Szeptember harmadik vasárnapján...

... az időjárás szinte meghazudtolja az őszt, nyári meleg van! De a hűvös, hosszabb éjszakák már végérvényesen az idei nyár végét jelzik. Ez az igazi termésérlelő idő. Jó, hogy még nincs az a gusztustalan, nyálkás őszi időjárás az állandó köddel, a csípős reggelekkel, a nyálkásan csúszós falevelekkel, a halászi búcsúkor lehulló első hóval.

A héten nemigen "villantottam" a kertben, csak szedegettük a termést, főleg a babot, kifejtőset is, meg szárazat és magnak valót. Inkább üvegszilánkba nyúlt kisrabszolgám pátyolgatásával töltöttem az időt. (Hat öltés a tenyéren, kötözött kéz ide vagy oda: még fölsunnyogott az almafára titkon, onnan le is esett. Még szerencse, hogy az almafa törzse csak húsz centi magas!)

A kert egy része nyomasztóan kopár és ronda, a termést: a krumplit, babot behordtuk, a csemegekukorica kóróit - részben - levagdostuk. Úgy fest a májusban még viruló helyszín, mint egy rosszul megpucolt és úgy megsütött csibefarhát:És Isten bocsássa meg szörnyű bűnömet (de a szomszédok is): kedd este égettem a gyomszárakat meg a kórót, és horribile dictu: rádobáltam egy csomó régi újságot is! Kis Nyunyum buzgón asszisztált minden intelem ellenére, ezért a gézkötés a balján hamarosan koromfeketében pompázott... Szerencsére csendes este volt , hét óra után gyújtottam meg a hatalmas asztag gazt. A füstöt nem nyomta le semmi, szépen felfelé ment, aminek örültem. De aztán a szemközti házsornál láttam, hogy jól lecsapódott, gondolom, hogy szidták a túlnan lakók azt, aki égetett! Már aki kint volt a sötétben. Szomszéd néni egyszer kukkantott csak ki, de nem volt morgás, hamar ellobbant a máglya, vizet rá, vacsora, fürdés, mese, fekvés... :-)

A babszüret megelégedéssel töltött el minket. Bár tavaly több bab lett, idén is jól ellátott minket a kert, annak dacára, hogy tavasszal a futóbabbal sokat piszmogtunk, mire kikelt, mert a földben berohadtak az első vetés babszemei. A kukoricában levő tűzbab csak félig van leszedve. De el fog fogyni: idén valahogy rákaptunk a chilis babra! A képen a dobozban elegyesen vannak a tűzbab és a Juliskabab barna szemei. A babfejtést kisrabszolgám követte el a sebes kis kezével, a drága ki nem maradt volna belőle! Azért is ment mindenféle bab egybe. Sebaj, kiválogatjuk. Vetnivalót is jócskán fogtunk ki a termésből.

A harmadvetésű retek szépen fejlődik, bár még az ehető méret alatt van. A másodvetéssel elültetett téli kel szintén még elég aprócska, remélem, gyorsan erősödik majd, egy kis tápoldatot kap. A saláta viszont összecsípte magát:

A meleg őszi nap megpirította a kaliforniai és paradicsompaprikákat. Anyuci a napokban készíti el kedvenc marinált paprikáit belőlük.
A paradicsom szintén pirulgat, de már sokkal kevesebb rajta a termés. Nem baj, lecsó a fagyasztóban, paradicsomlé és tizenöt üveg házi ketchup a spejzban. Ahhoz bőven elég már, amennyit frissen megeszünk.

A korábban lekopasztott és visszanyírt petrezselymet elkezdhettük szedni, nagyon szép a zöldje, semmi lisztharmat nem látszik. A sárgarépa levelei már barnulnak, hamarosan elkezdhetjük felásni.

A virágok már nem a virulásra, hanem magérlelésre helyezik a hangsúlyt, de ezen ilyenkor nem kell csodálkozni. A csodatölcsér intézi egyfelől a jövő évi önelvetést is, a fekete, gömbölyű mag ott lapul a bimbók meg a kanyvadozó virágok közt,

de a legényfogó elvárja, hogy mi szedjünk róla magotA héten valószínűleg már csak a betakarításon lesz a hangsúly, a gazokat ott egye a fene, ahol vannak, majd a fagy elintézi őket... :-) Idén úgyse olyan vészes a helyzet, különösen hogy a krumpli, hagyma felszedése után aránylag tiszták maradtak a parcellák.

A főzés is ment: volt rántott cukkini, fejes sali, alma-és körtekompót, zöldséges - sonkás pizza, krumpliköret, babfőzelék, rakott brokkoli, káposztasaláta. Megettünk ezen kívül többkilónyi nyers paprikát, paradicsomot meg póréhagymát. Utóbbira idén szintén igencsak rákaptunk, talán azért, mert kevés vöröshagyma lett.

