Variációk birsalmasajtra

Mandulával, dióval, aszalt gyümölcsökkel

A birsalmasajt készítése a befőzés legjobb része: nem kell dunsztosüvegekkel bajlódni és elmarad a jaj-leforrázom-magam para. Helyette idén szembesültem először a mit-csináljak-ha-nem-köt-meg parával, de szerencsére Csincsilla Birsalmasajt 2. posztja segített túltenni magam a nehézségeken. 

A birssajtot a korán lehullott, ablakban érlelt, viszonylag édesebb birsalmákból készítettem. Volt azért már pár foltososó darab is köztük, ezért elkövettem azt a hibát, hogy meghámoztam, pedig a birsalmahéjban található plusz pektin  jól köti-sűríti a masszát. Ebből származtak aztán a későbbi problémák. 

Kevés vízben megfőztem a meghámozott birsdarabokat, majd megmértem. Majdnem 2 kg volt a főtt gyümölcs. Kapott egy alapos masszázst a botmixertől, majd beletettem egy kiló cukrot. Feloldódás után jól átfőztem, úgy negyven percig. Fortyogott, mint a magma, jól beterítette a konyhát. 

A főzés ideje alatt leforráztam úgy 20 dkg héjas mandulát és megtisztítottam, valamint előszedtem az aszalt almáimat-körtéimet és egy kis mazsolát (egy-egy kis marékkal mindegyikből).

Diót is készítettem elő. Ennek belső maghéja barnás-feketésen színezi a birssajtot, úgy tapasztaltam. Idén héjasan használtam, de akit zavar az elszíneződés, a dióbeleket át lehet sütni, vagy kicsit megpirítani a sütőben 200°C-on, légkeveréssel, nagyon odafigyelve, mert könnyen odakap. Ekkor kihűlés után könnyen ledörzsölhető a héja, szinte teljesen fehér lesz és nem színez.

Amikor már jó sűrűnek tűnt a főtt cukros birsmassza, előszedtem a házban található összes fém és szilikon muffin- és őzgerincformát. Vízzel kiöblítettem őket. A muffinformák aljára 2-3 szem szép fehér mandulát helyeztem, amíg volt. Az őzgerincformákba pedig aszalt gyümölcsöket szórtam. Készítettem egy almás-mazsolást és egy körtés-diósat. 2-3 cm vastagon kanalaztam rájuk a birsmasszából, majd félretettem az egészet a szekrény tetejére.

A recept 24 órás szilárdulási időt javasol, ennek letelte után megnéztem a formákat. A tetejük jól bebőrösödött, kezdtem volna a kiöntést. Azonban az aljuk folyósan krémes maradt. Kanállal kellett kivakarni,ettől eléggé elformátlanodtak. Kész!

El azért nem keseredtem, hanem fogtam egy villát, a puha masszát ezzel becsíkoztam, gondolván, ha nagyobb a felülete, hamarabb szárad. Jó ötlet volt és a végtermék külsején is sokat javított. A fazonigazítás után betettem aszalni a birsalmasajtokat a 100°C-ra melegített sütőbe, légkeveréssel. Hat órát maradtak ott, amiért Jani igen hálás volt, ugyanis előző nap kitört a kandallónk üvege és majd megfagytunk. Másnap is még így fűtöttünk. Bízom benne, hogy olcsóbb lesz, mintha a gázt kapcsoltuk volna be, de legalább később jelenik meg a számlán. 

Azért a végeredmény elég tűrhető. Az apró formákba öntött darabok gyakorlatilag készek, az őzgerincformában készülteket felszeleteltem, azok belseje még krémes. Még kapnak két-három hetet pihenni a konyhaszekrény tetején, karácsonyra pedig elegáns csokikabátot étcsokiból. Már ha marad. 

Egy előnye van azért a héja nélkül főzött birsalmasajtnak: szebb, világosabb a színe, mint a héjas almából készülőnek.

Zöldségesünk októberben

Az a nagy helyzet, hogy ez az év nem a zöldségek éve... A legjobb termésátlagot a ház előtti homokkupacban növő gyapjas tintagomba adta. Még azért reménykedek egy kicsit a brokkoliban meg a cukkinikben, talán adnak egy-egy evésre valót. 

