Még néhány gyöngyharmatcsepp

Tehát járjunk tovább szigetközi nyelvünk gyöngyharmatcseppjein újra Kovács Antal vezetésével! Ismét csak pár szösszenetet, címszót szeretnék kiemelni, amihez én is hozzá tudok tenni valamit.

"Óma: alma (Malus domestica). Nagyon népszerű a Szigetközben minden fajtája, s hogy milyen régóta, arról a régies nevek és a feljegyzések tanúskodnak. Áprilisban virágoznak a fák és június végén már érik az első, a szentiványi óma, majd sorba a többi nyári alma, ősszel és télen is van minden időszaknak jellegzetes fajtája. Nem lehet teljes az almanevek ismertetése, hiszen 80-nál többet gyűjtöttem össze, csak az érdekesebbekről számolok be. Aranygránát, ranétóma, kanadai granét a Cox narancs renet elváltoztatott neve (népi etimológia), asztragáni piros, hammasóma (viaszos) v. bársonyóma, bálindóma, törökóma, bosznyákóma, cidri, csörgőóma (magjai érett állapotban zörögnek a magházban), csücsösóma, emberálló vagy emberéllő óma november, december hónapokig áll el, ensz-rozmaring a nagy gyümölcsszakértő és kertész Entz Ferenc nevét viseli (népi etimológia); az eperóma, téli eperóma és himpéróma (himpér=a málna régies német eredetű neve) pirosak; a funtosóma termései súlyosak, a 0,5 kg-ot is elérhetik, azaz 1 fontot. Erre is és a Vilma hercegnő ómára is panaszkodnak: >> Ki köllött vágnyi, mert ágai hegyette nyőttek a hásztetőnek, ha egy óma ráesett, mingyá legyütt nyóc-tíz cserép.<<

Hát, rengeteg fajta. Kicsi koromban a határban nekünk is volt egy vén aranyranettfánk, a gyümölcse októberben érett, az íze egész más volt, mint azé a kb. 3-féle almáé, ami most kapható. Emlékezetes volt ez a fa számomra azért is, mert ezen tanultam fára mászni. Alacsony törzsű fa volt, vastag alsó ágakkal, és én, nagyfenekű gyerekként is átélhettem rajta a famászás sikerélményét. Egy Jonatán fával állt párban, de mivel azt senki se gondozta, túl sok termése nem volt. Én az ízét se szerettem. Keresztszüleinknél volt egy piros fontos, annak tényleg akkora piros-zöld termései voltak, hogy képesek voltak a fa alatt levő disznóól tetejének a paláját berepeszteni. Iszonyat savanyúak voltak, magában megenni még teljesen éretten se lehetett ezeket az almákat, viszont rétesbe ideálisak voltak. Mindig mákfejtésre értek be, az ekkori mákosrétest kellemesen lazította a savanykás alma. És az is jó volt, hogy hat szál réteshez nem kellett félnapszám almát pucolgatni, tíz darabból kijött a két tepsi. Emellett volt egy másik fa is, ami ugyanekkor érett ugyanilyen piros, de kisebb gyümölcsöket, azok édes-kásásak voltak, csak pár hétig álltak el. Faltuk is ezeket nyakló nélkül. Sajnos már ezek a fák sincsenek meg.

Anyósoméknál azonban a húsvéti rozmaring öreg, hatalmas fája szépen terem. Érdekes fa, csak minden második évben hoz gyümölcsöket, de igen bőven. (Idén 2. év van!) Azért húsvéti, mert gyümölcsei a terméstől számítva következő év húsvétjáig el kell, hogy álljanak, szóval sárga téli alma. Piacokon néha lehet még látni ezt a fajtát. A barázdásóma a Starking, ezt bütykös-, sőt bütyialmának is nevezik. (Régi almafajtákról itt. )

Régen volt Rajkán egy almaültetvény, és iskolai tanulmányi gyakorlat címén minden évben ősszel ott szedtük az almát, hatodiktól felfelé. A tsz adott ingyenbuszt, és mi, gyerekek szüreteltük a gyümölcsöt, iskolai szervezésben, iskolaidő alatt, rendes bérért. Ma ez már elképzelhetetlen, gyermekmunka, nem veszi be az APEH gyomra abcúg stb... Pedig sokkal jobb volt ez, mint a tanulmányi kirándulás, ahol minden évben Porván hallgathattuk a földrajztanár kötelező tanmeséit a kőzetek keletkezéséről, aztán csúszhattunk-mászhattunk a vizes köveken, és ezért még fizettek a szüleink, mint a katonatiszt. Bezzeg az almázás után! A pár napért 730 forintot kaptam, királyság! Az akkor annyit ért, mint ma kb 10 000 Ft. Minden gyerek akkor vett magának Tetrist meg kazettákat, menő cuccokat. De térjünk vissza a könyvecskénkhez!

