtalan van, vetés nélkül is kikelnek elszórt magjaikból. Jó tudni, mert Nyunyi rendszeresen szed belőlük! Az előkertben több mérgező hatású virág nincs, de mérgez maga a fű is. Nekem is sikerült egyszer már gabonamérgezést kapnom, igaz, nem éppen a fűtől, hanem a zabtól. Egy félig kaszált zabtáblába mentem bele hosszúnadrágban, és pár óra leforgása alatt csípőtől bokáig vörös, később nedvedző hólyagokkal lett teli a lábam, ezek csak két-három hét után tűntek el, jó sok kalcium és Fenistil után. A fűféléken levő szőrszálak meg toklászok törnek bele ilyenkor a bőrbe, masszív gyulladást okozva. Van olyan, akinek a fűnyírás után is megjelennek ezek a mérgezéses hólyagok. Ami meg a kert, udvar többi részét illeti, meg pláne tesóm díszkertjét: ott vannak ám az igazán gyilok dolgok! És a sziklakert, hajjaj! De ezek már külön posztok témái lesz, addig – és mindig - biztosan árgus szemmel figyelem kis leánykámat, nehogy egyet is megkóstoljon közülük.

2010. augusztus 20., péntek

Gyümölcsöző ötletek

Tegnap uzsi közben a Hangya újság Földmívelés mellékletének 1934-es kiskátéját tanulmányoztam. Három érdekes, gyümölcsös kérdés-feleletet találtam, amit úgy gondolom, érdemes közzétenni.
Az első:
Hogyan ismerhető fel, hogy a görögdinnye érett?
Kérdés: Kérem, sziveskedjen velem tudatni, hogy miként lehet a görögdinnyét biztosan fölismerni: mikor érett, anélkül, hogy meglékelje vagy roppantja a termelő, a kopogtatás sok esetben csak, a roppantás pedig káros.
Felelet: Az érett görögdinnye felismerése sokkal nehezebb s több gyakorlatot kíván, mint például a sárgadinnyéé. A görögdinnye érését a következő jelek alapján könnyen felismerheti még a kevésbé járatos személy is. A héj, mely legtöbbször hamvas, elveszti hamvasságát, fényesebb és világosabb színt mutat; ha az ember a dinnyét fölemeli, az ugyanolyan nagyságú éretlen dinnyénél könnyebb súlyú lesz; az érett dinnyén az éjjeli harmat nem áll meg, úgy, mint az éretlenen, kopogtatásra éles, kongó hangot ad. A terméshez legközelebb álló kacs (bajusz, mint ahogy egyes helyeken ismerik), elbarnul, megszárad. A héj nagyon kemény, s levakarva szép fehér, a köröm pl. nem megy bele; levágás után a szárból sárgás lé folyik ki, a szár belseje fehér; vízbetéve, az érett dinnye nem merül el, míg az éretlen a fenékig süllyed. Összenyomva az érett dinnye éleset roppan, reccsen, ez a módszer azonban az eltalálásnál hátrányos. Kezdő termesztőnek ajánlom gyakorlott szedő mellé állni s tőle eltanulni, mert egy bizonyos gyakorlat feltétlen szükséges.

A második:
Sárgadinnye indáinak földelése.
Kérdés: Sárgadinnyét vetettem 1000 öl területen és azt mondják, ha az indákat elföldelik, hogy gyökereket verjen, úgy gyorsabban neveli a dinnyét és sokat terem. Nem értek hozzá, kérném szíves tanácsukat.
Felelet: Bőséges dinnyetermésnek igenis egyik mesterfogása az indáknak nyirkos földdel való leföldelése, amely munkát tehát lehetőleg eső után kell végezni, amikor nyirkos földet kapunk. Ha az esőre hiába várunk s ha a talaj felülete száraz, mélyebbről kell nyirkos földet szedni. Az indák beföldelése azért jó, mert a beföldelt rész gyökeret ver és így a dinnyék jobban fejlődnek s több termés lesz. Későbben ezt a munkát még egyszer-kétszer meg kell ismételni, ami tulajdonképpen a kapálással kapcsolatos. Az indák lefoglalására szolgáló földet a főindákra s itt-ott a nagyobb levelekre tehetjük. Fenti célon kívül még az a rendeltetése ennek a földelésnek, hogy a szél össze ne kuszálja-forgassa az indákat.


