Kemenesalji gyönyörűségek

Bár úgy indult a hét, hogy a legkülönfélébb dolgokkal a legutolsó percig el leszünk foglalva, szerdán egy hirtelen ötlettől vezérelve, "utánam az özönvíz!" - felkiáltással szabit adtunk magunknak, kocsiba vágódtunk, és nemsokára már a 86-os úton "száguldottunk" a kamionokat kerülgetve. Sárvár felé mentünk, de nem ez volt a cél, hanem Borgátafürdő. Itt volt ugyanis szegény "gyermekrabszolgánk" már vagy egy hete párom anyukájának víkendházában az unokatesóival és a nagyszülőkkel együtt egy kis "feljavításon". Már nagyon hiányoztunk egymásnak, és különben is ránk fért egy kis lazítás, ezért csavarogtunk el hazulról. Miután "megkaparintottuk" a gyermeket nyolcéves keresztlányommal együtt, kirándulni mentünk, amit a kicsik nagyon jó néven vettek. Célunk a Kis-somlyó volt, vagyis hát annak a csúcsa, a Király-kő. Az oda vezető út egy könnyű túraútvonal, gyerekekkel is könnyen megjárható, bár elég hosszú.

Kis-somlyó hegye a Ság-hegy kistesója, a teteje egy gigászi bazalttömb, ami megvédte az alatta levő kőzeteket az eróziótól. Körülötte a környező talajrétegeket már sokezer éve elhordta a szél, de a bazalttömbbel nem bírt, így az kiemelkedett a dimbes-dombos kemenesi tájból. Évezredekkel később az ember megművelte, szőlőt és gyümölcsösöket telepített rá, követ bányászott. Ez alakította ki a táj végleges arcát. Vidéke igézően szép, szelíden hullámzó igazi pannon táj, erényei felfedezetlenek.

Szóval: elindultunk fel a Kis-somlyóra, felpakolva enni-és innivalóval. Mindattól eltekintve, hogy a kisebbik állandóan nyafogott (" Anya, fáj az oldalam, vagyishát inkább a lábam, szóval a hasam... "stb...), és vég nélkül locsogott ("Juditka, ha szövegelés helyett jönnél, már Mátraházán járnánk..." "Anya, mi az a Mátraháza? Az kinek a háza? Ki az a Mátra?" - és folytathatnám...), sok szépet láttunk!

Az út eleje ismerősöket tartogatott nekünk: az üstökös gyöngyikét,az orbáncfüvet,a mályva rózsás virágait. Ismeretlen pillangók százai lebegtek a présházak előtti levendulabokrokon. Később azonban - a száraz gyepekben - ritkán látott arcok tűntek fel: a szurokszegfű és a borsos varjúháj: a magyar varfű-pillangóstul..Ezt a növényt képtelen voltam meghatározni, éppúgy lehet ajakos, mint valami kosborféle. Lila társa valószínűleg valamilyen zsálya-rokon.Csak mentünk, fogyott az út, közeledett a hegy csúcsa. Régi, elhagyott, szőlővel,elvadult őszibarackfákkal és vadmeggyel benőtt kőbányák mellett poroszkáltunk el. Végül felértünk a Király - kőre. A Király-kő nevéről a monda azt tartja, hogy IV. Béla királyunk egyik pihenője volt ez a hely, amikor a tatárok elől menekült. A kilátás - kilátótorony nélkül is szédületes volt a Somlóra:

de innen már a Balaton-felvidék mókás alakú bazalthegyei (Csobánc, Tátika) is megláthatóak. Gyönyörködés és falatozás után indultunk lefelé, de most a felvezető murvás utat hanyagoltuk, inkább "toronyiránt" mentünk vissza Borgáta felé, gazdátlan gyümölcsösök közt. Itt láttuk ezt a szedren tanyázó csodás lepkét: Ez a lefelé vezető út kiválónak bizonyult. A szőlők közti száraz gyepekben ugyanis vadon termő szamócák millióit fedezték fel a lányok. Már elég fáradtak és szomjasak voltunk, ezért letelepedtünk, és belekezdtünk a "szamóca-tivornyába". Még sose evett egyikünk sem ilyesmit, a szó szoros értelmében pukkadásig tömtük magunkat az apró eprecskékkel. Végül bokrétát kötöttünk belőlük, úgy szemelgettük őket hazafelé. Ránk mosolyogtak az este nyíló szegfűfélék: a hólyagos habszegfű, és a piros mécsvirág. Még egy utolsót hátrapislogtunk, és hamarosan hazaérkeztünk fáradtan, éhesen, de jókedvűen. Másnap hét országra szóló fürdést csaptunk, aztán csokibarnára sülve kocsiztunk hazafele négyesben a meleg estében csütörtök délután.

