2012. október 25., csütörtök

Csemegekukorica októberben

Nyersen, főzve, befőzve, megsütve

A másodvetésből a legjobban a csemegekukorica sikerült az idén. Júliusban vetettem be egy 10m2-es darabot egy cső Aranymazsola csemegekukoricával. Tulajdonképpen ekkor vetni egy kicsit kockázatos, de ha megússza a fagyokat, egészen sokáig meg lehet hosszabbítani a kukoricaszezont. Ki akartam használni a kukorica gyomfojtó tulajdonságát is, amely megkönnyíti az ágyás  gyommentesen tartását a következő vegetációs időszakban. Augusztusban semmit sem nőtt, szeptember-októberben két hónapot kellett bepótolniuk a növényeknek. Küzdöttek is nagy igyekezettel. 

A héten nekiláttam a kerttakarításnak, arra számítva, hogy a hétvégén várhatóan beköszönt az első talaj menti fagy. A kukorica volt az első a bemenekítendő termények között. A csövek nanoverseny-esélyes méretűek lettek. 
 Az illatuk viszont frenetikus. Nyersen is csoda finomak, ropogósak, édesek, nyári atmoszférát árasztók. A nagyobb csöveket megfőztük és tegnap este vacsorára mind egy szálig megettük.
Az apraja kapcsán pedig a mesebeli Jancsi és Juliska gyermekevő boszorkányának kétes dicsőségével ismerkedhettünk meg, amennyiben a kukorica gyermeknek lehet tekinteni a cseppnyi csöveket, báre még rajtunk eddig nem állt bosszút semmiféle mitikus kukoricaisten. 
Sós vízben tettem el a kicsikéket, úgy, mint a vizes uborkát: literenként 2 dkg sót tartalmazó vízzel leforrázva, majd a kihűlés után üvegbe nyomogatva, végül a leszűrt-felforrósított lével ismét leforrázva a nyeleket. Ez nem más, mint a méregdrága bébikukorica kissé rusztikusabb kivitelben.  


Legfinomabbak a 1,5-2 cm vastag mini nyelek. A 3 cm-nél vastagabb csövek csutkája már eléggé kemény, azok már inkább csak lefaragva használhatóak. Pizzafeltétként vagy salátában lesz a legízletesebb. Mivel a kukoricákat leforráztam, de nem dunsztoltam, csak a sós víz tartósítja, ezért várhatólag csak néhány hónapig tarthatók el. 
Mai ebédünk, 



2012. október 19., péntek

Variációk birsalmasajtra

Mandulával, dióval, aszalt gyümölcsökkel

A birsalmasajt készítése a befőzés legjobb része: nem kell dunsztosüvegekkel bajlódni és elmarad a jaj-leforrázom-magam para. Helyette idén szembesültem először a mit-csináljak-ha-nem-köt-meg parával, de szerencsére Csincsilla Birsalmasajt 2. posztja segített túltenni magam a nehézségeken. 

A birssajtot a korán lehullott, ablakban érlelt, viszonylag édesebb birsalmákból készítettem. Volt azért már pár foltososó darab is köztük, ezért elkövettem azt a hibát, hogy meghámoztam, pedig a birsalmahéjban található plusz pektin  jól köti-sűríti a masszát. Ebből származtak aztán a későbbi problémák. 

Kevés vízben megfőztem a meghámozott birsdarabokat, majd megmértem. Majdnem 2 kg volt a főtt gyümölcs. Kapott egy alapos masszázst a botmixertől, majd beletettem egy kiló cukrot. Feloldódás után jól átfőztem, úgy negyven percig. Fortyogott, mint a magma, jól beterítette a konyhát. 

A főzés ideje alatt leforráztam úgy 20 dkg héjas mandulát és megtisztítottam, valamint előszedtem az aszalt almáimat-körtéimet és egy kis mazsolát (egy-egy kis marékkal mindegyikből).

Diót is készítettem elő. Ennek belső maghéja barnás-feketésen színezi a birssajtot, úgy tapasztaltam. Idén héjasan használtam, de akit zavar az elszíneződés, a dióbeleket át lehet sütni, vagy kicsit megpirítani a sütőben 200°C-on, légkeveréssel, nagyon odafigyelve, mert könnyen odakap. Ekkor kihűlés után könnyen ledörzsölhető a héja, szinte teljesen fehér lesz és nem színez.

Amikor már jó sűrűnek tűnt a főtt cukros birsmassza, előszedtem a házban található összes fém és szilikon muffin- és őzgerincformát. Vízzel kiöblítettem őket. A muffinformák aljára 2-3 szem szép fehér mandulát helyeztem, amíg volt. Az őzgerincformákba pedig aszalt gyümölcsöket szórtam. Készítettem egy almás-mazsolást és egy körtés-diósat. 2-3 cm vastagon kanalaztam rájuk a birsmasszából, majd félretettem az egészet a szekrény tetejére.

