Perui földicseresznye

Hát igen, idén ez a csodabigyó is megtermett a kertben. Már többször elcsácsogtam itt, hogy Brnóban vettem a magját (bár állítólag idehaza is lehetett közforgalomban kapni, ha a Vaterát nem vesszük figyelembe). Próbáltam a termesztésére vonatkozóan valamiféle konkrét adatot összeszedni. A neten kívül a Nowak-Schulz – féle trópusigyümölcs határozót tanulmányoztam, de bevallom, nem lettem sokkal okosabb. Jó-jó, szép dolog, hogy mindenhol megél, ahol a paradicsom, a szára lilásba játszik, és hogy maximum 2 méter magasra nő meg, és ananászcseresznye a másik neve, és csokiba mártva finom. Igen, de hogyan jutok el a csokiba mártott földicseresznyéig, attól eltekintve, hogy veszek csokit a boltban, és megolvasztom?

Kedves barátunk, akivel együtt utaztunk, gyakorlott szakács és kertész. Az ő tanácsaira támaszkodhattam, mivel már több éve termelte. Ő a nevelését a paprikáéhoz hasonlította, s azt is elmondta, hogy tavaly nem termett meg neki, mert a sok eső és a hűvösség kevés volt a tökéletes beéréshez. Ezen kívül a vetőmagos tasak piktogramjai adtak valami kis segítséget.

Mivel paradicsom-rokon, úgy gondoltam, nem követek el túlzott hibát, ha úgy kísérlem meg felnevelni, mint a paradicsomot. Január utolsó napján vetettem el az igen apró, sárga magokat egy jó nagy dobozba, lekötöttem átlátszó fóliával, hogy jó párásan legyen, fokhagymás lével spricniztem minden nap, miután jó meleg és napfényes helyre raktam. Vele egyszerre ugyanilyen körülmények közé paradicsomot is vetettem. Eltelt két hét, a paradicsom már szikleveles volt, de a földicserkó nem óhajtott kikelni. Már éppen azon voltam, hogy kiborítom a dobozt, mert kell a hagymapalántáknak, amikor észrevettem az apró csírákat. Innen aztán már türelemmel nevelgettem tovább. Amilyen lassan csírázott ki, olyan gyorsan hozott szív alakú, szőrös leveleket, amik egyre nagyobbak lettek. Néha meg is tápoldatoztam a kis növényeket. Áprilistól pedig folyamatos kiszoktatóra kerültek. A meleg nagyon „húzta” őket, hamarosan kinőtték a nagy fagyistégelyt, úgyhogy április utolsó szép napjaiban úgy döntöttem, kiültetem őket. Tizenöt szabadgyökerű palántának szedtem szét a doboznyi növényt. Az ültetés után nagyon kis nyamvadtak voltak szegények, dögleteg-formák. Már megint elkönyveltem, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor láttam, hogy hajtanak… És ekkor az időjósok elkezdték ígérni a mindenszenteki fagyokat. Nem volt nehéz rájönni, hogy az esetleges fagy ezeket a szubtropikus palántákat azonnal tönkreteszi, ha nem védem meg őket. Jobb híján úgy felmulcsoztam mindet fűrészporral, hogy ki se látszottak belőle. Aztán – amíg a hideg tartott- aggódva szemléltem, vajon megélnek-e a kis növények. Harmadszor is letettem róluk, mert láttam a fagytól megbarnult leveleket. Már azt hittem, hogy paprikát fogok a helyére ültetni, amikor egy langyos eső után láttam, hogy friss leveleket hoznak a növények.

Örömömben adtam nekik Volldüngert, aztán csak mulcsozás, kapálás meg gyomlálás jött. Egy tövet sajnálatos módon kihúztam, mivel serdülőkorában kísértetiesen hasonlított a gyermekded disznóparéjhoz. Úgy próbáltam társítani, mint a paradicsomot: egyik felől zeller, másik felől brokkoli.

És én bambultam el a legjobban, amikor június végén megjelentek az első, fura szabású virágok.

Eleinte csak egy-kettő, aztán július derekától tömeges lett a virágzás, mindmáig. Hamarosan a zöld lampionok is megjelentek.

Már emésztett a kíváncsiság, hogy milyen lesz éretten. Nem is bírtam megállni az élveboncolást:

Közben egészen furcsa fejlődésbe fogott. Eleinte csak egy száron hozta virágjait meg a terméseket. Nem is értettem, hogy írhatják róla azt, hogy képes 300 termést hozni egy-egy tő. A virágzás és termésérlelés mellett arra is volt energiája, hogy hatalmas bokorba menjen át minden egyes tő, teli virágokkal. A szomszéd zeller csünt maradt mellette, viszont a brokkoli hatalmas nagy lett, szép, fejlett rózsákkal, nem apró vacakokkal. Néha locsoltam, de nem sokat foglalkoztam vele, mert szemmel láthatóan jól fejlődött. Az igazi érés augusztus derekán indult meg.

Ekkorra már másfél méteres bokrokká lettek, úgy, hogy a leányom benne játszott dzsungelkommandót.

Így találtuk meg az első érett gyümölcsöket is.

Hatalmas örömmel és kíváncsisággal kóstoltam meg. Érdekes, kellemes gyümölcsíze van, de nem ananász, mint ahogy sokan megállapítják, hanem a paradicsom, a cseresznye és a szőlő keveréke, valami egzotikus, kicsit kesernyés trópusi beütéssel. Megosztja a családot: anyuci nem tud betelni vele, Nyunyi szerint undorító íze van, pfuj! Nekem bejön, bár nem egy világszám számomra. (Nekem mindig az eper marad az igazi… J ). Viszont így ősztájt érdekes, színes adaléka a gyümölcsöstálnak a friss alma, körte, szőlő mellett.

Gyakorló szakács barátunk, akitől végül is felbiztatást kaptam a termesztésére, ígért receptet is. Igaz, hogy mindig oda lyukadunk ki, hogy nem vagyunk gasztroblog, és ne receptekkel csaljuk az olvasóközönségünket a kerti témák helyett, de azt hiszem, a növény kevéssé ismert mivoltára tekintettel egypár ételleírás még belefér majd egy külön posztba.