Petrezsi, petrezsil, petrezsiromgyükér, gyükér, zőccség: petrezselyem (Petroselium crispum). >> Zőccsíggé jár kofákonnyi<< - mondják arra, aki a piacra viszi. A zöldség kötegeit pétlinek hívják.
A petrezselymet hallani még a szomszéd kertekben is itt minálunk petrezsírnak is, de csak a levelét. "Már megint lisztharmatos ez a büdös petrezsír, pedig most vágtam vissza", mérgelődött múltkor az egyik közeli kertszomszéd.

Soláto, ződ saláto, seláto: fejes saláta (Lactuca sativa var. capitata). A királnő saláta kissé >> pirhonyagos<<, elszíneződött, a harmatsaláta >>ződ, víkony, mint a harmat<<, a telelősaláta >> pelántáját ősszel ültetik<<, a franciasaláta levele a >>tőfa leveléhez hasonlít, a típősaláta nem fejleszt fejet, a leveleit tépkedik a szárról, és még sok egyéb fajta ismert.
Na, itt "lehidaltam" mondanám, ha itt akarnám nyomni a zsírtrendi dumát. Inkább azt mondom, szájtátásig elcsodálkoztam. A több, mint harminc évvel ezelőtti fajtaválaszték szinte teljesen azonos a maival, azokkal a fajtákkal, amiket feláras újdonságként adnak a vetőmagboltokban.

Vöröshajma: vöröshagyma (Allium cepa). A szigetközi konyhának is nélkülözhetetlen anyaga, makóit és zittait említenek. Makkhagymának a magnak meghagyottat mondják. A kékhajmát (lila) étkezéshez használják nyersen. Érdekes, hogy a hagymafüzért - fokhagymából is - koszorúnak hívják, de egy-két helyen fentőnek. Hagymahéjjal festették a pirostojást húsvétra. Van egy népi orvoslási adat is: >>Fülfájáskó, ha erősen lüktet, meleg leforrázott vöröshajmát kő a fülre rákötni, de arra, amejjik nem szaggat. <<>> Én a ződhagyma szárát nem dobom el, megfőzöm teának, azzal öntözöm a növényeket tetvek ellen. Ilyet kő hasznányi, nem aszt a sok vegyszert.<<

Makkhagymát én is akartam nevelni a Fertődi ezüstfehérből, de nem volt benne mag. Ez a népi orvoslási mód kicsit hókuszpókusz Nagyváthy János ide illő szavaival "bába lelte babona", de mama tényleg - álítólag hatásosan - csinált egy orvosszert köhögős-hörtyögős megfázásra. Kis zsírban ledunsztolt sok hagymát, felöntötte forró tejjel, és ezt kellett iszogatnia a páciensnek, nevezetesen unokatesónk férjének. Állítólag használt is, és lilahagymából a színe kellemes lilásrózsaszín. Így valami szépsége van a gyógyitalnak, ha már az íze nyomasztó...

A virágok, vadnövények, gabonafélék, állatok még meg sem említtettek, egy-két rövidke posztot alkalmanként még - úgy gondolom - megérdemelnek, ezért később is felütöm még itt virtuálisan ezt a kis könyvecskét.

Véget ér lassan a nyár...

... de a kert nem mutat kifejezetten őszies képet, néhány növény most fordult termőre.
Tavaly ilyenkor előbbre voltunk sok kertiveteménnyel. Például: ilyenkor már volt kifejtős korú tűzbab, idén még nincs, majd csak kukoricaszedésre lesz. A másodvetett zöldbabot még nem is lehet szedni, és az annyi gonddal nevelt paprikáim még csak most kezdenek teremni. Tizenegy hónappal ezelőtt ilyenkor már ott soroltak a spejzban az olajos-ecetespaprikás üvegek. Nincsen se pagodakarfiol, se brokkoli, csak nagy "potlohók". Tulajdonképpen ha belegondolok, idén sok mindenből elég gyatra lett a termés a tavalyihoz képest. Sok paradicsom tönkrement, alig van paprika, a borsó igen szerényen kelt, a káposztafélék is rosszul indultak, a bab egy részét lerágta a csiga, a jégverés se tett jót. A krumpli és a csemegekukorica se szerepelt fényesen. És pont ezek azok, amikből rengeteg fogy! A tavalyit azonban messze verte az uborkatermés, és a hagyma, kifejtőbab is lesz jócskán. A zeller és a póré is jó lesz, nagyon szép lett a saláta, és életképes, nem lisztharmatos a petrezselyem, sárgarépa. Így a gyökér-és hagymafélék szerepelnek szépen. A kísérleti darabok közül nagy várakozással tekintek a kínai kel, az áttelelő saláta és a kilométerbab termésére. Kíváncsi vagyok, hogy mit mutat fel az elkövetkezendő hetekben a lassan termést kötő zöldborsó. Vajbab már biztos lesz, bár még túl gyenge az evéshez.

