Szőlőnevelő és bulihely

Valami, ami lassan hoz eredményt, de abszolút megérte vele vesződni. 2011-ben kezdtük a lugasépítést, akác gömbfából és fenyőgerendákból. A Google Maps légifotóján még most is látszik az első képen összerakott fakupac. A szőlő két év alatt futotta be a lugasunkat. A folyamat így néz ki képekben:

A lugasunkra futó igénytelen, lemosó permetezésen és az alapos alátrágyázáson kívül különösebb gondoskodást nem kapó rezisztens szőlőkről már írtam régebben. Idén jó szőlőtermésnek örülhetünk, augusztustól novemberig kerül a lugasról friss gyümölcs az asztalunkra. Idén már mindegyik fajta megmutatta a termését is. 

Augusztus elejétől érik a Zalagyöngye, amikor sárgásak a bogyók, már elég édes a fogyasztáshoz. A héja vékony, de sok a magja. Augusztus végére már nagyon zamatos, mézédes, de nagy számban vonzza a darazsakat. Nagy, mutatós fürtöket hoz. (A darázsinvázióról még írok, ha sikerül.)

Zalagyöngye

Két héttel később, augusztus vége felé kezd érni az egyetlen katalógusból hozatott szőlőnk, a Néró. Nagyon édes, kissé fűszeres-muskotályos, ovális bogyójú. Alig van magja, vékony a héja. Szintén darázscsalogató. Nagy lombú, jó futós fajta. 

Néró

Szeptember elején érik a jellegzetes, erős ízű, de igen édes Delaware. Direkttermő, bornak nem való, tilalomlistás fajta. Íze szinte már émelyítő, a héja kicsit vastagabb, mint az előzőeknek, ezért nem támadják a darazsak. 

Delaware

Egy tő van a Szőlőskertek királynőjéből. No ez tényleg más kaszt, mint a "mezeiek", vékony héjú, elegáns és nagy bogyójú, nem magos. Kényes gyomrúaknak is remek. Kevésbé futós viszont, és kicsit kényesebb. 

Szőlőskertek királynője

Egy évvel a többi után érkezett, de lehagyta őket a növésben a Nyisztor szőlő, legalábbis Jani mamája ezen a néven hozta Szabolcsból. Nálunk ezt a fajtát Oportónak hívják. A tulajdonságai nem teljesen passzolnak a standard fajtaleírással, hiszen a miénk kimondottan kúszós lugasszőlő és nem rothadékony. Már édesedik, de a tőkén novemberig is bírja. Édes, zamatos, számomra agyerekkor ízeit idézi. 

Oportó/Nyisztor

Még savanykás a Saszla, nálunk általában szeptember második felében érik, de akár december elejéig is bírja a tőkén. Ez a fehér szőlő igen bőtermő, édes. A lugas harmadát befutotta. Gyakran árulják a szupermarketekben és a piacon. Házikerti szőlőnek is bevált. 

Saszla

Az utolsó a sokhasznú Otelló, ami borszőlőként erősen tilalmas, de azért nagyon hasznos ismét elolvasni a Liliomkert írását erről a hajdan tipikus nyugat-magyarországi fajtáról. Talán december elejéig is kibírja a már lombtalan szőlőtőkéken.

Otelló

Hétféle szőlő, négy fehér, három fekete. Mindegyik gond nélkül terem, szép a lombjuk, finom a termésük. Árnyas búvóhelyet adnak a kánikula elől, aláfér az összes kinti gyerekjáték, helyet kínálnak az összes nyári bulinak. Megfogják a kisebb esőt, eltakarják a belátást. Naponta örülünk a lugasnak, a kert dísze lett.

