Embercsemegék, bogárernyők

Hédi javasolta, hogy írjak a sárgarépáról, nekem viszont nem volt hozzá túl nagy kedvem. De hogy ne érje szó a ház elejét, írok... de nem a répáról (arról majd máskor), hanem a kert ernyősvirágzatúiról. Magam is meglepődtem, hogy milyen népes csoport hivatott közülük arra, hogy bendőnket töltse. Valahogyan mindig elsiklottunk felettük, jelentéktelennek tekintve őket, és tessék: nagy a választék!

Nem valamilyen bölcs tudományos szempont vagy konyhai fontosság szerint veszem őket sorra, hanem a vetés irányában: a kertkaputól a kukoricatábla felé haladva.

Első helyen áll az édeskömény. Ez nem a húsos gumójú változat, hanem az, ami gyógynövénynek számít: puffadást csökkent, hasi görcsöt old, epét hajt. Megnő akár másfél méter magasra, és nagy zöld lombokat, kaporszerű, nagyon illatos virágernyőket nevel. Az ernyőkön tarka bogarak ücsörögnek... Négy éve, kísérletképpen vetettük, hogy hasfájós gyerekemet csikarások nélkül szoktassam a zöldségekhez. A vetés olyan jól sikerült, hogy azóta ki se lehet irtani a kertből. Nem csak a saját maga által elszórt magokkal szaporodik, egyes tövek át is évelnek. Ánizsos ízű zöldje káposztás ételekhez, zöldfűszeres majonézbe, saliööntetekbe szedjük, akár novemberig is, kapor helyett is használható.

Közeli parcellában nő a metélőpetrezselyem, mohafodrozatú fajta. Ezt tavasszal vetettem, megbízhatóan kikelt, és a "hétköznapi" petrezselyemnél korábban hozta üde ízű leveleit.

A koriander is kapuközeli, ezért a harmadik helyen szerepel. Idén vetettem először, kíváncsiságból.Néhány szakácskönyv ugyanis égig magasztalta csodás ízű leveleit. Elvetettem, kikelt szép sűrűn, majd zöld bokrocskákban leveleket hozott. Ezeket azonban olyan büdösnek találtam, hogy képtelen voltam megenni, divat ide vagy oda. Vigaszképpen az egyéves növénykék tetszetős, rózsásfehér virágokat hoztak. Ebből meg anyukám takaros csokrokat szerkesztett rózsával, szarkalábbal, liliommal vegyítve a vázába! Persze arra ügyeltünk, hogy bőven maradjon virág, mert a virágokból születő magokat nagyban használjuk savanyúságba. Eddig a boltban vettük, idén a sajátot fogjuk beletenni a kápisaliba...

A zellerek sora a következő említésre méltó csapat. Őróluk is külön fogok még írni. Saját nevelésű palántáimat ültettem ki. Megmaradásukért nem adtam volna húsz forintot, de összekapták magukat. Ez nem gumós, hanem angol zeller, mert a kötött talajban egyszerűen nem tudunk étkezésre alkalmas zellergumót nevelni. Ezt pótolja az angol zeller szára. Gumója nincs. A kapor a következő fontos növény. Ez az ágyások közt össze-vissza nő. Sosem vetjük, mindig az előző éven elszórt magjaiból nő újra. Azt mondják, hogy segíti a répamag csírázását, de ezt igazából nem hiszem el. Azt már inkább, hogy erős illatával távol tartja a répa kártevőit. Ez is a virágonücsörgős rovarok egyik kedvenc trónusa. Felhasználásáról hadd ne írjak, bizonyára kapásból tud mindnyűájatok néhány kapros ételt.

A sárgarépa méretes ágyásokban terem. Nem mutatom be, ez egy külön bejegyzés témája lesz, a petrezselyemmel együtt. Pár szóval: idén különösen szép, hűségesen meghálálta az öntözést.

