Nálunk így kezdődik a május

Már nagyon régen nem írtam semmit a blogba, nagyon elfoglalt is voltam és egészen meglepő dolgok is történtek, hát most neki kell állnom egy kicsit pótolni a restanciákat. A veteményeskertben zajlik a palántázás (cukkini, kis koktélparadicsomok), meg a vetés (patisszon, tökfélék, bab). Zajlik a szüret is, a tavalyiból: spenót, ami már kezd felmagzani, zöldfűszerek, hagyma, retek. Teafüvek is: menta, citromfű - gyomirtás és ritkítás egyben. Korábban a húsvéti maradék vékonyka tormagyökér-darabkákat is elültettem, szépen megéledt a nagy része, furakodnak felfelé ügyesen. A virágágyás most nem feltűnően pompás, már csak néhány késői nárcisz és tulipán virágzik, de rengeteg friss bimbócska igyekszik mindenütt felfelé.

Ági a múltkor szigorúan számon kérte, hová tűntek az ő élete kockáztatásával feltépdesett és ajándékba hozott nagyvirágú gyöngyvirágai. Jelentem, megvannak, csak elfelejtettem, hova is ültettem. Most megtaláltam őket a bokrok alatt.

A haranglábak karcsú tornyocskái most már kiemelkedtek, telve bimbókkal. A levelek finom színezete remekül illik a pompás virágokhoz. Hálás és kedves, változatos növények, az erdők világát idézik, szépen növekednek, gyarapodnak félárnyékban.

Kissé agresszív és hódító, kiskapával eszközölt fegyelmezést igénylő növény a kúszó boglárka. Ágiéktól való, de nálam valahogy nagyon szeret, rengeteg helyen megjelent, ahol semmi keresnivalója. Tavaszközepi virágai közel hajolva mutatják meg szépségüket igazán, nagyságuk csupán 2-3 cm. 

A vízpartok világát idézi és a boglárkákkal elragadóan társul a kedves kis nefelejcs kék virága. A félárnyékos helyek tavaszi díszítésére remek párost alkotnak. Váratlan helyeken hajlamos mindkettő megjelenni, van bennük egy kis vad vér.

A virágoktól a cserjékhez az út egy csinos kis félcserjén keresztül vezet, ez a téli viola. A Bakonyalja képét ilyenkor meghatározó barna, bordó, lila, sárga virágú növény nálunk csaknem kifagyott, mostanra azért nagy nehezen összeszedte magát, de csupán a sárgák maradtak meg, a különlegesebb színűek eltűntek. Nálunk amúgy is satnya, alig kétarasznyi, meg sem közelíti a löszön növő testvérei nyolcvan centijét és dús pompáját. Nyáron azért vetek belőle egy keveset, a bordósbarna árnyalat kedvéért. Ez a sárga túlzottan repceszerű és a rántottára emlékeztet.

Ha már bokrok, a fehér és lila orgona mindenütt nyílik-illatozik, amelyet nemsokára a rózsaszín tamariskák fognak követni. A bimbók nyílásra készek, egy napsütötte pillanatban púderszínbe öltöztetik a cserjét.

Különleges illatot áraszt a virágzása végén járó vérborbolyák pirosas csíkokkal díszített, aprócska sárga virága. A porzói ingerelhetőek, a látogató rovarok fejére kenik a virágport. A virágokból pedig csillogó piros termések lesznek őszre, amelyek tartós díszt adnak a virágszegény időszakban. 

 Sárga a zanót borsóvirága, átvészelte az őszi átültetést és a tágasabb helyen úgy tűnik, végre elkezdett növekedni. Különleges megjelenésű cserje, vesszői zöldek és levéltelenek.

A telelőből is kihurcolkodtunk. Ha esetleg visszatér a fagy, a kényeskéket arra a pár napra legfeljebb bemenekítjük a lakásba, bár a házunk környéke eléggé védett fekvésű.

A pozsgásaim okoztak kellemes meglepetést: az utóbbi két hétben virágot bontott közülük néhány. A Pachyphytumnak gondolt sárgászöld levelű tünemény dettó olyan virágokat bontott, mint a borsos varjújáj.

Ha jól emlékszem, Aloe aristata néven vettem egy csinos, termetes, levélrózsás növénykét, aki most piros-sárga nagy virágokat bontott. A csövecskék úgy négycentisek, a virágzat olyan 60 cm magas, nagyon hasonlít a fáklyaliliomra. Egészen különleges látvány. 

Szóval változatos és látványos és sok és szép, ami most történik, de ez min semmi ahhoz képest, ami pár héten belül várható. Nálatok mi nyílik pont most?