Az idei ősz másik ásza az az egy tő, figyelmetlenségből meghagyott dísztökféle, ami a kert negyed részét befutotta és legalább két vödör csíkos-sárga dekoratív terméssel lepett meg. A fél szomszédság  lépcsője ezekkel van megrakva. Zsengén biztos ehető, lehet, hogy egyszer megtöltöm valami darált húsos cuccal.

A karalábék ügyesek voltak, nyolc-tíz, most is hízó kis gömböc csücsöl még a kertben. Ebből az egyből önellátók lettünk.

Lesz egy kevés csemegekukoricánk is.

A sárgarépa idén a nullával egyenlő. November elején aztán a petrezselymek és zellerek kivételével feltakarítok mindent, mert hoztunk anyutól tyúkganét és kiszórjuk. Jövőre pedig öngyógyítunk ezerrel!

Magszedésre kínálkozó októberi virágok

Egy csokornyi hétköznapi gyönyörűség. Bőven kínálják már a begyűjtésre váró magokat. Aposzt végén pedig egy újnak kinéző kokárdavirág. 

Büdöske. Öt teszkós magcsomagból öt növény kelt ki, de legalább fél kiló magot adott. 

 A hónap új virágzói a hajnalkák. Eddig csak futottak, most megállapodtak.

 Teljesen megújultak a tövig visszavágott körömvirágok. Bónusz ajándék a sok-sok mag.

 Öreg és ifjú zinnia.

 Karácsonyfára hasonlít a kétméteres pillangóvirág. Ő is magszedésre alkalmas.

Az amaránt pedig önelvető, jövőre ezer helyen találjuk meg a kis piros csíranövényeit. 

 Szabadföldbe kiültetett enciánfa virágözöne. Soha többé nem tölti a nyarat cserépben! Ő nem magadó, csak szép. Nyáron, dugványról szaporíthattam volna, de nem tettem.

 Spontán keletkezett ez az érdekes kokárdavirág, a külső virágai nem szirom- hanem teljes mértékben virágszerűek. Lehet szaporítani? Hogyan? Tudnátok segíteni?

Ki lakik a mulcsotokban?

Nem lakhat ott bárki,

csak Huszonkétpettyes Ovi

minicsoportja.

És még sokan mások.

Birsalmás szőlőlekvár Otelló szőlőből

Meglepően finom párosítás, erdeigyümölcsös-szedres ízzel, az illatán pedig érződik a szőlővirág parfümössége. A színe egészen sötét, már majdnem kékes mélylila. Piroska adta az ötletet az egyik hozzászólásával, hála és köszönet érte! Nagyon meggyőző a végeredmény, jó szívvel ajánlom a lekvárkedvelőknek, mivel mindkét gyümölcsnek most van a szezonja.

Hozzávalók:

1 liter Otelló szőlőléhez vagy musthoz

60-70 dkg hámozott, magházától megtisztított, felkockázott birsalmahús (vagy akár több, ha sűrű lekvárt szeretnénk)

20 dkg cukor  (akár el is hagyható, ha jó érettek a gyümölcsök)

Otelló szőlőből készítettem a héten natúr ivólét a Traubis posztban leírt módszerrel, tehát a leszemezett bogyókat felfőzve-szűrve-palackozva. A főzési folyamat végén  most másfél liter jó édes szőlőlét fogtam ki lekvárkészítés céljából (biztos musttal indítva is jó lesz az eredmény.) Beletettem kb. 1 kg, héjától és magházától megtisztított, felkockázott birsalmát és úgy 30 dkg cukrot, de biztos vagyok abban, hogy cukormentes lekvárként is működik a dolog. Amikor a cukor feloldódott és a birsalma is nagyjából megpuhult, átturmixoltam, majd 20 percen át zubogva, nagy lángon főztem. Végül apró üvegekbe mertem és szárazdunsztba helyeztem három napra. 

