Céklarépaságok

Valamikor két évvel ezelőtt (amikor még csecsemőkorú volt a blogunk) szinte mindig írtam arról, hogyan próbálkozok egy-egy zöldség termesztésével. Sokféle gezemice felvonult ezekben az irományokban, egypár el is maradt, s ennek a kimaradásnak a méltatlan áldozata a cékla. Sosem írtunk róla rendes, becsülő sorokat, csak éppen megemlítettem, hogy ültettünk, meg termett, satöbbi. Pedig ha belegondolunk, ez a növény a kert egyik legbiztosabban termő, legnagyobb hozamú és egyik legegészségesebb zöldsége. Mondjuk olyanra még nem vetemedtem, hogy natúr céklalevet igyak az egészség jegyében; nekem az nagyon gyomízű. A céklasaláta levével locsolt kirántott hús az más kategóriába tartozik, na meg a majonézes cékla és egyéb nyalánkságok…. (A harmadik kategóriába meg a céklasaláta levétől pompás bíborszínű ruhák meg asztalterítők. Tényleg, még ki se próbáltam, hogy a céklalé természetes indikátor-e?)

Ez olyan okosan hangzik, de ettől még mi csak céklasaláta formájában esszük, abból viszont nagyon sokat. Így a céklaágyások nálunk elég méretes helyet foglalnak el a többi vetemény közt.

Régebben nem is vetettem céklát, megvettük csak a boltban, de az után, hogy Nyunyi megszületett, magam is ültettem, hogy pépecskét gyárthassak belőle a kis békámnak. Ez annyira bejött, hogy utána évről évre nagyobb darabot vetettem be. A kertszomszéd néni riogatott, hogy milyen „rosszul kelő” meg betegségbegyűjő növény lesz ez, de ez így nem igaz, a kert egyik legigénytelenebb növénye nálunk. Igaz, a kertszomszéd néni is olyan, hogy ha megpillant egy levéltetvet, szívidegességet kap, a kert apokalipszisét látja benne, és fut a permetezőért. (Boldog ember leszek, ha hetven évhez közeledve olyan vehemenciával tudom cipelni a 20 kilós háti permetezőt meg a 2 x 12 literes locsolókannát, mint ő.)

A cékláról annyit tudok, hogy a latin neve Beta vulgaris, és a cukorrépának, a mángoldnak, takarmányrépának és uram bocsá’, a disznóparéjnak az unokatesója. Ahogy eszembe jutott, hogy a paréj rokona, bevillantak a két hete a földicserkóból kirángatott paréjok. Kapitális méretű gyökereik tényleg elmehetnének valami kisebb répának.

A cukorrépával való rokonság is elég nyilvánvalónak tűnik. Zsenge elemista korunkban mindig volt politechnikai gyakorlat címén répaszedés az egyik közeli tsz földjén. A hetedik-nyolcadikosokat terelték ki, hogy a cukorrépaszedő gép által a földben hagyott maradék répadarabokat a szocialista mezőgazdaság jegyében hatékonyan kitermeljük. A művelethez a fent említett kertszomszéd néni biztosított kézi cukorrépaszedőt, ami egy söprűnyél volt, a végében L alakban meghajlított szeggel. A szedés úgy zajlott, hogy a szeget bele kellett döfni a cukorrépába és a nyelet egyenesen felrántani, majd a földből kiemelt répát kupacba hordani. Ez a gyakorlat közutálatnak örvendett, mert a répa sokszor rohadt volt, az eső gyakran esett, és különben is az almaültetvényre kerülő politechnika-gyakorlatosok sokkal jobban kerestek, mint a szegény cukorrépaszedők, és betegre ehették magukat almával. (Attól még mi is megettük a nyers cukorrépát, és dartvédert játszottunk a szedővel…) Itt láttam először kettészelt cukorrépát, és már akkor feltűnt a hasonlósága a cékla gyökeréhez, csak annak fehér a színe.