Vajon mit eszik Tarzan mifelénk? - Vadzöldségek, 3. rész

Pont azon sóhajtoztam tegnap, hogy teljesen „témafogyott lettem ebben a nagy, harsogó, kerti munkákkal teli tavaszban. Ekkor eszembe villant, hogy rég elhanyagolt sorozati témánk is van itt a blogban, aminek folytatását ígértem. Az ígéret után kicsivel persze jól elfelejtettem ezt az országos írási szándékot. Ezt pótlandó, folytatom a vadzöldséges sorozatot.
Ez a jelen pillanatban tökéletesen időszerű is, hiszen minden zöldell, ami kirándulásra, gyűjtögetésre csábít. Ezeknek a vadzöldségeknek egy része a kertekben gazként is nő, a fotók jó részéért a kertkapuig gyalogoltam keményen, illetve munkába biciklizve figyeltem ki őket.
Az azonosításhoz Grau-Jung-Münker kiváló könyvét, a Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények című könyvét használtam, ez tippet is ad a felhasználásra, amit itt megosztok veletek.
Szóval, kezdjük!
A kertkapuban nálunk már méter magasan nő a turbolya. Jellegzetes fűszeres-édeskés szaga van, édes petrezselyemnek is hívják, sőt van, ahol termesztik.
Felhasználhatóságáról az alábbit tudhatjuk meg: „Gyökerét, levelét helyenként főzelékként eszik, azonban csak az ősztől tavaszig gyűjtött gyökerek és csak sós vízben megfőzve fogyaszthatók, csípős ízük miatt.” Vízhajtó hatása is van, levele édeskés, szerintem majdnem kissé büdös zöldfűszer. Valamiféle régi szakácskönyvben olvastam "turbuljás étekről" a receptet megpróbálom előkeríteni, és holnapra ide becsatolni. Következő vadcsemegénk a martilapu. Ezt nyirkos helyeken, bolygatott földön lehet megtalálni, ahol elég gyorsan elterjed. Mifelénk láttam kavicsbányában, de építkezés után maradt kavicskupac mellett is. Korán nyílnak szép sárga virágai.
Ezek a martilapuk viszont az óvári Biotecnológiai Állomást szegélyező sövény tövén nőttek ki, a biotechnológiára fittyet hányva. Így a szegény egyetemistának ha nincs kedve az egyetemi konyhán kajálni, vagy túlzottnak találja a Lucsony étterem nyolcszáz forintos menüjét, a közelben még mindig találhat ebédrevalót. Ehhez a leveleket összegyűjtésük után zöldségként kell megpárolnia, spenótszerűen elkészítenie. Megfázáskor is jó gyógynövény.
Mezei sóskát mifelénk sokfelé látni. Nagy lapui jellegzetesen néznek ki, szinte eltéveszthetetlenek. Az útszéleken, a Duna partján, sőt a vetések kellős közepén is van belőlük. (Valószínűleg vannak olyanok, akiket a mezei sóskának nem az ehetősége, hanem a kiirthatósága érdekel…). Hagyományos falusi felhasználásáról Végh Antal érdekesen ír Terülj, asztalkám! című könyvében:
„Sóskamártást is ettünk sokszor, különösen tavasszal, hús nélkül. De ilyenkor a sóskamártás volt a leves, és utána főtt vagy süt tészta következett. Majtison főzte a sóskát mindenki derűre-borúra, pedig a kiskertben nem termelte senki. Mert a kaszálókon, a füves vasútoldalon annyi vadsóska termett, hogy nem győztük volna leszedni. És a vadasóska sokkal ízesebb, mint a kertben termett. Apróbb levelű, sötétebb. Kiküldtek bennünket egy-egy nagy vesszőkosárral, azt teleszedtük. De ha a konyhára nem kellett, mentünk akkor is sóskát szedni, ettük, pedig senki sem mondta, hogy tavasszal a nyers sóskában milyen sok a vitamin meg a vas, és hogy az a gyermeknek mennyire kell. Mint a legelésző jószágok az ösztönükkel – mert sose legelik le a mérges füveket – mi is úgy kerestük meg magunknak, ami kellett… Ma éppen úgy, ahogy sóskát nem szednek a gyerekek, buboricskázni sem járnak. Nem is ismerik a határt.”
Az elkészítés módja kiegészíthető még azzal, hogy a legfinomabbak a virágzás előtti – vagyis ezekben a napokban szedett! – zsenge levelek és hajtásvégek. Modernabb elkészítési technikát Napmátka is ír. Konkrétabbat nem tudok, utálom a sóskát. Tavaly megkíséreltem, hogy egyek belőle - nem lehet az olyan szörnyű, ha más is eszi, gondoltam - de nem ment. Azt a szörnyű ízt nem lehet semmivel se tompítani, brrr.... Csak az utána elfogyasztott tejcsokikrémes étcsoki javít némileg a helyzeten.
A kerek repkényről – ne nevessen ki senki – meg voltam győződve, hogy mérgező. Ronda kis gaz volt nekem, ami mindig makacsul kinőtt még a járdahézagokból is. Körülbelül két hete Nyunyi azzal jött haza az oviból, hogy valamilyen jószagú virágot megettek a barátnőjével együtt az óvodakertben. Először félig-meddig elengedtem a fülem mellett – mi is ettünk füvet, lóherét, na és! Aztán eszembe jutott, kiskorában tesóm is megette a barátnőivel a fekete hagymát, és bekábultak tőle… Kértem Nyunyit, mutassa meg, mit evett meg, ő meg hozta a kis lila virágot. Úristen, mérgező, gyomormosás, elsősegély, mentő, kórház… villant át az agyamon, de mivel nem úgy nézett ki a leány, mint aki súlyos mérgezésben szenved (pont öt perccel azelőtt részesítettem anyai intelemben, hogy ne másszon fel a fűzfára, hogy ott kekszezzen, mert átesik a szomszédba, és különben is a szomszédba átleselkedni csúnya dolog), még belesasoltam ebbe fent említett könyvbe. Na tessék! „Erős fűszeres íze miatt leveshez, hagyományos zöldségből és burgonyából készült ételekhez, salátákhoz és túróhoz keverik tavaszi zsenge leveleit. A virágokból bólé készíthető.” És tényleg: még a szára is illatos. Idegbeteg anyuci fellélegzik, és azon gondolkozik, tegyen-e a friss zöldsaliba a kellemetlen gazból egy-két levélkét… A ded pedig szófogadóan leszáll a fáról, és eszi tovább a kis, lila virágokat a keksz mellé…
Az utolsó növény ebben a bejegyzésben a medvehagyma, ami tulajdonképpen vad fokhagyma. Ez – tesóm szavaival élve – újabban népszerű, mint Hannah Montana…

És nemcsak kis hazánkban.