Ha valaki szereti a csöndes kirándulóhelyeket, ahol nem tapossák agyon az embert a tolakodó turisták és a tomboló fürdőzők, feltétlenül látogasson el ide! Növényritkaságok rajongóinak javasolt a Ság-hegy, a komolyabb túraútvonalak kedvelőinek a Somló, a régi várromok szerelmeseinek Somló vára, az aquapark-mániásoknak Sárvár, a csendes fürdőzőknek pedig Borgátafürdő. Szóval van itt hely mindenkinek!

Meggy

Nem valami fantáziadús cím, de lényegretörő. A tegnapi nap a meggy jegyében telt: szedtük egész nap, ez adott ötletet a mai bejegyzéshez. Azonban a gyümölcsszüret előtti és utáni dolgok is egyformán fontosak a meggyfának és a hobbikertésznek egyaránt, azt hiszem.

A "Meggy" című történet kezdete: van két meggyfánk. Tesók, csemetekorukban adta őket a szomszéd bácsi egyazon fa gyökérsarjaiból. Egymás mellé ültettük őket, és a második évben már teremtek. Azóta minden évben elhalmoznak minket gyümölcseikkel. Nem nemesített, oltott fák. Valamilyen félvad tájfajtához tartoznak, amit úgy hívnak, hogy "üvegmeggy". Hogy ez a befőzhetőségre vonatkozik, vagy arra, hogy napfényben a gyümölcsszemek áttetszőek, és látni a magjukat, nem tudom. Az is érdekes, hogy bár testvérek a fák, az egyik gyümölcse nagyobb, de kicsit kesernyésebb, a másik fa meg több, de apró, édes szemet nevel.

Meggyfát nevelni nagyon egyszerű. Elültettük őket egy-egy nagy gödörbe, amit tyúkganéval kevert földdel béleltünk ki. Kiskorukban rendszeresen öntöztük a két csemetét. Már nagyon hamar teremni kezdtek. A meggyfát szinte sose permeteztük (szegény még lemosó permetezést se kapott), a nagysága miatt nem is igen tudtuk volna. Meg nem is igen volt mit, mert nemigen betegeskednek a fák. Igaz, idén valamilyen rozsda-féle megtámadta, leszáradtak a levelek, de aztán megerősödött a fa, a termés mennyiségén se látszik a betegség nyoma sem. Szerencsére csak egy-két moníliás szem akadt, és öt kiló meggyben csak két szem kukacosat találtam! A meggynek csak egyetlen igen súlyos kártevőjét láttam, de azt sem nálunk, hanem anyósoméknál, Gyarmaton, pár évvel ezelőtt. Kisded gyermekemet tologattam babakocsiban az utcán, amikor egészen furcsa kinézetű fákra lettem figyelmes. Nem voltak leveleik, éppúgy, mint a kiszáradt fáknak, de nyeszlett piros bogyók csüngtek rajtuk, mint a szaloncukor-papírok a tűlevele-vesztett, kidobott karácsonyfán. Abban az évben volt a bakonyi gyapjaslepke-invázió. A lepkék azonban nem álltak meg Pápánál, a Bakonyalján is elterjedtek, és lárváik rágtak mindent: diófát, fűzfát, szilvafát, meggyfát - amíg tartott. Így jelentek meg azok a kopasz fák, amiken a kínjukban megpirosodott, valójában elhalt meggyszemek csüngtek. Amikor már nem volt mit lerágni, a hernyók sorra megdöglöttek, és potyogtak le a fákról. Ezért berekesztettük a babakocsis sétákat, mert a szél behordta a kocsiban alvó kicsikére a hernyókat. Számtalan levélvesztett fa száradt ki ekkor. Azóta nem volt szerencsére ilyen invázió, köszönhetően az intenzív irtásnak.

