Európa Kiadó

Mángorló, ezt neked írom, mert sem nem botanika, sem nem filozófia, csak... sok minden eszembe jutott. Tegnap kimentünk a Lajtához árvizet nézni, és a kocsiba írtam egy CD-t, mindenféle volt rajta, pár Európa Kiadó is. Már nagyon régen volt az az idő, amikor ezek a számok éltek is, meg frissek, újak is voltak, igazából évek óta nem is nagyon hallgattam, de most is nagyot ütött. Hallgattuk ezeket, és valahogy olyat szólt most, annyi újfajta áthallást vettem észre, hogy nem igaz. Hallgattuk és Óvár igazán kisváros, és mégis háromszor jártuk körbe 30-cal, dudáltak a hátunk mögött, hogy mi a ... van, mért nem mentek. Hát ezért.

Sokféle emberrel szoktam beszélgetni, a legjobban azokat csípem, akik a háború alatt vagy még az előtt voltak gyerekek. Nagy szegénységet éltek át, és ezért edzettebbek. Most hetvenesek vagy öregebbek, nyugdíjasok, meg parasztbácsik, parasztasszonyok. Van köztük is ilyen meg olyan, de a legérdekesebb az, hogy sok van köztük, akármilyen egyszerű ember, aki nem fél. Nem féltek őszintén cselekedni, akár óriási hibákat is elkövetni, aztán valamennyire megtörtek, de sok van, aki nem. Abban különböznek ezek az emberek a mostani generációktól, hogy a körülményeknek messze fölötte állnak, mert belsőleg szabadok. Aztán jön az apáink és anyáink nemzedéke, azok jóval inkább a körülményeik foglyai, továbbra is működik a kopasz cenzor. Boldogulni akartak behúzott nyakkal, szolganemzedék volt, ház, kocsi, nyaraló, ügyeskedés... (Mondjuk konkrétan az én szüleim amennyire lehet, inkább csendben ellenálltak. Vidékiek voltak és vallásosak. Párom egy nagyvárosban nőtt fel, az ő szölei inkább a rendszer részei voltak, és csak kapkodta a fejét, mi történik, elment mellette az az idő, és nem értette meg a történések lényegét.)
Mi meg a szabadság nagy reményvel voltunk igazán fiatalok a kilencvenes évek elején. Koncertek, meg mindenféle fesztiválok, a Sziget. Azt hittük, kezdődik valami új világ és ebben lesz majd helyünk. Nem sokat tettem érte, rockbulikon, meg a hangulat átvételén kívül. Kiszakadni a hétköznapokból. Amikor indult a magyar underground, mondjuk, abszolúte gyerek voltam, de amikor egy kicsit már a világnak tudatára ébredtem, ez volt az első, ami hatott rám. A Sziámi, az Európa Kiadó, (sajnos élőben már csak a nagyon leszálló ágban láttam) de asszem, ezt a közeget te sokkal jobban ismered, annak idején inkább csak éreztem a lényegét, talán most már egy kicsit értem is. A mi generációnknak a feladata az lett volna, hogy lerombolja azt az álságos, beszűkült nyolcvanas évekbeli világot, (ami most van, elmúlt rég) aztán jól betagozódtunk, kaptunk egy kis kaszlit élni, közben megitták a vérünket, megették a húsunkat. Gyilkos tréfa volt csak a rock and roll. Sokan meg kapartak, hogy előrejussanak, építették a karrierjüket, ők is ugyanolyan kaszlit kaptak vagy szereztek, csak egy kicsit nagyobbat. Itt vagyunk, csak a csont maradt. Egy kis őszinteség, egy kis nihilizmus. Olyan szép történet volt és olyan bénán, semmilyen módon végződött. Kiábrándult generáció. Ezzel fogjuk végigélni az egész életünket, és még elég sok hátravan. Az utánunk jövőknek meg talán marad a cyberpnk, vagy valami olyasmi, aminek a jelentőségét mi már úgysem fogjuk fel teljesen. Az Európa Kiadó, mint előrehozott rossz lelkiismeret. Te mit gondolsz?

