Újra itt a fitoftóra!

Idén a paradicsomok növekedésének indulása több volt, mint ígéretes. Rengeteg fajta, szép nagy házi palánták, nagy műgonddal elkészített kordon, azon tetszetősen felfelé törekvő, és szép gömbölyűn növekvő termések, eső a kellő pillanatban, és jó meleg. Sokkal ígéretesebb, mint a tavalyi nyirkos hűvösség.

Minden nagyon tökéletesnek tűnt - már túl tökéletesnek! - amikor -úgy két héttel ezelőtt - felfedeztem az első barna foltokat a leveleken és a szárakon, és a beteg terméseket is.

És -atyavilág - korábban, mint tavaly, ami egy nyilvánvalóan rothadásteli év volt.

Valahogy azonban "hangoltam" a dologra... Idén nem töltöttem el hosszú órákat rézdrótozással, mint korábban. Azt tapasztaltam, hogy lehetséges, hogy valamit ér, de a védettséghez ez kevés, legfeljebb késlelteti a fertőzés kialakulását. Arra is rá kellett jönnöm, hogy rothadásmentes év nem lesz. Számolnom kell azzal, hogy augusztus derekára mindenféle hókuszpókusz dacára bármit tesz az ember, megjelenik a betegség.

Sok ismerősömet faggattam, hogy nála is tarol-e a kór. Van, ahol egy darab beteg paradicsom nincs, de a szomszéd kertben - az én paradicsomjaimtól három méterre - a földön rohadozik a teljes termés, szórva maga körül a kórokozókat. Szóval egy fertőzőforrás közelében elég nehéz egészségesen tartani az állományomat.

Azonban ez nem ok arra, hogy letegyek a paradicsomról! Idén afféle "megfigyelő védekezést" terveltem ki. Az alábbi paradicsomfajtákat ültettem: Kecskeméti Jubileum, Zömök, Roma VF, Black Krim, Great White, Malinowy Ozerowsky, Bursztyn, Yellow Goldfish, Wild Peru, Kumato,

Golden Königin, Belgian Pink Giant, és házilag szedett magból koktélparadicsom, Erdélyi ökörszív, tigriscsíkos. Mindent kiültettem, volt, amit a kordonhoz, más részét szétszórva a kertben, karóhoz kötve.

Sajnos a betegség megjelenése után sok növény azonnal tönkrement. Úgy figyeltem meg, hogy azok a fajták, amelyek nagyobb, vékony héjú, főleg piros terméseket hoztak, lényegesen hamarabb megbetegedtek, gyakorlatilag napok alatt úgy rohadtak el, ahogy voltak. Így tönkrement a Kecskeméti jubileum, a Great White, a Belgian Pink Giant. Valamivel jobban tartotta magát a Kumato, a Malinowy és a Bursztyn. Viszont van egypár fajta, amely - a beteg részek, termések eltávolítása és kéthetenkénti rezes permetezés mellett valamelyest tartja magát. Érdekes, ezek majdnem mind kisebbfajta, vastagabb héjú, gyakran nem piros, és nem gömbölyű termésű paradicsomok! Ilyen a két sárga: a kedvencem, a Golden Königin, és tesóm kedvence, a Yellow Goldfish.

Bírja még permetlé mellett a Roma VF és a Zömök. A házi koktélban se kellett csalódnom,

és a Black Krim is tartja magát. Termései nem feketék, hanem valami bordós-zöld színben játszanak.

A sikersztori egyébként a Zömök. Korai és determinált. Kis bokrain a termések már egy hónapja pirosodnak: előbb termett, minthogy a fitoftóra kitört volna. Sok is lett rajta. Igaz, hogy van nála ízesebb is, de az mind megrohadt! Nem is a rohadás volt a fő betegsége, hanem a levelei megsárgultak, és fura pöttyök alakultak ki rajtuk. Mint kiderült, a szeptóriás levélfoltosság jelent meg rajta. Ettől azonban a termések nem lettek betegek. Mostanra- mivel korai fajta - már letermőben van.

A növényvédelmi stratégiám annak kifigyelésén túl, hogy melyik fajta bírja jobban, a következőképpen alakult:

Drót helyett a rezes permetlé előírásszerű használatát helyeztem előtérbe. Viszont a szomszéd néni ötletét se találtam elvetendőnek, aki azt mondta, hogy ő mindig lombtrágyát permetez ki a paradicsomokra, ha megjelenik a rohadás, hogy jobban bírják a betegséget. Ennek megfelelően kevertem én is a permetlevet. Használtam Champion 50 WP-t (ez egy kontakt szer), aztán ahogy a fitoftóra máshol is megjelent, ez a környék vetőmagboltjaiban hiánycikk lett. A boltosnéni Kocide-ot adott, s ez talán még jobb is lett. Ugyanaz a hatóanyag nagyjából, mégis ez utóbbi mintha jobban oldódott volna! A Champion sokszor a legkülönfélébb keverési módozatoknál is rosszul elegyedett a vízzel, és a permetlé eleje túl híg volt, a tartály alján meg túl tömény lett a permetezés végére az oldat.