A cukorrépatermesztésről találtam otthon egy régi, érdekes könyvet. 1978-as kiadású, a címe: Szántóföldi növénytermesztés, írta: dr. Láng Géza. Kíváncsiságból olvastam bele a kicsit idejétmúltnak tűnő könyvbe. ( Nem akartam nyilván cukorrépát termelni...) Azonban egy muris dolgot felfedeztem, és ez a répagomoly. Hogy ez hogy jön ide? Répagomolya nemcsak a cukorrépának, hanem – mint kedves rokonnak – a céklának is van. És hogy ez micsoda?

Ha a céklamagos papírtasakot feltépjük, kis barnás gombóckákat találunk benne. Ezek a furcsa, markunkban ide-oda gurigázó bucik valójában nem maguk a pőre magok, hanem afféle magházikók. Szakszerűen: „A répagomoly több, 3-5 virágból keletkező, egymagvú csalmatok összenövésével keletkező áltermés (a termés kialakításában ugyanis nemcsak a termő, hanem más képletek, a lepellevelek is részt vesznek). Egy-egy tokban csak egy mag van, így a gomoly annyi magot tartalmaz, ahány virágból összenőtt.

A tokok szabálytalan alakú fedele csírázáskor felnyílik, és kibújik rajta a gyökér és a két sziklevél. A tulajdonképpeni mag valamivel nagyobb, mint a fedéllel elzárt nyílás, úgyhogy azt nem lehet a tokból kivenni.”

A leíráshoz az alábbi kép is tartozik:

Jól bírja a hideget, én április első napjaiban szoktam először elvetni. Nagy baja a gyenge fagytól nem lesz, de azért kísérletet nem folytatok, hogy mennyire bírja, inkább később kerüljön földbe.

A magot – bár elég nagy – aránylag sekély árkocskába szoktam elszórni, és betakarni. Nem kel ki túl gyorsan, az újszülött csírák muris piros-zöldek. A "gomolyságuk" miatt sokszor kis pamatokban csíráznak, aztán ahogy növekednek, a kis céklacsoportok szétforognak, az üres hely felé nyomják egymást.

Van a gombóc és guriga piros céklán kívül gyűrűs és tudomásom szerint sárga is.

Amiket vetettem: bevált és klasszikus a kertben a Cylindra, a Bíborhenger, a Detroit, és idén mindezeket kiegészítettem a Chioggia gyűrűs céklával. Pátyolgatása eddig a vetésből, nulla locsolásból, a gyomok miatti szitkozódásból, egyszeri kapálásból és gazolásból állt. Minden más növénnyel jól kijön, nálunk bab és kukorica övezi most, tavaly a paradicsom mellett volt, de mindenhol szépen fejlődött. Igaz, tavasszal ügyeltem arra, hogy ne kerüljön ugyanoda, ahova tavaly. Rendkívüli talajjavítást sem igényelt.

És már most elkezdhettük enni a tojásnyi, pofás terméseket.

Jó alkalom volt ez a hagyományos meg a gyűrűs cékla összehasonlító elemzésére. Kiderült, hogy a hagyományos guriga ugyanolyan karikás belülről, mint a gyűrűs, csak a karikái nem az osztrák sógorok zászlóját szimulálják, csak világospiros-sötétpiros mintásak. Az íze az a hagyományos, földes céklaíz. A gyűrűs cékla azonban egész más ízű: olyan, mint a hónapos retek, csak sokkal édesebb, és nyersen is finom, meg ropogós. Még az lesz a vége, hogy tényleg rákapok a nyers céklára, vajas kenyérrel.

Ha ezen bebuzdulva kieszem a fél télre szánt termést, azzal senkinek se teszek jót, így előkotortam a másodvetésre szánt céklamagokat is már, és előkészítettem egy darab földet a hamarosan következő újabb céklaültetvénynek. Csak Detroit magom van, meg egy adag a gyűrűs céklából, idénre ez már kitart. Azért az ilyen nyári vetés ápolásánál a szitkozódás helyére a locsolást kell illeszteni, hogy a nyári szárazság hátramozdítója ne legyen a megfelelő fejlődésnek.