A recept 24 órás szilárdulási időt javasol, ennek letelte után megnéztem a formákat. A tetejük jól bebőrösödött, kezdtem volna a kiöntést. Azonban az aljuk folyósan krémes maradt. Kanállal kellett kivakarni,ettől eléggé elformátlanodtak. Kész!

El azért nem keseredtem, hanem fogtam egy villát, a puha masszát ezzel becsíkoztam, gondolván, ha nagyobb a felülete, hamarabb szárad. Jó ötlet volt és a végtermék külsején is sokat javított. A fazonigazítás után betettem aszalni a birsalmasajtokat a 100°C-ra melegített sütőbe, légkeveréssel. Hat órát maradtak ott, amiért Jani igen hálás volt, ugyanis előző nap kitört a kandallónk üvege és majd megfagytunk. Másnap is még így fűtöttünk. Bízom benne, hogy olcsóbb lesz, mintha a gázt kapcsoltuk volna be, de legalább később jelenik meg a számlán. 

Azért a végeredmény elég tűrhető. Az apró formákba öntött darabok gyakorlatilag készek, az őzgerincformában készülteket felszeleteltem, azok belseje még krémes. Még kapnak két-három hetet pihenni a konyhaszekrény tetején, karácsonyra pedig elegáns csokikabátot étcsokiból. Már ha marad. 
Egy előnye van azért a héja nélkül főzött birsalmasajtnak: szebb, világosabb a színe, mint a héjas almából készülőnek.


2012. október 15., hétfő

Zöldségesünk októberben

Az a nagy helyzet, hogy ez az év nem a zöldségek éve... A legjobb termésátlagot a ház előtti homokkupacban növő gyapjas tintagomba adta. Még azért reménykedek egy kicsit a brokkoliban meg a cukkinikben, talán adnak egy-egy evésre valót. 

Az idei ősz másik ásza az az egy tő, figyelmetlenségből meghagyott dísztökféle, ami a kert negyed részét befutotta és legalább két vödör csíkos-sárga dekoratív terméssel lepett meg. A fél szomszédság  lépcsője ezekkel van megrakva. Zsengén biztos ehető, lehet, hogy egyszer megtöltöm valami darált húsos cuccal.
A karalábék ügyesek voltak, nyolc-tíz, most is hízó kis gömböc csücsöl még a kertben. Ebből az egyből önellátók lettünk.
Lesz egy kevés csemegekukoricánk is.
A sárgarépa idén a nullával egyenlő. November elején aztán a petrezselymek és zellerek kivételével feltakarítok mindent, mert hoztunk anyutól tyúkganét és kiszórjuk. Jövőre pedig öngyógyítunk ezerrel!

2012. október 7., vasárnap

Magszedésre kínálkozó októberi virágok

Egy csokornyi hétköznapi gyönyörűség. Bőven kínálják már a begyűjtésre váró magokat. Aposzt végén pedig egy újnak kinéző kokárdavirág. 

Büdöske. Öt teszkós magcsomagból öt növény kelt ki, de legalább fél kiló magot adott. 

 A hónap új virágzói a hajnalkák. Eddig csak futottak, most megállapodtak.
 Teljesen megújultak a tövig visszavágott körömvirágok. Bónusz ajándék a sok-sok mag.
 Öreg és ifjú zinnia.
 Karácsonyfára hasonlít a kétméteres pillangóvirág. Ő is magszedésre alkalmas.
Az amaránt pedig önelvető, jövőre ezer helyen találjuk meg a kis piros csíranövényeit. 

 Szabadföldbe kiültetett enciánfa virágözöne. Soha többé nem tölti a nyarat cserépben! Ő nem magadó, csak szép. Nyáron, dugványról szaporíthattam volna, de nem tettem.
 Spontán keletkezett ez az érdekes kokárdavirág, a külső virágai nem szirom- hanem teljes mértékben virágszerűek. Lehet szaporítani? Hogyan? Tudnátok segíteni?


Ki lakik a mulcsotokban?

Nem lakhat ott bárki,
csak Huszonkétpettyes Ovi
minicsoportja.
És még sokan mások.

2012. október 5., péntek

Birsalmás szőlőlekvár Otelló szőlőből

Meglepően finom párosítás, erdeigyümölcsös-szedres ízzel, az illatán pedig érződik a szőlővirág parfümössége. A színe egészen sötét, már majdnem kékes mélylila. Piroska adta az ötletet az egyik hozzászólásával, hála és köszönet érte! Nagyon meggyőző a végeredmény, jó szívvel ajánlom a lekvárkedvelőknek, mivel mindkét gyümölcsnek most van a szezonja.

