A hagymák birodalma - 1. rész

A medvehagymák szagos világát már megjártuk, néhány fajtát még szeretnék bemutatni, ami a kertben tenyészik.
Ez egy kisded hagymakiállítás a konyhaasztalon, a megennivaló fajtákból. Eléggé hiányos, ezen kívül még pár hagymaféleség jelen van a kertben.

Fokhagymát minden évben, a lehető legkorábban ültetünk - mihelyst rá lehet lépni a földre. A nagyobb madarak semmihez se foghatóan szeretik a fokhagymát, így - stratégiai megfontolásokból - a szomszéd kutya kenneljéhez aránylag közel jelöltük ki az ágyását. Frédi (a kutyus) szédületesen bír üvölteni, ha varjú vagy csóka közelít. Sajnos tárolható minőségű fokhagymát - azokat a nagy, sokcikkes fejeket - nem tudunk előállítani, nem is tudom, miért, hiszen a talaj nem rossz neki annyira, mindent megkap. Csak a nyári és őszi szükségleteket fedi le a termés, ezért ismerőstől vesszük meg a féléves megennivalót. Ezekből a fokhagymafejekből duggatunk el minden évben néhány fejet. Kihajt, nő, közben felhúzunk egy-egy darabot főzéshez. Sarlós Boldogasszony napján, július 2.-án kell felszedni nagymamáink szerint. Ponyván szárogatni kell a napon pár napig, gyengéden megtisztogatni a külső levelektől, összefonni - és megenni. Növényvédelem, kártevők fel sem merülnek, sőt a biokertészek szerint rovarriasztó hatása van. Ezt én nem tudtam kitapasztalni, mert az igazi rovartámadások általában akkor kezdődnek, amikor a fokhagyma már sárgul, június közepén.

Vöröshagymát jó sokat ültetünk, egy évre előre, három turnusban. Tavasszal először a friss elfogyasztásra szánt új-és főzőhagymának valót, aztán a téli tárolásra szántat, végül még nyár végén egy kört, őszi zöldhagymának.
Amikor kicsik voltunk, mama sajátos vetésforgóban termelte a hagymát. Tavaszonként néhány hatalmas fejet elültetett, amik idővel óriási,többágú magszárakat hoztak, virágoztak és magot érleltek. A magot összegyűjtötte, megszárította, és a következő tavaszon elvetette. A magból őszre apró kis hagymák lettek. Ezekből - dughagymaként felhasználva - állította elő a következő évben a főzőhagymát. Így minden évben előállítottunk magot, dughagymát és étkezési hagymát. Mindez azért zajlott így, mert 25-30 éve szinte hiánycikk volt a hagymamag és a dughagyma egyaránt. A termés azonban elég silány volt, ennek az volt az oka, hogy a hagymamag csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudott kihajtani az agyagos föld színe alól, ezért a dughagyma minősége még gyengének is alig volt nevezhető.
Hédi férjének mamája még most is termel dughagymát, lilát is, vöröset is, meg a kettő kereszteződéséből előállt furi színű fajtát, sokkal jobb minőségben, mint a bolti. Mi kénytelenek vagyunk a boltit megvenni... Makóit szoktunk, ez a közismert vöröshagyma, meg Zittaui sárgát, ez az a lapos kinézetű hagymaféle. Ezt is elduggatjuk, növekszik. Szinte az összes hagymaféle, amit nem magról nevelünk, hajlamos arra, hogy magszárat növesszen. Ezt mindig ki kell törni, mert ha meghagyjuk, sokkal kevésbé lesz a hagyma tárolható, már februárban kihajt. Júniusban a viaszos, zöld levelek elkezdenek sárgulni, a hagyma kezd beérni. Sokan ilyenkor megtördelik a leveleket, rátaposnak a tőre, hogy kiszáradjon, siettetve a beérést. Van azonban, aki erről azt tartja, hogy ettől a hagyma el fog rothadni. Én egy picit szoktam csak megtördelni. Gondolom, hogy annak, aki széttapossa a tövet, előbb-utóbb amúgy is tönkremegy a terménye... Sarlós Boldogasszony körül ez is kikerül a földből. Utána még egy-két hét szárogatás, tisztogatás jön, aztán necczsákba bújnak a vörös fejek a megevésig. A lila hagyma életének "forgatókönyve" hasonlóan zajlik, de ezek a növénykék általában gyengébb termetűek. Bár nekünk a vöröshagymából sem sikerült olyan hatalmas fejeket előállítani...
Az a tapasztalatom, hogy nem annyira a talaj, mint az időjárás hat a hagyma minőségére. Nedves nyáron nagyok, enyhe ízűek a fejek, de nem olyan jól tárolhatók. Száraz időben könnyfakasztóan erős, de jól tárolható, tartós termésre számíthatunk.
A zöldhagyma termesztése ugyanígy zajlik, csak már májusban kiesszük az ágyásból... A nyári ültetést meg októberben. Tél alá is vethető, de akkor azzal számolni kell, hogy a madarak kifalják.
Még pár említésre méltó fajta:
- a sonkahagyma, a hosszúkás, enyhe ízű fejeivel: a konyhaasztali hagymaidill képén bal szélen van. Ezt anyósom neveli, magról ilyen hatalmas fejek nőnek neki. A zöldségesnél különlegesséként árulják, pedig nem bonyolultabb a termesztése a sima vörösénél.
- az ún. Fertődi ezüstfehér. Ez állítólag a legfinomabb "vörös" típusú hagymaféle, egyáltalán nem csíp. Ez is anyósom specialitása, én bevallom, ki se próbáltam.
- a gyöngyhagyma: ezt párszor vetettem, szépen meg is termett, de az eltevése olyan pepecselős, hogy azt az egy-két üveget, ami elfogy, inkább megveszem a boltban...
Másféle hagymák is hamarosan sorra kerülnek!