A céklát a növények betegségei nálunk túlságosan nem gyötrik, viszont a gyökerét meg szokta rágni néha felületesen valami föld alatti féreg. A levélen liszteskék is feltűntek tavaly, de nem túl sok, a káposztaféléken ehhez képest egész liszteske-települések voltak. Ami nem volt gusztusos, hogy őszre a sok esőtől a tavasszal vetett céklákon valami mohapárna-szerű zöld pamatok nőttek, amelyek eléggé gyomorforgatóan néztek ki.

A céklák közt lettek marharépa – nagyságúak is, ezek meg bepudvásodtak.

Pedig ez az egyik legjobban tárolható zöldségféle, csak egy faládában letettük mindenfajta homok és egyéb hókuszpók nélkül a pincébe, és tavaszig ettük. Nem rohadt, nem penészedett, csak tormát kellett mellé ásni.

Egyszerű termesztésű, kis igényű, bőtermő és egészséges növény, minden kiskertben ott a helye. Mindenféleképpen érdemes vele foglalkozni. Még időben vagyunk, így neki lehet látni a céklanevelde kialakításának, kapát a marokba, rajta, kár lenne kihagyni!

Átalakulás

Több ismerősöm is megállapította, hogy mellékfoglalkozásképpen elmegy meteorológusnak, mert az időjárás szinte menetrendszerű változásra állt rá. Az elmúlt hetekben - biztosan ti is tapasztaltátok - valami egészen meghökkentő pontossággal volt öt napig meleg, aztán megjött a hidegfront esővel. (Magyarul: a rohadt életbe, megint hétvégére romlik el az idő!) Azért az időjósok aránylag jól beadták előre a változást, ezért a meleg napokat sztahanovista módú gazolásra, kistraktorozásra, vetésre, palántázásra és fűnyírásra használtuk fel. Az eső kellő löketet adott a kis növényeknek és a csíráknak, és bár most megint visszatért a hűvös, azért a kertbe jó hátramenni, mert szemmel látható a fejlődés a növények körében.

Amik nagyon intenzíven és szépen keltek, azok a babfélék. Szinte az összes, másodvetésre kerülő babmagot még Csehországban vettem. Biztosan jókor vetettem el, de a magok is jó minőségűek lehettek, mert a kelésük gyakorlatilag hiánytalan. Ilyen se volt még. Ez a zöld,

ez pedig a fekete hüvelyű bab lesz:

Ennek már a csírája is lila színű volt, ilyen méretben azonban csak a szára feketéslila.

A kilométeresbabnak mégsem csináltam támot, inkább a kelő csemegekukorica tövébe vetettem, jól néz ki, csak ne csökjön meg úgy, mint tavaly!

Eltűntnek hitt okramagot találtam a magos szatyorban. Elvetettem, tíz magból nyolc kelt ki, egy kitört, most így van hét növénykém. Nem tűnnek valami robusztusnak, de talán a hét második felére beígért meleg erőt ad nekik. A levelük a talajról felverődő trutty miatt tiszta sár.

A bazella is még aprócska, alig tudtam megkülönböztetni a gaztól…

Csemegekukorica került még a borsó helyére az Aranymazsola fajtából. Ez jól kikelt megint csak, szeptemberre fog teremni remélhetőleg.

Az április végén vetett druszái már címerüket hányják.

Sárgarépával vegyesen vetettem salátát. A sali már csírázik, a répának idő kell, hogy növekedhessen, jobb termést várok, mint tavaly. Nantesit vetettem, a vetőmagboltos leány erősködött, hogy teremni fog őszig, úgy legyen!

Közben megvilágosodtam, hogy az uborka, amit eddig vetettem, bizony igencsak kevés lesz. Készítettem egy pótvetemény-ágyást, amelyben kukoricára futtatva tudok még ubit nevelni. Nemrég kelt ki, ebből úgy számolom, nyár végére lesz eltennivaló uborka.

