Őrség, turistaszemmel

Három csodás napot töltöttünk az augusztus végi hosszú hétvégén abban a  bizonyos legnyugatabbi csücsökben, abban a csodavilágban. Magyarszombatfán a Szarvasszálló Vendégház adott otthont nekünk erre a kis időre, az Őrségi ínyesmester szomszédságéban. Adott volt tehát a reggeli-esti forrásvízivás és kecskelátogatás mint kiinduló program, de azért sok mindent megnéztünk (még több mindent kihagytunk, úgyhogy biztos visszajövünk).

Buzás Attila sajtjaiból hoztunk kóstolót. Nemcsak a gasztrobloggerek, mi is megszerettük azt a bizonyos fokhagymás tökmagolajban érlelt kecskesajtot. Hihetetlen erős, tömény étel? fűszer? a salátákra, tésztákra. Valami semlegesebb ízű sajtot mi is megpróbálunk tökmagolajban megúsztatni pár hétre, kíváncsi leszek az eredményre.

Őriszentpéter, román kori templom
A vallásgyakorlók zöme református, de a dombvidék csodálatos középkori templomokat rejt, közülük az egyik az őriszentpéteri egykori erődtemplom.

A régi erődsánc árka keríti körbe a dombon, temető közepén álló kis épületet. Jó mély, a sok eső vize pangott az aljában, nyüzsögtek benne a combos, de még halfarkú kisbékák.

Nagyon büszkék itt a népek, hogy a honfoglalás óta egy helyen élnek, és papírjuk is van róla. Nos, a szigetköziek is ilyenek, csak a dokumentáció később kezdődik. Ennyit az identitásgörcsökről.

Pityerszer, skanzen 

Nagy élmény volt a mi hároméves műszaki szakinknak a stratégiai pontokon kihelyezett sok tekerős fa-vas gépezet: kendertörő, köszörű, szélrosta. A szénásszekérről, boronáról, cséplőgépről (ékszíj! ékszíj!) ne is beszéljünk. Sőt olajütő és szövőszék is, mind kipróbálható állapotban.

Balázsnak találtunk őshonos, tájfajtájú csíkos nyári almát. A tájra jellemző gyümölcsfajtákból (pogácsaalma, bőralma, cigányalma, fosóka szilva,árpával érő körte stb.) frissen ültetett oltványokat telepítettek az udvarokban, három sor dróthálóval védve, gondosan kitáblázva.

A kicsiket mozgásérzékelőre bekapcsolódó, állathangokat lejátszó dioráma szórakoztatta. Volt tyúkudvar, dödölle és krumpliprósza a büfében, meg a Hétrétország-fesztivál keretében tésztázás és perecsütés, ahová beszemtelenkedtünk. Otthonra sem rossz móka a perec meg a sóspálcika meg a gyurmakészletből kiszedett állatos szaggatóval készített sós keksz. Inspiráló hely a skanzen, na.

A skanzen legrangosabb portája, téglából és kőből

Zuzmók az élőfán és bebújhatós odvas fa a kicsiknek - ilyenbe rejtőznek a háztól elcsapott királylányok. Szerencsére sok legény jár erre, aki a keresésükre indul.

Hársas-tó

Augusztus vége még nyár, persze, hogy fürödni is akartunk. Szentgotthárd határában találtunk rá a Hársas-tóra, amelynek eleven, sulyomos-piócás, korhadt levelektől vöröses élő vize több mint különleges fürdésélménnyel lepett meg.  Körbejárható, körbebicajozható, ingyenes szabadstrand, parkolóval-büfével-klotyóval meg játszótérrel, a nyugdíjas osztrákok nagyon szeretik. Jól kitáblázott tanösvényről lehet még begyűjteni sok információt az állatokról meg a növényekről.

Magyarszombatfa
A fazekasfalu. Betévedtünk több mester műhelyébe.

Közülük az egyik Cseke János bácsi, aki szakoktatóként kétszáznál  is több fiatalt segített a fazekasmesterséghez. Korongon készült, egyedi darabjai biztos, hogy nem sorakoznak minden lakás konyhájában úgy, mint az IKEA-műanyagok. Kilónyi agyaggal ajándékozta meg kisfiunkat, bearanyozva esős napjainkat.  Mikró- és mosogatógépálló, csodaszép bögréjéből kortyolom azóta a reggeli tejeskávémat.