Az érett gyümölcs a lampionban sötétsárga színű, érdekes, erős gyümölcsillatú. Sokszor a cseresznye nagyságú termés fel van repedve, ami nem olyan gusztusos, viszont ezek a gyümölcsök a legédesebbek. Folyamatosan szedjük, pláne anyuci nem tud vele betelni.

Mostanra a növény külseje teljesen megváltozott a tavaszihoz képest. Vadnövény külseje van, mint rokonának, a zsidócseresznyének. A puhán pihés zöld levelek nagy, fás nyelű lapukká váltak, az alsók pedig megsárgulva lehulltak. A zöld lampionok öregje olyan lett, mintha félfamentes rajzlapból lenne kivágva. Szárai pedig ágasak-bogasak lettek, és igen törékenyek. Az ágyás közepén van egy üres rész, abban Nyunyi bujkálóbunkija (nem rossz, a bunkiban megterem az élelem is!), amit a nagy lapuk eltakarnak.

Nem tudom, hogyan fog az a sok gyümölcs beérni, ami a töveken van. Az éretlen gyümölcs mérgező. Jó lenne tudni, hogy a lampionban eltartva utóérik-e, mert ha igen, akkor egy nagyon értékes gyümölcsünk lesz bő mennyiségben a tél eleji napokra.

A termesztése is tanulságokkal járt. Először is türelem kell, mert a csírázása és kezdeti fejlődése elég lassú. A fagyra nagyon érzékeny, bár nem nyiffanik ki szegényke azonnal és teljesen tőle. Mindenesetre a fagy által megcsíperr növényeken még így öt hónap után is észrevehető, hogy kisebbek!

Különösebb trágyázást nem kapott, csak egyszer egy kis tápoldatot. Az öntözést sem vittem túlzásba. Mégis nagyon erőteljesen fejlődött. Nem láttam rajta bármi jelét a betegségnek sem, vad külsőt öltött a szomszédság nagy ámulatára. A krumplin és rokonain tenyésző kártevők, amik általában a burgonyafélék családjának minden tagját kínosan károsítják (gondolok itt a fitoftórára, meg a krumplibogárra), nem jelentek meg rajta.

Anyuci már most kérdezte, hogyan gondolom a jövőbeni telepítését. Azt hiszem, nem lesz arra szükség, hogy a nagykert legkülönb részén neveljem, hiszen hihetetlenül igénytelennek tűnik. Van neki egy kellemesen meleg hely, ez a kert legvégében, a takarmánykukorica után van. A magasra nőtt kukorica és a szomszéd tujasövénye kellő szélvédettséget ad, a nap pedig pont abban a zugban szorul meg a legjobban. Itt jól kiaknázható az a tulajdonsága, hogy hatalmas leveleket nevel, nagy bokorrá válik, és ezzel képes kifojtani maga alatt a gazokat.

A jövőbeni telepítés felveti még a magszedés kérdését. A gyümölcsben máknyi magok vannak, megpróbálok majd a termés felvágásával és a magok kimosásával, illetve egészben aszalással is szaporítóanyagot kinyerni. Kíváncsi vagyok, melyik magcsapat fog jobban kelni!

Egy érdekes, kellemes gyümölcsöket termő növényre tettem megint szert. Nem egy főterménynek való, de érdekességként, téli vitaminforrást termő növényként mindenféleképpen helye van a kertben. Az elkészítésről meg összehozok majd még egy posztot. Remélem, jóféle recepteket kapok, és sokféle finomságot tudok belőle összehozni!

Magszedések

„Már nem is lehet azokat a régi jóféle magokat kapni! Csak olyan magok kaphatóak, amikhez a vegyszert is mingyán meg kell venni! És még milyen pofátlanul drágák is!” – mérgelődött paprikatermelésben jeles ismerősöm, aki szintén saját szedésű magból hatalmas, soha nem látott méretű paprikákat mutatott nekem. „Ezt a magot nem lehet boltban venni, már évtizedek óta magam szedem!” - egészítette ki a mondanivalóját. Bizony, ebben a pár mondatban jól összefoglalta a vetőmagokkal kapcsolatos gondjaimat. Tényleg sok olyan fajta magját nem tudtam tavasszal felhajtani, amelyet szerettem volna, és amik a kertben kiválóan megélnek. Helyette ajánlottak a vetőmagboltosok mindenféle más fajtákat a legkülönfélébb kerti veteményekből, amelyek aztán a termesztés során csúnyán leszerepeltek. És az is tény, hogy sok terményből annyi vetőmagra van szükségünk, hogy enyhén szólva sokba kerülne az, ha a következő évi adagot a boltból kellene megvennünk. Meg egyáltalán: ha már odáig eljutottunk a kertben, hogy számos termény magot érlelt, miért ne gyűjtsük össze és vessük el őket, megspórolva a jövő évi tetemes vetőmagköltséget? Így szentül elhatároztam, hogy idén aztán kivágom a rezet, és amennyi magot csak lehet, én gyűjtök össze házilag.

Ez az a tevékenység, amelynél a magszárba szökött lollo rosso és a lebarnult, fonnyadó menyecskeszem-bokor, a csoffadt kapor, a leszedetlenül beszemesedett vajbab is „fölavanzsérzik”, ahogy mama mondta régen. Ganéra, tűzre szánt maradványok a jövő reménységeivé válnak. A szomszédtól átnőtt vagy az utcáról a kerítésre kibújt elszáradt növények termései felértékelődnek.

Először körülnéztem a kertben: mi az, ami alkalmas lehet a továbbszaporításra?.

A legtöbb kertiveteményről szedhető mag vagy szaporítóanyag. Csak néhány kivétel van. A legfontosabb csoport a kivételek közt az F1-es hibridek köre. Az F1-es hibrideket sajátos keresztezéssel nevelik, az ilyen növényről szedett mag általában „visszaüt” valami vad ősre, és a hibrid szedett magjából ültetett növény következő évi termése satnya és korcs lesz. Az elmúlt két évben volt néhány F1 hibridünk, amelyek kiválóan teremtek, de a magszedésre nem vállalkoztam ebből az okból. Ezek közt volt paradicsom ( a Cherrola F1, a Lugas F1), paprika (Csángó F1), uborka (Mohikán F1, Perez, Megyer), csemegekukorica (Jubilee), és általában az összes takarmánykukorica is hibrid. Ezekből minden évben friss mag kell. Sajnos a csemegekukoricából már szinte nem is lehet kapni olyat, amely nem F1-es.

