Cseresznyéző idő

Bár hozzánk már megérkezett a beígért hidegfront, attól még egész héten pirító nyári meleg volt. Ez az időjárás expressz tempóban érlelte meg a cseresznyét.

Ezen a fán még sosem volt ilyen cseresznyetermésünk. Korábban a gyümölcsökben vagy hemzsegtek a kukacok, vagy pedig a monília okán rohadt le minden. A fa teteje elérhetetlen magasságba nőtt. A leszedetlen, moníliás cseresznyék évekig üres szaloncukorpapír módjára csüngtek a fa minimum hat méter magasra nyúló tetején. Leszedni, lemosózni a teljes fát egyszerűen így képtelenség volt. (Ennyit az alacsonytörzsűnek vásárolt gyümölcsfákról. Az ekként megvett almafánk termése is csak négyméteres létráról szedhető…)

A termés törtrészét tudtuk csak így leszedni mindig, a fán egyedi kukac-és moníliatenyészet fejlődött ki. Eredmény: az eleinte szépnek ígérkező termések még zölden szinte teljes egészében tönkrementek. És ez szinte minden évben így ment. Tavaly ősszel aztán már arról tanakodtunk, hogy az ilyen semmirevaló fát ki kell vágni. A kivágást viszont nem most foganatosítottuk volna. Először megvettük az utódot egy Germersdorfi facsemete formájában, és úgy terveztük, hogy amikor az termőre fordul, az öreg fát kivágjuk, így az gyakorlatilag még három év haladékot kapott. Azonban ember tervez és Isten végez, vagy mintha a nagy fa bizonyítani akart volna, idénre teli lett gyümölccsel. A nagy műgonddal elültetett kicsi fa meg – minden permetezés és pátyolgatás dacára – kiszáradt. A levelei moníliásak lettek, és a csemete nem bírta ki.

Lestük a gyümölcsöket, a legnagyobb részük hibátlanra érett. Csak mostanra, a többednapja tartó nagy meleg és az éjjeli eső után kezdett el romlani a termés egy része, de eddig legalább negyven kiló gyümölcsöt tettünk el cseresznyebefőtt (16 üveg), rétesbe való magozott gyümölcshús (8 üveg), fagyasztott cseresznye, aszalvány (10 kiló, ami 1 kilóvá aszott össze), és 14 üveg cseresznyés-feketeribizlis szörp formájában. A gyümölcsszemek nehezek, fényesek, szaftosak.

Az első három eltevése nem rejt vérmes izgalmakat, receptet számtalan formában rejt a net. Az aszalásról szeretnék még pár szót írni. Igaz, hogy két éve kiposztoltam a témát, és sokan el is olvasták, de szerintem hiányos. Még ki kell egészítenem, hogy olvasóink ne essenek az aszalással kapcsolatban olyan hibákba, mint én.

Például: tavaly nem volt túl jó idő a gyümölcsaszaláshoz: valahogy így, június 20-a körül volt egy olyan nap is, amelyen begyújtottunk, mert 12 fok volt. Persze előtte meg 30 fokos gutaütött, érlelő kánikula. A gyümölcsöt ekkor tettem ki szikkadni, aztán ahogy érkezett a hidegfront, úgy szedtem be. Azonban szerintem már kellőképpen aszott volt, így eltettem egy patentfedeles dunsztosüvegbe. Hamarosan megpenészedett a fele, mert nem volt elég száraz.

A tanulság ez: a gyümölcsöt csakis akkor fogom kitenni a napra aszalódni, ha előtte valamiféle mesterséges vízvesztésnek vetem alá. Erre az aszalógép a legjobb, de megfelel a sütő is. Na jó, azért ha 39 fok van, ki lehet tenni a cseresznyét azonnal száradni, pláne fekete vastepsiben, akkor tuti, hogy hamar elkezd kiszikkadni. A szemeket pedig egészen mazsolaszerű állapotban lehet csak kellően aszottá nyilvánítani a betároláshoz.

A következő is fontos: az aszalt gyümölcs a molyok kedvenc csemegéje. Tavaly az aszalt gyümölcs felét egy patentzáras befőttesüvegbe helyeztem el, gondolva, hogy a patentzár alá semmilyen dög se fog bemászni. Nagyot tévedtem, a minden falusi spejzban előforduló néhány moly összessége – iléri, iléri – még a patentzáron keresztül is beszuszakolta magát az üvegbe, hogy a kedvenc csemegéjéből lakmározzon, aztán belepetézzen. Annyi kukac volt ebben az egy üvegben, amennyit életemben nem láttam még. Arra is gondoltam, hogy eredeti cseresznyekukac került az üvegekbe, de ilyen sok? Meg én szemenként pucoltam át a gyümölcsöket, és azokban alig volt kukac!

Tanulság: az aszalt gyümölcsöt is pont úgy, mint a többi moly-és zsizsikcsemegét, babot, mákot, diót, a mélyhűtőben kell tartani, ha azt akarjuk, hogy hosszan elálljon. A – 18 fok a molyok petézési ambícióit igencsak lecsökkenti.

Ezzel a két dologgal szerettem volna még kiegészíteni az aszalásra vonatkozó irományomat. Bár az éjjeli esők után a cseresznyének már vége lesz (kireped), meggy még van, s remélem, idén még körtét is tudok aszalni.

A magozásból már iszonyúan elegem van, különösen hogy háztartásunk legnagyobb konyhakését sikerrel beleállítottam a bal mutatóujjamba. Azért még a szörpöt megcsináltam. A gyümölcs ötödrésze feketeribizli, ez ad némi pikantériát és még intenzívebb színt.

A gyümölcsöt szétbotmixereltem, aztán kinyertem belőle a levet.