Ági tesztelte, különleges ízűnek találta, főleg islerhez, Sacher-szerű tortákhoz. Mi palacsintát töltöttünk vele, magában és tejszínhabbal spilázva is tetszett. Amit még biztosan kipróbálok ezzel az ízesítéssel, az a kekszmorzsában hempergetett, kicsit édes túrógombóc, Otellós-birslekváros-tejszínes öntettel.  Meg merem kockáztatni, hogy ez az idei év legjobban sikerült lekvárja! Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

Dombágyást építettünk

Ha nincs üvegház vagy fóliasátor a kertben, jó ötlet a dombágyás építése, mivel meggyőzőek az előnyei. Ha a nap járásának figyelembe vételével helyezzük el, a növények a fekvésből adódóan jobban kihasználhatják a nap energiáját. A korhadó, komposztálódó növényi hulladékok hője talán lehetővé tesz némi fagyvédelmet és szezonhosszabbítást. Végül a durva, fás, nehezen kezelhető kerti hulladékokat  is eltüntethetjük hasznosíthatjuk. A faanyagok elvileg a vizet is hatékonyan tárolják. 

Tehát nagyon praktikus dolog.  A képen egy sima földhányásnak látszik, de a belseje sok zöldhulladékot rejt. A permakultúrás Hügelkultur lenne az ortodox verzió, ott alulra farönköket helyeznek, aztán arra ágakat meg földet, föléje gallyakat,  aztán szénát. erről van a fórumukon egy jó kis képanyag.  A miénk ennek teszkógazdaságos, házi és lebutított  változata, abból, amink van.  

  A nyár végén Jani összeácsolta a régóta vágyott kerti asztalt és a padokat. A kiülőhöz készített kis kaviccsal borított terasz alapjából jó sok fűcsomó és kerti föld került ki, a tavaszi metszésből pedig egy nagy kupac ágnyesedék.  Tehát a hozzávalók nagy része itt volt a kezünk ügyében.  A farönkökből nálunk tűzifa meg asztal meg pad lett, így inkább faágakkal és gallyakkal meg nyesedékkel indítottunk.  

A zöldségest határoló sövény mellett, egy szélvédett és délnyugati fekvésű sarkot választottunk a dombágyásnak. Alapterülete úgy 1,5 m2. A következő rétegbe felfordított fűcsomók kerültek  a kerti asztal és pad alatti területről. Belocsoltuk és hagytuk ülepedni egy-két hétig. 

Utána lenyírt fűnyesedék és félkész komposzt került, majd megint locsoltuk. A tetejére kerti földet rétegeztem. Megint locsoltuk, ülepítettük. Végül őszre beültettem spenóttal, Téli vajfej salátával, madársalátával meg rukolával. Szépen ki is keltek. Jövőre a tetejére padlizsánt meg paprikát gondolok, az oldalára uborkát, az aljára még nem tudom...

A kerti asztalunk és padunk készítésének melléktermékei tették lehetővé a dombágyás kialakítását. A bútor megint Jani ügyességét dicséri, nagyon büszke is rá. A tavasszal hozatott tűzifából kiválasztott rönkökből készült, kevesebb pénzből, mint egy műanyag garnitúra. Igaz, kb. 60 órányi munkát fektetett a felfűrészelésbe, csiszolásba, festésbe, összeállításba, teraszkészítésbe.  (A gazdasági válságnak, talán már mondtam, tisztességes mennyiségű szabadidőt köszönhetünk.)

Farakáslakó látogató

Egyik nap, ahogy a talicskát toltam a kert felé, észrevettem, hogy a kapun túl mozog a keserűfű az út mellett. Eleinte azt hittem, hogy a macskák mórikálnak megint a farakás mellett a gazban, de közelebbről nézve láttam, hogy egy növendék süni masírozik az út szegélyén.
„Ha sünt szeretnél a kertben, akkor csinálj kint farakást!”-mondta egyszer egy kedves ismerősöm, amikor egy szép csillagos estén dunaszentpáli házuk udvarán a felújításból megmaradt bontott épületfa alól a lakásavató buli lármájával mit sem törődve két süni is előjött. Harmadik éve fűtünk fával, de csak most jutott eszembe ez a tanács, és ezek után nem is volt nehéz rájönni, hogy került jószágunk a kertbe. Sünikénktől öt méter távolságban volt a favágító, a nyáron kivágott moníliás cseresznyefa rőzsekupaca, és a télre felhasogatott tűzifa nagy rakása. Biztos innen jöhetett elő, de hogy mit keresett fényes nappal a kertben, az teljes rejtély. Mivel elég kicsi volt, valószínűleg anyukája mellől csavargott el, hogy körülnézzen a nagyvilágban. Nyunyi is nagy örömmel szemlézte, egyszer megérintette, amitől egy percre tüskegombóccá vált.

