Szájtáti

Nos, a bambulás, szájtátogatás a kertben tényleg sok érdekes és hasznos tapasztalattal gazdagítja az ott ténfergőt. Tavaly ugyanígy, ugyanezidőtájt írtam erről a témáról. Ilyenkorra már jól látszik a vetések eredményes vagy eredménytelen mivolta.

Először is, elmélkedni lehet azon, miért olyan pocsékok bizonyos vetemények.
Idén totál csőd lett a korai borsóvetés. Úgy állt egy-két árva növényke az ágyásban, mint Rákosi elvtárs fején a hajszálak… még nézni is rossz volt.

Némi töprengés után gyorsan eltakarítottuk, és újravetettük borsóval. Talán a ZKI-s mag miatt, de a második ültetés nagyon szép. Azért akkor is sajnálom, mert az első vetés lehet, már virágozna. Talán rossz lehetett a mag, mert az ugyanakkor, más fajtából vetett borsó érdekes módon kikelt. Égtem, mint Zseli az okra-palántaneveléssel. Jövő héten fogok még vetni a kert földjébe - ha kapok még kedvenc vetőmagboltomban magot. Ha nem, akkor jövőre, és Makka, Mángorló reméljük, beszámolnak ezirányú tapasztalataikról.

A virágok se lettek valami csodásak. A szalmavirág ágyásában nyoma sincs kelésnek, a legényfogó virág ágyása meg gazban fuldoklik (nem mertem kapálni, várva, hogy kikel), benne pár apró virágnövényke. Ez sürgős tisztításra szorul, utána újravetem az ágyást ott, ahol nem kelt ki semmi. A retek túlélte a bolhatámadásokat, két hete szedjük és esszük, a bolhák megdobbantottak. A többi káposztaféle azonban a siralom völgyének képét festi elénk már csak azzal is, hogy ott gyatrálkodik az ágyásban, nem megy semmire. A magok ki se keltek legnagyobbrészt, a pár növényke - mindenféle trükk dacára is - kínkeservesen fejlődik. Az ágyás belepi a gyom, kapálni még nem akartam, mert már egy darab ideje rménykedek a kelésben, úgy tűnik, hiába. Maximum kézzel tudnám gazolni az ágyást, a földje az eső után teljesen cserepes, nem tudom, mi lesz vele. Még jó, hogy tesóm ígért palántákat… Ez az egyik reményem, a másik az újbóli vetés. A csütörtökön ládába vetett brokkoli-, karfiol-, bimbóskel-magok már zöldellenek, olyan gyorsan kihajtottak!
A takarmánykukorica pár helyen nem kelt ki, ez még pótolható. A sütőtök is mintha beleragadt volna a földbe. A magot házi szedésből kaptam, lehet, hogy vetés előtt meg kellett volna vizsgálnom, nem penészes-e a közepe, mert rosszul tárolt házi vetőmaggal jártunk már így. A sütőtököt újravetettem. Nem kaptam már sonkatököt, csak Nagydobosit, de az is megjárja.
A fészekbe ültetett cukkini egy része nem kelt még ki, valószínű, hogy itt Nyunyi a tettes, titkon felásta az egyik fészket. (Lehetne ordítozni azért, mert nem mindig a kerti úton császkál, vagy kihúz egy-egy hagymát, vagy a csírázást tanulmányozza és leszedi a zöld gyümölcsöt, hogy felboncolja, de hát mi is ezt műveltük. És az megoldás lenne, ha benyomnám a tévé elé, hogy ne tegyen kárt a veteményben, ne lábatlankodjon a kertben? Persze hogy a ténykedésének megvannak a maga „áldozatai”, letaposott, felhúzott növények, de megismeri, kitépi a gazokat is, ügyesen palántáz, öntöz és vet.)
Néhány növény az eltűntek és kifagyottak listájára került. Várhattuk, hogy kihajtsanak, előtörjenek. Kifagyott az egyik öreg rózsatő. Tavasszal még gyengén rügyezgetett az egyik ága, de mostanra végképp feladta, száraz. Ugyanígy járt a zsályabokrom, s Hédiéknél a fügefa főága is megfagyott. Igaz, utóbbi azóta már új hajtásokkal rukkolt elő, de termés idén még nem lesz.
A bambulás hozadéka az is, hogy mindig sikerül meglepő felfedezéseket tennünk. Megint egészen váratlan helyen „születtek” a kertben nefelejcsek: A sziklakertben harangvirág kezdett el nőni, de hogyan! Eleinte nem jöttem rá, hogy kerülhetett ide, aztán rájöttem, hogy két éve kaptam egy tövet, amit beültettem, de másnapra Roxi kikaparta az egészet. Tavaly nem is látszott, ebben az évben azonban méretes bokrocskává fejlődött.
Az érdekességek melegágya a komposzt. Van itt titokzatos vadgesztenyefa,
mindenféle kelő tökök (az a gyanúm, dísztökök). Sőt, egy kis jezsámenbokor is kihajtott! A kert is tartogat vetetlen érdekességeket. Minden évben – a lehetőség szerint alapos letakarítás dacára – mindenféle növényi részek nagy bőséggel maradnak a talajban. Így akad körömvirág: Rengeteg kapor, hagymadarabokkal, édeköménnyel: Koriander a kukoricás közepén: A talajban elfekvő cukkinidarabok magvaiból kikelő növénykék:
Pasztinák – ezek gyökérdarabokból születtek, a föld alatt egész komoly répákat növesztve. Levesbe friss zöldségként már most igen jó. Mire lefényképeztem volna, anyuci feltette csirkeaprólék-levesnek...