Öngyógyítósdi 7. Nyárzáró mérleg

A Gertrud Frank elvei alapján felvázolt zöldségesterv megvalósítását úgy összegezném, hogy az elmélet teljesen működőképes, a gyakorlatban viszont a betervezett munka felét végeztük el a rendelkezésünkre álló szabadidőben. A vegyeskultúrák, társítások főnövényei szépen teremnek, védik is egymást, de a köztes sorokat bizony cudarul felverte a gyom. Mentségemre szóljon, hogy elbálnásodtam, hat hét múlva várjuk a második babánkat, szóval a hajolgatás nem igazán esik jól. 

Az idő elég kegyes volt, a nyár elején és augusztusban hulló csapadék ellensúlyozta a július szárazságát. Egyszer kellett beüzemelni a locsolót életmentésként, egyébként ha lehet, nem pazaroljuk kertlocsolásra a csatornadíjjal együtt már méregdrága vezetéki vizet. 

Répafélék-hagymafélék-paradicsom társítás:

A márciusi vetés jót tett, a Danvers és hasonló fajtájú répák hatalmasak, és elég édesek, egészségesek is. Sajnos, a rotakapás talajművelés nem volt elég mély nekik, sok az elágazó gyökér. A közé vetett hagymák a két főnövény lombárnyéka miatt aprók maradtak, valóban kell a külön hagymaágyás. A répákhoz társított vastag héjú, karós San Marzano paradicsomon volt ugyan néhány rothadt bogyójú szem, de ezeket eltávolítva megállt a fertőződés. Petrezselyemzölddel jó ideig mi láttuk el anyuékat, szóval az is csípi a szomszédságot, a génbankos szigetközi pasztinák pedig szuperfitt. Már válogatom a magfogásra kijelölt két tövet. 

Pasztinák és San Marzano paradicsom

Retek/sali-káposztafélék-kabakosok vegyeságy

Május végére kifogyott a retek, júniusra a saláta. Néhány tövet hagytunk felmagzani az általános gyomosodás közepette. Meghagytam a magról itt-ott kelt körömvirágokat, kaprot, amarántok és szarkalábak egy részét a sorközökben. Ebből nyárra teljes őskáosz lett, amiben viszont a földibolháknak nem volt esélyük meglepni a brokkolit, kelbimbót, karalábét. Így néznek ki az oly szakszerűen saláta-retek magkeverékkel beültetett  C sorok a vetemény kifogyása után:

Viszont a megszokott egynyári gyomokból elég kevésnek maradt hely. Talán kétszer kaptak ezek a sorok fűnyírási, gyomkeverékes mulcsot. 

A főnövények gazban állnak, mégis teremnek. A káposztaféléket eső után azért betámadta a meztelencsiga, kesztyűvel kidobáltam őket a sorokból. A fajtaválaszték jó volt, a szentesi karalábék kicsit apróbbak a gyom alatt, van köztük egy-két fás is, azokat egészben hagyva főzöm a húslevesbe, aztán a végén kiszedem. A 80 napos hibrid (Bejo fajtájú) július elején hozta a fő rózsákat, az augusztusi eső után megújult, most apró oldalrózsákat hoz, a másfél méteres soron 25-30 dekát hetente. A garafarmos Calabrese brokkoli felejtős, semmire sem megy, fogadni mernék, hogy november elején akar teremni. Szóval éljenek a rövid tenyészidejű brokkoli hibridek! Cukkiniből, patisszonból bőven termett, jól fejlődnek és szépek.

Uborka/kukorica

Már letermettek, bőven volt mindegyik, de megvénültek a szárazság végére. Kukoricából hagytam magfogásra, gyöngyörgetem a kóróját is téli takaróanyagnak a fügebokromhoz. Ha szép hosszú ősz lesz, talán fügéből is beérik pár szem.

Paprika, paradicsom, padlizsán
Nem társított, hanem monokultúrás sorokban van a Zömök paradicsom és a Szentesi kosszarvú paprika. Padlizsánt Ági nevelt, mi csak megettük. Egészségesek, szépek, finomak. A Zömök kis termetű, ellenálló, tojásdad termésű paradicsom, jó vastag és ellenálló a héja. Itt is találtunk pár rothadt szemet, de leszedtük és megsemmisítettük, aztán megállt a rothadásfertőzés. A kosszarvú egy zamatos, édes paprikafajta, egyáltalán nem csíp. Nagyra nő és egészséges.