A másik necces csapat magszedési szempontból a tökfélék köre. Tavaly házilag szedtem patisszon-és cukkinimagokat. Tavasszal azonban – mint írtam – valami furcsa duett kezdett teremni, fehér, cukkini alakú, de patisszon végű terméseket hozva. Másodvetésben lett csak „normál” cukkinim. Szóval beégtem ezzel magam előtt. Azt azonban nem értettem, hogy a földbe beletaposott rohadt cukkiniből egy évvel később kikelt növény miért lett sztenderd cukkini külsejű. Valószínűleg a szomszéd kertben levő tökfélék is közrejátszottak ennek a fura kereszteződvénynek a létrejöttében.

A babfélék a leghálásabb magszolgáltatók. Idén többféle babmagot vetettem, csak csekély mennyiségeket, kifejezetten magnevelési célzattal. Nem hagytam ki a szomszédból átkúszó futóbab nyújtotta lehetőséget sem. Innen-onnan kaptam mindenféle háznál nevelt, nem bolti fajtákat. Most van török babom, fehér hópehelybab(ebből idén csak vetőmagnak valót neveltem még, jövőre már jut enni is), valami jóféle futó nevenincs tarkabab, fekete és zöld vajbab, lóbab és kilométerbab. Babról magot szedni igen egyszerű: meg kell várni, amíg a hüvelyek a tövön kiszáradnak, aztán kifejteni, megszárogatni és eltenni valami szellős, fagymentes helyre, amit a zsizsik kerül. Régen, amikor még sokkal több babunk volt, a száraz babot mindig csépeltük. Ehhez valami sűrű szövésű zsákba kellett tölteni a hüvelyes babot. Gyengébb idegzetűek bottal ütlegelték a zsákot, mi ketten tesómmal inkább egybeépítettük az ugróiskolával, és kigyúrtuk a szemeket, utána a zsákot megbontva kiválogattuk és kiszeleltük a babot.

Egy babfajtának a magját nem tudom levadászni sehol. Ez az egyszembab. Apró fehér főzelékbab, igen jó ízzel. Alsós koromban ezt termeltük mindig az iskola gyakorlókertjében, de a kertben is volt. Aztán valahogy kiveszett a divatból, hetedikes korom óta (úristen, húsz éve!)nem ettem ilyen babot, de most is ez után sóhajtozok.

A paradicsomok azok, amelyekről már tavaly is nagy lelki nyugalommal gyűjtöttem be a 2011-es szaporítóanyagot. A közönségesebb fajtákkal, amiket minden boltban árulnak, nem molyoltam, de a ritkábbakból jól bespejzoltam. Idén még ezeket újabb fajtákkal sikerült kiegészítenem. Így házi magjaim vannak a Golden Königin, a Black Krim, a Yellow Goldfish, a Great White, Malinowy Ozerowsky és Bursztyn fajtákból, koktélparadicsomból. (Igaz, ez utóbbi megteszi azt a szívességet, hogy elveti saját magát.) A mag kinyerése a termésből megkövetel némi körültekintést. Én egy-egy szép paradicsomot kiválasztva hagyok túlérni, aztán felvágom, kinyomom a magokat a kocsonyás levével együtt egy erre a célra használt fémszitácskába. A magokat a csap alatt jól kimosom, hogy a kocsonyás réteget leáztassam róla, aztán a tiszta magokat mokkáscsészealjon szárogatom. A szárítást valami árnyékos, de szellős helyen lehet a legjobban lebonyolítani. Papírtörlőn, szalvétán szárogatni nem tanácsos, tavalyelőtt elkövettem ezt a hibát, a magokra ráragadt a sok papírfoszlány. A kiszáradt magokat gyengéden le szoktam kapargatni a csészealjról, aztán kis papírtasiban elteszem jövő év februárig.

A paprika sem nagyon bonyolult sztori. Itt ki szoktam nézni már előre a legszebb példányokat, amiket fonnyadásig szoktam érni hagyni. Akkor aztán leszedem róla a terméshúst, a csóré magokat még szikkaszthatom egy darabig az árnyékban, aztán le lehet pucolni a csutkáról és eltárazni. A fekete paprikáról szedtem így magot.

A magszárba ment saláták is szinte kínálják magukat. A lollo rosso egyszer elhintett magjából még a nyírott gyepben is kikelt. Salátamagot mindenhol lehet kapni, én azokból szoktam szedni, amit jobbára vetőmagboltban lehet csak kapni.(Jobban belegondolva ezt a nagy magszedési buzgalmamat valahol a lustaság is motiválja. A környéken szinte az összes vetőmagbolt már négykor becsuk, a megyeszékhelyre vagy teszkóba, város szélére magokért menni nem fogok csak ezért. Marad a netes rendelés meg a házilag szedett magok…) Így áttelelő és római salátát, lollo rossót mindig csipedek össze, ha már megteszik a szívességet ezek a növények, hogy magszárba mennek.

Még néhány szó a magok tárolásáról. A kazánházban, vagyis fagy-és páramentes helyen telelnek majd át, egy papírdobozban, amely tavaly még egy harmincas kislánycsizmának volt az otthona… A szemek egy része borítékban van, mások azonban teszkókatalógusból sodort és letűzött staniclikben várják a jövő évet. Lényeg, hogy szellősen legyenek, ne füllesztő nejlonban.

A baboknál állandó gondot jelent a zsizsik, de jártunk már úgy tavalyelőtt, hogy újra kellett vetni, mert a látszólag hibátlan magok belül penészesek voltak. Oda kell hát figyelni a tárolásra. A második kertszomszéd Marika néni állítja, hogy zsizsik ellen le lehet fagyasztani a vetéshez szánt futóbabmagokat, a csíraképességet ez nem rontja, de ezt nem hiszem el. Így valami zsizsikriasztó szerről kell gondoskodnom.