Nekem is nagy pamatokban nő az udvarban, és esszük is, évek óta. Az erdőben meg igen gyakori szintén, itt nagyobbra megnő. Ez az ő igazi hazája. Manapság mifelénk a hóvirágszedők helyett medvehagyma-gyűjtők járják az erdőt, tépkedik tövestől a növényeket, szórják a szemetet. Ha így folytatják, hamarosan ez is védett lesz.
Szakkönyvünk kiemeli, hogy Magyarországon csak helyenként gyakori (Dunántúlon), az Alföldön és a középhegységben ritka. Növényenként csak egy-két levelet lehet leszedni, kímélendő. (Ehhez képest néhol az olvasható, hogy a tövekről a fele levelet le lehet szedni…)
Egy kiadós medvehagymás kajához meg nem pár levélke kell! Hogy az ilyen divatos „bio egészségkultúra” milyen természetkárosító, azt el lehet képzelni. Szerintem – bár lehet, hogy kicsit vaskalapos vagyok – aki ilyenből agyba-főbe vásárol hogy milyen csodás, szuperegészséges, az kissé sznob és a természetvédelmet illetően gondatlan. Az segítene talán, hogy a nagy fogyasztói igényt kiszolgálandó, legalább részben nem az erdőből, hanem kultúrából kéne a medvehagymát beszerezni.Így nem volna a természetnek tehertétel, de manapság ilyen nincs. Szaporítóanyaga a boltokban nem kapható, marad az erdő.
Külsejét közismertnek is nevezhetném, az elkészítési módokról nem akarok külön írni. Sok recept még az emberi fogyaszthatóság határain belül mozog, de különösen a vegánok találnak ki egészen elborzasztó öszeállításokat ebből a szegény hagymácskából. (Egészen hajmeresztő kollekció itt.)Jövőre talán már csillagánizsos medvehagymalikőr és csilis medvehagymapürével töltött nutellás - kókuszos csokigolyó is lesz a receptek közt.
Azon felül, hogy mennyire egészséges (vitamindús, béltisztító, méregtelenítő)– bár szerintem az egyszerű fokhagyma is simán tud ennyit – varázsát az adja, hogy akkor növeszt üde, csábító, friss zöld fűszert, amikor még a snidling is csak magában gondolkodik, hogy előbújjon-e.
Bevallom, hogy a házi medvehagyma-termésünk nagy része zsíros vagy vajas kenyéren vándorolt a gyomrunkba. Sajnos ez nem versenyképes mondjuk a medvehagymás muffinnal, de az ízek és a hatóanyagok frissen a legjobbak, még ha az óvó néni szóvá is teszi, miért olyan fokhagymaszagú ez a gyerek reggelente… A sütés-főzés sokat ront az amúgy tényleg komoly élettani értékén.
Akinek van medvehagyma-töve, tőosztással remekül szaporíthatja, így adtam Hédinek is tavasszal egy méretes tövet, ami úgy néz ki, gyorsan megtalálta a helyét nála. Árnyékos helyet szeretnek a növények, így szépen tenyészik. Idén megpróbálom magról is szaporítani. Ennek okán nem is szedünk a kerti tövekről több medvehagymalevelet, hogy ne gyengítsük el a töveket virágzásra és magérlelésre. Azt hiszem, az erdőbe is kilátogatok majd magokért, amikor a virágok elnyíltak és a levelek lefonnyadtak. Ez talán egy barátságosabb megoldás a medvehagyma beszerzésére.
A következő öt ehető vadzöldség is sorra kerül majd hamarosan, utána meg majd az ehető vadvirágokról akarok mazsolázgatni. Holnap pedig felrakom a „turbuljás” levest, hátha valamelyikőtök használni tudja a receptet!

Itt a "turbuljaleves". A recept Szántó András: Eleink ételei című - nevezzük így - magyar gasztronómia-és szakácskönyvtörténeti műből való.

Az ételleírást az 1753-as, "Nevezetes Német Szakács Könyvről Magyarra Fordíttatott Étkeknek Nemei" című kiadványból választotta ki Szántó András.

A "turbulja" elkészítése:

"Végy spenátot, turbulját, petreselyemlevelet, pár hagymának a szárából kevesset, egy kevés zöld újj vereshagymát, kevés petreselyemgyökeret, sóskát, kevés tárkont, ezeket megmosván egybe vagdalván és vajba megrántván tedd bé egy tiszta edénybe egy fertállyig, had főjön, más porgolóban tégy lisztet keveset vizzel egyben tévén a lisztet ereszd fel, ahhoz tégy egy rész egész tojást, és két annyinak a sárgáját, és jó téjfelt egyben jól kevervén s felforrván minek előtte asztalra feladnád, annak előtte fél órával tedd közibe a megfőzendő füveket, de töbször meg ne főzd azokkal, megfűszerszámozván és sózván, irós vajat beletévén add fel."

Friss tavaszi zöldségkrémlevesnek tűnik, a sóskától eltekintve gusztusos, a recept nem tűnik ósdiasnak, a mai szakácskönyvekben is megállná a helyét. Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

Túraajánló

Aki esetleg mifelénk jár kikapcsolódni, és van kedve némi szigetközi ökoturizmushoz, hadd ajánljam a figyelmébe a Lipót-Dunaremete községeket  érintő 7 km hosszú Holt-Duna tanösvényt. Az az érdekes benne, hogy a vadregényes, "igazi szigetközi" zugokba is elkalauzol.Horváth Gyula János írt a túraútvonalról egy részletes, képes ismertetőt, amely itt olvasható. Érdemes a lapon böngészni, nagyon sok szigetközi különlegességet gyűjtött össze galériáiban, honlapján. Egy-két példa az ő fotóiból:

Szikrázó tavasz

Április utolsó napjai meghozták az igazi, boldogító, gyönyörű, átmelengető tavaszt, bár a héten szerdán és csütörtökön még be kellett fűtenünk, tényleg kicsit áprilisias az idő. De ilyen szerintem a nagykönyvi tavasz: sem túl hideg, sem túl meleg, néha záporok, szelek. Nem 30 fok vagy havazás. Mindazonáltal (mire nem jó ez a blog) ha visszakeresem a tavaly április 26-án írt bejegyzésemet, azt kell mondanom, hogy akkor előrébb jártunk a kertben. Ha átnézzük a tavalyi képeket, a kerti ágyásokban határozottan sorolnak a növények. Nos, az idei vetemények – a tavasz vége dacára – még sokkal kisebbek, a tavaly ilyenkorihoz képest kifejezetten vissza vannak maradva.
A héten – mivel pár napig egész jó idő volt – rohamtempóban folytattuk a veteményezést, amitől már „kertmérgezést” és enyhe napszúrást kaptam. A sok csapadék kellőleg átáztatta a földet, de nem várhattuk meg, amíg a szél jól kiszárítja. Először is észrevételeztük, hogy az első tábla borsó nem kelt ki. Itt-ott jött elő egy-egy növényke, de nagy nudli volt ez a várt keléshez képest. Anyucival megszakértettük a helyzetet: várjunk-e vagy se, hogy kikel-e vagy se – végül feltúrtuk az ágyásszegélyt a pár hete elvetett magok után kutatva. Az eredmény: a szemek egy része elrothadt, az épnek tűnő szemek belseje feketén megpenészedett, és körülbelül a tizede kelt ki. Valószínűleg vagy a közel egyhetes esős idő, vagy a vetőmag eleve beteg mivolta miatt „tökösödött meg” a borsó csírázás helyett. Így – hogy mentsük, ami menthető, és ne maradjunk az annyira kedvelt borsó nélkül – amíg anyuci sikerrel felhajtott még falun belül két csomag rövid tenyészidejű zöldborsómagot, addig én tolikapával letoltam a borsótáblát, kigereblyéztem, elegyengettem. Szóval újra előkészítettem az ágyást a vetéshez. A pótvetést fél óra alatt lezavartuk, így mehetett tovább a többi munka. Elültettem még egy kis tábla hosszabb tenyészidejű borsót is, talán nem késő.
Mivel a sok eső után a talaj felszíne valami hihetetlenül becserepesedett és megkeményedett, gyakorlatilag újra fel kellett törni. Ettől függetlenül a talaj alsó rétegei porhanyósak maradtak. A feltöréshez tolikapát választottam, azzal kétszer olyan gyorsan ment a dolog, mint a hagyományos kézi kapával. A tolizás után gyomtépkedés jött, majd legereblyéztem a parcellákat. Krumplit ültettünk a frissen feltakarított darabba. Idén sikerült jóféle sárga biokrumpli-vetőgumót szereznünk Valahogy nem értem, hogy mindenhol keresett a sárga krumpli vetőgumója, ehhez képest csak pult alól, megrendelésre lehet kapni, és azt is maximum március közepéig. Bezzeg a gagyi import Dezirét mindenhol orrba-szájba nyomják már februártól. Én is már március első napjaiban felhajtottam a sárga gumókat. Szegények, mire eljött a vetésidő, megfonnyadtak: akárhova tettük őket, mindenhol túl száraz volt nekik a levegő. Az utóbbi egy hétben kicsit előhajtattam őket, vagyis világosra tettem a csomagot, hogy kicsírázzanak. Sikerült is. A rózsaszín árnyalat ne tévesszen meg senkit, a krumpligumók csávázottak. Jó nagy darabot szántunk nekik, mert ugye a krumplit töltögetni is kell majd még. Érzéssel ültettem, nehogy a zsenge csírák leszakadjanak.A földbe került négy csomag – gömbölyű és hosszúkás – céklamag, csemegekukorica babbal, némi hagymapalánta találtam még egy zacsiban fehér dughagymát, azt is elvetettem. Ültettem karfiolt, brokkolit, zöld karfiolt, bimbós kelt vegyesen büdöskével és körömvirággal. Fűszerezésképpen köréraktam a zellerpalánták felét. Aztán próbaképpen kiültettem tizenkét paradicsompalántát. Ez az összes palánta ötöde, így nagyot nem kockáztatok, ha esetleg az idő hidegre fordulna, és ne adj’ Isten kárt tenne bennük: van még bőven utánpótlás. Három tő lukullusz-, három tő Marmande fajtájú, három tő házi koktél – és három tő sárga paradicsomot ültettem ki. Mivel már hosszabb ideje kiszoktatáson voltak, úgy tűnik, meg se kottyant nekik az átültetés. Szegények miatt aggódtam, mert a szerdai orkán erejű szél igencsak cibálta őket, de nem lett bajuk. A bolhákkal vívott csata állomásairól már tegnap írtam. A retkeknek és a kiültetett palántáknak is nagy szüksége van a vízre, ezért hátragurigáztam a vizeshordót, és megtöltöttem. Újfent meggyőződhettem, hogy a kertben alig van víznyomás…
A hagyomány szerint a takarmánynak való kukoricát püski búcsú hétfőjén – vagyis Szent György napja után - kell elvetni. A püski búcsú idén azonban a választás miatt egy héttel korábban, tehát múlt vasárnap volt. Így hogy mindehhez átlagolva tartsuk magunkat, a hét közepén elkezdtük a takarmánykukorica vetését. Kettéosztott parcellába került: egy része a kert elejébe – itt gazirtó funkciót is betölt – a másik fele pedig a kert végébe: itt a takarás szempontját vettük figyelembe. Ez utóbbi darabot nem sikerült még teljesen befejezni, mert a talajt itt is újra fel kellett törni. A magokat – mivel meglepően megdrágultak tavaly óta – szemenként vetegettük el: nem kapával meg a fölös növények kitépkedésével (jó parasztos szokás) akarom a tőszámot beállítani, hanem eleve ritkásabb vetéssel. A kukoricával egy időben a sorok közé került Juliskabab, törökbab és sütőtök. (Takarmánytököt idén nem vetünk, mert ezek a tényleg barom fijak nem zabálják meg még a magját se a takarmánytöknek. Csak a sütőtök meg a cukkini fekszik a bélüknek, fene a pofájukat!).
Mivel unokatesóm és Hédi is eldicsekedett, hogy kikelt a cukkinijük, eszembe jutott, hogy azt se ültettem, így gyorsan elfészkeztem belőle kéttasaknyit. Vetettem dinnyemagokat, még őszirózsát, szalmavirágot. Csak bámultunk: szinte varázsütésre betelt a kert. A takarmánykukorica egy darabja, csemegekukorica és uborka van hátra, meg a palánták. (A vajbab kimaradt a felsorolásból, majd másodvetésben ültetünk, egyenlőre elég lesz nyárra a kukoricában megtermő Juliskabab. Káposztafélékkel, kellel meg én nem babrálok, sose fejesedik be, és nincs is helye.)
Pár csíra-újdonság: bimbóskel:
Lollo rosso:A vetési munkálatok helyett már a gyomlálás került előtérbe. Nőttek elsőrangú acatjaink, kiváló perjéink, hogy a többi gazról ne is beszéljek, ezektől jobb minél előbb megszabadulni. Mivel a soroló haszonnövények még parányiak, a betonkeménnyé vált sorközöket lehet csak tisztogatni. Ehhez a legjobb cuccos a jó öreg csillagkapám. A „csillagok” feltörik a kemény hantokat, az éles sarabolórész meg kivágja a gazt. Persze az igazi, tökéletes kapálást a hagyományos kézikapával lehet a legjobban kivitelezni, de ideiglenes gyommentesítéshez ez a legjobb eszköz. Bizonyára érdemes volt gyümölcsfáimat gondosan permetezgetni, mert a nektarinon nem látom a tafrinásan torzult leveleket Sokszor ilyenkor már a levelek fele el volt nyomorodva a fán. Viszont most meg egyes ágakon ezt csinálja a fa:
A levelek lefonnyadnak, mintha valami bogár megrágta volna a hajtásokat tőben. Tisztelettel kérem L-t, hogy ha tudja a kép után, állapítsa meg, hogy mi ez, és adjon tanácsot, mit tegyek vele! Előre is köszönöm!
Alternatívkodó tyúkunk teljesen áttért a normál életvitelre, pont úgy verekszik, mint a többi. Csak ő az ablakban lakik, mint a remete a barlangban. Nem süllyed le a hagyományos tyúklétrán-alvók szintjére.
A jövő hét a kukoricavetés befejezésének ideje lesz, és folytatni kell a gyomlálási munkákat meg az öntözést. Az udvari részen is tovább kell irtogatni. Szóval felpörgött ezerrel a kerti munka, nyomjuk is. Még nincs sok látszatja, de hamarosan gyönyörködhetünk már a szebben, izmosabban zöldellő veteményben.