Török pipacs

Van pár dolog, amiben hasonlít a díszlenhez. Szintén van hasznos rokona, úgy lett széppé. Szintén kisigényű, szintén rövid életű a virága. Szintén felhasználható a termése. Olyan, mint egy morcos ember, akinek néha emlékezetes aranyköpései vannak.

Kis fekete magjai a mákra hasonlítanak, csak kb. feleakkorák. Érdemes cserépbe vetni, ott elég biztosan kikel, szabadföldben viszont nem.Csak egy icipici gondoskodás, némi víz és fény, ennyire van szüksége. Kora tavasszal és nyár elején is végezhető a magvetés, palántanevelés. Első esetben biztos, hogy még abban az évben virágzik. Második esetben pedig érdemes arra odafigyelni, hogy a cserepet inkább félárnyékos helyen tartsuk. A 10 cm nagyságú palánták kiültethetők, szerintem kettesével egy gödörbe. Gyorsan és nagyra nő, 40 cm tőtávot érdemes hagyni a növények között.
Levelei durva szőrös-tüskések, de mutatósak szögletes és hegyes formáikkal, ha nem virágzik, akkor is díszít. Mi többször vetettünk színkeveréket, de mindig élénk narancspiros virágokat hozott. Ez az árnyalat viszont egyedülálló.

Ha valaki szárazvirág-kötéssel foglalkozik, a díszpipacs hosszúkás, mákgubószerű terméseit is fel tudja használni.

Díszlenek díszlenek

Az első évelőportré egy egészen szerény virág, a díszlen. Igazából hasznosból vált széppé, mert a rostját hosszú-hosszú időn át szövésre-fonásra használták, sőt időről időre nyári ruhák formájában most is divatba jön.
Világos, égszínkék ötszirmú virágai kecsesek, de még egy napig sem élnek. A sziromleveleket a szellő is felkapja. Reggel tele a növény kinyílni kész bimbókkal, estére pedig teljesen csupasz, de nála ez természetes. Mikor felkel, újra kezdi a virágzást.

