Szezonvég: takarítás, telepítés

Nem nagyon emlékszem ilyen időjárásra, amikor is novemberben, annak is a közepén túl egyszerre volt tele a kert virágokkal és termésekkel.  Palócprovence-hoz hasonlóan nálunk is kinn van még az ablakban az összes muskátli, nyarat meghazudtoló pompában. 

A leandereim is a teraszon élvezik a jó időt, de már a fal mellé húzva. Most ébredtem rá, hogy ezek a mediterrán szépségek nem csípik a telken átvonuló északnyugati huzatot, a fal védelmében minden nyári betegségükből meggyógyultak. Jövőre védettebb helyre kell, hogy kerüljenek. 

A tavalyi decemberi virágválaszték idén novemberben is megvan, a plusz a tátikavirágzás. Sok közülük a múlt hétre nyílt ki, mások zöldellnek. Télire kaptak egy kis lombtakarást, hátha áttelelnek. 

Az enyhe, napos november idén igen kellemessé tette a máskor kevésbé szívesen végzett betakarítási és letakarítási munkánkat a konyhakertben. Öröm volt dolgozni: pont könnyen ásható földből szedtük ki a sárgarépát, petrezselymet. Az előbbiből bőséges volt a betakarítandó termés, az utóbbi szóra is alig érdemes, egy részét a földben is hagytuk, hogy legalább petrezselyemzöld legyen. Valami takarást dobunk rá télire, hátha így a lombja megmarad vagy új leveleket is hajt.

A répát megtisztogattuk, a lombját a komposztra szórtuk. Az ép, vastagokat az eresz alá raktuk száradni, a hétvégén kerülnek anyuékhoz a pincébe. A sérültek, féregrágottak vagy nagyon ágas-bogasak egy másik ládában száradnak, ez nálunk marad a garázsban, gyors elhasználásra. Az apraját két estén keresztül pucoltam, majd felaprítva, előfőzve lefagyasztottam - szuper köret lesz csirkehúsokhoz. 

 Hálás zöldség a sárgarépa, alig foglalkoztunk vele, csak tette a dolgát a föld alatt. Hagymával váltva ültettük, aminek egy részét bent felejtettük nyáron a földben. Most megtaláltuk a visszagyökeresedett, kihajtott zöldhagymákat, ez volt a hét meglepetése. Nálunk a répa a kötött földben sokkal erőteljesebb ízű, mint a bolti, nem csupán cukros-édes, ami elrontja a húslevest, úgyhogy nélkülözhetetlen. Az az érdekes, hogy palántázással is remekül termeszthető. Ládába vetettem egy kevés sárga színű sárgarépamagot, amit a nyár elején palántáztam szét öt centire és azóta csak nőtt az esős nyárban szorgosan. Végül ilyen lett:

A kertünkben Ági pipec levélzöldségei és kísérleti palántái növögetnek még. Dicséret és hála érte, a spenót hetente ad egy nagy tálnyi levelet, a Téli vajfej sali fejesedik, a kínai kelek lassan nődögélnek. Tegnap pedig valami áttelelő kelkáposztával palántázta tele estére orv és gerilla módon az épp felásott sárgarépa helyét. Gondolom, erről úgyis beszámol. Van még pár "potlohó" kelbimbó és brokkoli, hatalmas lapukkal, termés nélkül, tyúkeleségnek jók lesznek. Aztán csak az ásás van hátra. 

Jani nekiállt megvalósítani régi tervét, a szőlőlugast. 4x5 méteres alapterületű, gömbölyű rönkökből ácsolt pergolaszerű lugas lesz, a fő tartóoszlopokat már beásta a földbe, közéjük kerültek a jó futós saszla és otelló szőlők. A ház mögötti, fagytól és huzattól védett részre kerül, úgy tervezzük, ez lesz  majd egyszer a pihenős-kiülős nyári  "nappalink". Tavasszal és ősszel a fekvéséből adódóan jó meleg ez a rész, nyáron egy idő múlva a lugas fog kellemes félárnyékot nyújtani - hacsak az időjárás még jobban meg nem bolondul. 

Miután kikértük L  (ingyenreklám megint, hehe) véleményét a régi és modern gyümölcsfajákról,  vettünk egy almafát is a szívünkre hallgatva, egy öntermékeny, vadalma-alanyú Húsvéti rozmaringot. 

Kép innen. A leírás ezt mondja róla: " Régi magyar fajta - kevés permetezéssel is beéri. Érési idő: október közepe. Hazai eredetű. Hazánkban meglehetősen ismert és elterjedt fajta volt. Decembertől júniusig fogyasztható. Gyümölcse középnagy (120-130gr.), kissé megnyúlt, alapszíne zöldessárga, napos oldalon halványpiros pír borítja. Héja vastag, erősen viaszos. Húsa kemény, íze enyhén savanykás. Fája erős növekedésű, előbb feltörő, termőkorban kiszélesedő félgömb alakú koronát nevel. Középkésői termőre fordulás után bőven, de szakaszosan terem. Igénytelen, s a betegségeknek ellenálló, külterjes adottságokra javasolható fajta."

Remélem, beválik a kertünkben. Mindentől távol. a telek közepére ültettük, hadd nőjön nagyra. Gyümölcse íze fűszeres, összetéveszthetetlen. 

