Hagymakísérlet (1. rész)

Álmaim tavalyelőtti kertjében szerepelt:
- vöröshagyma,
- lilahagyma,
- fehér hagyma
- póréhagyma,
- snidling,
- téli sarjhagyma,
- medvehagyma,
- metélő fokhagyma,
- gyöngyhagyma.
A két utóbbit az idei évre töröltem a repertoárból: a gyöngyhagymát nem eszi meg senki, a metélőfokhagymára meg a rendes fokhagyma és a medvehagyma mellett semmi szükség.
Hagymát alapesetben könnyű termelni, ezt a témát tavaly már körülrágcsáltam egy-kétszer. A hagymából azonban még ettől nem lett több...
A póré ültetése teljesen egyértelmű: előbbit február végén ládába elvetve körülbelül tizenöt nap alatt takaros kis palánták nőnek. Tíznapos kiszoktatási időszak után – meglepő jól bírják a hideget – kapával húzott, belocsolt mélyecske ágyásba ki lehet palántázni a pórét. Eleinte megesküdne rá az ember, hogy nem lesz belőle semmi, de némi öntözéssel pár hét alatt helyrejönnek a növények, és robbanásszerű növekedésbe fognak.
A fokhagyma ennél is egyszerűbb: szétkap az ember két fejet gerezdekre, elduggatja és kész. Hatalmas fejek nálunk nem nőnek, hiszen nem vagyok profi fokhagymatermesztő – de az íz megvan. A fokhagymaduggatást el lehet végezni már ősszel – ekkor nagyobbak a fejek.
Első ránézésre a többi hagymaféle nevelgetése is pofonegyszerű: a magot elvetjük, a dughagymát kiduggatjuk, minden oké, halleluja. Csakhogy… A maghagyma nem kel ki, túl kötött a föld. A legtöbb érdekes hagymafajta csak magról szaporítható, a kerti agyagban viszont a hagymamagnak maccsa sincs a gyors növekedéshez. Mire kimászik a csíra a földből, minden ereje elmegy.
A dughagymás termesztés aránylag drága, mert normálisan eltartható dughagymát eddig nem sikerült előállítanunk, bár a termés mennyisége még így a legkiszámíthatóbb, normális, jó minőségű fejek teremnek. Dughagymából azonban csak vörös – illetve lilahagyma kapható.
Mindig irigykedve bámultam azokat a kertészeket, akik magvetés után pár hónappal hatalmas fejeket ástak ki a földből. Ez nekem sokkal olcsóbb és helytakarékosabb termesztési módnak tűnt. Aztán irigykedés közben elkezdtem kombinálni: mit tudok csinálni, hogy én is ilyet tudjak előállítani? A probléma gyökere a már említett kötött föld, ami beszorítja a csírát a földbe. Úgy láttam,ezt kiküszöbölni vagy intenzív porhanyítgatással, vagy izomtibi, erős komplett növények kiültetésével lehet.
Így csináltam egy kísérleti hagymaültetvényt. Az ültetvény (ez olyan lehetetlen szó, ültetvényről mindig az Isaura - meg a cukornádültetvény a rabszolgákkal - jut az eszembe, de jobb szót hirtelen nem tudok kitalálni) kicsit szétdobált a társítások miatt. Van egy komplett, különálló dughagymás ágyás, hat darab nyolcméteres sor, makói hagyma. Az egyes dughagymák olyan gyerekarasznyira kerültek egymástól.Van köztesként, a saláta-és retekágyásban szintén dughagymáról ültetett makói, főzőhagyma előállítására. Ezen kívül ugyanebből a fajtából még február végén előneveltem egydoboznyi palántát, amit kiszoktattam, ezt is kiültettem a répa és a pertezselyem köré, tiszta hagymakordon! .Vetettem azonban egy alaposan elporhanyított apró magágyba hagymamagot is. Így mind a három telepítési módot kipróbáltam, júliusra kiderül, mi válik be ezen a talajon. Lilahagymából két sort telepítettem dughagymáról, ültettem magról egy tasak Karment, és kipalántáztam egy doboz Rosso Lungo di Firenzét. Néhány hét múlva kiderül, hogy a jól elmunkált talajba vetett hagymamag, a palánta és a dughagyma közül melyik lesz a legmegfelelőbb, ami a jövőben is használható lesz.
És a többi hagymafajta? A snidlingről megfeledkeztem, most kajtatok snidlingmag után. A rózsaágyásba tervezem betelepíteni, elvileg jó tetvek ellen is. Téli sarjhagymát a póré kísérőjeként akarok télire keríteni. Elvileg Hédinek van, és tőosztással jól szaporítható (Ez burkolt célzás valakinek…). A medvehagymát viszont szabályszerű termesztésbe kell bevonnom puszta lezabálás helyett. Annyira lekopasztjuk – zöldre kiéhezve – így tavasszal a növénykéket, hogy már attól tartok, kárukra válik! Virágzás után magot akarok szedni a medvehagymáról, és jövő tavasszal erről szaporítani. Mivel az udvarunkban magról is spontán terjedt a medvehagyma, és a hagymamagok jó csírázók, minden okom megvan rá, hogy abban bizakodjak: sikerrel járok.
Az édes, fehér hagyma jelent egyedül igazi gondot. A környék kevés vetőmagboltjának egyikében sem kaptam magot. Egy helyi zöldségesboltban – titkon, pult alól – árultak fehér dughagymát, de erről már lemaradtam. Viszont azt tudom, hol kapható fehér hagyma. Azt hiszem, veszek két nagy fejet, hagyom jól felmagzani, és saját magam szedek róla magot, amiből majd vetéssel jövőre dughagymát, illetve palántát nevelek ki. És ha ez beválik, más hagymafajtánál is használom majd ezt a magszedős-kipalántázós eljárást.
A hagymakísérlet eredménye nyár végén mutatkozik meg, akkor beszámolok róla, a ritkább hagymafajták házi magtermesztése jövőre. Így ez a hagymásdi csupán az első része egy sorozatnak; látjátok, a kertben is van Isaura meg Szomszédok…