Napimádó, nem igényes, jól elviseli a száraz helyet.
A Pilisben él ritka rokona, a sárga virágú dolomitlen, ez a világon egyedül csak a Kárpát-medencében fordul elő, mindössze 1000 példányban!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pilisi_len

Ha valaki magról neveli, a tasak felbontásakor meglepődhet, mivel ez a mag ugyanaz, mint amit a sós pékáruk tetején vagy tésztájában gyakran meg lehet találni, és tanácsos is fogyasztani az omega-3 miatt. Azt még nem tettem meg, hogy a sütéshez vett lenmagot virágágyásba vetem, de talán érdemes lenne megpróbálni.
Könnyen csírázó, magonc korában is ellenálló növény, úgyhogy közvetlenül a kertben elvethetjük, ha kelésig egy keveset locsoljuk. Nem szükséges a cserépben nevelgetéssel bajlódni. Annyira igaz ez, hogy spontán kikelt fiai úgy tavasszal mind ősszel megjelennek valahol a környezetében, ezekről lehet frissíteni az állományt.
A levele finom, vékony, zöldesszürke, maga a növény virágtalan állapotban is mutatós. A legkisebb szélrezdülés is összekócolja. Április-májusban kezd virágozni, júniusig lezajlik a fő virágzási hullám, de újabbakat nyit egészen október végéig.
Sok magot nevel, amelyek maguktól leperegnek, potyognak. Akinek van kedve-türelme, az ősszel levágott növényekből ki is csépelheti a magot, lehet végre saját sütnivalója. A rostja olyan erős szálú, mint a bőrvarrócérna. A évelőszárakat az ágyás tisztogatásakor eleve csak metszőollóval lehet lenyisszantani, sőt a komposztban elég nehezen bomlik le. Nem tudom hogyan, de biztosan lehet valahogy hasznosítani.
Kevés helyen látni, úgy gondolom, méltatlanul mellőzött növény, pedig nagyon egyszerűen nevelhető, és karakteres színfoltot ad. Igaz, vágott virágnak egyáltalán nem alkalmas.

Május első vasárnapján...

Igazán elkezdhettünk szüretelni! Első, tényleg bőven szedhető terményeink szinte kínálják magukat. Esszük is, a nap minden szakában.

A kert szépen zöldül - a veteményektől is, de a gaztól is. Egy csomó zöldség kikelt azok közül amiket reménytelennek ítéltem: a lollo rosso, a petrezselyem, sőt a csombor is! Persze nem valami dúsan. A feketegyökér nem tudom, hogy kikelt-e, a csíranövényével nem vagyok közelebbi ismeretségben még. A teljes ágyásban két szál fűszerű valamiről gondolom, hogy ez a hajtása. De a jövő héten lehet, hogy kiderül, hogy csak gaz. Ha nem sikerül, jönnek a helyére a brokkolipalánták.

Veteményezni már nincs hely, a maradék helyek palántáknak vannak fenntartva.

Palántázóasztali idill: kisásó, kertészkesztyű, gyökereztetőpor, tápoldat, locsolókanna és a növendék palánták. Szegényeket kimustrált fagyistégelyekbe ültettem, gondolván, elég lesz az az erősen komposztos kerti föld, ami a többkilós tégelyekben van. Három hete azonban mindnyájan sárgulni kezdtek. Sajnálkoztam, aztán bevillant: lehet, hogy máris leélték a földjüket? Hiszen nagyon sűrűn keltek. Előkerült a kis zöld üveges nyomelemes tápoldat; két hét alatt másfélszeresükre nőttek az immár haragoszöld palánták.