Pár apró feladatot még be kell fejeznünk. Kivágtuk a kizárólag lisztharmattermelésben kiváló, nyamvadt egreseket, a helyükbe ribizliket ültetünk. A kert kegyetlenül néz ki, földkupacok mindenhol, az ültetés meg a vakondinvázió miatt. Lombbal betakartuk a szépen helyrejött fügebokrunkat. Szegénykém egyetlen szem termést sem tudott idén beérlelni - egyáltalán volt valakinek idén fügéje? A rózsabokrokat az elvirágzás ritmusában nagyjából visszavagdosom és fűrészpor takarást kapnak a tövükre. A komposztkupac a gyümölcs- és szőlőtelepítés miatt megfogyatkozott, jövőre biztos megint megtelik. A rendteremtés után végül téli nyugalomra térhet a kert s vele együtt mi is. Húzzuk a papucsot...

Szent András (November ) Hava

1.) Míg el nem fagy, a’ Gazdaszszony az egész veteményes kertet felásassa. Ennek kettő a’ haszna: egyik az, hogy a’ föld megpuhúl, és meghizik; a’ másik pedig az, hogy tavaszszal, mihelyt legkissebb jó napok szolgálnak, puhán fel lehet ujjra ásni.
2.) Az elkészített fonószereket elől kel szedni, és elrendelni, ki fog fonni szála lent, virágoskendert, magvast, szöszt, és kitsoda tsepüt ’s a’ t.
3.) Ha maga a’ Gazdaszszony nem érkezik: a’ Fonók közé kel rendelni egy első fonót, a’ki a’ többieknek mind serény, mind jó munkájokra vigyázzon.
4.) A’ gyermekek és nevendékekkel kukoritzát kel estvénként morzsortatni, ’s ha ebbe bele unnak, vagy már eleget morzsoltak, tollat fosztatni ’s a’ t.
5.) A’ Gazdát arra kel emlékeztetni, hogy a’ maga tselédjeit a’ kertnek trágyázására fordítsa: kivált a’ Spárgát, és Sáfrányt felűlről bé kel trágyával teríttetni, és, tavaszszal felszedvén, más ágynak kövérítésére vinni.
6.) A’ Béresek faragjanak sütőlapátokat, Szénvonókat, Sulykokat; tsináljanak hizlaló kotrotzokat, kössenek szakasztóvékákat, és fonjanak borító, ’s méhkasokat, törjenek hajdinát és kölest; vágjanak szetskát, ’s őröljenek sót. ’s a’ t.
7.) Ezen Hónap elején már a’ marha istállóját helyre kel igazíttatni, kitisztítani, és a’ marhák teleltetésére elkészítteteni.
8.) A’ fűtést nagyon könnyebbíti az, ha a’ Gazdaszszony az abronts faradékot, és egyéb forgátsot egész nyáron meggyüjtötte; de ha ebben mód nemvólt, a’ szolga legények most kötözzenek szalmából, nádból gyújtani való tsóvákat, tsátéból mosogató tsutakokat, és pemeteket. ’s a’ t..
9.) Mihelyt olly ködös napok járnak, hogy a’ pórékon függő dohány megereszkedik, azt a’ tselédekkel esténként kelletik simíttatni, tsomóba köttetni, és bálokra rakatni.
10.)A’ sertések ezen, ’s a’ jövő hónapban szoktak malaczozni; tehát a’ Gazdaszszony a’ felesleg valót koppaszsza meg, és füstölje fel.
11.) A’ Sertések a’ hidláson mennél közelébb vannak a’ meghízáshoz, annál kényesebbek, és megkivánják a’ Gazdaszszonynak maga szemét; azértis szükséges száraz álmot vettetni alájok, a’ hidlást kitisztittatni, a’ Vállut minden étetés előtt kitakarítani is friss sósvizzel itatni hetenként.
12.) A’ kotrotzokban hizó Ludakra, rétzékre, Kappanokra és Pókákra nézve a’ tisztaságot, rendes eledelt, és tsendességet gondossan meg kel tartani.
13.)A’ téli gyümőlts a’ pintzékben illyenkor leginkább romolván, a’ rothadtat ki kel válogattatni.
14.)Az éléskamra ha nedves meleg, a’ zsizsik, és egyéb férgek majd mindjárt elszaporodnak: azért is a’ Lisztet a’ ládákban megkeverni, a’ fözeléket megrostálni, a’ száraztésztát, és gyümőltsöt kiszellőztetni, a’ penészt mindenről letisztítani, a’ port lesepreni, szemetet kivettetni, és a’ béfőzötteket, vajat, sajtot, zsirt, mézet, szappant, keményítőt ’s a’ t. megvizsgálni, el nem lehet mulatni. Ha a’ sajt megtalál keményedni, azt igy kel ismét megfrisselni: t.i. végy salétromot, és azt tűzön megpuffasztván, ereszd fel fejér borral, és főzd együtt mind addig, míg a’ Salétrom megtsendesedik. Ekkor veddle a’ tűzről, és engedd meghidegűlni. Továbbá márts bele egy tiszta ruhát, és ezzel gombolyítsd be a’ sajtot, ’s tedd le a’ pintzébe. Huszonnégy óra múlva hozd fel, és a’ ruhát levévén, ismét megáztatva terítsd a’ sajtra, a’ melly ettől jó izű, és ismét puha leszsz.
15.)A’ Fonóktól Szombaton estve minden héten számon kel kérni a’ fonalat, és meg nem engedni, hogy eggyiknek fonása a’ másikéval öszvekeveredjék. Errenézve a’ motólákat, és tsörlő karikákat számmal is meg kel jegyezni, és igy e’ szerint magokkal megitéltetni, mellyik font szebbet, és többet.
16.) Ha nyárban tsigás kertjében nem nevelt a’ Gazdaszszony tsigákat, tehát még most télre valót eleget lehet a’ gyermekekkel, míg hó nints, a’ mogyoróbokrok, és sövények, ’s garádják alatt szedetni. Ugyan most kel vizáról is rendelést tenni, és a’ böjti napokra bépátzolni.
17.) A’ savanyú káposztával, míg meg nem érik, legtöbb bajja van a’ Gazdaszszonynak: mert a’ sós víz hol a’ hordón eszi ki magát, hol felűl folyki,hol pedig a hidegség miatt épen nem akar érni, ha elenben igen meleg a’ kamara: hamar ellágyúl ’s a’t. Erre nézve reá gyakor szem kivántatik, és tisztaság.
18.)Ezen hónapban a’ tyúkokat jobbatskán kel tartani, és a’kik a friss tojást kedvellik, a’ tojókat trágyával kirakott ólakban tartják. Igy hamarább elkezdik a’ tojást, ha meleg helyen legelnek, kivált pedig a’ Jértzék, ha az Ősz hoszszú, kint is tojnak.
19.)Mihelyt egy két orsó fonál készen van, azt mindjárt le kel matólálni, hogy a’ nyál ne egye.