A kertnek csak egy pontja botrányosan gazos, és ez a felszedésre váró krumpliágyás. És már ez is eredmény! A többi darabokon is vannak pörjék, paréjok, de ezek a maguk csekély huszonöt centijeikkel és lágy szárukkal kismiskák tavalyhoz képest. Nincsenek méternagyságú darabok, fás-karós szárral, magontó hajtásokkal. Sikerült azt is kiküszöbölni, hogy az acat kivirágozzon, magokat növelve és elszórva. Ahogy a magágyat csináltam a reteknek, leveles kelnek és őszi dughagymának, észrevettem azt is, hogy a perjék megritkultak, gyökereik sekélyebben vannak, könnyebb volt kipucolni az ágyást. A gyomszárakat is sikerült lehordani, elégetni.

Egy - két ilyen takarítandó parcella van, bár csak hellyel- közzel gyomlálgatok rajtuk, őszre kelve már nem olyan vad tempóban nőnek a gazok. Ahova lehet, még próbálok vetni, hiszen a vetett ágyások - még ha csak kicsit is- a későbbiekben is azért több művelést kapnak, mint az üresen állók. És ha idén kevesebb a gaz, jövőre még kevesebb lesz! Tulajdonképpen már hat éve próbálom így visszaszorítani a hajdan mindent ellepő gyomtengert, és most tudom azt mondani, hogy érdemi eredménye látszik.

A héten be szeretném vetni a magágyakat, a leszedett terméseket befőzni, a másodvetéseket ápolgatni, és a krupliszedést is megkezdhetjük. Gigacukkinik és patisszonok megint nagy számban nőttek, ezeket le kell szednem és tyúkkajává aprogatnom, hogy újra teremni kezdjenek a tövek.

Egyébként ilyenkor olyan a kert, mint valami bőségszaru: szinte mindent megtalálok benne, amire gusztusom van, így könnyű kitalálni a heti menüt.

És nem tudok betelni kis hétköznapi gyönyörűimmel, szerény kis legényfogóimmal. Kicsi csak az ágyásuk idén, rosszul keltek, megverte őket a jég, de kárpótoltak dús virágzásukkal. Érdekes, hogy tavaly, amikor a magokat megszedtem róluk egy nagy papírdobozba, a legszebb, legérdekesebb színeket: élénkpirosat, bordósat, narancsszínűt válogattam ki magnak, nem a közönséges rózsaszíneket. Ehhez képest újra csak a rózsaszín az uralkodó, de feltűnt benne rózsaszín-fehér csíkos, és sárga-piros is, ilyenek tavaly egyáltalán nem is nőttek! Érdekes ez az öröklődés! Idén ezekből a tarkákból is jócskán szedek, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük jövő nyárra.

És most már nem hagyhatjuk ki a köszöntő-blogajánlót sem, hiszen három új olvasónk van!

Egyikük, Timi, hozzánk hasonló buzgalommal - és szerintem sokkal nagyobb fegyelemmel - műveli gondosan a kertjét, Micit, aki szintén a vidéki élet kedvelője, és Adriennt. Köszöntse őket ez a szép szitakötő kettőnkön kívül.

Apropó szitakötő! Idén mintha szitakötő-tanyává változott volna a kert. Korábban mindig csak a Duna-, de főleg a Lajta-parton láttam annyira sok és annyiféle szitakötőt tanyázni, mint most a kertjeinkben. A végén talán még szárazföldi szitakötőink is lesznek? :-)

Antiketchup és körtemisungkompót

Már megint szembe megyek önmagammal - és tesómmal is. Blogírásunk gyermekkorában ugyanis megegyeztünk: igyekszünk témánál maradva nem átcsúszni a gasztroblogok világába, bár nagy volt néha a kísértés. Csak néhány érdekesebb dologgal meg sógorom mérnöki süteményreceptjeivel tettünk kivételt. De az evészetet nem lehet teljesen kiküszöbölni, hiszen azért termelünk, hogy együnk.

De térjünk a lényegre. A héten befőztem uborkát, ketchupöt és körtebefőttet. Az uborkaeltevésen nincs mit cifrázni. A ketchupgyártásnak azonban volt egy kis pikantériája, nevezetesen az, hogy teljesen sárga paradicsomból készült. Ez a fajta valahogy jobban bírta a rothadást, és igen bőven terem, termett, ebből volt a legtöbb, másfelől meg piszkált a kisördög: a ketchup olyan citromsárga marad a befőzés végére, mint az alapanyaga?

A recept a tavaly bevált, ezen nem variáltam, csak annyi, hogy a piros paradicsompaprika helyett szereztem narancssárgát, hagymából meg a Fertődi ezüstfehéret tettem bele, ennek még fehérebb a húsa. A fövő massza tényleg citromsárga volt, de az "eljárás" végére megsötétedett, narancsossá vált, végül olyan színű és állagú lett, mint egy jól sikerült, világos baracklekvár. Szóval nem ketchupszínű. Mindazonáltal még melegen ki kellett az egyik üveget bontanom, mert a ded hangosan követelte az "anyaketchupos"-vajas kenyeret vacsorára. Ha nem lenne rajta uborka, inkább lekváros kenyérnek lehetne nézni.