Végül pár érdekesség.

Először is: ha már hernyóról van szó, ezt tegnap gyűjtöttem be a brokkolival együtt: cukimuki - tündibündi édibédi kis káposztalepke-hernyó.Ez a pók viszont egy igazi szépség. A brokkolilevelek közé bújva őrzi a - minden bizonnyal - kicsinyeit rejtő barna gombócot. Ezentúl mindennap lesem őkelmét, és várom a kis pókok születését!Másodszor: tesóm egyik kolléganője hozott nekünk két cicát, bár csak egyet szerettünk volna. Persze most ők a fő kedvencek. Állandóan a kazánház ajtajában, a deszkának támaszkodva ülnek, és fülrepesztően nyervognak. Tegnap kinyitottam az ajtót, és bedőlt a két kismacska, mint a zsák, mert az ajtónak dőlve aludtak.A harmadik: a halászi híd építése. Ezt már érintőlegesen említettük a blogban. A lényeg: az 1992-ben leszakadt híd helyére két évre ideiglenes hidat - egy rozoga vasúti híd darabját - építettek be. Ez a híd 2009-ig - a kettő helyett 17 évig - állt, az állapota életveszélyes és botrányos volt. Idén épül újjá a híd. Márciusban zárták le a régit, közben megindult az új építése. Az Óvár felőli oldalon szerelte össze egy helyi cég látványosan és gyorsan az új hidat, ellenben az innenső, a falu felőli oldalon a mélyépítők valami hihetetlenül lassú és tapitnya munkát végeztek. Pénteken ott már senki sem dolgozott, míg a vasasok szemben még vasárnap is nyomták... Meg is csúsztak beúsztatási határidővel rendesen... Az első július vége körüli időpont volt, aztán augusztus 20.-a körüli hétvége, és most nagy sokára sikerült megkezdeni a beúsztatást. A régi hidat drótkötéllel-csörlőkkel vontatták ki csütörtökön. Az új híd meg pontonokon úszik be a helyére. Nem mindennapi látvány, tömegek vannak kint nap, mint nap. Megéljenezték, amikor csütörtökön a régi híd elkezdett a drótkötélen kifelé csúszni a helyéről! Nagyon várja mindenki az új hidat, bár biztos nagy lesz a forgalom. Azt az egyet nem értem, hogy egy 45 méteres híd megépítése miért tart 2009 március 15-től 2010. március 31-ig. Ennyi idő alatt a köröshegyi viaduktot is fel lehetne építeni. De hát ez van, ha ez kell ahhoz, hogy a régi, életveszélyes roncs eltűnjön! Pénteken voltunk kint, a látvány nem mindennapos, jobbra a régi roncs vége, bal kéz felől pedig az új sarka, alul a pontotok. Hatalmas a tömeg, a rengeteg bámészkodó. Ha ezt tudtam volna, Isten bizony fagyizót vagy kimérést nyitottam volna ott, agyon kerestem volna magam! :-)
És itt megláthatjátok, hogy hány olyan furkó alak van, aki épségre, balesetveszélyre nem gondolva - kiáll az új híd vasbetonszerelvényeinek sarkára. A kamera a Halászi felőli oldalon van, a roncs jobb sarka felett, ezen nyomon lehet követni az egész építést, valahol engem és tesómat is, és azt is, hogy a biztonsági őr minden este pcázik! Péntek este láttam egy olyan ősállatot is, aki a gyerekével együtt mászott ki a vasakra! Ordítoztak is neki, hogy menjen vissza, de minek?

Tesóm zseniális fotókat készített - biztos vagyok benne, hogy felteszi majd ide. Én nem mertem ennél meredekebb szögből fényképezni, mert Nyunyi velem volt, a bámulók közt felfedezte az ovistársait, és nagy csiripelős tomboldázásba kezdtek, mivel a sebesülése miatt a héten nem volt oviban.

Ha valamelyikőtöket érdekli a régi híd összedőlése, a 17 évig álló életveszélyes szükségmegoldás híd és az újjáépítés, kattintson ide! A megyei napilap is sok érdekes dolgot megírt róla. Hédi fotóit pedig várjuk egy új bejegyzésben!