Krumpli: eeket én kivagdalom, de a leglehetetlenebb helyeken is előjönnek a felszedéskor bennmaradt gumó-darabkákból:Hasznuk semmi, mert nem fejlődik alattuk gumó újkrumpliként, és a krumplibogár kedvenc tanyázóhelyei ezek a maradványok.

És amin nagyon elcsodálkoztam: feketegyökér. Tavaly bennszakadt pár tő, ezekből a gyökérdarabokból hajtott ki újra. Szinte felhívás keringőre: idén fel fog magzani, megszedjem-e a magját egy jövő évi, újnani vetésre, még ha a tavalyi vetési kísérlet félbalul is sült el?
Persze a szántás azokat a növényi részeket, amik később kihajtottak, az eredeti tavalyi vetési helyüktől jó messzire elsodorta, így a kert minden pontján előtörnek ezek a kis zöldek. Kapáláskor igyekszem kímélni őket, pláne a fűszerféléket és a virágokat. Az összkép egy kicsit kusza így. De ez a jó, nem feltétlenül a katonás sorok, a szigorúan elkülönített ágyások. Kell valamiféle rendszer a vetésben, palántázásban az okszerű műveléshez. Ha azonban ettől elmozdulunk egy kicsit, nem dől össze az univerzum!

Május második hete...

...meghozta a langyos esőt, ami csak úgy pezsegteti az életet a kertben. A kikelő növénysorok kellemes összképet nyújtanak. Azonban meg kell állapítanom, hogy a tavalyi évhez képest elmaradtunk időben. Tavaly ilyenkor már a bodzaszörp meg az eperérés volt terítéken, idén még épp csak nyomait látni a bodzavirágnak, és az eper is félig még bimbós.
A jó meleg meggyorsította a kelést. Néhány e heti újszülött - félig-meddig testvérek:
Sárgadinnye: Uborka:A nagy takarmánykukorica tábla veteményei is kelőben vanak, íme a kukorica: és a törökbab.(Az eső utáni megrepedező talaj itt is szépen, látványosan megmutatkozik ...)

Ez pedig a cékla:

Kis híján az összes paradicsompalántát kiültettem, eddig körülbelül 40 darabot. Közülük négy purcant ki: egyet Nyunyi taposott ki véletlenül, kettőt a szél tört ki, egyet meg – bevallom – én vágtam ki figyelmetlenségből… Szerencsére nem valami ritka fajta volt, hanem csak egy házilag szedett magból nevelt koktélparadicsom, de azért akkor is ciki. Különösen, hogy ezt a fajtát sose támadja a rothadás. Volt, hogy fitoftórás években csak koktélparadicsomból tettünk el üvegbe, ez a fajta adta egész télre a töltöttpaprikához-valót…
A zellerpalántáknak körülbelül a fele még a palántásedényben van, a kiültetettek azonban szépen megeredtek, tegnap kapáltam meg őket. Paprikából csak a túl nagynak talált palántákat ültettem ki: volt köztük Garai fehér, a kedvenc Fehérözön, és chili. A pár felhősebb-csapadékosabb nap ideális volt a palántázáshoz: a kis növények fentről megkapták az erőt adó lágy vizet. Sok-sok órájuk volt erőre kapni addig, amíg a szél és az erős nap el nem érte a talajt.
Vetni már nem sok mindent kellett. A héten átnéztük tesómmal a vetőmagkészleteinket. Gyorsan rám sózot még két tasak görögdinnyemagot, mondván, hogy utálja, és nincs is helye. Én meg kapva kaptam rajta. Adott egy csomag zergevirág-magot is, mondván, hogy ennek kineveléséhez nincs szerencsés keze, próbáljam meg én. Kezembe nyomott még sonkatök-magokat, illetve kilométerbabból is adott. Cserébe kapott paradicsomfákat, fekete paradicsomot, szappanfűpalántát, illetve adok még neki az indás ínfűből. A kabakosok magjainak elvetését meghagytam a jövő hétre. Ugyanis bevallom: kissé "kertmérgezést" és makacs derékfájást kaptam...
A kerítés alját megtisztogattam: ide – a jó kihasználás érdekében – kilométer-és Juliskabab kerül. Ide tervezem ültetni a meglévő öt paradicsomfát is a könnyű öntözhetőség, jó napfény és megfelelő talaj okán.
A csapadék átáztatta, de kellőleg meg is tömte a talajt, így folyamatos – de nem nehéz – munkát jelent a talaj feltörése. A mély szántás és a korai csillagkapázás meghozta az eredményt: könnyű ezt elvégezni. Ez egyfelől kell is, mert a gazok gombamód nőnek és szaporodnak. Érdekes, hogy egy-egy ágyásból – kapálás után – mintha felszökkennének a növények, olyan növekedési ugrásba fognak. A talajuk is javul ezzel, a talajban megmarad a víz, és a konkurencának is satu ezáltal.

