így - pont úgy, mint áprilisban - ismét megkezdjük a teljes kert újbóli átkapálását, ágyásról-ágyásra.
2009. június 7., vasárnap
Június első vasárnapján...
így - pont úgy, mint áprilisban - ismét megkezdjük a teljes kert újbóli átkapálását, ágyásról-ágyásra.
Rózsáink
Nyílás közben halványodó virágú, pasztell selymek, illat nélkül:
A rózsa gondozása igazán az elnyílás után kezdődik... Az elnyílt virágokat le kell vagdosni, hogy a rózsa ne érlelje meg kerek, piros bogyóit, gyengítve ezzel a tövet. Ráadásul ezzel újra bimbózásra késztetjük a növényt. Mivel vad alanyra oltott rózsáink vannak, gyakran törnek elő méretes vadhajtások, amik szélsőséges esetben teljesen lerúgják a ráoltott nemes részt, virágoznak és csipkebogyót teremnek! Ezeket a hajtásokat tőből ki kell vágni, hiszek a virágoskertben ki akar vadrózsát termelni? Meg hát a nemes töveket képesek teljesen tönkretenni. A vadhajtás formája, színe egész más, mint a nemesé: apró, zöldes levelek, hosszú, nyurga, igen sűrűn tüskés, még nem fás szár. Metszőollót neki!
Novemberben nyílnak el az utolsó virágok. Ekkor a töveket alaposan vissza szoktuk vágni. Amikor az igazán kemény hidegek megérkeznek, a tövket az első elágazás szintjéig virágfölddel vagy fűrészporral fel szoktuk tölteni, hogy a rózsák meg ne hűljenek. Tavaszra a fűrészpor komposzttá válik úgyis a tövek körül. A tél elmúltával a rózsatövek is kapnak a lemosó permetezésből megelőzésképpen, így csak őszre, vagy egyáltalán nem lepi meg őket a lisztharmat. Kora tavasszal lessük az első rügyeket ("Ugye nem fagytak ki?"), aztán várjuk a virágzást, és ha megkezdődik,esténként nagyokat szippantunk a virágok fűszeres illatából.
Azt tudja valaki, hogy a kb. 10 éve divatozó kék rózsákat pontosan hogy csinálták? Én úgy tudom, hogy valami festékanyagot szívattak fel a tövekkel. Vagy a vágott virágot áztatták be abba a tintaszerű, kék lébe? Nektek tetszett?
Hédi, várjuk a te bejegyzésedet is!
Folytatás: Hédi rózsái
Jó dolog a változatosság, egy kicsit életelemem is, de a rózsákból főleg a pirosakat és rózsaszíneket szeretem, mert az az "igazi". Nekem tíz tő rózsám van, abból kettő piros és nyolc rózsaszín. Ötöt Jani anyukájától kaptam, ezek közül négy tearózsa, egy pedig piros, futó. Ezeket Etus néni júniusban letört ágból, két évig árnyékos helyen, elvágott aljú műanyag palack alatt nevelte, harmadik évben pedig szabadon. Ősszel ültettük őket végleges helyükre. Eredeti helyükön löszös, laza talajban nőttek, színük viszonylag világos volt. Nálunk az agyagos földben a piros rózsa sötétbordóra váltott, a halvány rózsaszín pedig erős pinkre.
A házunk mögött ágyásrózsák vannak, csupa rózsaszín. Azért szépek, mert egy ágon több virágot hoznak, és nagy zöld bokruk egészében sokkal mutatósabb, dekoratívabb, mint az egy vékony alig-leveles ágon óriási fejet növesztő tearózsáké.
Két fajtát ültettem, az egyik csomagküldőből rendelt angol rózsa, és ez tömvetelt, illatos, nagy bokrú.
A másikat a Tescoban vagy 200 forintért vettem, Kimomo fantázianéven, ez kis termetű, 30-40 cm magas, szintén tömve telt. A két fajtából egy hullámzó magasságú, laza sort ültettem, közte zsályával, levendulával és fáklyaliliomokkal. Tetszetős lett az eredmény. Van egy magastörzsű tearózsám is, ő a királynő az ágyásban.
2009. június 6., szombat
Menyecskeszem
2009. június 1., hétfő
PAFE