Egeres

Ági már annyit szekál ezért a történetért, hát íme:

Olyan hat-hét éve, esküvő után nagy szerencsénkre be tudtunk költözni egy szolgálati lakásba. Rettentően örültünk neki, mert sok szempontból egészen jó állapotú volt az a ház. Sajnos, a csatornára ez nem volt igaz, mert valami hihetetlen pancser módon úgy kötötték be, hogy a pincefödémet brutál nagy lyukkal átfúrták, azon átvezették a csövet, de azután nem tömítették el a nyílást, a cső mellett több centis rés maradt, úgy jött fel a kamrán át a fürdőbe. A kamrában pedig úgy haladt, hogy egy jó vastag, omlófélben lévő malterrétegben vezették, amit a lakótér felé tűrhetően lesimogattak és lemeszeltek.
Az első őszön meg is érkeztek a vadegerek, a pincében, ahol a tűzifát tartottuk, príma helyük lett volna, de ez nekik nem volt elég. A csövön felmásztak a spájzba, a malterban mintaszerűen szabályos lyukat fúrtak maguknak, mint a Tom és Jerryben, és hamarosan megtalálták a kajánkat.
Gyanús kis fekete pöttyök jelentek meg itt-ott, én persze azt gondoltam, hogy fentről potyog valami, úgyhogy törölgettem szorgalmasan. Egyszer smarnit akartam hamar főzni, levettem a darás zacskót a polcról, ki akartam mérni a két bögre darát, hát akkor kiöntöttem egy egeret, A dög végigfutott a kezemen, aztán leesett és eltűnt a lyukban. A bögrében olyan volt a dara, mint a rizs-vadrizs keverék (Meg nem kóstolnám).
Nekiálltam átnézni a kamrát, és komolyan mondom, ki kellett dobnom majdnem mindent, több kiló lisztet, szárazbabot, meg hasonló tartós élelmiszereket, mindenen ott volt a rágásnyom, a fekete ürülék, vagy ha nem, akkor is biztos lehettem abban,hogy összemászkálták.
Mivel a ház vízrendszere ilyen király volt, a fürdőből is jött át egy cső a spájzba, volt a sarokban egy csap, amibe a mosógép volt bekötve, annak a nyílását is hasonló szakértelemmel oldották meg, tehát a fél collos cső mellett simán átmentek az egerek a fürdőbe. Zuhanyzás közben a WC mögött ülve figyelt az egér, vagy éppen a kádat használta BMX pályának. Az ilyen kukkolókat a sarkokban elhelyezett ragacsok segítségével aztán halálba sikítottam. A konyhabútor mögött pedig még a kukába is bejutottak, ott fircogtak a legjobban. Szó szerint tele volt a ház egérrel. Annyira horrorisztikus volt!
Nekiálltunk csapdázni, egérragasztóval meg szalonnával. Minden lehetséges átjárót körberaktunk ragasztós csapdával és pontosan egy tucat egeret fogdostunk össze úgy egy hét alatt a kamrában, a konyhabútorban meg a fürdőben. Jani vett fagyálló csemperagasztót, és az esetleges lyukban maradt seregletet egyszerűen befalazta, mint Kőműves Kelemen az asszonyt.

Ilyenkor ősz felé nagyon gondosan csukom magam mögött az ajtókat és ablakokat, mégis óhatatlanul bejön egy-két féreg. Amikor elkészült a ház, akkor is bejött kettő, és a konyhabútor alatt bemászva betámadták a beépített sütőt, annak a szigetelésében laktak. Akkor már rutinosan csapdáztunk, igaz az elsőbe a macska ragadt bele, egér meg sehol. Most már az első fekete pöttyök után tudtam, hogy küldetés következik. Nekiálltam sütni valamit, hogy melegük legyen, ekkor lejöttek a tepsis rekeszbe. Minden ajtót becsuktam, a macskát behoztam, a csapdát a sütő elé tettem, majd pedig kiengedtem a fenevadakat. A cica ügyes volt, rögtön elkapta, de bent a konyha közepén elkezdett játszani vele. Kinyitottam az ajtót, hogy kivihesse a zsákmányt, erre kiment, de az egeret elengedte. Jani pont belépett és egy szabályos páros szökkenéssel szerencsére kilapította. Szemétlapáton kidobtuk a maradványt a Dorkának, persze így már nem kellett neki, az elejét a mellső lábakig megette, a hátsó fertályát meg otthagyta a teraszajtóban.

Ezek után mondja még valaki, hogy az egerek szeretetre méltók.

Vegyszermentes zöldségeskert

A mai irományt már néhány hete tervezgetem, ugyanis a jövő évi zöldségeskert elrendezését próbálgatom felvázolni, most az alapvető kérdések tisztázásánál tartok, vagyis hogy bio legyen, avagy ne.. Nem mindegy hogy milyen minőségű alapanyagokból, hogyan elkészített élelmiszereket eszünk, ez közhely. Az ipari műkaják korában nem kell taglalni a jelentőségét. Az már más kérdés, hogy a kereskedelemben kapható átlagos és bio termékek között találnak-e különbséget, vagy sem.. Nekünk elég nagy telkünk van, a hely adott, részemről pedig a lelkesedés is. Zöldségtermesztéssel már néhány éve próbálkozom, jövő tavasszal azonban változtatni akarok az eddigi szokásokon, kissé rendszeresebb, tudatosabb módon szeretnék hozzáfogni a munkához. Biokertnek véletlenül sem nevezném, csak kezdeménynek vagy próbálkozásnak.