A gyökeréért nevelt petrezselyemről is csak annyit, hogy most valami egészen pocsék. Nemrég utánvetettünk, de az új vetés kikelésének még a leghalványabb jele sincs.Ez a pasztinák. Mivel ebben az évben vetettem először, annyit tudok róla mondani, hogy elszórtam a földbe, mint a répát, kikelt. A levelei nem ehetők, mint a petrezselyeméi. A növény valamivel nagyobb, mint a fehérrépa. Ízéről, kártevőiről más tulajdonságairól majd ősszel tudósítok, amikor kiássuk...
Végül a lestyán. Róla már áprilisban írtam, vagyis hát meglepetésszerű kikeléséről. Azóta a tetvek szinte tövig lerágták. Semmilyen répafélén nem láttam ilyen tetűinváziót. Jellegzetes fűszere a leveskockáknak, Hédi fűszersót is gyártott belőle, ami vegeta helyett használható. Neki bezzeg egy tetű sincs a lestyánbokrán, sőt virágzik, és nagy virágernyőin édi-bédi kis bogarak spacíroznak... Ez az "ernyősválasztékunk". van még jónéhány fajta, amit fűszerként ismerünk, használunk, de még sose ültettünk: az ánizs, a kömény, a turbolya. Mindannyian csendes, nem tolakodó, magukra a figyelmet betegséggel, kártevővel fel nemigen hívó lakói a kertnek, mégis milyen fontosak, milyen sokan vannak!

Június harmadik vasárnapján...

... az elmúlt heti kerti munkákat rohamtempós betakarításnak nevezhetném. Hétfőn anyukámmal ketten expressz-sebességgel készítettük elő a szedéshez a zöldborsót. Mert ugye "ezt már úgysem kell kigyomlálni, mert úgyis hamarosan felhúzkodjuk" - kifogással kicsit hanyagoltuk a borsóparcella gazolását. Eredményeképpen a borsóbokrokat úgy kellett kivakarni a szulákból. A termés - a tavaszi aszály ellenére is - megfelelőnek tűnt. Ezért hétfőn késő estig csak fejtettük és fejtettük és ettük és ettük nyersen a borsót. Végül késő estére a fagyasztóba kerültek a borsóval teli tasakok. Ezzel a termésnek körülbelül egyharmadát tettük el. A héten még lesz néhány borsózási akciónk, azt hiszem. További kerti munkára csak pénteken került sor. Locsolni a héten igazából nem kellett, kapálni se nagyon. Gyomlálgatás akadt jobbára, meg a cukkinit szedtük és ettük minden nap.
Mivel a héten még el is lógtunk hazulról két napra, pénteken turbó üzemmódban szedtük, magoztuk, aszaltuk és befőztük a meggyet, persze az összeset nem sikerült, még fel kell másznom egyszer a fára, hogy teljes legyen a szüret. Nagy sebességgel szedtem le a feketeribizlit még a hétvégére megérkező 25 milliméternyi eső előtt, mert már elkezdett lehullani. Nagyon finom lett, mézédes, de sajnos igen kevés. Lefagyasztottam, a jövő héten beérő és leszedendő fehér ribizlivel együtt fogom majd befőzni. A ribizli-és málnafélék nem igazán tartoznak az aszalható gyümölcsök közé. Tavalyelőtt kipróbáltam: a csekélyke gyümölcshús úgy rászáradt a magokra, mint Ötzi mirelit múmiájának arcára a bőr... Ráadásul valahogy az íze is elment, gusztustalan, rágós, porszerű izé lett belőle, ki lehetett dobni. Ezért maradunk a jó öreg lekvárnál.

Végül Andi kérésére a heti saját termésekből főzött eleségek:

- cukkiniből volt rántott, rakott cukkini és cukkinifőzelék, házi bazsalikomos fasírttal,

- ettünk meggyes rétest és meggylevest,

- volt zöldborsóleves zsenge répával,

- faltuk a borsót, a cserkót, a meggyet a málnát nyersen,

- ma pedig végre újkrumpli is lesz az ebédhez! Hip-hip-hurrá! Éljen!

Ellencickafarkképek

Tesó, a héten én is fotóztam a cickafarkjaidat! A sárga cickafark számtalan kicsi virágfészke jól látszik a képen.

A rovarkákat nem érdekli, hogy a szelíd kenyérbélcickafark rémesen büdös virág, vígan masíroznak a tarka virágernyőkön.

Végül péntek esti idillként: cukrospikszisből kipottyant cicukád, aki nem volt hajlandó a cickafarkok közt pózolni nekem, csak azt engedte, hogy a levendula közt fotózzam le. De talán így még jobban mutat vörös-tarka bundája.

