Tavaszutó eleje

Az április utolsó napjai és a május eleje megint megfeszített munkával teltek: sürgősen el kellett vetni a takarmánykukoricát. Ez nem volt olyan lájtos kis attrakció annak okán, hogy a föld újra becserepesedett, és egy komoly darabon fel kellett törni a talajt.A tolikapázás után mindent ismét le kellett planírozni, sorokat húzni, bevetni... nem csoda, hogy a hét mmásodik felére már enyhe kertmérgezést kaptam az isiászos derékfájás és a csekély kis napszúrás mellé. Sok időnk nem volt elintézni a kb. 250 négyzetméteres föddarabot, kapkodva, de azért megfelelően sikerült egy nap alatt kézzel bevetni.

Minden második sorba törökbabot is ültettünk, hogy a kukoricára felfutva teremjen ízes kifejtőbabot. A tőtávolságok 25, a sortávolságok 45 centisek lettek, talán egy picit sűrű, de legalább lefogja a gazt. A tábla szélébe akarok még a héten sütő-és olajtököt is vetni.

Egy darabka maradt ki az uborkának, de azt is elvetettük a héten, 15x80 centis tőállásba, vegyesen csemegekukoricával.

A sok kerti munka közben feltűnés nélkül és némán kinyílt egy sereg virág. Amikor a sok elvégzett feladat után lezuttyantam a kerti székbe, akkor vettem észre, hogy mindenhol tarka szirmok pompáznak, a fűzfán rigó énekel, és cinke cserreg.

Négyesfogat: meténg, törpe flox, indás ínfű és kutyatej:

Díszeprek:"Ennivaló" eprek:Szellőrózsa és kúszó boglárka:A szellőrózsák is egycsapásra kibimbóztak a héten:(A képen az egyik virágbimbón titkon kibontakozó fekete l'amourt csak akkor vettem észre, amikor a számítógépen megnéztem a képeket... A l'amour egyéb, felfokozott változatáról itt tájékozódhattok!)
A kukoricázásba, gyomlálásba úgy belesüppedtem, hogy alig vettem észre, hogy ehetünk az első termésből:

És rengeteg további termés van kilátásban:A múlt heti vetés időpontját nagyon jól elcsíptük: az esős napok után nedves volt még a föld, amit a napsütés gyorsan átmelegített. Ideális napok a magok kikeléséhez, a növények ezt hamar meghálálták: Ezeket a múlt héten ültettük!

Karfiol:

Juliskabab:

Cukkini:

Kukorica:

Őszirózsa: Krumpli:

Palántáim a kiültetést várják. Minndet kipatergáltam már a lakásból, a szabadban vannak, szépen zöldellenek. Hamarosan kiültetem őket. Egy érdekes növénygyermeket akarok még itt megmutatni:ez a rozmaring. Érdekes, hogy amióta kint van, a bazsalikommal egyetemben egy-két hét alatt szinte megduplázta a méretét. A jövő hét már kicsit lazább lesz. A kikelő növénykék közt porhanyítani és gaztalanítani kell a földet, illetve minden este locsolni. A mák ritkítását is megkezdhetem, illetve folytatom a palántázást. Ez babrásabb, de könnyebb feladat. Vetnivaló már nem sok minden van, kiürült a vetőmagos szatyor. Talán a napokban arra is ráérek, hogy a sziklakertet kicsit rendbehozzam. Kellemes, kukucskálós időszak jön, amikor kutakodni lehet: kikelt-e már a mag? Hol van nagyobb retek? Ezek az amatőr kertész kedvenc napjai!

Évforduló

Drága Hédikém!

Ezzel a tortával szeretnélek emlékeztetni téged arra a 11 évvel ezelőtti csodálatos napra, amikor megismertelek!

Millió pussz néked minden porcikádra:
Jani

Nálunk így kezdődik a május

Már nagyon régen nem írtam semmit a blogba, nagyon elfoglalt is voltam és egészen meglepő dolgok is történtek, hát most neki kell állnom egy kicsit pótolni a restanciákat. A veteményeskertben zajlik a palántázás (cukkini, kis koktélparadicsomok), meg a vetés (patisszon, tökfélék, bab). Zajlik a szüret is, a tavalyiból: spenót, ami már kezd felmagzani, zöldfűszerek, hagyma, retek. Teafüvek is: menta, citromfű - gyomirtás és ritkítás egyben. Korábban a húsvéti maradék vékonyka tormagyökér-darabkákat is elültettem, szépen megéledt a nagy része, furakodnak felfelé ügyesen. A virágágyás most nem feltűnően pompás, már csak néhány késői nárcisz és tulipán virágzik, de rengeteg friss bimbócska igyekszik mindenütt felfelé.