Voltak még kósza palántáim, amelyekról megfeledkeztem, és szegények ott sorvadtak meg tengtek a cserepükben. Ezeket is kiültettem. A póréhagyma kezdi magát összekapni, a paprikák pici terméseket hoztak,

a zellermaradványok és valami pangó brokkoli is kicsit fölfejlettebb állapotban van, de még igen messze jár a tutiságtól.

Virágba ment a földicserkó. A virág egészen krumpli-és paradicsomszabatú, csak bíborban és sárgában pompázik. A virágzó tövek tényleg elég nagyra megnőttek.

És most már eljött az az üdvözült pillanat is, amikor kijelenthetjük, hogy a kert igazán szinte minden tekintetben ellátja a háztartásunkat ennivalóval.

Íme, az első uborkák:

Paradicsomunk még nincs, de a Golden Königin felvette azt a jellegzetes zöldes színt, ami a készre érés előtt is jellemző volt rá tavaly.

Nem bírtam megállni, hogy ne húzzak fel egy tövet a Sárpo Mirából. Most kezdett virágozni csak- tényleg késői fajta. Ennek megfelelően még nem találtunk alatta túl sok krumplit, de azok jó nagyok lettek. A tövek úgy megnőttek, hogy derékig érnek nekem. (Tavaly ha térdig ért a krumpli, már örültünk...)

Sárgarépát és petrezselymet is kedvünkre szedhetünk, aminek meg külön örülök: szép gömbölyűre hízott rakott karalábét is sikerült termelnem, ami nem fás.

És van egy furcsa terményünk is. Házilag szedtem magot a cukkiniről. Ki is kelt néhány takaros tökféle növény. Virágozni kezdtek, végül egészen furcsa terméseket hoztak. Spárgatök színű, patisszonként hepehupás, cukkini hosszúságú teremtmények lettek, cukkini ízzel. Szóval a tavalyi cukkinijaink bűnös viszonyt folytattak a szomszéd spárgatökével és a saját patisszonunkkal. Nem rosszak, de anyuci vetni akar még normális cukkit, mert azt mondta, hogy ez a tök-Frankenstein nem az igazi, neki originál kell.

Van málna, ami igazából máshol már nem újdonság, csak nálunk. Valami egészen késői málnafélénk van. A második szomszédban már rég letermett, ezért megbeszéltem a szomszéd nénivel, hogy ősszel bizniszelünk: én adok tövet a későiből neki, ő meg majd ás fel nekem korait.

A nyári alma és a barack is hamarosan megérik, lesz mivel Andrist táplálni.

Szomorú eseményről is be kell számolnom. Kicsi párom olyan buzgón kaszálta az ágyásszegélyt, hogy kinyírta a teljes egészében magnak szánt lóbabjaimat. Pedig már olyan szép és hatalmas hüvelyeket növesztettek! Azért a lekaszált babokról a hüvelyeket még lementettem, kifejtettem, és átdolgoztam zöldséges, virslis bablevessé. Kellemes étel lett belőle, de azt kitapasztaltam, hogy a lóbabot tovább kell főzni, mint a hagyományos kifejtőbabot. Keményebb, vastagabb a héja. Erkölcsi és anyagi kár címén Laci bevasaltam ezer forintot, és holnap elvetem a pótlólagosan beszerzett lóbabmagokat. Igen remélem, hogy őszig sikerül vetőmagnak valót kitermelnem. 10 hét alatt jutott el a fogyasztható nagyságú termésig, utána már nem kell sok idő a normális szárazbab beéréséig.

Örülhetek, úgy számoltam, az összes kerti termény körülbelül két héttel fejlettebb formáját hozza, mint tavaly ilyenkor, bár bizonyára más kertekben ezekből a termésekből már korábban volt termés, gondoljunk csak pl. Inlandir kertjére.