Cickafarkak

A cickafarkat inkább, mint női bajok természetes gyógyszerét és fű közt növő gyomot ismerik a legtöbben, de a virágágyásokban is ott fontoskodik számos fajtája. Szárazságtűrő évelők, a hulló csapadékkal beérik. Tőosztással könnyen szaporíthatók, sőt dugványozással is. Vannak középmagas, vagy inkább magas, valamint apró, sziklakerti fajtáik is. Hosszasan virágoznak, általában júliustól szeptemberig.

A magasak közül a sárga színű változatot akár sírokra ültetve, akár megszárítva temetői vázák díszeként gyakran látni. Akár 100-120 cm magasra is megnő, aki évelőágyban szeretné elhelyezni, annak azt javaslom, hogy az ágyás hátsó részében keressen a számára helyet. Illata kellemesen kesernyés, hasonló a gyógynövény mezei cickafarkhoz. Van fehér, piszkosrózsaszín vagy pirosas színű változata is, elvileg az külön faj. A termete is alacsonyabb.
A kenyérbélvirág vagy kenyérbélcickafark is ide sorolható. Csokrokban, "rezgőként" találja meg leginkább a helyét. Nálunk hulló magból sok helyütt magától megjelenik, önállóan választja meg a helyét. Ez a kamillához hasonló fajta a virágzás kezdetén még egész csinoska, de idővel a szirmok és a vacok egyaránt kifakulnak, megbarnulnak. Sokkal szebb a teltvirágú változat, az "igazi kenyérbél".

Kemenesalji gyönyörűségek

Bár úgy indult a hét, hogy a legkülönfélébb dolgokkal a legutolsó percig el leszünk foglalva, szerdán egy hirtelen ötlettől vezérelve, "utánam az özönvíz!" - felkiáltással szabit adtunk magunknak, kocsiba vágódtunk, és nemsokára már a 86-os úton "száguldottunk" a kamionokat kerülgetve. Sárvár felé mentünk, de nem ez volt a cél, hanem Borgátafürdő. Itt volt ugyanis szegény "gyermekrabszolgánk" már vagy egy hete párom anyukájának víkendházában az unokatesóival és a nagyszülőkkel együtt egy kis "feljavításon". Már nagyon hiányoztunk egymásnak, és különben is ránk fért egy kis lazítás, ezért csavarogtunk el hazulról. Miután "megkaparintottuk" a gyermeket nyolcéves keresztlányommal együtt, kirándulni mentünk, amit a kicsik nagyon jó néven vettek. Célunk a Kis-somlyó volt, vagyis hát annak a csúcsa, a Király-kő. Az oda vezető út egy könnyű túraútvonal, gyerekekkel is könnyen megjárható, bár elég hosszú.

Kis-somlyó hegye a Ság-hegy kistesója, a teteje egy gigászi bazalttömb, ami megvédte az alatta levő kőzeteket az eróziótól. Körülötte a környező talajrétegeket már sokezer éve elhordta a szél, de a bazalttömbbel nem bírt, így az kiemelkedett a dimbes-dombos kemenesi tájból. Évezredekkel később az ember megművelte, szőlőt és gyümölcsösöket telepített rá, követ bányászott. Ez alakította ki a táj végleges arcát. Vidéke igézően szép, szelíden hullámzó igazi pannon táj, erényei felfedezetlenek.

Szóval: elindultunk fel a Kis-somlyóra, felpakolva enni-és innivalóval. Mindattól eltekintve, hogy a kisebbik állandóan nyafogott (" Anya, fáj az oldalam, vagyishát inkább a lábam, szóval a hasam... "stb...), és vég nélkül locsogott ("Juditka, ha szövegelés helyett jönnél, már Mátraházán járnánk..." "Anya, mi az a Mátraháza? Az kinek a háza? Ki az a Mátra?" - és folytathatnám...), sok szépet láttunk!