A harmadik:
Vihar által megrongált gyümölcsfák helyrehozatala
Kérdés: Mult hó 25-én orkánszerű vihar vonult keresztül Irsa (Pest megye) község határában fekvő szőlőm és gyümölcsösöm területén. A vihar igen sok fát derékba tört, de legnagyobb részét többé-kevésbé ledöntötte, úgy, hogy azok kisebb-nagyobb szöget képezve a földön hevernek, vagy legalább is erősen elhajoltak. Tisztelettel kérem, szíveskedjék tanácsot adni arranézve, hogy ezeket a fákat meg lehetne-e menteni és mi volna a teendő?
Felelet: Az orkánszerű vihar, amely az Alföldön végigdúlt, sok helyen érzékeny károkat okozott a gyümölcsösökben. Az ön fiatal fáit jórészt helyrehozhatja és megmentheti oly módon, hogy ősszel – lombhullatás után – arról az oldalról, amely felől a fák dőltek, a gyökereket ásóval megkeresi, azok körül a földet kiszedi és a fát visszanyomja, lehetőleg az eredeti állásába s a gyökerek közét apró földdel, karóval kitölti. A visszatömködött földet érett, apró trágyával szórja meg. Hogy a jövő évben netán megismétlődő vihar, vagy az őszi-tavaszi esőzés folytán meglazult talajból a szél a fákat ismét ki ne mozgathassa, okvetlen meg kell valamely módon biztosítani azokat. Legegyszerűbb az a mód, amidőn a koronaágak s a törzs találkozási helyén a fát erős mankószerű támasztó-cölöppel látjuk el. A támasztó-cölöp alatt nagyobb lapos kő van, azt tehát a földbe ásni felesleges. Ily támasztó-villát vagy mankót több oldalára is tehetünk. Az ilyen megmozgatott fának következő tavasszal és nyáron jobban kedvezünk, tavasszal trágyalével, nyári szárazság esetén vízzel többször megöntözzük.

Hát nem úsztam meg!

Bizony, nem kegyelmezett a természet a paradicsomjaimnak! A paradicsomágyás külseje nem igazán megnyerő…
A leveleken, szárakon feltűntek a jól ismert feketés-barnás foltok,


a terméseken meg azok az olajosbarna horpadások.
Hát ezek szerint a rézhuzal önmagában a paradicsomvész ellen nem segít, vagy én bénáztam el? A drótozatlan paradicsom éppen olyan beteg, mint a drótos. Árnyalja a képet, hogy a paradicsom három ágyásban van: húsz tő a kert elejében, tíz középen, a többi a kert hátulja felé. Utóbbiak között egyetlen beteg növényt találtam.
Így permeteznem kellett. Sokat kellett várnom a megfelelő időre, mert záporos napok jártak. A permetlékeverék állt 2, 5 %-os Championból, hozzáadva némi Nonit, meg nyomelemes lombtrágya. Tavaly ugyanis azt tapasztaltam, hogy a paradicsomtövek fertőzés utáni újbóli megerősödésénél igen sokat segített a táp. A permetezéshez most hozzákészültem, nem úgy, mint tavaly, hogy lesz ami lesz alapon odaspricceltem. Mindent eltüntettem, ami nem oda való: beteg leveleket, terméseket (ezek mentek az égetőhelyre). Kiszedtem az összes gazt, körbekapáltam a placcot, hogy lehessen mozogni, végül a karózás kötéseit is megemeltem, hogy a termések ne feküdjenek a földön. Így úsztattam meg jól a növényeket a rezes lében. Úgy néztem ma reggel, hogy a fertőzés terjedése megállt.