Nos, ezek a Magyar Házi Gazdaszszony november havi jótanácsai. Kicsit csapongóak a feladatokat felsoroló pontok, sorrendjük nem éppen úgy követi egymást, ahogy a modern kor logikája iskolás-szerűen követelné, viszont sok megfontolásra érdemes dolog olvasható bennük!

Hát először is: a veteményes kert felásatása… Ez még várat magára, most ásogatjuk csak fel a zöldségeket. Illetve anyuci ásogat, én meg idegbecsípődés miatt napi két injekcióban részesülök, hátba. Ha ásogatnék, asszem már járni se tudnék. Elképzelni se tudom, hogy ha annak idején a Magyar Házi Gazdaszszony isiászt meg ideggyulladást kapott, hogyan ásott, tömte a kacsákat, stb… Nekem is minden bajom van tőle, pedig a modern kor agyongépesített világának gyermeke vagyok. (Különben kész röhej az Amatőr kerti napló két kertésze: egyikük se látja már a lábafejét: egyik a nagy hasától, a másik meg attól, hogy már a lefelé nézéstől is ordít… Szegény répák hanyagolva vannak!)
A ganéról a gazduram elvileg gondoskodott, bár még a kukoricakórót nem vitték el a kertből, Az, aki megígérte, hogy elviszi a kórót, állítólag még vet valahol, s ha azzal végzett, akkor fog jönni a maradványokért.
Hát igen, a 8. pontban a fűtésről említett tennivaló is esedékes, olybá, hogy a meglévő hat erdei köbméter vegyes fa mellé vettünk még öt köbméter kőrist. Bizonytalankodtunk mi, az elkényeztetett gázfűtéshez szokottak: vajon ennyi fa elég lesz erre a télre? Erre a fuvaros kacarászva felvilágosított: három évre is… A hasogatás során keletkezett kéregdarabokat, forgácsot már a nyár folyamán összesöprögettük, zsákba szedegettük, ez a gyújtós, ehhez jön még a kukoricacsutka, a rózsaszín gyújtókocka, a megyei napilap, a teszkós újság meg a háztartási papírszemét. Úgyhogy fűthetünk. A keletkező fahamut meg szépen hordjuk a kertbe, illetve az egyik melléképület mellett van a földben egy építkezésből megmaradt lik, abba is töltögetünk. A fűrészport viszont nem pocsékoljuk a fűtéshez, az kincs: rózsáknak, hideget rosszul tűrő szabadföldi növényeknek melegítő takarója lesz a télen a tövek körül. Meg a lefagyott járdák csúszástalanításához is kell, nem irtja ki a gyepet, nem teszi tönkre a járdát, cipőt, mint az útsó. (Más dolog, hogy behordódik a lakásba, de azon lehet segíteni.)
Hát hízó ludaink már nincsenek, de amikor kicsik voltuk, mamáék rendszeresen tömtek kacsát. A kacsák októberig a szabadban voltak, még kis betonmedencéjük is volt az udvarban, aztán az ősz derekán elkezdték tömni őket, hogy a Márton-napi búcsún legyen sült kacsa. Sokszor végignéztem, hogy mama hogy áztatja be a kukoricát egy kis kék lavórba, erjeszti meg a tömésre (tudjátok: az alkohol növeli a májat!), azt is, hogyan tömte meg a kacsát, és húzta le kézzel a gigájába a kukoricaszemeket. Sose láttam olyat, hogy a kacsának a légcsövébe ment volna a kukoricaszem. Amikor meg levágták őket (nem a nyakuknál, mint a csibékét, hanem a tarkójuknál), mindig lestük, mekkora a májuk, meg mennyi kacsazsírra számíthatunk. Aztán belaktunk a sült vérből (hat éve nem ettem!). A sült kacsát meg a kacsalevest azonban rendíthetetlenül utálom ma is.
A tojó tikjaink már nem termelnek annyit, mint amíg melegebb volt az idő, de még nem kellett őket téli táplálékra állítani (ez nálunk télben nagyobb mennyiségű takarmányt jelent bőségesebb adag kukoricákkal, ilyenkor az övék az összes moslék, száraz kenyeret is kapnak, és hetente háromszor legelhetnek, ha nincs hó), most nagy adag búza, kevesebb kukorica, tök és a kertben még zöldellő potlohó káposzták adják a takarmányt. Így is tojnak azért, keveset, de hatalmasakat.
A tsigás kertben gondolom régen böjti ételnek való csigákat nevelgettek. Nem vinne rá a lélek, hogy ilyet csináljak… A vizáról való rendeléstétel olvastán meg elfogott a szomorúság: a Szigetköz vizái hajdan ország-világ előtt híresek voltak, de ez már sajnos a múlté. A Dunából való eltűnésük szomorú története itt olvasható el. Manapság programok indultak az újratelepítésre, de ezeknek a sikeréhez rengeteg fetételnek kell teljesülnie a vízszennyezés kiküszöbölésén kezdődően az esztelen halászat beszüntetésén át a hallépcsők építéséig. Reméljük sikerül visszatelepíteni véglegesen ezt a hatalmas halat a Dunába.
A spejzmustrát kár cifrázni, minden magyar Gazdaszszony, aki már annyit dolgozott azon, hogy a hideg téli napokra válogatott finomságokkal legyen teli a kamrája, azokat nem hagyja pocsékra, hanem mindig átnézi őket: minden rendben van-e velük!
Mindezek a tennivalók már a közelgő telet jelzik. Viszont annak, aki ebből a sok okosságból a számára használhatókat végrehajtja, nem jelenthetnek gondot a hideg napok: hiszen így a lakás meleg, a kamra teli! Kell-e ennél több a télre?