János bácsi fiai továbbviszik apjuk mesterségét. Ezek a cseréphuszárok az ő vizsgadarabjaik.

A vasfüggöny meg a határsáv átkát nagyon megszenvedték ezek a falvak, sok a lakatlan porta. Az osztrákok jópár régi kerített házat kiglancoltak, ezek huszon-harminc milliókat érnek az ingatlanosok hirdetéseiben. Aztán vannak, akik apró lépésekben szépítik, ami megmaradt: pompás paradicsomok és a kétkezi munka nyomai mutatkoznak ennek a régi boronaháznak az előkertjében.

Gyönyörű, vadrózsaképű piros bokorrózsa ugyanott, üdíti a szemet.  Még csak hasonlót sem láttam sehol.

Harangláb libákkal

Vizesárkok és pusztuló porták Gödörházán

A szállásunk előtt a földből kibukkanó forrást az ügyes házigazda kútba foglalta. A vize tiszta, iható, egy kis tavacskában gyűlik össze, aztán beleömlik a Szentgyörgyvölgyi-patakba. Ezt a vizet hordtuk magukkal mindenhova, mint az idős asszonyok a szentutak vizét...

Magyarszombatfa egyik érdekessége a Fazekasház, amely a mesterség múltját mutatta be. Legérdekesebb része az égetőkemence. Szép különben, kézimalom is van benne, ami szintén tekerhető, a rúdja a mestergerenda furatába illeszkedik.

Az utolsó nap délutánjára a csillagmohás partú Vadása-tó jutott.

Megint fürcsi, aztán egy melegszendvics, és amikor beültünk a kocsiba, eleredt az eső, ami hazáig zuhogott és elmosta ezt a nyarat. Szép volt, otthon is sokat strandoltunk, kenuztunk, barátoztunk. Éreztük, hogy élünk.

Szeleste, arborétum

Olcsón, babakocsival és egy fáradhatatlan háromévessel kirándulni, hát eléggé szervezést igénylő feladat. Ehhez kiváló célpontot találtunk, a szelestei arborétumot. Nemrégiben újult meg a két részből álló, hatalmas park: az egyik fele kaviccsal szegélyezett puszpángágyásokban - kis földi paradicsom - évelők és fűszerek miriádjait mutatja be, a másik fele, a kastélypark pedig vadregényes romantikával ajándékoz meg. A sok évelő miatt a nyár eleje a legpazarabb időszak, de a hosszan virágzó évelők és a színesedő termések okán a nyár végi látogatás is gyönyörűséges.

A késő nyári évelők még pompáznak

 Vadonatúj kútház a régi kúton, ez látja el a sok-sok kilométernyi csepegtető öntözőrendszer csöveit.

 Átmenet az angolparkba: kis kőfal és lépcsők vezetnek a kastélykerti rész kapujához.

 A másik, régi kútház szintén modern elektronikát rejt.

 Ösvények, utak, falak a kastélyparkban

A tavacska sajnos majdnem száraz, de a békalencséket azért kiválóan lehet kevergetni (madárfőzelék)

 Benépesült korhadt, kidőlt fák

 Kis csodák:

 Rengeteg helyen virágzott az erdei ciklámen a kastélypark öreg fái alatt.

 Esküvői helyszín, ha valaki ilyesmire vágyik (egyébként a kastélyban finom és megfizethető az étkezés).

Játszótér

Kudarckert

Idénre befejeztem a zöldségest. Elmúlt az ihlet, lerágott mindent a csiga, majd jöttek a gyomok meg a családi gondok... Talán jövőre folytatom. Addig is pár kép:

Öngyógyítósdi 9. Kelés, vetés, társítás

Az előző posztban felvázolt terv, négyes vetésforgó szerint vetettem idén, nekem ez így átlátható, a kert adottságainak és az igényeinknek is megfelel. Megmutatnám, milyen lett a gyakorlatban.

Hagyma-répa-pari ágy

Tavaly kevés mulcsot kapott ez a rész, a termőképességgel nincs gond, de nagyon gyomosodott ez a rész. A petrezselyem keléséig kétszer kellett kapálni, legtöbb a szulák. Legfejlettebb most a fehér mustár benne, ez lesz a fagyosszentek után kiültetendő paradicsomok első mulcsa és zöldtrágyája.