Ehhez egy nagyméretű, patyolat, csak erre használt damasztszalvétát kerítettem, azon át kinyomtam, lecsöpögtettem a levet, egészen addig, amíg úgy nem festett a konyha, mint régen kacsapucolás után. Csak a belek meg a toll hiányoztak. Cukrozás, felfőzés, száraz dunszt…. nem cifrázom. Utána a szűrős rongyot beáztattam szappanos vízbe. A víz kék lett: erről beugrott, hogy a feketeribizli és a cseresznye leve természetes indikátor. Eszembe jutott, hogy ezzel fogom demonstrálni Nyunyinak, mi is az a sav-bázis indikátor . Ez úgy történt meg, hogy beleereszthetett fél liter ecetet az elegánsan kék löttybe, amitől az Barbie-rózsaszínné vált. Nagy sikere volt a meghökkentő színváltozásnak! Azért előadást nem tartottam a molekulákról és a vegyületekről, de nosztalgiával gondoltam kiskorunkra, amikor tesómmal a szomszéd vadcseresznyefájáról áthullott gyümölcsből készítettünk babalábosban boszorkánykotyvalékokat. A kotyvalék fő összetevője volt a homok, kavics, uborka, zöld paradicsom, víz mellett a cseresznyelé. A színét Amo szappandarabokkal és a spejzból csent ecettel állítottuk be, a rózsaszín volt a „nyúlenyv”, a kék a „halenyv”. Este mindig kikaptunk a leszaggatott zöld paradicsomok meg a gyümölcslétől kék-fekete kezeink miatt, de rendületlenül főztünk minden nap az udvar sarkában. Nem is kellett magyarázni később a kémiaórán a természetes indikátorokat, elég volt ezekre az „enyvekre” gondolni.

Elmélkedés közben még gyorsan felmostam és letörölem a kifolyt, padlón ragadó, gázra rásült stb... gyümölcslétócsákat . Jó volt elnézni a teli üvegeket. Kicsit örömködtem, hogy lement a befőzés első szakasza, de ez a nyugalom nem lesz iszonyú hosszú: a meggyek is csábítóan piroslanak. Azt hiszem, jobb lesz, ha el se rakom a befőzőlábasokat, hamarosan megint szükség lesz rájuk!

Szent Iván hava

Ebben a hónapban sok tennivalót javasol N. Nagyváthy Szabó János a mi Magyar Házi Gazdaszszonyunknak:

1. Míg a’ napok hoszszak: a’ fejérruha varrást tovább is egész szorgalommal szükség folytatni, és ebben, ’s a’ jövő Hónapban elvégezni.
2. A’ Ludaknak ezen időre ismét meg kell jó vigyázással mellyeszteni, hogy a’ tollal együtt bőrök lene szakasztassék. Húsz Lúd egy font pelyhet szokott adni. A’ ’Sibákat Aratás után lehet csak mellyeszteni.
3. A’ hosszú meleg napokon mindenféle tészta nemeket szoktak a’ Gazdaszszonyok télre készíteni, kiszáraztani, és szellős helyre kosárkákban félre rakni. Nem gondolná az ember, mitsoda nagy könnyebsége az a’ Gazdaszszonynak, hogy a’ téli rövid napokon levesbe való tészta gyurással nem kell az időt tölteni, és a’ tojásis ritka: most pedig elég van.
4. A’ ruhákat, matratzokat, pelyhes ágyakat most ismét ki kell porozni, és a’ motsokból az erős napfényen kiégetni.
5. A’ kaszálás békövetkezvén, szénát gyüjteni a’ Fejértselédetis el lehet, ’s el is kel sok házaknál küldeni.
6. Már illyenkor a’ Rozs is kihányván a’ Búza közt a’ fejét, a’ Gazdát kell abban segíteni, hogy a’ Gazdaszszony házi Cselédjeit küldjeki a’ rozs fejeknek kivágására, és a’ konkolynak kiszaggatására legalább a’ magnakvalóból.
7. Télrevaló kelt és karalábot most kell vetni, más részről pedig a’ vetemény magokat megszedni, és jövendőre eltenni.
8. Az aratók tartása a’ Mezei Gazdaszszonynak legtöbb gondot adván, előre kenyérnek való lisztet őrlet, Főzeléket, árpa, és Köleskását, Zsírt, Szalonnát Füstölt-hust, savanyúkáposztát ’s a’ t. előkészít, és a’ Gazdával e’ részben tanátskozik.
9. Mind ennyi gondjai köztis a’ jó fonó, szövő Gazdaszszony megnézi a Lenjét, és ha azt füvesnek találja, kigyomláltatja, és felállongattatja az eső után.

10. Sok helyen van az a’ szerentse, hogy a’ réteken elegendő köménymagot lehet szedetni; ezt tehát ezen Hónapban elsemis mulatja a’ Gazdaszszony.

11. A’ Tseresnyét, Tengeriszőlőt, és Megygyet a’ téli szükségre most kell szedetni, és kit megszáraztani, kit befőzni, ’s az élésházba félretenni.

12. Sok helyeken szokásban van a’ birkák fejetése, tehát a’ Gazdaszszony most nyomat gomolyát, és azt hordókra túrónak benyomatván, a’ vásárra és a’ nyári munkásoknak tartásáraa öszvegyűjti.

13. A’ bab, és borsó már most folyásnak indulván, a’ Gazdaszszony bab, és borsó karókról tészen rendelést: és a kotlós tyúkokat megülteti, hogy őszi csibéji legyenek.

14. A’ Csibék közül a’ magnak valókat most kell már kijelelni, és a’ kakasokat kappannak herélni.

15. A’ húsos, és szalonnás hórdókat fel kell bontani, ha valamellyik nem rothad, vagy olvad-é? ha olvad, egy két napra kéménybe, a’ hol nem tűzelnek, fel kell aggatni, és ismét elrakni, sőt sósvízzel megis szokás mosni, és így kiszellőztetni.

16.A’ fejős tehenek ezen hónap vége felé megszoktak a’ legelőben szorúlni, és a’ szomjúság miatt tsaponni; tehát a’ Gazdaszszony ennek elejét vegye, a’ teheneket az udvaron hálassa reggel, és estve megitattassa, szájjokat kimosassa, ’s ha lehet megferesztesse, és ’a kertből mindenféle zöldséget haza hordasson nekik estvére, és a’ sót kivált most el ne vonja tőlök egy Hétennis.

17. A’ Süldőket, a’ mennyire lehet, kint kel futkároztatni, és engedni, hogy a’ sárban vizben feredjenek: mert az idő is, ’s vérekis forró lévén, ezen állatok megtsaponnak. Azértis a’ Hidas mellett kerítésnekis kell minden udvarban lenni, és aban sárnak, ’s víznek.