A jövő hét ennek megfelelően megint teli lesz munkával. A gazok eltakarításának is itt az ideje, de most a talaj porhanyítása kerül előtérbe. Az eső után kemény és repedezett lett a talaj, fel kell törni a kis növények körül. Holnapra lesz mulcsanyagom is. A paradicsomokat egy megelőző rezes permetezésben kell részesítenem. Most egy munkával teli, de nyugodalmasabb időszak fog megint következni, mindennapos kerti szötyörgéssel. Tulajdonképpen ez a kedvencem. Ilyenkor már a vetemények mutatnak valamit, lehet nassolni, málnát csipegetni, ezt-azt szedegetni, örömködni a rendnek, az ígérkező termésnek. Van még munka a kerti békéig, de remélem, a jövő hét végére sikerül utolérnem magam!

Nyári körkép félvad virágokkal

Bár mostanában a blogszekesztésből Ági szerint igazoltan hiányzom,

azért nem szeretném teljes mértékben hanyagolni a bejegyzésírást, úgyhogy ara gondoltam, készítek egy kis gyors körséta-újdonságfeljegyzés jellegű kis posztot. A kerttel nem sok időm marad foglalkozni, tízperces kis gazolások-locsolások, de a tavalyi-tavalyelőtti lelkesedés most hozza meg a gyümölcsét. Az előkertben teljesen kifejlődtek az évelő virágtövek, jövőre alapo tőosztást kell majd betervezni.

Tavaly a mamától kapott régi parasztmuskátliból jó sok dugványt neveltem, idén pedig az ablakaimat bevirágosítottam velük. Nagy előnyük, hogy jól bírják a sokszor bizony igen erős északnyugati szelet.

Szintén a mamától való leandereim is nagyot nőttek, idén valahogy dúsabban virágoznak mint tavaly. Lehet, hogy a melegebb, szélvédettebb elhelyezés teszi. Idén tetveknek nyomát sem látni rajtuk.

A kis dugványból nevelt enciánfa méteres magasra nőtt és a tavaszi alapos metszés után dúsan kilombosodott, a virága viszont elég kevés. Lehet, hogy jót tenne neki, ha szabadföldbe kiültetve töltené a nyarat.

Sokat kísérletezgettem őshonos, évelő vadvirágok kertbe édesgetésével. Ez a törekvésem részben kudarcot vallott, a kapált, komposztozott ágyásban a vad szépségek erőszakos fúriává váltak. A fehér mécsvirágot és a közönséges gyújtoványfüvet ki kellett ebrudalni a kertből. Vannak viszont olyanok, "akik" megőrzik méltóságukat civilizált körülmények között is. Ilyen például a Somogy megyei Látrányból hozott magról nevelt pézsmamályva, amely jól bevált a rózsaágyás szerkezetének kialakítására.

Egy kicsit túl erőteljes, de megállja a helyét a különleges színű vajszínű ördögszem is. Lepkecsalogató, ez esetben épp káposztalepkét csalogat.

Szintén félvad és teljes virágzásában hatásos rovarcsalogató a jó kétméteres magasságba nyújtózó kék szamárkenyér, főleg a méhek és a zöld cserebogarak buknak rá.

Ágitól kaptam félvad, piros cickafarkat is, szerintem ez a virág sem más, mint szelektált vadvirág.Sok helyütt vadon is találni rózsaszínes példányokat.

Itt pedig a civilizált, tömvetelt rokon.

S végül egy igazán civilizált növény, a dédelgetett, geometrikusan szabályos virágzatú hortenziám.

A hét kerti eseményei

Tulajdonképpen unalmas egy poszt lesz ez. Most jött el - kicsit későn - az az időszak, amelyet tavaly úgy neveztem el, hogy "kerti béke". Tömérdek gazolás, vetés, palántázás és kapálás után azt mondhatom, hogy valami rendféle alakul a kertben. Bár vannak irdatlan gazos részek, de ezek kicsik. A heti főzés alapanyagainak jó részét a kert adja: a borsók tömegét, a hüvelykujjnyi vastag répákat, a kelfejeket, a petrezselymet, a hagymát, salátát, céklát, kaprot, zellert, karalábét, pórét.