A körtekompótról: ez valójában kényszereltevés volt: hiába kötöttük és támasztottuk fel a körtefa terméssel teli ágait, a súlyos gyümölcsöket így se bírták el a viharban, letörtek. (Szerencsére nem voltak túl nagyok az ágak.) A körte rajtuk még nem volt teljesen érett és édes, hanem olyan befőzőállagú, fehéres magházzal, zöldes héjjal.

A körtét megpucoltuk, előszedtük a - négybetűs lakberendezési áruházban tucatjával árult - cikkezőt, aminek kb. 10 perc haználat után letörtek a fülei. A fülmaradványok miatt azonban használhatatlanná vált. Ekkor Lacinak elfutott a méreg, előkapta a kisflexet, levágta a fülcsonkokat, még meg is csiszolta a helyüket, így immáron fül nélkül, de újra használhatóvá vált a "cejg".

A recept tiszta tolvajlás Anditól, Csincsillától, Makkától: hajigáltam a szirupba - csak mértékkel - cukrot, citromot, narancsot, gyömbérdarabot, vaníliát, fahéjat, szegfűszeget és egy csepp ánizst. Kellemes, de nem fojtogató ízű szirup lett a vége, meg 12 üveg befőtt. De még rengeteg körte van a fán.

Lesz még eltennivaló, mert csak uborkából tettünk el a télre elegendő adagot. Nincs még vegyes savanyúság, ecetes paprika, hagymás uborka, rázott, csipkeszörp, és még sorolhatnám. Azonban jó elgyönyörködni a teli üvegekben, bár sok velük a munka. És milyen jó előszedni télen ezeket a hazai falatokat akkor, amikor az embernek gusztusa támad rájuk, azt meg kár külön elemezgetni!

Tavaszra hajazna....

... a kertjeink mai összképe, két okból is. Egyfelől: a késői másodvetések jó része szépen sikerült, kikelt, és pont úgy teli van jópár ágyás az előtörő csíranövényekkel, mint március-áprilisban.

Például az őszi megevésre vetett jégsaláta kisebbik ágyása így fest:

Nálam a lollo bionda Amszterdami sárgarépával vegyesen vettetett, még a nagy hőségben. Azt hittem, hogy ez tényleg TUTIRA nem kel ki, de csalódnom kellett, szerencsére kellemesen: a saliból tegnap már tudtam szedni.A Francia reggeli retek tavaly ősszel szebb, nagyobb és egészségesebb lett, mint tavasszal. Az éjjeli dús harmatok, hűvösödő nappalok a bolháknak nem tesznek jót, a retek föld alatti gumóinak annál inkább. Hédi kertjében ilyen sűrű, nekem még elvetni se volt időm, bár a magágy már készen áll. Még nem késtem el vele szerencsére.A spenótot csak ilyenkor vetjük, a Matador áttelelő fajtát. Ez egy adag spenótot még hajt őszre, aztán még egy adagot tavaszra, májusra magszárba megy. Nyáron meg nem spenótozunk, van más zöldség, de a hűvös szezonban nagyon jók friss levelei. Ez is még vethető.

Idén próbálkoztam először a kínai kellel, a vetőmagboltban adtak egy 58 nap tenyészidejű fajtát (vagy ötvennégy?), és úgy gondoltam, ez még belefér az ősz első hónapjaiba. Most palántázós nagyságú, szét kell ültetni.

Nyárelőt idéz a lassan termőre forduló vajbab, és hip-hip-hurrá, sikerült! a nem csodaóriás, a vihar által kicsit keresztbe kifektetett zöldborsó. Rekordtermés nem lesz, de csemegézni fincsi! Dughagymát is ültettem, meg petrezselymet, azok még a földben "gondolkoznak". Örülök a jól sikerült másodterményeknek, ezek a felvezetői nagy tervemnek: hogy áttelelő zöldségekkel télen és kora tavasszal is legalább részben friss, vitamindús házi ennivalót tehessek az asztalra. Áttelelő saláta, káposzta, répa, borsó, póréhagyma... Elvileg egy darab kert ki lesz vonva a szántásból, oda tervezek egykis teleltetős kertet. De még minden bizonytalan, novemberben dől el ez az átrendezés.