Ági a múltkor szigorúan számon kérte, hová tűntek az ő élete kockáztatásával feltépdesett és ajándékba hozott nagyvirágú gyöngyvirágai. Jelentem, megvannak, csak elfelejtettem, hova is ültettem. Most megtaláltam őket a bokrok alatt.

A haranglábak karcsú tornyocskái most már kiemelkedtek, telve bimbókkal. A levelek finom színezete remekül illik a pompás virágokhoz. Hálás és kedves, változatos növények, az erdők világát idézik, szépen növekednek, gyarapodnak félárnyékban.

Kissé agresszív és hódító, kiskapával eszközölt fegyelmezést igénylő növény a kúszó boglárka. Ágiéktól való, de nálam valahogy nagyon szeret, rengeteg helyen megjelent, ahol semmi keresnivalója. Tavaszközepi virágai közel hajolva mutatják meg szépségüket igazán, nagyságuk csupán 2-3 cm. 

A vízpartok világát idézi és a boglárkákkal elragadóan társul a kedves kis nefelejcs kék virága. A félárnyékos helyek tavaszi díszítésére remek párost alkotnak. Váratlan helyeken hajlamos mindkettő megjelenni, van bennük egy kis vad vér.

A virágoktól a cserjékhez az út egy csinos kis félcserjén keresztül vezet, ez a téli viola. A Bakonyalja képét ilyenkor meghatározó barna, bordó, lila, sárga virágú növény nálunk csaknem kifagyott, mostanra azért nagy nehezen összeszedte magát, de csupán a sárgák maradtak meg, a különlegesebb színűek eltűntek. Nálunk amúgy is satnya, alig kétarasznyi, meg sem közelíti a löszön növő testvérei nyolcvan centijét és dús pompáját. Nyáron azért vetek belőle egy keveset, a bordósbarna árnyalat kedvéért. Ez a sárga túlzottan repceszerű és a rántottára emlékeztet.

Ha már bokrok, a fehér és lila orgona mindenütt nyílik-illatozik, amelyet nemsokára a rózsaszín tamariskák fognak követni. A bimbók nyílásra készek, egy napsütötte pillanatban púderszínbe öltöztetik a cserjét.

Különleges illatot áraszt a virágzása végén járó vérborbolyák pirosas csíkokkal díszített, aprócska sárga virága. A porzói ingerelhetőek, a látogató rovarok fejére kenik a virágport. A virágokból pedig csillogó piros termések lesznek őszre, amelyek tartós díszt adnak a virágszegény időszakban. 

 Sárga a zanót borsóvirága, átvészelte az őszi átültetést és a tágasabb helyen úgy tűnik, végre elkezdett növekedni. Különleges megjelenésű cserje, vesszői zöldek és levéltelenek.

A telelőből is kihurcolkodtunk. Ha esetleg visszatér a fagy, a kényeskéket arra a pár napra legfeljebb bemenekítjük a lakásba, bár a házunk környéke eléggé védett fekvésű.

A pozsgásaim okoztak kellemes meglepetést: az utóbbi két hétben virágot bontott közülük néhány. A Pachyphytumnak gondolt sárgászöld levelű tünemény dettó olyan virágokat bontott, mint a borsos varjújáj.

Ha jól emlékszem, Aloe aristata néven vettem egy csinos, termetes, levélrózsás növénykét, aki most piros-sárga nagy virágokat bontott. A csövecskék úgy négycentisek, a virágzat olyan 60 cm magas, nagyon hasonlít a fáklyaliliomra. Egészen különleges látvány. 

Szóval változatos és látványos és sok és szép, ami most történik, de ez min semmi ahhoz képest, ami pár héten belül várható. Nálatok mi nyílik pont most?