Most egész más közegben élek, egész más dolgokat csinálok, gazolok, meg örülök a sarkantyúkáimnak, körülvesz a családom meg a gyerekkori barátaim, és ez nagyon jó. Közben évekig görcsösen igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy normális ember vagyok, de aközben valahol rég idegen voltam, évek alatt talán úgy-ahogy belsővé vált a szerep és az arcomra fagyott a maszk. Mások is így tették, de a te blogod annyira megrázott és szíven ütött. Muszáj volt leírnom. 33 éves vagyok. Itt a hogyan tovább, nem akarom nosztalgiával tölteni az időm.

Pillangós

Nem tudom, úgy vagyok vele, hogy nem nagyon csípem a divatokat, ellenállni jobban szórakoztat, mint követni, de valahogy úgy jött ki, hogy a kert vége egy kicsit "mediterránosra" sikerült, vagyis egymás mellé került egy nyáriorgona, egy sudárzsálya (Perovskia) és egy nagy tő oregánó. Most ott szinte felhőznek a lepkék és bogarak, már szinte közönséges, ahogy pózolnak a fényképezőgépnek.

Vannak bogáncslepkék,


nappali pávaszemek,


rózsabogarak,


lágybogarak,

és még sok más. Tesóm ma kétszer suttyant hátra a fényképezővel lepkézni, erről neki is lesz egy sorozata.

Más: szaporítás
Ugyan kicsit megkésve, de azért megpróbálkozom a nyári szaporítással és sokasítással, az elvirágzott évelőket ma visszavágtam, a szárakból készítettem dugványokat, holnap pedig vetek még néhány fajta kétnyárit és évelőmagot. A cserjékről is készítek zölddugványokat a héten. Az eredményről beszámolok később. Ha valaki még próbálkozna ilyesmivel, várom a tapasztalatait.

Árpával érő körte

A gyümölcsfáink ötévesek, egymás után fordulnak termőre. A két téli körte már két éve mutatta magát, tavaly a meggyet és az almát is megkóstoltuk, idén a kajszibarackfa -késői fajta- hozza első, de bőséges termését.

Van még egy körtefánk, ami a leghátsó sarokban nődögél jó magasra, no az még sohasem termett. Ma jött Ági a jó büdös biopermetszerével, nézte, hova fújja a maradékot, akkor vette észre, hogy ez a körtefa nemhogy terem, hanem pont érésben van, vagyis megfejtette a rejtélyt, hova tűnt az Árpával érő körténk. Megvan, csak eddig váratott magára. Ez tulajdonképp a legkorábbi nyári körte, pici sárgászöld, leves és nagyon édes körtéket terem, jó sokat. A fa egészséges, eddig komolyabban semmiféle kártevő nem támadta meg, a virágait tavaly azt hiszem, egy rosszkor jött fagy pusztította el. Különben hamar potyog a termése, és jönnek rá a darazsak. Amikor kicsik voltunk, Mamának volt ilyen, fel lehetett rámászni, úgy enni a kis körtéket. Mezítláb párszor beleléptünk a darazsakba.

Tesóm nagyon boldog volt a nap felfedezésével. A fél fát lelegelte, mire le bírtam fotózni. Ez a mennyiség úgy az egész termés egyharmada. Holnap már nyoma sem lesz. Erdélyben mászkáltunk, ott láttunk és ettünk is vackort, ez a körte pont úgy néz ki, de finom, édes.

A meggyfa mézgádzik. Amikor esett az eső, egészen sikamlós volt ez a trutyi, és jól formázható, de nem volt nagy gusztusom gyurmázni vele. Cseppkőre és borostyánra hasonlít, de nem fenyőillatú, hanem inkább cseresznyés.

Június utolsó vasárnapja van...