A hagymakísérlet pillanatnyi állását is megmutatom: a magról vetett hagyma ebben a pillanatban így néz ki: A sonka-és lilahagyma ki se bújt, beragadt a földbe. Ehhez képest a palántázott lilahagyma így fest: A palántázott Makói bronz is hasonlóan fejlődik.
Ezek után azt hiszem nem is pepecselek többet magról való hagymaneveléssel. Persze a palántázás végeredménye majd csak augusztusban mutatkozik meg. (A tormásüveg senkit se tévesszen meg, nem tormát tartok benne az ágyásban, hanem gyökereztetőport, és éppen ez volt a kezem ügyében mércének!) Ez lesz a jó módszer a magkínzóan kemény föld áttörésére.
Megkezdtem a mák ritkítását, vagy inkább kitépkedését, mert nagyon sűrűn kelt. Mama szerint olyan hat-tíz centire kell megritkítani, hogy jól teremjen. Cuki az összeállítás, balról a ritkítatlan, középen a brutállat módon feltépett növények, jobb szélen a ritkítottak. Egy menetben nem is tudtam megoldani a ritkítást, olyan sűrűen kelt. Először a nyeszledékeket marokkal kitéptem, aztán a valamivel ritkásabb sor erősebb növényeiből állítottam be a tőszámot.
Tegnap délután szomorúan lettem figyelmes arra, hogy a dédelgetett fekete paradicsomjaimon két krumplibogár nemcsak zabál, de premier plánban nemi életet is él. Alaposabb vizsgálat után észrevettem, hogy a krumplin is van belőlük. Nem sokáig örültök magatoknak – gondoltam. Már tavaly tapogatóztam a kíméletes krumplibogárirtás témája körül, és mostanra az alábbi irtási módszerek körvonalazódnak:
- Inkvizíció: a lárvákat, bogarakat le kell forrázni vagy porrá égetni, földi maradványaikat bűzössé rohasztani és ezzel locsolni. Célravezető a bogarak, lárvák összeszedése is, de ez a módszer nekem túl időigényes és igen undoríró, pedig nem éppen a műkörmös sipákoló szőke cicababa kategóriába tartozom… A terület meg túl nagy is ehhez, valami egyszeri, kompakt, instant, tríinvan megoldásra vágyom, mint a modern kor túlpörgetett embere.
- Társítás babbal, hagymával. Sajnos az ágyást nem tudom már átbolygatni: az egyik oldalon tényleg bab van, az egyik csücsökben cukkini, a fajták elválasztói céklasorok és virágok, kétoldalt út van, a negyedik oldalon hagyma. A bab és a hagyma – mint két védőnövény – csak a szegélyeken van jelen. A korábban már tesóm által említett, Vetéstől a tálalásig című könyv is említi ezt a társítási módot, ültetési ábrát is csatolva: ültetéskor a vetőgumót körül kell duggatni hagymákkal. Hozzáfűzik azt is, hogy az így termő krumplik kicsik lesznek. Igaz, a krumpli és a hagyma nem túl jó szomszédok, de a bogár utálja.
- Irtás diólevéllel. Tizenegy diócsemeténk van, egyik sem idősebb három évesnél… Kopasszam le őket ezért?
- Erős szagú növényi ázalékok, pl. levendula –, menta - , hagymalé. Ezeknek a hígított változatával locsolok, talán segít megelőzni még, mert invázió még nincs. (Levendulalevet nemigen vetek be, sajnálom egyetlen bokromat, amelyet magról neveltem, és a télen eléggé megkínzott a fagy. Más egyéb növény bőven van erre a jeles célra. ) Kellően büdös menta-hagyma - csollányganyélevem van, elsőnek azt akarom bevetni.
- Ha nem tudom megállítani majd a fertőzést, és inváziószerűen megjelennek a lárvák, kénytelen leszek valamilyen vegyszert bevetni. Két olyan szert találtam, ami megfelelne a célomnak, és nem valami vadméreg: egyik a Nomolt 15SC, a másik a Novodor FC. Az egyik gyakorlatilag nem mérgező, a másik biokertészetekben is használható. Mivel a krumpli nem kicsi darab, és az időm is véges, vélhető, hogy erős támadás esetén ezekkel fogom rövidre zárni a dolgot. Kedvescimborához is fordultam tanácsért, aki - szokásához híven - szabatos választ adott, ami itt olvasható.
- Van még egy – két módszer, ami hasznos, így a baromfiakkal való föletetés – na ez alapban kilőve, mert akkor kopár sziken szikkadnának a tixarok, növények nélkül. Amikor az udvaron legelnek a drágák, akkor is mindent lecsipkednek.