Túrós-barackos süti

Múlt hét vasárnap ismét sütni támadt kedvem, így belefogtam a hosszú dolgos hétköznapok során kigondolt sütemény elkészítéséhez.

Tészta:
Egy nagyméretű 40x25x7 cm-es gáztepsiben készítettem egy hat tojásos kakaós ( 2,5 ek kakaóval ) piskótát.

Töltelék-a piskóta tetején elkenve:
Amíg sült a piskóta, meghámoztunk és cikkekre vágtunk Hédivel és Juditkával néhány almát, és almakompótot készítettünk.
0,5 kg túrót villával összetörtem és 2,5 dl natúr joghurttal kikevertem.
100 g mazsolát 3 cl rummal és kevés vízzel megmelegítettem, majd a felpuhult mazsolát a túrós masszához adtam. Kb. 40 dkg almakompótot apró kockára vágtam és ez is a masszába forgattam. Az almakompót levéből - kb. 4 dl - Hédi 1 zacskó zselatin hozzáadásával gyümölcszselét készített, amelyből 2 dl-t a túrós masszába kevertem. (A zselé kb. 30 fokos volt a gélesedési állapot előtt.)
A túrós masszát a gáztepsibe visszahelyezett kihűlt piskóta tetejére kentem egyenletesen, majd betettem a hűtőbe 30 percre.
A süti tetejét őszibarackkal díszítettem. A túrókrém tetejére a felezett őszibarackokat 2-3 mm vékony szeletekre vágtam és egyenletesen Hédi elosztotta a süteményen. A baracklével felhígítottuk az almaleves zselatint, majd a barackok tetejére egyenletesen szétcsorgattam evőkanállal.
Újabb egy óra hűtés után vált fogyaszthatóvá. Ezt rögvest ki is próbáltuk, amíg a pocunk ki nem kerekedett.
Nem egy ötperces kategóriás süti, elkészítési ideje kb. 2,5 óra, de megéri vele vesződni, mert kiadós és nagyon finom.

A veteményezés első és második napja

A kezdő veteményezéseket mindösszesen olyan háromszor kétórányi munkával sikerült elvégezni. Mire a vetésre került a sor, a szerszámokat Laci előkészítette, nyélre rakta, kifente. Aztán – még mielőtt a vetésbe belevágtunk volna – előböngésztük a magokat, átnézve, mit is vessünk. Mivel esteledett, hatalmas munkába már nem akartam belevágni, így csak a retek, salátafélék, borsó magvait kotortam elő, meg a dughagymát.
A retek bolhaellenes vetéséhez összekapartam egy kis fűrészport, egy szép nagy fej vöröshagymát megreszeltem, összekevertem ezt a moslékot a magokkal, majd állni hagytam.