Szomszéd néni két éve megkérdezte, miért nem tűzdelem ki műanyag pohárkákba a kis növényeket szálanként. Abban az évben meg is csináltam - a palánták fele elkapta a palántadőlés nevű betegséget, és a viruló növénykék fele egy héten belül odalett. Már palántakorban gombaölő szerrel, talajfertőtlenítővel indítsak? Ráadásul a kipikírozott paprika, paradicsom kiszoktatása a szabad élethez igen macerás volt: reggel, este hurcoltam a lakásból ki és vissza a hatalmas, súlyos dobozokba rakott palántáspoharakat. Tisztára felesleges munka volt. Tavaly a fagyisdobozokból ültettünk ki mindent a szabad földbe, ugyanolyan jó volt a tűzdeletlen növények fejlődése, mint a poharasoké. Sokféle fajtát neveltem. A paprika, paradicsom a mi kertünkben eléggé betegesek. A fajták a különféle kártevőkre nem egyformán fogékonyak. Ha mindenből csak egyféle volna, egy levéltetű-invázió, vagy egy rothadás az egész termést pár nap alatt úgy, ahogy van, tönkretenné. Ha többféle fajta van, különféle tenyészidőszakokkal, akkor valamelyik biztosan teremni fog. Ezért is nevelem magam a palántákat: így nem kényesek, mint a melegháziak, mert kerti földben kaptak nomád nevelést. Anyagi megfontolások is közrejátszanak: egy tasak mag 50 Ft, amiből van 20 palánta, egy paradicsompalánta - ha készen veszed - egy százas.

Hédi adott paradicsompalikat, ígért sárgadinnyét. A zellert már kiültettem a kikeletlen lilahagyma helyére, mert úgy láttam, hogy ártalmára van a "dobozos állapot". Hogy a nagykertben hogy néz ki, az meg se merem mutatni. Mint egy szenesedő, rosszindulatú csokitortalap :-)

Hogy lássunk szépet is: gigantikus virágcsokrokat kaptam a díszcserjéktől Anyák napjára!

Terméskötés

Így hívják azt a folyamatot, amikor a fák elhullajtják virágszirmaikat, helyükön picike, zöld gyümölcsök jelennek meg. Azt mondják, akkor jó a terméskötés, ha a virágoknak legalább a 30 %-ból kis gyümölcs lesz. Persze, amíg a kezdemények beérnek, számtalan veszély fenyegeti őket: kártevők, növénybetegségek, aszály, jégverés. Szerintem ha a virágok 15%-ból gyümölcs lesz, az már jó termés.

Nézzünk körül a gyümölcsoviban!

A homályosan kivehető pirosas bogyócskák a már, az Őszibarack c. bejegyzésnél szereplő Red June nektarin pici terméskezdeményei. Már most pirosak. Érdekessge ennek a fának, hogy igazán jó termést csak minden 2. évben hoz. Hiába volt idén dús virágzás, a fa elrúgta a kis gyümölcsöket, vagy a virágok voltak terméketlenek. Pedig a fát öntermékenyülőként vettük. Ki tudja? Gondolom, ez lehet a fa normál életciklusa.

Ők a Bosc kobak körte gyümölcseinek csemetéi, sajnos nem tudtam őket olyan minőségben lefotózni, ahogy szerettem volna. Ez a fa is csak 2 évente terem, de virágokat is csak minden 2. évben hoz bőséggel. Az idei egy ilyen 2. év, tele van gyümölccsel. Ezt a fát determinált növekedésűként vásároltuk, el is hittük, hogy kicsi marad a gyenge csemete. Most kb. 10 éves, és a tizenegy fokú csúsztatható létrának a +2 méteres toldalékjáról tudtuk leszedni csak a gyümölcsöt legutóbb. A fa legtetejéről, bevallom, úgy vertük le, mint a diót, aztán a kicsit ütődött gyümölcsök rögtön mentek az aszalóba. Ezt eljátszottuk a kajszibarackkal is, ami lekvárrá lényegült át a leveréstől számított két órán belül.Ezek a vilmoskörte gyümölcsei. A fa a másik körtefa szerelme. Egyik fa sem teljesen öntermékenyülő, s párban állnak, egymást kiválóan porozzák. A 2 éves termőciklus itt is megvan, de ez a fa pont abban az évben terem mindig, amikor a másik nem. Ezért mindig kiegyenlített a körtetermés.

Az almafák tisztára ugyanezt csinálják: egymást beporozzák, egyikük az egyik, másikuk csak a másik évben terem. Tavaly az Éva almát fulladásig ettük, idén a Golden Delicious soros a terméssel. Ez a Golden Delicious.Ezek Hédi piros ribizlije első termésének füzérei:ezek meg az én fehérribizli-gyöngysoraim.