A Bál első hangjaira voltak olyan harmincas tyúkok, akik ugyanúgy rohantak, a színpad elé, mint akkor... Láttam aztán lóhajú és jól frizírozott pasikat is, akik ott álltak könnyes szemekkel, és a szemükbe nézve pontosan tudtam, miért. Azokban a számokban, ott a rendszerváltás idején valami olyan volt, amire nincs szó, ott volt benne valami végtelenül egyszerű, magától értetődő módon az egész akkori életünk. De nem csak a nosztalgiáról kell itt lamentálni, az új számok is kegyetlen jók.
Igaz, ami igaz, az egykori helyes fiúkból, lányokból negyvenesek lettek, de a lényeges dolgokban semmi nem változott, csak méllyé vált az a ránc a szájszegletben, a gitárszólók lettek keményebbek, és a szöveg esett ki a Lecsó fejéből, de ő a helyzetet elegánsan, könnyedén és őszintén megoldotta.
Maga a buli hihetetlenül feszes, pörgős volt, szinte csak a gyorsabb számokból. Koncertkedvencek sorjáztak egymás után, remek válogatásban, remek előadásban. Nagy örömünkre, (Jani kedvére) a Mennyből az angyalt is játszották a fiúk.
Apropó, égiek. Ők azt gondolom, bizonyára szerették ezt a bulit, mivel a felettünk kavargó felhőörvény a koncertek kezdetére foszlányaira szakadozott. Lecsó délután szivárványt vélt látni a hátunk mögött a színpadról. A Quimbynek is jutott egy égi asszisztálással különösen szépre formált jelenet. A Magam adom alatt, ott a végén, annál a gyönyörű gitárszólónál, a csúcsponton eleredt az eső. És ez senkit nem zavart, hanem inkább egekbe emelte a pillanatot.
Köszönjük a koncertet, csodálatos volt. Amint lehet, megyünk. Remélem, hasonlóan remek társaságban.
Janinál nagy szó, de kibírta kólával a koncertet, mert utána Fehérvárra kellett vezetnie. Most, hogy már valamennyire rendezetté tettük az életünket, Janival mindketten visszataláltunk korábbi örömeinkhez, a számunkra személyesen fontos dolgok kerültek előtérbe és ez jó. Jani vitorlázni jár, én is gyakran vele, én meg rockbulikba vonszolom. Egy kis szomorúság azért mindig ott bujkál bennem: mindenünk megvan, csak egy dolog hiányzik az életünkből...
Május utolsó vasárnapja...
A másik meg a ropogós cseresznye:
2009. május 31., vasárnap
Vadszelíd
Zsályák: mezei és orvosi


Nőszirmok:


Szamócák: egy a rétről és az erdei


Menták: vad és zöld


Lenek: réti és kerti


Kakukkfüvek: réti és kerti


Szarkalábak: itt trió: mezei, egynyári és évelő



Nefelejcsek, boglárkák


Margaréták
Gyöngyikék
Éljen a sokszínűség.
-
Már régóta álmodozom egy hatalmas dézsa rozmaringról, amely nyáron a tűző napfényben istenien illatozik, és méretes szálakat csíphetek róla ...
-
Már lefaltuk a teljes termést a bokrokról, néhány fürtöcske jutott csak el a konyháig, ott is csak a pultig, nem ám a lekvárosüvegig! Idén a...
-
Otelló szőlő Az idén megépült a pergola, amihez a szőlőket is eltelepítettük. A tőkéket anyósomtól kaptuk, ő bujtotta nekünk a saját ker...



