Megint gaztenger

Rutinos blogolvasóink is tudják, mennyit töprengtem már azon, hogyan lehetne a kertet minél tökéletesebben megszabadítani a különféle gazoktól. Most, hogy az első komolyabb vetési periódus lezajlott, szépen jönnek elő a tavaly annyiszor elátkozott tarackok, kákicsok meg acatok.

Ráadásul most derült ki néhány csúf dolog, nevezetesen:

- tavaly pelyhedzően termő szárba sikerült mennie egyetlen (!) szál acatnak, és most a krumpliföld közepén sorra kelnek – elképesztően hosszú gyökerekkel – az acatmagoncok,

- az a bácsi, aki a kertünket szántja – a tárcsázáskor véletlenül beledolgozta a legváltozatosabb fűfajtákkal és kákicsokkal ékes kerti útszegélyt a kert teljes hosszába. Így mindenhol szép zöld perjeszálak tűntek elő. Évek óta küzdök a tarack eltávolításával, de most nagyjából megint ott vagyok, ahol elkezdtem.

 Korábban a gyomok irtását mindenféle előzetes átgondolás nélkül végeztem el, előkaptam a kapát és adj neki! – húztam a gazokat, kapáltam a földet. Voltak ágyások, amik egész jó karban voltak egész nyáron, de sok mindig csúful begazosodott, a lesújtó eredménytelenség képeit meg lehetett szemlélni itt a blogon…És itt is rá kellett jönnöm még tavaly ősszel, hogy ha „célirányosan” törekszek a gyomok kiritkítására, a következő évben is élvezhetem a munkám gyümölcsét: a gyomlálási idő lustálkodási idővé való átalakulását.  Ez a „célirányosság” elég ostobán és okoskodón hangzik, pedig aránylag egyszerű dolgok vannak mögötte, nemcsak kapálás, ásás, robizás, gyomhúzkodás, szitkozódás, felégés, derékfájás. 

Van néhány kertészeti szakkönyv, amely nem képvisel ennyire harcias álláspontot a gazokkal kapcsolatban, mint én,  mondván, hogy a kertben megjelenő gazok a környező természetes flóra hírnökeiként érkeznek a kertbe, és nekik is teret kell adni. Ez nagyon szépen hangzana, ha vadárvácskák, szarkalábak, réti margaréták nőnének, mint a szántóföldek szegélyében, de nálunk a maszlag, az ördögcérna, a kákics, a franciaperje és az acat tolong. Valahogy nekik a zöldségek rovására nem akarok nekik helyet adni, mert egy-két év alatt úgy elszaporodnak, hogy utána évtizedekig se tudnám megtisztítani a földet tőlük. Szóval félre velük! De hogyan?

 Először is: ne tudjanak előbújni sem! Ehhez már előző évben hozzá kell készülni. A gazok magszárba menetelét kell megakadályozni.  Ezt tavaly legalább részben sikerült kiviteleznem azzal, hogy az őszre magszárba ment disznóparéjokat Nyunyival két embermagas kazalba gyűjtöttük a krumpliszárakkal és egyéb kórókkal egyetemben, és a kert földjén egy sötét őszi estén hamuvá égettük. Most tavasszal meg csodálkoztam, hogy eddig nem is nagyon keltek ezek a paréj-meg libatop-féle gyomok, hát ezért. (Van helyettük tarack bőven…) Idén is követni kell ezt az eljárást, de nem csupán ősszel, hanem végig, az év folyamán. Igaz, tavaly is plusz munka volt az állandó gyomszárfélrehordás, talicskába-vödörbe gazolás, de eddig úgy tűnik megérte. A komposztba nem igazán jó ötlet az ilyen növényi részek belehordása, mert attól dudvafürdővé válik az egész komposztáló, utána meg a kész komposzt lesz gyomforrás. Legjobb ezeket a kert földjén elégetni, visszaforgatott hamujuk a talajt gazdagítja. A gazok előbújását kiválóan meg lehet akadályozni az annyiszor dicsért mulcsozással is, csak senki ne essen abba a hibába, hogy gyommagvakat tartalmazó anyaggal takarja a talajt. Én is így terjesztettem el ügyesen a kákicsot a kertben.... Itt fekete fóliát is lehet használni, alatta még a perjéknek sincs esélye, csak hosszú ideig fenn kell hagyni egy helyen. Szerintem ez ott megfelelő, ahol nem feltétlen veteményezni szeretnénk az adott földterületre, hanem meg akarjuk tisztítani teljesen a gaztól minimális munkával.

