Csemegekukorica októberben

Nyersen, főzve, befőzve, megsütve

A másodvetésből a legjobban a csemegekukorica sikerült az idén. Júliusban vetettem be egy 10m2-es darabot egy cső Aranymazsola csemegekukoricával. Tulajdonképpen ekkor vetni egy kicsit kockázatos, de ha megússza a fagyokat, egészen sokáig meg lehet hosszabbítani a kukoricaszezont. Ki akartam használni a kukorica gyomfojtó tulajdonságát is, amely megkönnyíti az ágyás  gyommentesen tartását a következő vegetációs időszakban. Augusztusban semmit sem nőtt, szeptember-októberben két hónapot kellett bepótolniuk a növényeknek. Küzdöttek is nagy igyekezettel. 

A héten nekiláttam a kerttakarításnak, arra számítva, hogy a hétvégén várhatóan beköszönt az első talaj menti fagy. A kukorica volt az első a bemenekítendő termények között. A csövek nanoverseny-esélyes méretűek lettek. 

 Az illatuk viszont frenetikus. Nyersen is csoda finomak, ropogósak, édesek, nyári atmoszférát árasztók. A nagyobb csöveket megfőztük és tegnap este vacsorára mind egy szálig megettük.

Az apraja kapcsán pedig a mesebeli Jancsi és Juliska gyermekevő boszorkányának kétes dicsőségével ismerkedhettünk meg, amennyiben a kukorica gyermeknek lehet tekinteni a cseppnyi csöveket, báre még rajtunk eddig nem állt bosszút semmiféle mitikus kukoricaisten. 

Sós vízben tettem el a kicsikéket, úgy, mint a vizes uborkát: literenként 2 dkg sót tartalmazó vízzel leforrázva, majd a kihűlés után üvegbe nyomogatva, végül a leszűrt-felforrósított lével ismét leforrázva a nyeleket. Ez nem más, mint a méregdrága bébikukorica kissé rusztikusabb kivitelben.  

Legfinomabbak a 1,5-2 cm vastag mini nyelek. A 3 cm-nél vastagabb csövek csutkája már eléggé kemény, azok már inkább csak lefaragva használhatóak. Pizzafeltétként vagy salátában lesz a legízletesebb. Mivel a kukoricákat leforráztam, de nem dunsztoltam, csak a sós víz tartósítja, ezért várhatólag csak néhány hónapig tarthatók el. 

Mai ebédünk, 

Variációk birsalmasajtra

Mandulával, dióval, aszalt gyümölcsökkel

A birsalmasajt készítése a befőzés legjobb része: nem kell dunsztosüvegekkel bajlódni és elmarad a jaj-leforrázom-magam para. Helyette idén szembesültem először a mit-csináljak-ha-nem-köt-meg parával, de szerencsére Csincsilla Birsalmasajt 2. posztja segített túltenni magam a nehézségeken. 

A birssajtot a korán lehullott, ablakban érlelt, viszonylag édesebb birsalmákból készítettem. Volt azért már pár foltososó darab is köztük, ezért elkövettem azt a hibát, hogy meghámoztam, pedig a birsalmahéjban található plusz pektin  jól köti-sűríti a masszát. Ebből származtak aztán a későbbi problémák. 

Kevés vízben megfőztem a meghámozott birsdarabokat, majd megmértem. Majdnem 2 kg volt a főtt gyümölcs. Kapott egy alapos masszázst a botmixertől, majd beletettem egy kiló cukrot. Feloldódás után jól átfőztem, úgy negyven percig. Fortyogott, mint a magma, jól beterítette a konyhát. 

A főzés ideje alatt leforráztam úgy 20 dkg héjas mandulát és megtisztítottam, valamint előszedtem az aszalt almáimat-körtéimet és egy kis mazsolát (egy-egy kis marékkal mindegyikből).

Diót is készítettem elő. Ennek belső maghéja barnás-feketésen színezi a birssajtot, úgy tapasztaltam. Idén héjasan használtam, de akit zavar az elszíneződés, a dióbeleket át lehet sütni, vagy kicsit megpirítani a sütőben 200°C-on, légkeveréssel, nagyon odafigyelve, mert könnyen odakap. Ekkor kihűlés után könnyen ledörzsölhető a héja, szinte teljesen fehér lesz és nem színez.

Amikor már jó sűrűnek tűnt a főtt cukros birsmassza, előszedtem a házban található összes fém és szilikon muffin- és őzgerincformát. Vízzel kiöblítettem őket. A muffinformák aljára 2-3 szem szép fehér mandulát helyeztem, amíg volt. Az őzgerincformákba pedig aszalt gyümölcsöket szórtam. Készítettem egy almás-mazsolást és egy körtés-diósat. 2-3 cm vastagon kanalaztam rájuk a birsmasszából, majd félretettem az egészet a szekrény tetejére.