18.Ezen Hónapban már a’ Selyembogarak békötik magokat, és megkivánják magok körül a’ legnagyobb vigyázást.

19.A’ Dinnyét, és ugorkát ezen idő tájben megszokás porhálni, és a’ Sárgadinnyét megherélni. Némelyek a’ fejeskáposztát Junius végével elöször megtöltik

20. Most van az ideje, hogy a’ Gazdaszszony tsigáskertet állíttat vászonból, tsigákat szedet, és azokat még magokat békötik, salátával hízlalja, és télre félreteszi.

21.A’ Hyacinth, Narcis, és Tulipán hagymákat Sz. Iván napkörűl kiszedni szokás, és Sz. Márton napig hűs, szárazhelyen tartani. A Rozmarin ágakatis most már jó lebújtani, de Meggy eczetetis most kel tsinálni.

22. Ez, és a’ következő meleg Hólnapokban a’ tiszta lisztet szükség ritka szitán általejteni, a’ hüvelykes főzelékeket is kirostálni; és a’ meglágyúlt tavalyi Confecteket megszárogatni ’s a’ t.

Atyaégvilág, mennyi tennivaló van felsorolva Gazdaszszonyunk számára! Elolvasni is sok, nemhogy végigcsinálni. Még az, ami rám vonatkozólag megszívlelendő, az is rémesen soknak tűnik.

Az őszre-télre-jövő tavaszra termő káposztafélék ( a lila káposzta és karfiol, pagodakarfiol, leveles, bimbós és áttelelő kel) magjait most fogom a napokban bödönbe vetni, kb. egy hónap múlva kiültetni. Megtanultam, hogy nem vethetem a kert földjébe, mert a bolhák kizabálják már szikleveles korban.

A cseresznyét is le kell szedni, befőttnek. A hétre az időjósok igazi aszalóidőt ígérnek, így előszedhetem a rácsokat, táblákat, amin aszalni szoktam. Idén a cserkó nagyságrendekkel szebb, mint tavaly. Vannak azért hibás szemek, de kukac sokkal kevesebb, és – ami fontos – nem ragad az egész a levéltetvek miatt. Tavaly nemigen tudtunk eltenni belőle, idén valamennyire pótolni tudjuk ezt. És egész héten cseresznyét eszünk!

A babok már tényleg folyásnak indultak. Még vetni akarok kilométerbabot, az is fut, de nem karózgatok. Régen mindig karót használtunk, de az mindig – ha kiszáradt – rendre leszakad. Meg nem akarom, hogy Nyunyi Luke Skywalkert játsszon a karókkal. Viszont van jó erős műanyag spárga odahaza. Egy oszlopot még leásunk, utána annak a tetejét sugarasan kihúzott zsinegekkel veszem körül, és annak a tövébe vetem a babokat. Még sose próbáltam ezt, de láttam különféle változatait más kertekben.

Egetrengető újdonságok a kertben a múlt héthez képest nincsenek. Irdatlan mennyiségű gazt termeltünk le a borsószárral egyetemben, kigazoltuk a krumplit, renováltam a gyengélkedő és begazosodott kordont, felhúztuk az első izmosabb répát, és fejtettük és zabáltuk gyomorfájásig, körömfeketedésig a borsót. Vetettem babot, csemegekukoricát. A héten is ilyen feszített lesz a tempó, helyre kell hozni a kertet, hogy a másodvetések legalább olyan jó feltételekkel indulhassanak, mint a kora tavaszi termények vetései.

Fő? Másod?

A hét leglényegesebb kerti eseménye az volt, hogy felszedhettük a letermett zöldborsóágyásból a kivénült növényeket, és a helyét újra feltörtük. Ezzel a tevékenykedéssel átléptünk a másodvetések időszakába, egészen korán. Tavaly ilyenkor még csak lamentálgattunk erről az állandóan visszatérő kerti munkáról, idén viszont már a tettek mezején tévelyeghetünk ezekben a jeles napokban. Naptár szerint még a "fővetések" időszakát éljük, így a most ültetendők akár főveteményként is teremhetnének, csak a korai vetés, a gyorsan termő fajta és a jó időjárás hármasának köszönhetően válhatott a fővetés másodvetéssé.

Mindig ámuldoztam azokon az útleírásokon és természetfilmeken, ahol bemutatták, hogy bizonyos éghajlatokon kétszer vagy háromszor is lehet aratni. Ha azonban jól belegondolok, ez nálunk is teljes mértékben kivitelezhető a zöldségeskertben. Igaz, gyümölcsöt, gabonát kétszer nem tudunk szüretelni-aratni egy év alatt, de a zöldségfélék kárpótolnak minket, ha kellő figyelemmel pátyolgatjuk őket.

Nem szeretném újra leírni azokat a másodvetésre vonatkozó dolgokat, amiket tavaly, tavalyelőtt már kiveséztünk tesómmal itt és itt. Idén a korábbi helyzethez és ezekhez az általánosságokhoz képest annyi a különbség, hogy az időnk több őszig, több az elvetendő mag, és melegebb is van, ez jó. Ennek megfelelően szeretném átgondolni, mi az, amit másodvetésbe rakhatok.

Mindenekelőtt a földterület. Mivel egyszer már „üzemben volt” a helyszín, illetve a talaj elkezdett újra megtömődni, a vetés előtti intenzív porhanyósítást nagy műgonddal végeztük el. A gyomtenger tetemes része átfedésben van a másodvetésre szánt placcal, a porhanyítás előtt háromtaligányi gazt voltam kénytelen a borsószárral együtt kivasvillázni a helyszínről, aztán jött az annyira imádott tarackgyökérszedegetés, acatkiszurkálás, kistraktor, megint gyökérszedegetés, gereblyézés és ezzel kész volt a rend a vetéshez. Nagyobb talajjavítási mutatványba ezen a részen nem akarok most belevágni, mert ez a rész kapott a télben tikganéport és fahamut is (ezért volt ilyen irdatlan gazos), viszont lazítás címén a kelés utánra hatalmas mulcsadagot tervezek kirakni ide.

Szóval előkészítve a ágyás, lehet reszelni a kapát.