Az alábbi boszorkánykotyvalékot készítettem tehát: az előírásnak megfelelő mennyiségű Kocide, hozzá Volldünger, és 5 literenként 2 darab mokkacukor - szomszédnéni mondta, hogy ez jó gyorsmegkötő helyett, mert ragad! A permetezés előtt az összes szóbajöhető ép termést leszedtem - egy jó nagy vödörrel lett. A beteg terméseket, leveleket, menthetetlen töveket mind feltépkedtem, és elvittem a vesztőhelyre elégetni. Kigazoltam, leleveleztem és nagy műgonddal permeteztem a fürtöket. És most megállt egy kicsit a betegség, kegyelmet kaptunk. Az időjárás is megfelelő, nem nyirkos, bár a hajnali harmat még kövér cseppekben lóg a bogyókon reggelente. A napközbeni meleg pedig szépen érleli a gömböcöket. Érdemes volt tehát dolgozni vele, megmaradt a termés.

Az első vödörből elkészítettem Andi elévülhetetlen érdemeket szerzett ketchupjét, de mivel megint részben sárga, illetve fehér paradicsomot használtam hozzá, idén nem sárga lett a szósz, hanem valami pónirózsaszínnel elegy narancsos tónusú. Tesóm a pizzagyártásnak esett neki, ő ehhez a Yellow Goldfishet tartotta a legmegfelelőbbnek.

Azt hiszem, ez a permetezéssel kombinált fajtaválogatás hatékonyabb, mint a rézdrótozás, bár még így is pengeélen táncolunk a termesztés sikerét illetően: jöjjön egy esősebb nap, és már kezdődik az újabb betegséghullám. Addig azonban élvezzük az ízeket, esszük rendületlenül, és örömködhetek: igen, néha nekem is sikerülhet!

Babakert

Andris baba pont úgy időzítette az érkezését, hogy dúskálhatott a sok zöldségben-gyümölcsben, mire eljött a hozzátáplálás ideje. Az volt az eredeti szándékom, hogy a saját kertünkben termett zöldségekből, gyümölcsökből álljon a tápláléka. Én leszek a babaételek készítésének nagymestere, na persze! Aztán az élet úgy hozta, hogy a naivan elgondolt elveken folyamatosan lazítottam :-)

A hathónapos kizárólagos szoptatás két hét híján sikerült, öt és fél hónaposan a bébi uzsonna utántól egészen estig raplizott-nyűgödködött, hiába kapott cicit. Egy hét után, amikor már elegem lett a csontkemény ínyharapásokból (nyolc kék folt), turmixba dobtam egy fél felszeletelt almát, amit ügyesen, de malac módon hagyott bekanalaztatni,  helyreállt a házi béke. Aztán kiderült, hogy meglehetősen nagyétkű a babám, hat és fél hónapos korától szívesen legurítja az akár 2,5 dl-nyi főzelék- gyümölcs- és kásaadagokat. Szívesen olvasgattam W. Unvári Renáta szoptatási tanácsadó blogját, ahol az egyik bejegyzésben a hozzátáplálás késleltetéséről és a rossz evő kisbabákról volt szó. Minden házban más a gyakorlat, de nálunk ez azt hiszem, bőven a gyerekkínzás tartományába esett volna... Az alapban mindig meghivatkozott WHO-irányelvek magas tökéletességét mi sem értük el, de jelentősen könnyebb lett volna az életem, kevesebbet bénáztam volna, ha ezt a csecsemőtáplálási ajánlást nem csak ma reggel találom meg a neten. Minden jótanács ennek a dokumentumnak a tartalmát  színezi-variálja, a régi gyakorlattal ötvözve, ebből ered a káosz, amely szerint mindent szabad, de minden potenciálisan ártalmas és alapból érezz bűntudatot mindenért, hiába fejlődik rendesen a gyereked, és hallgatólagosan mindenki beleérti, hogy fingfelhő az egész, mert ugyebár a genetika...  arról meg semmiféle konkrétumot nem tudni, csak a tapasztalatokat ráfogni. Uff. Ja, meg mi már állítólag háromhónaposan toltuk a töltött paprikát, mégsem lett semmi bajunk tőle. Uff-uff.

Aztán a Kérj tanácsot blog rutinos, négygyermekes Zsófija világosított fel, mikor is jó az üveges étel. Nyaraláskor láttam be, mennyire igaza volt. Azóta nem görcsölök a külön főzés miatt, nem gyakorlom hősi fokban a konyhatündéri erényeket, inkább nagyobb adagokat készítek idényzöldségből és töltöm a fagyasztót ínségesebb vagy sietősebb napokra. Négy-öt üveg bébikaját most már tartok a kamrapolcon készenlétben.