Még rengetegféle mag lesz, amit szedni akarok, ezeket egy külön bejegyzésben fogom sorra venni. Mindazonáltal van még közlendőm. Szeretném a meglévő magfeleslegemet elcserélni, ha van rá közületek érdeklődő. Salátából van feleslegben római saláta, paradicsomból Malinowy Ozerowsky, Golden Königin, Yellow Goldfish, koktélparadicsom, Bursztyn. Van korlátozott mennyiségben lipóti fóliás paprikamagom, sárga és fekete csili, Hungarian Wax, és fekete kaliforniai paprika. Van perui földicserkóm, török bab, őszi mák, fekete és hópehely bab és Aranymazsola csemegekukorica. Akad néhányféle parasztkerti virágmagom is. Mindent örömmel fogadok cserébe! A magcserebere@gmail.com e-mail címen keresztül gondoltam a cserét bonyolítani, szeretettel várok minden érdeklődőt!

Vízivilág őszkezdetkor

Tegnap tettünk egy kis gyalogtúrát a Toroki-erdőben. ez az a hely, ahol a Kálnoki-ér beletorkollik a Mosoni-Dunába. Természetesen összecsukható, kis bolygókerekes babakocsiban cipeltük magunkkal az édesdeden alvó porontyot, aki még a szederbozóton való átráncigálás sem zavart fel a délutáni szundikálásból.

Azt hittem, mutatós őszi fotókat fogok majd hamar-gyorsan kattintani, ehelyett zavarba hoztunk egy horgászt meg a csaját, a hölgy jöttünkre viharos öltözésbe kezdett. Ha meg sem mozdul. senkinek sem tűnik fel a párján kívül a kis monokinizés:-)

Három-négy rossz pulcsiból készült kreatív madárijesztő vigyázta a faluszéli káposztáskertet. 

Az erdő még szinte teljesen a nyárvégi képet mutatta, minden zöld, a levelek közt átragyogott a nap. A legérdekesebb látnivaló a buja zöld vízivilág volt, ahol Torok (A Kálnoki-ér torkolata) hegyesen hajlik a Mosoni-Dunához, szobányi kis területű mocsárkákat, tavacskákat, nád-és gyékényfoltokat vesz közre, megmutatva a Szigetköz sokféle arcát. Még javában ugráltak a békák, úszkáltak az apró kis halak az átmelegedett vizű öblöcskékben. 

A torkolat közelében néhány éve készült el egy kis gyaloghíd a túrázók, kirándulók számára. A korlátot egy erős ember majdnem összedöntötte. Pedig jobbra tekintve pontosan az ér és a Mosoni-Duna összefolyását és a környező nádfoltokat láthatnánk

Korhadó, öreg fűzfa a folyóparton:

Nádasok, füzesek, gyékényesek:

A kisvilág képei közt említést érdemelnek a most nyíló évelő őszirózsákhoz igen-igen hasonlatos, lilásra színeződő virágú seprencék.

A hosszú nyárvégben összeaszott bogáncsok:

A hamvas szedrek minden érési fázisa egyszerre látható.

 A vízparthoz közel sok látható ebből az ernyős virágból, illetve már termésérlelés fázisában lévő növényből. Határozásból nem vagyok vérprofi, de talán valamilyen baraboly. (A Simon Tibor-féle nagy határozókönyv azt mondja, a csemegebaraboly- Chaerophyllum bulbosum- él ártéri erdőkben)

Találkoztunk egy jól megtermett, tízcentis fűzfarontólepke-hernyóval is, aki a kavicsos úton talán bábozódni ballagott.

Végül, a szántóföldhöz közelítve láttunk azért mutatóba pár színesedő nyárfalevelet, szóval lesz itt még ősz is.

Így kezdődik nálunk az ősz

A múlt heti viharral jött hidegfrontot leszámítva idén igazán harmonikus az átmenet a nyárból az őszbe. Csak a reggeli cipőáztató harmatról és a korán nyugovóra térő napocskáról vehetjük észre, hogy már bizony az őszi napéjegyenlőségen is túl járunk. 

A virágoskertben: érett színek

A korábbi években a nyári évelők másodvirágzása volt az, ami ilyentájt arra indított, hogy fényképezőgépet vegyek a kezembe, de erre most hiába vártam. Az esős július és a porszáraz augusztus miatt csak ültek a levélrózsáikon. Virágot mindössze a terasz dúsan virágzó muskátlijain és a megbízható egynyáriakon lehetett látni.

A sarkantyúkák csak augusztus végén lendültek formába. Talán sejtették, hogy az első fagyokig bőven lesz idejük... Az amarántokkal és kannavirágokkal társítva most már egésze csinos képet mutatnak. 

 A körömvirág viszont nekiállt másodvirágozni, s közben karmait is mutogatja.

A vérborbolyák alsó ágai a földre hajlanak a sok terméstől, igazi őszi hangulatot varázsolva az előkertbe.

 Már a pihenőre készül az enciánfa, utolsó bimbóit nyitogatja pompás lilában.

 

Ugyancsak lila színfoltot varázsolnak az évelőágy kontúrjának zöld hullámvonalai közé az aszterek, évelő őszirózsáim. 

Érdekes, hogy a februárban szülinapomra kapott ciklámen májusig pihenőt tartott, majd júniustól az egész nyarat átvirágozta a félárnyékos teraszon, végül termést is érlelt.

Az ablakunkban egy kis ládában erdélyi bazsalikom nő. Anyuék szomszédja adott hajtást még a nyár derekán, ami egy pohár vízben hamar meggyökeresedett. Most már virágozni is kezd.  Ez abban különbözik a megszokottól, hogy a levele kissé szőrös, nem húsos. Szárai lilák, de van közte zöld is. Illata, aromája intenzívebb-töményebb, mint a simalevelűnek. Azt hiszem, szárításra is alkalmasabb lesz. A fagyok közeledtével behozom a lakásba, mivel úgy hallottam, karácsonyig eléldegél cserépben, azután már csak sorvad, hiszen egynyári. Ismeri valaki ezt a fajtát?