A terület beültetését a következő módon gondoltam el:

A legszélét fenn kívánom tartani áttelelő vetemények számára: ide fokhagymát, Fernel elevenszülő hagymájának még meglévő egypár apró magoncát szeretném elültetni. Van még dughagymám, és megpróbálok őszig egy pamat sarjhagymát nevelni, amit szintén itt óhajtok nevelni. Ide kerül majd a spenót is, illetve a tél alá vetendő petrezselyem.

Most fogom elvetni edénybe az őszre való káposztafélék, karfiol, bimbós kel magjait. Közülük az Adventi kelkáposztának, a leveles és a bimbós kelnek lesz itt bérelt helye. Ezen kívül egy kis zug járni fog az őszi máknak és a tél alá vetett zöldborsónak. A telelő póré is ide kerül. (Olyan jó, hogy most már ezt a kis darabot kivonhattam az őszi generálszántás alól!)

Csupán egy igen csekélyke probléma van ezzel a szép tervvel. Mégpedig az, hogy a fentebb sorolt kertivetemények (a most palántakorú telelő póré kivételével) mindegyikét az augusztus-október közti időszakban lehet majd kiültetni. Addig pedig valamivel be kell vetni a földet a helyén, hogy ne megint mellkasig érő gazvadon legyen. Így ide még némi maradék dughagymát, egy tasak salátamagot, és rövid korai zöldbabot ültetek, de kísért az, hogy némi korai velőborsót még megpróbáljak idevetni.

A megdolgozott talaj egy részében már csemegekukorica kel, futós Juliskababbal kombinálva, illetve még egy porció zöldbab. A zöldbabot akár fő-, akár másodveteményként július derekáig lehet vetni, így még bőven van idő arra, hogy teremjen.

Egy bödönben még agonizál néhány tavasszal vetett brokkolipalánta, sürgősen kiültetem, illetve a Hungarian Black chili is cserépben van, az is erre az üres helyre vár.

Kaptam valahonnan ilyen „háziszedettféle” magból olyan csemegekukoricát, ami nem hibrid, tehát házi magszedés után nyugodt lélekkel visszaültethetem jövőre, ezt is elvetettem.

Van egy szinte teljesen kikeletlen takarmánykukorica-sor, oda meg rakok uborkát a tavalyi kukoricafuttatásos módszerrel.

Lóg egy ordas nagy vetőmagtároló bevásárlócekkerem a kazánházi ajtó mögé felakasztva: ott jó száraz és enyhe idő van mindig a magok számára. Időközönként fel szoktam túrni, és mindig van benne valami elkószált mag, amit AZONNAL el kell vetnem. A pénteki turkálás eredményeképpen találtam Rajnai törpe és Zsuzsi borsót, cékla-és cukkinimagot, korai sárgarépát, retket, áttelelő salátát. Ezeket még mind be óhajtom terelgetni a kert földjébe. A malaclopó alján azonban pár olyan tasak hedergett, amit tavasszal megvettem, aztán tisztára megfeledkeztem róluk.

Először is az olajtök. Nem tudom, érlelne-e termést őszig, de azért megkísérlem elvetni. Igaz, harmadik éve próbálkozom vele, és eddig még egyszer se kelt ki, de hát mindig a remény hal ki utoljára, az előtt még a tök is kidöglik…

Aztán találtam még vörös bazellamagot. Ez egy spenótféle zöldség . Egy – két év óta intenzív őszi-tavaszi spenóttermesztők lettünk, rákaptunk a házi spenótfőzelék, a spenótos galuska örömeire. Nyáron azonban sose sikerül megfékezni a spenót szárba szökkenését. Ezt pótlandó szereztem be ezt az eddig ismeretlen ehető pozsgás magját. Kíváncsi leszek, mire megyek vele. Remélem, finom, magérlelésig is eljutok vele, és meghonosíthatom a kertben.

Találtam még okramagot is, s ez is a földbe kerül a „mindig a remény hal meg utoljára” jelige keretében. Találtam még fél tasak kilométerbabot, ennek meg valami felfuttatószerkezetet kell gyártanom. Elvileg ilyenkori vetéssel még száraz babnak valót is lehet ültetni.

A másodvetések teljessé tételéhez két dolgot kell még figyelembe vennem.

Először is: ahogy haladunk előre a nyárban, úgy fognak egyre nagyobb területek megüresedni: a kiszedett hagyma, újkrumpli helyére is kell veteményeket terveznem, így az ágyások elrendezését jól át kell gondolnom. A másik meg: látogatást kell tennem újra a vetőmagboltban…

Összegzésképpen: a kert területének számomra optimális kihasználása érdekében fogok még cukkinit, uborkát, csemegekukoricát, zöldborsót, zöldbabot, hagymaféléket, céklát, spenótot, petrezselymet, sárgarépát, bazellát, okrát, tökféléket, kelkáposztát, karfiolt, bimbós kelt, brokkolit, leveles kelt, káposztát, salátát, retket. Szinte az összes zöldségféle még egyszer teremhet, mint amiket korán vetettünk – ne reklamáljunk, hogy nálunk nem terem meg semmi kétszer, irány a kert, még nem maradtunk le semmiről!

Élet a gaz alatt

Ez olyan posztcím, mint valami természetfilmé. Az ilyen címek hallatán az ember elméjének mélyéből David Attenborough vagy Cousteau kapitány merészkedne elő. Ez azonban csalás és ámítás. Szó sincs itt komoly, tudományos ismeretterjesztésről, a természet csodáinak művészi bemutatásáról, csak a kert jelenlegi prózai állapotáról.

De tenger is van és dzsungel, mégpedig gyomok tengere és gazok dzsungele – még mindig. Bizony itt önbevallás következik, még a kertes blogban két éve villantó „nagyokos” is ilyen gondokkal küzd, mint a gazok. Pedig aztán ha valahol, akkor itt kéne villantani arról, hogy hogyan ne legyen egy szál se belőlük. A jelen helyzetben azonban annyi gazom van, hogy tán összes olvasónk kertjében nincs annyi, mint nálam egyedül.