Egyebek
A Paulista vajbab idén keveset termett, az a kevés is megtetvesedett. A génbankos futóbab igazság szerint nem valami nagy durranás. Igaz, elég gyatra helyre kerültek.
Elmaradt a csicseriborsó-vetés, meg a körtefák alatti terület beültetése. Nem is baj. A két ősz elején termő körtefa a halálán van a hajtásrothadás miatt, úgyhogy a télen kivágjuk őket. A zöldségest nem használjuk többé gyümölcsösként. Helyette inkább valami nem kényes, elálló téli körtét ültetünk. Friss zöldfűszerünk bőven volt és van is.

Ahogy tapasztaltuk, ez az öngyógyítós rendszer nagyon is jól működik, még félgőzzel is. Jövőre ugyanezekkel a társításokkal ültetem be a zöldségest, de igyekszem azt a hibát nem elkövetni, hogy a szabadidő terhére túltervezem magam. 

Mit tegyek ezzel?

"Egynyári áfonya, iszonyú finom, próbáld ki! Nagyon jó a lekvárja!" - ezzel a tippel kaptam egy pici magcsomagot az egyik ismerősömtől január elején. Picit álmélkodtam rajta, de nemigen volt akkortájt időm elmélkedni, pláne utánanézni annak, mi ez az "egynyári áfonya". Azt azért sejtettem, hogy ez nem egészen áfonya lehet, mert ilyen lágyszárú növényről sose hallottam. Azért amikor palántázásra került a sor, gondolkodás nélkül elültettem ezt a hét-nyolc szem magot a kis papírstanicliból. A magok a melegben hamarosan csírázni kezdtek, és eléggé semmitmondó külsejű növények bújtak elő. Öntözgettem, majd amikor már elmúlt az áprilisi havazás, kiültettem a kert egy napos, de eléggé félreeső sarkába. A nyáron át nemigen volt időm foglalkozni vele, néha loccsantottam rá júliusban vizet. Egyszercsak feltűnt, hogy virágzik. Ekkor már gyanakodtam, mert a virágok olyan paprikaszerűek voltak. Miféle áfonya az ilyen?

 

Gyorsan megjelentek és augusztus közepére feketére értek a bogyók. Először egy metálfényezett szürke BMW-re hasonlított a színük, majd matt koromfeketék lettek.

 

 Ekkor ijedtem meg komolyan. Az egész növény szinte teljesen úgy nézett ki, mint a fekete csucsor, csak jóval nagyobb. Aki építkezett valaha már, az jól ismeri ezt a növényt, ami pár hét alatt képes teremni a nem azonnal elteregetett töltőföld kupacain. Most már megvolt az ok az aggodalomra: a fekete csucsor veszélyes, mérgező növény! Ez meg úgy néz ki, mintha annak a nagybácsikája lenne! Mivel két kisgyerek jön-megy nap mint nap a kertben, ez komolyan veszélyes lehet. Azért picit utánanéztem. Hát nem is tudom... Van, ahol égig magasztalják, hogy milyen finom, gond nélkül ehető. Olvastam olyat is, hogy kissé mérgező, csak a fagyok után, hosszas főzéssel lehet élvezhetővé tenni, mert a hideg-és meleghatás miatt lebomlik benne a mérgező solanin alkaloid.Vannak azonban fórumok, ahol halálosan mérgezőnek vagy súlyosan hánytatónak tüntetik fel ezt a termést. Most akkor mi az igazság?
Bevallom, mielőtt utánanéztem volna mindennek, egy bogyót megízleltem. Igazából nem is megkóstoltam (mert nem ettem meg), hanem a félbetört termést, amelynek a belseje feketésen vérpiros volt, a nyelvem hegyéhez értettem. Az íze olyan volt, mint a büdös panna által megmászott éretlen málnáé, nem valami megnyerő. Ettől még azonban nem írtam le ezt a növényt, mert a földi cseresznye is hasonló: éretlenül fertelmes ízű és mérgező, éretten meg zamatos és hosszú ideig tárolható gyümölcs.
Most azonban teljesen tanácstalan vagyok. Ha mérgező, akkor azonnal el kell tüntetnem a kertből, hogy a gyerekek nehogy megkóstolják. Ha viszont ehető, szívesen meghagynám fagyokig. Van valamilyen tapasztalatotok? Minden jó tanácsot nagyon szívesen fogadok, és előre köszönöm!