Zöldségekkel pepecselni a család egészségének megőrzése érdekében is fontos, hasznos lehet. A másik indok az egyébként drága, vagy különlegesnek tűnő zöldségekkel, gyümölcsökkel való izgalmas kísérletezgetés, újdonságok kipróbálása, a fajták sokfélesége önmagában kész jutalom, amihez így könnyen hozzájuthatunk. Nem utolsó indok még a takarékoskodás, a gazdasági válság árnyékában ez is lényeges szempont.

Otthon, anyuéknál volt szerencsém elsajátítani egyfajta gyakorlatot, ami hasznos tapasztalat volt, azonban annak gyenge pontjait is láttam (vetésforgó hiányában a talaj kimerülése, növények leromlása). A saját kertemben ezeket a hátrányokat jó volna kiküszöbölni, vegyszermentes, gazdagabb választékú zöldségeskertet létrehozni. Eddig csak egészen kicsi zöldségesem volt, de most ingoványos talajra merészkedek, a mit-miért jellegű tapasztalatom elég kevés, összefüggéseket szeretnék keresni. Tanácsokra és tapasztalatokra nagy szükségem lesz, várom az irományokhoz a visszajelzéseket. Tesómra mindenképp számítok, zöldségügyben ő a fővezér. Várom is a hozzászólását, no meg mindenki másét is, aki már tapasztaltabb.

A növények igényei

Az első dolog, amit megtanultam, az, hogy a növények tápanyagigénye erősen különböző. Vannak nagy, közepes és kis tápanyagigényűek. Vannak, amelyek előző évi helyükre kerülve megbetegednek, mint a káposztafélék.

Általában így csoportosítják a zöldségféléket: (Most azokat sorolom fel, amelyeket jövőre neveli szeretnék.)

Nagyigényű növények:

-brokkoli
-uborka (meleg, párás hely)
-csemegekukorica
-karalábé
-cukkini, kabakosok úgy általában (minél többféle)
-paprika
-póréhagyma
-zeller

Közepes tápanyagigényű növények:

-sárgarépa
-petrezselyem
-bimbóskel
-sárgadinnye
-paradicsom (minél többféle)
-hagymafélék

Kisigényű növények
-bab (minél többféle)
-borsó
-saláta (minél többféle)
-retek
-cékla (Ági szerint)
-csemegekukorica (Ági szerint)

Vetésforgó

A talaj állapota, a növények igényei és az optimális tápanyag-felhasználás egyensúlyát a vetésforgó alkalmazása szolgálja a kertben. Ennek az a lényege, hogy a kis-, közepes és nagyigényű zöldségeket területenként, ágyásonként váltva helyezzük el, és ezeket évente cseréljük. Valahogy így.

1. év:

2. év

3. év

Ennek betartásával egy jó kondícióban lévő növényállományt lehet kinevelni, amelynek nincs szüksége vegyifegyveres védekezésre, a kisebb károkat pedig más módszerekkel is el lehet hárítani.

Ha a Jedi visszatérne...

.... sűrűn csodálkoznék, de nem ő tűnt fel újra, hanem a blogban már korábban említett NAGY VÖRÖS HERNYÓ. Akár Undormányok 2. címet is adhattam volna a bejegyzésnek, a meztelencsigás epizód után. De ez igazságtalan dolog lenne szegény hernyóval szemben szerintem! Első ránézésre sokan rávágják, ronda szegény kuki, meg lefujjogják, bee, agyongyúrni, biztos nyálkás meg megrág mindent, abcúg, utálatos. (Aztán nézik Kiszel Tündét a tévében, mert az ám szebb... :-)) Ha azonban tárgyilagosan nézzük, egész takaros állatka. (Egy hernyóevő madárnak meg lehet, hogy gyönyörűséges! )Az udvarunkban álló nagy botlófűz alatt találtuk, éppen úgy, mint a tavasszal megfigyelt példányt. Pont babot fejtettünk alatta sámlin ücsörögve, amikor feltűnt, hogy a porcsinok mozognak, mászik köztük valami.Már futottam is be a házba fényképezőgépért, Nyunyinak meghagytam, hogy tartsa szemmel, mert iszonyú gyorsan araszolt, egy métert két perc alatt kúszott végig! Végül egy pálcikával addig pásztorolta a hernyót, amíg ki nem jöttem a géppel, és akkor megörökítettük a drágát.