Az előzmény az, hogy időhiány miatt „kissé” hanyagoltam a gazolást. A kissé az időtartamra utal: nem sok ideig, körülbelül egy hétig nem értem rá ezzel foglalkozni. A meleg és az eső ellenem dolgozott: ordas nagy paréjok nőttek, Isten bizony a térdemig érnek. A gazból csak a hagymák hegyei látszottak ki, a sárgarépa fele és a cukkini eltűnt a szulákban, csak a retek felmagzott szárai kandikáltak ki a libatopokból, a mákot pedig érdekesen árnyalták a lilásan virágzó acatok. A paradicsomkordon mögötti rész kellemes zöldre váltott. A kukorica szélében lágy kalászokat ringatott az egérárpa. Tetszetős, sűrűn zöld összkép, és hát papíron hasznos, mert a sok gyom is termeli az oxigént, nemde?

Csakhogy a kertészkedés nem erről szól! Ennek megfelelően tegnap megkezdtem a gyomlálást. Kapálni nemigen lehetett a hatalmas gaz miatt, először mindent a tíz körmömmel kellett kezelésbe venni. Messzire nem jutottam, viszont vegyes tapasztalatokkal gazdagodtam a büdös, elfeketedett mancsokon kívül.

Az első: a gaz sok növényt megfojtogatott, igen, elvéve a napot, vizet, tápanyagokat.

A cukkini ilyen rémesen néz ki, miután kiszabadítottam a szulák fogságából:

Volt is mivel: ilyen betyár gyökerekkel éldegélt némely gaz.

Ami harmatgyenge, az a zeller, bár még így is jobb, mint tavaly ilyenkor.

A korai hagymák helye egyértelmű gaztenger, gyomlálás után csak kistrakizás jöhet szóba, aztán újra beültetés. A még ott agonizáló hagymákat felhúzkodom, a salátákat meg átplántálom valahová.

A rossz tapasztalatok után azonban jó dolgokra is felfigyeltem:

Például arra, hogy a paréjok egy része összeszedi a tetveket, így azok nem a paprikapalántákat, a babot vagy a borsót zabálják. (Nem tudom megérteni a fekete levéltetveket különben, hogyan nyomulhatnak egy olyan undorító szagú növényre, mint a paréj.) Ami még undorítóbbá teszi az egészet, hogy az ilyen tetves paréjok kihúzogatása közben a döglött levéltetvek dús nedve kellemesen árnyalja az ember lányának tenyerét. (Nehogy má semmi láccattya ne legyen ennek a szép munkának.) Katicából alig láttam egy-kettőt, lehet, hogy azoknak is túl büdösek a paréjon hízott tetvek? Azért reménykedem, hogy a kedvenc tápnövény kihuzigálása után a dögencek nem szoknak át a zöldségekre.

Másik kellemes tapasztalat, hogy a lágyszárú gazok dús burjánzása nyaffasztókörre rakta a tarackot. Tavasszal, amikor még nem kezdődött meg a kerti talaj betömörülése, talicskaszám szedtem ki a tarackgyökereket, de mindig újra előjöttek az éles levelű zöld hajtások, igaz, gyérebben. A sok paréj közt azonban valahogy kifulladtak, vagy nem volt elég nekik a napfény? Mindenesetre nem volt már olyan sok belőlük, mint két hónapja. Az acat is ritkább lett. Csak maradjon így!

A hármas számú tapasztalat: ott, ahol porrá vált tikgané, fahamu és fűrészpor keverékével lett a talaj javítgatva, ott a gazok különösen dúsan tették dzsumbujjá a hajdan patyolat ágyásokat. Úgy látszik, a fahamu tényleg jó talajjavító szer… J

A gazlepel azonban nem tudott erőt venni bizonyos növényeken. Íme, az első karalábé:

A földicserkók is nagyot nőttek a meleg hatására, így a gyomok közt is elboldogultak. Most már tényleg felfelé is növekednek, hamarosan karóra is igényt tartanak. Nagy örömmel láttam, hogy a májusi fagy után mindannyian megújultak a 15 tőből, csak egy purcant ki. Ettől függetlenül már csak tizenhárom van belőlük: a növendékek kísértetiesen hasonlítanak a magszár nélküli szőrös disznóparéjra, és egyet ügyesen ki is kapáltam közülük. Nem a gaztól dögledeznek tehát szegények. Összehasonlításképpen: balról a paréj, jobbról a cserkó.

Így a képen nem is tűnnek olyan egyformának, de az ágyásban a hasonló alakú ésszőrös, sűrűn összeboruló levelek között figyelni kell, hogy ne a veteményt huzigáljam ki, és a gazt hagyjam meg.

A római saláta a nehézkes kelés után olyan robbanásszerű fejlődést produkált, hogy a gazok a sűrűn növő salátával szemben teljesen esélytelenek lettek.

A paradicsomháló mögötti részt kell még alaposan kigazolnom.

A virágpalánták nevelőágya néz ki még minősíthetetlenül, de a kis növények tartják magukat.

Így a mai esti kerti program is megvan, csak neki kell látni. Még az a jó, hogy az évszakhoz és időszakhoz képest a talaj meglehetősen puha, vagyis a munka még könnyű és gyors.

Tegnap is nagyon jól haladtam, bár Nyunyit több ízben intenem kellett, hogy ne kurjongasson fennhangon: "Lapostetű, ágyi poloska!", és ne fényképezze a kapáló szomszédokat.

Bár nagy a meleg, ettől csak jobban fonnyadnak a kihúzott gazok, és a szúnyogból is kevés van. Ideális az idő a gazolásra, csak rá kell szánni magunkat! És aki szorgos, az számíthat a munka eredményére.

Gazolás közben valahogy sose jut eszembe, hogy a gazok egyike-másika számomra fogyasztható lenne. A megehető mivolt mindig a kertiveteményeké marad. Ettől még nem biztos, hogy nem hasznosul: jó adagokat szoktunk tyúkocskáink kiegészítő táplálására fordítani a kihúzott, de még egészen friss gazból. A csajok nagyon szeretik. Ettől lesz a tojás sárgája olyan igazán élénk, s ha megfőzzük, a sárgájának a külső részén megjelenik az a jellegzetes zöld sáv, az íz is erősebb. Vagyis a gaz sem megy kárba, a helyét meg, amennyire lehetséges, borsóhéjas, kaszáltfüves, mákegyelésből való és fűrészporos mulcs veszi át. A kitisztítottságot mindenképpen fenn akarom tartani, sokkal egyszerűbb, mint hagyni begazosodni, aztán meg hétszám gyomlálni. Most már jobban rá is érek, hamarosan szebb lesz a kert.