Vajon mit eszik Tarzan mifelénk? - Vadzöldségek, 3. rész

Pont azon sóhajtoztam tegnap, hogy teljesen „témafogyott lettem ebben a nagy, harsogó, kerti munkákkal teli tavaszban. Ekkor eszembe villant, hogy rég elhanyagolt sorozati témánk is van itt a blogban, aminek folytatását ígértem. Az ígéret után kicsivel persze jól elfelejtettem ezt az országos írási szándékot. Ezt pótlandó, folytatom a vadzöldséges sorozatot.
Ez a jelen pillanatban tökéletesen időszerű is, hiszen minden zöldell, ami kirándulásra, gyűjtögetésre csábít. Ezeknek a vadzöldségeknek egy része a kertekben gazként is nő, a fotók jó részéért a kertkapuig gyalogoltam keményen, illetve munkába biciklizve figyeltem ki őket.
Az azonosításhoz Grau-Jung-Münker kiváló könyvét, a Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények című könyvét használtam, ez tippet is ad a felhasználásra, amit itt megosztok veletek.
Szóval, kezdjük!
A kertkapuban nálunk már méter magasan nő a turbolya. Jellegzetes fűszeres-édeskés szaga van, édes petrezselyemnek is hívják, sőt van, ahol termesztik.
Felhasználhatóságáról az alábbit tudhatjuk meg: „Gyökerét, levelét helyenként főzelékként eszik, azonban csak az ősztől tavaszig gyűjtött gyökerek és csak sós vízben megfőzve fogyaszthatók, csípős ízük miatt.” Vízhajtó hatása is van, levele édeskés, szerintem majdnem kissé büdös zöldfűszer. Valamiféle régi szakácskönyvben olvastam "turbuljás étekről" a receptet megpróbálom előkeríteni, és holnapra ide becsatolni. Következő vadcsemegénk a martilapu. Ezt nyirkos helyeken, bolygatott földön lehet megtalálni, ahol elég gyorsan elterjed. Mifelénk láttam kavicsbányában, de építkezés után maradt kavicskupac mellett is. Korán nyílnak szép sárga virágai.
Ezek a martilapuk viszont az óvári Biotecnológiai Állomást szegélyező sövény tövén nőttek ki, a biotechnológiára fittyet hányva. Így a szegény egyetemistának ha nincs kedve az egyetemi konyhán kajálni, vagy túlzottnak találja a Lucsony étterem nyolcszáz forintos menüjét, a közelben még mindig találhat ebédrevalót. Ehhez a leveleket összegyűjtésük után zöldségként kell megpárolnia, spenótszerűen elkészítenie. Megfázáskor is jó gyógynövény.
Mezei sóskát mifelénk sokfelé látni. Nagy lapui jellegzetesen néznek ki, szinte eltéveszthetetlenek. Az útszéleken, a Duna partján, sőt a vetések kellős közepén is van belőlük. (Valószínűleg vannak olyanok, akiket a mezei sóskának nem az ehetősége, hanem a kiirthatósága érdekel…). Hagyományos falusi felhasználásáról Végh Antal érdekesen ír Terülj, asztalkám! című könyvében:
„Sóskamártást is ettünk sokszor, különösen tavasszal, hús nélkül. De ilyenkor a sóskamártás volt a leves, és utána főtt vagy süt tészta következett. Majtison főzte a sóskát mindenki derűre-borúra, pedig a kiskertben nem termelte senki. Mert a kaszálókon, a füves vasútoldalon annyi vadsóska termett, hogy nem győztük volna leszedni. És a vadasóska sokkal ízesebb, mint a kertben termett. Apróbb levelű, sötétebb. Kiküldtek bennünket egy-egy nagy vesszőkosárral, azt teleszedtük. De ha a konyhára nem kellett, mentünk akkor is sóskát szedni, ettük, pedig senki sem mondta, hogy tavasszal a nyers sóskában milyen sok a vitamin meg a vas, és hogy az a gyermeknek mennyire kell. Mint a legelésző jószágok az ösztönükkel – mert sose legelik le a mérges füveket – mi is úgy kerestük meg magunknak, ami kellett… Ma éppen úgy, ahogy sóskát nem szednek a gyerekek, buboricskázni sem járnak. Nem is ismerik a határt.”
Az elkészítés módja kiegészíthető még azzal, hogy a legfinomabbak a virágzás előtti – vagyis ezekben a napokban szedett! – zsenge levelek és hajtásvégek. Modernabb elkészítési technikát Napmátka is ír. Konkrétabbat nem tudok, utálom a sóskát. Tavaly megkíséreltem, hogy egyek belőle - nem lehet az olyan szörnyű, ha más is eszi, gondoltam - de nem ment. Azt a szörnyű ízt nem lehet semmivel se tompítani, brrr.... Csak az utána elfogyasztott tejcsokikrémes étcsoki javít némileg a helyzeten.
A kerek repkényről – ne nevessen ki senki – meg voltam győződve, hogy mérgező. Ronda kis gaz volt nekem, ami mindig makacsul kinőtt még a járdahézagokból is. Körülbelül két hete Nyunyi azzal jött haza az oviból, hogy valamilyen jószagú virágot megettek a barátnőjével együtt az óvodakertben. Először félig-meddig elengedtem a fülem mellett – mi is ettünk füvet, lóherét, na és! Aztán eszembe jutott, kiskorában tesóm is megette a barátnőivel a fekete hagymát, és bekábultak tőle… Kértem Nyunyit, mutassa meg, mit evett meg, ő meg hozta a kis lila virágot. Úristen, mérgező, gyomormosás, elsősegély, mentő, kórház… villant át az agyamon, de mivel nem úgy nézett ki a leány, mint aki súlyos mérgezésben szenved (pont öt perccel azelőtt részesítettem anyai intelemben, hogy ne másszon fel a fűzfára, hogy ott kekszezzen, mert átesik a szomszédba, és különben is a szomszédba átleselkedni csúnya dolog), még belesasoltam ebbe fent említett könyvbe. Na tessék! „Erős fűszeres íze miatt leveshez, hagyományos zöldségből és burgonyából készült ételekhez, salátákhoz és túróhoz keverik tavaszi zsenge leveleit. A virágokból bólé készíthető.” És tényleg: még a szára is illatos. Idegbeteg anyuci fellélegzik, és azon gondolkozik, tegyen-e a friss zöldsaliba a kellemetlen gazból egy-két levélkét… A ded pedig szófogadóan leszáll a fáról, és eszi tovább a kis, lila virágokat a keksz mellé…
Az utolsó növény ebben a bejegyzésben a medvehagyma, ami tulajdonképpen vad fokhagyma. Ez – tesóm szavaival élve – újabban népszerű, mint Hannah Montana…