November küszöbén…

… az igazi őszben járunk, hullanak a falevelek, a kertben a lágyszárú gazok megfagytak (alig vártam!). Az első derek kicsit felkészületlenül értek minket: a földben még kint van a zeller, a káposztafélék, gyökérzöldség, bár nem látom, hogy megfagytak volna.
A melegkedvelő növények mind meghűltek: az utolsó bogyókáit érlelő koktélparadicsom, a pár apró hüvelyt még növesztő vajbab tönkrement. Ekkor még volt kint fejtenivaló törökbab a kukoricaszárakon; féltünk, hogy amikor a Nap felsüt, moslékká válik, de a vastag babhéj megvédte a nagy, rózsaszín-fehér szemeket.
Nagy újság, hogy sikerült leszedni a kukoricát, illetve a kukorica-bab keverék dzsungelt. A babból valami elképesztó termés lett, egész héten csak azt fejtettünk. Jó hír még, hogy a kukorica kóróján sikerült túladnunk, egy gazda elviszi a bikáinak. Nem kell húzni-vonni a kévéket, szárogatni meg égetni. A túltermelt babot meg anyuci „elbizniszelte” 1 kőművesvödör hüvelykes bab = 1 vödör morzsolt kukorica árban az egyik közelben lakó asszonnyal. Na, ehhez vajon mit szól az Apeh?
Sőt mi több, meg is lesz ganézva a kert, már megvan, honnan vesszük a trágyát. A lenövénytelenített részekre meg már apránkánt hordjuk ki a fahamut.
A kopárodó kertről nem is tudok mást írni, ami érdekes lehet, az a másod-és tél alá vetések jelen állapota. A fő telephely már tesóm kiskertje. A Téli vajfej saláta fejlődése imponáló, eddig csak ajánlani tudom a fajtát mindenkinek, remélem, átteleltetés után is ez lesz a helyzet. Szépek a kipalántázott darabok és a sorban maradtak egyaránt, egy-kettőt már enni is lehet. A másodvetett franciaretek is igen szép, gyorsan fogy, mindennap esszük. Sokkal különb és nagyobb gumói vannak, mint a tavaszinak, a zöldje is makkegészséges.
A másodjára vetett sárgarépa nem érett be. A lollo bionda és zöldborsó nem hozott egy rekordtermést, de csemegézhettünk belőlük, hamar el is fogytak. A júliusban elültetett kínai kel gyengébben termett, mint amire számítottam, de az étrendünkbe kellemes változatosságot hozott, jövőre újra ültetek. Az őszi mák, az adventi kelkáposzta és a leveles kel kicsit satnyácskák. Az elduggatott vörös-és fokhagyma kotlik a földben, csírájuk se látszik, de a mélybe pompon nagyságú gyökereket eresztettek. (Már azt hittem, mindet felhúzkodták a „kőműves fácánnyai”, a Hédiék melletti kiserdőben tobzódó varjúcsapat.)
A jövő héten – pláne hogy az idő is jónak mutatkozik – folytatni kell a kert „lepusztásítását": kiszedni a zellert, paradicsomkarókat, potlohó káposztákat, cukkinimaradványokat és más ramatyokat. Lassan már elkezdjük fölásni a zöldséget, behordani a dézsásokat. S bár még igazán hideg nincs, valamiféle védőháló kell a téli veteményeimnek a sok varjú miatt. Hálót nem kaptam, de ugyanolyan anyagból árumnak még necczsákot, 30 ft-os darabáron. Na, ezeket gondoltam szétvágni, takarószerűen összevarrni, és hasábfával lefogatni a veteményre. Akarok még palántázgatni: a telelő keleket (milyen jól hangzik!) a végleges helyükre, meg a téli salit is jobban szét akarom szedni. A nagyszabású terveknek csak egy akadálya van: az, hogy ötkor már sötétedik. Szóval iparkodni kell, közelítenek a hideg-szeles napok, ki kell használni az időt a kerti munkák nagyjábóli befejezésére!