Ezt a szép, édes kis virtuális állatot pedig szeretettel küldöm testvéremnek. Amikor megláttam, mindjárt rá gondoltam, hiszen ez az árnyalat remekül illik Hédi szemszínéhez... Kérlek, fogadd szeretettel! :-)

Édes kis balhám…

….becézgetett kettőnket a maga sajátos módján kicsi korunkban nagyanyánk Én viszont nem vagyok képes ilyen kedvesen enyelegni a földibolhákkal, amik minden előzetes óvintézkedés és az esős idő ellenére megjelentek a kertben a retekhajtásokon, szépen fazonírozott kerek kis rágásokat okozva.
Már a vetéskor tudtam, hogy ezek az ugráló drágák jönni fognak, ezért vetettem a retket, bimbós kelt hagymapéppel keverve, dughagyma és saláta társaságába. Ez azonban csak részeredményt hozott. A kritikus időszak – a frissen kibújt szikleveles korszak – védelmére, úgy tűnik, elégséges volt a hagymapüré, de most, hogy kicsit nagyobbak, gyakorlatilag korlát nélkül eszik őket a bolhák. A védelemre hivatott társnövények még igencsak gyermekkorukat élik, elég bajuk van azzal, hogy kikerüljenek, nem ám hogy védjék a szomszédságukat. Nekem kell hát megmentenem a helyzetet, ha retket akarok enni.
Először is ides balhánkról innen:
„Kártevő: Földi bolhák (Phyllotreta undullata, P. nemorum és egyéb fajok)
Gazdanövények: A keresztesvirágú (Cruciferaceae) fajok valamennyi termesztett és gyom változata.
Elterjedés és fontosság:A földi bolhák nagyon gyakran jelennek meg Cruciferous fajok esetében. Táplálkozásukkal teljesen képesek tönkretenni a fiatal növényeket, főként akkor, ha az időjárás száraz és meleg. Ebben az esetben a veszteség elérheti a 100 %-ot. Ráadásul a földi bolhák terjesztik a fehérrépa sárga mozaik vírusát (TYMV), mely nagy veszélyt jelent például a kínai kelnél. Az idősebb növények esetében a földi bolhák okozta kár nem annyira jelentős.
Tünetek: A bolhák a szikleveleken és a leveleken táplálkoznak. Ezzel 1-2 mm nagyságú "ablakokat" (egy bőrszövet marad épen), vagy lyukakat hoznak létre. Később, ahogy a levelek nőnek, a lyukak velük együtt nagyobbodnak, és végül akár néhány mm-es átmérőjük is kialakulhat. A súlyosan károsított levelek és fiatal növények teljesen el is pusztulhatnak, főleg meleg és száraz időben. Nagyobb termőhelyeken a központ általában kevésbé károsított, mint a szélek. A tünetek nagyon jellegzetesek, így könnyű őket megkülönböztetni más károkozástól.
A kártevő leírása: A földi bolha valamennyi, a Cruciferous növényeken megjelenő fajtája viszonylag kicsi (2 - 3 mm hosszú). A színük általában fényes fekete, néha hosszanti sárga csíkokkal. A hátsó lábakon duzzadt harmadik lábizület található, mely jól alkalmazkodik az ugráshoz. Amikor megzavarják őket, a földi bolhák leugranak a levelekről, és egy ideig halottnak tettetik magukat. A lárvák szintén aprók (4 -5 mm), a színük fehér vagy sárgás. A báb tejfehér és körülbelül 4 mm hosszú.
Életciklusa: Imágó alakban telel át, növényi hulladék alatt vagy a talajban. Tavasz elején a Cruciferous fajok felületére telepednek, és napokon keresztül táplálkoznak. Ezután lerakják tojásaikat a növény tövébe. A kikelt lárvák a gyökereken táplálkoznak vagy vájatokat alakítanak ki a levelekben, de ez nem igazán jelentős kár. Kifejlődésük körülbelül 2 hetet vesz igénybe, ezután bebábozódnak. Egy évben két vagy hárm generáció megjelenése lehetséges.
Védekezés: - A növényi maradványok azonnali betárcsázása- A kisebb termőterületeket fehér textillel le lehet fedni. Ezáltal megakadályozzuk, hogy a földi bolhák a növényekre kerüljenek, valamint a levegő nedvességtartalmát is növeljük.- Permetezés rovarölő szerrel”
A védekezést nem kívántam ennyiben kimeríteni, utánanéztem a meglévő kevéske szakkönyvben és a neten is. Jópár megoldás közül lehet választani, a szerintem legérdekesebbnek és leghasználhatóbbnak tűnőket kiemelem, aztán majd azt is leírom mire jutottam a kivitelezésükkel.
Első: permetezés piretroinos szerrel. (Nem találtam túl praktikusnak az összvissz húsz folyóméternyi, földből alig kilátszó retkeket megvegyszerezni, pláne, hogy jövő héten már enni szeretnénk belőlük, mert van egypár nagyobb, aminek már babszemnyi gumója van. Ez a lehetőség alapban kilőve, sokra nem megyek olyan szerrel, aminek modjuk egyhetes ÉVI-je van).