A kertészkedéssel kapcsolatos elveim is változtak, a gyomokkal szemben eddig is toleráns voltam, de most már a lehető legtoleránsabb lettem. Csak igénytelen zöldségnövényekkel foglalkoztam ebben az évben és nem akartam mindent egyedül megoldani. Szerencsére a család segített, életem párja az "erőmunkáknál" -ásás, komposzt, dzsungelirtás-, tesóm pedig a palántázásban. Egyedül nem ment volna, különösen a kora tavaszi időszakban, amikor még alig lábaltam ki a gyerekágyas időszakból. Szóval letettem arról is, hogy a kerti munka hőse legyek, főleg mert megtapasztaltam, hogy az egymást az elején oly sűrűn követő növekedési ugrások időszakában tényleg csökkentette az intenzívebb fizikai munka Andris kajaadagját. Nem volt kellemes...

Így csak áprilisban álltam neki az alapzöldségeknek és a továbbiakban is csupa olyasmit vetettem, ami minimális munkával ad elfogadható eredményt. Letettem arról is, hogy ezerrel a téli szükségleten görcsöljek, a kiskertem most inkább szabadtéri éléskamraként működik, ahová pillanatok alatt el lehet szaladni némi főzési munícióért.

Lássuk a növénylistát. Van a kertemben egy kis tábla sárgarépa, petrezselyem. Fontos a húsleveshez, ez az egyik alapkaja a családnak, meg fontos a zöldséglevesekhez. A répapürét magában viszont köpi kifelé a ded. A káposztafélék világából van pár tő karalábé, egyelőre csak a nagykorúaknak, valamint leveses leveles kel. Top igénytelen mind a közönséges, mind az új-zélandi spenót, három-négy kétméteres, de erősen hiányosan kelt sorom (a sor, mint mértékegység kb. 2,5 folyómétert akar jelenteni) van. Ez megint egy sokféleképp felhasználható alapkaja. Összesen 3-4 sornyi, többféle fajta saláta és rukola a szendvicsekhez, gyors vacsorákhoz. Tökfélék, fajtánként egy-két bokorral: cukkini, patisszon, főző- és sütőtök. Az a fránya főzőtök, a hideg ráz tőle már hámozás közben is, a baba pedig kilószám eszi a zsengéjét... Volt Áginak hála zsenge zöldborsó tavasszal a felnőtteknek, a fagyasztóbelit lassan megkóstolhatja majd a pici. A négy sor zöldbab megtöltötte a fagyasztó egyik rekeszét, amit pedig  nem volt időm leszedni, már a fejthető állapothoz közeledik. Van másodvetett cékla és feketeretek, ez utóbbi apának, volt tavasszal hónapos retek is. Alapvető a hagyma, fokhagyma, enni-főzni-fűszerezni, de a múlt héten el nem árulom, mekkora gazból bűvöltük elő a termést. Mindegy, az őszt kihúzzuk vele. Ági adott és ültetett paprika- és paradicsompalántákat, uborkát, méteresbabot, hála neki, ezek még fejlődőben vannak, szintén inkább felnőttkajának valók. A paradicsommal nincs szerencsénk, a rézoxiklorid ellenére a klinikai halál felé közelít - esszük a boltit, a piacit, a tesómtól lopottat. Fontosak még a zöldfűszerek, de ezek jó része évelő, csak szedni kell. Nincs semmi extra, nincsenek vízigényes növények, a paprika mondjuk az lenne, de a Mindenható eddig remekül gondoskodott róla. Nincsenek trópusi kísérleti növénykülönlegességek, nincsenek gyöngyörgetnivaló karfiolok.

Nincs pár olyan növény sem, ami az igénytelenség okán bekerülhetett volna a körbe - kelbimbó, brokkoli, csemegekukorica -, de időm-kedvem-energiám nem volt palántázgatni, soron kívül vetegetni. A gyomok listája pedig: apró szulák, komló, aszat, muhar, papsajt, cickafark, paréjok és libatopok, keserűfüvek, nebáncsvirág, elszabadult egynyári virágok és még ki tudja, mi minden. A répa között magról kelt citromfű is gyomosít!