Andi, nagy feladat vár rád! A tesómat júliusig hozzá kell szoktatnod a befőzés gondolatához, mert a barackfája így néz ki:

Minden ága púpig van gyümölccsel.

Az egresen - bár még csak két éves fácska - is mutatkoznak gyümölcsök, Laci nagy örömére. Szíve csücske ez a kis fa.

Cseresznye és meggy... A csersznye minden évben dúsan terem, most is megbízhatóan megkötötte a maga kis gyümölcseit. Sajnos a monília megint biztosan tarol köztük, mint tavaly. Permetezni meg nem tudjuk a fát, mert olyan nagy, terebélyes. Csak alul, meg az elérhető magasságokig kap egy-egy adag gombaölőszer-löketet.

A meggyfa termése idén elég silánynak indul. Rengeteg virág volt rajta, de a szirmok lehullása után csak a pucér virágszárak meredeznek, itt-ott egy-egy szem gyümölccsel. A dió még csak most virágzott el, most dobta le a fa a "kukacokat." Diókezdeménynek még nyoma sincs. A négy fából kettő csemetekorú úgyis, még nem terem. Szóval idén valószínűleg lesz egypár nektarin, nyári alma nem sok, őszi alma bőven, meg őszi körte is. Cseresznyézni is lehet, meggyet,egrest csak csipegetni, barackot meg befőzni.

Évelőportrék

Amikor egy-két éve Mosonmagyaróváron nagy divatja volt a bolhapiacozásnak (Bécset utánozva), talán ötven forintért sikerült szert tennem egy fantasztikus régi kertészeti szakkönyvre, Farkas László Évelő dísznövények c. munkájára. Zsebkönyvnél alig nagyobb, de rendkívül alapos, tartalmas kis évelőkalauz, 1962-ből. Azért örültem rendkívüli módon e kis kötetnek, mert sok segítséget adott a kertészkedés számomra legkedvesebb válfajához, az évelők neveléséhez. A 35. oldalról idézek: "az évelők az intelligens lusták növényei", ami annyiban találó, hogy velük lehet a legkevesebb befektetett munkával, meg némi szerencsével a leglátványosabb, ámde viszonylag tartós eredményt elérni. Korábban is neveltem fel magról évelőket, de ez a könyv volt az a vezérfonal, ami alapján szinte fillérekből mutatós ágyásokat sikerült varázsolni a ház köré.
Magát az ültetést nem bonyolítom túl. Virágcserépbe vagy a boltokban egységesen kiszerelt zöldségek csomagolására használt lyukacsos aljú dobozba vakondtúrásföldet vetek, Ezt a tippet a mamától tanultam, aki elmagyarázta: "ne vess virágföldbe, nem jó. Mert megszokja a virág, elkényeztetett lesz, és amikor kiülteted kerti földbe, nem akar majd belemenni a gyökere. Kertben fog az a virág nőni, nem cserépben. Ne rontsd el. Amelyiknek meg ez nem tetszik, az úgysem élne meg a kertedben."