Ettől függetlenül még nem hagyok fel a rézdrótozással. Lisztharmatot ugyanis nem láttam a növényeken, pedig az korábban nemegyszer előfordult. Jövőre radikális vetésforgózást is tervezek: a paradicsomok az 1200 m2 egészen más sarkába kerülnek majd, ahol a talaj nem fertőzött. Szerintem ugyanis az is terjeszthette a fertőzést, hogy az egyik paradicsomágyás egy része a tavalyi, fertőzött helyén van.

Összegezve: a paradicsomon extra termés mutatkozott, a fitoftóra megjelent, de a tavaly-tavalyelőtthöz képest fele annyit permeteztem. Tavaly ilyenkor már a 3. adagnál tartottam. A beszúrt drótok pedig nagyon picik voltak, és szerintem több tőben nyom nélkül felszívódhattak, mert helyüket sem találtam. Azonban permetezni muszáj, idén még egy deci paradicsomlevet és egy üveg ketchupöt se tettem el! És mivelhogy a sárga paradicsomjaim csodabően teremnek, citromsárga ketchupöt is akarok csinálni. Nem engedhetem, hogy tönkremenjenek.
A rézdrótozás azonban más okból sem leírható. Mohikán ubit vetettem, két turnusban, hogy a nyár hosszán el legyünk látva ropogtatnivalóval, és télire is bőven jusson. A Mohikánnak pedig legalább részben ki kellene bírnia a peronoszpóra betegséget, de sárgulni kezdett. És nemcsak nálunk, hanem a szomszédban is. Ott permeteztek ( hogy mivel, nem tudom), mégis meglehetősen lerohadt. A betegség nálunk is egyre több levelet tönkretett, de permetezni nem tudtam, mert folyton esett, és az uborkát nem hálón, hanem mulcsos földön neveltem. Végül a drótszúrás mellett döntöttem. A peronoszpóra pedig lényegesen gyengülni kezdett, sőt megállt.

Éles a kontraszt a szomszédság lerohadt Mohikánjai és a sajátjaim közt. Az uborka minőségén pedig sokat javított a megemelés, háló helyett. Az emelőhuzal támjaként termő takarmánykukorica-sor szolgál, ezt egy másik kertben figyeltem ki. A drót a sárgadinnyén is segített: rajta is megjelent a betegség. Peronoszpóra-rezisztens sárgadinnyemag meg elvileg nincs, mint az uborkánál. A sárguló levélfoltok megjelenésekor beszúrtam a drótot, a dinnye egészséges maradt! Egyértelmű tapasztalatokat, azt hiszem, csak a jövő év ad majd, amikor újraindítom a kísérletet. Valamiféle távlatot azonban nyitott ez a technika: kígyóuborkát akarok nevelni permetezés nélkül, illetve finomabb uborkákat, mint a Mohikán, mert ez eléggé tüskés. És akkor a dinnyékről még nem is beszéltünk! Itt a huzal - talán kimondhatom - úgy tűnik, használt.
Szóval nem tudok egyértelműen állást foglalni a drót hasznos vagy haszontalan mivoltáról egy termésszezonban!