Másik a fahamuszórás,amit a szomszéd bácsi évek óta művel, a permetszer árát megtakarítandó . Nemegyszer láttam, hogy térden csúszva még a levelek fonákát is beszórta– gyakorlatilag nulla eredménnyel. Azt elérte, hogy a krumplibogarai átvándoroltak hozzánk. Kár ezzel kezdeni.

Következő bánatom, hogy a szabad földbe vetett káposztafélék fejlődése valami hihetetlenül gyenge és vontatott. Nem bolhásak, de mintha beleragadtak volna a földbe. Bezzeg tesómnál! Hédi palántáit látva a még meglévő maradék karfiol-, bimbós kel-, brokkolimagokat elvetettem ládába, palántanevelési céllal, csak nem dolgozok velük hiába. Csütörtök óta – ekkor vetettem el őket – takarosan kicsíráztak.
Jövő héten még újraindítom az okraprojektet, ha sikerül magot vennem.
A jövő hét a kabakosok, babok vetésének befejezését, a palántázás (paradicsomfa, paprikák, zeller) befejezését hozza. És persze folyamatosan gyomlálhatok, kapálhatok, füvet nyírhatok, de ez már csekélység. A feszített tempójú kerti munkák elő periódusa lejárt úgy júniusig, most a tempó lassabb, nyugis. Közben már élvezhetjük az első terméseket: a retkeket, a spenótokat, az újhagymát, zöldfűszereket, apró salátafejeket. Csendes kerti idill: olyan jó kint!

Végül: olvasóink listáját tanulmányozva feltűnt, hogy közülük néhányat egyáltalán nem köszöntöttünk még Ezt pótlandó üdvözöljük Bartha Andreát (akinek blogja a Kerti élet), Bun Zsófiát, Maksa Editet, és Varga Polyák Lászlót. Örülünk, hogy Tücsök is mifelénk ciripelget. (Remélem senkit nem hagytam ki, ha igen, kérem az illetőt, ne haragudjon, senkit sem akarok kihagyni...) Üdv mindenkinek ezzel az évelő búzavirágcsokorral, ami éppen most nyitja szirmait tesóm előkertjében.

Tavaszutó eleje

Az április utolsó napjai és a május eleje megint megfeszített munkával teltek: sürgősen el kellett vetni a takarmánykukoricát. Ez nem volt olyan lájtos kis attrakció annak okán, hogy a föld újra becserepesedett, és egy komoly darabon fel kellett törni a talajt.A tolikapázás után mindent ismét le kellett planírozni, sorokat húzni, bevetni... nem csoda, hogy a hét mmásodik felére már enyhe kertmérgezést kaptam az isiászos derékfájás és a csekély kis napszúrás mellé. Sok időnk nem volt elintézni a kb. 250 négyzetméteres föddarabot, kapkodva, de azért megfelelően sikerült egy nap alatt kézzel bevetni.

Minden második sorba törökbabot is ültettünk, hogy a kukoricára felfutva teremjen ízes kifejtőbabot. A tőtávolságok 25, a sortávolságok 45 centisek lettek, talán egy picit sűrű, de legalább lefogja a gazt. A tábla szélébe akarok még a héten sütő-és olajtököt is vetni.

Egy darabka maradt ki az uborkának, de azt is elvetettük a héten, 15x80 centis tőállásba, vegyesen csemegekukoricával.

A sok kerti munka közben feltűnés nélkül és némán kinyílt egy sereg virág. Amikor a sok elvégzett feladat után lezuttyantam a kerti székbe, akkor vettem észre, hogy mindenhol tarka szirmok pompáznak, a fűzfán rigó énekel, és cinke cserreg.