Balról jobbra: fűrészpor, magok, hagymapép:

És mint ocsmány, de hasznos keverék: A Francia reggeli nevű fajta hozza a mi kertünkben a legszebb, legbiztosabb termést, ezért idén is ez a fajta került az ágyásba. Csekélyke, egypár centi mély sorokat húztam neki, belekentem a pépet, és gyengéden betakartam, a sorokat pálcára szúrt magtasakkal megjelölve. Remélem, most is éppúgy beválik ez a módszer bolhák ellen, mint ősszel.

Mellé új-és főzőhagymának való makói vöröshagymát duggattam. A következő sorba Május királya saláta és lollo rosso került. Ezeknél nem szoktuk megvárni, hogy kifejesedjen, már hatleveles korban is buzgón fogyasztjuk.
A borsót egy csuporban már pár órával korábban beáztattam. Magam is meglepődtem, mennyi vizet beittak a szemek, újra meg kellett az áztatóedényt tölteni.

Két fajtát vetettünk, Zsuzsi borsót és Kelvedon csodáját. A korai és elterjedt Rajnai törpe nevű fajtát töröltük a repertoárból. Igaz, hogy korai, de nálunk nem ízes, puskagolyószerű. Inkább várunk még egy-két hetet az édes, csodásan üde velőborsóra, minthogy ezzel a kifejtőborsóval töltsük az időt és helyet.
A borsót nem sorba ültettük, hanem bokorba. A sorban és a bokorban felnövekvő borsók egyaránt erősen összekapaszkodnak kacsaikkal, szinte összeforrnak. Ha sorba vetnénk, az állandóan fújó szél teljes sorokat fektetne ki, mert a növények – pláne hüvelyekkel teli – elhúznák egymást. A bokorba vetett borsók jobban elviselik a szelet. Öreganyánk szerint ez azért is jó még, mert a nap így jobban „körbesüti” a növényeket, ezért jobban fejlődnek. Hogy ez igaz-e nem tudom. A borsónak lyukakat vágtunk a földbe, löktünk bele egy csepp komplex műtrágyát is, és tizenhármasával beleszórtuk a szemeket. A kitúrt földet gereblyével ráhuzigáltuk. A vetés végeztével gereblyefokkal mindkét kis ágyáson finoman ledöngöltük a földet, hogy a meleg, nyirkos talaj körülvegye a magokat, csírázásra serkentve őket.
Másnap egyedül folytattam, de ez nem volt különösen nehéz: a jó talajmunka után a földet pehelykönnyű volt eldolgozni. A kerti munkától elszokott kertészt általában sújtó derékfájásból semmit sem éreztem. Ennek okán elsőként csináltam egy ágyást a máknak. Mivel ez magas növény, úgy próbáltam a szomszédságát is megválasztani, hogy ne legyen mellette később nagyra növő vetemény, nehogy fojtogassák egymást. A sorok közt félméternyi távolságot hagytam. Az elvetett fajta neve Kék Duna, és tavaszi mák. (Ezek szerint van őszi mák is?) A vetőmag a mákostésztán is megállta volna a helyét… Hogyan sikerül a vetés és a termesztés, arról majd júliusban írok, amikor elvileg teremni fog…
Közben elfelejtettem, hogy a mák helyére virágágyást akartam eredetileg, így a virág - a legényfogó - a mák után került sorra. Találtam vagy öt tasak tavaly decemberben lejárt szavatosságú magot, ezt összekevertem a saját szedésűvel, és vastagon bevetettem egy öt centi mély árkocskába.
Gyorsan elkészültem vele, mellé makóiból egy nagy dughagymatáblát készítettem, hat nyolcméteres sort. Ezt utálom a legjobban: négykézláb kúszni a sorban, az ember orra szinte beleakad az ágyásból kimászó gilisztába, és a tavaly beszántott, a tárcsázással előkerült félrohadt jégcsapretekbe… Igyekeztem gyorsan túllenni rajta. Ezt a „kúszást” még egyszer el kell játszanom azonban: tavaly igen kevés lett a hagyma, ezért idén dupla annyit ültetünk, és a dughagyma fele még nincs az ágyásban. A dughagymákat egymástól olyan tíz-tizenöt centire, és öt centi mélyre ültettem. Ez az ágyás lesz a nyár folyamán megfőzendő és elfogyasztandó hagyma otthona. Dolgomvégeztével gyorsan takartam és gereblyével ledöngöltem az ágyást, és kezicsókolom. Utána alakíttootam ki a sárgarépák helyét. Korábban mindig Nantesit ültettünk, ami egy friss fogyasztásra alkalmas, finom ízű répa – más kertjében… Az íz oké, de minálunk a kemény földben csököttek maradtak a répácskák. A két fajta viszont, ami nálunk jól bevált, a Vörös óriás és a Danvers 126. Nagy, erős színű, ízes, kiválóan tárolható répák. Sok kell, rengeteget megettünk a télen! Sekély árkocskába szórtam el a magjait, takarás, tömörítés, és már készítettem a következő ágyást a pórépalántáknak. A póré – és más hagymamagokat már pár hete előneveltem, tíz napja szoktattam ki. Palántázásukhoz kiskapával szoktam árkocskát húzni, amit alaposan belocsoltam. Ebbe rakosgatom – sorba rendezve – a ládából kiszedett kis növényeket. Hiábavaló munka lett volna a zsákvarrótűnyi növénykéket egyenként, szálalva vetni, ezért a ládából kis pamatokban szedtem ki őket, benyomtam a beiszapolt földbe, és úgy tapicskoltam a tövek köré a sáros talajt, hogy a kis növények egyenesen álljanak.
A következő parcella a petrezselyemé lett. Nem bolti magot használtam, hanem egy ismerőstől kapottat, ami elég jól csírázónak tűnt, megpróbáltam. A magvakat már egy nappal korábban vizes homokba kevertem be.