2010. augusztus 14., szombat

Voraus Makoschkalatsch

Az idei mákos kísérlet a végéhez közeledik. Korábban már részletesen írtam a rég elfeledett mákültetéssel kapcsolatban felbukkant gondokról, a ritkításról, a máktokbarkóról. Ez is elmúlt, a gubók megbarnultak, bennük zizegve koppantak a szemek, ha megráztuk azokat: megértek.
Múlt héten Nyunyi – Isten bizony teljesen egyedül! – levagdosta a mákfejeket, és kiteregette száradni a melléképületbe. Tegnapelőtt már kellően megszikkadtak a gubók, így belefogtunk a fejtésbe.
A gubók tartalmát még kilométer választja el attól, hogy étkezési máknak lehessen nevezni. Szerencsére kicsi korunkban nekem is, Hédinek is volt alkalmunk megismerni a máktisztítás folyamatát. Nagymamánk ugyanis nagy darabokon termelt a háztájiban mákot, piaci eladásra vagy húsz-huszonöt évvel ezelőtt, mivel a mák akkor hiánycikknek számított. Az emberek – és pláne a gyerekek – kapitalista csökevény gyomra viszont mákostészta és pozsonyi kifli után kiáltott, ezért a háztájiban jobbára mák meg uborka volt, ezzel jól lehetett keresni. Július-augusztusban mindig mentünk nyaralni mamához, ahol a mákfejtésben mi is aktívan részt vettünk. A mák kitisztítása a nagy mennyiségnél így zajlott:
Először is a gubókat necczsákba szedte mama száraz időben, és a zsákban hagyta kiszáradni. Utána a legszebb, legegészségesebb mákfejekből kifogta a jövő évi vetnivalót. Utána a gubókat elosztottuk nagy edényekbe: lavórba, kisteknőbe, nagytepsibe. Ebből mindenki kapott egyet, meg egy éles kést, és vagdoshattuk ki a tokokat, a szemeket meg önthettük az edénybe. Ez a művelet napokig tartott, reggeltől estig, megszakítva ebédszünettel – mákos rétessel. A kifejtett mákszemekbe mindig belenyalakodtunk, de szigorú szidást kaptunk miatta: ha valaki sok nyers mákot eszik, bélcsavarodásban akár meg is halhat! A sok mákfejtést azonban nem untuk meg. Afféle modern kori fonó-feelingje volt a munkának: esténként átjöttek a kereszttesóink, a szomszéd. Kiültünk a homályosodó alkonyban az utcai padra, aki nem fért oda, az hozta a fejőszéket, sámlit, és mindenki csak fejtett, fejtett. A szúnyogok irdatlanul csíptek, a háttérben halkan szólt a Danubius rádió németül, még a 100.5 frekvencián, majd a hajadon korú Geszti Péterrel elkezdődött az esti slágerlista. De senki se figyelt oda rá, mert hallgattuk a régi történeteket Zseli égéséről, az 1954-es árvízről, gálickő-, lúgkő-és Hungazin - ivó öngyilkosjelöltekről, eltűntekről és az ásványrárói temetői kísértetről, szóval csupa érdekességről, amitől aztán minekünk, gyerekeknek még vagy két hétig garantáltan rémálmaink voltak. De akkor is olyan jó volt! Mindazonáltal akkor is figyelni kellett, hogy bele ne állítsuk a kést a kezünkbe, meg hogy a kukacos mákot be ne borítsuk a tiszta közé. Érdekes, hogy volt néhány gubó mindig, amelyben fehérek voltak a szemek, de az íze pont olyan volt, mint a kéké.
Amikor aztán már csak a kék mákszemek maradtak, megkezdődhetett az érdemi tisztítás. Ez először szelelésből állt. A mákot markonként szórtuk egyik edényből a másikba, és a jó kis óvári szél elvitte belőle a szemeteket, amik a mákgubó belső hártyáiból kerültek a mákba. Utána kirostáltuk: volt mamának egy nagy, kerek mákrostája, nagyon apró lyukú. Rostáláskor a lyukakon a kifejletlen, szemétszerű mákszemeknek volt illendő kihullani. Az ép mákszemek nem fértek át. Rostálás közben még a mák tetejére feljöttek a még esetleg benne levő gubótörmelékek, ezt kézzel csipedtük ki.
Az utolsó előtti fázis volt a mosás. A mosáskor a víz tetejére feljött a maradék piszok, amit le lehetett önteni. Az így teljesen megtisztult mákot még nagy, fehér abrosszal bélelt vastepsiben ki kellett szárítani a tűző napon, amíg egyformán szürkéskék nem lett. Ha ilyenkor esni kezdett, akkor a sparheltben is szárogattuk, de a napszikkasztott mák volt az igazi. Ez mehetett eladásra, a tisztaságára senki se tehetett kifogást.
Eddig én még csak a kifejtésig jutottam el. Voltak hibátlan fejek, de amiket megszúrt a barkó, belülről ilyen undorítóan néztek ki: Kiszelelni nem tudtam, mert a jó kis óvári szél meg se rezdült, csak a tegnap éjjeli viharban, az meg nem a legjobb máktisztító idő. A rostálás ki fog maradni rosta híján – bár ez az én mennyiségemnél annyira nem is létkérdés. Mosni viszont szükséges lesz, és a jó melegben szépen ki is fog száradni. Olyan másfél kiló lett a végeredmény, ami nem tűnik egy hatalmas adagnak, viszont az éves szükségletet betakarja. Azonban mégse vagyok nyugodt. Piszkálja a fantáziámat az őszi mák, meg a téli vetés… Nem a máktokbarkónak akarok termelni, sokallom a beteg gubók mennyiségét. Talán tesóm nem lesz haragos, ha terveket kovácsolok a kertjével kapcsolatban, ahol nem lesz ősszel szántás, és ott próbálkozhatok ilyesmikkel.