 Az alaphelyzet az, hogy általában  gyerkőc alvásidejében  sikerül kirohanni, elvégezni a legégetőbb munkákat, márpedig Andris sem éjjel, sem nappal nem alvóbajnok. Vagy pedig az apja segítségét kérni, erőmunkákhoz a fizikai erejét, észmunkához pedig megkérni, hogy vigyázzon a picire. (Bocs, Jani:-) Egyedül nem menne, ez tény. Próbáltam háton hordozva kapálgatni, de sajnos a kilenc kilót már elhagyott gyerekkel eléggé elgyötri a porcleválásos térdeimet, meg balesetveszélyes is az alacsony gyümölcsfák miatt. .
Kb. így zajlott a babakert idei éve:
Április:
- gereblyézés (kb 1,5 óra)
- répa-, petrezselyem-, hagymavetés (kb 1 óra)
-saláta, retek vetése (kb. fél óra)
-spenótszedés 4-5 alkalommal 5-5 perc
Május
- Cukkini, patisszon, tök, bab új-zélandi spenót, rövid tenyészidejű karalábé helybevetése (1 óra)
-saláta-, retek-, hagymaszedés (alkalmanként 5-5 perc)
-néhány virágmag vetése cserépbe (Kb. 15 perc)
Június
-felmagzott retkek, saláták kitakarítása (fél óra)
-eperszedés, alkalmanként 10-10 perc
-ribizliszedés, kb. 2 óra
-meggyszedés, kb. fél óra
- a hónap közepétől sárgarépa, petrezselyem ritkítása, egyúttal a zsenge növénykék felhasználása a baba ételeihez (alkalmanként 10-10 perc)
- paprika, paradicsom, uborka palántázása (Tesóm végezte, alkalmanként 10-10 perc). Ha tesóm nem lett volna ilyen rendes, ezeket a palántákat piacon vettem volna meg, nem bajlódok a palántákkal
-általános kapálás (2 óra, felét Jani végezte)
Július
-kabakosok leszedése (4-5 alkalommal 5-5 perc)
- sárgarépa, petrezselyem, hagyma szedése a főzési igényeknek megfelelően
-vajbab szedése, 2 alkalommal 20-20 perc
-cékla, retek, rukola vetése az üres helyekre (1 óra a talaj előkészítésével együtt)
-sárgabarack szedése (2 alkalom, fél-fél óra)
-mák leszedése (fél óra)
-általános kapálás
Augusztus 
-a júliusi teendőkből a sárgarépa, petrezselyem, kabakosok folyamatos szedése folytatódik
-hagyma felszedése, szárításra előkészítése (1 óra)
-rukola, paradicsom, paprika szedése (alkalmanként 5-5 perc)
-nyári körte szedése (részben folyamatos, egy alkalommal kb. 20 perc lerázással)
-általános kapálás, gazolás
 Itt tartunk most. A gyakorlatban az vált be, hogy a folyamatosan végzendő szedegetést egy gyors reggeli körüljárás során elvégzem, közben kihúzom a már eget közelítő paréjok, labodák közül a leginkább szemet szúrókat, aztán betervezem a másnapi nagyobb teendőt. A délelőtti alvás alatt, még a kánikula előtt szoktam hátraszaladni és dolgozgatni, de ha nagyon körmömre ég a munka, mindenképp segítséget kérek. Az őszi-téli időszakról majd még beszámolok.

Késő délután, amikor már nincs túl meleg, szánok egy kis időt a virágoskertre is, ez csak locsolásból, tápoldatozásból, némi gazolásból-kapálásból áll. A legtöbb dísznövényem évelő, tehát képes tutujgatás nélkül is önállóan boldogulni.

A gyümölcsfák már elég bőven teremnek, különösen a sárgabarack. Ebből befőztünk egy keveset. Ribizli bőven termett, egy kevés eperrel-meggyel összefőzve dzsem készült belőle. Meggyből csak friss fogyasztásra és sütibe szedtem, nem főztem be, hiszen nem termett túl sok. A nyári körte egy áldás volt a babának, kilószám ette. Főztünk kompótot is belőle, de azért nem az örökkévalóságnak. Ágiéktól kaptunk finom, szaftos nyári almát és nektarint, sokat. Köszönjük az eklézsia nevében:-). A befőzést úgy oldottam meg, hogy a mosós-tisztogatós, megszakítható munkákat szép lassan elvégeztem, ha félre kellett tenni a gyümölcsöt, bepakoltam a hűtőbe és amikor jött a főzésnek a kimeregetős-dunsztba rakós, legkényesebb félórája, akkor összefogtunk a gasztronómia gyakorlati oldala iránt egészen nyitottá váló életem párjával, felváltva egyikünk gyerekezett, a másikunk befőzött. Nem volt egyszerű, egyedül ez sem ment volna.

Különben egészen hasznos holmi a botmixer! Jó kis házi gyümölcsleveket lehet készíteni a túlérett körtéből, őszibarackból leturmixolva, esetleg teaszűrőn leszűrve, jéghideg ásványvízzel hígítva. Kis poharakban jó sok adag gyűmölcspürét is szórtam a fagyasztóba a kicsinek, tízóraira-uzsonnára való adagokban. Desszertnek sem rossz a gyümölcspüré vaníliapudinggal, piskótával rétegezve, tejszínhabbal a tetején.

Szóval a nagy szövegek, elvek szépen megszelídülnek a hétköznapi rutin vasmarkában. Ti hogy vagytok vele?

Köröshegyen nyaraltunk

 

Község a Balaton közelében

A Balaton déli partjának sekély(es)sége csak addig igaz, amíg egy borongós napon be nem keveredünk a Somogy dombjai közé.Ez a vidék Székelyföldet idézi, de a partközeli dombokról még jól látszik a tó.

Az Öreghegyen igen jó borok teremnek, a lankásabb, könnyen művelhető részek szőlővel vannak tele.A meredekebb oldalakon félig rideg tartásban szürkemarhák, mangalicák, lovak bóklásznak a villanypásztorok között.

 

A háromszáz-egynéhány méter magas dombról a kilátást a Balatontól északra fekvő hegyek szegik be. 

Minden második ház eladó, de a legszebb kilátást kínáló helyeken puccos nyaralók is épülnek.

