Olyan hat-hét éve, esküvő után nagy szerencsénkre be tudtunk költözni egy szolgálati lakásba. Rettentően örültünk neki, mert sok szempontból egészen jó állapotú volt az a ház. Sajnos, a csatornára ez nem volt igaz, mert valami hihetetlen pancser módon úgy kötötték be, hogy a pincefödémet brutál nagy lyukkal átfúrták, azon átvezették a csövet, de azután nem tömítették el a nyílást, a cső mellett több centis rés maradt, úgy jött fel a kamrán át a fürdőbe. A kamrában pedig úgy haladt, hogy egy jó vastag, omlófélben lévő malterrétegben vezették, amit a lakótér felé tűrhetően lesimogattak és lemeszeltek.
Az első őszön meg is érkeztek a vadegerek, a pincében, ahol a tűzifát tartottuk, príma helyük lett volna, de ez nekik nem volt elég. A csövön felmásztak a spájzba, a malterban mintaszerűen szabályos lyukat fúrtak maguknak, mint a Tom és Jerryben, és hamarosan megtalálták a kajánkat.
Gyanús kis fekete pöttyök jelentek meg itt-ott, én persze azt gondoltam, hogy fentről potyog valami, úgyhogy törölgettem szorgalmasan. Egyszer smarnit akartam hamar főzni, levettem a darás zacskót a polcról, ki akartam mérni a két bögre darát, hát akkor kiöntöttem egy egeret, A dög végigfutott a kezemen, aztán leesett és eltűnt a lyukban. A bögrében olyan volt a dara, mint a rizs-vadrizs keverék (Meg nem kóstolnám).
Nekiálltam átnézni a kamrát, és komolyan mondom, ki kellett dobnom majdnem mindent, több kiló lisztet, szárazbabot, meg hasonló tartós élelmiszereket, mindenen ott volt a rágásnyom, a fekete ürülék, vagy ha nem, akkor is biztos lehettem abban,hogy összemászkálták.
Mivel a ház vízrendszere ilyen király volt, a fürdőből is jött át egy cső a spájzba, volt a sarokban egy csap, amibe a mosógép volt bekötve, annak a nyílását is hasonló szakértelemmel oldották meg, tehát a fél collos cső mellett simán átmentek az egerek a fürdőbe. Zuhanyzás közben a WC mögött ülve figyelt az egér, vagy éppen a kádat használta BMX pályának. Az ilyen kukkolókat a sarkokban elhelyezett ragacsok segítségével aztán halálba sikítottam. A konyhabútor mögött pedig még a kukába is bejutottak, ott fircogtak a legjobban. Szó szerint tele volt a ház egérrel. Annyira horrorisztikus volt!
Nekiálltunk csapdázni, egérragasztóval meg szalonnával. Minden lehetséges átjárót körberaktunk ragasztós csapdával és pontosan egy tucat egeret fogdostunk össze úgy egy hét alatt a kamrában, a konyhabútorban meg a fürdőben. Jani vett fagyálló csemperagasztót, és az esetleges lyukban maradt seregletet egyszerűen befalazta, mint Kőműves Kelemen az asszonyt.
Ilyenkor ősz felé nagyon gondosan csukom magam mögött az ajtókat és ablakokat, mégis óhatatlanul bejön egy-két féreg. Amikor elkészült a ház, akkor is bejött kettő, és a konyhabútor alatt bemászva betámadták a beépített sütőt, annak a szigetelésében laktak. Akkor már rutinosan csapdáztunk, igaz az elsőbe a macska ragadt bele, egér meg sehol. Most már az első fekete pöttyök után tudtam, hogy küldetés következik. Nekiálltam sütni valamit, hogy melegük legyen, ekkor lejöttek a tepsis rekeszbe. Minden ajtót becsuktam, a macskát behoztam, a csapdát a sütő elé tettem, majd pedig kiengedtem a fenevadakat. A cica ügyes volt, rögtön elkapta, de bent a konyha közepén elkezdett játszani vele. Kinyitottam az ajtót, hogy kivihesse a zsákmányt, erre kiment, de az egeret elengedte. Jani pont belépett és egy szabályos páros szökkenéssel szerencsére kilapította. Szemétlapáton kidobtuk a maradványt a Dorkának, persze így már nem kellett neki, az elejét a mellső lábakig megette, a hátsó fertályát meg otthagyta a teraszajtóban.