2010. augusztus 8., vasárnap

Augusztus második hétvégéje is eljött,

... és az idő meg hűvös-esősbe fordult. Ilyen se volt még: a keddi napon kívül egyáltalán nem voltam a kertben, csak tegnap, és akkor is csak azért, hogy zöldségeket szedjek a kajához.
Bár egy kertben mindig van tennivaló, most valahogy nem hiányzott, hogy bármit is csináljak. Meg is tehettem, mert a radikálisan nagy gyomlálásokat a hagymaszüret okán már megejtettük, igazából kapálnivaló meg egy kis másodvetnivaló lenne, de az sem oyan égető. Csak a krumpli áll ivarig érő gazban, de az már hamarosan úgyis fel lesz szedve, és akkor a gaz is kikerül az ágyásából, úgyhogy nem töröm magam ott halálra a gyomlálással.
Az egy, ami halaszthatatlan volt, az a mákszüret. Nem lett egy világszám a termés, de amennyi nekünk kell, annyi éppen lett. Nyunyi szedte le a mákgubókat a cuki metszőollóval, amit azzal a lendülettel, hogy ő használja, a sajátjának nyilvánított.
A paradicsom nem rothad, viszont az esőben felázott földben a jó mélyre levert karók se tudták megtartani a terméssel teli növényeket, és két tő kifordult a földből, kifeküdtek. Ezeket majd támogathatom fel. Végre megindult az érés, ehetjük kedvünkre.
Az első paprikák is beértek, csemegekukorica is van, megnyílt a nyári bőségszaru. A peronoszpóra nem terjedt tovább az uborkán, Hála Istennek, bár vannak beteg levelek. Újak azonban nem fertőződtek el. (A nem rezisztens fajták a szomszéd kertekben piszokul néznek ki.)
A héten már megtisztogathatom és betárazhatom télre a megszáradt vöröshagymákat. Itt a mákfejtés ideje is - ezt majd egy külön bejegyzésben fogom vesézni. Gyomlálni kell, meg kapálni, de ez nem újdonság, mint ahogy az esedékes fűnyírás se. Tesóm kertjében is akarok rendezkedni- nála lesznek az áttelelő zöldségek, saláta, spenót, leveles kel. Egy kis másodvetnivaló is akad még. Nagy kerti projektek nem lesznek a héten, csak a szokott tempójú kerti munka, és másodvetéskeléslesés meg terméssasolás.
Végül 67. kedves olvasónkat, Halász Zsókát szeretnénk üdvözölni ezzel a balatoni tájképpel!