Élet a fában

Nyár derekán kénytelenek voltunk kivágni az udvarunkon álló nagy fűzfát. A közepén a legvastagabb ág két év leforgása alatt teljesen kiszáradt, és a téli szél egyre nagyobb elhalt ágakat tört le róla. Mivel az udvarunk nem egész 8 méter széles, komolyan lehetett attól tartani, hogy egy huzatosabb napon leszakadó ág jobbik esetben a mellette álló autóra vagy a szomszéd melléképületének tetejére esik, ne adj'Isten az alatta játszadozó gyerekekre zuhan. Lentről is lehetett látni, hogy a középső száraz ág teli van furatokkal és harkály-vágta lyukakkal. Megoldásnak csak a fűrészt tudtuk elképzelni. Madár úgysem lakott a fán, valószínűleg azért, mert a szomszéd téglakerítésén, amire a fűz ágai ráhajlottak, legalább két macska sütkérezett a nap minden szakában. Első körben arról volt szó, hogy a fűzfát szigetköziesen szólva lebotoljuk. (Lebotolni mifelénk a kosárfonásra alkalmas ágú fűzfákat szokták. Ez azt jelenti, hogy a fa koronáját erőteljesen visszavágják, gyakorlatilag szinte tövig levágják az ágakat. A következő évben az életképes fa egyenletes, hosszú, szép vesszőket hajt, a levágottak pótlására, ezek hántolással vagy anélkül kiválóan alkalmasak kosárfonásra. Ennek azonban ára van. A fa elveszti a formáját, ahol a törzsből előtörnek az új hajtások, a fatörzs bunkószerűen kiszélesedik. Ezek az érdekes alakú fák a botlófüzek.) A mi fűzfánk olyan tizenöt éve átesett már egy ilyen botoláson, és gyönyörűen megújult. Most is így terveztük. Ahogy azonban a fiúk elkezdték "felkarikázni" a beteg részt, kiderült, hogy a fa sokkal-sokkal rosszabb állapotban van. A száraz ág töve így nézett ki:

 

 A fatest kéreg felőli oldala teljesen porrá vált, bogárjáratokkal teli. A kéreg olyan állagú volt, mint a búzadara. Tovább vágták hát, haladtak az egészséges rész felé... amiről kiderült, hogy gyakorlatilag nincs is. A fa belül a gyökeréig teli volt járatokkal, harkályfúrta lyukakkal.

Nem volt menekvés: tövig ki kellett vágnunk az öreg fát. 

A törzs feldarabolása után pár nappal érdekes teremtmények seregei jelentek meg az udvaron, amelyek a fából kerültek elő. A fűzfarontó lepke Nagy Vörös Hernyói tömegével, ezeket a legelő tyúkok elintézték. Jöttek elő azonban lepke formájában is, levetett báb-bőreik a járatokba szorulva ácsorogtak.

 

Valamilyen határozókönyvben olvastam, hogy a bábokon a teljes későbbi pilletest lenyomata látható, persze a szárnyak összecsukva, de a szelvények és a lábak meg a csápok teljesen jól kivehetők. Így is van, nemcsak a hernyót csodáltuk meg Nyunyival annak idején, hanem most a lárvabőrt is: a bal oldalon az összecsukott szárnyak helyét, a lábak kidudorodásait, a bordás testet. Rá lehet vágni, hogy fujj, meg kártevő, de valahol ennek is megvan a maga érdekes szépsége.