A magokat a zacskón jelzett ültetési időnek megfelelően ültetem, de leginkább júniusban. A cserepeket félárnyékos helyen, a teraszon tartom, és ilyenkor elég gondosan kell locsolni, mert a csíranövénykék a perzselő napon könnyen kiszáradnak elpusztulnak. Javasolta valaki az újságpapírral vagy konyhai papírtörlővel való takarást a nedvesség megtartására, de azzal van egy komoly gond: ezek a termékek nagyon sok vegyszert tartalmaznak, elölik a kis csíranövényeket, vagy ha nem, akkor a felázott papír cellulóztartalmán élősködni kiválóan képes penészgombák jelennek meg, és ez tuti halálok az évelőknek. Kényesebb növénykéket nevelgettem a nyár folyamán bent a konyhaablak párkányán is egy darabig, amíg meg nem erősödtek annyira, hogy elviseljék a szabad levegőt, a szelet és az erős napfényt. Mire a csenevészebb évelőpalánták kiültethetővé válnak, addigra úgyis itt a kora ősz, olyankor már a nap sem tűz olyan égető erővel.
Szeptember végén-október elején szoktam kiültetni a kis palántákat. Egy zacskó mag egy-két cserépbe elegendő, és a kikelt cserepes növénykéket 2-3 részre osztva ültetem el, egy-egy gödörbe úgy 3-5 tő jut. Így lehet egységes, nagyobb színfoltot képezni az évelőkből. De ez elsősorban nem a számoktól, hanem magától a növénytől függ. Ha van egy kis érett komposzt, azt tehetünk az ültetőgödrükbe.
A kiültetés helyét a növény igénye és magassága határozza meg, azt is figyelembe lehet venni, mennyire harmonizál a színe a környezetében található növényekkel. Ha nem jól döntöttem az ültetésnél, akkor a következő utáni tavaszon nyugodtan át lehet ültetni. A virágágyás kiültetését úgy érdemes megtervezni, hogy az ágyás formájától (szegélyágy lesz, vagy magában a gyep közepén áll-e a virágágy) függően hátra vagy középre, főnövénynek kerüljenek a magasak, a 80-100 cm-es évelők, az előtte levő sorba jönnek a 70-50 cm-esek, a legelső sorba a 20-40 cm-esek. Az üres helyekre pedig a magasságnak megfelelő egynyáriak.
Gondozni nem sokat kell őket. Tavasszal, márciusban kell őket megkapálni, amikor már látszik, hol mi bújt elő. Szárazságban meghálálják a locsolást. Az elnyílt virágokat le kell vágni, mert a magérlelés sok energiát elvesz a növényektől. Ez azért is hasznos, mert a május-júniusi virágzás után sok közülük szeptemberben újra virágzik. Az elsárgult leveleket le kell vágni, valamint tél elején a megbarnult, elfagyott szárakat is. Ősszel kaphatnak a tövükre takarásnak egy kis komposztot.
3-5 évente, a növény igényeinek megfelelően őszel vagy tavasszal érdemes kiásni őket, ilyenkor esedékes a gyökerek megtisztogatása a közéjük nőtt gyomoktól, valamint a tőosztás. Új helyre szoktam ültetni őket, némiképp feljavított talajba, aztán csak csodálkozom, mennyire megerősödnek virágzásig. Ennyi az összes gond velük, meg még kell egy kis fajtaismeret, hogy az igényeiknek megfelelő alapvető törődést megkapják. Ezek után a siker garantált, két-három év alatt elterjednek annyira, hogy gyomlálni is alig-alig kell, csak gyönyörködni.