Keverés előtt: középen a nyirkos homok, a két szélén a magvak.Ezt a szemcsés misungot hintettem a sekély vetőárkocskákba.
Utána egy vegyes hagymaágyást szerkesztettem össze, de erről majd holnap írok. A beültetett részt végül egy vegyes ágyás zárta, amelyben összekerült jégsaláta, őszirózsa, pasztinák, koriander. Ezzel befejeződött az első veteményezés. A kivitelezés nem mentes a szokásos hibától: a girbegurba soroktól, amin a szomszédból kölcsönkért sorhúzó se segített. Mindegy, a répa nem sztrájkol azért, mert nem sakktáblaszerűen precíz az elrendezés. A későbbi ültetésekkel a kép még kaotikusabb lesz, de ez így van jól. Holnap folytatom a kerti mesét.

Vetési előkészületek

Úgy tervezem, hogy a vetésről részletesebben írok, nemcsak úgy, ahogy tavaly, afféle „elszórtukamagot-várjukhogykikel” stílusban. Idén ugyanis szabad kezet kaptam az első ágyások elrendezésében, és picit jobban odafigyelve próbáltam ezt a munkát elvégezni.
A vetésnek nálunk – a vetőmagvásárláson és egyéb előkészületeken kívül – a legfőbb előzménye a talaj megfelelő tavaszi elmunkálása. A kertnagyság miatt ásás, motoros kapa szóba se jöhet. Azt hiszem, ha nekünk kéne felásni a kertet, egy hónap alatt se végeznénk vele… Ehelyett jön a traki, mögötte a görbített karú, csillag alakú tárcsák, és fél óra alatt, kétezer forintért elrendezi azt, amit hetekig tartó kínkeserves, deréktépő ásással tudnánk csak megcsinálni. Nagyon jó, hogy ez így megoldható: a gép mélyebben dolgozik, mint az ásó, a télen megtömődött talajt olyan porhanyósra dolgozza el, amit kézi vagy lovas műveléssel nem lehet elérni. Ráadásul a traktoros is ügyes, úgy dolgozik, hogy egyetlen keréknyom sincs a földön, mindent elgereblyéz maga után a gép. Csak a tárcsák munkájának nyomait viseli magán százhúsz méter hosszan a föld. Sokkal könnyebb így a kerti munka!
Bár a gép után puha, porhanyós a föld, az ágyások helyét minden évben újra ki kell alakítani. A bennmaradt tarackgyökereket – szerencsére meglepően kevés volt – és a télen szét nem porladt rögöket lehuzigáltam a tábla szélére. Mivel a traktor mélyen dolgozik, sokszor felforgat a föld színére jókora köveket, tégladarabokat, ezt is ki kellett szednem. Utána gereblyével elsimítottam a földet: kész a jó kis kégli a magoknak, elvileg be lehet költözni!
Elsőként szemléztem: a föld puha, langyos, már bújik a tulipán, a kertszomszéd kutyája is ugyanolyan büdös, mint tavaly… Nézelődés közben hamar át lehetett gondolni az ágyások majdani elrendezését, figyelemmel arra, hogy a megfelelő vetésforgót betartsam, a növényeket megfelelően társítsam, és ne feledkezzek el semmiről – mondjuk a virágágyás kialakításáról.
Több szempontot is figyelembe kellett vennem. Először is: a kert napos, reggel kilenctől naplementéig fényárban úszik. Az északnyugati szél azonban mindig fúj – nem csoda, hiszen kis hazánk legszelesebb vidékén élünk.
A kert első fele némi fahamus feljavítást kapott. Ez azonban a tarackkal a legjobban megfertőzött rész, amitől jó lenne megszabadulni.