Az út eleje ismerősöket tartogatott nekünk: az üstökös gyöngyikét,az orbáncfüvet,a mályva rózsás virágait. Ismeretlen pillangók százai lebegtek a présházak előtti levendulabokrokon. Később azonban - a száraz gyepekben - ritkán látott arcok tűntek fel: a szurokszegfű és a borsos varjúháj: a magyar varfű-pillangóstul..Ezt a növényt képtelen voltam meghatározni, éppúgy lehet ajakos, mint valami kosborféle. Lila társa valószínűleg valamilyen zsálya-rokon.Csak mentünk, fogyott az út, közeledett a hegy csúcsa. Régi, elhagyott, szőlővel,elvadult őszibarackfákkal és vadmeggyel benőtt kőbányák mellett poroszkáltunk el. Végül felértünk a Király - kőre. A Király-kő nevéről a monda azt tartja, hogy IV. Béla királyunk egyik pihenője volt ez a hely, amikor a tatárok elől menekült. A kilátás - kilátótorony nélkül is szédületes volt a Somlóra:

de innen már a Balaton-felvidék mókás alakú bazalthegyei (Csobánc, Tátika) is megláthatóak. Gyönyörködés és falatozás után indultunk lefelé, de most a felvezető murvás utat hanyagoltuk, inkább "toronyiránt" mentünk vissza Borgáta felé, gazdátlan gyümölcsösök közt. Itt láttuk ezt a szedren tanyázó csodás lepkét: Ez a lefelé vezető út kiválónak bizonyult. A szőlők közti száraz gyepekben ugyanis vadon termő szamócák millióit fedezték fel a lányok. Már elég fáradtak és szomjasak voltunk, ezért letelepedtünk, és belekezdtünk a "szamóca-tivornyába". Még sose evett egyikünk sem ilyesmit, a szó szoros értelmében pukkadásig tömtük magunkat az apró eprecskékkel. Végül bokrétát kötöttünk belőlük, úgy szemelgettük őket hazafelé. Ránk mosolyogtak az este nyíló szegfűfélék: a hólyagos habszegfű, és a piros mécsvirág. Még egy utolsót hátrapislogtunk, és hamarosan hazaérkeztünk fáradtan, éhesen, de jókedvűen. Másnap hét országra szóló fürdést csaptunk, aztán csokibarnára sülve kocsiztunk hazafele négyesben a meleg estében csütörtök délután.

Ha valaki szereti a csöndes kirándulóhelyeket, ahol nem tapossák agyon az embert a tolakodó turisták és a tomboló fürdőzők, feltétlenül látogasson el ide! Növényritkaságok rajongóinak javasolt a Ság-hegy, a komolyabb túraútvonalak kedvelőinek a Somló, a régi várromok szerelmeseinek Somló vára, az aquapark-mániásoknak Sárvár, a csendes fürdőzőknek pedig Borgátafürdő. Szóval van itt hely mindenkinek!

Meggy

Nem valami fantáziadús cím, de lényegretörő. A tegnapi nap a meggy jegyében telt: szedtük egész nap, ez adott ötletet a mai bejegyzéshez. Azonban a gyümölcsszüret előtti és utáni dolgok is egyformán fontosak a meggyfának és a hobbikertésznek egyaránt, azt hiszem.

A "Meggy" című történet kezdete: van két meggyfánk. Tesók, csemetekorukban adta őket a szomszéd bácsi egyazon fa gyökérsarjaiból. Egymás mellé ültettük őket, és a második évben már teremtek. Azóta minden évben elhalmoznak minket gyümölcseikkel. Nem nemesített, oltott fák. Valamilyen félvad tájfajtához tartoznak, amit úgy hívnak, hogy "üvegmeggy". Hogy ez a befőzhetőségre vonatkozik, vagy arra, hogy napfényben a gyümölcsszemek áttetszőek, és látni a magjukat, nem tudom. Az is érdekes, hogy bár testvérek a fák, az egyik gyümölcse nagyobb, de kicsit kesernyésebb, a másik fa meg több, de apró, édes szemet nevel.

