Céklarépaságok

Valamikor két évvel ezelőtt (amikor még csecsemőkorú volt a blogunk) szinte mindig írtam arról, hogyan próbálkozok egy-egy zöldség termesztésével. Sokféle gezemice felvonult ezekben az irományokban, egypár el is maradt, s ennek a kimaradásnak a méltatlan áldozata a cékla. Sosem írtunk róla rendes, becsülő sorokat, csak éppen megemlítettem, hogy ültettünk, meg termett, satöbbi. Pedig ha belegondolunk, ez a növény a kert egyik legbiztosabban termő, legnagyobb hozamú és egyik legegészségesebb zöldsége. Mondjuk olyanra még nem vetemedtem, hogy natúr céklalevet igyak az egészség jegyében; nekem az nagyon gyomízű. A céklasaláta levével locsolt kirántott hús az más kategóriába tartozik, na meg a majonézes cékla és egyéb nyalánkságok…. (A harmadik kategóriába meg a céklasaláta levétől pompás bíborszínű ruhák meg asztalterítők. Tényleg, még ki se próbáltam, hogy a céklalé természetes indikátor-e?)

Ez olyan okosan hangzik, de ettől még mi csak céklasaláta formájában esszük, abból viszont nagyon sokat. Így a céklaágyások nálunk elég méretes helyet foglalnak el a többi vetemény közt.

Régebben nem is vetettem céklát, megvettük csak a boltban, de az után, hogy Nyunyi megszületett, magam is ültettem, hogy pépecskét gyárthassak belőle a kis békámnak. Ez annyira bejött, hogy utána évről évre nagyobb darabot vetettem be. A kertszomszéd néni riogatott, hogy milyen „rosszul kelő” meg betegségbegyűjő növény lesz ez, de ez így nem igaz, a kert egyik legigénytelenebb növénye nálunk. Igaz, a kertszomszéd néni is olyan, hogy ha megpillant egy levéltetvet, szívidegességet kap, a kert apokalipszisét látja benne, és fut a permetezőért. (Boldog ember leszek, ha hetven évhez közeledve olyan vehemenciával tudom cipelni a 20 kilós háti permetezőt meg a 2 x 12 literes locsolókannát, mint ő.)

A cékláról annyit tudok, hogy a latin neve Beta vulgaris, és a cukorrépának, a mángoldnak, takarmányrépának és uram bocsá’, a disznóparéjnak az unokatesója. Ahogy eszembe jutott, hogy a paréj rokona, bevillantak a két hete a földicserkóból kirángatott paréjok. Kapitális méretű gyökereik tényleg elmehetnének valami kisebb répának.

A cukorrépával való rokonság is elég nyilvánvalónak tűnik. Zsenge elemista korunkban mindig volt politechnikai gyakorlat címén répaszedés az egyik közeli tsz földjén. A hetedik-nyolcadikosokat terelték ki, hogy a cukorrépaszedő gép által a földben hagyott maradék répadarabokat a szocialista mezőgazdaság jegyében hatékonyan kitermeljük. A művelethez a fent említett kertszomszéd néni biztosított kézi cukorrépaszedőt, ami egy söprűnyél volt, a végében L alakban meghajlított szeggel. A szedés úgy zajlott, hogy a szeget bele kellett döfni a cukorrépába és a nyelet egyenesen felrántani, majd a földből kiemelt répát kupacba hordani. Ez a gyakorlat közutálatnak örvendett, mert a répa sokszor rohadt volt, az eső gyakran esett, és különben is az almaültetvényre kerülő politechnika-gyakorlatosok sokkal jobban kerestek, mint a szegény cukorrépaszedők, és betegre ehették magukat almával. (Attól még mi is megettük a nyers cukorrépát, és dartvédert játszottunk a szedővel…) Itt láttam először kettészelt cukorrépát, és már akkor feltűnt a hasonlósága a cékla gyökeréhez, csak annak fehér a színe.

A cukorrépatermesztésről találtam otthon egy régi, érdekes könyvet. 1978-as kiadású, a címe: Szántóföldi növénytermesztés, írta: dr. Láng Géza. Kíváncsiságból olvastam bele a kicsit idejétmúltnak tűnő könyvbe. ( Nem akartam nyilván cukorrépát termelni...) Azonban egy muris dolgot felfedeztem, és ez a répagomoly. Hogy ez hogy jön ide? Répagomolya nemcsak a cukorrépának, hanem – mint kedves rokonnak – a céklának is van. És hogy ez micsoda?

Ha a céklamagos papírtasakot feltépjük, kis barnás gombóckákat találunk benne. Ezek a furcsa, markunkban ide-oda gurigázó bucik valójában nem maguk a pőre magok, hanem afféle magházikók. Szakszerűen: „A répagomoly több, 3-5 virágból keletkező, egymagvú csalmatok összenövésével keletkező áltermés (a termés kialakításában ugyanis nemcsak a termő, hanem más képletek, a lepellevelek is részt vesznek). Egy-egy tokban csak egy mag van, így a gomoly annyi magot tartalmaz, ahány virágból összenőtt.

A tokok szabálytalan alakú fedele csírázáskor felnyílik, és kibújik rajta a gyökér és a két sziklevél. A tulajdonképpeni mag valamivel nagyobb, mint a fedéllel elzárt nyílás, úgyhogy azt nem lehet a tokból kivenni.”

A leíráshoz az alábbi kép is tartozik:

Jól bírja a hideget, én április első napjaiban szoktam először elvetni. Nagy baja a gyenge fagytól nem lesz, de azért kísérletet nem folytatok, hogy mennyire bírja, inkább később kerüljön földbe.

A magot – bár elég nagy – aránylag sekély árkocskába szoktam elszórni, és betakarni. Nem kel ki túl gyorsan, az újszülött csírák muris piros-zöldek. A "gomolyságuk" miatt sokszor kis pamatokban csíráznak, aztán ahogy növekednek, a kis céklacsoportok szétforognak, az üres hely felé nyomják egymást.