Hála Istennek, nekünk ilyen gondjaink nem voltak.

Sokan azt tartják, a meggyfát nem is kell metszeni. Ebben annyi igazság van, hogy gyakorlatikag ápolás nélkül is szépen terem. Azért mi megmetszettük, mert a korona nagyon besűrűsödött. Ekkor kifűrészeltük a legsűrűbb részről a csüntebb és a száraz ágakat. Mint utóbb kiderült, hiábavaló kísérletet tettünk arra, hogy a fa ne nőjön magasabbra: kivágtuk a fősudarát. Ettől még jobban hajtott.... A meggy hajlamos arra is, hogy gyökérsarjakat hozzon, dzsungellá változtatva a környezetét. A fák alatt ezért mindig kapával, fűnyíróval folyamatosan irtottuk és irtjuk az újra meg újra előtörő sarjhajtásokat. A kora tavaszi munkák lezajlásával várjuk, hogy virágozzon a meggyfa. Hogy ez milyen gyönyörű, azt nem kell külön leírni, azt hiszem... Utána kíváncsian lessük az egyre gömbölyödő, eleinte zöld, majd pirosló szemeket: milyen lesz vajon az idei termés? Ha nincs valami természeti csapás, általában nem reménykedünk hiába a termés mennyiségét illetően. Idén sem kellett csalódnunk. Tegnap elérkezett a meggyszüret első napja. Mivel a fa alját már jótét lelkek lekopasztották :-), kapásból létráról indítottam, első körben két kosarat és egy 16 literes vödröt megtöltve. Ez körülbelül a két fán levő termés negyede lehet. A fa magasabb részein levő gyümölcs leszedését meghagytuk a fiúknak. Az "induló adag" teljes egészét leszáraztuk, kimagoztuk, elfeleztük. Egyik része ment aszalódni az utánfutóba, a másik fele meg befőttnek. A befőtt itt a magozott meggyből kb. 20 %-nyi cukorral összefőzött se nem szörp, se nem kompót, se nem lekvárt jelenti, amit egyaránt jó magában enni, mint sütibe tenni. Ebből lett tizenkét nagy üveg. Még rakunk majd el kb. 20 üveg hagyományos, magos befőttet, és egy tíz kilónyit aszalnék is ezen felül.

Tegnap ideális aszalóidő volt (tűző nap, 33 fok árnyékban), aminek azért örültem, mert meggyből szárítok a legtöbbet, volt, hogy húsz kilót is leaszaltam. És a napon való aszalásnál olcsóbb eltevési mód nincs: nem pörgeti a villanyórát az aszaló, a napocska alatt meg nagyobb a hely, mint a gépben :-). A jó öreg Nap emberre gyilok UV-sugarai csírátlanítanak, az infravörösök meg szárítanak. Első bénázós aszalási kísérleteimet is a meggyel folytattam pár éve. Most így csináltam: a kimagozott meggyet felteregettem sütőpapírra a vastepsikre, és ment az összes az utánfutóba. Szerintem ott biztos volt vagy ötven fok, nem is kellett előszárítást bevetni. A nap folyamán az utánfutót mindig a forrón tűző Nap irányába fordítottam. Estére - mire a beígért hidegfront első sötét felhői feltűntek az északnyugati égen - a meggyszemek térfogata a felére esett össze. Éjjelig és a mai nap folyamán az aszalóban kapták és kapják az utókezelést. Ezt sütőben sajnos nem lehet kivitelezni, mert a száradó meggy cukortartalma a vízvesztés miatt megnő, és elkezd pörkölődni a tűzhely magasabb hőfokán.

Jövő héten a maradék gyümölcsből még amennyit lehet, megszárítok. A legsokoldalúbb aszalvány: jó magában (én csak így szeretem igazán), sütibe, mazsola helyett, csibehúshoz. Dédi meg kompóthoz is hozzáteszi, sőt gyümölcslevesbe is. Jó száraz, lehetőleg molymentes helyre kell eldugni, mert nálunk annyira kapós, hogy ha nem rejtegetném, júliusra már nem volna egy szem sem. (Persze nem a molyok miatt...) Idén azt hiszem, lefagyasztom, mint a diót szokás. Nagyon egyszerű az aszalt meggy készítése, nem is különösebben drága, még annak sem, aki úgy veszi a meggyet. A bolti aszalt meggy árától elfog a három napos hideglelés...