Amivel bebuktam viszont, az a leveles kel. Valami rossz magot vehettem, se nálam, se tesómnál nem kelt ki. De még ezzel se vagyok elkésve, elsején fizu, kifosztom a vetőmagboltot... :-)

Csemege nyelvünknek, zene füleinknek

Elképzelhető, hogy uncsi témákon nyargalászok, mert újra könyvekből citálgatok, meg hát elfogultan is írok, hiszen megint a Szigetközre hegyezem ki a mondandómat. De ismételten csak nem bírom fékezni magam: kezembe került a Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek VI. kötete, Kovács Antal tollából, címe: „Járok-kelek gyöngyharmaton…”, alcím: Növény- és állatnevek a Felső-szigetköz tájnyelvében. Ez csemegefalat a kerttel kombinált magyarnyelv-rajongók számára. Hibának tartanám, ha nem adnék ebből az apró, édesded nyelvi örömből másnak is. Ez az öröm kézzelfogható, hajdani győri lakos mivoltomban szabolcsi, borsodi lakótársaimnak felülmúlhatatlan szórakozást jelentett a helyi „tájszólás”, én meg legalább ilyen jól mulattam az ő ízes szövegeiken, amiket aztán jól eltanultunk egymástól.
Na de a könyvecske a kezünkben: apró kis kötet, majdhogynem füzetke, régimódi stencil-szerű, Erika-írógépes szöveggel. Csak a teljesség igénye nélkül szeretnék belőle falatokat – apró ízelítőt - porciózni, azokat, amiket a leggyakrabban hallottam én is kiskoromban, és csak a konyhakerti növényekből, gyümölcsfákból. Szerintem ez is mulattató; itt-ott saját magam is tudok egy-egy adalékot hozzátenni. Nézzünk a bevezetőbe:
„A Szigetköz az utóbbi évtizedekig megőrizte tájképi sajátosságait, az ártéri erdők, berkek még némileg vadregényessé is tették. Megőrizte bizonyos mértékig a tájnyelvi sajátosságait is, ami a zártabb tájegységekre jellemző.”
„A lakosság zöme régebben nem a földből élt, az erdőn, >>mezzőn<<, vizeken talált megélhetést.” „Csak a vizek szabályozása (1886-96 között) tette lehetővé a termőföld meghódítását, a földművelést. A kenyérgabonák megtermelése – beleértve a kölest is – meghatározó volt. Sokféle kultúrnövényt ismertek és termeltek, a házak körül mindenütt zöldséges -, gyümölcsös-, és virágoskert díszlett. A földeken takarmányt nem termeltek, így a rideg és félrideg pásztorkodás alakult ki. A mezőgazdasági kultúra fejlesztését elősegítette az is, hogy Magyaróvárott 1818-ban az ország első mezőgazdasági akadémiája létrejött. A hagyományok őrzése mellett jellemző erre a vidékre az új fajták, szokások átvétele is. Ez a kettősség a népnyelvben is megmutatkozik.”
„A civilizáció behatolt az ősi tájra, megfogyatkoztak a halak a folyókban, az erdőkben, a madarak, maguk az erdők. A hajdani csordapásztorok unokái, a halászok, vadászok gyerekei a városba járnak dolgozni, tanulni. De az idősek emlékezete még sok titkot rejt. Most van a lehetőség ezen kincsek összegyűjtésére.” És Kányádi Sándor sorait idézi:
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
Egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.”
Most pedig elénk a szigetközi magyarnyelvi zöldség-és gyümölcscsemegefalatkákkal!
„Bab: veteménybab (Phaseolus vulgaris):. A szigetköziek egyik legfontosabb tápláléka. Nagyon régen borsónak is nevezték. Néhány érdekesebb fajtáját sorolok fel: guggonülő vagy guggos, sövín, bukor, egyszem, drót, hús, gyík, nímet, narancs, citrom, kíngyertya, banán, amerikai, (az 1954-es árvíz után kapták >>Colorado<< zsákokban), apáca (fekete-fehér foltos, vajai, barrancs, berrencs, békahéj, bözsi, feketehasú menyecske, kűbab, libamáj, máj, menyecske, cseresnye, cirmos, póka, vili, zsuzsi, pacsmag v. patymag, kurva és még sok más babnév hallható a piacon vagy a termelőknél. Többnyire némi magyarázatot is tudnak hozzá fűzni. Egészen régies a kaszaborsó fogalom, ezt talán a babhüvely kardszerű alakja is indokolta. "