Ezek után mondja még valaki, hogy az egerek szeretetre méltók.
Az első őszön meg is érkeztek a vadegerek, a pincében, ahol a tűzifát tartottuk, príma helyük lett volna, de ez nekik nem volt elég. A csövön felmásztak a spájzba, a malterban mintaszerűen szabályos lyukat fúrtak maguknak, mint a Tom és Jerryben, és hamarosan megtalálták a kajánkat.
Gyanús kis fekete pöttyök jelentek meg itt-ott, én persze azt gondoltam, hogy fentről potyog valami, úgyhogy törölgettem szorgalmasan. Egyszer smarnit akartam hamar főzni, levettem a darás zacskót a polcról, ki akartam mérni a két bögre darát, hát akkor kiöntöttem egy egeret, A dög végigfutott a kezemen, aztán leesett és eltűnt a lyukban. A bögrében olyan volt a dara, mint a rizs-vadrizs keverék (Meg nem kóstolnám).
Nekiálltam átnézni a kamrát, és komolyan mondom, ki kellett dobnom majdnem mindent, több kiló lisztet, szárazbabot, meg hasonló tartós élelmiszereket, mindenen ott volt a rágásnyom, a fekete ürülék, vagy ha nem, akkor is biztos lehettem abban,hogy összemászkálták.
Mivel a ház vízrendszere ilyen király volt, a fürdőből is jött át egy cső a spájzba, volt a sarokban egy csap, amibe a mosógép volt bekötve, annak a nyílását is hasonló szakértelemmel oldották meg, tehát a fél collos cső mellett simán átmentek az egerek a fürdőbe. Zuhanyzás közben a WC mögött ülve figyelt az egér, vagy éppen a kádat használta BMX pályának. Az ilyen kukkolókat a sarkokban elhelyezett ragacsok segítségével aztán halálba sikítottam. A konyhabútor mögött pedig még a kukába is bejutottak, ott fircogtak a legjobban. Szó szerint tele volt a ház egérrel. Annyira horrorisztikus volt!
Nekiálltunk csapdázni, egérragasztóval meg szalonnával. Minden lehetséges átjárót körberaktunk ragasztós csapdával és pontosan egy tucat egeret fogdostunk össze úgy egy hét alatt a kamrában, a konyhabútorban meg a fürdőben. Jani vett fagyálló csemperagasztót, és az esetleges lyukban maradt seregletet egyszerűen befalazta, mint Kőműves Kelemen az asszonyt.
Ilyenkor ősz felé nagyon gondosan csukom magam mögött az ajtókat és ablakokat, mégis óhatatlanul bejön egy-két féreg. Amikor elkészült a ház, akkor is bejött kettő, és a konyhabútor alatt bemászva betámadták a beépített sütőt, annak a szigetelésében laktak. Akkor már rutinosan csapdáztunk, igaz az elsőbe a macska ragadt bele, egér meg sehol. Most már az első fekete pöttyök után tudtam, hogy küldetés következik. Nekiálltam sütni valamit, hogy melegük legyen, ekkor lejöttek a tepsis rekeszbe. Minden ajtót becsuktam, a macskát behoztam, a csapdát a sütő elé tettem, majd pedig kiengedtem a fenevadakat. A cica ügyes volt, rögtön elkapta, de bent a konyha közepén elkezdett játszani vele. Kinyitottam az ajtót, hogy kivihesse a zsákmányt, erre kiment, de az egeret elengedte. Jani pont belépett és egy szabályos páros szökkenéssel szerencsére kilapította. Szemétlapáton kidobtuk a maradványt a Dorkának, persze így már nem kellett neki, az elejét a mellső lábakig megette, a hátsó fertályát meg otthagyta a teraszajtóban.
Ezek után mondja még valaki, hogy az egerek szeretetre méltók.
3. év
Az udvarunkban álló nagy botlófűz alatt találtuk, éppen úgy, mint a tavasszal megfigyelt példányt. Pont babot fejtettünk alatta sámlin ücsörögve, amikor feltűnt, hogy a porcsinok mozognak, mászik köztük valami.