Négyesfogat: meténg, törpe flox, indás ínfű és kutyatej:

Díszeprek:"Ennivaló" eprek:Szellőrózsa és kúszó boglárka:A szellőrózsák is egycsapásra kibimbóztak a héten:(A képen az egyik virágbimbón titkon kibontakozó fekete l'amourt csak akkor vettem észre, amikor a számítógépen megnéztem a képeket... A l'amour egyéb, felfokozott változatáról itt tájékozódhattok!)
A kukoricázásba, gyomlálásba úgy belesüppedtem, hogy alig vettem észre, hogy ehetünk az első termésből:

És rengeteg további termés van kilátásban:A múlt heti vetés időpontját nagyon jól elcsíptük: az esős napok után nedves volt még a föld, amit a napsütés gyorsan átmelegített. Ideális napok a magok kikeléséhez, a növények ezt hamar meghálálták: Ezeket a múlt héten ültettük!

Karfiol:

Juliskabab:

Cukkini:

Kukorica:

Őszirózsa: Krumpli:

Palántáim a kiültetést várják. Minndet kipatergáltam már a lakásból, a szabadban vannak, szépen zöldellenek. Hamarosan kiültetem őket. Egy érdekes növénygyermeket akarok még itt megmutatni:ez a rozmaring. Érdekes, hogy amióta kint van, a bazsalikommal egyetemben egy-két hét alatt szinte megduplázta a méretét. A jövő hét már kicsit lazább lesz. A kikelő növénykék közt porhanyítani és gaztalanítani kell a földet, illetve minden este locsolni. A mák ritkítását is megkezdhetem, illetve folytatom a palántázást. Ez babrásabb, de könnyebb feladat. Vetnivaló már nem sok minden van, kiürült a vetőmagos szatyor. Talán a napokban arra is ráérek, hogy a sziklakertet kicsit rendbehozzam. Kellemes, kukucskálós időszak jön, amikor kutakodni lehet: kikelt-e már a mag? Hol van nagyobb retek? Ezek az amatőr kertész kedvenc napjai!

Évforduló

Drága Hédikém!

Ezzel a tortával szeretnélek emlékeztetni téged arra a 11 évvel ezelőtti csodálatos napra, amikor megismertelek!

Millió pussz néked minden porcikádra:
Jani

Nálunk így kezdődik a május

Már nagyon régen nem írtam semmit a blogba, nagyon elfoglalt is voltam és egészen meglepő dolgok is történtek, hát most neki kell állnom egy kicsit pótolni a restanciákat. A veteményeskertben zajlik a palántázás (cukkini, kis koktélparadicsomok), meg a vetés (patisszon, tökfélék, bab). Zajlik a szüret is, a tavalyiból: spenót, ami már kezd felmagzani, zöldfűszerek, hagyma, retek. Teafüvek is: menta, citromfű - gyomirtás és ritkítás egyben. Korábban a húsvéti maradék vékonyka tormagyökér-darabkákat is elültettem, szépen megéledt a nagy része, furakodnak felfelé ügyesen. A virágágyás most nem feltűnően pompás, már csak néhány késői nárcisz és tulipán virágzik, de rengeteg friss bimbócska igyekszik mindenütt felfelé.

Ági a múltkor szigorúan számon kérte, hová tűntek az ő élete kockáztatásával feltépdesett és ajándékba hozott nagyvirágú gyöngyvirágai. Jelentem, megvannak, csak elfelejtettem, hova is ültettem. Most megtaláltam őket a bokrok alatt.

A haranglábak karcsú tornyocskái most már kiemelkedtek, telve bimbókkal. A levelek finom színezete remekül illik a pompás virágokhoz. Hálás és kedves, változatos növények, az erdők világát idézik, szépen növekednek, gyarapodnak félárnyékban.

Kissé agresszív és hódító, kiskapával eszközölt fegyelmezést igénylő növény a kúszó boglárka. Ágiéktól való, de nálam valahogy nagyon szeret, rengeteg helyen megjelent, ahol semmi keresnivalója. Tavaszközepi virágai közel hajolva mutatják meg szépségüket igazán, nagyságuk csupán 2-3 cm. 

A vízpartok világát idézi és a boglárkákkal elragadóan társul a kedves kis nefelejcs kék virága. A félárnyékos helyek tavaszi díszítésére remek párost alkotnak. Váratlan helyeken hajlamos mindkettő megjelenni, van bennük egy kis vad vér.