 Aztán újra kidugta az orrát a tüsik közül, és morogva szaglászott, röfögcsélt.

Nyunyi hozott egy hatalmas, félérett Bosc kobak körtét, hogy azt felszúrja a süni hátára: vigye el ajándékba a sünimamának és a többi kicsikének. Nem volt nehéz lebeszélni róla, mert a körte majdnem nagyobb volt, mint a süni. (Meg igazából szerintem mese az, hogy a sünik úgy gyűjtik be a sok potya elemózsiát, hogy felszúrják a tüskéikre. Egy dolog felszúrni, de hogyan szedné le onnan? )

 

Végül beletettük egy vödörbe, és a cseresznyefarőzse rakásánál szabadon engedtük. Nyunyi nem akart letenni állatetetési szándékáról, így a körtét eldarabolta, és odatette a kupac széléhez. A kis sün végül – apró lábait meglepő gyorsan szedve – eltűnt az ágak közt. Másnapra a körte is eltűnt – igaz, azt a legelni kiengedett tyúkok is összecsipegethették.
Nem a blogírási teljesítmény top foka, amikor az ember más könyvéből idézgetve ír posztot. Most mégis teszek ide egy szemelvényt a sünről Brehm: Az állatok világa című könyvéből. Ezzel nem tudok betelni bizonyos szempontból, mivel a leírásai sokkal mulattatóbbak, mint a száraz biológiai szakkönyvekéi. Más dolog, hogy a szemléletmódja enyhén szólva túlhaladott. Mégis szeretem tanulmányozni, mert csak úgy „olvastatja magát” . Emberi jelzőkkel ír le állatokat, és ebben találok valami bájosat.