A középső rész szintén fahamuzott. Tavaly itt volt a sárgarépa, petrezselyem, hagyma, ezért ugyanezeket a növényeket nem akartam ugyanoda visszavetni. Ezen a részen van a talaj acattal fertőzve, ennek a kitisztítását is meg kell kísérelnem.
A kert végén voltak tavaly a Hédi által zabagépnek nevezett növények.
A kert legvégén pedig takarmánykukorica.
Azt is figyelembe kellett vennem, hogy mivel hordóból öntözünk , a vízigényes növények lehetőleg a kert első harmadában levő hordó közelébe kerüljenek, hogy minél kevesebbszer kelljen az ólomnehéz locsolókannát ide-oda cipelni. Az udvari csap ugyanis nagyon messze van, és az onnan kihúzott slagból alig csordogál már a kertben a víz a nyomás hiánya miatt, ezért hordóba nyomatjuk a vizet a slagból, és onnan cipeljük a kertbe.
Ennek mérlegelésével a következő elrendezést alakítottam ki:
A kert elülső részében egy méretes darabot üresen hagytam. Ide pár sor takarmánykukorica jön, olaj-és sütőtökkel, tűzbabbal, aztán cukkini, uborka, palánták. Itt a talaj a legjobb karban van. Ezek a növények sok kapálást igényelnek, ezzel is tisztul a talaj a taracktól. A kukorica pedig nagy korában kifojt maga alól egy csomó gazt, így őszre a növények is segítenek a tarack kipusztításában. A magas szárak adnak egy kis árnyékot a hőségben a többi növénynek. Ezen a darabon ilyen zöldségeket még sose ültettünk, így a vetésforgó megtartása szempontjából is megfelelt ez az elrendezés.
Utána kigondoltam egy kisebb ágyást (8 x 2 m) az elsőknek: a salátának, reteknek, hagymával kombinálva. Ezután egy nagyobb területet a zöldborsónak szántam.
Utána egy 1,5 X 8 méteres mákágyást alakítottam ki fejben: ez idén új, még sose volt a kertben. Ezek után terveztem be egy sor legényfogó virágot – tarka színfolt a sok zöldben! - ! A következő parcellát hagymának szántam. A következő a sárgarépa lett, négy darab nyolcméteres sor. A pórépalántákat is ide gondoltam elrendezni, hogy a répaféléket egész „hagymakordon” vegye körül. Petrezselyemé lett a következő ágyás, utána egy vegyes hagymaparcellára gondoltam, amiről egy külön bejegyzésben még írok majd. Legvégül egy kis vegyes ágyat sikerítettem össze pasztinákból, őszirózsából és egynyári fűszernövényekből. Utána jókora darab üresen áll még: ez lesz a zeller, paradicsom, paprika, brokkoli, bimbós kel, bab, csemegekukorica stb… otthona, ezt később alakítjuk ki. A kert végén megint takarmánykukorica lesz. Enyhén szólva egyoldalú, hogy mindig ugyanazt vetjük a kert végére, de itt a legfőbb szempont: ne bámuljon be a kertbe senki a hátsó utcából! Még a termés is másodlagos ehhez képest. De azért hogy a talaj se robbanjon le emiatt, tavaly is jól kerültek ide mindenféle növényi nyesedékek, műtrágyával keverve.
Így zajlott a kert előkészítése vetésre. A részletek az elkövetkezendő bejegyzésekben lesznek olvashatóak…

Új színek a kertben

A legelső és legfontosabb szín: pár nap leforgása alatt a kiszikkadt sárgaság haragos zöldre váltott (medvehagyma, kerek repkény és berki szellőrózsa a gyepben):

A hóvirág fehérje lassan eltűnik, helyette a fűben a százszorszép nyitott fehér - sárga csillagokat.