A héten a feltépett borsótábla helyét másodvetésként hasznosítandó csemegekukoricát ültettem, elpalántáztam még az utolsó kódorgó brokkoli-és paprikapalántákat, borsót szedtem, gyomláltam, kapáltam, locsoltam és bambultam. Ez a bambulás vetette velem észre, hogy a cukkini kis terméseket érlel,

a perui földicseresznye már a térdemig ér, bimbós az uborka(tavaly ilyenkor még csak négy levele volt), kikelt a múlt héten elvetett vajbab, virágzik a mák, egész nagy golyó karalábék vannak, kivirágzott a Sárpo Mira.

A paradicsomokon már nem is egészen apró termések csilingalóznak:

A bokorbab meg átment futóba, kacsokat növesztett.

No, ezzel nem tudom, mihez kezdjek. Van ugyanis állítólag olyan babfajta, ami eljátssza, hogy futó, közben meg nem is, és egy idő után a kacsai leszáradnak, és visszavonul köznapi bokorbabbá, általában akkor, amikor terméseket érlel. Ha ezt a futást nem fejezi be, akkor kénytelen leszek valami támrendszert tákolni neki.

A jövő hét feladata lesz, hogy a nem a kordonhoz, hanem külön ültetett paradicsomokat kikarózzam. Idén a fitoftóra elleni védekezést nem drótozással, hanem megelőző jellegű permetezéssel gondolom megvalósítani, amelynek az első fázisa már esedékes lesz. El kell látogatnom még a vetőmagboltba, másodvetésekkel pepecselni, és gazolni, gazolni, kapálni.

Nincs is kedvem rágondolni, írni se akarok róla. Inkább arról, hogy a héten többfajta égi tüneményben is gyönyörködhettem. Először a szerdai holdfogyatkozást figyelhettem meg: ezért még Nyunyinak is megengedtem, hogy tovább fennmaradjon. Először észre sem vettük, hogy hol a Hold, aztán némi leselkedés után felfedeztük a kertszomszéd háztetője felett, már fogyatkozó állapotában. Ilyen apróra még sose figyeltem meg egy fogyatkozást, amikor megtehettem volna, akkor vagy nem értem rá, vagy rossz idő volt. Kicsit úgy hittem, hogy a fogyatkozás úgy fog kinézni, mint a napfogyatkozás. Annál a Nap szinte a teljes fogyatkozásig intenzíven ragyogott. Nyilvánvaló volt számomra, hogy a Hold fogyatkozása sokkal halványabb lesz, de arra nem gondoltam, hogy ennyire. A neten, folyóiratokban található képeken ugyanis a Hold egészen ragyogónak tűnik fogyatkozás alatt is. Hát persze hogy megettem, hogy ennek így kell kinéznie, s nem is gondoltam arra, hogy a fotók egy kicsit fel vannak javítva! Így alig vettük észre a Holdat, de annál nagyobb volt az öröm, amikor megtaláltuk. Nyunyi egy régi vashordóra állt fel, én meg egy betontéglára, hogy jobban láthassam. Bár egy évben két holdfogyatkozás van a tudósok szerint, nekem ez az egy is különleges élmény volt.

A kép innen van, egy normális képet se tudtam csinálni...

És még egy érdekesség: a Tűzhányó blogon olvastam az úgynevezett Danjon-skáláról, amivel a fogyó Hold fényének erejét határozzák meg a légkör tisztaságának függvényében. Nagyon érdekes és tanulságos olvasmány.

A másik érdekes esemény a tegnapi hidegfront érkezése. Már előre jelentették az időjósok, ezért még hátratrappoltam a kertbe pár palántát elültetni, pár magot elvetni a várt eső előtt. Ekkor kezdtek a felhők gyülekezni, egyre meghökkentőbb formákat öltve. A felhők egyszerre három irányból jöttek, kavarogtak, mindenféle furcsa, sosem látott formákat öltve. Tátott szájjal bámultam addig, amíg el nem kezdtek a nyakamba potyogni a kövér cseppek. Szaladtam előre, de már ekkor örömködtem: megkapják a növények, magok a kezdő vízadagot, megúsztam a locsolást. Így könnyű, hamarosan tudósíthatok az eső utáni kelésről, remélem!