(Amivel én találkoztam: az az egyszembab: ezt az iskola gyakorlókertjében ismertem meg – technikaórákon itt dolgoztunk-ültettük mindig-, egy szem fehér bab volt csak a hüvelyekben, amit imádtak a zsizsikek, de maga a bab igen jó ízű volt. Az amerikai babot vízkári babnak nevezte mama, mert 1954-ben kapták „AZ AMERIKAI NEP ADO MANYA” feliratú zsákokban, megenni. Vetettek is belőle, most is van a kertekben, apró tarkabab, ugyanígy a vajai is, ami a mi kertünkben bajai néven nőtt, de már nem ültetjük, mert az a fajta, amitől meg lehet fulladni, igazi fing@tó.)
„Borsó, ritkán bossó: kerti borsó (Pisum sativum): Itt is sok név van, pl. gömbölű, kardos,de a legérdekesebbek az eferdítettek, mint petiborsó, v. petriborsó (Petit provencal), vagy a kelvidám v. vidámkelborsó” (Na, ettől a „kelvidámtól” kész voltam, én is vidám lettem, hogy az oldalamat fogtam!)
„Disznótök, paraszttök: tök (Cucurbita pepo). ….”Az istengyalulta tök, márvány- vagy zebratök díszes zöld-fehér héjú. …A selemtök, sapkanagytök (C. maxima) a sütőtök itteni neve… Az úritököt itt cérnatök, bukorfőzőtök, spárgo névvel illetik. Szólni kell még a patisszonról, amit a helyi agráregyetem kutatói honosítottak meg. Ufótök, csillagtök, tányértök elnevezést hallani.”
„Gyingye, gyinnye: a dinnyék neve, a másik a görgő, sárga görgő.”
„Káboszta: fejeskáposzta (Brassica oleracea var. capitata) Valamikor messze földön híres volt a szigetközi káposzta, még a századforduló után is dereglyén szállították a Dunán. A kertek végén külön helye volt a káposztának a víz közelében. >>Nagypínteken kő a palántot elűtetnyi, akkó nem lesz fírges<<. Ha nincs feje, akkor azt mondják, csak potrogója van. A savanyó káposzta szintén híres volt, a toroskáboszta elmaradhatatlan ünnepi étel.”
(Régen nagyszüleinknek is nagy káposztáskertje volt a Mosoni-Dunánál, a falu Gyermekkert nevű dűlőjében. Itt úgy öntözték a káposztát, hogy befogták először a lovakat a szekérbe, felraktak két jó nagy vizesrocskát, aztán tengelyig be a Dunába! Először megfürdették és lecsutakolták a hőségben megizzadt lovakat, majd megmerték a faedényeket vízzel, és azzal locsolták a káposztaágyást. Hat-nyolc kilós fejek is lettek, nem csak afféle kis „dizájn-káposzták”, mint ma. (Más dolog, hogy mit csinálnék egyszerre egy nyolc kilós káposztafejjel?) A potrogóról meg annyit, hogy azt potlohó néven nap mint nap hallani a kertekben mifelénk, és nem csak káposztára, hanem minden olyan növényre, ami nagyy lapukat hajt, de termést nemigen akar. Nekem is van potlohó patisszonom, meg karfiolom is…
„Körti, körtefa: körte (Pyrus sativa). Az almával együtt a legszebben díszlő gyümölcs volt és ma is kedvelt. A körtének itt a környéken több, mint 70 nevét jegyeztem fel. Érési időt jelez az árpás-, búzás-, zabos-, köles-és rozsraérő körte, valamint a névnapokkal jelölt rókus-, lőrinc-, magdolna-, ilona-, istvánkirály-körte. Az árvízes körte az 1954-es árvíz után kapott csemeték révén terjedt el. Van vörösbélű bárányvérekörte, mucskos körte, daarázskörte, (belül darás), pöttöskörte, szögfűkörte, szalonnakörte, szotyáskörte, mízkörte, kalapácskörte, macskafej, a gyümölcs minőségére utalnak. Jellegzetes az idegen nevek magyarosítása, mint a zsiráfkörte (Giffard), a kapakörte, sőt klapkakörte (Clapp kedveltje), izompor(Isembart), gyulakörte (Guyot), boszkobaktya (Bosc), Sándor cár körte (Alexander) stb…”
Az árvizes körtét én vízkári körteként ismerem, van még egypár fa belőle a határban, korán érőkörtefajta, az árpával érővel egyszerre. Vízkári dióról is hallottam.
Ez a hat pont épp elég, ha bárkit is érdekel, még csemegézhetünk ezen az ízes témán!