Már futottam is be a házba fényképezőgépért, Nyunyinak meghagytam, hogy tartsa szemmel, mert iszonyú gyorsan araszolt, egy métert két perc alatt kúszott végig! Végül egy pálcikával addig pásztorolta a hernyót, amíg ki nem jöttem a géppel, és akkor megörökítettük a drágát.
Belendült az őszi saláta is. Ez az idő érleli a körtét, amit leszedtünk a téli tárolásra. A határban álló diófámról elkezdett hullani a dió. Szinte minden nap kimegy valamelyikünk, mert a jótétmolyoknak köszönhetően lába kel(ne) minden évben, ha nem ügyelnénk rá. Tavaly anyucival mentünk ki, valaki már odakészítette az ütleget, hogy leverje, és a zsákokat, hogy hazavigye az én diómat. Persze a kikészített zsákjaiba szedtük bele a termésünket, az ütleget összetörtük. Megnéztem volna az illető pofalemezét, amikor azt gondolta, hogy tarol majd a diófa alatt, erre az összes tolvajcucca eltűnt! És az a szomorú, hogy a lopási akciókat nem a kisebbség vagy valami link tolvajbanda csinálja, hanem templomküszöbkoptató szent szatyor, jó karban levő öregasszonykák, akik ájtatos képpel árulják majd decemberben a mosoni piacon az én diómat €-ért az osztrák turistáknak! Még nyáron határjárást tartanak, feltérképezve a szabadon álló fákat. Naponta mennek lesni a potyát, de ha látják, hogy a gazda arra jár, kevésbé mernek lopkodni. Tavaly ősszel az egyik ilyen öreglány a Szuperinfóban adott fel álláshirdetést, bérpucolót keresett az összelopott diójához! Az arctlanságnak nincs határa. 
A visszanyírt petrezselymem szépen kihajtott, hamarosan szedhetjük a mirelitbe való zsenge zöldet.
A takarmánynövénykéink is szépen érnek, a kukorica majdnem teljesen száraz,
és a hatalmasra nőtt takarmánytökök héja is már kemény, szedhető. 
A hűvösebb idő segítette a karfiol növekedését, bár még nem hozza a - remélhetőleg jó nagy - fehér virágokat,
és a brokkolit újabb virágzásra késztette. Egy termni nem akaró káposztafélével voltam meglőve: a bimbós kellel! Olyan példányok is vannak, amik már majdnem másfél méter magasak, de a kelbimbóik miniatűrök. Szintén valami régi kertipraktikás könyvben olvastam, hogy ha ilyenkor a főhajtás közepét kitörjük, beindul a bimbók fejlődése. Próbaképpen kitördöstem az ágyás növényeinek feléből a főrügyet, hátha "kibimbóznak".
A másodvetésű vajbabnak még lesz pár vödör termése, aztán azt is felhúzogathatjuk. 
Ezek gyakran betegek, a közepük rothadt, barna, és pucolhatatlanok is, így a vicces külsőn kívül más örömet nemigen okoznak. Érdekes, sokan panaszolták, hogy rohad a krumplijuk már a földben, nekünk ilyen gondjaink nem voltak, hála Istennek. A termés most még az egyik kamrában válogatásra vár - a kapavágottakat és a megaszörnyeket esszük először, ezeket különszedjük - a maradék a héten zsákban robog le a pincébe. Hajdani krumpliágyásunk helyét csak egykis száraz szárkupac jelzi, de már az se sokáig.... 
Viszlát a serpenyőben!
De! Mi legyen a tüskés rózsanyesedékkel? A gyerekcsukló vastagságú, fás gyomszárakkal, a kukoricatuskóval? A tavalyi avarral? A kinyiffant babkarókkal és társaival? Mert ezek a komposztban nem bomlanak le, csak hosszú évek alatt, a lágyszárúkból csinált, könnyen korhadó komposzt minőségét nagyban rontva. A kommunális szolgáltató mifelénk ezt nem viszi el, mint kis hazánk más, boldogabb vidékein. Mi marad? Elégetjük ezeket a maradványokat. Eddig működik is, itt nem tilos az égetés a faluban pont ezért. (Ha betiltanák, meg kéne szervezni a kertihulladék-elszállítást az önkormányzat részéről, de ott még nem tartunk... )