A heti kerti munkák eleinte az állandó eső, majd a futó záporok jegyében zajlottak.... Nemigen tudtuk érdemben művelni a kertet. Az eső szüneteiben hátraosontunk "bevásárolni", az ebédrevalót vagy a leszüretelnivalót összekapni, aztán futás előre, nehogy megint elázzunk! A föld felázott, iszapszerűen ragacsos, mindenhol csírázó gyommagvakkal. Tegnapelőtt már csak egyszer esett egy nap, ezért tudtunk egy kicsit körülszimatolni. Kutyafuttában leszedtük a borsó maradékát, amit lefagyasztottunk.Feltéptük a töveket, de a helyét nem tudtuk megművelni, mert olyan, mint egy iszapfürdőmedence. A víz nem tud elszivárogni róla. Zöldbabot, késői csemegekukoricát, téli kelt és dinnyét tervezünk a helyére ültetni.

A másik expresszmeló a meggyszüret befejezése volt. A sok esőtől a meggyszemek kirepedeztek, a lecsorgó víz a leveleken lévő összes szennyet és port a gyümölcsszemekre rámosta. Szemenként kellett lesúrolni a gyümölcsöket, hogy élvezhetőek legyenek.

Amíg esett, suttyomban kivirágzott az ubi, kinyíltak az első egynyáriak, amik a zöldségágyásokat vannak hivatva színesíteni és változatosabbá tenni.

A héten permeteztünk is. Szegény bimbós kelt koncentráltan támadta a földi bolha és a levéltetű. A tövek cefetül néztek ki, tízforintosnyi lyukakkal, sárgulón, így itt kénytelenek voltunk egy massszív rovarirtót bevetni. A bolhák ellen csináltam először a bolhafogó szerkentyűt papírból és egérragasztóból, de a sok bolha, ami csak úgy pattogott fel a levelekről, most mintha odaragadt volna! Nem mozdultak meg, én meg eluntam, és kaptak egy adagot az irtószerből. A krumplibogarakat ugyanezzel a szerrel kereszteltük meg, és hamarosan feldobták a bakancsukat. Mivel még nem voltak jelen ngy tömegben, remélem, az idei évben több irtásra nem lesz szükség. A krumpli különben már kis bogyóit hozza, pedig még csak június van...

A kerti út szegélye és az újonnan előtörő komló még kapott egy adag híg gyomirtót. A kerti út talaja így nyárra úgy megkeményedik, hogy képtelenség belőle bármit is kihúzni vagy kikapálni, csak ez a megoldás segít.

A csemegekukorica már a címerét hányja.

Kis paradicsomok is vannak már - csak le ne rothadjanak le beérésük előtt pár nappal, mint tavaly!

Nyeszlett paprikapalántáim megéledtek, hajtanak és bimbóznak.

Hamarosan beérő gyümölcsök kelletik magukat, almás rétest ígérve az arra járóknak.

A céklák meglepően dagik, tavaly szeptemberben ástunk ki ilyen példányokat.Aminek nagyon örülök, az a pótvetések sikere. Kikelt a háziszedett magból vetett petrezselyem (bezzeg a bolti nem bírt kibújni!) . (A jobb oldalon a szulákot nem kell ám észrevenni! :-D ) A pótvetett futóbab már virágzik a takarmánykukoricakukorica erdejében.
Jövő héten a földbe kell kerülnie a másodvetemények magjainak. A tetves, moníliás nektarinfát kell egy kicsit még gyógykezelni. A többi időt pedig - a föld szikkadása után gyomtalanításra, és a vélhetően becserepesedő talaj felkapálására fogjuk fordítani.

Végül a hét saját terménnyel készült ételei: póréhagymás újkrumpli-leves, petrezselymes újkrumpli, zöldborsós-zsenge répás-tejszínes csirke, cukkinifőzelék, meggyes rétes, málnahab. És töméntelen mennyiségű nyers zöldborsó, amitől hétfő éjjel lidérces álmok gyötörtek...