A meggyfáról jutott eszembe: tavalyelőtt télen oda tettük fel az s.k. elkészített madáretetőt. Tettünk bele avas szalonnaféleséget a cinegéknek. A szalonna valami hihetetlenül gyorsan fogyott, bár nem is láttunk az etető körül madarakat. Ők se őrültek meg, hogy odaszálljanak az etetőre: benne ült János cica, és falatozta a szalonnát...

Évelő mályvafélék

Ezek az évelők valahogy a Balaton hangulatát idézik. Az országban mindenütt láthatók, de a Balaton környékén a leginkább jellegzetesek. Az én mályvarózsáim is onnan valók. Szégyen és gyalázat, de lopott magból. Nyaraláskor a kerítésen kinyúló szárakról szedtem néhány papsajtformájú termést egy szép élénkpiros tőről. Otthon még a nyáron elvetettem, de elég ritkásan kelt ki. A gyermekei a következő évben, óh Mendel, fehérek, rózsaszínek és pirosak lettek. Azóta nincs különösebb gondom rájuk, kihullott magból újravetik magukat, lassan de biztosan terjednek a kertet határoló cserjék közti szabad helyeken. Ahol tavaly fehér színű növény nőtt, ott idén rózsaszín, ahol piros volt, ott fehér színű virít. Van sárga és krémszínű, sőt egészen sötét, feketésbordó változata is, katalógusban pedig időnként hirdetik a teltvirágú változatát. A mályvarózsák problémamentes társaság, akinek még nincs, arra biztatom fogjon vagy kérjen magot. Nyáron és kora tavasszal is vethető, de talán jobb a kora tavaszi vetés, mert még a abban az évben virágzik. A tövek átültetése eléggé kétes sikerű, mivel a vastag főgyökér elég sérülékeny. Gondos locsolás mellett van azért rá esély, hogy sikerülhet, de mindenképpen megviseli a növényt. Biztosabb sikerre számíthatunk a magvetéssel.

Egy rokonnövény, valamelyik zilizfajból.
Ági az előbb juttatta eszembe, hogy tavaly vagy tavalyelőtt nagy rácsodálkozással fotóztuk a gyomként nőtt madármályvát, amely szépségben vetekedett a nemes kerti virágokkal. A kép mérete kissé becsapós, a virág mérete a valóságban úgy 3 cm.

Őfelségerzson

Az utóbbi időben nyár elején egyre újabb és újabb állatokra vágyom, vagyis nemcsak vágyom, hanem újabb állatok érkeznek a házhoz. Négy éve Vaki kutya, tavaly ilyenkor Dori cica, idén pedig Gerzson, a királyteknős. Tündi kolléganőmtől kaptam Őfelségét, nála a lakásban nem volt már elegendő hely, így nekem ajándékozta. Jani így kommentálta: "Úgyis tudtam, hogy előbb-utóbb szerzel vagy kikönyörögsz egy tekit, most legalább kaptad, nem nekem kellett venni!" Hát... ez az öröm férfias fajtája.

Köszönöm Tündinek, igazán nagy örömet szerzett vele, igyekszem rendesen gondját viselni a kis ősvilági cimborának. Ajándékoztam neki két válogatott pihenőkövet trónszék gyanánt a sóderkupacból. Hát jó uralkodást I. Gerzson!

Már megint a növénybetegségek!

"Anya! Itt az undorító krumplievő bogár!" -kiabálta kiccsajszim szerda este a kertben, és nagyot rúgott a krumplibokorba, gondolván, lehullnak majd ettől a lárvák. De azok továbbra is makacsul kapaszkodtak. Sajnos mégsem ússzuk meg az irtást. A tábla mérete miatt - ha nagyon elszaporodnak - sajnos lehetséges, vegyszert is be kell vetni. De először kipróbálom a diófalevelet. Van az építési telken egy nagy vad diófa, aminek mogyoró nagyságú diói nőnek csak, de nem vágtuk ki, mert nagyon jó árnyékot ad a déli hőségben. Meg miért is kéne kivágni? Egy nagy ágát azonban le kell fűrészelni, mert rálóg a járdára. Ennek az ágnak a levélzetét akarom kipróbálni, mint bogárriasztót. Ezt azért is megtehetem, mert a krumplit fajtánként szétválasztva ültettük, és a bogarak még csak egymástól elszigetelt csapatokban jelentek meg.