Hagyma, borsóágyás - egyfajta gyomszabályozás körömvirággal, kaporral

Az előző évi kabakos/káposztaféle/retek+sali ágyás helyére került. Működik egyfajta gyomszabályozás, spontán sűrűn kelt a tavalyi körömvirág és kapor, elnyomta a kelő szulákot, itt tizedannyi sem bújt ki, mint a kert más részein. Szép mindkét vetemény, idén vetettem egy sor csicseriborsót is, de csak egyetlen kísérleti példány bújt ki.

Érdemes lesz jó sok kapor- és körömvirágmagot gyűjteni és ősszel zöldtrágyának vagy talajtakarónak, gyomfojtónak elvetni, kevesebbet kell küzdeni a szulákkal.

Kabakos/káposztaféle/retek+sali ágyás

Későn vetettem nem értem rá időben vetni,ezért a retekkel  nem volt érdemes vesződni már. Várom a kelést. Cukkiniból, patisszonból kétféle, meg sok karalábé, brokkoli, kelbimbó alkotja az ágyást. Salátából csak a meleget is bíró fajták játszanak idén.

Uborka/csemegekukorica ágyás

Májusban, hetente egy-egy sor vetése lesz aktuális, a helye üres rohadt gazos. Fotó nuku.

Dombágyás

Hülyeség volt nekünk belekezdeni, csak gyomosodik.

Évelő zöldségek és egyebek

Hagytam ki 3-4 m2-t hirtelen elhatározásból szerzett palántáknak és a káposztafélék túlszaporulatának. Kelt kb 1 m2-nyi új-zélandi spenót, hagyom élni. Magnak meghagytam 3 tő szigetközi pasztinákot. Ültettünk Ibcsi csicsókáiól, ettük is, finom, már bújik. Virágzik az eper, közte tengődik az egy szál zöldspárgám.

Másodvetés

Sok bab, kevés cékla és rövid tenyészidejű kelkáposzta, némi leveles kel, meg valamennyi retek-saláta szerepel a családi kívánságlistán.  Hasznos a spenót őszi vetése is. Majd meglátjuk.

Gyümölcsök

Fagykár nem volt. Heló,  Meli és Minyon, nekem is leesett a tantusz, hogy a meglévő faiskolai gyümölcsfák simán elpusztulnak fertőzésben a mérgeik nélkül, két körtefánk bánta. Idén az első hervadt hajtásokkal futottunk a növénypatikába, kéthetes várakozási idejű cuccal tudtuk megcsípni a varasodást. 

Öngyógyítósdi 8. A második szezon

Tavaly nagy lendülettel álltam neki az öngyógyító vegyeskert tervezésének és kipróbálásának. Mindenképpen megérte a próbát, áttekinthető rendet adott az addig elég ötletszerűen beosztott zöldségesnek, a védőtársítások is beváltak. Idén az a célom, hogy letisztultabbá tegyem a tavalyi terjengős tervet, mert kevés volt az emberi erőforrás a megvalósításhoz. Tavaly az elképesztő méretű bálnahas eléggé behatárolta a lehetőségeimet, idén pedig a pár  hónapos kis Balázs fontosabb azért, mint a gizgazok.

Változások tavaly óta

Kikerültek a körtefák, több a napfény a zöldséges hátsó részén. A talaj sok papírt és mulcsot kapott, ami tavaszra komposztálódott, rotációs kapával Jani leforgatta. Ide teszem a tápanyag-igényesebb veteményeket, a tavalyi káposztás-kabakos vegyeságy helyére a gyökérzöldséges-paradicsomos sorokat meg a hagymás-borsós ágyást. A veteményes így 4 részre oszlik, amit egyszerű lesz évről-évre forgatni, áthelyezni.

1. répa-hagyma-pari  (kb. a közepes igényűnek felel meg)
2. hagyma + borsó/bab (kisebb tápanyagigényűnek felel meg, nálunk gond nélkül tenyészik)
3. retek/sali + keresztes + kabakos (magasabb tápanyagigényűnek felel meg)
4. ubi, kukorica, paprika, padlizsán  (extra kajás növények, nyáron betelő sorok)

Grafikusan valahogy így néz ki:

Az 1. és 2. parcella vetését már befejeztem, a hagyma, borsó kelése esedékes a napokban.  Ahogy időm engedi, vetem a 3. szekciót biztos késve.