Ehető vad-és gyomnövények - 1. rész

Benzsi kérésére néztünk utána az ehető vad-és gyomnövények seregének, és a bőség zavarába botlottunk. Több bejegyzésnyi növényt szedtünk össze egy határozókönyv segítségével. Ha a vadgyümölcsöket is idevesszük, legalább ötször (!) írhatunk majd a vadon is megnövő ennivalókról.

Először azokat veszem sorra, amelyek a kertben, a vetemény közt irtandó gazként jelennek meg. Utána legközelebb a kert szélében itt-ott feltűnő, ritkább vadnövényeket mustráljuk meg, aztán jönnek a határ ehető növényei... meg ami még eszünkbe jut. Minden egyes bejegyzésben öt-öt növényt fogok megjeleníteni, ami elvileg ehető. Részletes növénytani leírást nem tudok adni, de linket mindig csatolok majd. Azt előre kell bocsátanom: én nem sokat kóstoltam belőlük. Amiket nem tudok száz százalékos biztonsággal beazonosítani, inkább nem veszem be a bejegyzésbe, nehogy úgy járjon miattam bárki is, mint Hédi kis barátnői a fekete hagymával... Szépen kérem mindnyájatokat, ha arra "vetemedtek", hogy vad zöldségeket főztök, de nem vagytok abban teljesen biztosak hogy ehető növényt gyűjtöttetek, inkább hagyjátok ott, mert vannak olyan ehető fajok, amik csak hajszálnyira különböznek más fajba tartozó, de nagyon hasonló, mérgező fajoktól (pl. szelíd csorbóka-mezei csorbóka)! Vannak olyan növények, amik bizonyos életszakaszukban mérgezőek (salátaboglárka), ezért szemfülesnek kell lenni a gyűjtésüknél!

A gyűjtésről még annyit a nagykönyv szerint: úgy kell elindulni hozzá, mintha gombászni menne az ember. lehetőleg forgalmas közutaktól és korompöfögő gyáraktól távoli helyeken kutassunk a jó falatok után. Legyen velünk határozókönyv, ha lehet, és a növényeket ne nejlonzacskóba, hanem kosárba szedjük. (Mellékeljük kis kosarunkhoz még Piroskát, Jancsit, Juliskát, a nagymamát, a farkast, a vadászt, Hófehérkét, törpéket, kóbor királyfit és más hasonló, erdőn-mezőn kolbászoló kétes alakokat. Boszorkánynak ezek után mi magunk is jók leszünk... :-D )

Manapság kiváló szak-és határozókönyvek is hozzáférhetőek e témában, az egyik legjobb a Természetbúvár sorozat zöld-fehér kötetei közül a "Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények" című. A másik bombajó könyv ebben a témában a sternenfeldi füvesboszorkány, Gabriele Bickel Boszorkánykonyha című könyve. Nagyon jó még e témakörben Horváth György: Különleges zöldségfélék termesztése című könyve. Ebben elolvashatjuk, hogy amit szitkozódva vödörszám tépkedünk ki a földből, az más országban alapélelmiszer. Ettől engem elfog mindig a lelkifurdalás...

Vegyük tehát növényeinket sorra!

Az első a fehér libatop. Ez a kerben az egyik leggyakoribb gaz, kiirthatatlan. Ka nem téped fel gyökerestől, kapával megsértett töve újra meg újra kihajt. Millió magot szór el, de az első fagy tönkreteszi. Ilyenkor nyár elején jelenik meg nagy tömegben, különösen eső után. Spenótszerűen lehet elkészíteni. Hasonló hozzá a dárdás laboda, már ami gaztulajdonságait tekinti. Ez azonban nyersen is ehető, salátaként, a spenóton kívül. Nagy lapui gusztusosak, elhiszem, hogy ehető. Érdekes tapasztalatom, hogy ezt a növényt a levéltetvek nagyon szeretik, és ahol pár tő van belőle, gyakran rátömörülnek. Nem a kultúrnövényt rágják, hanem a gazt, néha ezért "tetűcsalinak" meg szoktuk hagyni a nagyobb töveket is. A köreinkben közimádatnak örvendő aszatot is nagyon csípik különben a tetvek!