A gusztustalan lárvák képesek egészen a levélnyélig leenni a bokrot, ami vegetációs rész híján csak teng. Ezen kívül ürülékükkel is elszennyezik a növényt.

A szomszédunknak a miénktől két méterre van a krumplisa. Ő csak fahamuval irt, kevés sikerrel. Mi lesz, ha az ő bogarai átmásznak a mi krumplijainkra? Csak permetezést tudok kitalálni. Lehetőleg keresek valami kíméletes szert. Érdekes egyébként, hogy azonos fajtából való bokrok közt valahogy különbséget tesznek a lárvák és imágók. Gyakran előfordult, hogy az egyik bokrot tarra rágták, a mellette levőre közben meg fel se másztak a bogarak, valamiért utálták.

Sajnos a vírusos leromlás is észrevehető, a szomszéd nénitől kapott vetőgumó miatt.

A jobb oldali tő a kapott, a bal oldali pedig a biovetőgumóból fejlődött.

Mindegy, csak terem valamennyi sárga krumpli, jövőre meg gondoskodunk valami jóféle vetőgumóról. Sajnos a vetőmag-multik miatt csak kb. 3-fajta vetnivalóhoz lehet hozzájutni a vetőmagboltokon kívüli kereskedelemben, azok sem magyar fajták. A krumpli a kert egyik legkényesebb növénye.

A másik beteg a cseresznyefa.

Az evésre csábító gyümölcsök közt már feltűntek a moníliás szemek. Tavaly szinte egy szemet se tudtunk leenni, úgy tarolt ez a gombabetegség. Sajnos tavasszal a lemosó permetezés elmaradt. Meg az is gond, hogy a gyümölcsök hatalmas fürtökben fejlődnek, és elkapják egymástól a betegséget. Ilyenkor az egész hatalmas füzér megbarnul, fehér gombafonal-szerű pöttyök jelennek meg rajta - és oda a termés. A monília olyan fertőző, hogy az előző évről a fán maradt pár összeszáradt gyümölcs képes az egész fát összefertőzni. Nálunk is ez a helyzet, mert a fa teteje a mérete miatt elérhetetlen. Most már késő a védekezésre. Annyit tudunk tenni, hogy őszig az ágakat megtisztogatjuk a gyümölcshulláktól. Utána veszünk tavasszal egy hosszú toldalékcsövet a permetezőhöz, és a fa tetejéig felspricceljük a gombaölő szert. Sajnos a gyümölcs emellett még kukacos is. Ez ellen is virágzáskor kellett volna valamilyen irtószert kipermetezni. De ennyi erővel egész tavasszal csak permeteztem volna a fát. És lett volna egy csomó gyümölcs, amit úgyse tudunk se leszedni, se megenni, se feldolgozni. A kárenyhítés úgy történik, hogy csak kimagozott gyümölcsöt teszünk el, hogy ne legyen benne még véletlenül se pondró.

A céklán meg levéltetvek tűntek fel. A szívogatástól a levelek külső fele elkezdett torzulni, arról vettem észre. De a fertőzés nem tűnik túl súlyosnak. Meg ahol a szükség, ott a segítség: katicák tömegei jelentek meg az ágyásban. Emellett meg nemsokára kivirul a cékla melletti virágágy. A virágok meg odacsalnak egy csomó olyan rovarkát, amik a tetűn élősködnek. Így várom a természetes megoldást, nem avatkozok be.

Június második vasárnapja...