Csoda, hogy megúsztuk!

Hülye szokásaim egyike az állandó olvasás. Könyvhegyek a vécében, a kredencben, a konyhaablak párkányán, az éjjeliszekrényen… Van sok, amibe még alig lapoztam bele idő híján, vagy meg mert nem volt olyan „kiolvasós” jellegű. Múltkor, hogy az egyik könyvespolcot pakolásztam, mert már dőltek kifelé az oda benyomorgatott kötetek, a kezembe került Simon Tibor - Seregélyes Tibor Növényismeret című könyve. Ez a Simon Tibor - Csapody Vera - féle Kis növényhatározó korszerűsített, fotós változata. Tesómtól kaptam szülinapomra még évekkel ezelőtt, de valahogy nemigen forgattam. Tegnap azonban nézegetni kezdtem, és feltűnt, hogy egyes növényismertetők mellé rózsaszín x-ek vannak jelként rakva. Némi lapozás után megtudtam a rózsaszín x jelentését: mérgező növény. És tátva maradt pici szám: rájöttem, hogy még a bejárati ajtó melletti kis virágoskert is bőségesen elég egy kiadós gyomormosáshoz. Tényleg csoda, hogy Hédivel mindketten megúsztuk a mérgezést, hiszen sok fűszálat, ismeretlen virágot elrágtunk, papsajtot megettünk! Számtalanszor kevertük itt apró korunkban a pisakását, boldogan kotyvasztva azokat a növényeket, amiket ha nem játszásiból, hanem igazából megkóstoltunk volna, megismerhettük volna a legjobb esetben is a Karolina kórház gumicsőnyeletési protokollját.
Pedig csak az aprócska virágos előkertünket veszem most szemügyre a szomszéd tűzfala mellett. Ez a kis parcella már kora tavasztól ontja a mérgeznivalókat! A vészes dolgok beazonosításában segítség Horst Altmann: Mérgező növények és állatok című könyve, ahol a méreghatás és az elsősegély is le van írva, sorai megfontolandók!
Már a kora tavasz is mérget tartogat nekünk dédelgetett kis hóvirágaim személyében. Ezek csak gyengén mérgezőek, mondja a könyv, alkaloidtartalmuk miatt. Ugyanúgy a fehér és sárga nárcisz is mérgező. Mérgük a narcisszin és likorin nevű anyagok, meg egy keserűanyag. Tipikus mérgezési ok gyerekeknél, hogy vöröshagyma helyett megeszik a virághagymát, ilyenről én magam is hallottam. Hatása hánytató, hashajtó, bőrizgató, mérgezési tünetei többfélék: a növény nedve a bőrt irritálja, hánytat, hasmenést, verejtékezést, zavartságot, bénulási tüneteket okoz.
Ki hinné, de mérges a pitypang is nagy mennyiségben! Bár gyógynövény, és virágjának ehető mivoltáról már írtam, szára és gyökere a taraxin nevű keserűanyagot tartalmazza, ami igen nagy adagban hányást, hasmenést okoz. Na, a kákicsból aztán van dögivel!
Ezek azonban csak a felvezetői a mérgeknek. A magasiskola csak most jön. Ez pedig kapásból a gyöngyvirággal indít, ami még a járda hézagaiból is előtör. A könyv szerint a növény minden része mérges, digitálisz-glikozidokat, konvallatoxint, konvallamarint, konvallozidot tartalmaz, továbbá szaponinokat és karotint. (Két utóbbi kivételével nem tudom, mik ezek az anyagok, nem hangzanak túl jól, bár valószínű ezeknek a kis dózisa miatt gyógynövény, szívizomserkentő is a gyöngyvirág). A legmérgezőbb a piros bogyó, de a levél, virágszár rágcsálása is mérgezhet. Nagy adagja hányást, hasmenést, zavartságot, szívritmuszavart okoz. A kontyvirágból is akad az udvarban, nagyon szereti a tűzfal sűrű árnyékát, tavasszal nagy lapukat növeszt. Méreganyaga az aroin, amit a bogyó, a friss levél és a gyökértörzs tartalmaz. A levelek savanykásak, a bogyók állítólag édeskések, és ezért különösen veszélyes. Szerencsére eddig már sok év óta sikerült mindig lefűnyíróznom, így a pirosra érő bogyók nem csalogatták Nyunyit, ezek után (hogy megtudtam, mérgesek) semmi esélyük se lesz a nyírással szemben! Hatása lokálisan izgató, nagyban meg bénítja a központi idegrendszert. Mérgezésekor a bőrrel érintkezve hólyagosodást okoz, megevés után hányást, hasmenést, görcsöket.
A szívvirágaim is mérgezőek, remegést, nyálzást, hányást okozhatnak. A csodatölcséreknek is minden része mérgező. Pedig belőlük számtalan van, vetés nélkül is kikelnek elszórt magjaikból. Jó tudni, mert Nyunyi rendszeresen szed belőlük! Az előkertben több mérgező hatású virág nincs, de mérgez maga a fű is. Nekem is sikerült egyszer már gabonamérgezést kapnom, igaz, nem éppen a fűtől, hanem a zabtól. Egy félig kaszált zabtáblába mentem bele hosszúnadrágban, és pár óra leforgása alatt csípőtől bokáig vörös, később nedvedző hólyagokkal lett teli a lábam, ezek csak két-három hét után tűntek el, jó sok kalcium és Fenistil után. A fűféléken levő szőrszálak meg toklászok törnek bele ilyenkor a bőrbe, masszív gyulladást okozva. Van olyan, akinek a fűnyírás után is megjelennek ezek a mérgezéses hólyagok. Ami meg a kert, udvar többi részét illeti, meg pláne tesóm díszkertjét: ott vannak ám az igazán gyilok dolgok! És a sziklakert, hajjaj! De ezek már külön posztok témái lesz, addig – és mindig - biztosan árgus szemmel figyelem kis leánykámat, nehogy egyet is megkóstoljon közülük.