Másodszor: minden egyéb, a gazterjedést elősegítő növényi rész buzgó és állandó eltávolítása. Kedves ismerőseink: a tarackok, acatgyökerek, kákicscsutkák múlhatatlan kivagdosása lehetőleg tökéletesen és minél mélyebben. Itt nagy körültekintés kell, mert a rosszul fölszedett tarackcsomó földben maradt gyökérdarabkái újra hajtanak, még nagyobb növénypamatokat kinevelve. Gondolom, ez mindegyikünk számára ismerős… Szerencsére a tárcsázás, robizás után porhanyóssá vált földből elég könnyű kiszedni a gyökereket. A nagy gyökérdarabokat azonban össze kell gyűjteni és elégetni, mert aljas, alattomos módon egész meghökkentő visszagyökeresedésre képesek. Még a kerítés dróthálóján fennakadt, de a földig lelógó köteg is visszakapaszkodott nálunk a talajba. A ganédombra szórt, múmiává szikkadt növénydarabok is hasonló mutatványokra voltak képesek.A még kikeletlen vetemény ilyenkor szépen zöldellik a friss, zöld perjelevelektől. Minden nap egy kis időt csak tarackszedésre szánok. Ezeket a hosszú gyökereket szintén a legjobb elégetni, mert a komposztot is hamar tönkreteszik.
Az acat ritkításában nagy segítséget jelent a nagyszüleink körében még jól ismert, de elfelejtett, viszont most új reneszánszát élő, de még most sem közismert kerti eszköz, a gyamszurkáló avagy tüskeböködő. 

Régen a gabonatáblákból szedték ki ezzel a fecskefarkú vassal az acatot, a mai változatokban a fecskefarok már spirál alakban görbített, és egy csavaró mozdulattal igen mélyen a föld színe alatt képes kivágni a répaszerű gyökeret. Áldás ez a szerszám azoknak, akik nemrég telepítettek gyepet, mert a fű kikapálása nélkül ki lehet emelni a csorbókákat, acatot, kákicsokat. A zsendülő veteményben, gyökérzöldségeknél is nagyon jól használható, ahol fontos a gyommentesség oly módon, hogy a zöldségek gyökereit ne sértsük. Láttam ezt a szerszámot egészen dizájnos, csapágyas és teleszkópos változatban is, ahol az eszközt
 a kákics fölé helyezve egy madzag könnyed megrántásával működtethető, minimális fizikai erővel. Gondolom, ennek már az ára is húzósabb.

Harmadszor:lassú kidöglesztés és a gazok későbbi térnyerésének megakadályozása. Itt a fantáziánk szab határt a követendő eljárásnak. Leleményes dolgok tartoznak ide, így az első pontban említett fekete fólia és vastag mulcsréteg kiterítése: alatta – fény és fotoszintézis híján – elhal minden, a pinceászkákat és a gilisztákat kivéve.

Alkalmas eszköz a buzgóan forró vízzel való locsolgatás, a farakás elhelyezése a komlótövön. Jó még a gaz kifojtatása dús növésű, évelő kerti növényekkel. A rossz helyen nőtt csalántő jól kiirtható munka nélkül a mellé telepített citromfűvel, a kúszó borostyán elfoglalja a komló helyét, a meténg visszaszorítja a virágágyban a tarackot idővel, pláne ha éles kapával egy kicsit rásegítünk.