Pár nappal a hernyók levonulása után érdekes, ragyogó színű, nagy rovarok jelentek meg nem túl nagy számban a ház falán és a még fel nem darabolt rönkökön.

A kép messze nem adja vissza impozáns méretüket, ragyogó színüket, kecses formájukat.

Egy határozókönyv segítségével gyorsan megállapítottuk, hogy ezek a szépségek bizony pézsmacincérek. Hatalmas, impozáns gyönyörű rovarok. Andris mindenáron meg akarta őket simogatni, bőgés árán sikerült csak lebeszélni róla. A tapizás és piszkálás megakadályozása közben megállapíthattuk, hogy a bogárka tényleg érdekes szagot áraszt, a nevét is innen kapta.

 Ezért furkálták hát össze a fát a harkályok! Bőven volt elemózsia a törzsben. A harkály-meg rovarfuratok is teli voltak azzal a búzadara-szerű törmelékkel, gondolom ebben még rengetegféle állatka élt. Hogy aztán a tönkből milyen gomba-dombok nőttek ki pár héten belül, azt nem fényképeztem le, de aki már látott ilyet, el tudja képzelni. Gondolom a sok korhadék kiváló táptalaj volt számukra.

Valahol sajnáltam, hogy ilyen szép állatok nyugodalmas élőhelyét tettük tönkre a fakivágással, de ránk vált veszélyessé a tövig összefurkált fa. A rönköt benne hagytuk a földben, mivel felmerült, hogy ha a rönk mellett kihajt - ami a fűzfáknál igen gyakori- egy szép, izmos vesszőt kinevelünk új fának. Azonban semmilyen hajtás nem tört még elő, el tudom képzelni, hogy már a fa gyökerei is betegek voltak. Megdöbbentő, hogy egy-két év leforgása alatt így tönkrement ez a viruló fa.A belsejét igazából szerintem nem is maguk a rovarok tették tönkre, hanem valami korhasztó fabetegség, ami a rágások nyomán elhatalmasodott.

Most a tövig vágott rönk mindenfajta életre utaló jel nélkül ott ácsorog az udvar szegélyén. Hogy kiemeljük, ahhoz vagy három napig napi 10 órában a csököt kéne körbeásni a szigetköziesen kavicsos talajban, vagy markológépest hívni, aki potom huszonötezerért kiemeli a földből. Így inkább marad a helyén, bizakodom az egyszer majd megjelenő zöld hajtásban, amiből később fa lesz. Addig egy láda petúniát tettem rá,a szélén meg elücsörgök babfejtés meg hagymapucolás közben.

A paradicsom és a paripa esete avagy az Én kicsi pónim falun

Két héttel ezelőtt tíz napra facér anyuka lettem, kislányom a nagymamáéknál nyaralt éppen. Bele is vetettem magam a kerti munkába, amely éppen a paradicsomágyások rendbe hozatala volt. Már rég esedékes volt a karózás, mulcsozás úgyis. Először nagy műgonddal gyomláltam, porhanyósítottam a talajt, aztán jöhettek a karók a tövek mellé. Utána szépen felkötöztem, lefattyaztam, leleveleztem a töveket, végül fűnyesedékkel jó párnásan mulcsoztam is. Egy karóval azonban kevesebb volt a szükségesnél. Az egész udvarban nem találtam egyetlen olyan botot, rudat, karót, ami jó lett volna karózáshoz. Egyszercsak azonban megakadt a szemem egy vastag, alumínium söprűnyélen, amely ugyan alsó, menetes részét (amivel bele lehet tekerni a felmosófejbe vagy a partvisba) elvesztette, de még ott ácsorgott a sufni eresze alatt. Gondoltam, anyuci azért nem dobta ki, mert esténként mindig ezekkel a leharcolt söprűnyelekkel szokta a dezertőr hajlamú tikokat bekergetni. Még valami vastag, foszlott, kék bálamadzag-darab is rajta lógott ezen a bizonyos söprűnyélen. Megörültem: ez pont jó lesz! fogtam, és erős, határozott gumikalapács-ütésekkel bedöngöltem a földbe a nyelet, rákötöztem a paradicsomot, és gyönyörködtem a művemben.
Közben hazaérkezett leánykám a nyaralásból, feketére sülve. Újrafelfedezte a kert minden zegét-zugát, kipróbálta rajtam az új öntözőfejet. Egyszercsak azonban vérfagyasztó sikoly hallatszott, és láttam, ahogy egyetlen gyermekem térdre rogy, és hatalmas könnyek szakadnak a szeméből:

- Anya! MIT TETTÉL SABRINÁVAL?!!

Mint kiderült, a kimustrált és paradicsomkaróként újrahasznosított felmosónyél Juditka Sabrina nevű almásszürke játékparipája volt, amelyen végig szokott nyargalni másnaponta az udvar teljes hosszán. Fekete akasztója a paripa sörénye, a kék, koszlott bálamadzag pedig a díszes, veretes lószerszám. Szegény Sabrinát én meg paradicsomkaróként használtam, és gumikalapáccsal jókora ütéseket mértem a fejére, ráadásul most szegény futni sem tud. Botrány, mit  művelnek néha ezek a fafejű szülők.
Felajánlottam a karócserét (bár nem tudtam volna mire), de eddigre leánykám már belenyugodott a helyzetbe. Intette Sabrinát, hogy rendesen viselkedjen, mert neki fontos feladata van: egészen őszig meg kell támasztania a paradicsomokat. Nem lehet ám olyankor ficánkolni! Aztán utána megint lehet majd nyargalászni.

Addig azonban pótlóról kellett gondoskodni. Van egy hasonló állapotú, de vas (és ezért rozsdafoltos) felmosónyél még (az az originál tikhajkurászó), őbelőle lett a pótparipa a nyárra, Folti néven. Kiokítást kaptam, hogy Folti fiúló. Lehet, hogy jövő tavaszra kiscsikók is lesznek? Akkor nem lesz gond, hogy mire karózzam fel a paradicsomokat.

Kerítés építése

Kezdeném a történetet azzal, hogyan alakult a kerítés terve a fejemben. Korábban csak fakerítés mindenféle kivitelben tudott hatni rám. Ez tűnt természetesnek, ez a természetközeliség talán nyomokban felfedezhető a végtermékben -víz vasból van :-)  

Egyik kollégámnak kovácsoltvas jellegű kerítést kellett készíteni munkaidőn kívül, amihez a tekervényes-cirkalmatos – eredetileg hajlítóberendezéssel készített elemeket- némi „csalással” lézervágó géppel vágtuk ki. Hát innen jött az ötlet, hogy saját kerítés céljára is lehetne elemeket vágni a munkahelyen….és talán még össze is lehet építeni.

 A kerítés betonrésze már vagy 6 éve készen volt, így adott volt, hogy mekkora a pillérek közötti távolság, így méretarányosan megszerkesztettem a betételemek kereteit. Ezt kinyomtattam számítógéppel több példányban, és este az ágyikómban elkezdtem a kereteket kitöltő motívumok megrajzolását. A téma hamar adódott, mivel gyerekkorom óta bolondulok a hajókért. A terveket a mellettem olvasgató egyszemélyes zsűri  – Drága Hédikém – értékelte. A sikeres skiccet másnap délután AutoCad programmal megrajzoltam.