A képen látszik az oldalán a pontsor.

Ilyen szemtől szembe:

A méretarány érzékeltetése végett: mellette egy szál százszorszép:

Kedves Totoro! Tudnál nekem segíteni abban, hogy pontosan meg tudjam határozni, miféle állat hernyója ez? Várom válaszod, köszönöm segítséged!

Fertőkerülés

Teljesült egy régóta dédelgetett vágyunk, a Soproni Építők kedves társaságával a hétvégén körbetekertük a Fertőt. Szabadságélmény volt. Az emlékeiket dédelgető idősebbek, a vizet és környékét járó kirándulók, no meg a határon túl dolgozók számára is a normális állapot visszaállítása az EU-csatlakozással együtt járó határnyitás lényege. Sok honfitársunkkal találkoztunk bringázás közben, valamint jó néhánnyal, akik a munkájukat végezték.
Indulási állomásunk Fertőrákos volt, az első napi útvonal ez: Fertőrákos, majd Ausztriában Fertőmeggyes (Mörbisch) - Ruszt (Rust) - Oka (Oggau) - Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) - Feketeváros (Purbach) - Védeny (Weiden am See). - Nyulas (Jois) - Nezsider (Neusidl am See) - Sásony (Winden am See), és végül Pátfalu (Podersdorf am See). Második nap pedig Illmic (Illmitz)- Mosonbánfalva (Apetlon) - Pomogy (Pamhagen), majd utána a magyar részen Nyárliget - Fertőd - Hegykő - Fertőhomok - Hidegség - Fertőboz - Balf útirányon át vissza Fertőrákosra. Azért sorolom fel a hajdani magyar településneveket, mert a falvak kevés kivétellel a régi Moson megye nezsideri járásának részei, a terület történetéhez ez is hozzátartozik.
Nem vagyok valami sportos, inkább lustácska, de életem párja nagyon is az, úgyhogy igyekeznem kellet tartani vele a ritmust. Kicsit félve indultam neki az egysebességes, 5-10 km-es síksági utakra használt bringámmal a dombokon átvezető túrának, de azért végigcsináltam. A túrát szervezők profizmusának hála, zökkenőmentesen ment minden. Napi 60 km, kb. 4 óra tekerés, óránként úgy tíz perc pihi/kocsmaszünet. Például az első mélypontnál, a weideni pincesoron.

Ezt megelőzően áthaladtunk a szépséges Ruszton, a híres gólyákból egy még a városban maradt. Azt mesélték róla, hogy gyógyult balesetes, akit a helyi madárkórházban mentettek meg és megszokta az etetést. Van, hogy egész télen át a Fertő mellett marad.
Most zajlott a szüret, az utak ragadtak a musttól. A kocsmákban frissen is árulták, szódával hígítva, de azért egy-egy deci vörösbor is belefért.
Az utak minősége arrafelé nagyon jó, egykori szőlőközi masszív és széles traktorutakon haladnak a bringások. Pihenők is elég sűrűn vannak, jellegzetes vitorlavászon-fedéssel, információs táblákkal. Ott már rájöttek, ha van kerékpárút, mindjárt van ráépülő turizmus, van munkalehetőség is, tehát visszatérülő beruházás a bicikliút-építés.
Az első napon kemény szembeszéllel vagy oldalszéllel hadakoztunk, ez a szőlősorok közt dombnak fel, váltó nélkül elég fullasztó volt. Nezsider után aztán a vitorlázó sportemberek ünnepélyesen bejelentették a hátszelet. Ez volt a nap híre.
Nezsidertől délre a terület a Nemzeti Park kezelésében van, a táj errefelé ép és kissé vadregényes, bivalyok, szürkemarhák, rackajuhok és mangalicák sok helyen láthatók. Itt található a természetjárás szempontjából egyik legizgalmasabb terület, egymást váltja a nádas és a cserjés. Sikerült, igaz nem szándékosan, elütnöm egy vízisiklót, faágnak néztem. Állítólag képes volt továbbkúszni, de azért sajnálom, bocsika.

Podersdorf, az első napi végcélunk egy part menti nyaralófalu, hasonlít a Balaton melletti nagyobb községekhez, ugyanakkor Ausztria tengerpartja is. A szelet rengeteg kite-os, szörfös élvezte.


Van ám világítótorony is, meg nagyon csicsás bár, műmadarakkal:
Sőt, szombaton tartották a Tökfesztivált, 1-2 euróért árulták a terméseket.