Program

Szerény érdeklődés mellett került sor az amatőr  fogathajtó bajnokságra, sok indulóval Tihanytól Tabig. Voltak a fogatok közt lassúak, gyorsak, parádésak és szerények. Másfél-két perces köröket mentek a focipályán felállított akadályok között, szóval pörgős volt a verseny.

Kisvilág

Az Öreghegy egy löszdomb, benne szekérvágta mélyutakkal és vízmosásokkal, s aki ismerős erre, órák hosszat tud úgy sétálgatni, hogy még kánikulai napon is hűvösben maradhasson. Mi is ezt tettük. Helyenként alig derékig ért a partfal, s a napsütötte szélein vadvirágok nyíltak. Mint például a mezei zsálya. 

Ez az év ott viszonylag esősnek számított, így a füves területek gyönyörű zöldek, dúsfüvűek, de kevesebb a virág, mint máskor. Azért találtunk vadkakukkfüvet, hoztunk is haza belőle fűszernek is, gyökereset is, cserépbe.

A gondozott szőlők közt kevés a cserjefolt, ahol mégis található néhány, ott a bodza és az iszalag párosa dzsungelt alkot. Szép dzsungelt.

A mély, árnyékos vízmosásokban fagyökéren apró gombák nőnek.

A lepkesokadalom idén elmaradt, de kis boglárkákat láttunk a szarvaskerepen.

Ez a pazar rejtőszínű jószág meg valamiféle tarlósáska lehet, hogy konkrétabban mi, az annyira szakfeladat, hogy nekem nagyon magas. Ha valaki tud, segítsen.

Csigaház

Kisporontyunk jókat aludt apja "erszényében".

A kis szürkemarha-bocik is hűsöltek a karámsarokban.

Amíg mi élveztük a kánikulát, hallgattuk a családtagok aggasztó híreit az aktuális hidegfrontról: az otthoniaknál a csatorna alig bírta elnyelni a vizet, mialatt mi napoztunk-pancsikoltunk. Aztán a Bakony felett megjelent a felhőtakaró. Felkészültünk a viharra, de a tetszetős felhőjátékon és pár csepp esőn kívül semmi rendkívülit sem észleltünk.

Másnapra azért hűvösebbé vált a levegő, élessé váltkl a Balatonon túli hegyek-dombok kontúrjai. A Tihany így látszott Zamárdiból a Balatontól való elbúcsúzáskor.

Hazafelé eltöltöttünk pár kellemes órát a zirci arborétumban. Átépítés zajlik, a terület egy része le volt zárva, földkupacokkal és dréncsövekkel megpakolva. Egy új vizes élőhely kialakításán dolgoznak, amit a Cuha patak részleges elgátolásával kialakított újabb tavacska körül fognak kiépíteni. Ennek ellenére jó volt ismét megcsodálni a kanyargó patakot, a hortenziákat, a hársfasort, a hatalmas fenyőket.

Az örökzöldek mellett láthattuk a botanikai hungarikumnak tekinthető szentendrei rózsát,

A legfőbb látnivaló nyár végén a Teleki-virág, amelyről saját fotóval nem tudok jeleskedni a pótaksik lemerült állapota miatt, de Gyurgyalagoknál, az Ilyen a természetünk blogban szép képet és részletes leírást találhatunk róla. A fotó is tőlük van. Nem semmi a Teleki-virágokkal körbeültetett rönkjátszótér!

Egérkommandó

A vidéki életet azt hiszem, a magamfajtának találták ki, ezt bátran ki merem jelenteni hatévnyi megyeszékhelyi panelélettel a hátam mögött. Hiába volt csodás panoráma a kilencedik emeletről a pannonhalmi apátságra, attól még nyomasztó volt a tízemeletesben lakni. Egy felülmúlhatatlan előny azonban itt is megvolt: sosem volt egér a lakásban!

Bezzeg itt falun! Utóbbi időben (pontosabban az elmúlt három hónapban) valami ötször volt rágcsáló a házban, kétszer én is találkoztam a drágával. Emiatt azonban valami elképesztő egérfóbiában kezdtem szenvedni, ami még a meztelencsiga-utálatomat is messze felülmúlta.

Először az egér a kazánházban tűnt fel, a kukát túrta. Három nap után sikerült megfogni. Ekkor eltöltött a nyugalom, egészen addig, amíg abból a kredencszárnyból, amiben a szakácskönyveket tartjuk, ki nem ugrott a következő. A harmadik egér a spejzban volt, a stelázsi oszlopain közlekedett. Na, ettől már a szívszélhűdés kerülgetett tényleg. A negyedik anyucinál rágta össze a küszöböt, az ötödik a kanapé ágyneműtartójába begyurmaszolt pehelydunnában óhajtott tanyát verni. Ekkor már tényleg azt hittem, begolyózok. Letámadtam a gazdaboltot a faluban, és a következő egérfogókat szereztem, illetve vetettem be:

a.) egérragasztót

b.) hagyományos lecsapós egérfogót,

c.) „élve fogd el” egérfogót - ez se élve, se döglötten nem fogott el semmit a mutatóujjomon kívül-,