A kövér porcsin is az ehetőek csapatába tartozik, termesztett változatának vetőmagját is láttam tavasszal az egyik vetőmagboltban. A termesztett és a vad porcsin közt a különbség csak annyi, hogy a vad faj elfekvő szárú, a "szelíd " nem. Mindkettőt a virágzás előttlehet enni a szakirodalom szerint, salátaként, főzelékként, levesként, és a levelek savanyúságként is elkészíthetők, sós vagy ecetes lében, mint az uborka. Ez elég pepecselős munka lehet, többüvegnyi zöld részt összeszedni pár üveg savanyúsághoz a max két-három centis levelekből!Van ennek egy másik, kerti fajtája is, ez a kerti porcsin, vagy porcsinrózsa, de kukacvirágnak is nevezik, öntözetlen virágágyak, sírok önelvető, pompás színű, igénytelen egynyárija. Van szimpla és dupla változata is, újabban felfedezték erényeit, sokfelé ültetik. Szerintem kipróbálom.

Ezt a növényt mindenki ismeri: ő a gyermekláncfű, pitypang, bóbita vagy kákics. Nem kutyatej! Ez egy egészen más, mérgező növény! Ehettem volna seregével, mert az építési telkemen tavasszal hatalmas bokrokban nőtt. Azt én is tudtam, hogy néhány cukorbeteg megeszi a virágszárat, a zsenge leveleket, mert gyógyhatása van, de külföldön tavasszal gyakorlatilag termesztésbe vonják ezt a vadnövényt: halványítják, okosabban: etiolálják. Cserepet tesznek rá, vagy földdel betakarják, ami alatt a hajtások kifehérednek, és nem lesz olyan meredek, vad ízük.

A mai nap utolsó vad szereplője jön: a disznóparéj. Na, erről tényleg nem tudtam elképzelni, hogy ehető. Amikor egészen kicsik voltunk, és minden évben tartottunk egy-két malacot, mindig kiadták nekünk praktikus érzékben nem szűkölködő szüleink, hogy a kertben téblábolva húzzunk fel pár tő ilyen gazt, és vitaminként adjuk a "konnektoroknak". Tényleg szívesen ették a disznóparéj zöldjét! Különben ez a másik legutálatosabb keri gaz, szinte kihúzhatatlan, imád a földbe beleszakadni, egy-egy rejtőző tő őszre derékmagasságig felnő. Franciaországban és Olaszországban salátaként eszik, a magját pedig kölesként használják. Ezt valahogy nincs gusztusom megpróbálni...

Szőrös testvére veszedelmes gyom, a "bárányfaroknak" , "kakastaréjnak", vagy egyszerűen "pulykatakonynak" nevezett másik rokona dísznövény. Ez az a virág, ami olyan hosszú, lecsüngő, piros füzéreket nevel. Valódi nevét nem tudom.

Végül pár szót az elkészítésükről, a szakirodalom szerint: ízük erős, nyers, a kultúrába vont zöldségek ízéhez képest meredek "gyomíz", ezért célszerű ízesebb kerti zöldségekkel (pl. hagyma, sárgarépa), tejtermékekkel és növényi olajokkal elkészíteni salátának, levesnek vagy főzelékszerű ételnek. Azt hiszem, ezzel a vegetáriánus és nyerskoszt-kedvelőknek nagy újdonságot nem mondtam, hiszen jómagam is olyan négyötöd részben vegetáriánus étkezést folytatok. E heti húsevésem tíz deka csirkehúsban és két szelet parizerben kimerült...

Hamarosan folytatjuk az ehető vadnövény-sorozatot.

Ez a tetves, rohadt élet!