Van a gombóc és guriga piros céklán kívül gyűrűs és tudomásom szerint sárga is.

Amiket vetettem: bevált és klasszikus a kertben a Cylindra, a Bíborhenger, a Detroit, és idén mindezeket kiegészítettem a Chioggia gyűrűs céklával. Pátyolgatása eddig a vetésből, nulla locsolásból, a gyomok miatti szitkozódásból, egyszeri kapálásból és gazolásból állt. Minden más növénnyel jól kijön, nálunk bab és kukorica övezi most, tavaly a paradicsom mellett volt, de mindenhol szépen fejlődött. Igaz, tavasszal ügyeltem arra, hogy ne kerüljön ugyanoda, ahova tavaly. Rendkívüli talajjavítást sem igényelt.

És már most elkezdhettük enni a tojásnyi, pofás terméseket.

Jó alkalom volt ez a hagyományos meg a gyűrűs cékla összehasonlító elemzésére. Kiderült, hogy a hagyományos guriga ugyanolyan karikás belülről, mint a gyűrűs, csak a karikái nem az osztrák sógorok zászlóját szimulálják, csak világospiros-sötétpiros mintásak. Az íze az a hagyományos, földes céklaíz. A gyűrűs cékla azonban egész más ízű: olyan, mint a hónapos retek, csak sokkal édesebb, és nyersen is finom, meg ropogós. Még az lesz a vége, hogy tényleg rákapok a nyers céklára, vajas kenyérrel.

Ha ezen bebuzdulva kieszem a fél télre szánt termést, azzal senkinek se teszek jót, így előkotortam a másodvetésre szánt céklamagokat is már, és előkészítettem egy darab földet a hamarosan következő újabb céklaültetvénynek. Csak Detroit magom van, meg egy adag a gyűrűs céklából, idénre ez már kitart. Azért az ilyen nyári vetés ápolásánál a szitkozódás helyére a locsolást kell illeszteni, hogy a nyári szárazság hátramozdítója ne legyen a megfelelő fejlődésnek.

A céklát a növények betegségei nálunk túlságosan nem gyötrik, viszont a gyökerét meg szokta rágni néha felületesen valami föld alatti féreg. A levélen liszteskék is feltűntek tavaly, de nem túl sok, a káposztaféléken ehhez képest egész liszteske-települések voltak. Ami nem volt gusztusos, hogy őszre a sok esőtől a tavasszal vetett céklákon valami mohapárna-szerű zöld pamatok nőttek, amelyek eléggé gyomorforgatóan néztek ki.

A céklák közt lettek marharépa – nagyságúak is, ezek meg bepudvásodtak.

Pedig ez az egyik legjobban tárolható zöldségféle, csak egy faládában letettük mindenfajta homok és egyéb hókuszpók nélkül a pincébe, és tavaszig ettük. Nem rohadt, nem penészedett, csak tormát kellett mellé ásni.

Egyszerű termesztésű, kis igényű, bőtermő és egészséges növény, minden kiskertben ott a helye. Mindenféleképpen érdemes vele foglalkozni. Még időben vagyunk, így neki lehet látni a céklanevelde kialakításának, kapát a marokba, rajta, kár lenne kihagyni!

Átalakulás

Több ismerősöm is megállapította, hogy mellékfoglalkozásképpen elmegy meteorológusnak, mert az időjárás szinte menetrendszerű változásra állt rá. Az elmúlt hetekben - biztosan ti is tapasztaltátok - valami egészen meghökkentő pontossággal volt öt napig meleg, aztán megjött a hidegfront esővel. (Magyarul: a rohadt életbe, megint hétvégére romlik el az idő!) Azért az időjósok aránylag jól beadták előre a változást, ezért a meleg napokat sztahanovista módú gazolásra, kistraktorozásra, vetésre, palántázásra és fűnyírásra használtuk fel. Az eső kellő löketet adott a kis növényeknek és a csíráknak, és bár most megint visszatért a hűvös, azért a kertbe jó hátramenni, mert szemmel látható a fejlődés a növények körében.

Amik nagyon intenzíven és szépen keltek, azok a babfélék. Szinte az összes, másodvetésre kerülő babmagot még Csehországban vettem. Biztosan jókor vetettem el, de a magok is jó minőségűek lehettek, mert a kelésük gyakorlatilag hiánytalan. Ilyen se volt még. Ez a zöld,

ez pedig a fekete hüvelyű bab lesz:

Ennek már a csírája is lila színű volt, ilyen méretben azonban csak a szára feketéslila.

A kilométeresbabnak mégsem csináltam támot, inkább a kelő csemegekukorica tövébe vetettem, jól néz ki, csak ne csökjön meg úgy, mint tavaly!

Eltűntnek hitt okramagot találtam a magos szatyorban. Elvetettem, tíz magból nyolc kelt ki, egy kitört, most így van hét növénykém. Nem tűnnek valami robusztusnak, de talán a hét második felére beígért meleg erőt ad nekik. A levelük a talajról felverődő trutty miatt tiszta sár.

A bazella is még aprócska, alig tudtam megkülönböztetni a gaztól…

Csemegekukorica került még a borsó helyére az Aranymazsola fajtából. Ez jól kikelt megint csak, szeptemberre fog teremni remélhetőleg.

Az április végén vetett druszái már címerüket hányják.

Sárgarépával vegyesen vetettem salátát. A sali már csírázik, a répának idő kell, hogy növekedhessen, jobb termést várok, mint tavaly. Nantesit vetettem, a vetőmagboltos leány erősködött, hogy teremni fog őszig, úgy legyen!

Közben megvilágosodtam, hogy az uborka, amit eddig vetettem, bizony igencsak kevés lesz. Készítettem egy pótvetemény-ágyást, amelyben kukoricára futtatva tudok még ubit nevelni. Nemrég kelt ki, ebből úgy számolom, nyár végére lesz eltennivaló uborka.