Meggyfát nevelni nagyon egyszerű. Elültettük őket egy-egy nagy gödörbe, amit tyúkganéval kevert földdel béleltünk ki. Kiskorukban rendszeresen öntöztük a két csemetét. Már nagyon hamar teremni kezdtek. A meggyfát szinte sose permeteztük (szegény még lemosó permetezést se kapott), a nagysága miatt nem is igen tudtuk volna. Meg nem is igen volt mit, mert nemigen betegeskednek a fák. Igaz, idén valamilyen rozsda-féle megtámadta, leszáradtak a levelek, de aztán megerősödött a fa, a termés mennyiségén se látszik a betegség nyoma sem. Szerencsére csak egy-két moníliás szem akadt, és öt kiló meggyben csak két szem kukacosat találtam! A meggynek csak egyetlen igen súlyos kártevőjét láttam, de azt sem nálunk, hanem anyósoméknál, Gyarmaton, pár évvel ezelőtt. Kisded gyermekemet tologattam babakocsiban az utcán, amikor egészen furcsa kinézetű fákra lettem figyelmes. Nem voltak leveleik, éppúgy, mint a kiszáradt fáknak, de nyeszlett piros bogyók csüngtek rajtuk, mint a szaloncukor-papírok a tűlevele-vesztett, kidobott karácsonyfán. Abban az évben volt a bakonyi gyapjaslepke-invázió. A lepkék azonban nem álltak meg Pápánál, a Bakonyalján is elterjedtek, és lárváik rágtak mindent: diófát, fűzfát, szilvafát, meggyfát - amíg tartott. Így jelentek meg azok a kopasz fák, amiken a kínjukban megpirosodott, valójában elhalt meggyszemek csüngtek. Amikor már nem volt mit lerágni, a hernyók sorra megdöglöttek, és potyogtak le a fákról. Ezért berekesztettük a babakocsis sétákat, mert a szél behordta a kocsiban alvó kicsikére a hernyókat. Számtalan levélvesztett fa száradt ki ekkor. Azóta nem volt szerencsére ilyen invázió, köszönhetően az intenzív irtásnak.

Hála Istennek, nekünk ilyen gondjaink nem voltak.

Sokan azt tartják, a meggyfát nem is kell metszeni. Ebben annyi igazság van, hogy gyakorlatikag ápolás nélkül is szépen terem. Azért mi megmetszettük, mert a korona nagyon besűrűsödött. Ekkor kifűrészeltük a legsűrűbb részről a csüntebb és a száraz ágakat. Mint utóbb kiderült, hiábavaló kísérletet tettünk arra, hogy a fa ne nőjön magasabbra: kivágtuk a fősudarát. Ettől még jobban hajtott.... A meggy hajlamos arra is, hogy gyökérsarjakat hozzon, dzsungellá változtatva a környezetét. A fák alatt ezért mindig kapával, fűnyíróval folyamatosan irtottuk és irtjuk az újra meg újra előtörő sarjhajtásokat. A kora tavaszi munkák lezajlásával várjuk, hogy virágozzon a meggyfa. Hogy ez milyen gyönyörű, azt nem kell külön leírni, azt hiszem... Utána kíváncsian lessük az egyre gömbölyödő, eleinte zöld, majd pirosló szemeket: milyen lesz vajon az idei termés? Ha nincs valami természeti csapás, általában nem reménykedünk hiába a termés mennyiségét illetően. Idén sem kellett csalódnunk. Tegnap elérkezett a meggyszüret első napja. Mivel a fa alját már jótét lelkek lekopasztották :-), kapásból létráról indítottam, első körben két kosarat és egy 16 literes vödröt megtöltve. Ez körülbelül a két fán levő termés negyede lehet. A fa magasabb részein levő gyümölcs leszedését meghagytuk a fiúknak. Az "induló adag" teljes egészét leszáraztuk, kimagoztuk, elfeleztük. Egyik része ment aszalódni az utánfutóba, a másik fele meg befőttnek. A befőtt itt a magozott meggyből kb. 20 %-nyi cukorral összefőzött se nem szörp, se nem kompót, se nem lekvárt jelenti, amit egyaránt jó magában enni, mint sütibe tenni. Ebből lett tizenkét nagy üveg. Még rakunk majd el kb. 20 üveg hagyományos, magos befőttet, és egy tíz kilónyit aszalnék is ezen felül.