Egyik-másik gazt már egy alapos kaszálás is kellően megritkít. Múlt héten a fűnyírás mellett a kerítéslábazatnál és a gyümölcsfák aljánál méretesre nőtt galajok meg fecskefüvek tövig lettek kaszálva, így egy darabig ott sem kell takarítgatni a talajt.

Akadályt is állíthatunk a gyökerek útjába. Idén új eperágyást csináltam. A szegélye határos a kert gyepes-tarackos útjával. Ezt a szegélyt évek óta minden tavasszal szépen kitisztítom, de nyár elejére már olyan mindig, mintha egy kapavágást se tettem volna ott. A kúszó gazok gyökerei alattomban mindig megjelennek az ágyásban, aztán egycsapásra beveszik a területet. Idén egy teljes napot vett igénybe, hogy kipucoljam ezt a területet, és úgy gondoltam, hogy ha már ennyit dolgoztam vele, szeretném ilyennek tudni egész évben. Ezért az udvarban megtalálható mindenféle ramatyot átnéztem, és egy hosszú, de félig kilapult ereszcsatorna-darabból, meg facsökökből kellő akadályt képeztem a cső föld alá süllyesztésével. Úgy tűnik eddig, ezen nem tudnak átmenni a gyökerek. Hédi magasított virágágyásába se tudott eddig belenőni a gyep a masszív ágyásszegély miatt.

Negyedszer:  a zöldségek megfelelő telepítése. Majdnem minden ezen áll és bukik. Terbe József már korábban idézett megállapításait tenném ide erről:

„A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:

-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)

-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)

-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),

-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).”

Ez teljesen így van. Ahol tavaly kukorica és csemegekukorica volt, ott a talaj elképesztő módon tiszta lett. Gondolom, a kukorica sűrű gyökerei és a napfény hiánya tett oda a sok taracknak és a kert végét korábban belepő ördögcérnának. Ezért idén az a tervem, hogy a legtarackosabb részre csemegekukoricát vetek majd futóbabbal. A krumpli alatt is elég tiszta maradt a talaj. A Sarpo Mira fajta zöld lombjai derékmagasak és szétterülők, alatta nem sok gezemice élt meg. Ami előjött, azt könnyű volt még a kb. 200 négyzetméteres táblából is kigazolni kézzel. A paprikát nem nevezném gyomirtónak, nekem mindig ez a legramatyabbak közt van, a tökfélék viszont (a sárgadinnye kivételével) tényle elég jól visszafojtják legalább a lágyszárú gazokat. Igencsak gyomnevelő hatású szerintem a babfélék, a borsó, a mák, a retek. Utóbbi a magját is hajlamos elszórni, és kis mákokkal telik meg a talaj őszre. A saláta szintén csinál ilyen mutatványokat, de az abszolút rekorder az új-zélandi spenót és az endívia. A virágok közül a pillangóvirág és a körömvirág csinált nálunk a kertben ilyen mutatványokat. 


Ötödször: a meztelen, felporhanyított talaj szinte vonzza a gazokat. Ezért is kezdődik meg olyan gyorsan a kertek elgyomosodása júliustól. A nyár elején kiürülni kezdő ágyások, pl. a feltépett borsó helye, a megkezdett sárgarépa-és krumpliágyások szélei gyakran üresen tátonganak őszig, és már pár héten belül felveri őket a gaz.  Ha ezeket a parcellákat másodvetés céljából újraműveljük, esetleg lemulcsozzuk, gyomszárat égetünk rajta, vagy mustárral beültetjük, máris tettünk valamit azért, hogy a gyomok tengere visszaszoruljon.


Azt gondolom, hogy az ide-oda belekapkodó gyomlálás és kapálás helyett ennek az öt szempontnak a lehetséges figyelembe vételével ritkítom a gazokat, akkor a kert is rendezettebb képet mutat. 