A tök jellegzetes termény, de láttam manduláskertet, bodza-, szeder- és maszlagültetvényt is, tehát sok egyedi dolgot termelnek. A tökkrémleves most idénykaja, szinte minden étterem kínálja, de mi valahogy nem igényeltük. Maradtunk a sniclinél, erről még úgyis jön egy történet.
Kiállt egy feldolgozásokat és helyi közönségkedvenceket játszó rockzenekarféle, ilyen rímekkel, mint teuer -Abenteuer, aztán egy idő után már sramliban nyomultak, az énekes rádiós mikrofonnal táncolt a főtéren az asztal tetején. Kilenckor pedig az egész kompánia elhúzott aludni, csend lett és nyugalom.

Nem maradt el a kirakodóvásár sem, a megszokott magyarországi búcsúi bóvli helyett kézművestermékekkel csalogatták a népet. Egy idős hölgy laposra összeolvasztott sörösüvegből kialakított órákat árult, és az ötletét féltve erélyesen "nichtfotografierenezett", én meg szót fogadtam. El ne lopja ám senki ezt a briliáns ideát!

Az árak azért elfogadhatóak voltak. A szállás a podersdorfi kempingben, ötszemélyes lakókocsikban 13 euró/fő, tiszta és elég kényelmes. Sniclis sztori: a rántott hús salátával 5,5 euró. Ehhez azért annyit hozzátennék, hogy kikértük a kaját németül, magyarul pedig kiértékeltük a sniclit meg a kiszolgálást, ilyesmiket, jegyeztünk meg hogy kicsi a hús, nincs só az asztalon. Jött a pincér, mindenki fizetett. Amikor a társaságból az utolsó csald került sorra, elszólta magát magyarul: "bocsi, nincsen apróm".
Válaszunk, barátságosan, poénnak szánva: "Jé, nem is mondta, hogy magyar, hát hagyott itt minket szenvedni a némettel!"
Válasza bunkón, barátságtalanul: "Gondolhatják, hogy milyen hallgatni, meg érteni, hogy kicsi a hús, meg sótlan!"
Mi válaszunk, őszintén: "Miért? Nem volt az?"
A pasi ledobott egy fél marék centet és elhúzott, hogy viszlát. Hát ennyit a magyarok egymáshoz való viszonyáról.
Ha már kertes a blog, pár szó a virágokról. Ruszt keskeny utcáit mindenféle edénybe ültetett növénykompozíciók díszítik, ötletes párosításokkal, mostanában például töktermés-egynyári virág a tipikus. Podersdorf nyaralófalu, tehát adnak a virágosításra, ez a fenti ágyáselrendezés számos helyen ismétlődött a településen.

Vasárnap reggel elég időben elindultunk, előtte a kemping büféjében a kávét magyar kislány magyar nyelven adta, kedvesen és udvariasan. Elszörnyedt a sniclis barátunkon.

Következett egy igazán csodálatos szakasz. Podersdorf és Illmitz között számos kis szikes tó található, a lehető leggazdagabb madárvilággal.
Láttam megint sziki őszirózsákat, de a társaságot nem akartam megállítani a dilim miatt. Már elnyílóban voltak. A tavak vize szürkéskék, a part teljesen kopár, kissé kijjebb a sziksófű nagy foltjai barnállanak, aztán jön az őszirózsa rózsaszínben. Hihetetlen színösszeállítás! Több lezárt, védett rész is található erre, de kárpótolnak az ácsolt kilátók, madárlesek.
Az őszi vonulás már megindult, vízimadarak helyett igazából seregélyből láttunk a legtöbbet. Számos módon riogatták őket a szőlőkben - állandóan köröző kisrepülővel, a pilóta jól szórakozhatott, amint üldözte a rajokat, aztán bejátszott hangeffektekkel, úgymint állatordítások és lövések, műhéjával, ami inkább rájára hasonlít, meg valódi ósdiruhás madárijesztőkkel. Láttunk igazi héját is lebegni-szitálni a szőlők felett.
Ilyen biciklis pihenők is vannak arrafelé:
Ausztriában eléggé kuriózum a síkvidéki táj, a szikes puszták hasonlítanak a magyar alföldre. Ezt képesek turisztikailag hasznosítani. Apetlon mellett van az ország legmélyebb pontja, valamint egy hatalmas kertészeti áruda. Ide még visszajövünk. Innentől Fertődig volt egy elég hosszú, kicsit fárasztó síksági szakasz, amit azért enyhített az akadálytalan áttekerés az egykori határállomáson, a nyárligeti kocsma meg az árokpartra telepített, teljesen élethű műkócsag. Mi hazafelé megnéztük, tényleg mű, de biztos vagyok benne, hogy sokan élő, szelíd madárnak gondolták az utánzatot, még a szemét is mozogni vélték. Nem tudom, ki tehette oda, mindenesetre sok embert megtréfál.
Hegykőn aztán ebédeltünk egyet a Tornácosban, finom volt, utána pedig következtek az oly takaros, sok régi, fehérre meszelt házat őrző Sopron környéki falvak, repesett a szívem, hogy végre nem kocsiból gyönyörködhetek bennük. Az út egyre dombosabbá vált, nyelvem egyre jobban lógott.
Balfon, a balfi víz gyártóüzeme mellett van egy szép kút, innen lehet "büdösvizet" hozni. Mi is megtettük, de olyan kénhidrogénes, hogy frissen csak fenyegető szomjhalál esetén bírom meginni, másnapra szerencsére elmegy a szaga. Nos, most az aznapi ivás is megtörtént, kényszerből. Jólesett.
Érdekes pár, a kút közelében láttam:
A Fertő partján körben szinte minden településen ültetik a pillangókat csalogató kékszakállt:
Társítják a keskeny szegélyágyásokban sárga virágokkal, sárga virágú cserjés pimpóval meg alacsony díszfüvekkel, és az eredmény nagyon kellemes.