Tegnap ideális aszalóidő volt (tűző nap, 33 fok árnyékban), aminek azért örültem, mert meggyből szárítok a legtöbbet, volt, hogy húsz kilót is leaszaltam. És a napon való aszalásnál olcsóbb eltevési mód nincs: nem pörgeti a villanyórát az aszaló, a napocska alatt meg nagyobb a hely, mint a gépben :-). A jó öreg Nap emberre gyilok UV-sugarai csírátlanítanak, az infravörösök meg szárítanak. Első bénázós aszalási kísérleteimet is a meggyel folytattam pár éve. Most így csináltam: a kimagozott meggyet felteregettem sütőpapírra a vastepsikre, és ment az összes az utánfutóba. Szerintem ott biztos volt vagy ötven fok, nem is kellett előszárítást bevetni. A nap folyamán az utánfutót mindig a forrón tűző Nap irányába fordítottam. Estére - mire a beígért hidegfront első sötét felhői feltűntek az északnyugati égen - a meggyszemek térfogata a felére esett össze. Éjjelig és a mai nap folyamán az aszalóban kapták és kapják az utókezelést. Ezt sütőben sajnos nem lehet kivitelezni, mert a száradó meggy cukortartalma a vízvesztés miatt megnő, és elkezd pörkölődni a tűzhely magasabb hőfokán.

Jövő héten a maradék gyümölcsből még amennyit lehet, megszárítok. A legsokoldalúbb aszalvány: jó magában (én csak így szeretem igazán), sütibe, mazsola helyett, csibehúshoz. Dédi meg kompóthoz is hozzáteszi, sőt gyümölcslevesbe is. Jó száraz, lehetőleg molymentes helyre kell eldugni, mert nálunk annyira kapós, hogy ha nem rejtegetném, júliusra már nem volna egy szem sem. (Persze nem a molyok miatt...) Idén azt hiszem, lefagyasztom, mint a diót szokás. Nagyon egyszerű az aszalt meggy készítése, nem is különösebben drága, még annak sem, aki úgy veszi a meggyet. A bolti aszalt meggy árától elfog a három napos hideglelés...

A meggyfáról jutott eszembe: tavalyelőtt télen oda tettük fel az s.k. elkészített madáretetőt. Tettünk bele avas szalonnaféleséget a cinegéknek. A szalonna valami hihetetlenül gyorsan fogyott, bár nem is láttunk az etető körül madarakat. Ők se őrültek meg, hogy odaszálljanak az etetőre: benne ült János cica, és falatozta a szalonnát...

Évelő mályvafélék

Ezek az évelők valahogy a Balaton hangulatát idézik. Az országban mindenütt láthatók, de a Balaton környékén a leginkább jellegzetesek. Az én mályvarózsáim is onnan valók. Szégyen és gyalázat, de lopott magból. Nyaraláskor a kerítésen kinyúló szárakról szedtem néhány papsajtformájú termést egy szép élénkpiros tőről. Otthon még a nyáron elvetettem, de elég ritkásan kelt ki. A gyermekei a következő évben, óh Mendel, fehérek, rózsaszínek és pirosak lettek. Azóta nincs különösebb gondom rájuk, kihullott magból újravetik magukat, lassan de biztosan terjednek a kertet határoló cserjék közti szabad helyeken. Ahol tavaly fehér színű növény nőtt, ott idén rózsaszín, ahol piros volt, ott fehér színű virít. Van sárga és krémszínű, sőt egészen sötét, feketésbordó változata is, katalógusban pedig időnként hirdetik a teltvirágú változatát. A mályvarózsák problémamentes társaság, akinek még nincs, arra biztatom fogjon vagy kérjen magot. Nyáron és kora tavasszal is vethető, de talán jobb a kora tavaszi vetés, mert még a abban az évben virágzik. A tövek átültetése eléggé kétes sikerű, mivel a vastag főgyökér elég sérülékeny. Gondos locsolás mellett van azért rá esély, hogy sikerülhet, de mindenképpen megviseli a növényt. Biztosabb sikerre számíthatunk a magvetéssel.

Egy rokonnövény, valamelyik zilizfajból.
Ági az előbb juttatta eszembe, hogy tavaly vagy tavalyelőtt nagy rácsodálkozással fotóztuk a gyomként nőtt madármályvát, amely szépségben vetekedett a nemes kerti virágokkal. A kép mérete kissé becsapós, a virág mérete a valóságban úgy 3 cm.