A zöldségesben, gyümölcsösben: szüret és tervezés

Itt a betakarítás ideje. Felszedtem a bokorbabokat, az utolsó termésekből egy-egy főzésnyi zöldbab, fejtőbab került, a termés zöme viszont száradozva pihen a terasz napos részén a ruhaszárító alatt. Bőven szedjük még mindig a gyomokhoz hasonlóan igénytelen rukolát, amely a legforróbb napokon is bőven osztotta zöld levél-ajándékait, s amelynek elképesztő kilós ára a marhabélszínnel vetekszik...

Naponta szüreteljük - tesómnak hála- az édes húsú Yellow Goldfish paradicsomokat a lugasról, fogyasztjuk bőven szendvicsre, salátába, pizzára, magában, satöbbi. 

Sok termett spárgatökből, cukkiniból, patisszonból, kisbabánk örömére. Ezek voltak a nyári alapételei. No meg a sorban egymás után beérő nyári és kora őszi jó szaftos körték. 

Az új-zélandi spenót, a paprika a napi szükségnek megfelelően terem. Földben van mág a sárgarépa-petrezselyem, cékla, feketeretek, novemberig még nőhetnek.

A hagyma és a mák helyét már régen megforgattuk, helyükön a földben nyújtogatják csíráikat az áttelelő spenót és a saláták magjai.

Tervezzük a jövő évet, a vetésforgót, a kompsztozás mértékét és az ásásszükségletet. Tovább bővítjük majd az eperágyást a gyümölcsfák közt. 

Idén fordultak igazán termőre a szőlők, például a lugasnak szánt otelló. 

A zalagyöngye már fogyóban van, abból is futtatunk a lugasunkra, aley amolyan lucaszéke-módra egész nyáron készült és most bálnacsontváz-jelleggel pompázik. (Egy szomszéd se dicsérte meg:-) Már aláttettünk két széket meg egy hintát a magunk örömére.Az ősszel ráfeszítjük majd a drótokat és elkezdjük a körben tavasszal elültetett szőlők lugassá nevelését. Földbe ásott akác gömbfából meg deszkából készül majd el jövőre terveink szerint a pad meg az asztal is. Aztán  majd olyan bulit csapunk odakint, hogy csak na!

Krumpliszüret

Most már tényleg itt az ideje, hogy írjak… Kis elsősöm kezd belerázódni az iskolába, a megrándult térdem is (ami miatt alig botorkáltam) elkezdett javulni, így kivonulhattam a kertbe – krumplit szedni. Idén – mint azt a Krumpliföldi underground című bejegyzésben megírtam – idén szakítottam a teszkós „bio” gumókkal, a műtrágyával. Kézzelfogható eredményt szerettem volna elérni a kiskerti krumplitermesztés terén. Sokat olvastam a Sarpo Miráról, és elhatároztam, hogy felhajtom a szaporítóanyagát, a föld alól is! Sikerrel jártam, sok tapasztalatot gyűjtöttem, és most az az érzésem, hogy újra hasznos dolgot, jó fajtát sikerült meghonosítanom a kertben.

Nem éppen egy krumplitermesztésre alkalmas helyen élünk. A föld kemény, agyagos, nem kövér. Láttam egy kiló nyolcvan dekás otthonról hozott krumplit Szabolcs megyéből Győrbe került ismerősömnél. Láttam apósomnál a szőlőhegy aljában termő fékilós krumplikat, a kétszáz négyzetméterről betakarított mennyiség több családnak is elegendő lett volna. És csalódottan lestem a saját kertünk szeptemberben diónyira nőtt gumóit, amin Laci csak botránkozva kacagott. Tavalyelőtt odáig voltunk, hogy a saját termésünk karácsonyig kitartott. Tavaly a pontosan kétvödörnyi éves termés a százötven vetőgumó alól kiborította nálam a bilit. Nem volt nehéz rájönni: ide más kell! Megszereztem hát ezt a „mást”.

Laci vette kézbe a dolgokat. Április végén vetette el a krumplit, pontosan akkor, amikor a két szomszéd, így viszonyítási alapunk is lett mindjárt az új növény fejlődésének szemléléséhez. 1. számú szomszédunk a saját tavalyi krumpliját ültette vissza, trágya nélkül. 2. szomszédunk, Marika néni a Metróban árult valamilyen cseh minigumót ültetett, műtrágyával. Mindhárom ágyásban nem földkupacokba, hanem szabályos bakhátba került a krumpli – mindez teljesen véletlenül. A krumpli alá mi sem tettünk műtrágyát, hanem a Sárpo Mirák mellé kapott Dudaritot használtuk. Marika néni még elültetett egy vödör kiflikrumplit műtrágyával, a maradék apró kiflikből adott nekünk is egy vödörrel, Laci azt is elültette. Így megnézhettük azt, hogy eltérő fajták eltérő nevelési módszerekkel hogyan fognak kinézni a nyár folyamán egészen őszig.

A bakhátak, amibe a krumplit vetettük, olyan 20 méteresek voltak, a 8 méter széles kertben 6 bakhátat alakítottunk ki. Ebből négy és fél sor Sárpo volt, a másfél pedig a kiflikrumpli. A vetőgumókat – amik normál méretűek voltak, nem minigumók – nem kettesével, mint mifelénk szokás, hanem egyesével ültettük, olyan bakonyaljias-szőlőhegyies módon. Az egyes gumók 40 centire kerültek egymástól, melléjük két-két bogyó Dudarit került.

Amit tudtunk róla, az az, hogy késői fajta. Igen lassan kelt ki, a két szomszéd kertben már régen nagyra nőve zöldellt a krumpli, amikor nálunk a zöld levelek éppen csak elkezdték áttörni az időközben kegyetlenül becserepesedett talajt. Ekkorra már a gazok is dolgoztak. Tavaly ez a rész volt a kertben a leggazosabb, legacatosabb, a földben maradt gyökérdarabok persze hogy hajtani kezdtek. Kapálni még nem lehetett, hiszen azzal kivagdostam volna a gyenge, fejlődő kis krumplinövényeket. Azért kézzel gazoltam, tépkedtem a tarackokat. Közben akaratlanul is kifordult egy-két tő. Érdekes volt, mert a föld feletti kis növények méretéhez képest a föld alatt hosszú, répaszerű gyökereket nevelt.