Voltak még kósza palántáim, amelyekról megfeledkeztem, és szegények ott sorvadtak meg tengtek a cserepükben. Ezeket is kiültettem. A póréhagyma kezdi magát összekapni, a paprikák pici terméseket hoztak,

a zellermaradványok és valami pangó brokkoli is kicsit fölfejlettebb állapotban van, de még igen messze jár a tutiságtól.

Virágba ment a földicserkó. A virág egészen krumpli-és paradicsomszabatú, csak bíborban és sárgában pompázik. A virágzó tövek tényleg elég nagyra megnőttek.

És most már eljött az az üdvözült pillanat is, amikor kijelenthetjük, hogy a kert igazán szinte minden tekintetben ellátja a háztartásunkat ennivalóval.

Íme, az első uborkák:

Paradicsomunk még nincs, de a Golden Königin felvette azt a jellegzetes zöldes színt, ami a készre érés előtt is jellemző volt rá tavaly.

Nem bírtam megállni, hogy ne húzzak fel egy tövet a Sárpo Mirából. Most kezdett virágozni csak- tényleg késői fajta. Ennek megfelelően még nem találtunk alatta túl sok krumplit, de azok jó nagyok lettek. A tövek úgy megnőttek, hogy derékig érnek nekem. (Tavaly ha térdig ért a krumpli, már örültünk...)

Sárgarépát és petrezselymet is kedvünkre szedhetünk, aminek meg külön örülök: szép gömbölyűre hízott rakott karalábét is sikerült termelnem, ami nem fás.

És van egy furcsa terményünk is. Házilag szedtem magot a cukkiniről. Ki is kelt néhány takaros tökféle növény. Virágozni kezdtek, végül egészen furcsa terméseket hoztak. Spárgatök színű, patisszonként hepehupás, cukkini hosszúságú teremtmények lettek, cukkini ízzel. Szóval a tavalyi cukkinijaink bűnös viszonyt folytattak a szomszéd spárgatökével és a saját patisszonunkkal. Nem rosszak, de anyuci vetni akar még normális cukkit, mert azt mondta, hogy ez a tök-Frankenstein nem az igazi, neki originál kell.

Van málna, ami igazából máshol már nem újdonság, csak nálunk. Valami egészen késői málnafélénk van. A második szomszédban már rég letermett, ezért megbeszéltem a szomszéd nénivel, hogy ősszel bizniszelünk: én adok tövet a későiből neki, ő meg majd ás fel nekem korait.

A nyári alma és a barack is hamarosan megérik, lesz mivel Andrist táplálni.

Szomorú eseményről is be kell számolnom. Kicsi párom olyan buzgón kaszálta az ágyásszegélyt, hogy kinyírta a teljes egészében magnak szánt lóbabjaimat. Pedig már olyan szép és hatalmas hüvelyeket növesztettek! Azért a lekaszált babokról a hüvelyeket még lementettem, kifejtettem, és átdolgoztam zöldséges, virslis bablevessé. Kellemes étel lett belőle, de azt kitapasztaltam, hogy a lóbabot tovább kell főzni, mint a hagyományos kifejtőbabot. Keményebb, vastagabb a héja. Erkölcsi és anyagi kár címén Laci bevasaltam ezer forintot, és holnap elvetem a pótlólagosan beszerzett lóbabmagokat. Igen remélem, hogy őszig sikerül vetőmagnak valót kitermelnem. 10 hét alatt jutott el a fogyasztható nagyságú termésig, utána már nem kell sok idő a normális szárazbab beéréséig.

Örülhetek, úgy számoltam, az összes kerti termény körülbelül két héttel fejlettebb formáját hozza, mint tavaly ilyenkor, bár bizonyára más kertekben ezekből a termésekből már korábban volt termés, gondoljunk csak pl. Inlandir kertjére.

A jövő hét ennek megfelelően megint teli lesz munkával. A gazok eltakarításának is itt az ideje, de most a talaj porhanyítása kerül előtérbe. Az eső után kemény és repedezett lett a talaj, fel kell törni a kis növények körül. Holnapra lesz mulcsanyagom is. A paradicsomokat egy megelőző rezes permetezésben kell részesítenem. Most egy munkával teli, de nyugodalmasabb időszak fog megint következni, mindennapos kerti szötyörgéssel. Tulajdonképpen ez a kedvencem. Ilyenkor már a vetemények mutatnak valamit, lehet nassolni, málnát csipegetni, ezt-azt szedegetni, örömködni a rendnek, az ígérkező termésnek. Van még munka a kerti békéig, de remélem, a jövő hét végére sikerül utolérnem magam!

Nyári körkép félvad virágokkal

Bár mostanában a blogszekesztésből Ági szerint igazoltan hiányzom,

azért nem szeretném teljes mértékben hanyagolni a bejegyzésírást, úgyhogy ara gondoltam, készítek egy kis gyors körséta-újdonságfeljegyzés jellegű kis posztot. A kerttel nem sok időm marad foglalkozni, tízperces kis gazolások-locsolások, de a tavalyi-tavalyelőtti lelkesedés most hozza meg a gyümölcsét. Az előkertben teljesen kifejlődtek az évelő virágtövek, jövőre alapo tőosztást kell majd betervezni.

Tavaly a mamától kapott régi parasztmuskátliból jó sok dugványt neveltem, idén pedig az ablakaimat bevirágosítottam velük. Nagy előnyük, hogy jól bírják a sokszor bizony igen erős északnyugati szelet.

Szintén a mamától való leandereim is nagyot nőttek, idén valahogy dúsabban virágoznak mint tavaly. Lehet, hogy a melegebb, szélvédettebb elhelyezés teszi. Idén tetveknek nyomát sem látni rajtuk.

A kis dugványból nevelt enciánfa méteres magasra nőtt és a tavaszi alapos metszés után dúsan kilombosodott, a virága viszont elég kevés. Lehet, hogy jót tenne neki, ha szabadföldbe kiültetve töltené a nyarat.