A recept 24 órás szilárdulási időt javasol, ennek letelte után megnéztem a formákat. A tetejük jól bebőrösödött, kezdtem volna a kiöntést. Azonban az aljuk folyósan krémes maradt. Kanállal kellett kivakarni,ettől eléggé elformátlanodtak. Kész!

El azért nem keseredtem, hanem fogtam egy villát, a puha masszát ezzel becsíkoztam, gondolván, ha nagyobb a felülete, hamarabb szárad. Jó ötlet volt és a végtermék külsején is sokat javított. A fazonigazítás után betettem aszalni a birsalmasajtokat a 100°C-ra melegített sütőbe, légkeveréssel. Hat órát maradtak ott, amiért Jani igen hálás volt, ugyanis előző nap kitört a kandallónk üvege és majd megfagytunk. Másnap is még így fűtöttünk. Bízom benne, hogy olcsóbb lesz, mintha a gázt kapcsoltuk volna be, de legalább később jelenik meg a számlán. 

Azért a végeredmény elég tűrhető. Az apró formákba öntött darabok gyakorlatilag készek, az őzgerincformában készülteket felszeleteltem, azok belseje még krémes. Még kapnak két-három hetet pihenni a konyhaszekrény tetején, karácsonyra pedig elegáns csokikabátot étcsokiból. Már ha marad. 

Egy előnye van azért a héja nélkül főzött birsalmasajtnak: szebb, világosabb a színe, mint a héjas almából készülőnek.

Zöldségesünk októberben

Az a nagy helyzet, hogy ez az év nem a zöldségek éve... A legjobb termésátlagot a ház előtti homokkupacban növő gyapjas tintagomba adta. Még azért reménykedek egy kicsit a brokkoliban meg a cukkinikben, talán adnak egy-egy evésre valót. 

Az idei ősz másik ásza az az egy tő, figyelmetlenségből meghagyott dísztökféle, ami a kert negyed részét befutotta és legalább két vödör csíkos-sárga dekoratív terméssel lepett meg. A fél szomszédság  lépcsője ezekkel van megrakva. Zsengén biztos ehető, lehet, hogy egyszer megtöltöm valami darált húsos cuccal.

A karalábék ügyesek voltak, nyolc-tíz, most is hízó kis gömböc csücsöl még a kertben. Ebből az egyből önellátók lettünk.

Lesz egy kevés csemegekukoricánk is.

A sárgarépa idén a nullával egyenlő. November elején aztán a petrezselymek és zellerek kivételével feltakarítok mindent, mert hoztunk anyutól tyúkganét és kiszórjuk. Jövőre pedig öngyógyítunk ezerrel!

Magszedésre kínálkozó októberi virágok

Egy csokornyi hétköznapi gyönyörűség. Bőven kínálják már a begyűjtésre váró magokat. Aposzt végén pedig egy újnak kinéző kokárdavirág. 

Büdöske. Öt teszkós magcsomagból öt növény kelt ki, de legalább fél kiló magot adott. 

 A hónap új virágzói a hajnalkák. Eddig csak futottak, most megállapodtak.

 Teljesen megújultak a tövig visszavágott körömvirágok. Bónusz ajándék a sok-sok mag.

 Öreg és ifjú zinnia.

 Karácsonyfára hasonlít a kétméteres pillangóvirág. Ő is magszedésre alkalmas.

Az amaránt pedig önelvető, jövőre ezer helyen találjuk meg a kis piros csíranövényeit. 

 Szabadföldbe kiültetett enciánfa virágözöne. Soha többé nem tölti a nyarat cserépben! Ő nem magadó, csak szép. Nyáron, dugványról szaporíthattam volna, de nem tettem.

 Spontán keletkezett ez az érdekes kokárdavirág, a külső virágai nem szirom- hanem teljes mértékben virágszerűek. Lehet szaporítani? Hogyan? Tudnátok segíteni?

Ki lakik a mulcsotokban?

Nem lakhat ott bárki,

csak Huszonkétpettyes Ovi

minicsoportja.

És még sokan mások.

Birsalmás szőlőlekvár Otelló szőlőből

Meglepően finom párosítás, erdeigyümölcsös-szedres ízzel, az illatán pedig érződik a szőlővirág parfümössége. A színe egészen sötét, már majdnem kékes mélylila. Piroska adta az ötletet az egyik hozzászólásával, hála és köszönet érte! Nagyon meggyőző a végeredmény, jó szívvel ajánlom a lekvárkedvelőknek, mivel mindkét gyümölcsnek most van a szezonja.