Padlásról  nézve ilyen most a kert:

Kelés
Borsó

A paradicsom sorjelzője, a fehér mustár

Hagymával együtt kel a körömvirág

Magnak hagyott szigetközi pasztinák

Rikőkék tujamulccsal

Palántázási előkészületek

Karácsonykor a két ünnep közt már régen nem volt időm annyit lustálkodással tölteni,mint most. Igen gyorsan eljött az az állapot, amelyben már kínomban nem tudtam, mit csináljak… és előszedtem ekkor a tavalyról maradt vetőmagokat és a kertészvödrömet, hogy rendet csináljak benne. Előkerestem a könyvespolcról a kertésznaplómat is, és elmélkedni kezdtem azon, hogy a tavalyi évben mi sikerült és mi nem. Hamar rájöttem, hogy tavalyi év nagy sikerületlensége a palántázás volt.

Hiába kaptam takaros palántázótálcákat, szereztem be a jó minőségű magokat, tisztára felesleges volt.  Az alap: a jó palántázóföld hiányzott. A palántaneveléshez a homok, minőségi kerti (vakondtúrás)föld és tőzeges virágföld 1:1 arányú keverékét szoktam használni. Ti is tudjátok, milyen volt tavaly a tél, az udvaron a 35 centi hó alatt levő, csonttá fagyott vakondtúrásokhoz és homokhoz nem tudtam hozzáférni. Jobb híján egy minőséginek tűnő virágföldet használtam. A felbontás után kiderült, hogy az egész csurig van csigaházakkal. Máig szeretném megtudni, hogy mit keres kilónként  vagy harminc kisebb-nagyobb csigaház egy rostált virágföldben. 

A cuki, vadiúj, mini üvegház szabású palántázótálcámat megtöltöttem – jobb híján – ezzel a csigabigás virágfölddel. Szemenként vetettem el a magokat a tálca rekeszeibe. Eleinte még szépen fejlődtek a palánták, pedig az igen alacsony kinti hőmérséklet miatt a folyosó szigetelt ablakai mellett sem volt meg szerintem a megfelelő csírázási hőmérséklet. Ráadásul a napfény sem volt nekik túl sok az állandóan felhős ég miatt. A problémák igazából a serdülő paprikapalántáknál jelentkeztek.  Mire picit nagyobbak lettek a növények, a virágföld teljesen összerogyott alattuk, szinte eltűnt. A tápanyagtartalma és nedvességmegtartó képessége valószínűleg a nullával volt egyenlő. Próbálkoztam  a föld pótlásával, tápoldattal is, de csak egy segített: az, hogy a nyeszlett palántákat kiültettem a kertbe. Ott már hamarabb erőre kaptak. Évek óta nem voltak ilyen pocsék palántáim, mint tavaly, szégyenletes! A palántahiányt a kertészeti kísértés megtestesült színhelyén, a megyeszékhely virágpiacán pótoltam. A palántás néni harminc kardvirághagymával honorálta a vásárlásomat… Így tavaly „bolti” palántákból nevelt paprikák teremtek meg a kertben, a pénztárcámat lapítva és a palántázásra vonatkozó tapasztalataimat gyarapítva. 

Így elmondhatom, full égés volt az egész, beletört a nagy tudományom egy ilyen egyszerűnek tűnő dologba.  Persze most fogadkozom, hogy idén aztán világtuti módon fogok mindent csinálni. Jó előjel az, hogy a tavaly tavasszal a szekrény mögé esett magokat ki tudtam szedni. Nyár végén ugyanis három hórukkemberrel kiemeltük a kazánházból azt a bizonyos remájzlis szekrényt, persze nem a magok miatt, hanem hogy a helyére tűzifát halmozzunk. Az összes mag épen és sértetlenül megvolt a borítékban a gázcsövön fennakadva, pókhálóval belepve. Tulajdonképpen a legjobb helyen voltak, hiszen a szekrény háta mögött száraz, hűvös és sötét volt. Igaz, tavalyelőtti magok, de a csíraképességüknek ez elvileg nem szabadott, hogy megártson.