Gyümölcsöző ötletek

Tegnap uzsi közben a Hangya újság Földmívelés mellékletének 1934-es kiskátéját tanulmányoztam. Három érdekes, gyümölcsös kérdés-feleletet találtam, amit úgy gondolom, érdemes közzétenni.
Az első:
Hogyan ismerhető fel, hogy a görögdinnye érett?
Kérdés: Kérem, sziveskedjen velem tudatni, hogy miként lehet a görögdinnyét biztosan fölismerni: mikor érett, anélkül, hogy meglékelje vagy roppantja a termelő, a kopogtatás sok esetben csak, a roppantás pedig káros.
Felelet: Az érett görögdinnye felismerése sokkal nehezebb s több gyakorlatot kíván, mint például a sárgadinnyéé. A görögdinnye érését a következő jelek alapján könnyen felismerheti még a kevésbé járatos személy is. A héj, mely legtöbbször hamvas, elveszti hamvasságát, fényesebb és világosabb színt mutat; ha az ember a dinnyét fölemeli, az ugyanolyan nagyságú éretlen dinnyénél könnyebb súlyú lesz; az érett dinnyén az éjjeli harmat nem áll meg, úgy, mint az éretlenen, kopogtatásra éles, kongó hangot ad. A terméshez legközelebb álló kacs (bajusz, mint ahogy egyes helyeken ismerik), elbarnul, megszárad. A héj nagyon kemény, s levakarva szép fehér, a köröm pl. nem megy bele; levágás után a szárból sárgás lé folyik ki, a szár belseje fehér; vízbetéve, az érett dinnye nem merül el, míg az éretlen a fenékig süllyed. Összenyomva az érett dinnye éleset roppan, reccsen, ez a módszer azonban az eltalálásnál hátrányos. Kezdő termesztőnek ajánlom gyakorlott szedő mellé állni s tőle eltanulni, mert egy bizonyos gyakorlat feltétlen szükséges.

A második:
Sárgadinnye indáinak földelése.
Kérdés: Sárgadinnyét vetettem 1000 öl területen és azt mondják, ha az indákat elföldelik, hogy gyökereket verjen, úgy gyorsabban neveli a dinnyét és sokat terem. Nem értek hozzá, kérném szíves tanácsukat.
Felelet: Bőséges dinnyetermésnek igenis egyik mesterfogása az indáknak nyirkos földdel való leföldelése, amely munkát tehát lehetőleg eső után kell végezni, amikor nyirkos földet kapunk. Ha az esőre hiába várunk s ha a talaj felülete száraz, mélyebbről kell nyirkos földet szedni. Az indák beföldelése azért jó, mert a beföldelt rész gyökeret ver és így a dinnyék jobban fejlődnek s több termés lesz. Későbben ezt a munkát még egyszer-kétszer meg kell ismételni, ami tulajdonképpen a kapálással kapcsolatos. Az indák lefoglalására szolgáló földet a főindákra s itt-ott a nagyobb levelekre tehetjük. Fenti célon kívül még az a rendeltetése ennek a földelésnek, hogy a szél össze ne kuszálja-forgassa az indákat.

A harmadik:
Vihar által megrongált gyümölcsfák helyrehozatala
Kérdés: Mult hó 25-én orkánszerű vihar vonult keresztül Irsa (Pest megye) község határában fekvő szőlőm és gyümölcsösöm területén. A vihar igen sok fát derékba tört, de legnagyobb részét többé-kevésbé ledöntötte, úgy, hogy azok kisebb-nagyobb szöget képezve a földön hevernek, vagy legalább is erősen elhajoltak. Tisztelettel kérem, szíveskedjék tanácsot adni arranézve, hogy ezeket a fákat meg lehetne-e menteni és mi volna a teendő?
Felelet: Az orkánszerű vihar, amely az Alföldön végigdúlt, sok helyen érzékeny károkat okozott a gyümölcsösökben. Az ön fiatal fáit jórészt helyrehozhatja és megmentheti oly módon, hogy ősszel – lombhullatás után – arról az oldalról, amely felől a fák dőltek, a gyökereket ásóval megkeresi, azok körül a földet kiszedi és a fát visszanyomja, lehetőleg az eredeti állásába s a gyökerek közét apró földdel, karóval kitölti. A visszatömködött földet érett, apró trágyával szórja meg. Hogy a jövő évben netán megismétlődő vihar, vagy az őszi-tavaszi esőzés folytán meglazult talajból a szél a fákat ismét ki ne mozgathassa, okvetlen meg kell valamely módon biztosítani azokat. Legegyszerűbb az a mód, amidőn a koronaágak s a törzs találkozási helyén a fát erős mankószerű támasztó-cölöppel látjuk el. A támasztó-cölöp alatt nagyobb lapos kő van, azt tehát a földbe ásni felesleges. Ily támasztó-villát vagy mankót több oldalára is tehetünk. Az ilyen megmozgatott fának következő tavasszal és nyáron jobban kedvezünk, tavasszal trágyalével, nyári szárazság esetén vízzel többször megöntözzük.