A krumpliágyás egy része fedésben volt a tavalyi, annyira leszerepelt Deziré-nevelőággyal. Ezért a tavalyi, félrohadt, földben maradt aprókrumpliból árvakeléssel előjött egy csomó új burgonyanövény. Ezek és a kiflikrumpli, na meg a szomszéd ágyások is május végére teljes virágzásban voltak, a szomszéd szerintem titkolt kárörömmel nézte a „nyamvadt” ágyásunkat. Akkor ő már szedte az újkrumplit, nálunk meg még csak a földből kacsingattak ki éppen a zöld levelek. Közben jött egy-két áztató eső, s nálunk is megindult a növekedés. De még hogyan! Hamarosan derékig ért a sok zöld.

Természetesen ekkor már kedves krumplibogárkáink is megérkeztek, mindenhol rágtak. Úgy olvastam, hogy a Sárpo Mirának olyan kemény a levele, hogy a bogarak nem rágják meg. Van ebben valami igazság. A kiflikrumplit, az árvakelteket tarrá rágták volna, ha hagyjuk! Mondjuk ha én krumplibogár lennék, én is ezeket ettem volna! Ezeknek ugyanis sima, lágy levelük van, a Sárpoé szőrös és durva. Azért néhány vasgyomrú csíkos rámerészkedett. Sok petecsomót leszedtünk, így elegendő volt egy egyszeri permetezés egy kíméletesebb szerrel. És bevallom, ennyi volt az egész éves növényvédelem. Marika néni fáradhatatlanul, többször permetezett – ő nagyon lelkiismeretes ebben – így nem voltak bogarai, a közvetlen szomszédunk vízben oldott fahamut spriccelt ki kispartvissal a növényekre. Ennyi erővel aludhatott is volna a nyugágyban, mert hamarosan tarrá rágták az ágyást a távozni és megdögleni nem hajlandó kártevők. Ezzel ki is szállt a „Kinek zöldebb a krumplilevele?” című elvi versenyből, krumplilevél híján. És mivelhogy a bogaraknak nem volt ott kaja, hozzánk, illetve Marika nénihez költöztek. A rágós fajta nem kellett, csak néhány igazán szívós egyednek, ezért átálltak a Wild Peru paradicsom fogyasztására. Azt rághatták, nem sajnáltam. Ócska fajtának bizonyult, borsószem(!) nagyságú termésekkel.

Közben telt a nyár, jöttek a júniusi melegek, majd a hűvös július. Ekkorra a mi krumplink bőven utolérte a Marika néniét, aki júniusi másodvetésbe is rakott a kert végére egy ágyást, valami üres földdarab kihasználására. Ekkor már ő ette is a saját krumpliját. Mi még meg se kóstoltuk. Mert hát ugye megtanultuk mamától a népi bölcsességet: újkrumplit csak akkor találunk, ha már a növény virágzik. A mi kis dédelgetett burgonyánk már egy méter húsz centinél járt, de csak egy-két lila ernyőcske jelent meg rajta. Aztán nem bírtuk cérnával, és egy napon felhúztam két bokrot. És én magam lepődtem meg a bokor alatt talált másfél tojás nagyságú gumók láttán… Azt hittem, hogy ez valami szerencsés véletlen, de aztán rájöttem, tévedtem. Ez a fajta virágnevelés helyett inkább a föld alatt tevékenykedik, úgy tűnik. A virágzás után pár héttel feltűnő zöld bogyókból is igen kevés volt a más fajtákhoz képest. Ahogy múltak a napok, és sorra huzigáltuk fel a bokrokat, egyre nagyobbakat találtunk. Laci megállapította: „Ezek már majdnem akkora krumplik, mint amiket apu szed fel!” Ezt én nagy dicséretnek könyveltem el, hiszen a szőlőhegyben mindig ezerszer szebb a termés, mint amit valaha mi produkálni tudtunk.

Persze nem elegendő a gumók külseje után ítélni, mert nem a szemnek, hanem a szájnak termelünk ugyebár… Hámozáskor egyszer találtam igen mélyen fekvő csírát, a többi sekélyen volt, könnyen kivágható. A héj sötétrózsaszín, kicsit varacskos. A krumplik pedig meglehetősen nagyok. Pudvásat azonban – ami a nagyobbaknál igen gyakori – egyet találtam két hónap alatt. (Általában hetente két-háromszor van krumplis kaja, négy felnőtt adagra – viszonyítási alapként… J ) Állagra nem a könnyen puhuló, szétmálló fajta, van tartása, de gond nélkül meg lehet főzni puhára is. Az íze igen jó, az a hagyományos „békebeli”. Különösen tesómnak ízlett, ő a bolti krumplikon mindig rohadt szagot érez. Rohadtat csak egyet találtam, de az egy sokáig fel nem használt, korábban vágott krumpliszem volt, tehát nem betegen, megbüdösödve szedtem fel a földből! És ezzel bizonyítva láttam a Sárpo hirdetett legfőbb tulajdonságát: hogy ellenáll a fitoftórának. A tavaly felszedett krumplik fele menthetetlen rohadt volt, a lombjuk eltűnt augusztusra. Idén ez nem fordult elő, beteg krumpli nem jött elő a földből, a levelek az augusztusi dögmelegekig szépen zöldelltek. A szépen zöldellő leveleken még néhány krumplibogár vígan legelészett. Egyszer – még július derekán – kihuzigáltam a legnagyobb paréjokat az ágyásból, és többet nem foglalkoztam vele. A nagy zöld levéltömeg elfojtotta a legmegátalkodottabb gazokat is.

Közben a kiflikrumplit már régen felszedtük, lombja már nem volt. Aztán a szomszédság is nekiállt lassan felszedni a termését. Marika néninek szép lett a krumplija – meglátszott, hogy foglalkozott vele- de a közvetlen szomszédunknak egészen botrányosan rossz. Diónyi gumók a fele rohadt. Talán egy zsákkal lett neki.