Hozzávalók:

1 liter Otelló szőlőléhez vagy musthoz

60-70 dkg hámozott, magházától megtisztított, felkockázott birsalmahús (vagy akár több, ha sűrű lekvárt szeretnénk)

20 dkg cukor  (akár el is hagyható, ha jó érettek a gyümölcsök)

Otelló szőlőből készítettem a héten natúr ivólét a Traubis posztban leírt módszerrel, tehát a leszemezett bogyókat felfőzve-szűrve-palackozva. A főzési folyamat végén  most másfél liter jó édes szőlőlét fogtam ki lekvárkészítés céljából (biztos musttal indítva is jó lesz az eredmény.) Beletettem kb. 1 kg, héjától és magházától megtisztított, felkockázott birsalmát és úgy 30 dkg cukrot, de biztos vagyok abban, hogy cukormentes lekvárként is működik a dolog. Amikor a cukor feloldódott és a birsalma is nagyjából megpuhult, átturmixoltam, majd 20 percen át zubogva, nagy lángon főztem. Végül apró üvegekbe mertem és szárazdunsztba helyeztem három napra. 

Ági tesztelte, különleges ízűnek találta, főleg islerhez, Sacher-szerű tortákhoz. Mi palacsintát töltöttünk vele, magában és tejszínhabbal spilázva is tetszett. Amit még biztosan kipróbálok ezzel az ízesítéssel, az a kekszmorzsában hempergetett, kicsit édes túrógombóc, Otellós-birslekváros-tejszínes öntettel.  Meg merem kockáztatni, hogy ez az idei év legjobban sikerült lekvárja! Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

Dombágyást építettünk

Ha nincs üvegház vagy fóliasátor a kertben, jó ötlet a dombágyás építése, mivel meggyőzőek az előnyei. Ha a nap járásának figyelembe vételével helyezzük el, a növények a fekvésből adódóan jobban kihasználhatják a nap energiáját. A korhadó, komposztálódó növényi hulladékok hője talán lehetővé tesz némi fagyvédelmet és szezonhosszabbítást. Végül a durva, fás, nehezen kezelhető kerti hulladékokat  is eltüntethetjük hasznosíthatjuk. A faanyagok elvileg a vizet is hatékonyan tárolják. 

Tehát nagyon praktikus dolog.  A képen egy sima földhányásnak látszik, de a belseje sok zöldhulladékot rejt. A permakultúrás Hügelkultur lenne az ortodox verzió, ott alulra farönköket helyeznek, aztán arra ágakat meg földet, föléje gallyakat,  aztán szénát. erről van a fórumukon egy jó kis képanyag.  A miénk ennek teszkógazdaságos, házi és lebutított  változata, abból, amink van.  

  A nyár végén Jani összeácsolta a régóta vágyott kerti asztalt és a padokat. A kiülőhöz készített kis kaviccsal borított terasz alapjából jó sok fűcsomó és kerti föld került ki, a tavaszi metszésből pedig egy nagy kupac ágnyesedék.  Tehát a hozzávalók nagy része itt volt a kezünk ügyében.  A farönkökből nálunk tűzifa meg asztal meg pad lett, így inkább faágakkal és gallyakkal meg nyesedékkel indítottunk.  

A zöldségest határoló sövény mellett, egy szélvédett és délnyugati fekvésű sarkot választottunk a dombágyásnak. Alapterülete úgy 1,5 m2. A következő rétegbe felfordított fűcsomók kerültek  a kerti asztal és pad alatti területről. Belocsoltuk és hagytuk ülepedni egy-két hétig. 

Utána lenyírt fűnyesedék és félkész komposzt került, majd megint locsoltuk. A tetejére kerti földet rétegeztem. Megint locsoltuk, ülepítettük. Végül őszre beültettem spenóttal, Téli vajfej salátával, madársalátával meg rukolával. Szépen ki is keltek. Jövőre a tetejére padlizsánt meg paprikát gondolok, az oldalára uborkát, az aljára még nem tudom...

A kerti asztalunk és padunk készítésének melléktermékei tették lehetővé a dombágyás kialakítását. A bútor megint Jani ügyességét dicséri, nagyon büszke is rá. A tavasszal hozatott tűzifából kiválasztott rönkökből készült, kevesebb pénzből, mint egy műanyag garnitúra. Igaz, kb. 60 órányi munkát fektetett a felfűrészelésbe, csiszolásba, festésbe, összeállításba, teraszkészítésbe.  (A gazdasági válságnak, talán már mondtam, tisztességes mennyiségű szabadidőt köszönhetünk.)