Voltak vad ötleteim is, például minden egyes kerítéselemet más-más korabeli hajókkal kitölteni egy-egy nevezetes hajós eseményt (pl. Amerika felfedezését a Santa Maria, Pinta és Nina hajótrióval) elkészíteni. Ez túl csiricsáré lett volna, ezért szerencsére elvetettem. Így is szívtunk eleget a hajók elkészítésével, ha bonyolultabb lett volna tán még mindig rakosgatnánkJ A történelem legszebb hajóinak a klippereknek a tervét a keresztvitorlázat bonyolult megvalósítása miatt vetettem el. Sokáig fejtörést okozott, hogy a hajók közötti teret mivel töltsem ki. Itt is a méret volt a lényeg: a cica kiférjen, de a kutya már ne, így kerültek oda a vasmacskákJ

A kivitelezés:

A kész kaputerv alapján összesítettem a zártszelvények és egyéb szálanyagok mennyiségét. A hajók kontúrja 10mm vastag, a horgonyok és kormánykerekek 8mm vastag, az alsó hullámkivágásos takarólemezek pedig 1,5mm-es lemezből lettek lézervágóval kivágva. Az árbocok 10-es a bummok 8-as, a vitorlák külső kontúrja pedig 6-os köracélból készült.

Az íves zártszelvények belső rádiuszához sablont vágattam, hogy a hengerlés pontos legyen és a kerítés különböző íveinek az alsó éle és a teteje egy síkban legyen. A méretre vágott hengerelt zártszelvényekből elkészítettük kereteket és kapu valamint az ajtó keretét. A lehegesztett kerítéselemek közepének kitöltéséhez és a hajók kirakásához a kerítéselemeket 1:1 méretarányban A0-ás printerrel nyomtattam ki. Erre ráhelyeztük a kereteket, és a hajók vitorlázatához szükséges köracélokat leszabtuk, hajlítottuk és a helyére téve összehegesztettük.

A készre hegesztett kerítéselemek alapozva, majd fekete selyemfényű kétkomponensű fedőfestékkel lettek lefestve. A fekete szín elegáns, de a két és féléves fiam minden egyes mászókísérletét jól láthatóan megörökíti a következő lemosásig. A fehér guanó is virít rajraJ

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak a kerítés elkészítéséhez nyújtott segítségért:

Kocsis József lakatos, Denk Károly hegesztő, Pausits Zoltán esztergályos, Szokoli Károly és Borúzs Zoltán festő valamint Pausits Imre tulajdonos ügyvezetőnek aki megengedte, hogy a kerítés a cégnél elkészüljön.

Pancsolós kerti csap

A családbeli lurkók élnek-halnak a pancsolásért, gondolom ezzel nem vagyunk egyedül. Gondot okozott viszont a vízfogyasztás mértéke: a hajós kerítés stílusa teljesen helyénvaló lett nálunk, mert naponta úszott az egész előkert. A tiltás falra hányt borsó, a csapzárás megtanítása hiábavaló erőlködés... Ismerős a szitu?

Erre láttunk az egyik ismerős családnál egy jó megoldást, amit rögtön lekoppintottunk. A kerti csapunk felálló csöve 3/4 colos, erre egy közdarabbal egy T-elosztót csatlakoztattunk. Az egyik végére egy szűkítővel egy piszoárszelepet, a másik ágára pedig a korábbi 3/4 colos csapot tettük fel. A nyitószerkezetét lecsavaroztuk és egy jó magas ablakpárkányra dugtuk, így tettük mozgathatóvá. A csövön általában csak a csonkja van, amit önmagában, puszta kézzel nem lehet megnyitni.

Ha a gyerekek pancsolni szeretnének, nagyobb felfordulás nélkül "nyomhatnak" maguknak egy kevés vizet, és a szelep elzárja önmagát. Ha viszont a slaggal mi felnőttek locsolni akarunk, azt a másik ágra csatlakoztatjuk, a vizet az előszedett nyitószerkezettel megindíthatjuk, amit azonnal visszapakolunk a gyerekbiztos rejtekhelyre. Így nem kell attól tartanunk, hogy több köbméter víz elfolyik egy kissé elvadult pancsolás miatt. A szerkezet ára 4500 Ft, ebből a piszoárszelep volt 3800 Ft, de azt hiszem, hamar visszatérül az ára.