Hozzávalók:
1 liter Otelló szőlőléhez vagy musthoz
60-70 dkg hámozott, magházától megtisztított, felkockázott birsalmahús (vagy akár több, ha sűrű lekvárt szeretnénk)
20 dkg cukor  (akár el is hagyható, ha jó érettek a gyümölcsök)

Otelló szőlőből készítettem a héten natúr ivólét a Traubis posztban leírt módszerrel, tehát a leszemezett bogyókat felfőzve-szűrve-palackozva. A főzési folyamat végén  most másfél liter jó édes szőlőlét fogtam ki lekvárkészítés céljából (biztos musttal indítva is jó lesz az eredmény.) Beletettem kb. 1 kg, héjától és magházától megtisztított, felkockázott birsalmát és úgy 30 dkg cukrot, de biztos vagyok abban, hogy cukormentes lekvárként is működik a dolog. Amikor a cukor feloldódott és a birsalma is nagyjából megpuhult, átturmixoltam, majd 20 percen át zubogva, nagy lángon főztem. Végül apró üvegekbe mertem és szárazdunsztba helyeztem három napra. 

Ági tesztelte, különleges ízűnek találta, főleg islerhez, Sacher-szerű tortákhoz. Mi palacsintát töltöttünk vele, magában és tejszínhabbal spilázva is tetszett. Amit még biztosan kipróbálok ezzel az ízesítéssel, az a kekszmorzsában hempergetett, kicsit édes túrógombóc, Otellós-birslekváros-tejszínes öntettel.  Meg merem kockáztatni, hogy ez az idei év legjobban sikerült lekvárja! Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

2012. szeptember 25., kedd

Dombágyást építettünk

Ha nincs üvegház vagy fóliasátor a kertben, jó ötlet a dombágyás építése, mivel meggyőzőek az előnyei. Ha a nap járásának figyelembe vételével helyezzük el, a növények a fekvésből adódóan jobban kihasználhatják a nap energiáját. A korhadó, komposztálódó növényi hulladékok hője talán lehetővé tesz némi fagyvédelmet és szezonhosszabbítást. Végül a durva, fás, nehezen kezelhető kerti hulladékokat  is eltüntethetjük hasznosíthatjuk. A faanyagok elvileg a vizet is hatékonyan tárolják. 

Tehát nagyon praktikus dolog.  A képen egy sima földhányásnak látszik, de a belseje sok zöldhulladékot rejt. A permakultúrás Hügelkultur lenne az ortodox verzió, ott alulra farönköket helyeznek, aztán arra ágakat meg földet, föléje gallyakat,  aztán szénát. erről van a fórumukon egy jó kis képanyag.  A miénk ennek teszkógazdaságos, házi és lebutított  változata, abból, amink van.  
  A nyár végén Jani összeácsolta a régóta vágyott kerti asztalt és a padokat. A kiülőhöz készített kis kaviccsal borított terasz alapjából jó sok fűcsomó és kerti föld került ki, a tavaszi metszésből pedig egy nagy kupac ágnyesedék.  Tehát a hozzávalók nagy része itt volt a kezünk ügyében.  A farönkökből nálunk tűzifa meg asztal meg pad lett, így inkább faágakkal és gallyakkal meg nyesedékkel indítottunk.  
A zöldségest határoló sövény mellett, egy szélvédett és délnyugati fekvésű sarkot választottunk a dombágyásnak. Alapterülete úgy 1,5 m2. A következő rétegbe felfordított fűcsomók kerültek  a kerti asztal és pad alatti területről. Belocsoltuk és hagytuk ülepedni egy-két hétig. 

Utána lenyírt fűnyesedék és félkész komposzt került, majd megint locsoltuk. A tetejére kerti földet rétegeztem. Megint locsoltuk, ülepítettük. Végül őszre beültettem spenóttal, Téli vajfej salátával, madársalátával meg rukolával. Szépen ki is keltek. Jövőre a tetejére padlizsánt meg paprikát gondolok, az oldalára uborkát, az aljára még nem tudom...
A kerti asztalunk és padunk készítésének melléktermékei tették lehetővé a dombágyás kialakítását. A bútor megint Jani ügyességét dicséri, nagyon büszke is rá. A tavasszal hozatott tűzifából kiválasztott rönkökből készült, kevesebb pénzből, mint egy műanyag garnitúra. Igaz, kb. 60 órányi munkát fektetett a felfűrészelésbe, csiszolásba, festésbe, összeállításba, teraszkészítésbe.  (A gazdasági válságnak, talán már mondtam, tisztességes mennyiségű szabadidőt köszönhetünk.)