Második: talán a legjobbak, elévülhetetlenek és megszívlelendőek IL tanácsai is a témában. Akinek a kertjét a földibolha támadja, mindenképpen érdemes tanulmányoznia azt, amit írt. Különösen jó a bolhafogó szerkezet, amit leír. Sajnos nekem ezzel az a gondom, hogy a védő gyógyteákról nem gondoskodtam, nem tudtam bevetni. Próbáltam ragasztószalagot kihúzni, de az a rohadt ragasztószalag egyáltalán nem ragadt, lehet, hogy másfajta jobban beválna? Fahamunk nincs így a fűtésszezon végén… A védő-saláták meg még bébik. Mindenesetre a talajt a retkek körül nedvesen tartottam, hogy ne legyenek már olyan vagány vígan ezek a büdös dögök. Ezzel egybevágóan említendő meg a Vetéstől a tálalásig című könyv, ahol a szerzőpáros a társítás tapasztalatait is leírja.
Harmadik bohaellenes eljárási módként utalok itt a Magyar Házi Gazdasszonyra, amelyben Nagyváthy Szabó János a védekezés újabb módszereit vonultatja fel, de sajnos nem kecsegtet túl jó eredménnyel:.
"A’ bolha ellen nints jó orvosság. A’ legjobb az, ha napjában 5-6szor megöntözzük, mikor a’ nap süt, de ha borongos idő jár semmitse használ, sőt árt. Későbben jobbnak találtam a kikelt gyenge palántát a’ balha elen 8-10 órakor gyikinnyel betakarni, és azt délutánni 4. óráig rajttartani. " Ezt a betakarást máshol is láttam már, kíváncsi vagyok, valamelyikőtök próbálta-e?
Negyedszerre belepislogtam az 1934-es 200 kérdés és felelet – A Hangya újság földmívelés mellékleteiből című könyvbe. Nos, itt is találtam érdekességet.
"Kérdés: Konyhakertemben igen nagy mennyiségben van minden évben az ú. n. földi bolha. Az összes tavaszi veteményem leveleit annyira átlyuggatja, hogy ennek következtében elszárad. Káposztapalántát, kelt, retket, nem is tudok nevelni. Mi lehet az oka? Hogyan védekezzem?
Felelet: A földi bolhák a száraz esztendőkben szaporodnak el. Amíg maguk a bolhák a száraz, napos időjárást kedvelik, addig a lárváknak bizonyosfokú nedvességre van szükségük. A sok nedvesség azonban árt nekik. Azért a bolhakárszenvedés az egyes évek időjárása szerint változó. A földi bolhák leginkább a keresztesvirágú növényeket (tehát a vetemények közül a káposztaféléket és a retket) kedvelik. A gyom közül a vadrepce és a repcsény a főtápláló növényük. És mivel ez a kétféle gyom mindenfelé bőven van hazánkban és már korán tavasszal kínálkozik a bolhának, állandóan van tápláléka is. A gyomról aztán átkerül a termesztett növényekre. Ennélfogva a földi bolha számának gyérítéséhez az is szükséges, hogy a gyomot állandóan irtsuk, különösen a vadrepcét. A gyakori és bőséges locsolás hasonlóképpen segít a bajon. A földi bolha kerüli a nedvességet, viszont a növény gyorsabban fejlődik, s így hamarább kinő a kártevő foga alól. A földi bolha csak a fiatal növényre veszedelmes, ezt addig kell tehát megvédenünk, amíg a veszedelmes gyermekkoron túl nincsen. A védekezés legegyszerűbben a bolhák összefogásával történik. Nagyobb területen használhatjuk a bolhafogó talyigát, amilyent a nagyobb gazdaságok, uradalmak szoktak használni répa-és repcevetésükre. Kisebb területen, így konyhakertben, az ú. N. bolhafogó zászlóval is célt érhetünk. Könnyű lécből levágunk egy 100-110 cm és három 40-50 cm hosszú darabot. A leghosszabb léc egyik végére a három kisebb lécdarabból keretet szegelünk, s erre kemény papirost (pappendeklit) erősítünk. A kemény papirosnak a nyéllel szembeni oldalára még egy 20-25 cm széles fekete vagy sötétkék vászoncsíkot szegezünk. A zászlónak tehát egy merev és egy lobogós része van. A kemény papirost mindkét oldalán bekenjük jól ragadó híg kátránnyal vagy hernyóenyvvel. A bolhákat oly módon fogjuk meg, hogy a növények során végighaladva a ragadós lapot kissé ferdén tartjuk a növények fölé, míg a vászondarabbal a leveleiket gyöngén megérintjük. A felriasztott bolhák nekiütődnek a ragadós papirosnak és fogva maradnak.
Jó kiadós fogás csak a déli órákban esik, amikor a bolha a legélénkebb. Az eljárást sokszor kell megismételni, nemcsak egy-egy alkalommal többször egymás után, hanem lehetőleg naponként mindaddig, amíg bolha nagyobb számban akad. De ne gondoljuk azt, hogy ezzel az eljárással a bolhákat mind összefogjuk. Ez lehetetlen, mert újabb bolhacsapatok jönnek át a gyomról. Csak annyira tudjuk meggyéríteni őket, hogy a növények a bőséges locsolás mellett továbbfejlődnek, s akkor már nyert ügyünk van. "