Megint nem kellett témáért messzire mennem, csak húsz métert, a nektarinfáig, ami számtalan, pár hét múlva érő gyümölccsel kellemesen csiklandozza az arra járók szemét.A hét közepén rengeteg eső esett, földig húzva a gyümölccsel teli ágakat. Amikor egy kis időre elállt, kimentem megtámogatni a faágakat. Üzemen kívüli paradicsomkarókkal aládúcoltam a fát, hogy jobban bírja a nagy súlyt, közben feltűnt, hogy milyen nagy a nyüzsi a fán. Jövő-menő, bámészkodó bogarak seregei sürögnek-forognak, röpködnek az ágakon. Ez a tolongás kicsit gyanús lett, mert csak virágzáskor szokott ilyen tömeg lenni itt. Így már nem is csodálkoztam annyira, amikor megláttam a tolakodás elkeserítő okát.

Világoszöld levéltetvek seregei rágják, szívják, kakilják le számtalan levél hátsó oldalát. Jónéhány hajtás vigasztalanul sárgul, mert teljesen lecsapolják őket ezek a piszok kis élősködők. Szerencsére csak a fa két ága fertőzött, azt hiszem, még nem végzetes a fertőzés. Azonban a tetű úgy tűnik, csak nekem kártevő, másoknak pecsenye. Ebből a narancssárga, fekete popsijú lágybogárból többet is találtam a fán, hogy a tetvekre vagy a barackra nyomul-e nem tudom. Katicák seregei ücsörögtek a fán. A klasszikus piros-fekete hétpettyesnek a nyomát se láttam, volt azonban sokpettyes narancssárga, aligpettyes piros, sárga-fekete fejjel,sokpettyes piros, kétpettyes , sőt egy "antikatica", fekete hátán két piros pöttyel. Ez megátalkodottan futott a fényképezőgép elől, alig tudtam lekapni.

A hangyák is csapatokban vonultak fel, de ők a "körítést" is ették a "hús" - a tetvek mellé: lerágták az esőben megrepedezett barackok héját... Rájuk haragszom: képesek kirágni úgy a gyümölcs belsejét, hogy olyanok lesznek, mint a leengedett lufi... A megrágott gyümölcs rothadni kezd.Volt ilyen kis légy is, szimpatikusan lengette a csápjait jobbra-balra. Szerintem ő a "jó kislányok" közé tartozik: valószínű valami olyan rovarka lehetett, ami a tetvekre rakja a petéit, a kikelő lárvák meg a tetűkön élősködnek. Csodáltam őket, mert a szél erősen rázta a fa eveleit, de egy bogárka se pottyant le, erősen kapaszkodtak. Pedig ez a szélrázás olyan lehetett nekik, mint mondjuk egy 10-es erősségű földrengés nekünk...Sajnos a sok esőtől a gyümölcsök megrepedeztek, több moníliás lett, vagy elkezdett rothadni. Nem gondoltam volna, hogy idén még a gyümölcsfát permetezni kell, de nem várhatunk vele. Az első szárazabb napon muszáj lesz lefújnom a fát. Már meg is van, mivel: először egy készen kapható, pirimoltartalmú szerrel akartam permetezni, ez még a biokertészkedésbe is belefér, nincs várakozási ideje, arra tekintettel, hogy a gyümölcs a fán érőfélben van. (A hagyományos, mérgező rovarirtók várakozási ideje - amíg lebomlik - 14 nap !!) De a fa alaposabb megszemlélésekor kiderült, hogy a gombabetegség is támad a monília formájában. Valamilyen kombinált készítményre volt szükségem, amit meg is találtam a mészkénlé formájában. Ez egy ősrégi szőlészeti vegyszer, még a permetezés hőskorából, a modern kemikáliák bevezetése előttről. Lemosó permetként is használatos, a tetveket, atkákat és a gombabetegségeket egyaránt irtja. Biokertészetekben is alkalmazható, várakozási ideje nincs. Mindez nagyon szép, egy komoly gond van vele, ugyanaz, mint a csalánlével: a szaga. A sárgás lé bukéja egy felrobbanni készülő záptojáséhoz hasonló. Attól tartok, hogy a vele permetezett gyümölcs még kb. 3 hét múlva - mire beérik- büdös marad. De inkább megkísérlem vele a permetezést, minthogy a szemem láttára rohadjon el és hulljon le a sok szép gyümölcs... Reménykedem a finom őszibarackillatban. Elő hát a büdös löttyel és a permetezővel!