Gyom, gyom... felesleges lakó a kertben, de nem szemét! A feltépett gazok hasznosak is lehetnek! A gazok a talajból ugyanúgy számos tápanyagot vesznek fel. Igen nagy hiba lenne  ha az apró, zsenge növényeket kikapálnánk, aztán vödörbe, talicskába szednénk, félrehordanánk valahova, aztán elégetnénk. Így lehet a kert földjét a leghamarabb tönkretenni: állandó, visszapótlás nélküli tápanyagkivonással.
A legértékesebbek a magszár nélküli, zsenge gazok. A parajfélék közül van, amelyik ehető, bár nem különösen finom az embernek. Sokan azonban- köztük mi is - a feltépett zsenge zöldet a háziállatok kisegítő takarmányának tekintik. Ezek a gazok azok, amelyek olyan igazán finommá teszik a házi tojást. Állítólag a zöld takarmánytól van az a bizonyos zöldes burka a házi tojásból készült főtt tojás sárgájának. Ugyanezek a gazok kis szikkasztás után mehetnek a komposztba, mert még nincs magjuk, amivel elszennyezzék az érő komposztot. Alkalmasak mulcsnak is, ha a földet gondosan lerázzuk a gyökereikről, és kicsit kiszikkasztjuk őket. Ilyenkor vissza is lehet kapálni őket a földbe. A magszáras, megfásodott gazok, acat-és tarackgyökerek már nem képviselnek akkora értéket önmagukban, ezeket legjobb a termőföld valamelyik sarkában elégetni, legalább a hamujuk visszakerüljön a földbe, esetleg a tyúkok még megeszik a zsengébb hajtásaikat.  Ezek komposztként, mulcsként hasznosítva csak a saját fajtájukat szaporítják.

Ennyit a gazokról. Remélem, sikerül idén a kertet nagyobb rendben tartanom majd. Három szem paréjtól meg egy-két szál perjétől azért nem kapok idegösszeomlást, de nem derékig érő gazt akarok kerülgetni őszre, hanem a szépen kifejlett növényeimet.

Öngyógyítósdi 1. Mulcsozás, avagy felületi komposztálás

Az Öngyógyító kiskert miatt még erősen habarodott állapotban vagyok. Tüsténkedésem első tárgya a zöldségeskerti mulcsozás. A világon a legegyszerűbb most megvalósítani, hiszen a komposztunk tetején jó vastag rétegben áll a félig megszáradt fűnyesedék. Bízom benne, hogy megúszhatom a gyomlálást (óh, az a recsegő derok és hexencsusszos nyávogás, amitől megkímélem a családot) és mellesleg spórolhatok az öntözővízzel. Közben pedig támogatom a talajéletet, táplálom a gilisztákat. Tiszta jó!

Lendületből telehordtam először a petrezselyem- és zellersorokat, mint legszomjasabbakat, s aztán meg is öntöztem a mulcsot izibe, merthogy még afféle természetes szűrőként is funkcionál. Előtte azonban jó alaposan kiszedtem az összes évelő gyomot. Volt már ugyanis pár éve egy próbálkozásom, amikor elsumákoltam ezt a lépést, gondolván, hogy a mulcs alatt a sötétben elnyamvadnak a gazok. Hát nem tették! Sikerült kinevelnem a világ legtermetesebb, bár alsó részein kissé elegánsan halványított tarackbúzáit és szulákjait. Ez a tapasztalat akkor pár évre el is tántorított a mulcsozástól, kétségtelen előnyei ellenére.  A kellően száraz alapanyagom egyelőre elfogyott, amint lesz még fűnyírás, lesz mulcsozás is a salátánál, sárgarépánál is. 