Sokat kísérletezgettem őshonos, évelő vadvirágok kertbe édesgetésével. Ez a törekvésem részben kudarcot vallott, a kapált, komposztozott ágyásban a vad szépségek erőszakos fúriává váltak. A fehér mécsvirágot és a közönséges gyújtoványfüvet ki kellett ebrudalni a kertből. Vannak viszont olyanok, "akik" megőrzik méltóságukat civilizált körülmények között is. Ilyen például a Somogy megyei Látrányból hozott magról nevelt pézsmamályva, amely jól bevált a rózsaágyás szerkezetének kialakítására.

Egy kicsit túl erőteljes, de megállja a helyét a különleges színű vajszínű ördögszem is. Lepkecsalogató, ez esetben épp káposztalepkét csalogat.

Szintén félvad és teljes virágzásában hatásos rovarcsalogató a jó kétméteres magasságba nyújtózó kék szamárkenyér, főleg a méhek és a zöld cserebogarak buknak rá.

Ágitól kaptam félvad, piros cickafarkat is, szerintem ez a virág sem más, mint szelektált vadvirág.Sok helyütt vadon is találni rózsaszínes példányokat.

Itt pedig a civilizált, tömvetelt rokon.

S végül egy igazán civilizált növény, a dédelgetett, geometrikusan szabályos virágzatú hortenziám.

A hét kerti eseményei

Tulajdonképpen unalmas egy poszt lesz ez. Most jött el - kicsit későn - az az időszak, amelyet tavaly úgy neveztem el, hogy "kerti béke". Tömérdek gazolás, vetés, palántázás és kapálás után azt mondhatom, hogy valami rendféle alakul a kertben. Bár vannak irdatlan gazos részek, de ezek kicsik. A heti főzés alapanyagainak jó részét a kert adja: a borsók tömegét, a hüvelykujjnyi vastag répákat, a kelfejeket, a petrezselymet, a hagymát, salátát, céklát, kaprot, zellert, karalábét, pórét.

A héten a feltépett borsótábla helyét másodvetésként hasznosítandó csemegekukoricát ültettem, elpalántáztam még az utolsó kódorgó brokkoli-és paprikapalántákat, borsót szedtem, gyomláltam, kapáltam, locsoltam és bambultam. Ez a bambulás vetette velem észre, hogy a cukkini kis terméseket érlel,

a perui földicseresznye már a térdemig ér, bimbós az uborka(tavaly ilyenkor még csak négy levele volt), kikelt a múlt héten elvetett vajbab, virágzik a mák, egész nagy golyó karalábék vannak, kivirágzott a Sárpo Mira.

A paradicsomokon már nem is egészen apró termések csilingalóznak:

A bokorbab meg átment futóba, kacsokat növesztett.

No, ezzel nem tudom, mihez kezdjek. Van ugyanis állítólag olyan babfajta, ami eljátssza, hogy futó, közben meg nem is, és egy idő után a kacsai leszáradnak, és visszavonul köznapi bokorbabbá, általában akkor, amikor terméseket érlel. Ha ezt a futást nem fejezi be, akkor kénytelen leszek valami támrendszert tákolni neki.

A jövő hét feladata lesz, hogy a nem a kordonhoz, hanem külön ültetett paradicsomokat kikarózzam. Idén a fitoftóra elleni védekezést nem drótozással, hanem megelőző jellegű permetezéssel gondolom megvalósítani, amelynek az első fázisa már esedékes lesz. El kell látogatnom még a vetőmagboltba, másodvetésekkel pepecselni, és gazolni, gazolni, kapálni.

Nincs is kedvem rágondolni, írni se akarok róla. Inkább arról, hogy a héten többfajta égi tüneményben is gyönyörködhettem. Először a szerdai holdfogyatkozást figyelhettem meg: ezért még Nyunyinak is megengedtem, hogy tovább fennmaradjon. Először észre sem vettük, hogy hol a Hold, aztán némi leselkedés után felfedeztük a kertszomszéd háztetője felett, már fogyatkozó állapotában. Ilyen apróra még sose figyeltem meg egy fogyatkozást, amikor megtehettem volna, akkor vagy nem értem rá, vagy rossz idő volt. Kicsit úgy hittem, hogy a fogyatkozás úgy fog kinézni, mint a napfogyatkozás. Annál a Nap szinte a teljes fogyatkozásig intenzíven ragyogott. Nyilvánvaló volt számomra, hogy a Hold fogyatkozása sokkal halványabb lesz, de arra nem gondoltam, hogy ennyire. A neten, folyóiratokban található képeken ugyanis a Hold egészen ragyogónak tűnik fogyatkozás alatt is. Hát persze hogy megettem, hogy ennek így kell kinéznie, s nem is gondoltam arra, hogy a fotók egy kicsit fel vannak javítva! Így alig vettük észre a Holdat, de annál nagyobb volt az öröm, amikor megtaláltuk. Nyunyi egy régi vashordóra állt fel, én meg egy betontéglára, hogy jobban láthassam. Bár egy évben két holdfogyatkozás van a tudósok szerint, nekem ez az egy is különleges élmény volt.

A kép innen van, egy normális képet se tudtam csinálni...

És még egy érdekesség: a Tűzhányó blogon olvastam az úgynevezett Danjon-skáláról, amivel a fogyó Hold fényének erejét határozzák meg a légkör tisztaságának függvényében. Nagyon érdekes és tanulságos olvasmány.

A másik érdekes esemény a tegnapi hidegfront érkezése. Már előre jelentették az időjósok, ezért még hátratrappoltam a kertbe pár palántát elültetni, pár magot elvetni a várt eső előtt. Ekkor kezdtek a felhők gyülekezni, egyre meghökkentőbb formákat öltve. A felhők egyszerre három irányból jöttek, kavarogtak, mindenféle furcsa, sosem látott formákat öltve. Tátott szájjal bámultam addig, amíg el nem kezdtek a nyakamba potyogni a kövér cseppek. Szaladtam előre, de már ekkor örömködtem: megkapják a növények, magok a kezdő vízadagot, megúsztam a locsolást. Így könnyű, hamarosan tudósíthatok az eső utáni kelésről, remélem!