d.) egy fura egérfogót, amely egy tégla alakú fakockából áll. A fakockán van két lyuk, mindegyik lyuk felett egy rugós szerkezet, dróthurokkal. A dróthurkot egy erre kialakított horonyba madzaggal leszorítjuk, és a madzag mögé csalit rakunk. Az egér a csali elfogyasztása érdekében elrágja a madzagot, ettől a rugós hurok felcsapódik, és kitöri az egér nyakát. A téglalap alakú fakockában két ilyen akasztóhurok van, magyarul „kétszemélyes” az egérfogó. Azt nem tudom, hogy aki megkonstruálta ezt a szerkentyűt, miféleképpen gondolhatta, hogy egyszerre két egeret is meg tud ezzel fogni? Odamegy majd a másik egér a fogóhoz akkor, amikor a komáját döglötten látja a fogó másik fakkjában? Mindenesetre ilyen szerkentyűt még sose láttam.

e.) Cserép dióval.

A csalik népes választékát vonultattam fel: mogyorós Milkát, sajtot, szalonnát, babapiskótát, diót, sütit, házikolbászt.

A kazánházi és a kanapé-beli egér ezzel a kétszemélyes fogóval lett elcsípve, a konyhai a hagyományossal, a spejzegér ragasztóval. A küszöbrágót nehéz volt elkapni, nagyon tapasztalt jószág volt. Végül az ajtó alá kartonra kent egérragasztóval fogtuk meg, amikor kedvenc elfoglaltságát végezte: rágta a küszöböt, hogy ki tudjon menni a szobából. Elfogatása balesetjellegű volt, szerintem ismerte már az összes egérfogótípust.

Az egérinvázió után helyszíni felmérést végeztünk: hogy kerülhetett a lakásba ez a ménkű sok egér? A nyitva hagyott ajtón, ablakon?

Végül kiderült az egyik ok: a kazánházajtó alatt háromcentis hézag van, ott érkeznek ezek a drágák az ígéret földjére.

A másik ok: nincs macskánk! A cicánkat a szomszéd már egy éve átcsábította magához, ott szobacica lett, nem egerész. Amikor még nálunk tanyázott, sosem merészkedett egér a lakásba, mert mindig a küszöbön ült, és az egerek a tájékát is messzire kerülték a bejáratnak. Idővel aztán megkutyásodtunk, és abban a tévhitben voltunk, hogy ahol kutya van, ott a macskának nincs ugye helye. Ennek megfelelően nem is gondoltunk arra, hogy macskával oldjuk meg az egérhelyzetet. Mindenesetre először is az ajtó alatti hézag került eltüntetésre. Arról meggyőződhettünk, hogy a két kutya ki fogja nyírni a macskákat a ház körül. Hiszen a hozzánk tévedő macskákat olyan ádáz módon kergetik mindig!

Lacira azonban a munkatársa valahogy rábeszélt egy kismacskát. Az egyik vasárnapon meg is hozta az ipse az állatkát egy dobozban, aztán elslisszolt. Gyors távozásának meg is volt az oka. Ugyanis a dobozban három teljesen egyforma kiscirmos lapult… Nyunyi persze teljesen belelkesedett, Laci meg fogadkozott, hogy megneveli a kutyákat, hogy ne egyék meg tíz percen belül uzsonnára a három szőrgombócot. Neki is fogott az ebokításnak, söprűnyél segítségével. És sikerrel.

Zsömivel egyszerűbb volt a helyzet: ő alapvetően egy nagyon ragaszkodó, de eléggé hízelgő, idegenbarát kutya. Szerintem a macskákat a gazdik valamiféle „kihelyezett tagozatának” tekinti, de már szinte kisajátította őket. Szegény kicsikék először szörnyen féltek tőle, a kutya meg mint valami apuka állandóan loholt utánuk, leste, hogy mit csinálnak, de nem bántotta őket. Ha otrombán játszott volna velük, a macskáktól a szemébe kapott pesszegő fújások mindig megijesztették.

Roxi, a másik eb azonban nem ilyen egyszerű eset. Ő ugyanis originál házőrző kutya, magyarul: harap, az idegeneket, kóbor kutyákat vadul támadja, már a telekre tévedt vakond, nyest, pocok is esélytelen vele szemben. Jellemesebb, csemegével nem korrumpálható. Ezért napközben, ha otthon vagyunk, kénytelenek vagyunk megkötni, mert a kapun túl tőle senki sem léphet be rajtunk kívül. Azonban ha mindenki elmegy hazulról, illetve éjjel visszakapja a szabadságát, és vigyáz a házra. Na, tőle aztán lehetett félteni a kiscicákat, neki a macska alapesetben csak betolakodó lehet! Itt is söprűnyél mellett szoktattuk őket össze.

Roxi azt látta, hogy a Zsömi se szedi szét a macskákat, és szerintem ezért is nem bántotta őket eddig. Remélem nem is fogja! Mindenesetre szemtanúja voltam, hogy elég ostobán játszik velük: a fogai közt hurcolja őket. Így amikor szabadlábon van, a macskák felköltöznek a fa tetejére, vagy bebújnak a pince vakablakába, ahova nem tud a kutya utánuk menni. Ha látom, hogy a macskákat vegzálja, mindig adok neki.