Az okoskönyvek szerint a mulcsozás hatásá tovább lehet spilázni gyógynövényekkel, úgymint bodzát keverni közé vakondriasztónak, csalánt turbótápnak, illatos fűszernövényeket rothadásgátlónak, a hagymák nyesedékét meg gombariasztónak. Ez azért tetszik, mert most már szedjük a szép fejlett főzőhagymákat, s így a leeső zöld, hosszúra nyúlt szárrészeket még ott a kertben rá lehet szórni a gombára kényesebb növények, például az érőfélben lévő szamóca ágyásaira. (Közben a jancsibogarak rémülten terelgetik kisóvodás fiaikat a föld alá.)

Levélparádé az évelőkertben

Az előkertünkben kialakított évelőágyásról most már elmondhatjuk, hogy kialakult a szerkezete és az évelők elérték felnőtt méretüket. Elkezdődött a növények egymás közti bonyolult viszonyainak ideje: flört, szimbiózis, tülekedés és élethalálharc és még sokféle egyéb, ki tudja milyen összefonódás. Mindezeket a növények zöldjük ezer formájával és árnyalatával beszélik el. 

A tavaszutó kezdetén a Nagy Virágáradatot csendben előzgető kis évelők virítanak nálam halványkékben, fehérben, bordósan és rózsaszínben. A virágok távolságtartóak és szerények a földből immár teljes szépségükben és gazdag változatosságukban kipattant lombokhoz képest.. Mindezt fátyolos fényfoltokkal szórják meg az előkertre könnyű árnyékot vető, bimbóban álló szomszéd akácfák lombjai közt befurakodó kora délutáni fénysugarak.   

A talajon szerényen kúszó, kissé lilásbordó levelű, talajtakaró gyepes szappanfű kis rózsaszín szegfű-csillagocskákkal telik meg.

Az ezüstöe nyuszifülek előtt szerényen azért, de csillog-villog az erdei szellőrózsa koronája.

A tarka levelű, rózsaszín virágú rózsalonc és a kék íriszek között haranglábak és évelő búzavirágok nyílnak, kissé hűvös pompában.

Az árnyliliomok megbújnak a hagymavirágok és sásliliomok között.

A margaréták körbekerítik a fonalas agávét.

Ugyanennek tarkalevelű párjával pedig snidlingek és harangvirágok és a borostyán szomszédolnak.

Szirmot bontott a tarkalevelű nagy meténg is.

S ez még csak a kezdet!

Könyvajánló

Gertrud Franck Öngyógyító kiskert című réges-régi könyvére véletlenül találtam a neten és őrülten szégyenlem magam, hogy eddig nem ismertem a biotippek ezen gazdag tárházát. Lassan mazsolázgatom már vagy két hete és az jár a fejemben, jaj, hát ezt is tüstént ki kellene próbálni, meg ezt is, meg eztiseztis, jövőre meg tutira így csinálom. (Aztán majd meglátjuk...)

Évtizedek biokertes tapasztalatokból íródott a könyv, amely szakít a zöldségágyások mini monokultúraként való felfogásával és világos leírást ad a vegyeskultúrák ágyásszerkezetéről, ábrákkal. Ez segít megelőzni a betegségek terjedését és optimálissá teszi a helykihasználást. Zöldtrágyanövények (pl. spenót, mustár, facélia) beiktatásával gyakorlatilag integrálja a szelíd gyomokat az ágyásrendszerbe, így utánozza a természetet, ahol a talaj soha nem marad fedetlenül.

Megismerhetjük a talajtakarás, felületi komposztálás művészetét, amivel nemcsak optimálisan gazdálkodunk a tápanyagokkal és a vízzel, hanem a takaróanyagba kevert gyógynövényekkel, fűszernövényekkel megelőzhetjük és kezelhetjük a növénybetegségeket. Új szemmel nézzük a gyomnövények és a kertünkben élő kisebb-nagyobb állatok szerepére, a nagyobb összefüggések ismeretében kevésbé kell görcsölni a kártételük miatt. Ugyanakkor döbbenetes módszerekkel birizgálja az emésztőrendszerünket a csigák elűzésével kapcsolatban. 