A gazok élővilága igencsak szegényes, a csigákon,

hangyákon, néhány krumplibogárlárván, és a hétpettyes katicákon

kívül csak a fekete levéltetvek képviseltették magukat nagyobb számban. A gyomlálással a katik vacsoraasztalát felszámoltam, de van még elég tetű a kertben! A gazok nagy részének pályafutása remélhetőleg a héten véget ér a kertben, remélem, a későbbiekben némileg tetszetősebb kerti fotókkal szolgálhatok. A kiszabadított vetemények pedig hamar erőre kapnak, és teremni kezdenek.

Nyáreleji idő

Már megint csak a semmit ragozom, amikor a heti kerti eseményekről írok, hiszen akinek csak a legcsekélykébb méretű kertje van, az is tudja, hogy a május az első szüreteken kívül a munkák tengerét hordozza. Vetés, palántázás, öntözés, gazolás, kapálás, ritkítás, mulcsozás, permetezés… kihagytam valamit? Mindez megvolt a heti repertoárban, nagyon részletekbe menően nem fogok rágcsálni rajtuk.

Vetni dinnyét vetettem, de nem apróztam el, egyenesen a ganédomb közepébe, az egy pont megfelelő hely a számára.

A palántázás terén a paprikák kiültetésében jeleskedtem. Ez a művelet egybeesett a mák ritkításával meg a mulcsolással: a kiritkított máknövényekkel azonnal takartam a paprikák talaját.

A kukoricát is muszáj volt kiritkítani, aztán meg megkapálni, ezt anyuci precízen elvégezte. A kelés elég jó, még majd fattyazni kell.

Öntözni is kellett a palántákat, a paprikákat, paradicsomokat, de nagyon jó, hogy ebbe a műveletbe a hétvégi több mint 10 mm eső alaposan besegített.

A kapálás és a gazolás egész héten ment, nincs is olyan rész, amelyet ne kellene állandóan tisztogatni, rettenetes nagy a gaz, szinte nem is lehet a végére érni.

Ilyenkor van emellett az az időszak, amikor a Gazdaszszony hátraroszog a kertbe, és mindig talál magának valami érdekeset, felfedez valami újdonságot.

Például azt, hogy érik az eper.

Meg hogy lehet már dézsmálni a zöldborsót. A hagyma pedig erdőbe ment át. Majd a sűrejét kiesszük, akkor lesz helye a többinek, hogy fejlődjön.

A cukkini méretes lapukat eresztett,

A sárgarépa pedig formás sort mutatott, miután kikotortam a húszcentis gazból.

Néhány érdekes dolog még: a Sub Arctic Plenty paradicsom már virágzik, pedig nálam még nem fordult elő olyan, hogy májusban termést sejtető virágokat hozzon bármely fajta paradicsom.

Mint megírtam, kétféle krumplink van. A petecsomókat, bogarakat egyforma "masszázsban" részesítettük a kapálás során. A kiflikrumpli most így néz ki:

A levelek színén - fonákán meglehetősen sok ronda lárva, nem is értem, honnan jöhetett elő ennyi, amikor leszedtük a petéket?

A Sárpo Mira meg így fest:

Rendben, a kép alapos tanulmányozása során felfedezhető egy darab krumplibogár-ülep, de ez nem az az agyonrágott, összekakált lombozat. Mondjuk ha én krumplibogár lennék, tutira én is a kiflikrumplira nyomulnék. Annak a hajtásai szaftosabbaknak, lágyabbaknak, zsengébbeknek tűnnek, a Sárpo Mira pedig eléggé kemény, szőrös levelű. Ebből azonban messzemenő következtetéseket nem vonok le, még soká van krumpliszedés, majd akkor kihirdethetem a csodás tapasztalataimat.

Ha már a krumpli-rokonságnál tartunk, vessünk egy pillantást a földicserkóra. A melegtől gyors fejlődésnek indult. A termesztési tapasztalattal rendelkező ismerősöm mondta, arra számítsak, hogy nagyon magas lesz, karózni kell majd. Ehhez képest vízszintben terjeszkedik.

Két kiveszettnek hitt növény is magától visszatért. Tavaly vetés nélkül még elég sok korianderünk volt, de idén már nyomát se láttam. Ma reggel azonban bóklászás közben felfedeztem néhány tövet, már virágban:

Az édeskömény ugyanígy visszatért. A nagy tövek kifagytak, de magról néhány növényke elő tudott bújni, ezeket féltve dédelgetem, szükség lesz a leveleikre, ha Andris már komolyabb adag pépecskéket bevág!

Egyenlőre ennyit röviden. Igazából nem szeretném közszemlére tenni a számomra minősíthetetlenül kinéző gaztengert, a kuszaságot, az összevissza csoportosított növényeket. Majd ha egy kicsit kisebb lesz a rumli, részletesebben írok. Addig azonban a kertben bujkálok kapával a kezemben blogolás helyett, most annak van itt az ideje.

Szépen búcsúzó hónap

idén a május, ezt pár képpel igazolnám. Rövid időm van, Andris csak 30 perceket alszik.
Írisz és lizinka

Termékenyül

Zászló

Szövetség

Légenygyülem-koncentrátum

Ezzel a „légenygyűjtés” szóval nem tudok betelni. Ez egy olyan szép, okos, hasznos dologra utal! Talán emlékeztek, a „lóbabó” termesztésével kapcsolatban találkoztunk ezzel a kifejezéssel. Egy aránylag ismert valamit takar, amivel első gimnazista koromban találkoztam biológiaórán (és mellesleg biológia érettségin is ezt a tételt húztam sok-sok évvel ezelőtt…). Ez pedig a nitrogénmegkötő baktériumok működése a pillangósvirágúak soraiban. A dolgok hőskorában még egészen jól tudtam a "légenygyűjtés" pontos folyamatát, most már azonban ide kell vágnom a precízebb leírást innen:

A baktériumok között vannak együttélők. Ilyenek például egyes növények, például a bab és a borsó gyökérgümőiben élő nitrogénmegkötő baktériumok, amelyek átalakítják, és felhasználhatóvá teszik a levegő nitrogénjét a társnövény számára. Azok a termesztett növények, amelyek gyökerében nitrogénmegkötő baktériumok élnek, jótékonyan hatnak a szántóföld talajának tápanyagtartalmára. Ezeket a növényeket gyakran vetésforgóba ültetik.