Magvak jövőre

Aki kertet mond, az magot is mond! Hiába van ásónk-kapánk, meg földünk és kapáló jó szándékuknk, ha nincs mivel bevetni a földet. Vetőmagjaink első és legfontosabb forrása – természetesen - a vetőmagbolt, de csomó kerti növény van, amelyet saját szedésű magból nevelünk újra évről-évre. Minek is? Gyakran olyan sok kell belőlük, hogy anyagi csőd lenne mindet a vetőmagboltban beszerezni. Ennek tipikus példája a török bab. Ezt díszbabként lehet megvenni, szemenként, 100 Ft/tasak áron… Mi meg a kukorica közé kapásból két kilót vetünk el. Kéne vagy száz csomag bolti mag ehhez. Sokkal takarékosabb valamennyi babot meghagyni magnak. Idén azonban majdnem gond lett. A hűvös-esős nyárvég nem érlelte szárazra a babhüvelyeket. Tömegnyi bab van, de mind kifejtő minőség, alig van pár száraz termés, ami beérett, magnak való. Amik megfelelőek, gondosan szárogatjuk egy dobozban a kazánházban. Kiszáradás után kifejtjük, és valami moly-és zsizsikmentes száraz- hűvös helyen vészeli át a „cucc” a telet. Kényes a babvetőmag; képes a héja alatt úgy megpenészedni benne a csíra a helytelen tárolás miatt, hogy kívülről a szemen semmi se látszik. Csak vetés után három héttel ámuldozik a honpógár az ágyás szélén: miért nem kelt még ki ez a büdös bab? Hát mert rohadt volt belülről. A második szomszéd néni esküszik, hogy a vetőmagnak szánt szárazbabot le lehet fagyasztani, a mínusz tizennyócban nem penészedik, a zsizsik megdöglik, és a kelés se romlik. Hát, szerintem ez túl szép, hogy igaz legyen.
A Juliskababot szintén házilag szedett magból ültettük, de őszre egyetlen szem se érett be szárazra. Van még tavalyról maradék vetőmag, remélem csíraképes lesz jövőre is, ha már idén nem tudtunk szedni. (Eszerint igen.)
Amiből még rettenetes adag vetőmagot szedünk: az két virág: az őszirózsa és a legényfogó. Ebből is vagy harminc-harminc tasak volna csak elég, ha boltban vennénk… Több turnusban vetjük, több hatalmas sorba, pláne az őszirózsát. Nem szokásom, hogy az őszirózsa esetén a legszebb színű, dupla stb. növényeket megjelöljem, és csak arról szedjek magot később. Egy ideig babráltam ezzel, aztán eluntam: mindig úgy jött ki, hogy kb. az egyharmada dupla lila, egyhatoda szimpla rózsaszín, egyharmada dupla fehér, a többi dupla rózsaszín. Érdekes, hogy másodkertszomszéd néni egy időben a fehérekre „hegyezett” mindig csak a fehér őszirózsákról szedett magot, abból nevelte ki a virágokat. A színes őszirózsák lassan kikoptak, de a fehér tövek valahogy elhitványodtak,, olyan kis csünevész, szabálytalan virágokat neveltek. Tavasszal adott a magból, de olyan gyengén kelt, hogy júliusban feltépkedtük az akkor még csak palánta nagyságú növényeket, annyira nem mentek semmire.
A legényfogó-magokat tavaly én is megválogattam: a pirosakból, sárgákból, narancsszínből, fehérből szedtem magot, nem a rózsaszínekből- ebből volt ugyanis a legtöbb. A nagy „fajtanemesítésnek” legalább annyi rózsaszín virág lett a vége, mint tavaly, legfeljebb egy-két darabbal több piros volt köztük. Egy különleges szín azonban feltűnt, amit sose láttam: ez piros-sárga csíkos. Na, erről aztán az összes létező magot leszedtem.

Így néz ki a virág "magéretten":