Cseresznyéző idő

Bár hozzánk már megérkezett a beígért hidegfront, attól még egész héten pirító nyári meleg volt. Ez az időjárás expressz tempóban érlelte meg a cseresznyét.

Ezen a fán még sosem volt ilyen cseresznyetermésünk. Korábban a gyümölcsökben vagy hemzsegtek a kukacok, vagy pedig a monília okán rohadt le minden. A fa teteje elérhetetlen magasságba nőtt. A leszedetlen, moníliás cseresznyék évekig üres szaloncukorpapír módjára csüngtek a fa minimum hat méter magasra nyúló tetején. Leszedni, lemosózni a teljes fát egyszerűen így képtelenség volt. (Ennyit az alacsonytörzsűnek vásárolt gyümölcsfákról. Az ekként megvett almafánk termése is csak négyméteres létráról szedhető…)

A termés törtrészét tudtuk csak így leszedni mindig, a fán egyedi kukac-és moníliatenyészet fejlődött ki. Eredmény: az eleinte szépnek ígérkező termések még zölden szinte teljes egészében tönkrementek. És ez szinte minden évben így ment. Tavaly ősszel aztán már arról tanakodtunk, hogy az ilyen semmirevaló fát ki kell vágni. A kivágást viszont nem most foganatosítottuk volna. Először megvettük az utódot egy Germersdorfi facsemete formájában, és úgy terveztük, hogy amikor az termőre fordul, az öreg fát kivágjuk, így az gyakorlatilag még három év haladékot kapott. Azonban ember tervez és Isten végez, vagy mintha a nagy fa bizonyítani akart volna, idénre teli lett gyümölccsel. A nagy műgonddal elültetett kicsi fa meg – minden permetezés és pátyolgatás dacára – kiszáradt. A levelei moníliásak lettek, és a csemete nem bírta ki.

Lestük a gyümölcsöket, a legnagyobb részük hibátlanra érett. Csak mostanra, a többednapja tartó nagy meleg és az éjjeli eső után kezdett el romlani a termés egy része, de eddig legalább negyven kiló gyümölcsöt tettünk el cseresznyebefőtt (16 üveg), rétesbe való magozott gyümölcshús (8 üveg), fagyasztott cseresznye, aszalvány (10 kiló, ami 1 kilóvá aszott össze), és 14 üveg cseresznyés-feketeribizlis szörp formájában. A gyümölcsszemek nehezek, fényesek, szaftosak.

Az első három eltevése nem rejt vérmes izgalmakat, receptet számtalan formában rejt a net. Az aszalásról szeretnék még pár szót írni. Igaz, hogy két éve kiposztoltam a témát, és sokan el is olvasták, de szerintem hiányos. Még ki kell egészítenem, hogy olvasóink ne essenek az aszalással kapcsolatban olyan hibákba, mint én.

Például: tavaly nem volt túl jó idő a gyümölcsaszaláshoz: valahogy így, június 20-a körül volt egy olyan nap is, amelyen begyújtottunk, mert 12 fok volt. Persze előtte meg 30 fokos gutaütött, érlelő kánikula. A gyümölcsöt ekkor tettem ki szikkadni, aztán ahogy érkezett a hidegfront, úgy szedtem be. Azonban szerintem már kellőképpen aszott volt, így eltettem egy patentfedeles dunsztosüvegbe. Hamarosan megpenészedett a fele, mert nem volt elég száraz.

A tanulság ez: a gyümölcsöt csakis akkor fogom kitenni a napra aszalódni, ha előtte valamiféle mesterséges vízvesztésnek vetem alá. Erre az aszalógép a legjobb, de megfelel a sütő is. Na jó, azért ha 39 fok van, ki lehet tenni a cseresznyét azonnal száradni, pláne fekete vastepsiben, akkor tuti, hogy hamar elkezd kiszikkadni. A szemeket pedig egészen mazsolaszerű állapotban lehet csak kellően aszottá nyilvánítani a betároláshoz.