„A sün félénk, de komikus és jó legény. Nem társalkodónak való, s majd mindig egyedül van, legföljebb nőstényével és közösségben. A legsűrűbb bokrok, vagy rőzserakások és sövények alatt mindegyik külön tanyáz, lehető kényelemben. Vacka levelekből, szalmából és szénából áll, amelyet egy oduban, vagy lyukban, vagy sűrű ágas-bogas bozótban készít el. Ha nem akad kész odura, vagy ehhez hasonló, alkalmas helyre, akkor nagy munkával maga ás magának lakást. Ez rendesen körülbelül 30 cm mélyen van a földben és két kijárata van; ezek közül az egyik délnek, a másik éjszaknak néz. De ezeket a nyílásokat éppúgy, mint a mókus, megváltoztatja, különösen nagyon erős északi és déli szélnél. Magas gabonavetésben rendesen csak nagy fészket csinál. A nőstény lakása soha sincs messze a hímétől, rendesen ugyanabban a kertben. Megtörténik az is, hogy a meleg évszakban a sün-pár egy fészekben lakik. Sőt akadnak gyöngéd érzésű sünök, amelyek nem válnak el párjuktól, s rendesen együtt maradnak és szerelmesek módjára kedvesen enyelegnek, incselkednek, játszanak, kergetőzne egymással. Ha a hely biztos, akkor nappal is folytatják játékaikat, zajos helyen azonban, csak éjjel kerülnek elő. Futása meglehetősen esetlen, s közben folyton szimatol, mint a kutya, minden tárgyat gondosan megszagol, s ilyenkor orrából és szájából állandóan folyik a nyál.
Ha útjában valami gyanús hangot hall, megáll, figyel és szimatol, igen világosan észrevehető, hogy szaglása a legélesebb, különösen a látáshoz képest. Nem ritkán esik meg, hogy a sün a lesben álló vadásznak a lábáig jut, meghökken, szimatol és elmenekül, ha nem tartja jobbnak fegyverét igénybe venni és összegömbörödni. Ilyenkor az állat alakjából nem látunk semmit, csak egy gömbölyű tömeget, amelynek csak egyik oldalán van mélyedése. A mélyedés a has felé vezet, és ilyenkor ott rejlenek jól odanyomva az orr, a végtagok és a rövid farok. A tüskék között a levegő akadálytalanul hozzáférhet, tehát hosszabb ideig is ellehet úgy, mert lélekezni tud. Ez az összegömbörödés nem okoz neki fáradságot, mert a hátizmok, amelyekkel ezt eszközli, oly módon vannak nála kifejlődve, mint semmi más állatnál, és oly erővel hatnak, hogy megfelelő kesztyűkkel fölszerelt férfi és alig képes az összegömbörödött sünt kigöngyölni. Ezt a vállalkozást természetesen a tüskék is érezhetően akadályozzák. Míg az állatnak csendes mozgásánál a tüskeköntös símának látszik, a sok hegy tetőcserépszerűen laposan egymásra borul, mihelyt az állat gömbalakot vesz föl, minden irányba kimerednek. Valamennyire gyakorolt embernek akkor is sikerülni fog a sündisznót kézben elvinni. Úgy kell elhelyezni a gömböt, a hogyan állana, ha az állat járna, s ekkor elülről hátra felé kell a tüskéket végigsimítani és többé nem alkalmatlankodnak.
A falusi nép ős idők óta azt tartotta a sünről, hogy gyümölcsérés idején a fák alatt lévő lehullott gyümölcs között hengergözve, azt tüskéire szúrja és így hazaviszi. Ez olyan valószínűtlenül hangzik, hogy az újabb természetrajzi írók nem késtek – több más népi hagyománnyal együtt – kiirtani. Annyival inkább kötelességünknek tartjuk Ottó D. R. nyug. erdőmesternek 1908-ban egy vadászlapban közölt megfigyelését idézni. „Egy szeptemberi estén üregi nyúl lesen voltam... Naplementekor egy nagy sün baktatott előttem a mező felé: Körülbelül 100 m-nyire a szabad mezőn egy ősrégi vad körtefa állt, amelynek lehullott gyümölcse hívogatólag sárgállott a fa alatt. Ide ment a sün, s azonnal lakmározott, mikor jóllakott a földön hengergözött, s aztán ugyanazon az úton visszatért. Midőn közelembe ért, csodálkozva láttam, hogy legalább tizenöt kis körtét szúrt fel a tüskéire. Miután szeretem az állatokat megfigyelni, a következő este egy órával előbb mentem arra a helyre. Valamivel korábban, mint tegnap, újra láttam a sünt, de nem vettem észre, honnan jött. Eltűnt ugyanazon az úton, mint az este, és húsz perccel később ismét megjelent; tüskéi túlon-túl meg voltak rakva körtével. Midőn tőlem 30–35 m-nyire volt, jól hallható hivogató hangot hallatott, mire azonnal 3 fiatal, alig félnövésű kis sün jelent meg. Ekkor az öreg megrázta magát, mint