Cseresznyéző idő

Bár hozzánk már megérkezett a beígért hidegfront, attól még egész héten pirító nyári meleg volt. Ez az időjárás expressz tempóban érlelte meg a cseresznyét.

Ezen a fán még sosem volt ilyen cseresznyetermésünk. Korábban a gyümölcsökben vagy hemzsegtek a kukacok, vagy pedig a monília okán rohadt le minden. A fa teteje elérhetetlen magasságba nőtt. A leszedetlen, moníliás cseresznyék évekig üres szaloncukorpapír módjára csüngtek a fa minimum hat méter magasra nyúló tetején. Leszedni, lemosózni a teljes fát egyszerűen így képtelenség volt. (Ennyit az alacsonytörzsűnek vásárolt gyümölcsfákról. Az ekként megvett almafánk termése is csak négyméteres létráról szedhető…)

A termés törtrészét tudtuk csak így leszedni mindig, a fán egyedi kukac-és moníliatenyészet fejlődött ki. Eredmény: az eleinte szépnek ígérkező termések még zölden szinte teljes egészében tönkrementek. És ez szinte minden évben így ment. Tavaly ősszel aztán már arról tanakodtunk, hogy az ilyen semmirevaló fát ki kell vágni. A kivágást viszont nem most foganatosítottuk volna. Először megvettük az utódot egy Germersdorfi facsemete formájában, és úgy terveztük, hogy amikor az termőre fordul, az öreg fát kivágjuk, így az gyakorlatilag még három év haladékot kapott. Azonban ember tervez és Isten végez, vagy mintha a nagy fa bizonyítani akart volna, idénre teli lett gyümölccsel. A nagy műgonddal elültetett kicsi fa meg – minden permetezés és pátyolgatás dacára – kiszáradt. A levelei moníliásak lettek, és a csemete nem bírta ki.

Lestük a gyümölcsöket, a legnagyobb részük hibátlanra érett. Csak mostanra, a többednapja tartó nagy meleg és az éjjeli eső után kezdett el romlani a termés egy része, de eddig legalább negyven kiló gyümölcsöt tettünk el cseresznyebefőtt (16 üveg), rétesbe való magozott gyümölcshús (8 üveg), fagyasztott cseresznye, aszalvány (10 kiló, ami 1 kilóvá aszott össze), és 14 üveg cseresznyés-feketeribizlis szörp formájában. A gyümölcsszemek nehezek, fényesek, szaftosak.

Az első három eltevése nem rejt vérmes izgalmakat, receptet számtalan formában rejt a net. Az aszalásról szeretnék még pár szót írni. Igaz, hogy két éve kiposztoltam a témát, és sokan el is olvasták, de szerintem hiányos. Még ki kell egészítenem, hogy olvasóink ne essenek az aszalással kapcsolatban olyan hibákba, mint én.

Például: tavaly nem volt túl jó idő a gyümölcsaszaláshoz: valahogy így, június 20-a körül volt egy olyan nap is, amelyen begyújtottunk, mert 12 fok volt. Persze előtte meg 30 fokos gutaütött, érlelő kánikula. A gyümölcsöt ekkor tettem ki szikkadni, aztán ahogy érkezett a hidegfront, úgy szedtem be. Azonban szerintem már kellőképpen aszott volt, így eltettem egy patentfedeles dunsztosüvegbe. Hamarosan megpenészedett a fele, mert nem volt elég száraz.

A tanulság ez: a gyümölcsöt csakis akkor fogom kitenni a napra aszalódni, ha előtte valamiféle mesterséges vízvesztésnek vetem alá. Erre az aszalógép a legjobb, de megfelel a sütő is. Na jó, azért ha 39 fok van, ki lehet tenni a cseresznyét azonnal száradni, pláne fekete vastepsiben, akkor tuti, hogy hamar elkezd kiszikkadni. A szemeket pedig egészen mazsolaszerű állapotban lehet csak kellően aszottá nyilvánítani a betároláshoz.

A következő is fontos: az aszalt gyümölcs a molyok kedvenc csemegéje. Tavaly az aszalt gyümölcs felét egy patentzáras befőttesüvegbe helyeztem el, gondolva, hogy a patentzár alá semmilyen dög se fog bemászni. Nagyot tévedtem, a minden falusi spejzban előforduló néhány moly összessége – iléri, iléri – még a patentzáron keresztül is beszuszakolta magát az üvegbe, hogy a kedvenc csemegéjéből lakmározzon, aztán belepetézzen. Annyi kukac volt ebben az egy üvegben, amennyit életemben nem láttam még. Arra is gondoltam, hogy eredeti cseresznyekukac került az üvegekbe, de ilyen sok? Meg én szemenként pucoltam át a gyümölcsöket, és azokban alig volt kukac!

Tanulság: az aszalt gyümölcsöt is pont úgy, mint a többi moly-és zsizsikcsemegét, babot, mákot, diót, a mélyhűtőben kell tartani, ha azt akarjuk, hogy hosszan elálljon. A – 18 fok a molyok petézési ambícióit igencsak lecsökkenti.

Ezzel a két dologgal szerettem volna még kiegészíteni az aszalásra vonatkozó irományomat. Bár az éjjeli esők után a cseresznyének már vége lesz (kireped), meggy még van, s remélem, idén még körtét is tudok aszalni.

A magozásból már iszonyúan elegem van, különösen hogy háztartásunk legnagyobb konyhakését sikerrel beleállítottam a bal mutatóujjamba. Azért még a szörpöt megcsináltam. A gyümölcs ötödrésze feketeribizli, ez ad némi pikantériát és még intenzívebb színt.

A gyümölcsöt szétbotmixereltem, aztán kinyertem belőle a levet.