Képet is nézhetünk hozzá:

S hogy ebben mi az olyan csuda érdekes? Az, hogy idén valahogyan sokkal nagyobb területen van a kertben bab és borsó, mint tavaly. És reggel rám jött a megvilágosodás, hogy ez nemcsak a gyomromnak jó, hanem a kert földjének is, ebből komoly hasznot húzhatok, ha ésszel telepítem őket, és nem csak a megehetőségük miatt. Ezt alaposabban körbe kell járnom.

Először is a talajnak okozott gyönyörűségek kerülnek sorra – ez minden dolog elejes: a „légenygyűjtés” haszna. A pillangósok gyökerén éldegélő kis gombócok ugyebár a levegő nitrogénjét megkötve kvázi nitrogénes trágyával táplálják fel a talajt teljesen bio módon, s ha betakarítás után nem tövestől huzigáljuk fel a töveket, hanem a gyökerek a talajban maradhatnak, akkor lebomló szerves anyagaik a talaj humusztartalmát növelik.

Igen! Van a kemény, agyagos földű kertünk, amelyben a talajjavítás mindenféle házi praktikáival próbálkozunk, de a komposzt, tikgané, mulcs mennyisége – mint azt korábban elnyafogtam – sose elég. Vehettünk volna tavasszal szervestrágyát, amiről lebeszéltek: olyan érett ganét kínáltak jó drágán, amely tavaly egész évben gyomban állt. A trágyával egyetemben tetemes mennyiségű gyommagot is bevásároltunk volna ezzel. Műtrágyázni meg nem óhajtok: árt a talajnak, és még drága is.

Így örök gond a talaj javítása. A pillangósok egy elég „házias”, kellemesen kevés munkával járó talajjavítási lehetőséget jelentenek a számomra. A lehetőség teljes kiaknázásához azonban az alábbi dolgokat kell figyelembe venni.

Először is Kerpely Kálmán írása szerint az alábbiakat kell tudni( itt ez a lóbab példájánn van ismertetve, de szerintem minden pillangósra igaz lehet):

„Természetes, hogy a frissen trágyázott földben a lóbabó légenygyűjtő képessége alig érvényesűl, mert nitrogénszükségletét a rendelkezésre álló könnyebb forrásból, a talaj bő nirtogénkészletéből fedezi … A frissen trágyázott földben növekvő lóbabó gyökerein az ugynevezett légenygyüjtő gumók csaknem sima felületüek, míg a két év előtt trágyázott földbe került lóbabó gyökérgumói tele vannak kitüremlésekkel, szemölcsös kiemelkedésekkel, ami az ugynevezett „bakteroidok” jelenlétének biztos ismertető jele. A gyökérgumók magukban véve ugyanis még nem biztosítékai a légenygyűjtésnek, ez csakis a bakteroidok jelenlétében válik erélyessé, ami külsőleg a gumók felületének sürü szemölcsös kitüremléseivel válik felismerhetővé. Ha a gyökérgumókon ilyen bakteroidos kitüremlések egyáltalán nem, vagy csak csekély számban fordulnak elő ( mint pl. a frissen trágyázott földben), akkor a légenygyüjtés minimális és megfordítva.”

Magyarul: nem kell előzetesen agyonganézni a talajt, mehet a kicsinykét feljavított préribe a borsó és a bab, csak nedvesség legyen. Ebben van is igazság, a borsó sokszor túlélő jellegű életvitelt folytat, de a bab kényesebb.

Másodjára – és erre eddig nem is gondoltam – úgy kell összeállítanom év elején a vetési tervet, hogy a kert minden darabjára jusson a kerti szezonban pillangós termény: akár első- akár másodvetésként.

Harmadszor jó lesz, ha a gyökerestől kiszaggatással, bár igen kényelmes, felhagyok, és a gyökereket a földben hagyom. Idén már a kistraki nagyot fejlesztett a technológián, nem kell kézzel kapálgatnom az újraművelendő darabot, a gép elvégzi helyettem, elég a csoffadt szárakat levágnom.

Ezt pedig tökéletesíthetem azzal, hogy az üresen maradt, kevésbé gazos, és aránylag művelt területekre (pl. a krumpliszedés utáni földdarab) fehér mustármagot szórok ki, és az november végén úgy ahogy van, le lesz szántatva. Ezen kívül a nyár folyamán mulcs-mulcs-mulcs, télben fahamu, tikgané. Biztos kell egypár év, mire olyan lesz a kert, mint Hédié, de szerintem nem csinálom hiába.

Most pedig a szorgos légenygyűjtők munkájának eredményeként létrejött gyomorsimogató objektumokról értekezem.

Meguntam idénre az évek óta nagyjából mindig Kelvedon-törökbab-Maxidor fajtákon alapuló termelést, és valami újabbra vágytam. Nosztalgiával gondoltam a régi fehérbab-fajtákra, a rózsaszín kifejtőbabra. Idén formába lendülhettem. A borsók közül lett Rajnai törpe, Kelvedon, Zsuzsi és Carlos Oskar. A Rajnai évek óta nem volt, idén vetettem újra, és virított, gyors, bő virágzás után már érleli az ennivalót (nem lesz nehéz így kitalálni, hogy a héten mit fogok főzni…).

Téli vetéssel is jó termésbe ment tesómnál, de vicc, hogy későbben, mint az, amit márciusban vetettem el a mi kertünkbe. Szerintem ez annyira nem édes, de első zöldségként éhes sáskaként zabáljuk így is. (A borsó érése nekem mindig a nyár kezdetét jelenti. A nyár első napja múlt héten nem a 30 fokkal következett be, hanem amikor megtaláltam a párnaciha mögé dugott üres zöldborsóhéjat. Nyunyi ugyanis kiszúrta, hogy a lassan növekvő zöldborsóhüvelyekben a szemek egyre teltebbek és édesebbek, és a spejzban előle eldugott csoki felkutatására felhasználandó energiát inkább suttyomban zsebbe történő zöldborsószedésre fordította. Az elfogyasztást a Bibi Blocksberg című mesefilm megtekintése alatt vitte véghez. Azonban a héj kidobásával nem volt kedve bajlódni, így azt a kanapé díszpárnája mögé dugta. A gyors lebukás és az azt rövidesen követő szülői dörgedelmek nem maradhattak el, így most már a nass előállítására több időt fordít: a borsót kifejti egy tálkába, a héjakat beszuszákolja a tikudvar kerítésén a szárnyasoknak, és a mese alatt a tiszta szemeket eszi. )

Ezzel egyszerre virágzott el most a Carlos. Ezt tavaly másodvetésben neveltem először, érdekes ikres hüvelyeket hozott. Az íze az egyik legfinomabb borsóíz, de a szemek lassabban érnek be, így tovább maradnak édesek.

