Régi gyümölcsfajtáink 3. Cseresznyék, meggyek

Nagyon kedvelt gyümölcs volt mindkettő, a meggy egészen ősi gyümölcsünk, de sok cseresznyefajtát már Lippai leírt a Posoni kertben. Vad változataik őshonosak nálunk, de a termesztettek sosem érték el azt az érdeklődést és eleganciát, mint az alma és a körte. Talán ezért könnyebb tájfajtákra bukkanni, főleg a meggynél a cigánymeggyek között.
Ha választunk, mindenkinek a májusi legkorábbi aprószemű cseresznyék, a ropogósok közül a Germersdorfi jut eszébe, meg a monília. Pedig kis utánajárással moníliára eléggé rezisztens, ízletes gyümölcsű fajtákat is ültethetünk. Meggynél pedig a pollenadók körüli frász, pedig ezt is ki lehet kerülni egy kis utánajárással.

Cseresznye

A cseresznye vad változatai őshonosak nálunk és a nemesítés irányvonala elkerülte a kastélykertes-redélylugasos úri módit. A 17. században már termesztésben voltak fekete, vörös, kétszínű és sárga fajták a Posoni kert tanúsága szerint. Sok régi, egyenesen középkori eredetű és újabb  fajtáról, valamint a cseresznyefa igényeiről olvashatunk a Biokultúra Egyesület összefoglalójában.  A Civil Génbank is ismertet hat fajtát: a Szomolyai rövidszárút, a Solymári politúrt, a Pomázi hosszúszárút, a Badacsonyi óriást, a Márki korait és a Gyöngyösi szívcseresznyét.

Fekete, fűszeres ízű az erdélyi eredetű Disznódi fűszeres cseresznye. Nevezetes a sárga színű Cserszegi mézes, amely a Balaton-felvidékhez kötődő tájfajta. Kétféle színű, sárgás-pirosas teljes érésében a Fertődi borostyán. A Buda környéki hegyekhez, Pomázhoz kötődik a Májusi korai, amely május második felében érik. Napjainkban is az egyik legpiacképesebb. Érdekes az  Ölyvedi fekete cseresznye története, amely szerint a 16. században Habsburg Miksa Verancsics Antal esztergomi érsektől levélben kért oltóágat ezen nevezetes nagyszemű fekete cseresznyéből kertje számára, levelében magyarul nevezve meg a községet.

Meggy

Már a neve is ősi szókincsünkhöz tartozik. Régi fajtái közül sokféle változatban maradtak fenn a sötétpiros-bordó, aprószemű, festőlevű  cigánymeggyek, a meggylevesek királyai. Közülük számos példányt lehet találni kivadult kertekben, a madarak elpotyogatják és magról is kikel. A halyag- vagy hólyagmeggy nem festő levű, savanykás. Bereczki Máté már a 19. század végén leírta a meggyek királyát, a Pándi meggyeket, amelyeknek népszerűsége máig töretlen, de a bő terméshez kell a közelben egy pollenadó, például egy Badacsonyi óriás cseresznyefa
A meggy egyébként kárpát-medencei örökség, nem kellően megbecsült hungarikum. Két legnépszerűbb exportfajtája az Érdi bőtermő és az Újfehértói fürtös, amely sok árudában elérhető. Utóbbiból különleges, eredetvédett pálinkát is készítenek. Hasonló a szerepe a Debreceni bőtermő meggyünknek is.

Újabb nemesítésű a moníliára rezisztens, aprószemű, de bőtermő Csengődi meggy, amely biotermesztésre is alkalmas lehet. További meggyfajtákról, például a korai Meteorról és a Pipacsmeggyről olvashatunk itt.

A nevezetes meggyek nemesítését jórészt Maliga Pál munkásságának köszönhetjük, megérdemli, hogy itt az írás végén megemlítsük a nevét. 
A sorozat további részei itt olvashatók:

Nosztalgikus bevezető

Almák, körték

Barackok, szilvák

Szamóca, málna, szeder, köszméte, josta

 Birs, naspolya, gesztenye 

Rezisztens szőlőfajták

Gyümölcsöskert hagyományos és modern nemesítésű, hazai gyümölcsfajtákkal

Régi gyümölcsfajtáink 2. Almák, körték

 Ezen gyümölcsök ősei Eurázsiában őshonosak, történetük a rómaiaktól a középkori kolostorkerteken és királyi udvarokon át vezet a 18-19. század fejedelmi udvaraiig, ahol a nemes almafajták kialakultak. Innen ered a támaszték mellett nevelt gyümölcsfalugasok kialakításának szokása. A polgári kertek számára aztán sok-sok fajtát nemesítettek a gyümölcskertészek, aztán ezek egy része eljutott hazánkba is. Sok jó gyümölcsű, ellenálló fajta származik ebből az örökségből, mint például a Cox renet, az aranyparmen, a téli citromalma, a Hardy vajkörte, a Papkörte, a Vilmoskörte, amelyeket ma is szívesen ültetnek a házikertekbe. De ezeken kívül van számos, a Kárpát-medencében kialakult, ellenálló, egészséges tájfajta és helyi változat is.