...van, és megint csak oda lyukadtam ki, hogy nem sok mindent csináltam. Igaz, egy ronda mandulagyulladást beszedtem, és csak cseresznyemagozásra - meg aszalásra voltam alkalmas, azt el is végeztem. Valójában nem is igen volt mit csinálni, mert végiggazoltunk mindent, a locsolást meg megoldotta helyettünk a Medárd-napi eső. A fő feladat már a kerti munka kellemesebb részéhez tartozott: a szüreteléshez.
Hogy mit szüreteltünk?
Először is: friss zöldborsót és sárgarépát, levesbe. Még csak most kezdjük szedni, nem úgy, mint Hajnal, aki már túl van az egész borsófejtésen... Ez a hosszú tenyészidejű velőborsó, a Kelvedon csodája, tényleg megbízhatóan termett, bár nem nagy hüvelyeket a szárazság miatt. Idén nem sültünk úgy fel vele, mint a tavalyi csodafajtával:A sárgarépa meglepően nagyra nőtt, nagyon-nagyon a javára vált, hogy a szárazságban olyan buzgón öntöztük. Korábban a sárgarépát az "érje-be-a-hajnali-harmattal" kategóriába soroltuk, de idén locsoltam az eleinte gyenge kelés miatt, és meghálálta.

A másik betakarítandó a cseresznye. A fán még nagyon sok van, de sajnos moníliás és igen kukacosodik.

A fokhagyma sárguló szára már jelzi, hogy Sarlós Boldogasszony napja, vagyis július 2.-a

közelít, ami a régi kalendáriumok szerint a legjobb időpont felszedésre.Megtaláltam az alábbi cukkinigyermeket is:

A vöröshagymás megjelentek a magszárak, amiket tőből ki szoktunk törni, hogy jobb minőségű hagymafejeket kapjunk:
Elvileg a vöröshagymára is vonatkozna a július 2.-i dátum, de ő kivonta magát ez alól, és nem hajlandó fonnyadni. Máskor ilyenkor már a levelek a földön feküdtek fakósárgán! Lehet, hogy még tovább neveli a hagymáit? Talán nem is baj, lehet, hogy ezzel nagyobbak lesznek a hagymafejek.

A jövő hét betakarítási munka szempontjából igencsak sűrű lesz: a meggy is egy-két napon belül érett lesz. A meggyaszalás társadalmi esemény nálunk, mert a meggyből teszünk el a legtöbbet megszárítva. Le kell szedni a feketeribizlit is. Már a héten teljesen beérett, buzgón csipegetjük. A feketeribizlit a fehér ribizlivel vegyesen szoktam befőzni (piros ribizli csak tesómnak van), de a fehér változat késői, még éretlen. A feketeribizli megtisztítva a fagyasztóba kerül, amiíg fehér rokona be nem hozza a lemaradást, és együttesen befőzöm őket. Idén egyébként nem valami bő a termés,valószínűleg azért, mert kiirtottam alattuk a komlót, és dróttal körülkötöttem a bokrokat. Így termés helyett erős, zöld hajtásokat hoztak. Mintha nyújtózkodtak voln, amikor a komló fojtogató öleléséből kiszabadultak. remélem, a zöld hajtások jövőre hatalmas fürtökkel lesznek teli.
A borsó egyik tábláját le kell szedni teljesen, a töveket felhúzni, a helyét kitakarítani, és oda másodvetésként zöld hüvelyű vajbabot vetni. Idén ki akarom próbálni a téli kelt is, hogy tovább legyen ősszel friss zöldség. A magot megvettem, azt is a földbe szórom. A gyomirtózás (ájuljatok, biokertészek!) tovább nem halogatható. Az időjárás-előrejelzések szerint locsolásra is szükség lesz. Úgyhogy bőven lesznek a héten is feladatok.
Végül: Andi kérésére a heti menü, amihez saját kerti veteményeket használtunk:
Hétfőn - jó szokás szerint - vasárnapi maradék volt, de a "gyermekrabszolga" éhesen jött haza az oviból, és gyorsan rántottam neki bébicukkinit. Kedden új káposztából(bolti) készített anyukám főzeléket, virslivel. Hazai benne a tetemes mennyiségű kapor és édeskömény-zöld volt. Készült még a héten zsenge zöldborsóból és répából leves, és cseresznyés meg meggyes - mákos rétes. Utóbbiért én szekálódtam, mert valahogy már évek óta nem ettem. Mák persze nem volt otthon, vettem a boltban egy zacskóval. Az árától majdnem hátraszaltót dobtam... Megfogadtam: jövőre vetünk mákot, nem igaz, hogy ekkora kertben ne férne el egypár sor, mert én ennyit nem fizetek érte. A máktermesztés elméletét meg már a déditől megtanultuk, mert ő nagyban termelte. Ugye nem vágod rá, Tesó, hogy én egy narkomániás alak vagyok?Sajnos még mindig nem szedtünk fel újkrumplit, sőt anyukám még vagy tíz kilót talált a pincében, amitől tisztára búskomorságba estem... Talán - hűtlen gyermekként - a héten suttyomban felhúzok pár bokrot, hogy falánkságomat elcsitítsam...