Ehhez egy nagyméretű, patyolat, csak erre használt damasztszalvétát kerítettem, azon át kinyomtam, lecsöpögtettem a levet, egészen addig, amíg úgy nem festett a konyha, mint régen kacsapucolás után. Csak a belek meg a toll hiányoztak. Cukrozás, felfőzés, száraz dunszt…. nem cifrázom. Utána a szűrős rongyot beáztattam szappanos vízbe. A víz kék lett: erről beugrott, hogy a feketeribizli és a cseresznye leve természetes indikátor. Eszembe jutott, hogy ezzel fogom demonstrálni Nyunyinak, mi is az a sav-bázis indikátor . Ez úgy történt meg, hogy beleereszthetett fél liter ecetet az elegánsan kék löttybe, amitől az Barbie-rózsaszínné vált. Nagy sikere volt a meghökkentő színváltozásnak! Azért előadást nem tartottam a molekulákról és a vegyületekről, de nosztalgiával gondoltam kiskorunkra, amikor tesómmal a szomszéd vadcseresznyefájáról áthullott gyümölcsből készítettünk babalábosban boszorkánykotyvalékokat. A kotyvalék fő összetevője volt a homok, kavics, uborka, zöld paradicsom, víz mellett a cseresznyelé. A színét Amo szappandarabokkal és a spejzból csent ecettel állítottuk be, a rózsaszín volt a „nyúlenyv”, a kék a „halenyv”. Este mindig kikaptunk a leszaggatott zöld paradicsomok meg a gyümölcslétől kék-fekete kezeink miatt, de rendületlenül főztünk minden nap az udvar sarkában. Nem is kellett magyarázni később a kémiaórán a természetes indikátorokat, elég volt ezekre az „enyvekre” gondolni.

Elmélkedés közben még gyorsan felmostam és letörölem a kifolyt, padlón ragadó, gázra rásült stb... gyümölcslétócsákat . Jó volt elnézni a teli üvegeket. Kicsit örömködtem, hogy lement a befőzés első szakasza, de ez a nyugalom nem lesz iszonyú hosszú: a meggyek is csábítóan piroslanak. Azt hiszem, jobb lesz, ha el se rakom a befőzőlábasokat, hamarosan megint szükség lesz rájuk!

Szent Iván hava

Ebben a hónapban sok tennivalót javasol N. Nagyváthy Szabó János a mi Magyar Házi Gazdaszszonyunknak:

1. Míg a’ napok hoszszak: a’ fejérruha varrást tovább is egész szorgalommal szükség folytatni, és ebben, ’s a’ jövő Hónapban elvégezni.
2. A’ Ludaknak ezen időre ismét meg kell jó vigyázással mellyeszteni, hogy a’ tollal együtt bőrök lene szakasztassék. Húsz Lúd egy font pelyhet szokott adni. A’ ’Sibákat Aratás után lehet csak mellyeszteni.
3. A’ hosszú meleg napokon mindenféle tészta nemeket szoktak a’ Gazdaszszonyok télre készíteni, kiszáraztani, és szellős helyre kosárkákban félre rakni. Nem gondolná az ember, mitsoda nagy könnyebsége az a’ Gazdaszszonynak, hogy a’ téli rövid napokon levesbe való tészta gyurással nem kell az időt tölteni, és a’ tojásis ritka: most pedig elég van.
4. A’ ruhákat, matratzokat, pelyhes ágyakat most ismét ki kell porozni, és a’ motsokból az erős napfényen kiégetni.
5. A’ kaszálás békövetkezvén, szénát gyüjteni a’ Fejértselédetis el lehet, ’s el is kel sok házaknál küldeni.
6. Már illyenkor a’ Rozs is kihányván a’ Búza közt a’ fejét, a’ Gazdát kell abban segíteni, hogy a’ Gazdaszszony házi Cselédjeit küldjeki a’ rozs fejeknek kivágására, és a’ konkolynak kiszaggatására legalább a’ magnakvalóból.
7. Télrevaló kelt és karalábot most kell vetni, más részről pedig a’ vetemény magokat megszedni, és jövendőre eltenni.
8. Az aratók tartása a’ Mezei Gazdaszszonynak legtöbb gondot adván, előre kenyérnek való lisztet őrlet, Főzeléket, árpa, és Köleskását, Zsírt, Szalonnát Füstölt-hust, savanyúkáposztát ’s a’ t. előkészít, és a’ Gazdával e’ részben tanátskozik.
9. Mind ennyi gondjai köztis a’ jó fonó, szövő Gazdaszszony megnézi a Lenjét, és ha azt füvesnek találja, kigyomláltatja, és felállongattatja az eső után.

10. Sok helyen van az a’ szerentse, hogy a’ réteken elegendő köménymagot lehet szedetni; ezt tehát ezen Hónapban elsemis mulatja a’ Gazdaszszony.

11. A’ Tseresnyét, Tengeriszőlőt, és Megygyet a’ téli szükségre most kell szedetni, és kit megszáraztani, kit befőzni, ’s az élésházba félretenni.

12. Sok helyeken szokásban van a’ birkák fejetése, tehát a’ Gazdaszszony most nyomat gomolyát, és azt hordókra túrónak benyomatván, a’ vásárra és a’ nyári munkásoknak tartásáraa öszvegyűjti.

13. A’ bab, és borsó már most folyásnak indulván, a’ Gazdaszszony bab, és borsó karókról tészen rendelést: és a kotlós tyúkokat megülteti, hogy őszi csibéji legyenek.

14. A’ Csibék közül a’ magnak valókat most kell már kijelelni, és a’ kakasokat kappannak herélni.

15. A’ húsos, és szalonnás hórdókat fel kell bontani, ha valamellyik nem rothad, vagy olvad-é? ha olvad, egy két napra kéménybe, a’ hol nem tűzelnek, fel kell aggatni, és ismét elrakni, sőt sósvízzel megis szokás mosni, és így kiszellőztetni.