A cuki és már kevésbé vadiúj palántázótálca beültetős része laza mozdulattal ment a szelektívbe mint műanyag szemét, különösen azután, hogy a széle megrepedt, és elvágta a kezemet. Az alátétes részét és a tetőt azért megtartottam. A beültetős betét helyére sima két és fél decis poharakat fogok megtölteni földdel, és szintén szemenként vetek bele, de csak annyi palántát nevelek, ami éppen kell. Az idei kertes fogadalmam ugyanis az, hogy semmi extra melót jelentő növény tartásába és nevelésébe nem bocsátkozom. Ezt eddig sikerült is tartanom, hiszen még nem vetettem semmit… A viszonylag enyhe időt pedig ki tudtam használni a megfelelő minőségű termőföld és homok gyűjtésére. Vakondtúrásunk idén nincs, Cirmi kipiszkálta az utolsó vakondot is a járatából nemrég, és megelégedetten hozta a lefejezett ásóbajnokot a kazánházküszöbre mutogatni.  Náluk a macska nem a vakondokra, hanem inkább a kutyatáp, illetve időnként a papagáj illetve egér elfogyasztására specializálódott.  Az udvarukon nem sok volt, de a kerítésüket képező elevensövényen átmászva a házuk mögött levő üres telek szélén egészen kiváló, porhanyós, hatalmas vakondtúrások voltak, ebből gyűjtöttem. Betöltöttem az edényeket, az ablakban melegszenek, jöhet  a vetés. Január végére szeretnék mindent elvetni, paprikát,paradicsomot és padlizsánt is. A többit majd még meglátom, egyenlőre ennyi a tervem. A kiültetés és a további nevelés egy külön történet lesz majd. Rögös tehát az út a nagy, színes, édes vagy kellemesen csípős paprikákig, az ecetespaprikával teli üvegekig és a pritaminkrémig meg a töpörtyűkrémes kenyérig, amely mellett piroslanak a paradicsompaprika-szeletek. De próbálkozom, és bízom benne, hogy idén jobban megy majd.

Rozmaringnevelés magról

Már régóta álmodozom egy hatalmas dézsa rozmaringról, amely nyáron a tűző napfényben istenien illatozik, és méretes szálakat csíphetek róla a legfinomabb pecsenyéhez. Már 2011 óta kísérletezem a rozmaring magról való nevelésével, teljes sikerrel. A köztudatban a rozmaring magja nehezen, rosszul és vontatottan kel, és a kis növények is igen kényesek. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Bár nem csírázik gyorsan, szófogadóan kikelnek a magok. A rozmaringpalánta – földbe mindig bőven kevertem homokot. A magvakat – pici makkocskák- csak a föld tetejére szórtam, de nem takartam földdel, hanem csak szívószállal belekevertem a talajmorzsák közé, megspricceltem vízzel, és lefedtem fóliával. Gyengéden locsoltam, amikor szárazkának tűnt. Két hét múlva kezdett el csírázni, és négy hét eltelt, mire két-három levelesek lettek a növények.  Csak egész keveset locsoltam, kitettem edényestől a kertbe, és a kis növények hamarosan elágaztak, gyors növekedésnek indultak.

Ezt az elmúlt három évben minden tavaszon végigcsináltam. Gondolhatnátok, hogy mostanra egész sereg rozmaringom lett, de nincs egy sem… A nagy gonddal nyár végére kifejlődött növények közül egyet sem tudtam életben tartani. 2011-ben egyszerűen trehányságból kint felejtettem a fagyban a cserepet, a növény kifagyott. 2012-ben (bocs, tesóm) Andris tépte ki tövestől a kis növényeket. Másfél évesen ugyanis igen erős vonzalmat érzett minden iránt, amiben föld, sár és homok volt, ennek áldozatai lettek sok más cserepes mellett a rozmaringok is. Tavaly augusztusban még csúnyább eset történt. Anyuci a több napja bontott, megposvadt ásványvizekkel meg szokta locsolni a cserepes virágokat, hogy a buggyant, de nyomelemekben állítólag gazdag víz se vesszen kárba. Kredencünkön két egyforma ásványvizes üveg volt kint, az egyikben tényleg az állott ásványvíz volt, de a másikban viszont házi törkölypálinka. Nos, ezzel locsolta meg a rozmaringokat víz helyett. Itt már Zacher Gábor személyes detoxikálása sem tudott volna segíteni, a növények heveny alkoholmérgezésben percek alatt kimúltak. Így már három éve vetek és nevelek rozmaringokat, gyakorlatilag eredmény nélkül. Idén már jobban figyelek. A fagyon kint felejtés kiküszöbölhető. Andris már nagyfiú, okos hároméves, a trakik, fúrók és szerszámok ezerszer jobban érdeklik, mint a virágcserepek ízinkekre szedése és orális analízise (magyarul földkóstolgatás). A házipáleszt meg nem hagyom elöl a kredencen, inkább megisszuk. Ilyen egyszerű, és lesz rozmaringom!