A virágoktól a cserjékhez az út egy csinos kis félcserjén keresztül vezet, ez a téli viola. A Bakonyalja képét ilyenkor meghatározó barna, bordó, lila, sárga virágú növény nálunk csaknem kifagyott, mostanra azért nagy nehezen összeszedte magát, de csupán a sárgák maradtak meg, a különlegesebb színűek eltűntek. Nálunk amúgy is satnya, alig kétarasznyi, meg sem közelíti a löszön növő testvérei nyolcvan centijét és dús pompáját. Nyáron azért vetek belőle egy keveset, a bordósbarna árnyalat kedvéért. Ez a sárga túlzottan repceszerű és a rántottára emlékeztet.

Ha már bokrok, a fehér és lila orgona mindenütt nyílik-illatozik, amelyet nemsokára a rózsaszín tamariskák fognak követni. A bimbók nyílásra készek, egy napsütötte pillanatban púderszínbe öltöztetik a cserjét.

Különleges illatot áraszt a virágzása végén járó vérborbolyák pirosas csíkokkal díszített, aprócska sárga virága. A porzói ingerelhetőek, a látogató rovarok fejére kenik a virágport. A virágokból pedig csillogó piros termések lesznek őszre, amelyek tartós díszt adnak a virágszegény időszakban. 

 Sárga a zanót borsóvirága, átvészelte az őszi átültetést és a tágasabb helyen úgy tűnik, végre elkezdett növekedni. Különleges megjelenésű cserje, vesszői zöldek és levéltelenek.

A telelőből is kihurcolkodtunk. Ha esetleg visszatér a fagy, a kényeskéket arra a pár napra legfeljebb bemenekítjük a lakásba, bár a házunk környéke eléggé védett fekvésű.

A pozsgásaim okoztak kellemes meglepetést: az utóbbi két hétben virágot bontott közülük néhány. A Pachyphytumnak gondolt sárgászöld levelű tünemény dettó olyan virágokat bontott, mint a borsos varjújáj.

Ha jól emlékszem, Aloe aristata néven vettem egy csinos, termetes, levélrózsás növénykét, aki most piros-sárga nagy virágokat bontott. A csövecskék úgy négycentisek, a virágzat olyan 60 cm magas, nagyon hasonlít a fáklyaliliomra. Egészen különleges látvány. 

Szóval változatos és látványos és sok és szép, ami most történik, de ez min semmi ahhoz képest, ami pár héten belül várható. Nálatok mi nyílik pont most?