Megtanulhatjuk a trágyalevek készítését és keverését is (csalán, zsurló, torma..), aminek a végén  füvesboszorkányi alapismeretekből akár vizsgát is tehetünk. Végül a dísznövények kapcsán képzeletben kirándulást tehetünk a régi parasztkertek világába és megismerhetjük az évelő dísznövények egészségőrző társítását. Jó és tartalmas könyv, no. Ott a helye a linklistában, a jobbszélen alul. 

 Gyakorlati alkalmazását megnézhetitek  a következő, nagyon hasznos lapon, gyunyika lapján is, amely kiválóan összefoglalja a lényeget, ha valakinek nincs kedve  a scribddel bajlódni. A fotót is innen vettem. 

Boszorkányok pedig nincsenek! Vagy mégiscsak vannak?

- Anya, igaz, hogy ilyenkor kint vannak a réten a boszorkányok?
- Hogy jutott ez eszedbe, kislányom?
- Józsi bácsi mondta két hete néptáncon, hogy ilyenkor kimennek a rétre, és lepedővel szedik a harmatot. Hogy minek, arra már nem emlékszem, de tudom, hogy ilyenkor nem jó rájuk leselkedni és a közelükbe menni. 
- Igaz, régen azt tartották, hogy püski búcsúkor, Szent György neve napján kelnek útra a boszorkányok.   De azt ugye nem gondolod, hogy fényes nappal seprűnyélen repesztenek a Duna fölött?
- Hát azért én nem szeretnék ilyenkor kimenni a rétre. 
- Hidd el, nincsen ott semmilyen banya. Holnap úgyis ráérek, délelőtt kimegyünk  kirándulni a Csikólegelőhöz és megnézzük, hogy higgy nekem. 
- Jó, anya, de vigyünk fokhagymát is a biztonság kedvéért!
- Hát azt meg minek? Veteményezni fogsz a rét közepén?
- Tudod, az állítólag jó a boszorkányok ellen. 
- Tényleg? Hát ezt meg honnan hallottad? A Józsi bácsitól?
- Nem, ez a Bibi Blocksberg kalandjaiban volt a Minimaxon.




Másnap beüzemeltük a bicikikliket, felpakoltunk annyi ennivalót és vizet, ami talán két napra is elég lett volna, és az állítólagos boszorkányság feltérképezése érdekében kitekertünk a rétre.

Hiába jött korán a nyári kánikula, a rét még nem mutatja májusi arcát.  Arról is elsőre meggyőződhetünk, hogy  boszorkányok sem tartanak söprűnyélen és szénvonón való röpülési versenyt, pedig a sík leszállópálya igazán alkalmas a landolásra, ha azt nem a falu templomtornya felé végzik.

A fű lábszárközépig nőtt már, teli bóbitával, meg az utolsó nyíló gyöngyikékkel.
A Duna vize emlékeztet arra, hogy nyolc héttel ezelőtt még jégdarabok úsztak itt: sok helyen feltorlódott télről maradt avar, nyárfapihék, rothadó iszap, kisebb ágak a nagyobb, korábban jégbe szorult és megakadt uszadékfák mögött.

A tájkép azonban az igazi, feledhetetlen nyári Szigetközé.

A fűben pedig virágok.  Még nem ér csípőig a suhogó fű, és a parton nem világít sárgán a mocsári írisz, magyarán fosó liliom, meg a virágkáka, az utat nem szegélyezi a szarvaskerep meg a zsálya, és nem látni gyurgyalagot sem, mint tavaly egyszer. A múlt évi száraz kórókon és nádtörmeléken most kezd túlnőni a friss zöld. Pillangók azonban már vannak. És az utolsó nyíló gyöngyikék tömege. Belőlük itt a rétszegélyen olyan sok van, mint a hóvirágból tavasszal az erdőben.