Komolykodva villannak fel a lilák: a krókuszos és íriszek,

Az első virágok illattalanságának kora lejárt; nagy pamatokban nyílnak az illatozó ibolyák a kert minden szegletében.Aranylóan sziporkáznak fel a sárgák a napsugaras kék ég vagy a harsogózöld fű hátterében porzószálakkal teli barkaként, nárciszok alakjában, csepp salátaboglárkaként a sziklakertben, ibolya-cimboráik körében:citromszínű krókuszkelyhekként.

És újdonság a kis piros primula, amely a hidegek dacára mindig áttelel.

A Magyar Házi Gazdasszony virágoskertje - utolsó rész

"II. Tavasztól fogva egész Augustus első hetéig szokták a’ virág kedvellők a’ lebökni való sarjazásokat kérni, sőt lopnnis egymástól. A’ betsületes ember inkább ád, mint sem valaki e’ miatt, lopásra vetemedjék. Az illyen ágak vékonyak, és fásak, a’ tavalyi hajtásból: az ideji gyenge zöld sarjazás semmitsem ér egész Julius vége feléig. Ezeket tsak az ujjaink nyoma után szoktuk 1 ½ tzólnyi méllyen ültetni, és puha földdel körül nyomni. Nem szükség hát a’ végét megrágni, meghasítani, és zab, vagy árpa szemet közzé tenni. Igy szaporitjuk a’ sárga violát, és rozmarint. A’ hely azonban, a’ hová ültetjük, őket, ollyan legyen, mint felebb, a’ 2 és 7 szám alatt leirtam. A’ földet nedvesen lehet körültök tartani,: de nem vizesen, a víz elrothasztja.
III. A’ Violát minden Asszony veti: azértis tsak egy két szót teszek róla.
1. A’ nyárit háromszor szokták vetni t. i. Mártiús elején, meleg ágyba, Aprilis végén, és Május közepén, Hóldtöltén, és mikor már erős a’ szára, elplántálják, kettőt kettőt egymás ellenébe, és I. lábnyira egymástól.
2. Sárga Violais van dupla, és mégis magot hoz: de jegyezd meg, hogy mikor magot hoz, akor a’ virágja ritkán dupla; a’ mikor pedig dupla: akkor magja ritkának van. Leg szebb az a’ fajta, a’ melly sárga veres, és lebökés által kel szaporítani.
3. Mikor virágzanak: a’ szimpla viola a’ duplával öszvehajtatik inkább, mint köttetik. A’ nöstény a’ Szimpla, és a’ hím a’ Dupla. A’ bogarak erről a’ nemzőport amarra elszokták vinni.
A’ki magját veszi: megvárja, hogy jól meg érjenek a’ hivelyek; a’ megéretteket leszedheti, vagy bokróstól kiveheti. Kidörgölni nem kel tavaszig. Száraz szellős helyen szépen megérnek, és megszáradnak. NB: A’ viola elfajúl: tehát a’ magot változtatni kel.
IV: Vagynak olly Virágjainkis, a’mellyek elszaggatott gyökerek által szaporodnak leginkább; mert magotis hoznak némelly jó esztendőben. Illyenek:
a) a’ Hollandiai Aurikula. Ezt tavasszal a’ mennyi Csirje van, annyifelé lehet szakasztani, és elültetni. Illatja igen kedves, a’ virágja pedig mind más más szinú lesz, ha magról vetjük. Vagy szobában kel teleltetni, vagy Virágárkokban, mint a’ Szegfűről mondottam.
b)A’ Gyöngyvirág kedves szagjáért, gyöngyfejér virágjáért a’ Ligetekből már a’ Kertekbe lépett. A’ki Spaliroknak a’ Virágágyak mellett a’ puspángnal jobban szereti: úgy vigye a’ Kertbe, hogy tavasszal 3-4 szegeletre messeki a’ földből és vigye be ’s ültesse 6-7. tzólra egyik bokrót a’ másiktól. Igen hamar elszaporodik, mint a’ torma. Majd minden idén kel fogyasztani. Ha akarod: az ásóval Figúrákra igazíthatod. Ha nem igen sűrű: sok a’ virágja.
Ezeket a’ Jegyzéseket részint a’ magamkorú öregeknek, hogy ne érezzék az öregség terhét, részint pedig a’ szép Nemnek kedviért írtam ide: úgy tapasztalván, hogy azok a’kik a virágokban gyönyörködnek: mindenkor szelídebb természetűek, tisztábbak, nyájjassabbak, és finomabb izlések van, mint másoknak. Intem mindazáltal őket előre, hogy a házalló külső Országi emberektől nevegynek, Szegfűmag helyett, hagyma magot, ’s fekete, ’s Zőld, sárga Rózsa helyett Csipkefát. Vegyenek az esmeretes Kertészektől, és azoktól a’kik az Újjságokban kimerik portékájokat nyomtattatni, és a’ Vevőknek minden idén hírüladni. "