Megjegyzés: az "antikatica" és társai a harlekinkaticák közé tartoznak, köszönjük Mángorlónak a felvilágosítást! Itt olvashattok arról, hogy a katica kedves álruhája alatt milyen szörnyeteg bujkál!

Zellereink

A sárgarépához még mndig nem fűlik a fogam, bár Hédi már várja a répás bejegyzést... Akkor már inkább a zeller...

A kertünkben csak angol zeller nő, a hagyományos gumós zellert nem is neveljük. Ez a kert talaja miatt van. Kertünk földje nem leélt, nincs rossz erőben, rendszeresen művelt, ennek ellenére masszívan agyagos, a föld eső után elképesztően sáros, iszapos, ha meg megszárad, cserepes lesz a teteje, a gyenge csírák nem tudnak áttörni rajta. A hagyományos gumós zeller gyökerei nem olyan izompacsirták, mint a cékla, a pasztinák vagy a Vörös óriás sárgarépa gyökérzete. Erőnek erejével próbálja magát lefelé tolni a sok zellergyökér a talajban, sikertelenül. Minden növekedési erélye abba megy el, hogy gumót növesszen, de az agyagos föld vasmarokként szorítja össze a gyökereket. Eredménye: a zellerbokor kicsi marad, erőtlen, a boltban kapható, tetszetős gumónak az őszi felszedéskor nyoma sincs. Valami apró, ágas-bogas, letakaríthatatlan, barnás, féregrágott izé jön elő a földből, ami étkezési célra alkalmatlan. Viszont ezt az ágasbogas izét termeltük egészen három évvel ezelőttig, mert zellerzöldre szükség volt. Zellergumót a boltban vettük. Nem is tudtuk, hogy van más megoldás is. Ezt a megoldást képviseli az angol-vagy szárzeller.

Régebben mindig a piacon vettünk tíz zellerpalántát, elültettük, néha locsoltuk, szedtük a leveleit, általában felmagzott. Nem is reménykedtünk, hogy ősszel a tövek alatt, a földben is találunk valamit. Ha tojásnyi gumó lett, az ritka jó termésnek számított. A hagyományos gumós zeller pont úgy néz ki, mint a szárzeller, így tinikorában, nyár derekára bukkannak fel a különbségek.

Három éve Hédi tavasszal nagy palántanevelésbe kezdett szokás szerint, de a palántáit már nem tudta elültetni, nem volt helye, ezért nekünk ajándékozta, "bérnevelésre" ( Mi neveljük, ő pedig - mint adományozó, néha jön szüretelni a kertünkbe.). Volt köztük zellerpalánta aminek anyu nagyon örült. Kiültettük, szedtük a zöldjét... és meglepődtünk. Az esős nyárvégen a zeller derékig érő zöldtömeget hozott, hüvelykujjnyi szárakkal, lapunyi zöldekkel. Akkor bökte ki tesóm, hogy ez szerinte nem is sima, hanem angol zeller volt, amit próbaképpen vetett csak el egy dobozba tavasszal. Ez egy olyan sikeres próba lett, hogy a hagyományos gumós-zeller termesztésünket egy lendülettel lökte a süllyesztőbe. Kiderült, hogy zellerpalántát, és minőségi étkezési zellert termelni nem ördöngösség. A gumós zeller nevelését meg meghagytuk azoknak, akiknek homokkal teli a kerti talaja...