A nyár folyamán a négy és fél sor Sárpo Mirából egy és egynegyed sort ettünk fel. Tehát három és egynegyed sornyi krumplit tartalékolhatunk el télre. Amennyit eddig felszedtünk, annak a mennyiségéből talán nem könnyelműség kifejezni a reményemet, hogy össze fog jönni annyi krumpli, amivel kitelelünk, különösen hogy egyzsáknyi betárazott kiflikrumplink is van! (A korábbi termések mellett ugyanis két-három húszkilós nagyságú zsák krumplit kellett vennünk egy közeli termelőtől minden télre.)

Az elmúlt három hét aszalólag hatott az eddig zöld krumpliszárakra, hamarosan elszáradtak, és a héten megállapítottuk: itt az ideje a szedésnek, valljon végre színt a föld: mit nevelt az elmúlt hónapokban? Neki is álltam kitermelni a talajból a gumókat. A krumpli helyett első körben emberfej nagyságú hantok dőltek ki… Ez a hátulütője annak, hogy olyan a krumpli, ami kifojtja a gazt, és nem kell öt-hatszor kapálni. A föld aránylag gyommentes maradt, de akár ütvefúrót is használhatnék a krumpliszedéshez. Így csak nagyon lassan haladhattam. A lelet: a bokrok alatt aránylag sekélyen kevés, de meglehetősen nagy krumpli van. Akad néhány apróbb is. A termés nem rothadt, de találtam olyat, ami drótférges volt. Összességében azonban - a nomád nevelés ellenére is - a termés nagyságrendekkel bőségesebb és egészségesebb, mint az elmúlt öt évben bármikor.

A szedésnél óvatosan kellett eljárnom, hogy ne vagdaljam szét a tetszetős termést, mert nem voltak mélyen a gumók. Közben kitépkedtem a bennmaradt gazokat is. Így talán egy jobban kitisztogatott ágyás megy majd a téli szántás alá, és jövőre még kevesebb lesz a gaz.

Még egy adalék van a fitoftórának való ellenállással kapcsolatban. Sok helyen olvastam, hogy krumplit meg paradicsomot egymás közelében – akár egy kertben is- nagy hiba termelni, mert a ragya átterjed egyikről a másikra, összefertőzik egymást, és a végeredmény egy-egy nagy kupac rohadt krumpli meg paradicsom lesz csak. Ehhez képest a paradicsom kordonja közvetlenül a krumplié mellé került. Paradicsom máshol is volt a kertben. Meg is jelent a paradicsomon a rothadás annak minden tünetével, de a krumpli nem lett beteg, s két permetezés után a paradicsom rothadása is lelassult. Hozzáteszem, az időjárás is sokkal kedvezőbb volt, mint tavaly, amikor mindenféle rothadásos betegség is tombolt a sok nedvesség miatt. A kertben a krumplitól egészen távol levő paradicsomok sem voltak egészségesebbek, mint a Sárpo mellettiek. Így levonhatom a tanulságot: ez nem egy kórokozószaporító fajta, bátran nevelhető a paradicsom közelében. A szomszédban az egymás melletti beteges krumpli egy hét alatt tönkretette a mellette levő paradicsomot.

És az utolsó adalék a Sárpo Mirához: a jövőbeli termesztés. Mindenféleképpen a kert még krumplitermesztésre nem használt részére akarom ültetni, hogy az árvakelt növényektől, meg a rajtuk élősködő és kitelelt krumplibogaraktól jó messze legyünk. Elvileg az apróbb gumók visszaültethetők, nem terjesztik a betegséget. Így a kisebb krumplikból félreteszünk vetni. Remélem jól elállnak jövő tavaszig, akkor aztán jobban elő tudom csíráztatni őket. Dudaritot szeretnék szerezni mellé műtrágya helyett. Egy dolgot azonban figyelembe kell vennem: tényleg hosszú tenyészidejű, késői. Ha tehát korai újkrumplira fogok áhítozni, valamilyen korai fajtát kell ültetnem a kert túlsó végébe egy kis darabba. Akkor minden lesz: őszi, kifli meg korai is.

Röviden: egy nem túl jó adottságú talajon, komolyabb trágyázás nélkül, egyszeri kíméletes permetezéssel, nulla öntözés és kétszeri gyomlálás után sikerült olyan mennyiségű egészséges és jó ízű gumót termelnem, ami valószínűleg ellát egy négyfős, viszonylag sok krumplit evő családot. Az egészséges apró gumók alkalmasak elvileg a szaporításra, a nagyok meg jól elállnak. Ha jövőre ugyanígy sikerül – utánültetve is -, bátran kijelentem, hogy megtaláltam a biotermesztés felé lassan ballagó kiskertem egyik legtutibb fajtáját, a magamfajta lusta, de finomságot kedvelő kertésznek való igazi ajándékot – a Sarpo Mira krumplit.

A Kertvárosi és az Őslakos

A következő történet szereplői kitaláltak, mindennemű hasonlóság konkrét személyekhez természetesen csak a véletlen műve. Egyszer volt, hol nem volt, egy kertvárosiasodó falu egyik új utcájában sekicsi-senagy, átlagos házat épített magának egy falubeli pár. Az apuka őstermelő volt, az anyuka pedig ügyeskezű, növényeket szerető asszonyka, így hamarosan mutatós kertecske vette körül a házat, sok örökzölddel, amelyek egyelőre alig arasznyiak voltak. Eltelt pár esztendő, s mire a két gyerek a kiskamaszkorhoz közeledett, a kertecske csinos, árnyas, profi kinézetű udvarrá vált, dicsérték is sokan érte a családot. Aztán az utcában lassan elkeltek az üres telkek, s a szemköztit megvette egy kertvárosi pár. Hamarosan műmediterrán villa és háromméteres téglakerítés takarta el a Dunát kísérő nyárfaerdőre néző kilátást. Beköltöztek az újak, s igyekeztek szuperkedvesek lenni a szomszédsághoz, ehhez jó apropót adott kislányuk születése. 