A másik két velőborsó-fajtához nincs mit hozzáfűznöm: finomak, és bőves teremnek idén a tavalyihoz képest: akkor rengeteg virág volt a növényeken, odáig voltunk, hogy hű! tutira mennyi borsónk lesz, közben meg a sok eső miatt nem porozódtak be a virágok.

Borsóból egész egyszerűen azért lett ennyi, mert anyuci nem találta elégségesnek a három parcellát, amit csináltam, és kiegészítette egy hatalmas negyedikkel. Így kiborsózhatjuk magunkat, pláne, hogy másodvetésbe is rakok belőle, erre a célra tartalékoltam némi Rajnait. A tavalyihoz képest kicsit korábban elvetve a korai borsó jó eséllyel hoz még egy kis csemegéznivalót őszre.

A babfélékből is sokkal több van. Kisiskolás korunkban még volt az általános iskolában gyakorlókert, és technikaórán sokszor ott kapirgáltunk áramkörszerelés, a martinkemence felépítésének elemzése meg más hasonló marhaságok helyett. Lényeg: nyolcadikra elsajátított még a legkapaundorosabb” gyerek is valami sekélyes, de használható kertészeti ismeretet. A napközi konyhája számára egész évben szükséges száraz fehérbabmennyiség itt termett meg: apró, hófehér, édeskés ízű szemek, amiből a főzelék roppanós virslivel kifejezett csemege volt. Egyszer még lopáshoz is folyamodtam miatta: hazavittem vagy tíz szemet az iskolaköpenyem zsebében, aztán otthon elültettem. Akkor egy-két évig volt otthon ilyen fehérbabunk, végül kiveszett a házi köztermesztésből szívem nagy bánatára. Idénre azonban sikerült felhajtanom belőle vagy harminc szemet, abból kijött egy sornyi bab. Még ha nem is eszünk belőle valami irdatlan mennyiséget, már akkor is megérte, mert legalább vetőmagom lesz jövőre.

A törökbab ugyanúgy megvan, mint tavaly, anyuci vetette el. Panaszkodott, hogy nem jól kelt, de szerintem még így is túl sok van belőle. Hihetetlen gyorsan fejlődésnek indult a kelés után. Ezért a babfajtáért annyira nem rajongok, a héjár vastagnak, a szemeket kásásnak és fojtogatónak érzem, de a termése igen megbízható, tavaly se hagyott cserben, amikor sorra hűltek meg a többi babok.

A futóbab választékában lesz még a Juliskababból, a magja örökbecsű háziszedett. A kilométerbab termesztéséről nem tettem le. Tavaly pocsék lett. A kerítés tövén akartam először nevelni, a dróthálóra futtatva, de ott kisárgult és kidöglött, pedig a talaj jó volt. Utána meg a kukoricásszegélyben akartam nevelni, tám mellett, de a változatosságért ott csak simán kidöglött. Azonban lelkem mélyén nem tudok megszabadulni tesóm tavalyelőtti, kilométerbabbal befuttatott kutyakenneljének látványától, ami alatt Vaki kutya boldogan hűsölt az augusztusi melegben. Belül az eb, kívül meg először egzotikus külsejű, kékes virágok, utána hatalmas, hatvan centis zöldbabok. Na, ez kell nekem! Idén dizájnos tám mellett próbálkozok: a Húsvét – szigeteki monolitokra emlékeztető síkhálós paradicsom-és uborkatermesztő tákolmányomat a héten kiegészítem majd földbe ékelt erős nejlonmadzag-kordonnal, amin megteremhet ez a zöldség. Csak ne szitkozódjak magamon, amikor majd öntözés közben jól belegabalyodok a madzagos támba, és pofával esek a sárgarépák közé. Bízom azért magamban, így piros és zöld változatban is fogok ilyenfajta babot ültetni a napokban.

Igazi zöldbabnak valót csak a borsó letermése után ( amikor már van pár üres terület a kertben) fogok vetni: a hagyományos sárgát és zöldet. Már korábban is szemeztem a fekete zöldbabbal, de sajnáltam rá a pénzt, egészen addig, amíg Brnóban 11 koronáért meg nem láttam csomagját. (Egy csomagban 30 darab mag van, itthon meg 10 darab 200 Ft körül)

Na, be is spejzoltam belőle (Röhögött is a cimborális társaság, hogy ilyen hülyék akadnak, akik beherovka helyett dughagymára költik a pénzüket. Én viszont megnyugodtam, hogy vannak még kertmegszállott botor lelkek rajtam kívül Mosonvármegyében. És bár bánom, hogy nem vettem még többféle magot, azért maradt beherre is…)

Vissza a fekete babra. Mivel magot kell róla szednem, most is el fogok vetni a készletből pár szemet, hogy őszre beérjen.

A még említésre érdemes babféle itt a lóbab, erről nem akarok külön mesélgetni, a múlt hétem megtettem. Ma reggelre azonban megfigyeltem: a.) hogy az elsőként kinyílt virágok már kis terméseket kötöttek,

b.) tényleg teli van tetűvel,

c.) a még meglévő virágoknak a pillangósokra nem jellemzően intenzíven édes illatuk van, így rajoznak körülöttük a méhek.

Két növénycsapat, amit röviden elintézünk a „bab” meg „borsó” szóval, pedig mennyi minden van mögöttük: dús talaj, zöld bokrok, piros virágok, gusztusosan pirosló kirántott hús üdezöld körete, kinyalogatott tányér, a fejtéstől fekete körmök, a kukoricával alkotott tömény dzsungel, franciasaláta… Mit csűrjem-csavarjam? Inkább vetek még egypár sort.