Vajon mit eszik Tarzan mifelénk? - Vadzöldségek, 3. rész

Pont azon sóhajtoztam tegnap, hogy teljesen „témafogyott lettem ebben a nagy, harsogó, kerti munkákkal teli tavaszban. Ekkor eszembe villant, hogy rég elhanyagolt sorozati témánk is van itt a blogban, aminek folytatását ígértem. Az ígéret után kicsivel persze jól elfelejtettem ezt az országos írási szándékot. Ezt pótlandó, folytatom a vadzöldséges sorozatot.
Ez a jelen pillanatban tökéletesen időszerű is, hiszen minden zöldell, ami kirándulásra, gyűjtögetésre csábít. Ezeknek a vadzöldségeknek egy része a kertekben gazként is nő, a fotók jó részéért a kertkapuig gyalogoltam keményen, illetve munkába biciklizve figyeltem ki őket.
Az azonosításhoz Grau-Jung-Münker kiváló könyvét, a Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények című könyvét használtam, ez tippet is ad a felhasználásra, amit itt megosztok veletek.
Szóval, kezdjük!
A kertkapuban nálunk már méter magasan nő a turbolya. Jellegzetes fűszeres-édeskés szaga van, édes petrezselyemnek is hívják, sőt van, ahol termesztik.
Felhasználhatóságáról az alábbit tudhatjuk meg: „Gyökerét, levelét helyenként főzelékként eszik, azonban csak az ősztől tavaszig gyűjtött gyökerek és csak sós vízben megfőzve fogyaszthatók, csípős ízük miatt.” Vízhajtó hatása is van, levele édeskés, szerintem majdnem kissé büdös zöldfűszer. Valamiféle régi szakácskönyvben olvastam "turbuljás étekről" a receptet megpróbálom előkeríteni, és holnapra ide becsatolni. Következő vadcsemegénk a martilapu. Ezt nyirkos helyeken, bolygatott földön lehet megtalálni, ahol elég gyorsan elterjed. Mifelénk láttam kavicsbányában, de építkezés után maradt kavicskupac mellett is. Korán nyílnak szép sárga virágai.
Ezek a martilapuk viszont az óvári Biotecnológiai Állomást szegélyező sövény tövén nőttek ki, a biotechnológiára fittyet hányva. Így a szegény egyetemistának ha nincs kedve az egyetemi konyhán kajálni, vagy túlzottnak találja a Lucsony étterem nyolcszáz forintos menüjét, a közelben még mindig találhat ebédrevalót. Ehhez a leveleket összegyűjtésük után zöldségként kell megpárolnia, spenótszerűen elkészítenie. Megfázáskor is jó gyógynövény.
Mezei sóskát mifelénk sokfelé látni. Nagy lapui jellegzetesen néznek ki, szinte eltéveszthetetlenek. Az útszéleken, a Duna partján, sőt a vetések kellős közepén is van belőlük. (Valószínűleg vannak olyanok, akiket a mezei sóskának nem az ehetősége, hanem a kiirthatósága érdekel…). Hagyományos falusi felhasználásáról Végh Antal érdekesen ír Terülj, asztalkám! című könyvében:
„Sóskamártást is ettünk sokszor, különösen tavasszal, hús nélkül. De ilyenkor a sóskamártás volt a leves, és utána főtt vagy süt tészta következett. Majtison főzte a sóskát mindenki derűre-borúra, pedig a kiskertben nem termelte senki. Mert a kaszálókon, a füves vasútoldalon annyi vadsóska termett, hogy nem győztük volna leszedni. És a vadasóska sokkal ízesebb, mint a kertben termett. Apróbb levelű, sötétebb. Kiküldtek bennünket egy-egy nagy vesszőkosárral, azt teleszedtük. De ha a konyhára nem kellett, mentünk akkor is sóskát szedni, ettük, pedig senki sem mondta, hogy tavasszal a nyers sóskában milyen sok a vitamin meg a vas, és hogy az a gyermeknek mennyire kell. Mint a legelésző jószágok az ösztönükkel – mert sose legelik le a mérges füveket – mi is úgy kerestük meg magunknak, ami kellett… Ma éppen úgy, ahogy sóskát nem szednek a gyerekek, buboricskázni sem járnak. Nem is ismerik a határt.”
Az elkészítés módja kiegészíthető még azzal, hogy a legfinomabbak a virágzás előtti – vagyis ezekben a napokban szedett! – zsenge levelek és hajtásvégek. Modernabb elkészítési technikát Napmátka is ír. Konkrétabbat nem tudok, utálom a sóskát. Tavaly megkíséreltem, hogy egyek belőle - nem lehet az olyan szörnyű, ha más is eszi, gondoltam - de nem ment. Azt a szörnyű ízt nem lehet semmivel se tompítani, brrr.... Csak az utána elfogyasztott tejcsokikrémes étcsoki javít némileg a helyzeten.
A kerek repkényről – ne nevessen ki senki – meg voltam győződve, hogy mérgező. Ronda kis gaz volt nekem, ami mindig makacsul kinőtt még a járdahézagokból is. Körülbelül két hete Nyunyi azzal jött haza az oviból, hogy valamilyen jószagú virágot megettek a barátnőjével együtt az óvodakertben. Először félig-meddig elengedtem a fülem mellett – mi is ettünk füvet, lóherét, na és! Aztán eszembe jutott, kiskorában tesóm is megette a barátnőivel a fekete hagymát, és bekábultak tőle… Kértem Nyunyit, mutassa meg, mit evett meg, ő meg hozta a kis lila virágot. Úristen, mérgező, gyomormosás, elsősegély, mentő, kórház… villant át az agyamon, de mivel nem úgy nézett ki a leány, mint aki súlyos mérgezésben szenved (pont öt perccel azelőtt részesítettem anyai intelemben, hogy ne másszon fel a fűzfára, hogy ott kekszezzen, mert átesik a szomszédba, és különben is a szomszédba átleselkedni csúnya dolog), még belesasoltam ebbe fent említett könyvbe. Na tessék! „Erős fűszeres íze miatt leveshez, hagyományos zöldségből és burgonyából készült ételekhez, salátákhoz és túróhoz keverik tavaszi zsenge leveleit. A virágokból bólé készíthető.” És tényleg: még a szára is illatos. Idegbeteg anyuci fellélegzik, és azon gondolkozik, tegyen-e a friss zöldsaliba a kellemetlen gazból egy-két levélkét… A ded pedig szófogadóan leszáll a fáról, és eszi tovább a kis, lila virágokat a keksz mellé…
Az utolsó növény ebben a bejegyzésben a medvehagyma, ami tulajdonképpen vad fokhagyma. Ez – tesóm szavaival élve – újabban népszerű, mint Hannah Montana…

És nemcsak kis hazánkban.