Alma:

Az alma-, körte- cseresznye-, kajszi- és szilvafajtákkal kapcsolatos ismereteket a Barna-féle faiskola honlapjáról vagy egy régigyümölcsös blogról lehet legügyesebben felcsipegetni, de mindegyik a Dr. Kerekes Lajos által szerkesztett Pomológia c. szakunkán alapul. Az előbbi honlapon a régi almafajták galériája is megtekintető. Egy kis válogatás, ízelítő az almafajtákból:

Az ellenálló, régi, magyar almafajták sorába tartozik az újra népszerű, márciusig eltartható, erdélyi eredetű, régen boglyafenéken érlelt Batul , a nyári Dallos alma, a fűsezres, nyár végén érő, őszön át eltartható Daru sóvári, a rétesnek való nyári Fontos alma, a télen át épen megmaradó, jellegzetesen zamatos ízű sárgászöld Húsvéti rozmaring, a szintén téli almának való Jász vadóka  (Barátalma), a Tiszamentéről származó, nyirkos talajra való Kenézi piros, a dél-magyarországi eredetű, télen át eltartható Nemes szercsika, az erdélyi eredetű, inkább hegyvidékre való Pónyik alma, a téli tárolásra való, kiváló Sikulai alma,  a különlegesen mély lilásbordó héjú, Debrecenhez köthető  Simonffy piros, a nagy, lapos gyümölcsű   Téli piros pogácsa,  a homoktalajra való  Zeliz alma

Aki igazán mélyen el akar merülni ebben a témában, annak még bónusz ajánlanám ezt a kertészetis PHD-munkát:  Szani Zsolt: Történelmi alma- és körtefajták a Kárpát-medencében a népi fajtaismeret és -használat tükrében.Teljes népi gyümölcs-kultúrtörténet, akár csak belelapozásra is.

 Körte:
A körtenemesítés a 19. században egyfajta úri sport volt, és a legjobbak közül sok nemzetközileg ismert vagy világfajtaként maradt fenn, számosnak ismét reneszánsza van. Kimondottan magyar fajták az apró, kora nyári Arabitka és Árpával érő körte, a középkori vagy még ősibb eredetű, augusztus végén érő Kármán (Kálmán) körte.
Kiszely István írja: A termesztett körte (Pyrus domestica Medik.) számos vad faj kereszteződésének az eredménye. Az ázsiai fajok géncentruma Közép-Ázsia. A körte az újkőkortól ismert gyümölcs, a Kárpát-medencében első lelete a bronzkorból származik. Körte szavunk is ótörök eredetű, első írásos előfordulása a Tihanyi apátság alapítólevelében 1055-ben fordul elő "kurtuel" néven. Ősi nyári körtéink: Eleve érő, Üdein érő, Pünkösdi, Cseresznyével érő, Árpával érő, Búzával érő, Apró muskotály, Elő érő muskotály, Muskotály, Gerellyes, Nágovics, Hosszúszárú, Császárkörte, Nyári pergamont, Szent Lórinc körte, Piros körte, Vörös körte, Vörös bélű körte, Vörös nyári és Zöld muskotály. Őszi körtéink: Hercsóka, Kozma, Zelenka, Mézes körte, Őszi muskotály és Salzburgi; téli körtéink: Babka, Carabella, Havasalji, Makária, Mészáros, Benedek, Mosóci, Telelő és Téli bergamot. További ősi körtéink: Budai kisasszony körte, Csákvári nyári körte, Egri körte, Erdélyi körte, Fehérvári körte, Fujtós körte, Korai szagos körte, Köcsög körte, Nyári Kármán (Kálmán) körte, Magyar kobak, Mogyoródi óriás körte, Mosoly körte, Őszi körte, Piroska körte, Szűcsi körte és Zöld Magdolna.
Nos, ezek jó részének vásárlás útján való beszerzése elég lehetetlen vállalkozás...

