Gallyak hasznosítása

Nálunk örök probléma a sok ág, ami metszésnél, kertalakításnál keletkezik és nagy kupacaival elcsúfítja az udvart. Kezelésére a gazégetés gaztett, de szalonnasütés már elfogadhatóbb mód. A kertben van egy kis nyitott, maradék téglából készült sütögető, szezonjában egész sokat használjuk is. A gallyak mennyisége azonban annyi, hogy kb. minden nap sült szalonnát vacsorázhatnánk a kertben, ami azért nem működőképes megoldás.  Hosszú távon, ha elkészül a melléképületünk, biztosan hasznát vesszük majd egy takaréktűzhelynek, de addig is kell valamit kezdeni az ágtömeggel. 

Fogy valamennyi ág, mint babkaró, paradicsomtámaszték, dísznövényfuttató, lehet fonni is a szőlővenyigékből, meg biztos lehet más tippeket is kiokoskodni, de azért ott áll az udvaron az a két köbméternyi ághalmaz, ami idén keletkezett a kertalakítás során. Normál években úgy fél m3 keletkezik. Foglalja a helyet, kirohad alatta a fű, belenő a csalán meg a szulák. 

El lehet tüntetni  többféleképpen. Ha konténer bérelnénk, az úgy  kb. 20000 Ft-ba fájna. Vettünk inkább egy elektromos ágdarálót, ami a kérget is megeszi, néhány ezer forinttal drágábban. Tény, hogy pénzbe kerül az áramfogyasztása, meg kell egy ember, aki eteti, de pipec mulcsot készít.

A mulcs készen megvásárolva nem is olyan olcsó dolog, pedig hasznos is és mutatós is. Kilója a webshopban kiszereléstől függően akácból 20 Ft/l fenyőből 32 Ft/l, vegyes aprítékmulcs 9 Ft/l. 

Egyszerűség kedvéért legyen mondjuk 10 Ft litere a házilag előállított daráléknak a saját munkaidőnket is beleszámolva, így a harmadik évben simán megtermeli az árát, a három virágágyás meg a bokrok alja pedig végre minimális kapálással és gyomlálással rendezett lesz. Nekem jó megoldás, örülök is az új kütyümnek fenemód. 

Zöldet látni,

 no meg fehéret, sárgát és lilát nagy öröm így február végén, hallgatni benne a tavasz csalóka, csaknem hamis ígéretét. Változékony időre lesz kilátás, de határozottan melegednek a napok. A télvégi napsütés a legkorábbi hagymások, évelők friss leveleit, virágait már elő is csalogatta a földből. 

 Mosolyognak a csibevirágok.

Nagy örömömre megtaláltam az ősszel vett szellőrózsákat. Kíváncsi leszek, milyen színekkel lep meg ez a színkeverék.

 Megvan a léggömbhagyma is.

 Bújnak, furakodnak a tulipánok.

 A botanikai kardvirágok is nagyon igyekeznek, egyre jobban elszaporodtak.

Megvan az első krókusz nekünk is, bár még a szirmait zárva tartja.

Jövő héten pedig már március lesz.

Krumplis lepény

avagy mire jó az öreg, ráncos, száradozó krumpli, aminek most épp szezonja van, mondhatni idényzöldség.

Hogy a gazdasági válság tette-e, nem tudom, de tény, hogy a blogunk népszerűbb bejegyzései közt van a tejfölös bablevesről és a sós lepényről írt poszt. Az utóbbi időben egy ennél is olcsóbb, egyszerűbb fogást készítettem el többször. Bizonyára sokan ismeritek. A klasszikus tócsnitól annyiban különbözik, hogy főtt és áttört krumpliból készül. Olyan kaja ez, aminek a szomszéd házban már más a kedves neve, ahogy azt pár éve a botanikafilozófia nagymestere megírta és befotózta. 

Kistarcsán például fesztiválja is van, afféle gasztrokulturális ünnepet szentelnek ennek a régi parasztételnek. Kőszegen meg olyan turistacsalogató és jóllakató étel, mint az Őrségben a dödölle, de ott már 600 Ft-ért mérik. Számomra afféle népies komfortkaja, amiért kiskoromban gyakran nyúztam anyut, nagymamát. Ők általában valami csipetkés leves, borsó vagy bab mellé szokták kínálni.  

Otthon a családtagok mindig érzésre készítették, de a precizitás kedvéért lemértem a főbb összetevők tömegét, hátha segítség valakinek. Szóval a hozzávalók: 

4 db nagy krumpli főzve, áttörve, hidegen  (488 g)

2 db  tojás 

170 g liszt

1 tk só

A kritikus a krumpli-liszt arány, a burgonya tömege jelen esetben 2,87-szerese a lisztének. Persze azért az egyéni ízlés a döntő, a túl sok liszt a kellemes íz rovására megy.

Úgy készül, hogy a hideg,  főtt, áttört (leginkább maradék) krumplihoz hozzáteszem a tojást és a sót, majd apránként annyi lisztet, hogy formálható legyen. Lisztes gyúródeszkán fél centi vastagra nyújtom, majd vagy késsel tenyérnyi téglalapokra vágom, vagy ha ott nyüzsög az aprónép, kiszaggatjuk tetszőleges formákkal. 

A sütésnél nekem úgy ízlik a legjobban, ha tapadásmentes serpenyőben, kb. evőkanálnyi olajban sülnek aranysárgára. Frissen, melegében a legfinomabb. Sajt, tejföl mindenképp jár hozzá, de gondolom, másféle szószokkal is fimom lehet. Kíváncsi vagyok, ti hogyan készítitek és mivel eszitek. 