Ganédombi mesék

Hát ez elég közönségesen hangzik. "Tudományosabban": a talaj tápanyag-utánpótlásának tapasztalatairól akarok egy kis bejegyzést írni.
Nyilván azért vetünk, hogy sok zöldféle legyen. Igen ám, de ami a konyhába bevándorol a kertből, az valahogy a földjéből eltűnik! A következő években az optimális terméshez ezt pótolni kell. Eddig ez nagyon szép. Most jönnek a szaftosabb részek...
Mivel aránylag nagy területet művelünk, sajnos nagy mennyiségű pótlás kell. Ilyen formában ezt a legegyszerűbbnek tűnik a tszcs-ből (mert itt még ilyen is van) származó marhatrágyával megtenni. De: egy kiló marhagané már többe kerül, mint egy liter termelői tej! Extra órabérrel vállalják csak elteregetni, mert hát ugye büdi. Azonnal be kell szántani, mert ha szabadon hever a föld felszínén, elvész a tápereje, a szag miatt meg a szomszéd egy hétig örök haragot tart. Tavasszal nem lehet ganézni, mert a friss trágya égeti, marja a növények gyökerét, pár hónap lebomlási idő kell. Egy ilyen attrakció több tízezer forintba kerül, így 3-4 évente kerül rá csak sor. Mindezen költségek és macera ellenére ez egy jó módszer, a talajt lazítja, optimális összetételben ad "póvert" a növényeknek.
Idén vettünk 20 kiló műtrágyát, olyat, amiben csak nitrogén, kálium és foszfor van. Tíz kilót voltunk hajlandóak megfinanszírozni. Így csak a növények töve kapott egy-egy kis adagot, maga a teljes kert nem. Nem is baj: a gazt a műtrágya mindennél jobban szaporítja. Nyomelemes tápsót az öntözővízbe is szoktam adagolni nyáron: ez csodát szokott tenni! (A középiskolai biológiakönyvben leírt Liebig-féle minimumtörvény: a növény a talajban jelenlevő, számára szükséges elem arányában tudja csak a többi hasznos anyagot felvenni!) A műtrágyával még egy gond van: megváltoztatja a talaj kémhatását. Ezek a szerek a kénsav sói, a talaj meg elsavasodik tőle. (Így lehet tönkretenni a nagy termés érdekében használt túl sok műtrágyával ezerhektárnyi termőterületeket, meg a benne élő állatokat, a vizet meg a természetes növényzetet...) Mondjuk nálunk a kert földje mindenekfölött meszes, az megköti a savasságot. Ráadásul keveset is használunk, mert nem forintos tétel...
Egy nagyon jó alternatíva lenne a komposzt. Van is komposztálónk, szép beton keretben. (Hédié fakeretes, a sógorom vérprofin csinálta meg!) Hátrány, hogy az itt termelődő komposzt a kert negyedére sem elég. Pedig feljavított: tyúkgané is kerül a korhadozó növényi részek és ételmaradékok közé, így igazán jó minőségű a végtermék.
Egy időben rendszeresen mulcsoztunk is a kertben. Fűkaszálékkal teregettük fel az ágyásokat, aztán csodálkoztunk, hogy miért olyan gazos... A fűkaszálék kapitális mennyiségben tartalmaz fű-, pitypang-, gyommagokat.... Fenyőkéreg-mulcs meg nem való kertbe, ez is savasítja a talajt.
Néhány helyen látni, hogy fahamut is beledolgoznak a kert földjébe, trágyaként. A hamura sokan esküsznek. Pont múltkor beszélgettünk erről - a tulipánoknál már említett - Karcsi bácsival, aki szerint a fahamu marásig lúgosítja a talajt, így igazából csak erősen savas kémhatású talajon fejt ki jó hatást. Különben teli van mindenféle nyomelemekkel.
Jónak mondják még az erjesztett csalánlevet. Hédi készített tavaly, megkérem, hogy pontos receptjét írja le megjegyzésként... Az szerintem általános irtószernek és méregnek is megfelel, mert a színe és a szaga valami elképesztő. Lehet, hogy nagyon biokerti és csodaszer, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy ilyet készítsek. Az ezer négyzetméterre több köbméteres tartállyal lehetne csak csinálni.
Mit tudunk így tenni, hogy szép legyen a termés, a virágágyás, de a föld se legyen kizsigerelve?
Hát, 3 évente át kell esni a szervestrágyázáson, nincs mese... Pár kilónyi műtrágya - szigorúan csak a növények töveihez - minden évben. Nyomelemes tápsó az öntözővízbe, nyaranta egypárszor. Ganés komposzt a gyümölcsfáknak évente, meg a kert egy-egy darabkáján. Mulcsozás csakis zsenge fűvel vagy lombbal, kényes növényeknek (pl eper), kis parcellákon. A fahamu a gázfűtés miatt nincs, a csalánlevéllel meg nem próbálkozok... Vetésforgó: talajkímélő növények (pl. retek, saláta, zöldborsó, bab) ültetése a "kizsigerelős" (tökfélék, krumpli) növények helyére és viszont. Egy ismerősöm még nagyobb kertjében pedig zöldtrágyázik is: szikkadt, lágy szárú gazokat visszakapál a földbe, ami az- pont úgy mint a mulcs - lazítja a talajt, nyomelemeket visz be.
Ennél sokkal többet is lehetne talajjavítással foglalkozni, de ennyire telik, időben, energiában. Azért szerencsére sok szépet és finomat ki tudunk hozni ebből is...