Nekem is nagy pamatokban nő az udvarban, és esszük is, évek óta. Az erdőben meg igen gyakori szintén, itt nagyobbra megnő. Ez az ő igazi hazája. Manapság mifelénk a hóvirágszedők helyett medvehagyma-gyűjtők járják az erdőt, tépkedik tövestől a növényeket, szórják a szemetet. Ha így folytatják, hamarosan ez is védett lesz.
Szakkönyvünk kiemeli, hogy Magyarországon csak helyenként gyakori (Dunántúlon), az Alföldön és a középhegységben ritka. Növényenként csak egy-két levelet lehet leszedni, kímélendő. (Ehhez képest néhol az olvasható, hogy a tövekről a fele levelet le lehet szedni…)
Egy kiadós medvehagymás kajához meg nem pár levélke kell! Hogy az ilyen divatos „bio egészségkultúra” milyen természetkárosító, azt el lehet képzelni. Szerintem – bár lehet, hogy kicsit vaskalapos vagyok – aki ilyenből agyba-főbe vásárol hogy milyen csodás, szuperegészséges, az kissé sznob és a természetvédelmet illetően gondatlan. Az segítene talán, hogy a nagy fogyasztói igényt kiszolgálandó, legalább részben nem az erdőből, hanem kultúrából kéne a medvehagymát beszerezni.Így nem volna a természetnek tehertétel, de manapság ilyen nincs. Szaporítóanyaga a boltokban nem kapható, marad az erdő.
Külsejét közismertnek is nevezhetném, az elkészítési módokról nem akarok külön írni. Sok recept még az emberi fogyaszthatóság határain belül mozog, de különösen a vegánok találnak ki egészen elborzasztó öszeállításokat ebből a szegény hagymácskából. (Egészen hajmeresztő kollekció itt.)Jövőre talán már csillagánizsos medvehagymalikőr és csilis medvehagymapürével töltött nutellás - kókuszos csokigolyó is lesz a receptek közt.
Azon felül, hogy mennyire egészséges (vitamindús, béltisztító, méregtelenítő)– bár szerintem az egyszerű fokhagyma is simán tud ennyit – varázsát az adja, hogy akkor növeszt üde, csábító, friss zöld fűszert, amikor még a snidling is csak magában gondolkodik, hogy előbújjon-e.
Bevallom, hogy a házi medvehagyma-termésünk nagy része zsíros vagy vajas kenyéren vándorolt a gyomrunkba. Sajnos ez nem versenyképes mondjuk a medvehagymás muffinnal, de az ízek és a hatóanyagok frissen a legjobbak, még ha az óvó néni szóvá is teszi, miért olyan fokhagymaszagú ez a gyerek reggelente… A sütés-főzés sokat ront az amúgy tényleg komoly élettani értékén.
Akinek van medvehagyma-töve, tőosztással remekül szaporíthatja, így adtam Hédinek is tavasszal egy méretes tövet, ami úgy néz ki, gyorsan megtalálta a helyét nála. Árnyékos helyet szeretnek a növények, így szépen tenyészik. Idén megpróbálom magról is szaporítani. Ennek okán nem is szedünk a kerti tövekről több medvehagymalevelet, hogy ne gyengítsük el a töveket virágzásra és magérlelésre. Azt hiszem, az erdőbe is kilátogatok majd magokért, amikor a virágok elnyíltak és a levelek lefonnyadtak. Ez talán egy barátságosabb megoldás a medvehagyma beszerzésére.
A következő öt ehető vadzöldség is sorra kerül majd hamarosan, utána meg majd az ehető vadvirágokról akarok mazsolázgatni. Holnap pedig felrakom a „turbuljás” levest, hátha valamelyikőtök használni tudja a receptet!

Itt a "turbuljaleves". A recept Szántó András: Eleink ételei című - nevezzük így - magyar gasztronómia-és szakácskönyvtörténeti műből való.

Az ételleírást az 1753-as, "Nevezetes Német Szakács Könyvről Magyarra Fordíttatott Étkeknek Nemei" című kiadványból választotta ki Szántó András.

A "turbulja" elkészítése:

"Végy spenátot, turbulját, petreselyemlevelet, pár hagymának a szárából kevesset, egy kevés zöld újj vereshagymát, kevés petreselyemgyökeret, sóskát, kevés tárkont, ezeket megmosván egybe vagdalván és vajba megrántván tedd bé egy tiszta edénybe egy fertállyig, had főjön, más porgolóban tégy lisztet keveset vizzel egyben tévén a lisztet ereszd fel, ahhoz tégy egy rész egész tojást, és két annyinak a sárgáját, és jó téjfelt egyben jól kevervén s felforrván minek előtte asztalra feladnád, annak előtte fél órával tedd közibe a megfőzendő füveket, de töbször meg ne főzd azokkal, megfűszerszámozván és sózván, irós vajat beletévén add fel."

Friss tavaszi zöldségkrémlevesnek tűnik, a sóskától eltekintve gusztusos, a recept nem tűnik ósdiasnak, a mai szakácskönyvekben is megállná a helyét. Ha van kedvetek, próbáljátok ki!