Az utolsó szakasz, Balf környéke adta fel szintkülönbségből a legnehezebb leckét, a dombok jó magasra emelkednek a tó és a nádas szintje fölé.
Szőlő és nád - tipikus párosítás a Fertő mellett.
Egy idős házaspár a kertje végén egész őszön át árul szőlőt és gyümölcsöt. Most must is volt, a szemünk előtt darálták és préselték a fürtöket - úgy, ahogy azt kiskoromban Apunál is láttuk. Elszorult tőle a szívem.

Köszönjük a meghívást meg a szervezést Szigeti Bélának és Andinak, a vendéglátást Hódosi Ferencnek és Csöpinek, a többieknek pedig a kellemes társaságot. Folytatás a Szigetközben.

Szeptember második vasárnapja....

... meghozta az igazi vénasszonyok nyarát. "Kisasszony napjára elmennek a fecskék..." -szól a kicsit együgyű, régi nóta: de ez tényleg igaz. Még aki panelházban lakik, az is megfigyelheti, hogy a tetők hézagaiban fészkelő molnárfecske-családok eltünedeznek. Esténként röppen elő egy-egy nagyobb fecskecsapat, amely már vonul dél felé. A napközbeni meleg azonban még a nyárra emlékeztet. Nagyon díjazza ezt a harmadjára elvetett retek, ami szépen kikelt, és - talán a múlt vasárnap említett hagymapürés - fűrészporos vetés okán - nem is igen rágják a bolhák. Remélem,hamarosan szedhetjük, mert az előző "turnust" már kiettük. Belendült az őszi saláta is. Ez az idő érleli a körtét, amit leszedtünk a téli tárolásra. A határban álló diófámról elkezdett hullani a dió. Szinte minden nap kimegy valamelyikünk, mert a jótétmolyoknak köszönhetően lába kel(ne) minden évben, ha nem ügyelnénk rá. Tavaly anyucival mentünk ki, valaki már odakészítette az ütleget, hogy leverje, és a zsákokat, hogy hazavigye az én diómat. Persze a kikészített zsákjaiba szedtük bele a termésünket, az ütleget összetörtük. Megnéztem volna az illető pofalemezét, amikor azt gondolta, hogy tarol majd a diófa alatt, erre az összes tolvajcucca eltűnt! És az a szomorú, hogy a lopási akciókat nem a kisebbség vagy valami link tolvajbanda csinálja, hanem templomküszöbkoptató szent szatyor, jó karban levő öregasszonykák, akik ájtatos képpel árulják majd decemberben a mosoni piacon az én diómat €-ért az osztrák turistáknak! Még nyáron határjárást tartanak, feltérképezve a szabadon álló fákat. Naponta mennek lesni a potyát, de ha látják, hogy a gazda arra jár, kevésbé mernek lopkodni. Tavaly ősszel az egyik ilyen öreglány a Szuperinfóban adott fel álláshirdetést, bérpucolót keresett az összelopott diójához! Az arctlanságnak nincs határa.

A visszanyírt petrezselymem szépen kihajtott, hamarosan szedhetjük a mirelitbe való zsenge zöldet. A takarmánynövénykéink is szépen érnek, a kukorica majdnem teljesen száraz, és a hatalmasra nőtt takarmánytökök héja is már kemény, szedhető. A hűvösebb idő segítette a karfiol növekedését, bár még nem hozza a - remélhetőleg jó nagy - fehér virágokat, és a brokkolit újabb virágzásra késztette. Egy termni nem akaró káposztafélével voltam meglőve: a bimbós kellel! Olyan példányok is vannak, amik már majdnem másfél méter magasak, de a kelbimbóik miniatűrök. Szintén valami régi kertipraktikás könyvben olvastam, hogy ha ilyenkor a főhajtás közepét kitörjük, beindul a bimbók fejlődése. Próbaképpen kitördöstem az ágyás növényeinek feléből a főrügyet, hátha "kibimbóznak".