A réti tarkaságról gondoskodtak a kis, rózsaszín gerániumok seregei,

sárgán világított a sok farkaskutyatej, 

és a másik "tej", a madártej, avagy sárma.

Most nem találtunk vitézkosbort, mint pár évvel ezelőtt ilyenkor, de a gyep teli volt már lila, apró virágokkal 

meg vad kakukkfűvel.

Heverésztünk a fűben, ropit rágcsálva és az eget bámulva. Láttuk a szemközti erdő felett kacskaringózva repülő ölyveket, a levegőt fekete keresztként hasító kárókatonát, suhogva repülő szürkegémet, de egy banya se járt arra, pedig Nyunyi kíváncsi borzadállyal várta a feltuningolt söprűk és tulajdonosaik megjelenését a láthatáron. Végül meguntuk a lapítást a fűben, pláne hogy egy hangyafészek volt alattunk, és továbbkerekeztünk, majd lementünk egészen a nádasba, a partszegélyig. Rengeteg béka ugrált a vízbe, és egy nádirigó is ijedten riasztotta társait is jöttünkre. Szóval elég nagy ribilliót okoztunk, de ez egyvalakit nem zavart. Velünk pontosan szemben, a víz átelleni partján egy hattyú rendíthetetlen nyugalommal tollászkodott, jöttünkre meg sem mozdult.

Szünet nélkül tollászta először csak a hátát, aztán valami egészen fura szögben felemelte a lábát (mint a kiskutya a villanyoszlopnál), és a hasát kezdte igazgatni. Ránk se hederített. Nyunyi ágakat dobált a vízbe, verseket kiabált, toporzékolva ugrált, de a madár nem is törődött vele, rá se nézett. Végül megállapította: ez a hattyú bizonyára begolyózott.

Hamarosan hazaindultunk, mert a levegő - és vele együtt a biciklik fekete ülése - igencsak átforrósodott. Hazamenetre még két érdekes dolgot találtunk a fűben: apácavirágot, 

és a vadon ritka évelő len kék virágait.

Aztán irány haza. A nagy melegben igazán jólesett otthon a jégkrém...

- Na, kislányom, most már elhiszed, hogy nincsenek a réten boszorkányok?

- Hááát igen. Vagyishogy nem! Nem! Anya, a réten ott volt végig a boszorkány, és nem vettük észre.

- Hol?!

- Hát te nem jöttél rá a nagy titokra? A boszorkány hattyú képében volt a vízen, azért volt olyan furcsa. És ha nem tudnád, maga a Százarcú boszorka volt személyesen!

Fűszerkertecske

Idén az első dolgaim egyike volt a kis fűszerágyás kialakítása. Az évelő fűszerek szanaszét nőttek a virágágyásokban és az eper között, de az eperágyat tavasszal áttelepítettük, a helyére pedig zöldségeket szántam, így az évelő fűszereknek is költözni kellett. Elvettem a gyepből egy 2 m2-es kis háromszögletű darabot, ágyásszegélynek körbeültettem vérborbolyákkal és a fonalas agavé-szaporulattal.

A hátsó részbe került a tárkony és a lestyán, eléje takaros sorokban az egynyári és évelő fűszernövények. Eddig csak a gyom nőtt benne, ezért neki akartam állni a nagykapával, hogy fellazítsam és újravessem az egészet, de előtte azért letérdeltem és körülnéztem, hogy mi a pálya. Ha nem is rengetegen, de azért mér sorolnak a kis növénykék. 

Fodros petrezselyem: 

Kakukkfű:

Oregánó:

Muskotályzsálya:

A ritkítással nem lesz túl nagy gondom, mivel finoman szólva nem igazán túlzsúfolt az ágyás. Figyelmeztetnem kellett magam,hogy a kertész legfőbb erénye a türelem, a petrezselyem köztudottan vontatott kelő, a kakukkfű-oregánó fényre csírázik, aztán bejátszhat a hőigény is. A borsikafűnek egyelőre semmi nyoma, pedig azt is vetettem.