A két virágfajta magjaival egy-egy 30x40-es doboz telt meg.
A büdöskéről is szedtem magot, nem sokat. A virágládákon kívül jövőre kell a társításokhoz is, de tanultam az idei évből: csak palántázni fogok a védendő sorokba, belevetni nem, mert elfojtja a főveteményt!
A tökfélékről: a különböző színű cukkinikről, patisszonokról is szedtem magot. Ha a ganéba hajigált félig rohadt példányokban maradt magok a telet átvészelve gond nélkül teremnek, akkor minek vegyem meg a boltit? Sóher vagyok. Kibeleztem most a cukkinikat, patisszonokat, mert nem februárban akarok a ganéban katatni a megfagyott tökökben magokat keresve. Ezekből ugyanis palántát akarok nevelni. Kibontottam még a Nagydobosi sütőtököt, a turbántököt (ezt úgyis szedett magból telepítettem), tesóm kockapatisszonjait és sárga cukkinijait. Ilyenjeim mind lesznek jövőre, nem kell magok után kajtatni. A dísztököket csak a gané mellé szórom, az ott is megterem majd. A takarmánytököknek azonban ki fogom szedni a magját, de nem vetési, hanem téli, madáretetési célzattal.
A chiliről meg a magyar fekete paprikáról is gyűjtöttem be vetnivalót. A csípős chiliből vagy öt darab paprika az éves szükségletünk, egypár mag bőven elég a jövő évi terméshez. A fekete paprika (ami kiszárítás közben sötét barnapiros színt öltött) magja nem kapható boltokban, amit vetettem, az is valószínűleg háziszedett magból volt. Jövőre többet ültetek! Terveim vannak vele: nem olyan szőrperzselően erős, mint a hagyományos chili, savanyúságba nagyon jó lett.
A paradicsommal pórul jártam. Sárga, csíkos, fekete és koktélparadicsomjaimról egyaránt szerettem volna magot szedni. Először ki is választottam pár szép darabot magnak, de ezt családtagjaim megették… Utána meg olyan sebességgel lerohadt a fekete és a csíkos pari, hogy esélyem se volt magszedésre. A sárgából tudtam valamennyi magot megmenteni, meg a koktélból. A magszedésről itt olvashatunk, de ezt én nem csináltam végig: nem volt ambícióm hetekig rohasztgatni! A szép, érett, egészséges paradicsomokból kiszedtem, kinyomtam a magot, egy rozzant pléhszűtőben kimostam közülük a rostokat, és egy kistányérban kiszárogattam a masszát. Tavaly így is sikerült. A fekete paradicsomhoz viszont tavasszal mindenéppen fel kell hajtanom magot: a termései igen jóízűek, nagyok és húsosak voltak: már amíg ehettünk belőlük…
Aztán volt egy –két növény, amely csak úgy magától került elő a kertben, és magot hozott: szinte felhívás keringőre, akarom mondani: jövő évi vetésre! Az egyik volt ezek közül a feketegyökér: tavaly valami gyökérdarabkája bennmaradt a földben, idén kivirágzott, és ugyanolyan bóbitában érlelte magját, mint a pitypang. Jó adagot szedtem belőle, jövőre elvetem, talán jobban kel. Ugyanígy tettem félre a mákból, korianderből, a kaporból. Utóbbiak amúgy is megteszik azt a szívességet, hogy jövő tavasszal vetés nélkül kihajtanak elhullatott magjaikból a kertben. Elveti magát gyakran a lollo rosso is(ez még a gyepben is kinőtt egy-kétszer ), és a szép kék virágú endívia is. A virágok esetében estikét, törpe árvácskát meg nebáncsvirágot se kell sose vetnünk, elintézik maguk.
Ennyit a magszedéseimről. Három dolgot még azonban hozzátennék.
Először is: a magok tárolásáról. Nejlonzacsiban magot nem nagyon célszerű eltenni, mert berohadhat. (És hogy milyen iszony büdös így, az külön mese…) Száraz, nem párás, lehetőleg fagymentes hely kell neki, úgy biztos jól elvan a vetésig. Kiflis papírzacskók, borítékok, textilszütyőkék a legjobbak a tároláshoz, amik levegőznek.
Másodszor: elemeztük a kertszomszéd nénivel, hogy mennyire érdemes a magokat magházaikból kifejteni, úgy eltenni. Ő mindig kirostálja a pelyheket az őszirózsamagokból, lemorzsolja a csemegekukoricát, kifejti a magnak való babot azonnal. Én meg nem pepecselek ilyennel. De nem láttam rosszabb kelést attól, hogy „szemetesen” vetettem, bár lehet, hogy a kirostálatlan magból nehezebben jön elő a kicsi csíra.
Harmadjára (és ez a kabinetkérdés): mi az, amiről még érdemes magot szedni (csak én nem tettem meg)?
Amivel kár kezdeni, az az F1 hibridek magja (a Mohikán uborka, a Lugas és Cherrola paradicsom, a legtöbb csemegekukorica stb). Sajnos. Ugyanis évek óta kutakodok valami olyan csemegekukorica után, amelynek a magját el lehet tenni, és finom is. Kiskorunkban mindig azt ültettük, de aztán valahogy kiveszett. Szedhető azonban a felmagzott hagyma fekete magokkal teli virággombóca. (Fertődi ezüstfehér hagyma magját akartam is szedni, de tisztára üresek voltak a magházai, viszont régen sose vettünk hagymamagot, mindig magunk nevelgettük.) A felmagzott saláta, lollo rosso, endívia termése is alkalmas vetésre, a pertezselyem, a legtöbb fűszernövény is jó. A paradicsom, szemes bab, kifejtőbab, chilipaprika, tökfélék is jól fejlődnek a szedett magból, állítólag a zeller és az egynyári virágok jó része is, meg a nem hibrid csemegekukorica. Arról azonban még nem hallottam, hogy valaki házilag ültetett volna sárgarépát, kinemesítettebb paprikafajtákat, paradicsomokat, káposztaféléket kiskertbe magnevelési célzattal.
Tulajdonképpen ha belegondolok, én ezzel egész könnyedén vagyok! Nagyszüleink idejében nem volt olyan jellegű vetőmagkereskedelem, mint most, mindenki a saját kertjében nevelte a saját vetőmagjait, a kertészkedő asszonyok meg vasárnapi mise után virág-meg zöldségmagokat csereberéltek. Azt hiszem, alkalomadtán meg is kérdezem mamát, hogy a régi világban hogyan is ment az, amikor minden vetőmagot maguk neveltek, szedtek. Szerintem hallhatunk erről a témáról érdekes, hasznos dolgokat, termesztési tippeket: alternatíváját a becsávázott, évente átírt szavatossági idejű,sokszor bizonytalanul sikerülő vetőmag - ellátásunknak.