Kisasszony havi jótanácsok a Magyar Házi Gazdaszszonyban

Kisasszony (Augustus) hava
1.) A’Lennek és Kendernek töretése, és tiloltatása ezen hónapban legmulhatatlanabb foglalatossága legyen a’ Gazdaszszonynak.
2.) Legtöbb ideje van a’ Gazdaszszonynak ezen Hónapban a’ varrásra, száraztészta tsinálásra, ’s a’t. tehát azt folytassa.
3.) Már a’ múlt hónapban megszedett Boldogaszszony szilva ezen időre a’ hordókban megérett, a’ mellyet mihelyt észre vesz a’ Gazdaszszony, az égetéshez hozzá fogjon; külömben ha a’ szilva törköly annyira megforr, hogy etzet szagot gőzölki magából; felével is kevesebb pálinkája fog tsepegni. Ezt a’ Házi szükségre való és konyhabeli Égetésről kell érteni. Itt égetik a G. Asszonyok a’ Meggyet is ki.
4.) Nagy Aszszony nap körűl a’ Tyúkok még egyszer elkezdenek tojni, azértis az e’kori, mint késő tojásokat télre el kell tenni búzába vagy rozsba, de ollyan Szobapadlására, a’melly télbe nem fülik. Itt minden egyéb mesterség nélkül legjobban megmaradnak.
5.) A’ plántált Vereshagymának szárai megsárgúlván, arra emlékeztetik a’ Gazdaszszonyt, hogy azt a’ földből ki kel már ásatni. De egyszersmind az őszi palántákat is el kelletik most plántálni, sőt meg is porhálni, ha megfoganzottak.
6.) Idején van az olyan Gazdaszszonynak karalábja, fejes, és kelkáposztája, a’ ki ezen Hónap végével veti, és October elején elplántálván télen által kinthagyja a’ kertben. Sőt a’ Tzikoria és Endívia vetésnek is most van az ideje. E’ még October végére megbokrosodik, és télre ellehet rakni.
7.) Többféle körtvély nemek mennek tökélletességre, el ne mulassa a’ Gazdaszszony az arra valókat Liktáriomnak megszárogatni, és a’ felesleg valót a’ téli szükségre megaszalni, ’s félretenni.
8.) A’ durántzi, és hosszú vagy berzentzei szilva is kezdi a férgesit hullatni: ezt tehát a’ Gazdaszszony a’ Cselédekkel szedesse hordókra, és Ősszel égesse ki a’ konyhában kevesenként.
9.) Az ugorkás tonnákat megabrontsoltatván az télre valót kel beléjek eltenni.
10.) A’ nyomtatás és tséplésis elkezdetvén, szükséges a’ felezetet vagy otsút, és rostaallyát meggyűjteni, és a’ baromfiak számára eltenni. A’ télihagyás malatzok is jó neven veszik ezt a’ gondosságot.
11.) Augustus utolsó hétjében a’ kiásott Sáfrány hagymát újjra el kel ültetni. Igy az Octoberben fog virágozni.
12.) A’ káposztát most ismét meg kelletik kapáltatni, töltetni, és az alsó leveleket a’ teheneknek naponként szedetni, és a’ Dohányból, a’ mi érett, leszaggatni, füllőbe rakni, és pórékra füzvén, megszáraztani.
13.) Az Üröm, kerti, és jó féle seprőszedesnek most lévén ideje, a’ Gazdasszony ezt is szedessen, ’s a’ mihez ingyen juthat, ne vegye pénzen.
14.) A’ Vargánya avagy Tinóorrúgomba ezen, ’s a’ múlt hónapi esőzések után szokott teremni. Ebből kel tehát a télre valót száraztani.
15.) Még a’ napok melegek, és hoszszabbak, az ágyi ruhák és öltözetek kiszellőztetését, varrást szabást, fonni valók kivonását, száraz tészta tsinálást, tisztogatást, ’s a’ t. tovább kelletik folytatni, ’s a’ fözelékeket, úgymint Lentsét és borsót beszerezni.