Az előző nyögős-társítós poszthoz kiegészítésnek fűzöm hozzá, hogy a fűszerágyásba szórtam el egy kevés maradék rukkolamagot. Az ízletes kis salátanövény vetésének nagyobb részét szikleveles korban lerágták a bolhák a salátás ágyban, de itt a fűszerek társaságában kutya baja! Fűszernövényekkel tehát szerencsésen társítható, úgy tapasztalom. 

Zárócuki: a Piroska tulipán (Tulipa greigii 'Red Riding Hood') utolsó pillanata.

Társítás, talaj, örömök

Régen írtam a zöldségesről, pedig sok rövidke kis témám van. Csapjunk a lovak közé!

Retek és rukkola társítás kudarca

Az első dolog, amelyről írni szeretnék, az egy bénázás, hogy az okosok tanulhassanak a szamár kárán. Társításban szoktam nevelni az újhagymát-retket-salátát, most hozzádobtam a rukkolát is, bár ne tettem volna! Tudnom kellett volna, hogy ugyanúgy keresztesvirágú, mint a retek és szomszédként ki nem állhatják egymást. Ráadásul a a talaj sem ízlett nekik, ahová kerültek, a volt tujaültetvény helyére ültettem pár sort, ahol a tuják hátrahagyott pikkelylevelei üzenték nekik, hogy gebedjenek meg! Az üzenet a hagymát és a salit nem hatotta meg különösebben, de a keresztesvirágúak a bolhák segítségével intenzíven gebedni kezdtek, lássátok a képet. 

Még szerencse, hogy mindkettőből ültettem máshova is, így nem kell talán a termésről lemondanom.

Vegyeskultúra

Van gyom is doszt, virulnak a tavaszi évelő gyomok, de beindultak a paréjok is, szóval nincs mese, kapálni kell.  A gyomokhoz hasonlóan intenzíven nőnek mindenhol a komposzttal együtt talajba jutott kaprok és körömvirágok, ettől egészen biokertnek néz ki az a kétszáz négyzetméter. Mindezt megfejeltem jó sok teszkógazdaságos büdöskével, ágyásszegély céljából, miután a kerti füves utakat megfazoníroztam, mint a kozmetikus a bikinivonalat. 

Kelés
Borsó, hagyma, sali, petrezselyem okés, a sárgarépa minősíthetetlen. Tömöríteni kellett volna vetés után a talaját?

Oscar/Carlos szeméyesen

Lollo rosso (? Bordón szokott kelni.)

Növekedés
A lugasszőlők dolgoznak becsülettel. Ültettünk a lugashoz trombitafolyondárt meg hajnalkákat is. Majd meglátjuk, mivé lesznek.

Agyatlan módon márciusban pateroltam át a szamócákat az új ágyásba október helyett, de ez őket egyáltalán nem zavarta, virágoznak, mint a bolondok. 

Vetés

Március 15-én veteményeztem az alapdolgokat, április második hetében a hidegágyi káposztaféléket, palántának. Ezek kelegetnek. A melegre való tekintettel a kelleténél kicsit korábban elvetettem a babokat, a kukoricát uborkával társítva, meg a ölesbabjaimat állvány mellé. 

 A guggos vajbab meg a fürtös uborka anyóscsókból van, az aranymazsola kukorica meg anyacsókból.

Ez az idei extrémbab-kollekció, a jobb oldali kettő zöld meg piros ölesbab, ezek jelen pillanatban már az anyafölddel takaróznak. A balfeli meg nímet lapos bab, este az ágyba beviszem a német szótárt, hogy futós-e, vagy nyugton marad. 

A cukkinik, sütőtökök is elvetődtek a csini kis kupacaikba meg a komposztot takarni való föld tetejébe, amit az ültetéskor kimaradt kupacokból hordtunk egybe. 

Szüret

Spenót a köbön

Nálatok mi újság így április végén?