Kőszeg környéke

Nagy változásra számítunk az elkövetkező hónapokban, mivel karácsonyra megbabásodunk., pontosabban alighanem megfiasodunk. Előtte azonban az időkorlátos üdülési csekkektől megszabadulandó és csapatot építendő néhány napot csavargással töltöttünk a hozzánk szerencsére elég közeli Kőszeg környékén. Nem a várat meg a múzeumait céloztuk meg, hanem a kevésbé kirakati látnivalókat, például az Őrségi Nemzeti Park kőszegi látogatóközpontját, a madaras kiállítást. Érdekes hely gólyalabirintussal, madárcsőr-modellekkel, több diorámával és nagyon szívélyes fogadtatással. No meg rengeteg egyéb színes-szagos interaktív  manuális meg digitális madaras mindenfélével. Környezeti nevelésre igényes, iskoláskorú gyerekes családoknak kiváló program lehet, akár egy esős délelőttre. A  buboscinege.hu honlapon megnézhető a kiállítás rövid ismertetője.  A szomszédban található a Chernel-kert, a hazai védett virágok bemutatóösvényével, ami valószínűleg tavasszal és nyáron az igazi, a vadon élő íriszek, kövirózsák vagy kankalinok szép válogatása bizonyára többet mutat, mint egy levélrozettát októberben. Mondjuk én így is értékeltem. A kert egy részén beteg gólyákat gyógyítanak, ez a csapat csupán az itt telelők fele.

Az arborétum egy látványos zugában még virágzott a rododendron.

Következő helyszínünk Velem. A vízimalmot bizonyára sokan ismerik - ipari műemlék, amely abból a szempontból megelőzte a korát, hogy a fő erőforrása zöld(mohás) és megújuló, de van egy óriási, bármilyen olajjal, még étolajjal is elpöfögő jókora malommotor az épületben.. A malomban nagyon barátságos és részletes ismertetővel kedveskedett nekünk a "molnárleány", akinek a malomról szóló blogja is van: velemimalom.blog.hu.  (Jani győzte feltenni a műszaki jellegű keresztkérdéseket, én csak álltam, figyeltem, bámultam, nem voltam képes követni a finomságokat.)

Néhány érdekes részlet:. vízikerék.A patakot két ágra választották, az egyiket kis tavacskává lehetett duzzasztani egy zsilippel, ennek a lendülete indította be a malomkereket. 

Szita, mérő. A mérő 7 kg lisztet vesz ki,  a zsákba 70 kg liszt fér, a molnárnak minden zsák őrlése után 1 mérő liszt jár tisztes haszonképp. Méltányos, nem?  Egy zsák őrlése fél óra, egy lovaskocsira hat zsák fér fel normálisan. A malom oldalában kocsma működött, legyen hol megvárni az őrlés végét. Okszerűen berendezett világ volt.

Őrlőhenger:

Velem felett, egy 586 m magas hegyen található a Szent Vid-kápolna. Kocsival mentünk fel, ameddig lehetett, ugyanis vadiúj (eus píz) út vezet keresztül majdnem az Írottkőig a magyar oldali, hirtelen emelkedő hegycsoporton, aminek úgy a felénél található a kápolna letérője és parkolója. Mostani szuszogós-pihákolós állapotomban az utolsó 100 m szintkülönbség legyőzését is sikerélményként könyveltem el magamban. Az őszi csavargásainkkal általában szerencsénk van, idén is elcsíptük azt a pár napot, amikor a falevelek a lehető legszebbre színeződtek az első fagyok és a lombhullás előtt.

Ezek a képek a kápolna közvetlen környékén készültek.

Maga a hegy igen régi emlékeket rejt: magyarok előtti  vár és városias település sáncait, sőt valószínűleg uralkodói székhely maradványait, eredetük egészen a kőkorig vezethető vissza, de kapcsolatba hozták a várat a Karolingokkal is.  A 19. század régészei nevezetes arany és bronz kincseket is találtak, amelyek különböző korokból, rétegekből kerültek elő. A 13. századi eredetű, de újjáépített kápolna ma is zarándokhely, a Mária-út egyik állomása.

Kilátás a Kisalföld felé:

(Egyéb: Állítólag az Írottkő az osztrák oldalról babakocsival is megközelíthető, kb. 800 m-ig megy fel a szerpentin, ott egy parkolóban lehet hagyni a kocsit és a murvás tanösvény könnyen járható, mindössze néhány tíz méter emelkedés van benne 2 km-en. Majd megnézzük. )

A Kőszegi-hegység a fenyőerdők hazája is, fenyőbölcsit találtunk  valahol Velem és Bozsok közt:

Az Őrvidék, különösen az osztrák oldal bővelkedik a várakban, kastélyokban. Borostyánkő váráig nem jutottunk, de a lékai (Lockenhaus) várat a lehető legalaposabban körbebámészkodtuk. Ár-érték arányban igen jó program, fejenként öt euróért, sőt a magyar diákigazolványt is elfogadják, ez 50 cent spórt jelent. Az belépőjegy mellé magyar nyelvű tájékoztatót is kaptunk, ami roppant hasznos volt, mivel a vár számtalan szállal kapcsolódik a magyar történelemhez, elsősorban a Nádasdy- és Esterházy-családokhoz.. Egyébként lovagvárként hirdeti magát, a látnivalók jó része a középkort idézi. Ezenkívül bemutatnak számtalan csip-csup színes, gagyi, de édes turistacsalogató mindenfélét.