16.A’ fejős tehenek ezen hónap vége felé megszoktak a’ legelőben szorúlni, és a’ szomjúság miatt tsaponni; tehát a’ Gazdaszszony ennek elejét vegye, a’ teheneket az udvaron hálassa reggel, és estve megitattassa, szájjokat kimosassa, ’s ha lehet megferesztesse, és ’a kertből mindenféle zöldséget haza hordasson nekik estvére, és a’ sót kivált most el ne vonja tőlök egy Hétennis.

17. A’ Süldőket, a’ mennyire lehet, kint kel futkároztatni, és engedni, hogy a’ sárban vizben feredjenek: mert az idő is, ’s vérekis forró lévén, ezen állatok megtsaponnak. Azértis a’ Hidas mellett kerítésnekis kell minden udvarban lenni, és aban sárnak, ’s víznek.

18.Ezen Hónapban már a’ Selyembogarak békötik magokat, és megkivánják magok körül a’ legnagyobb vigyázást.

19.A’ Dinnyét, és ugorkát ezen idő tájben megszokás porhálni, és a’ Sárgadinnyét megherélni. Némelyek a’ fejeskáposztát Junius végével elöször megtöltik

20. Most van az ideje, hogy a’ Gazdaszszony tsigáskertet állíttat vászonból, tsigákat szedet, és azokat még magokat békötik, salátával hízlalja, és télre félreteszi.

21.A’ Hyacinth, Narcis, és Tulipán hagymákat Sz. Iván napkörűl kiszedni szokás, és Sz. Márton napig hűs, szárazhelyen tartani. A Rozmarin ágakatis most már jó lebújtani, de Meggy eczetetis most kel tsinálni.

22. Ez, és a’ következő meleg Hólnapokban a’ tiszta lisztet szükség ritka szitán általejteni, a’ hüvelykes főzelékeket is kirostálni; és a’ meglágyúlt tavalyi Confecteket megszárogatni ’s a’ t.

Atyaégvilág, mennyi tennivaló van felsorolva Gazdaszszonyunk számára! Elolvasni is sok, nemhogy végigcsinálni. Még az, ami rám vonatkozólag megszívlelendő, az is rémesen soknak tűnik.

Az őszre-télre-jövő tavaszra termő káposztafélék ( a lila káposzta és karfiol, pagodakarfiol, leveles, bimbós és áttelelő kel) magjait most fogom a napokban bödönbe vetni, kb. egy hónap múlva kiültetni. Megtanultam, hogy nem vethetem a kert földjébe, mert a bolhák kizabálják már szikleveles korban.

A cseresznyét is le kell szedni, befőttnek. A hétre az időjósok igazi aszalóidőt ígérnek, így előszedhetem a rácsokat, táblákat, amin aszalni szoktam. Idén a cserkó nagyságrendekkel szebb, mint tavaly. Vannak azért hibás szemek, de kukac sokkal kevesebb, és – ami fontos – nem ragad az egész a levéltetvek miatt. Tavaly nemigen tudtunk eltenni belőle, idén valamennyire pótolni tudjuk ezt. És egész héten cseresznyét eszünk!

A babok már tényleg folyásnak indultak. Még vetni akarok kilométerbabot, az is fut, de nem karózgatok. Régen mindig karót használtunk, de az mindig – ha kiszáradt – rendre leszakad. Meg nem akarom, hogy Nyunyi Luke Skywalkert játsszon a karókkal. Viszont van jó erős műanyag spárga odahaza. Egy oszlopot még leásunk, utána annak a tetejét sugarasan kihúzott zsinegekkel veszem körül, és annak a tövébe vetem a babokat. Még sose próbáltam ezt, de láttam különféle változatait más kertekben.

Egetrengető újdonságok a kertben a múlt héthez képest nincsenek. Irdatlan mennyiségű gazt termeltünk le a borsószárral egyetemben, kigazoltuk a krumplit, renováltam a gyengélkedő és begazosodott kordont, felhúztuk az első izmosabb répát, és fejtettük és zabáltuk gyomorfájásig, körömfeketedésig a borsót. Vetettem babot, csemegekukoricát. A héten is ilyen feszített lesz a tempó, helyre kell hozni a kertet, hogy a másodvetések legalább olyan jó feltételekkel indulhassanak, mint a kora tavaszi termények vetései.

Fő? Másod?

A hét leglényegesebb kerti eseménye az volt, hogy felszedhettük a letermett zöldborsóágyásból a kivénült növényeket, és a helyét újra feltörtük. Ezzel a tevékenykedéssel átléptünk a másodvetések időszakába, egészen korán. Tavaly ilyenkor még csak lamentálgattunk erről az állandóan visszatérő kerti munkáról, idén viszont már a tettek mezején tévelyeghetünk ezekben a jeles napokban. Naptár szerint még a "fővetések" időszakát éljük, így a most ültetendők akár főveteményként is teremhetnének, csak a korai vetés, a gyorsan termő fajta és a jó időjárás hármasának köszönhetően válhatott a fővetés másodvetéssé.

Mindig ámuldoztam azokon az útleírásokon és természetfilmeken, ahol bemutatták, hogy bizonyos éghajlatokon kétszer vagy háromszor is lehet aratni. Ha azonban jól belegondolok, ez nálunk is teljes mértékben kivitelezhető a zöldségeskertben. Igaz, gyümölcsöt, gabonát kétszer nem tudunk szüretelni-aratni egy év alatt, de a zöldségfélék kárpótolnak minket, ha kellő figyelemmel pátyolgatjuk őket.

Nem szeretném újra leírni azokat a másodvetésre vonatkozó dolgokat, amiket tavaly, tavalyelőtt már kiveséztünk tesómmal itt és itt. Idén a korábbi helyzethez és ezekhez az általánosságokhoz képest annyi a különbség, hogy az időnk több őszig, több az elvetendő mag, és melegebb is van, ez jó. Ennek megfelelően szeretném átgondolni, mi az, amit másodvetésbe rakhatok.