Egy ismeretlen kertész kiváló találmánya

Egyik este - a csoda tudja, miért - lapozgattam A technika krónikája című méretes könyvet. Benne évszázadokra, évtizedekre, majd évekre lebontva szerepelnek a szerzők által a megjelölt időszakokban az emberiség számára legfontosabbnak ítélt találmányok. Az 1849-es évnél az alábbi érdekes sorokat olvashatjuk:

"Egy kertész feltalálja a vasbetont

Joseph Monier 26 éves kertész feltalálja a monírozást. Ezen a beton vasrudakkal történő megerősítését  értik. (...) Monier a vasalás elvét magában a természetben figyelte meg. Mint kertész megállapította, hogy a növények kevéssé terhelhető szöveteiket beágyazódott szívós, rugalmas vagy megfásodott szálakkal, esetleg szabályos rácshálóval merevítik.

 Amikor aztán betonból próbált virágtartókat készíteni, nagy sikerrel alkalmazta a később az egész világon róla elnevezett Monier-vasat. (Más változat szerint pusztán idegesítette, hogy vashálós virágtartói megrozsdásodnak, ezért vitt fel egy betonréteget. )

Monier találmánya nélkül a későbbi korok hatalmas betonépítményeit el sem lehetne képzelni."

Hirtelen eltöltött a csodálat ez iránt a jó szemmel és kiváló anyagismerettel rendelkező kertész iránt, Mindamellett van valami bűbájos abban, hogy a virágládák rozsdamentessé tételének ötletéből később egész világvárosok épültek fel... Lehet, hogy ez egy építészmérnöknek nem olyan lenyűgöző, de rám a meglepetés erejével hatott.

Egyben nosztalgikus hangulat is eltöltött. Pont tíz éve, hogy kedves Jani sógorom tanítgatott egyszerűbb vasbetonszerelési munkákra, amikor tesómék háza épült. Amit ott tanultam, nem felejtettem el a saját házamnál sem, mennyit pepecseltem a koszorúbetonhoz a vasszerkezettel, atyaég! Gondolom, kertbirtokos kedves olvasóinknak nem kell bemutatni, hány helyre kellett még vasbeton a háznál és a kertben, meg mindennapi életünk során. És mindez egy kertész leleményességéből eredően.

Mire jó a háznál ez a sok rezisztens szőlő?

Bornak ugye nem nagyon való. Veszélyes is lehet és hát alig élvezhető. Nagy büszkeség Janinak, hogy kezében tarthatja ez első, saját, házi illatos törkölypálinkáját. 39 évesen ennyire már vitte:-) Egészségünkre ebben a megfázós téli időben. 

Első hó

Balázs most látott életében először igazi, kiadós havazást. Meglepődött, de élvezte nagyon!

 Mi mást lehet játszani a hóban, mint fűnyírózni?

 Rendkívül fárasztó munka...

de a hintában is lehet pihenni.

 Andris és az első családi  hóember.

 Nálatok is megjött a havazás?

Rózsakeksz

A rózsacukrom már két hónapja érett a kamrában, a cukor egyre inkább átvette azt a kellemes, almás-csipkebogyós illatot a szirommorzsáktól. Most jött el az ideje, hogy keksz formájában a család asztalára kerüljön. Lehetne belőle akár Valentin-napi szerelmeskeksz is, ha tartanánk ezt a virágboltos-ünnepet, mert hát tiszta afrodiziákum a rózsa, a málna meg a kesudió-mandula morzsa, ami belekerül, no meg körbelengi némi cicis képzettársítás a sütit a formája miatt. Mindenesetre szeretettel készült a páromnak és a családomnak.

A tészta receptjét a béna házicukrászok egyik szamárvezetőjéből, Stahl Judit gyors édességes könyvéből vettem, a lekváros aprósüti (43. o.) receptjét alakítottam rózsacukrossá.  

Szóval volt 6 dkg rózsacukrom, ezt kikevertem 12,5 dkg puha vajjal. Kimértem 15 dkg finomlisztet és összekevertem egy csipet sóval. Kézimixerrel morzsásra dolgoztam a cuccot, majd kézzel pár mozdulattal tésztává gyúrtam. 

Sütőpapírt fektettem egy nagy gáztepsibe, aztán a tésztából kisebb diónyi gombócokat gömbölygettem, a közepükbe lyukat nyomtam és 175°C-os sütőben 15 percig sütöttem. A golyók sütés közben kissé ellapultak, de megőrizték a mélyedésüket. 

Amíg sült a tészta, előkészítettem a dekorációt, ami nem volt egyéb, mint jó púpos evőkanálnyi házi málnalekvárba kevert kis löttyintés vodka, meg valami zacskós diákcsemegéből előhalászott pár szem kesudió és mandula apróra vágva. 

Darabonként fél mokkáskanálnyi lekvár és egy csipet lágy ízű dióféle tette izgalmasabbá az önmagában is különleges, ízletes-illatos omlós kekszfalatkákat. Kb. 25-26 db sütit ad ki ez a mennyiség. Nem sok, igazából másnapra elfogyott, mert mindannyian rájártunk. 

Ha valahol kaptok, találtok szárított rózsaszirmot, (pl. itt) érdemes kipróbálni. Egyszerre hétköznapi és különleges a végeredmény, olyasmi, ami bearanyozhat egy esős-borús téli hétvégét.