ahogyan a kutya rázza le a vizet; a körte minden irányban szerte ugrált, mire a fiatalok éhesen és falánkul estek a vacsorának. Később még többször láttam sündisznókat, almát, körtét, szilvát, gombát stb. így szállítani. Tovább nem figyeltem, de bizonyosan így gyűjtik össze készleteiket is.” S ilyen eseteket, noha csak hallomás után, mások is közöltek. A sün párosodási ideje március végétől június elejéig tart. Hét héttel a párosodás után 3–6 kölyköt ellik, ritkább esetekben nyolcat is. A kölykök vakok, fészkük szép, nagy, kitűnően bélelt. Az újszülöttek körülbelül 6.5 cm hosszúak, eleinte egészen fehéreknek látszanak, s csaknem egészen csupaszok, miután a tüskék csak későbben bujnak elő. Hogy már a születéskor megvannak, Lenz figyelte meg a szobájában született állatokon.
Egy hónap múlva a fiatal sün egészen olyan színű, mint az öreg, akkor már egyedül eszik, habár még szopik is. Meglehetősen későn éri el azt a készséget, hogy összegömbölyödni tudjon és feje bőrét az orráig lehúzhassa. Az anyjuk már korán hord nekik gilisztát, csupasz csigát, lehullott gyümölcsöt a fészekbe és valamivel később esténként magával kiviszi a csemetéket.
A téli szállás nagy bozontos szalma-, széna-, lomb- és mohából álló rakás, amely belül azonban nagyon gondosan ki van bélelve. Az anyagokat a hátán hordja haza, meghengergetvén magát ott az anyagban, ahol az a legsűrűbb, nagymennyiséget szurkál így fel magára, s valóban komikus, amikor rakományával tovamozog. Az első fagy megjelenésére beássa magát az odujába, s a hideg időszak alatt megszakítás nélkül alussza téli álmát; ez Németországban, Altum szerint, november elején történik. Fent leírt tanyáját olyan helyre rakja, ahová a szél még hozzáhordja a lombot, s ő maga munka közben pikkelyszerűen egymásra rakja rendesen a leveleket, s rendesen napsütötte oldalakat keres fel. Ritkán helyezkedik el más állatok elhagyott oduiba vagy fák odvas gyökerei közé. Téli pihenőidejét néha moha alatt tölti el, akkor fekhelye alig nagyobb, mint egy nagyra sikerült lúdtojás.
A sünt nem nehéz megszelidíteni, csak számára alkalmas helyre kell tenni. Az embert a legrövidebb idő alatt megszokja, elfogadja tőle az eleséget, s maga is keres magának. Konyhában az alkalmatlan svábbogarak pusztítását nagy buzgalommal végzi. Altum pedig a görényt tartja a sün fő ellenségének. Hogy tél idején a görény lyukában sünbőröket lehet találni, ismeretes. Piszkos, és kellemetlen szagot terjeszt, de komikus voltánál fogva nagyon mulattató. Könnyen szokja meg a legkülönfélébb táplálékot és italt is.
Halála után is kell még hasznot hajtania. Húsát valószínűleg csak cigányok, s hasonló csavargók eszik meg, de Spanyolországban régebben, különösen bőjt idején, gyakran ették. Az ókorban a gyógyászatban is szerepelt. Vérét, zsigereit, sőt még ürülékét is gyógyszerül használták; vagy megégették az egész állatot, s hamuját hasonló módon használták, mint a kutya hamvát. Még ma is gyógyhatásúnak tartják a zsírját. Tüskés bőrét pedig a rómaiak gyapjúkendőik kártolására használták; ezért a sün bőrével élénk kereskedelmet űztek, amely olyan jövedelmező volt, hogy a szenátus határozataival kellett szabályozni. Azonkívül még gerebennek használták a sün bőrét. Még manapság is használják némely gazdák a tüskebőrt a borjúknak a szoptatástól való leszoktatásra; a borjúnak az orrára kötnek ilyen darab bőrt, s így eresztik az anyja alá, a tüskék persze szúrják a tehenet, s így a tehén elrúgja magától a borjút, s ennek meg kell szoknia más eleséget.”

Igen bízom benne, hogy ez a kis látogató itt marad a kertben. Kitelelnivaló helye bőven van a farakások alatt. Csak talál magának ott valamilyen háborítatlan kuckót, ahol a télben meghúzódhat, hogy jövő tavasszal újra találkozhassunk.

Egyre még kíváncsi vagyok. A közvélekedésben mifelénk úgy él, hogy a sünnek mifelénk két fajtája van, az egyik a most említett sündisznó. A gyerekek és felnőttek közt egyaránt elterjedt az a közhiedelem, hogy létezik valamilyen "sünkutya" nevű állat is vadon, amely nagyobb mint a sündisznó, és morog, mint egy harapós eb. Szerintetek milyen állat lehet ez a "sünkutya"?