Érdekes ötödik megoldást találtam Szihalom honlapján, idézem:
„A földibolhát már nem ilyen egyszerû méreg nélkül kiírtani, de nagyon jól „be lehet csapni”. Ezen rovarok szeme, látása nem túl jó. A táplálékukat (retek, káposzta, karalábé, stb.) a szag alapján keresik és találják meg. Hogyan „vegyük el” a káposztafélék szagát? Egyszerűen „le kell fedni” egy erősebb, a földibolhák számára nem kedvelt szaggal. Ez a szag pedig a menta illata. Jó néhány éve, amikor még a kertemben jelentősebb területen termeltem káposztaféléket, kipróbáltam és alkalmaztam ezt a módszert. Nagyon hatásos volt! Az oldat készítéséhez bármelyik menta megfelelõ (borsmenta, fodormenta, vagy a vízi-menta). Én elõször a Rima mellett gyűjtöttem vízi mentát. Ez is megfelelő, de a borsmenta sokkal jobb hozzá. A legtöbb vetőmagboltban kapható a borsmenta magja. Vegyük és vessük. Mindenkinek ajánlom, mert remek gyógynövény, finom a teája, inhalálással a gőze jót tesz megfázáskor, valamint az arc- és homloküregi megbetegedéseknél. A növényvédő oldat készítéshez kell kb. 0,5 kg apróra vágott friss menta (szára, levele), amit forrázzunk le 5 liternyi esővízzel, tegyük egy jól záródó (műanyag) edénybe 2-3 napig, idõnként rázzuk jól fel. Mikor az illata olyan erős lesz, hogy az már szinte büdös, szűrjük le, töltsük a permetezőbe, tegyünk hozzá még 5 liter vizet meg 2,5-3 ccm Nonit-ot és permetezzük ki. A csapadéktól, locsolástól függően legalább 3-4 hétig nem lesz földibolhánk. Amikor észleljük a növényeinken õket, és még nincs kész az oldatunk, permetezzük le növényeinket rovarölőszerrel (plusz 2,5-3 ccm Nonit/10 liter permetlé), mert a megjelenésük után, szerencsétlen esetben 2-3 nap alatt képesek teljesen tönkretenni növényeinket, azután odébbállnak.”
Sok jó és gyakorlatias tipp. És én mit műveltem szegény bolharágott retkeimmel:
- Ugyebár mint említettem, hagymapépbe vetettem a magokat. Így is volt rajtuk rágás. Van azonban négy folyóméter a kert túlsó sarkában, amin ez a hagymázás elmaradt, ott szemmel láthatóan komolyabb a kártétel. Nézzük! Ez a kép a "hagymátlan" retket mutatja. Vígan spacírgangoló, tereferélő bolha-asszonyságok és uraságok: Ez pedig a hagymásat. A különbség szemmel látható. Itt jóval kisebb a létszám, de azért nem lebecsülendő! Ez afféle fél - vagy inkább háromnegyed-megoldás, de valamit biztosan ér.
- Gyomtalanítás
- Társítás hagymával, salátával: de sajnos a védőnövények még kicsik, ez a módszer hatékonyságán ront!
- Állandó öntözés - ennek folyamatos biztosítása érdekében megtöltöttem a kerti vizeshordót.
- Gyógyfüves locsolás: ma mindenképp készítek mentás locsolólevet – ebből már nőtt annyi, hogy használni tudjam.
- Bolhák összefogása. Nos, most nálam profibb kertészek biztos az oldalukat fogják majd a nevetéstől, mit műveltem. A bolhafogó berendezés állt egy szál alumínium drótból, a keretes keménypapír helyett egy régi számítógépes újság CD-mellékletét és egy darab rongyot használtam. Ragacsot nem találtam, próbálkoztam a CD-re kenni bicikliragasztót, a jó öreg Technokol rapidot, folyós, vízalapú óvodai papírragasztót, ragasztószalagot: két perc után megszáradtak, a kis ganyé pattogók nem akartak ráragadni. (Az igazi megoldás egérragasztó lett volna, de a két macska miatt hála Istennek nincs rá szükség, nem volt otthon.) Végül – hirtelen ötlettől vezérelve – kevertem be jó vastag házi csirizt, ez bevált! Az első fogás:
Az összefogásnál InLandir módszerét követtem, vagyis az apparáttal meg is ütöttem egy kicsit a növényeket – nem csak úgy végigsimítottam rajtuk- , hogy a bolhák ijedtükben még nagyobbat ugorjanak. Pórul is jártak, ott kapálóztak a ragacsban.
Aztán a napokban jön a mentolos lé, csak összekapják a kicsi növények addigra magukat, mert a növendék retek – úgy tapasztaltam – már nem olyan csemegefalat a bolháknak, már nem zabálják olyan intenzitással, ehelyett majd elkezdik a gyermekkorú bimbós kelt, karfiolt, brokkolit zabálni. Szóval nem maradok bolha nélkül! A "növényvédelmi eljárás" folytatódik, a további fejlemények itt olvashatóak lesznek.
(Egyébként nincs igazság a földön. Miért van az, hogy a gyengélkedő retekjeimtől 200 méterre, tesóm kertjében levő retekágyásban nincs egy büdös szem bolha sem?)