Erdőjárás

Már mindenkinél itt a tavasz, hát nem akarom szaporítani a szót, de azért megmutatnám, ebben az időszakban ilyen az erdő nálunk:

Ági talált szakirodalmat is hozzá, megfűszerezte sok hivatkozással, én meg fotóztam, ami már nyílt. A többi úgy kát hét múlva következik. Tesóm ezt találta:

„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”

Múlt hét óta kiszínesedett az erdő alja. Három tipikus kora tavaszi tavaszi virág: a hóvirág, már elnyílóban, a csillagvirágok kékben,

és a kis sárga tyúktaréj. Érdekes, hogy a legutóbbiból idén egészen sok virít mindenfelé, nem csak egy-egy szál, mint tavaly.Védett ám, eszmei értéke 5000 Ft! 

Megtaláltuk az első halványlilás ibolyákat,

és itt-ott már nyílófélben láthatók az első téltemetők is. Ők is védettek!

 A som-és mogyoróbokrok mindenütt teljes virágzásban pompáznak. Nem ritka, hogy ez az állapot egy teljes hónappal korábban, úgy február közepe után  következik be. Idén a kemény tél miatt a start jócskán megkésett. 

A gyűjthető növények közül a salátaboglárkák az utóbbi öt-hat napban jó sok apró,  fényes levélkét bújtattak elő. Megkóstoltuk, a zsengéje tényleg ízletes, a 3-4 cm-es levelek viszont elég keserűek. Virágzáskor már semmiképp sem nevezhetők kora tavaszi csemegének. 

Bújnak a medvehagymák, tudom, hogy a gasztroforradalom egyik top tavaszi felfedezettje, de a védett erdőkben illene megkímélni.

A madarak és a rovarok teljesen felélénkültek, az érdes nünükék teljes szerelmi őrületben fetrengtek mindenütt. A nőstényeknek, mint például ennek a képen látható példánynak a peték miatt óriásira tágul a potroha. Alig bírják vonszolni magukat a talajon. Ahogy olvastam, a méhészeknek nem nagy barátai ezek a kékesfekete jószágok, a lárvák rákapaszkodnak a méhekre, befuvaroztatják magukat a kaptárba és ott tömik magukba a lárvákat meg a mézet.

A hódok sem pihentek, a múltkori rágás helyén újabb két fát döntöttek ki.Várépítés lesz, vagy mi.

Szóval a húsz fokban, kissé fátyolos napsütésben jó volt sétafikálni. Különben elég régen nem írtam semmit, ennek az oka (Andi, Évátok a megmondhatója, mennyire nehéz) a küzdelem a 75000 leütésért. Most már nagy lazulás van. Tegnap például mosoni piac, bevásároltam dughagymából és kedvenc virágos nénimnél lila meg fehér hunyorokból. Az a vicces, hogy a tojásos asszonyság előtt a sorban ugyanaz a társaság verődött össze fejenként három karton tojástartóval, akik öt éve még rendszeresen a nagynevű Ali kocsmában meresztették a sejhajt szombat esténként. Most mindenki a városkörnyéki házikójában lesi jobb híján a Helyszínelőket ugyanekkor. Az Ali kocsmát meg új tulaj vette át, felújította puccosra. Megemlegettük az egyik  nagynevű óvári rockegyüttest, a Zombie Holocaustot, amelynek már csak tribute koncertjei vannak, közel negyvenes közönséggel. Öregszünk, na, nosztalgia, ilyesmi.

A kertben meg kinyíltak a törpe íriszek,

meg a krókuszok is,

és életjeleket adnak a pozsgások, például a kövirózsák.