És nemcsak kis hazánkban.

Nekem is nagy pamatokban nő az udvarban, és esszük is, évek óta. Az erdőben meg igen gyakori szintén, itt nagyobbra megnő. Ez az ő igazi hazája. Manapság mifelénk a hóvirágszedők helyett medvehagyma-gyűjtők járják az erdőt, tépkedik tövestől a növényeket, szórják a szemetet. Ha így folytatják, hamarosan ez is védett lesz.
Szakkönyvünk kiemeli, hogy Magyarországon csak helyenként gyakori (Dunántúlon), az Alföldön és a középhegységben ritka. Növényenként csak egy-két levelet lehet leszedni, kímélendő. (Ehhez képest néhol az olvasható, hogy a tövekről a fele levelet le lehet szedni…)
Egy kiadós medvehagymás kajához meg nem pár levélke kell! Hogy az ilyen divatos „bio egészségkultúra” milyen természetkárosító, azt el lehet képzelni. Szerintem – bár lehet, hogy kicsit vaskalapos vagyok – aki ilyenből agyba-főbe vásárol hogy milyen csodás, szuperegészséges, az kissé sznob és a természetvédelmet illetően gondatlan. Az segítene talán, hogy a nagy fogyasztói igényt kiszolgálandó, legalább részben nem az erdőből, hanem kultúrából kéne a medvehagymát beszerezni.Így nem volna a természetnek tehertétel, de manapság ilyen nincs. Szaporítóanyaga a boltokban nem kapható, marad az erdő.
Külsejét közismertnek is nevezhetném, az elkészítési módokról nem akarok külön írni. Sok recept még az emberi fogyaszthatóság határain belül mozog, de különösen a vegánok találnak ki egészen elborzasztó öszeállításokat ebből a szegény hagymácskából. (Egészen hajmeresztő kollekció itt.)Jövőre talán már csillagánizsos medvehagymalikőr és csilis medvehagymapürével töltött nutellás - kókuszos csokigolyó is lesz a receptek közt.
Azon felül, hogy mennyire egészséges (vitamindús, béltisztító, méregtelenítő)– bár szerintem az egyszerű fokhagyma is simán tud ennyit – varázsát az adja, hogy akkor növeszt üde, csábító, friss zöld fűszert, amikor még a snidling is csak magában gondolkodik, hogy előbújjon-e.
Bevallom, hogy a házi medvehagyma-termésünk nagy része zsíros vagy vajas kenyéren vándorolt a gyomrunkba. Sajnos ez nem versenyképes mondjuk a medvehagymás muffinnal, de az ízek és a hatóanyagok frissen a legjobbak, még ha az óvó néni szóvá is teszi, miért olyan fokhagymaszagú ez a gyerek reggelente… A sütés-főzés sokat ront az amúgy tényleg komoly élettani értékén.
Akinek van medvehagyma-töve, tőosztással remekül szaporíthatja, így adtam Hédinek is tavasszal egy méretes tövet, ami úgy néz ki, gyorsan megtalálta a helyét nála. Árnyékos helyet szeretnek a növények, így szépen tenyészik. Idén megpróbálom magról is szaporítani. Ennek okán nem is szedünk a kerti tövekről több medvehagymalevelet, hogy ne gyengítsük el a töveket virágzásra és magérlelésre. Azt hiszem, az erdőbe is kilátogatok majd magokért, amikor a virágok elnyíltak és a levelek lefonnyadtak. Ez talán egy barátságosabb megoldás a medvehagyma beszerzésére.
A következő öt ehető vadzöldség is sorra kerül majd hamarosan, utána meg majd az ehető vadvirágokról akarok mazsolázgatni. Holnap pedig felrakom a „turbuljás” levest, hátha valamelyikőtök használni tudja a receptet!