Lett három, némileg kutyakonform macskánk. Illetve a Roxival kapcsolatban lehet ezt a „kutyakonformot” kijelenteni, a Zsömivel a kapcsolatuk már túlmegy a kutyakonformitáson. És ezen fel is háborodtam kicsit magamban. A várt egérfogás helyett nap mint nap ilyen és ehhez hasonló látványok fogadnak:

Zsömi alapvetően egy lusta disznó, a lábtörlő a kedvenc helye az ebéd utáni szendergés végrehajtásához. Az utóbbi két hétben a macskák is csatlakoztak hozzá: egérles helyett a négytagú egérfogó bizottság békésen döglik a lépcsőn, az ember csak a nyakát törve tud bejutni a lakásba. A kutya, ha meglát, fél szemét kinyitja, egyet csap a farkával üdvözlés címén, a három cirmos meg mellette és rajta fekszik, úgy durmolnak.

A másik változatban a macskák meg a kutyát tekintik játékszernek, a hátára másznak, a fülét ráncigálják, húzzák, vonják, amíg az meg nem unja.

Egérfogás nuku. Egerészet helyett így kutya-macska barátság bontakozott ki, ami kis háziállatkáink egész napját kitölti. Tőlük mindenféle rágcsáló nyugodtan végzi egészségügyi sétáját a tyúkok búzáját meg kukoricáját dézsmálva. Azért igen remélem, hogy ha a macseszok kicsit nagyobbak lesznek, az egérkommandó érdemben is beindul. Meg is bolondulnék, ha megint egér jönne ki a kanapé alól!

Megint a mákról

Nemrég szüreteltük le a mákokat. A gubók közt voltak kicsik, nagyok, közepesek, mindenfélék. S ebben van valami érdekes? Hiszen tavaly is ugyanilyenek voltak, és akkor ezt már kiveséztem egyszer. Igen ám, de akkor csak a tavaszi mákkal kapcsolatos tapasztalataimat írtam le. Idén és a múlt évben azonban már három ütemben vetettem: egy adagot ősszel, egyet januárban, egyet meg kora tavasszal. És mivel a mák nevelgetésének mindennapi részleteivel nem valami sok könyv meg netes oldal foglalkozik, megosztom a tapasztalataimat

Az első vetési turnus tehát tavaly ősszel, valahogy október-november táján volt. Az ágyást tesómnál alakítottam ki, ahol nem kellett kiszántástól tartani. A föld az őszi esők miatt tisztára sárgalacsinos volt, alig tudtam takarni a magot, olyan sekély ágyásba voltam kénytelen vetni. Pedig sógorom lelkesen fel is ásta hozzá a földet, hogy puhább legyent. Az elvetett magok igen hamar kikeltek, még arra is volt idő, hogy kiritkítsam a sort. A kis mákok decemberre olyan ujjnyiak lettek. Nem takartam őket télre, csak kíváncsian lestem, hogyan fejlődnek. A hidegtől mintha beragadtak volna a földbe, de nem fagytak meg, sem nem rohadtak, csak szolidan meghúzták magukat az évelőágy árnyékában.

Tavasszal meg mint a bolondgomba, nőni kezdtek, még egyszer ki kellett ritkítani a végleges távolságra, tövenként tíz centire. Márciusban már vagy harminc centi magasak voltak.

Április végén kezdtek nyílni. Fehér virágra számítottam, ehelyett csodás, bíborszín-fekete virágok fejlődtek a nagy, eleinte fejnehezen bókoló bimbókból.

Jó korán – beérett, tesóm a helyét már régen feltörte másodvetésnek. A lényeg azonban a termés! Teljesen beigazolódott, hogy az ősszel vetett mák virágai még azelőtt kinyílnak, hogy a máktokbarkók, ezek a főgonoszok rajzani kezdenének, és ellenállhatatlan ingert éreznének, hogy összeböködjék, összetojják, telepetézzék a gubókat, amik így csak kukacot teremnek. Alig volt egypár hibás gubó. Azt nem tudom, hogy tesóm kifejtette-e azóta a mákot, de a gubójában így is jól eláll. Andrist láttam zörgőzni egyik nap egy jó naggyal zörgőzni, szóval a jó termés mellett az alternatív felhasználási lehetőségeket is megtaláltuk…

A második kört januárban, egy enyhébb téli napon vetettem el, zöldborsóval együtt, ezt is tesóm kertjében. A talaj a mélyben még fagyott volt, de a teteje művelhető, csak egy kicsit ragancsos. A fagy és a kemény föld ellenére ez is hamar csírázni kezdett. Egyszer ritkítottam, aztán csak békén hagytam. Március legelején olyan 10-15 centisek voltak a kis növénykék.

Sógorom gaznak nézte, és nekiesett a kapával. Egy fél sort még sikerült megmentenem előle, de minek? Májusra inkább valami mákbarkó-tenyésztelepnek nevezhettem volna ki, mint normális kerti ágyásnak.