A következő is fontos: az aszalt gyümölcs a molyok kedvenc csemegéje. Tavaly az aszalt gyümölcs felét egy patentzáras befőttesüvegbe helyeztem el, gondolva, hogy a patentzár alá semmilyen dög se fog bemászni. Nagyot tévedtem, a minden falusi spejzban előforduló néhány moly összessége – iléri, iléri – még a patentzáron keresztül is beszuszakolta magát az üvegbe, hogy a kedvenc csemegéjéből lakmározzon, aztán belepetézzen. Annyi kukac volt ebben az egy üvegben, amennyit életemben nem láttam még. Arra is gondoltam, hogy eredeti cseresznyekukac került az üvegekbe, de ilyen sok? Meg én szemenként pucoltam át a gyümölcsöket, és azokban alig volt kukac!

Tanulság: az aszalt gyümölcsöt is pont úgy, mint a többi moly-és zsizsikcsemegét, babot, mákot, diót, a mélyhűtőben kell tartani, ha azt akarjuk, hogy hosszan elálljon. A – 18 fok a molyok petézési ambícióit igencsak lecsökkenti.

Ezzel a két dologgal szerettem volna még kiegészíteni az aszalásra vonatkozó irományomat. Bár az éjjeli esők után a cseresznyének már vége lesz (kireped), meggy még van, s remélem, idén még körtét is tudok aszalni.

A magozásból már iszonyúan elegem van, különösen hogy háztartásunk legnagyobb konyhakését sikerrel beleállítottam a bal mutatóujjamba. Azért még a szörpöt megcsináltam. A gyümölcs ötödrésze feketeribizli, ez ad némi pikantériát és még intenzívebb színt.

A gyümölcsöt szétbotmixereltem, aztán kinyertem belőle a levet.

Ehhez egy nagyméretű, patyolat, csak erre használt damasztszalvétát kerítettem, azon át kinyomtam, lecsöpögtettem a levet, egészen addig, amíg úgy nem festett a konyha, mint régen kacsapucolás után. Csak a belek meg a toll hiányoztak. Cukrozás, felfőzés, száraz dunszt…. nem cifrázom. Utána a szűrős rongyot beáztattam szappanos vízbe. A víz kék lett: erről beugrott, hogy a feketeribizli és a cseresznye leve természetes indikátor. Eszembe jutott, hogy ezzel fogom demonstrálni Nyunyinak, mi is az a sav-bázis indikátor . Ez úgy történt meg, hogy beleereszthetett fél liter ecetet az elegánsan kék löttybe, amitől az Barbie-rózsaszínné vált. Nagy sikere volt a meghökkentő színváltozásnak! Azért előadást nem tartottam a molekulákról és a vegyületekről, de nosztalgiával gondoltam kiskorunkra, amikor tesómmal a szomszéd vadcseresznyefájáról áthullott gyümölcsből készítettünk babalábosban boszorkánykotyvalékokat. A kotyvalék fő összetevője volt a homok, kavics, uborka, zöld paradicsom, víz mellett a cseresznyelé. A színét Amo szappandarabokkal és a spejzból csent ecettel állítottuk be, a rózsaszín volt a „nyúlenyv”, a kék a „halenyv”. Este mindig kikaptunk a leszaggatott zöld paradicsomok meg a gyümölcslétől kék-fekete kezeink miatt, de rendületlenül főztünk minden nap az udvar sarkában. Nem is kellett magyarázni később a kémiaórán a természetes indikátorokat, elég volt ezekre az „enyvekre” gondolni.

Elmélkedés közben még gyorsan felmostam és letörölem a kifolyt, padlón ragadó, gázra rásült stb... gyümölcslétócsákat . Jó volt elnézni a teli üvegeket. Kicsit örömködtem, hogy lement a befőzés első szakasza, de ez a nyugalom nem lesz iszonyú hosszú: a meggyek is csábítóan piroslanak. Azt hiszem, jobb lesz, ha el se rakom a befőzőlábasokat, hamarosan megint szükség lesz rájuk!