Egy évvel később, tavasszal már saját magam szórtam el egy kerti földdel megtöltött, méretes hajdani fagyistégelybe a magokat. Csak ráhintettem a mákszemnyi magokat a föld tetejére, mert a zeller magja fényre csírázik. Sokan azt mondják, a magok rosszul kelnek, lassan, vontatottan, hiányosan hajtanak ki a csírák. Ez igaz akkor, ha a föld alá temetjük a magot, túl hideg helyen kezdjük a nevelést. Nekem a 18 fokon, napfényes ablakban beindított zeller két hét után így festett:A pici, halványzöld növények szinte itták a napfényt, mindig az ablak felé hajlottak. Néha megfordítottam a dobozukat, hogy ne mindig egyfelé görbüljenek. Viccces volt látni, hogy másnapra az összes kis csíranövény megint az ablakon bejövő napsugár felé hajlott... Áprilisban megszűntek a fagyos éjszakák, ekkor már kint edződtek az udvar friss levegőjén. Ekkor más gond lett velük: az összes kis növény sárgulni kezdett. Ez jól látható: a bal hátsó tégelyben sínylődött a zeller. Fogalmam se volt, mi baja lehetett. A virágboltos néni mondta me végül, hogy elképzelhető, valamilyen nyomelemhiányuk lehet, és emiatt nem tudnak normálisan növekedni, más anyagokat felvenni a talajból. (Ez a Liebig-féle minimumtörvény: a növényi tápanyagok felvételének nagysága a talajban legkisebb mennyiségben előforduló tápanyaghoz igazodik.). Meg a kis növényeknek meglehetősen nagy gyökerei voltak, amik meglepően kizsigerelték dobozuk talaját. A sárgulásra javasolt nyomelemes tápoldat gyorsan rendezte a problémát, de így sem nőttek túl erőteljesen. Végül úgy döntöttem, kiültetem őket, hátha a kert földjében jobb helyük lesz. A kert földjében a májusi hőségben csak sínylődtek, minden öntözés dacra, belepte őket a gaz, szinte elkároltam őket: nem lesz belőlük semmi... Aztán úgy három hete - amikor már voltak kisebb esők - nekiálltam az ágyásukat kitakarítani, s akkor láttam, hogy a legnyeszlettebb szálak is milyen szépen megerősödtek elbokrosodtak, kizöldültek. Itt már nem kínozta őket a tápanyaghiány. Most így néznek ki: Már szedtünk is róluk pár levelet fűszernek.

Az igazi növekedés azonban nyár derekától indul be, mert a szárzeller hosszú tenyészidejű. Augusztustól - különösen, ha esős a nyár - a most még jelentéktelen szárak

hüvelykujjnyivá vastagodnak. Kártevője, betegsége nincs, magszárat sem hoz - mint néha a gumós zeller tette - zellerzöld helyett. Csak gyomlálni és néha locsolni kell. Amikor már nagyon szép, kiteljesedett, de még zsenge a zöldje - általában szeptemberben - tövestől felszedjük. Gumót nem is keresünk... A szárakról a zöldet letépkedjük, megszárítjuk vagy lefagyasztjuk.

Amikor először termett angol zellerünk, főtt a fejünk: mit csinálunk a töméntelen mennyiségű szárral? Mert a zellergumót az ember elsüllyeszti a homokba a pincébe ... és viszontlátásra akkor, amikor már a jó kis húslevesbe valók ott kuksolnak a fazékban! Hogyan tárolhatjuk a szárakat megevésig? Végül a friss, üde szárakat kisebb darabokra vágtuk, gyengéden előfőztük, és lefagyasztottuk. Ez az eltartási mód jól bevált, és mivel a szárak sokkalta zsengébbek, mint a néha felapríthatatlan, sőt fás gumók, sokkal több ételbe használhatóak fűszerként, és önmagában is sokkal finomabb. Remélem, idén is számíthatunk bő termésre, mert én nagyon szeretem!