Itt a "turbuljaleves". A recept Szántó András: Eleink ételei című - nevezzük így - magyar gasztronómia-és szakácskönyvtörténeti műből való.

Az ételleírást az 1753-as, "Nevezetes Német Szakács Könyvről Magyarra Fordíttatott Étkeknek Nemei" című kiadványból választotta ki Szántó András.

A "turbulja" elkészítése:

"Végy spenátot, turbulját, petreselyemlevelet, pár hagymának a szárából kevesset, egy kevés zöld újj vereshagymát, kevés petreselyemgyökeret, sóskát, kevés tárkont, ezeket megmosván egybe vagdalván és vajba megrántván tedd bé egy tiszta edénybe egy fertállyig, had főjön, más porgolóban tégy lisztet keveset vizzel egyben tévén a lisztet ereszd fel, ahhoz tégy egy rész egész tojást, és két annyinak a sárgáját, és jó téjfelt egyben jól kevervén s felforrván minek előtte asztalra feladnád, annak előtte fél órával tedd közibe a megfőzendő füveket, de töbször meg ne főzd azokkal, megfűszerszámozván és sózván, irós vajat beletévén add fel."

Friss tavaszi zöldségkrémlevesnek tűnik, a sóskától eltekintve gusztusos, a recept nem tűnik ósdiasnak, a mai szakácskönyvekben is megállná a helyét. Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

Túraajánló

Aki esetleg mifelénk jár kikapcsolódni, és van kedve némi szigetközi ökoturizmushoz, hadd ajánljam a figyelmébe a Lipót-Dunaremete községeket  érintő 7 km hosszú Holt-Duna tanösvényt. Az az érdekes benne, hogy a vadregényes, "igazi szigetközi" zugokba is elkalauzol.Horváth Gyula János írt a túraútvonalról egy részletes, képes ismertetőt, amely itt olvasható. Érdemes a lapon böngészni, nagyon sok szigetközi különlegességet gyűjtött össze galériáiban, honlapján. Egy-két példa az ő fotóiból:

Szikrázó tavasz

Április utolsó napjai meghozták az igazi, boldogító, gyönyörű, átmelengető tavaszt, bár a héten szerdán és csütörtökön még be kellett fűtenünk, tényleg kicsit áprilisias az idő. De ilyen szerintem a nagykönyvi tavasz: sem túl hideg, sem túl meleg, néha záporok, szelek. Nem 30 fok vagy havazás. Mindazonáltal (mire nem jó ez a blog) ha visszakeresem a tavaly április 26-án írt bejegyzésemet, azt kell mondanom, hogy akkor előrébb jártunk a kertben. Ha átnézzük a tavalyi képeket, a kerti ágyásokban határozottan sorolnak a növények. Nos, az idei vetemények – a tavasz vége dacára – még sokkal kisebbek, a tavaly ilyenkorihoz képest kifejezetten vissza vannak maradva.
A héten – mivel pár napig egész jó idő volt – rohamtempóban folytattuk a veteményezést, amitől már „kertmérgezést” és enyhe napszúrást kaptam. A sok csapadék kellőleg átáztatta a földet, de nem várhattuk meg, amíg a szél jól kiszárítja. Először is észrevételeztük, hogy az első tábla borsó nem kelt ki. Itt-ott jött elő egy-egy növényke, de nagy nudli volt ez a várt keléshez képest. Anyucival megszakértettük a helyzetet: várjunk-e vagy se, hogy kikel-e vagy se – végül feltúrtuk az ágyásszegélyt a pár hete elvetett magok után kutatva. Az eredmény: a szemek egy része elrothadt, az épnek tűnő szemek belseje feketén megpenészedett, és körülbelül a tizede kelt ki. Valószínűleg vagy a közel egyhetes esős idő, vagy a vetőmag eleve beteg mivolta miatt „tökösödött meg” a borsó csírázás helyett. Így – hogy mentsük, ami menthető, és ne maradjunk az annyira kedvelt borsó nélkül – amíg anyuci sikerrel felhajtott még falun belül két csomag rövid tenyészidejű zöldborsómagot, addig én tolikapával letoltam a borsótáblát, kigereblyéztem, elegyengettem. Szóval újra előkészítettem az ágyást a vetéshez. A pótvetést fél óra alatt lezavartuk, így mehetett tovább a többi munka. Elültettem még egy kis tábla hosszabb tenyészidejű borsót is, talán nem késő.
Mivel a sok eső után a talaj felszíne valami hihetetlenül becserepesedett és megkeményedett, gyakorlatilag újra fel kellett törni. Ettől függetlenül a talaj alsó rétegei porhanyósak maradtak. A feltöréshez tolikapát választottam, azzal kétszer olyan gyorsan ment a dolog, mint a hagyományos kézi kapával. A tolizás után gyomtépkedés jött, majd legereblyéztem a parcellákat. Krumplit ültettünk a frissen feltakarított darabba. Idén sikerült jóféle sárga biokrumpli-vetőgumót szereznünk Valahogy nem értem, hogy mindenhol keresett a sárga krumpli vetőgumója, ehhez képest csak pult alól, megrendelésre lehet kapni, és azt is maximum március közepéig. Bezzeg a gagyi import Dezirét mindenhol orrba-szájba nyomják már februártól. Én is már március első napjaiban felhajtottam a sárga gumókat. Szegények, mire eljött a vetésidő, megfonnyadtak: akárhova tettük őket, mindenhol túl száraz volt nekik a levegő. Az utóbbi egy hétben kicsit előhajtattam őket, vagyis világosra tettem a csomagot, hogy kicsírázzanak. Sikerült is. A rózsaszín árnyalat ne tévesszen meg senkit, a krumpligumók csávázottak. Jó nagy darabot szántunk nekik, mert ugye a krumplit töltögetni is kell majd még. Érzéssel ültettem, nehogy a zsenge csírák leszakadjanak.A földbe került négy csomag – gömbölyű és hosszúkás – céklamag, csemegekukorica babbal, némi hagymapalánta találtam még egy zacsiban fehér dughagymát, azt is elvetettem. Ültettem karfiolt, brokkolit, zöld karfiolt, bimbós kelt vegyesen büdöskével és körömvirággal. Fűszerezésképpen köréraktam a zellerpalánták felét. Aztán próbaképpen kiültettem tizenkét paradicsompalántát. Ez az összes palánta ötöde, így nagyot nem kockáztatok, ha esetleg az idő hidegre fordulna, és ne adj’ Isten kárt tenne bennük: van még bőven utánpótlás. Három tő lukullusz-, három tő Marmande fajtájú, három tő házi koktél – és három tő sárga paradicsomot ültettem ki. Mivel már hosszabb ideje kiszoktatáson voltak, úgy tűnik, meg se kottyant nekik az átültetés. Szegények miatt aggódtam, mert a szerdai orkán erejű szél igencsak cibálta őket, de nem lett bajuk. A bolhákkal vívott csata állomásairól már tegnap írtam. A retkeknek és a kiültetett palántáknak is nagy szüksége van a vízre, ezért hátragurigáztam a vizeshordót, és megtöltöttem. Újfent meggyőződhettem, hogy a kertben alig van víznyomás…