Ahogy az az ilyen utcákban lenni szokott, az emberek figyelnek egymásra. A figyelés elképedt leséssé változott, amikor megjelent a kertépítő cég felmatricázott furgonja és elkezdte betelepíteni a mediterrán villa környékét. Tekercses pázsit és sok örökzöld. Véletlenül majdnem pont olyanok, mint az Őslakosoké, csak kapásból felnőtt méretben. Hamarosan fenyőerdő környékezte a villát. Utolsó simításként egy spirálformára nyírt tuját biggyesztett a kertépítők főnöke a bejárathoz, majd bement tárgyalni mediterránékhoz. A bennszülött szomszédság fejében csendben kattogni kezdett a pénztárgép, fogadások születtek az összeg hat-vagy hétszámjegyű mivoltát illetőleg.

Másnap a történet elején említett átlagos család feje körülnézett a teraszán, kiválasztott egyet a dézsás tujái közül, drótsablont készített és elővette a nyíróalkalmatosságait, estére az ő bejáratánál is ott tetszelgett a csináld-magad spiráltuja.Új szomszédja véletlenül sem hozta szóba a kert témáját. Viszonyukban látszólag maradt minden a régiben, csak a szuperbarátságosság árnyalata csúszott el egy picit. Az őslakosné ezentúl sokkal több barátságos kérdést tett fel, alkalmat adva mediterránnénak, hogy dicsekedhessen. Majd az őslakosné őslakos barátnéi köre utcasarkon vagy tejeskávé mellett mosolyogva tárgyalta ki a hallottakat.

Az elképedés aztán megintcsak feltűnt a bennszülöttek szemében, amikor bakonyi ácsok furgonja kanyarodott be a szomszédékhoz. Játszóteret készítettek az akkor tízhónapos, talpacskáin már úgy-ahogy megálló kislányuk számára. A fából készült vár ormai szépen kirajzolódtak a téglakerítés felett. A falu népe ilyet még nem látott, pedig uniós pénzből akkoriban stafírozták ki, nem is szűkmarkúan, az óvoda udvarát. Őslakos barátunk felesége ezt überelhetetlennek ítélve alaposan megdicsérte az építményt. Mediterránné büszkén fogadta a bókot, mondván, valami szórakozás kell az egyszem leánykának, hiszen nem lehet vele bírni, olyan rossz. A gyermek ebből mit sem értve mosolygott a szomszédasszonyra hellókittis babakocsija hellókittis kistakarója alól, miközben hellókittis kocsicipőjét kecsesen pakolta fel a babakocsi karfájára.

Átlagosné megint kapott valami témát, amit nyelvére tűzhetett barátnéi körében. Mediterránné talán most már észrevett némi zajt a kommunikáció mézözönében, mindenesetre amikor a köszönés után elindult útjára, az járt a fejében, milyen klassz is, hogy ő és az ő életstílusa mintát adhat, példát mutathat a bennszülötteknek :-)

Túrós kuglóf

Ezt a blogbejegyzést nagyon sok szeretettel ajánlom A közös konyha(kert) csapatának, cserébe a sok gondosan kipróbált és véleményezett ételötletért, amiből nap mint nap főzünk tesómmal. Különösen Andinak, akinek a kakaós kuglóf remek receptjét köszönhetem. A recept alapján készített tésztát sütöttem kuglófformában, vagy tepsibe terítve, sárgabarack-darabokkal és durvára vágott dióval megszórva gyümölcsös pitének, vagy full kakaósan tortaformában is - tíz perc munkával remek sütiket lehet készíteni ebből az alapreceptből. 

Ha már az egyszerű, mutatós sütiknél tartunk, mostanában nálunk gyakran készül ez a túrós kuglóf, aminek nagy erénye a könnyű előkészíthetőség. Tulajdonképpen nem más, mint egy bögretészta a Bögrés sütemények című füzetkéből. A bögre, mint mértékegység 200 ml-es poharat jelent.

Hozzávalói jó része egészen hétköznapi, mások pedig helyettesíthetőek, úgymint:

10 dkg puha vaj

1 bögre (200 ml) cukor

2 tojás

1/4 - 1/4 tk. őrölt fahéj és kardamom [utóbbit elhagytam]

25 dkg sovány túró

[fél-fél bögre kockára vágott cukrozott citrom- és narancshéj -az eredeti recept szerint, helyette saját birsalmasajtot használtam, de elhagyható]

[1 cs. rumos mazsola (készterrmék) - helyette 10 dkg mazsola egy pici vízzel és rummal összeforralva]

3 bögre liszt

1 teáskalnál [csomag] sütőpor

vaj és zsemlemorzsa a formához
porcukor meghinteni [elhagyható]

A sütőt 175°C-ra előmelegítjük. A kuglófformát (szilikon sütőformám van)  kikenjük és zsemlemorzsával behintjük - ez fontos, mert szép felületet ad kiborításkor. 

Most elő a kézimixert, a vajat a cukorral habosra keverjük, beleütjük a két tőjást, jól kikeverjük, majd jöhet a túró, a fűszerek és a mazsola, birssajt. 

Egy másik tálban összekeverjük a sütőport a liszttel. A lisztes keveréket a nedves részhez adjuk és jól kikeverjük. 

A kipróbálás során nálam előfordult, hogy a recept szerint elkészített massza kemény, morzsás lett, köszönőviszonyban sem volt a kevert omlós tészták jellemző állagával, máskor viszont egész krémesre sikerült. Ez a túró típusától, minőségétől függ. A light, tégelyes túrókra jellemzőbb, hogy krémessé teszik a tészta állagát, ha viszont sima, zacskós sovány túróval készítjük a sütit, egy-két evőkanál natúr joghurttal vagy tejföllel kicsit hígítani kell a tésztán.

Végül a kuglófformába kanalazzuk és kb. 50-55 percig sütjük. Ha kész, kis hűlés után kiborítjuk a formából, teljesen kihűlve érdemes fogyasztani. Ízlés szerint még porcukrozhatjuk a tetejét.

Készítettük kerek szilikon tortaformában is, ekkor elneveztük túrótortának és villogtunk vele :-)