Mindenekelőtt a földterület. Mivel egyszer már „üzemben volt” a helyszín, illetve a talaj elkezdett újra megtömődni, a vetés előtti intenzív porhanyósítást nagy műgonddal végeztük el. A gyomtenger tetemes része átfedésben van a másodvetésre szánt placcal, a porhanyítás előtt háromtaligányi gazt voltam kénytelen a borsószárral együtt kivasvillázni a helyszínről, aztán jött az annyira imádott tarackgyökérszedegetés, acatkiszurkálás, kistraktor, megint gyökérszedegetés, gereblyézés és ezzel kész volt a rend a vetéshez. Nagyobb talajjavítási mutatványba ezen a részen nem akarok most belevágni, mert ez a rész kapott a télben tikganéport és fahamut is (ezért volt ilyen irdatlan gazos), viszont lazítás címén a kelés utánra hatalmas mulcsadagot tervezek kirakni ide.

Szóval előkészítve a ágyás, lehet reszelni a kapát.

A terület beültetését a következő módon gondoltam el:

A legszélét fenn kívánom tartani áttelelő vetemények számára: ide fokhagymát, Fernel elevenszülő hagymájának még meglévő egypár apró magoncát szeretném elültetni. Van még dughagymám, és megpróbálok őszig egy pamat sarjhagymát nevelni, amit szintén itt óhajtok nevelni. Ide kerül majd a spenót is, illetve a tél alá vetendő petrezselyem.

Most fogom elvetni edénybe az őszre való káposztafélék, karfiol, bimbós kel magjait. Közülük az Adventi kelkáposztának, a leveles és a bimbós kelnek lesz itt bérelt helye. Ezen kívül egy kis zug járni fog az őszi máknak és a tél alá vetett zöldborsónak. A telelő póré is ide kerül. (Olyan jó, hogy most már ezt a kis darabot kivonhattam az őszi generálszántás alól!)

Csupán egy igen csekélyke probléma van ezzel a szép tervvel. Mégpedig az, hogy a fentebb sorolt kertivetemények (a most palántakorú telelő póré kivételével) mindegyikét az augusztus-október közti időszakban lehet majd kiültetni. Addig pedig valamivel be kell vetni a földet a helyén, hogy ne megint mellkasig érő gazvadon legyen. Így ide még némi maradék dughagymát, egy tasak salátamagot, és rövid korai zöldbabot ültetek, de kísért az, hogy némi korai velőborsót még megpróbáljak idevetni.

A megdolgozott talaj egy részében már csemegekukorica kel, futós Juliskababbal kombinálva, illetve még egy porció zöldbab. A zöldbabot akár fő-, akár másodveteményként július derekáig lehet vetni, így még bőven van idő arra, hogy teremjen.

Egy bödönben még agonizál néhány tavasszal vetett brokkolipalánta, sürgősen kiültetem, illetve a Hungarian Black chili is cserépben van, az is erre az üres helyre vár.

Kaptam valahonnan ilyen „háziszedettféle” magból olyan csemegekukoricát, ami nem hibrid, tehát házi magszedés után nyugodt lélekkel visszaültethetem jövőre, ezt is elvetettem.

Van egy szinte teljesen kikeletlen takarmánykukorica-sor, oda meg rakok uborkát a tavalyi kukoricafuttatásos módszerrel.

Lóg egy ordas nagy vetőmagtároló bevásárlócekkerem a kazánházi ajtó mögé felakasztva: ott jó száraz és enyhe idő van mindig a magok számára. Időközönként fel szoktam túrni, és mindig van benne valami elkószált mag, amit AZONNAL el kell vetnem. A pénteki turkálás eredményeképpen találtam Rajnai törpe és Zsuzsi borsót, cékla-és cukkinimagot, korai sárgarépát, retket, áttelelő salátát. Ezeket még mind be óhajtom terelgetni a kert földjébe. A malaclopó alján azonban pár olyan tasak hedergett, amit tavasszal megvettem, aztán tisztára megfeledkeztem róluk.

Először is az olajtök. Nem tudom, érlelne-e termést őszig, de azért megkísérlem elvetni. Igaz, harmadik éve próbálkozom vele, és eddig még egyszer se kelt ki, de hát mindig a remény hal ki utoljára, az előtt még a tök is kidöglik…

Aztán találtam még vörös bazellamagot. Ez egy spenótféle zöldség . Egy – két év óta intenzív őszi-tavaszi spenóttermesztők lettünk, rákaptunk a házi spenótfőzelék, a spenótos galuska örömeire. Nyáron azonban sose sikerül megfékezni a spenót szárba szökkenését. Ezt pótlandó szereztem be ezt az eddig ismeretlen ehető pozsgás magját. Kíváncsi leszek, mire megyek vele. Remélem, finom, magérlelésig is eljutok vele, és meghonosíthatom a kertben.

Találtam még okramagot is, s ez is a földbe kerül a „mindig a remény hal meg utoljára” jelige keretében. Találtam még fél tasak kilométerbabot, ennek meg valami felfuttatószerkezetet kell gyártanom. Elvileg ilyenkori vetéssel még száraz babnak valót is lehet ültetni.

A másodvetések teljessé tételéhez két dolgot kell még figyelembe vennem.

Először is: ahogy haladunk előre a nyárban, úgy fognak egyre nagyobb területek megüresedni: a kiszedett hagyma, újkrumpli helyére is kell veteményeket terveznem, így az ágyások elrendezését jól át kell gondolnom. A másik meg: látogatást kell tennem újra a vetőmagboltban…

Összegzésképpen: a kert területének számomra optimális kihasználása érdekében fogok még cukkinit, uborkát, csemegekukoricát, zöldborsót, zöldbabot, hagymaféléket, céklát, spenótot, petrezselymet, sárgarépát, bazellát, okrát, tökféléket, kelkáposztát, karfiolt, bimbós kelt, brokkolit, leveles kelt, káposztát, salátát, retket. Szinte az összes zöldségféle még egyszer teremhet, mint amiket korán vetettünk – ne reklamáljunk, hogy nálunk nem terem meg semmi kétszer, irány a kert, még nem maradtunk le semmiről!