A hagyomány szerint a takarmánynak való kukoricát püski búcsú hétfőjén – vagyis Szent György napja után - kell elvetni. A püski búcsú idén azonban a választás miatt egy héttel korábban, tehát múlt vasárnap volt. Így hogy mindehhez átlagolva tartsuk magunkat, a hét közepén elkezdtük a takarmánykukorica vetését. Kettéosztott parcellába került: egy része a kert elejébe – itt gazirtó funkciót is betölt – a másik fele pedig a kert végébe: itt a takarás szempontját vettük figyelembe. Ez utóbbi darabot nem sikerült még teljesen befejezni, mert a talajt itt is újra fel kellett törni. A magokat – mivel meglepően megdrágultak tavaly óta – szemenként vetegettük el: nem kapával meg a fölös növények kitépkedésével (jó parasztos szokás) akarom a tőszámot beállítani, hanem eleve ritkásabb vetéssel. A kukoricával egy időben a sorok közé került Juliskabab, törökbab és sütőtök. (Takarmánytököt idén nem vetünk, mert ezek a tényleg barom fijak nem zabálják meg még a magját se a takarmánytöknek. Csak a sütőtök meg a cukkini fekszik a bélüknek, fene a pofájukat!).
Mivel unokatesóm és Hédi is eldicsekedett, hogy kikelt a cukkinijük, eszembe jutott, hogy azt se ültettem, így gyorsan elfészkeztem belőle kéttasaknyit. Vetettem dinnyemagokat, még őszirózsát, szalmavirágot. Csak bámultunk: szinte varázsütésre betelt a kert. A takarmánykukorica egy darabja, csemegekukorica és uborka van hátra, meg a palánták. (A vajbab kimaradt a felsorolásból, majd másodvetésben ültetünk, egyenlőre elég lesz nyárra a kukoricában megtermő Juliskabab. Káposztafélékkel, kellel meg én nem babrálok, sose fejesedik be, és nincs is helye.)
Pár csíra-újdonság: bimbóskel:
Lollo rosso:A vetési munkálatok helyett már a gyomlálás került előtérbe. Nőttek elsőrangú acatjaink, kiváló perjéink, hogy a többi gazról ne is beszéljek, ezektől jobb minél előbb megszabadulni. Mivel a soroló haszonnövények még parányiak, a betonkeménnyé vált sorközöket lehet csak tisztogatni. Ehhez a legjobb cuccos a jó öreg csillagkapám. A „csillagok” feltörik a kemény hantokat, az éles sarabolórész meg kivágja a gazt. Persze az igazi, tökéletes kapálást a hagyományos kézikapával lehet a legjobban kivitelezni, de ideiglenes gyommentesítéshez ez a legjobb eszköz. Bizonyára érdemes volt gyümölcsfáimat gondosan permetezgetni, mert a nektarinon nem látom a tafrinásan torzult leveleket Sokszor ilyenkor már a levelek fele el volt nyomorodva a fán. Viszont most meg egyes ágakon ezt csinálja a fa:
A levelek lefonnyadnak, mintha valami bogár megrágta volna a hajtásokat tőben. Tisztelettel kérem L-t, hogy ha tudja a kép után, állapítsa meg, hogy mi ez, és adjon tanácsot, mit tegyek vele! Előre is köszönöm!
Alternatívkodó tyúkunk teljesen áttért a normál életvitelre, pont úgy verekszik, mint a többi. Csak ő az ablakban lakik, mint a remete a barlangban. Nem süllyed le a hagyományos tyúklétrán-alvók szintjére.
A jövő hét a kukoricavetés befejezésének ideje lesz, és folytatni kell a gyomlálási munkákat meg az öntözést. Az udvari részen is tovább kell irtogatni. Szóval felpörgött ezerrel a kerti munka, nyomjuk is. Még nincs sok látszatja, de hamarosan gyönyörködhetünk már a szebben, izmosabban zöldellő veteményben.

Ezt a szép, édes kis virtuális állatot pedig szeretettel küldöm testvéremnek. Amikor megláttam, mindjárt rá gondoltam, hiszen ez az árnyalat remekül illik Hédi szemszínéhez... Kérlek, fogadd szeretettel! :-)