Pozsgások

Tesóm olyasmiről írt, hogyan lehet valamiből vizet kivonni, én viszont ma az élő víztartályokról írok. Ági tinikorában merő szülőpukkasztásból kezdett kaktuszokat nevelni, és akkor - kezdő kéz szerencséje - minden élt, virult, fejlődött a keze alatt. Az idősebb generáció napi rendszerességgel skandálta neki a "vénlány maradsz" szlogent. Ez olaj volt a tűzre, Ági annál jobban ráizgult a témára. Hogyan, hogyan se, pár hónap alatt vagy 60-70 darabos gyűjteményt szedett össze. Csak úgy áradtak hozzá a kaktuszok, pozsgások, megkapó sokféleségben. Évekig nevelgette a gyűjteményt, amikor pedig egyetemre járt, anyu gondozta őket tovább. Némelyikből azóta méter fölötti, cserepestül vagy húszkilós tövismonstrum lett, amelynek tavaszi ki- és őszi beköltöztetése komplett családi program. Volt sok, ami kihalt, de amikor önálló lakásba költöztem, a gyűjtemény szatyorban szállítható méretű darabjait "megörököltem" tesómtól. Ők díszítik a bejárati ajtó környékét.

Látva, hogy mennyire kevés tutujgatást igényelnek, mégis mennyire szépek és különlegesek, gyarapítani kezdtem az állományt. Közülük most virágzik néhány.
A kardlevelű kaktusz a mohai mamától, Jani nagymamájától származik. Tavaly nem virágzott, idén átültetve pedig hihetetlen virágpompát produkált.

Megvoltak, de valamelyik melléképület sarkában hányódtak a halászi mama régi csirkeitatói, belőlük lett a kövirózsás kert.
Otthon is maradt azért belőlük jópár darab, például ők:

Majd Ági ír róluk, ők a szörnyszerű monstrumok.

Őt mondjuk kedvelem. Fügekaktusz, másik néven medvetalp, amint a mellékelt ábra mutatja. Tűző napon, kegyetlen szárazon tartva télen-nyáron, szép sárga virágot is hoz, 0°C-ig kibírja a szabad levegőn.

Ágitól sok pozsgást vettem át, amelyeket arra használtam fel, hogy mindenféle kidobott lábast, lakásba nem illő kaspót, kissé repedt virágládát beültettem velük. Így kis helyen elférnek. Ő egy Aloe-fajta, most virágzik. Felfedezhető a kapcsolat a fáklyaliliommal.

Azt sosem értettem, miért vásárolják meg az emberek súlyos ezrekért a pozsgás-tálbeültetéseket. A kis növénykék külön-külön olcsók, az edények olcsók, beültetve, készen pedig többszörösébe kerül, pedig a hozzáadott érték csak kb. egy marék virágföld, egy marék homok, két marék sima, egyszerű folyami kavics vagy agyaggranulátum no meg vagy tíz perc munka.


Szóval kevés munkával látványos eredményt, ez sok pozsgás- és kaktuszfajra igaz. De nem mindre, vannak itt is extrém sportolók! Valójában ez egy külön hobbi, nemcsak sima kertbarátság. Mindig ámuldozom, ha egy igazi kaktuszgyűjtővel találkozom, ők általában igazi vadfanatikusok! Többszáz darabos az átlaggyűjtemény, de nem ritka az akár 2-5000 darabos sem. A gyűjtők hihetetlenül mély növénytani ismeretekkel rendelkeznek, profik a szaporításban, kinti-benti üvegházat építenek kedvenceiknek, és életük legalább felét velük töltik. Segítőkész emberek, de egy kicsit elitklub is.