Egy darabot nem lehetett a gubókból leszedni, mind teli volt kukaccal.

A harmadik ágyást már a saját kertünkben alakítottam ki. Ide márciusban hintettem el a magokat két nyolcméteres ágyásba. A tapasztalatom a tavalyiéhoz hasonló: gyors csírázás, ritkítás kell, kapálás, aztán hadd nőjön. Júniusban kezdett virágozni.

Volt rajtuk barkó, de nem több, mint tavaly: magyarul: a gubók nagy része tűrhető, de van köztük beteg is. Szóval teljesen átlagos képet nyújt, de mindösszességében mégiscsak lehangolót az őszi mákéhoz képest.

Az is probléma volt, hogy nem egyeltem kétszer, csak egyszer. Március végén már ilyen kefesűrű, végtelenbe vezető párhuzamos jellegű sorokba ment át az egész vetés.

Így a növények eléggé elaprózódtak, a terméseik sem túl nagyok. Az altanulság az, hogy ezt az aránylag nagyra megnövő terményt szívfájdalom nélkül ki lehet egyelni, és eleve jó ritkásan kell vetni. Az egyeléskor kitépett növények kiváló mulcsanyagot adnak.

A főtanulság meg az, hogy kár a tavaszi mákkal kezdeni. Akármilyen vegyi anyaggal, biomódszerrel, sziromleszedéssel, hintőporozással próbáljuk megfékezni a barkókat, nem megy. Csak úgy lehet legyőzni őket,ha versenyt futunk velük időben: ősszel kell vetnünk.

Az őszi mák magja minden vetőmagboltban kapható, egy zacskóban irdatlan adag van, s csak egyszer kell megvenni. A későbbi években a termésből félretett egy-két szép mákfej bőven ellát minket vetőmaggal. A fajta neve Zeno.

Van azonban olyan kertészkedő is, aki ősszel is csak közönséges mákmagot vet, hisz a mák nagyok igénytelen, áttelel. Így a tavasziból őszit lehet csinálni. Tesóm vetett már bolti edd-meg mákból is, korrekt termést kapott.

Az őszi mák vetése szeptember közepétől október közepéig lehetséges, így még van egy bő hónapunk, hogy kinézzük a helyét a kertben. Én is kisasoltam már egy kellemes parcellát, amin per pillanat még letermőfélben levő csemegekukorica ácsorog. Ezt a kis területet kivonom majd a szántás alól. Két sort tervezek, abból pont kijön az a mákmennyiség, ami nekünk egy évre elég.

És hogy miért propagálom ennyire a mákozást? Minden gyanúsítgatást megelőzve nem alkaloidizálva bemákolni akarok, hanem a gyomromat szeretném kényeztetni elsőosztályú mákos tésztával, kaláccsal, mákos sós sajtos rúddal. Sajnos a boltokban, közforgalomban kapható mákok 99 %-a nem megfelelő helyen tárolt, kínai, avas, szemetes. Különösen az előre ledarált máktöltelék undorítóan csípős ízű. Sokan azért utálják a mákos dolgokat, mert még nem ettek szerintem idei, megfelelően tisztított, frissen darált mákból készült édességeket. Igaz, jó minőségű mák kapható a piacokon, kilónként minimum 1500 forintos áron… Ezért is biztatom minden olvasónkat: ha tényleg jót szeretne enni, akkor próbálkozzon meg ezzel az amúgy igen egészséges olajos maggal, biztosan nem bánja meg. Én mindenféleképpen vetni fogom idén ősszel is!

Augusztus és szeptember virágai

Jön az augusztus, s ez a hónap virágszegény lenne, ha nem ekkor fordulnának teljes pompába a szinte őszig virító magas évelők. Közülük a királynő szerintem az árnyékliliom. Kékes levelű változatát valamiért a garázdálkodó csigák is megkímélték.

CsakBeának ígértem egy képet a vajszínű ördögszemről, amit a virágágyásba fogadtam, de azóta nagyon megbántam. Agresszív, csúnya szörnyecske lett belőle, már fenem a tövére a nagykapát.

Magról spontán kelő, igénytelen egynyári virágaim sora az amaránttal és a cinkék által ültetett napraforgóval gyarapodott. A borágó is ilyen, de már levirágzott, most épp másodveti magát.

 Az évelők közül ugyanilyen önelvető lustakerti virág még a kokárdavirág. Idén sok tő kelt, de jól besűrűsödtek. Rengeteg  apró, tarka virágfej csalja a rovarokat. 

Tigrisliliomaim legszebb formájukat hozzák.

A szép nyáreleji évelők már szabin vannak, visszavágva pihennek. A kúpvirágok, kasvirágok, cickafarkak és a sásliliomok nyílnak még, a rózsák a második virághullámon esnek lassan túl.

 A sudárzsálya megtalálta végleges helyét a napos ágyásban a többi zsályaféle és a rózsák között.

Bimbósodik a sisakvirág, célozgat az ősz közeledtére.