Az első szájtáti hely a konyha: fullos, királyian tágas és tényleg középkorias, tűzpaddal, nyársakkal, háromlábú lábasokkal és cinedényekkel. Étterem is kapcsolódik hozzá, azt persze modern módon hasznosítják: épp buszos, alighanem termékbemutatós nyugdíjas turistacsoportok etetése zajlott. Belógtunk az etető külön konyhájába, ami natürlich napjaink igényeinek megfelelően felszerelt.

Izgalmasabb a templomosokhoz kapcsolódó kiállítás, amelynek anyaga igen részletes és gazdagon illusztrált. Még azelőtt keletkezett, hogy a témát a Da Vinci-kód és egyéb összeesküvés-elméletek előtt felkapták és agyonmisztifikálták volna a témát. A vár volt a templomosok, vörös barátok  magyar rendtartományának székhelye, a kiállítás a cikkben felsoroltakon kívül a rendkívül fontos jáki és a közeli sopronhorpácsi templomok építését is a templomosoknak tulajdonítja.

Van a várban egy nem túl díszes, de annál titokzatosabb kultuszhely  amely állítólag a templomosok titkos találkahelye. A mennyezeten egy nyílás található, ahol ottlétünkkor bőven csorgott befelé a padlón látható mélyedésbe az az esővíz, egyébként pedig bizonyos napokon bizonyos csillagképek tükröződnek benne.

Ilyen szerkóban jártak a templomosok - igen, persze, hogy viaszbaba.

Várudvar a felső várban

Lovagterem

Jöhet a geil rész? Magyar vonatkozások: Huszárbábuk, egyenruhák

Kötelező díszítőelem mostanában minden várban a terepasztal - itt egy török-osztrák ostrom ábrázolmánya látható. Egy másik terepasztalon sok kis halott magyar huszár ólomkatona-makettje :-(. Csúnya sógorok!

Van kínzókamra is, vasszűzzel, amelynek felsőteste 200-as szögnek megfelelő méretű vastüskékkel bélelt, alul meg egy csigaszerkezet fúr be a szerencsétlen áldozatba egy nyársszerűséget. Állítólag ijesztgetni volt csak, nem használták.

Rejtvény: Kedves olvasóim, úgyis régen tettem fel keresztkérdést. Megmondanátok, mi ez? (Ági nem játszik)

Lóvért vagy lósisak is van, bár nem hiszem, hogy középkori.

Ezek már szikárabb, igazibb dolgok megint. Láda, ez talán eredeti.

A vár a falu fölé magasodó dombra épült. Jó minőségű hőszigetelt alumíniumablakait sűrűn nyitogatva fotóztuk a dombok pipálásának ritka látványát az esőben.

Ehhez a látványhoz nem volt szükség aluablak-nyitogatásra.

Belátás vagy fellátás a várkertből:

 

Ez a hotelként működő alsóvár. 

Rálátás a várudvarra:

Búcsúztató szobrok:

Még megnéztük a vár alatti, azonos nevű falut vagy kisvárost.Tiptop és nett, milyen is lehetne?

Tekintélyt parancsoló a Szent Miklós-templom, a Nádasdyak temetkező  temploma. Szerkezete, elrendezése meglehetősen hasonlít a mi templomunkra.  (Bal felső kép: Léka, jobb alsó Halászi, utóbbi forrása halászi.hu)

Különleges, koronát formázó aratókoszorút őriznek a lékai templom bal oldali mellékoltárnál, amelynek díszei sütőtökök, nem virágok.

Hazafelé nem gyötrődtünk a kátyús magyar alóbbrendű utakkal, inkább a sima és hibátlan osztrák alsóbbrendű utakat gyűrtük Deutschkreutz felé. A kb. háromezres járási székhely, Felsőpulya főutcája a győri Árkádot bőven lenyomó bevásárlóutca. Elegáns, minőségi lila-szürke női divat, meg csillivilli konyhai kütyük, amik túl drágák a bankkártyámnak, sajnos ez az összbenyomás. De van Lidl ott is, olcsó csokikkal és sajtokkal, szóval búcsúfiának csak sima vacsoráravalót vittünk haza. Érdekes a bevásárlóutca végén az újnak tűnő rákszobor:

Egy pillanatra még hadd kanyarodjak vissza Kőszegre, egy gasztrovonatkozású dolog miatt: Kőszegen este, sötétben nézegettük a várost, sok jó és olcsó, üdülési csekket szívesen fogadó hely van, ha vacsorázni akarunk. A mi kedvencünk a középkorias Bécsikapu Étterem volt, ahol hihetetlenül finom a vaddisznópörkölt zsemlegombóccal és áfonyás körtével. Jó étvágyat hozzá, ha valaki véletlenül arra jár. (Fiam lesz, megutáltam a csokit, mindenem a vörös hús, marha és a vadak mostanában - érdekes gusztusa van a kölöknek, nekem meg alacsony a vasam.) Szóval csapatépítés és töltekezés megvolt, hat vagy nyolc hetet kell még kibírni a nagy találkozásig.