A cukkini utoljára virágzik idén, még jól belakunk belőle. Bezzeg a dísztök! Valami termési őrületbe fogott, ontja a mindenféle fazonú és színű tököket. Az egynyári virágok kicsit viharvertebbek, de még szépek.

Az a tákolmány, amit a bokorbabnak vélt másodvetett futóbabnak szerkesztettem, hogy futhasson, kifeküdt, kampec, a rajta levő babok már úgyis kicsit szemesek, megmaradnak kifejtőbabnak. A másodvetésű vajbabnak még lesz pár vödör termése, aztán azt is felhúzogathatjuk.

A napokban ettünk a kertből krumplit, zöldséges pizzát, bablevest, rántott és grillezett cukkinitsok-sok póré, meg ami nyersen fofyasztható. Nagy sikert arattam a retkekkel.

A héten a további szüretelés lesz esedékes. Teszünk még el paprikát, talán elkezdjük a kukorica szedését. A fűnyírást bojkottáltam, mert Laci szezonvégi kiárusításban vett egy motoros fűkaszát, én meg biztattam: próbálja csak ki! Elég volt erre a nyárra a fűnyírásból bőven!

A Nagy Bevonulás

Ilyenkor, ősz elejetájt már nem a vetés, gazolás, locsolás a hangsúlyos. Sok növény még ereje teljében pompázik, pirul a paradicsom és a pritaminpaprika, zöldül a póré, és híznak a retkek a föld alatt. Az elültetett növények jó része azonban termő időszakát lassan befejezi, mi meg megkezdjük a betakarítást. A termények bevonulnak telelési helyükre: a krumpli, répafélék, virággumók a pincébe, a gyümölcsök, dézsások az egyik melléképületbe, a kukorica, tök meg a takarmányos sufniba.

A krumpli - amiről már korábban írtam - kezdte meg idén a "bevonulást": a hét elején felszedtük. Na, nem úgy, hogy odamentünk és kiástuk... A krumpliszár már jópár hete elfonnyadt, az ágyást hatalmas gaz lepte be, amit folyamatosan vagdostunk és tépkedtünk, csekély eredménnyel. A gaztengert mindennek lehetett nézni, csak veteménynek nem. Ezért a felszedést megelőzően ki kellett huzigálnunk az egyhatvan magas paréjokat. Ezeket kiszáradás után vasvillával összeszedtem, és betalicskáztam a "vesztőhelyre", ahol kedd este el akartam égetni. Persze a harmat miatt ez nagyon nem ment. (Így jött össze az előző bejegyzésben látható méteres gyomszárkupac. És ez még csak a kert egy kisebb darabjának gyomszártermése! Igaz, hogy itt burjánzott el legjobban a sok gaz. Máshol ninics ilyen kutya állapot.)

A krumplit kapával szedtük ki, a gumók igen közel voltak a földhöz. Szerencsére nemigen kezdték ki semmiféle rágcsálók.

Kb. másfél mázsa krumpli lett, nem számolva a nyári fogyasztást, meg amit Hédi elcsórt titkos nyári éjeken... Ennek a háromnegyede a piros héjú - itt adja vissza a minőségi vetőgumó az árát - negyede a sárga, és ezen felül egy pici darabon lett egyvödörnyi kiflikrumpli salátába. Látszik, hogy a szomszédtól kapott sárgakrumpli - vetőgumó gyengén szerepelt (tutira fertőzött volt), de legalább van belőle! Jövőre majd időben veszünk jobbfajta vetnivalót! Ez a krumpliadag nem tart ki az újig, egy zsákkal még kerítünk valahonnan. Ha egy évre valót akarnánk vetni, más, csemegeszámba menő zöldségtől kéne elvenni a helyet. És én inkább teret adok a csemegekukoricának meg a zöldborsónak, mint a krumplinak!

Sok "torzszülött" termés is lett, ilyen és ehhez hasonló szörnyetegek. Ezek gyakran betegek, a közepük rothadt, barna, és pucolhatatlanok is, így a vicces külsőn kívül más örömet nemigen okoznak. Érdekes, sokan panaszolták, hogy rohad a krumplijuk már a földben, nekünk ilyen gondjaink nem voltak, hála Istennek. A termés most még az egyik kamrában válogatásra vár - a kapavágottakat és a megaszörnyeket esszük először, ezeket különszedjük - a maradék a héten zsákban robog le a pincébe. Hajdani krumpliágyásunk helyét csak egykis száraz szárkupac jelzi, de már az se sokáig.... Viszlát a serpenyőben!