Erdőnk április végén

Mostanára eltűnt a lila-fehér-sárga virágpompa, a májusi fehérség előtt egy rövidke időre a zöldé a főszerep. Kihajtottak a szedrek, aranyvesszők és más burjánzó tünemények. A sok zöld között kis színes foltokat  alkotnak a most sorra következő vadvirágok. Egyre nagyobb a vetélkedés, egyre kevesebb a lombfakadás után a fény. A tavaszi virágok egy részének lassan lejár az ideje. A virágok villámgyorsan átadják helyüket a terméseknek, aztán visszahúzódnak hagymáikba, gumóikba.

A keltikéknek két hétre volt szükségük a virágzás után a termésképződéshez.

A szirmukat már egyre inkább hullató téltemetők ilyen terméseket hoznak.

Mások még megvárják a májust, hogy az erdő aljára lejutó utolsó adag fényben fürödhessenek. Startra készek az újabb virágok. Ez a csőszerű növényi rész a foltos kontyvirág egyelőre még betekeredett buroklevele, ami a torzsavirágzatot fedi. A levelei csokrosan nőnek mindenfelé.

A medvehagymák nagyobbrészt bimbósak, a naposabb részeken látni csupán néhány kinyílt szálat. Ünnepi fehér virágai már a május közeledtét jelzik.

A kutyatejek sárgállanak, a fellevelek 3-3 kis sárga virágot fognak közre.

A kányazsomborok csinos termetükkel szegélyezik a gyalogutat, megdörzsölve hagymaszagot árasztanak.

Jellemző szín még ilyenkor a kék, megjelenik a dúsan virágzó, csinos kis kerek repkényeken (kerti évelő gyomként kevésbé boldogító a látványa)

Rózsaszín bimbófakadáskor, de kéken nyílik el a foltos levelű pettyegetett tüdőfű szép, kétszínű virága.

A fák, bokrok is sorra levelet bontanak. A mogyoró ezt ilyen szépen teszi:

Összetéveszthetetlen illattal virágoznak a májusfák vagy zelnicemeggyek. Pompájuk rövid ideig tart, a hernyók rövidesen tarra rágják ezt a roppant csinos kis fát.

Április vége előtt a színes foltokkal tarkázott zöld erdőnek örülhettünk, de közeledik a májusi pompa a medvehagymákkal, salamonpecsétekkel, gyöngyvirágokkal.

Kakaós –narancsos-diós piskótatorta

Ezt a piskótát már többször is elkészítettem, de egy kicsit mindig variáltam rajta, mivel a végtermék állagában vagy ízvilágában általában találtam valamit, ami némi továbbfejlesztésre szorult. Így elhatároztam, hogy az eddigi tapasztalatok alapján véglegesítem a receptet. A családi meó egyöntetű véleménye alapján a süti igen jól sikeredett, így a piskóta receptjét a részletesen leírom úgy, hogy kezdő szakácsok – amilyen én is vagyok – számára is elkészíthető legyen.

Hozzávalók:

6db tojás,

1 bögre darált dió,

2 db narancs leve, és reszelt héja,

2 ek kakaópor (min20%-os)

6 ek liszt,

6 ek porcukor,

1 késhegyni sütőpor. (1/4 zacskó)

Elkészítése:

1. Bekapcsolom a sütőt 175 fokosra állítva.
2. Lereszelem a narancsok héját, és kifacsarom a levét, majd összekeverem egy kis tálban.
3. A narancslébe belekeverem a kakaóport, és csomómentesen elkeverem.
4. A kakaós narancslébe belekeverem a darált diót, és jól összekeverem. Fontos hogy az így kapott massza viszkozitása (sűrűsége) közel azonos legyen a cukorral felvert tojássárgája sűrűségével. Ha nagyon sűrű, narancslével hígítom, ha híg, darált dióval sűrítem.
5. A 6 db tojást szétválasztom.
6. Kevés étolajjal ecsettel kikenem a szilikon sütőformát, vagy a gáztepsibe sütőpapírt helyezek, és a sütőpapírt kenem meg kevés olajjal.
7. A tojásfehérjét felverem kemény habbá 2 ek porcukorral. A cukrot kb. 1 perc keverés után adom hozzá.
8. A tojássárgáját 4 ek cukorral felverem (kb. 3 perc gépi keverés)
9. A felvert sárgájával azonos sűrűségűre kikevert narancsos-kakaós-diós masszát hozzáadom a felvert tojássárgájához, és géppel 3-5 másodpercig keverem. Ez az összekeveréshez elég, de nem rázza ki a masszából a levegőt.
10. A felvert fehérjéhez 3 részletben hozzáadom a tojássárgájából készített masszát úgy, hogy a felvert fehérje tetejére rászitálom a lisztet (3 részletben, a lisztbe belekeverve a sütőport), majd a lisztre egyenletesen ráöntöm a sárgájás masszát, és elkeverem evőkanállal.
11. A kész piskótamasszát egyenletesen elterítve a tepsibe öntöm, mad 175 fokos előmelegített sütőben 30-35 percig sütöm.

Töltelék:

Anyukámtól kaptunk nagyon finom narancslekvárt, aminek el fogom kérni a receptjét, és később, ha megint olcsó lesz a narancs, saját magam is megpróbálkozok vele. 1dl narancslekvárból és 2 dl Ági által főzött baracklekvárból, valamint 3cl rumból készítettem el a tölteléket. Ezeket összekevertem, kicsit (kb. 60-70 fokra) megmelegítettem, majd kihűlés után a (2 egymástól 16mm távolságra lévő párhuzamos metszősíkkal) 3 egyenlő vastagságú rétegre vágott tortalapokra kentem.

(Kérdés: Milyen magas volt a torta, ha 25cm átmérőjű volt és a lekvárkrém 2/3 részét beitta a piskóta? Minden hozzávaló fajsúlya a számításnál egyenlő a vízével. )

A torta tetejére 125g étcsokiból, 3dkg vajból,és 2 ek étolajból gőz fölött kikeverve csokimázat készítettem, ami szépen befedte a tortát.