A sorozat további részei itt olvashatók: 

Nosztalgikus bevezető

Cseresznye, meggy

Barackok, szilvák

Szamóca, málna, szeder, köszméte, josta

 Birs, naspolya, gesztenye 

Rezisztens szőlőfajták

Gyümölcsöskert hagyományos és modern nemesítésű, hazai gyümölcsfajtákkal

Magyar gyümölcsfajtáink 1. Fajtaválaszték és a családi emlékek

Bár már tombol a tavasz és a  szabadgyökerű gyümölcsfák ültetési ideje lassan lejár, mégis szeretném körüljárni a kiskerti gyümölcsfaválaszték témáját. Sokat foglalkoztam ezzel az utóbbi időben, fellapoztuk a szakkönyveinket, végigkérdezgettük tesómmal az anyut, a dédit, az anyós-apóst, elgondolkoztunk a rossz és jó döntéseinken. Sok újdonságot tanultunk és jó sok információforrást gyűjtöttünk össze. Remélem, lesz aki hasznosnak találja. Mivel amatőr szinten műveljük a kertünket, vállalnunk kell, hogy a kis összefoglalónkban tartalmi hibák is maradhattak, ezért nem kis szorongással várjuk és kérjük szakvégzettséggel rendelkező olvasóink bírálatát, megjegyzéseit. Sorozatunk körüljárja az egyes gyümölcsök fajtaválasztékát, főleg a régi magyar fajtákat.

Egy  nehéz kérdés

Ha a házikerti gyümölcsösünkön töprengünk, akkor rögtön beleszaladunk a fajtaválasztás nagy kérdésébe. Növényünk ellenálló legyen, hogy ne kelljen (sokat) vegyszerezni de finom termésű is. Igazodjon a kertünk talaj- és klímaadottságaihoz, de figyelembe kell venni a méretét - kicsi kertbe ki akarna sok faóriást bezsúfolni? Kereshetünk bevált, régi fajtákat, vagy lecsaphatunk valami csábító újdonságra is. Az érésidő sem mindegy, teljesen mást várunk egy üde, korai nyári almától például, mint egy téli tárolásra valótól.

Mikor mi elgondolkodtunk a kiskerti, majdnem vagy teljesen bio, vegyszermentes módon nevelhető  gyümölcsfák kérdésén, hamar egy infódzsungel közepén találtuk magunkat a szempontjainkkal és nehezen találtuk a megoldást. Az út, amin elindultunk, a hagyományos magyar nemesítésű gyümölcsfák kiválasztásának az útja. S ezen az úton bizony hihetetlen mennyiségű kincset találtunk.

A korszerű gyümölcsnemesítés rengeteg új fajtát állít elő, a legkülönbözőbb célokra, amiben egyre nagyobb szerepet kap a fogyasztó igényének kiszolgálása, a szállítástűrés és a tetszetősség. De vannak például alaszkai klímára nemesített kétméteres meggyfák, amelyeket fagyvédelemül teljesen betakar a hó, vagy olyan szelektált cseresznyék, ahol a méret a lényeg. Versenyelőnyt jelent a szokatlan érésidő, amikor szezon előtt vagy után lehet s piacra vinni magasabb áron a gyümölcsöket. A házikertek gyümölcsösében ez az út szerintem nem igazán járható. Fontosabb a fák, cserjék egészséges, ellenálló volta, a viszonylagos termésbiztonság és a tárolhatóság/tartósíthatóság.

Indulásnak egy kis gyakorlatias összefoglalót ajánlok, mielőtt a hungarikumokra térnénk. Érdemes elolvasni a Szabad föld gyümölcsöskert-telepítési, hatrészes kis sorozatát, ami itt kezdődik. Ez a kis írás jól bevált gyümölcsfajtákat sorol fel, de nem feltétlenül a hagyományosakat és a helyieket.

Magyar nemesítések, kertészeti és népi fajtaörökség

 Mostanában kezd a figyelem a honi gyümölcsfajták sokfélesége, színes választéka felé fordulni, amely tulajdonképp vegyes örökség. Megtalálhatunk benne elfeledett, de nemzetközi elterjedtségű fajtákat, aztán helyi, népi fajtakincsbe tartozó gyümölcsöket is, de sok a magyar kutatóink, tudósaink által nemesített fajta. 

A gasztroforradalom megnövelte az élelmiszerekkel kapcsolatos elvárásokat és tudatosságot, ebbe beletartozott a választék bővítésének igénye is, aminek része a tájfajták és a belőlük készülő ételek, italok (újra)felfedezése. Másrészt a multicsömör, a válság miatt elszálló élelmiszerárak és a vidéki élet iránti nosztalgia is ide fordította sok ember figyelmét.

Sok gyümölcsfajta a népi örökség része, nagyanyók és nagypapák kertjeiben álló öreg gyümölcsfákként kell elképzelni ezt a kincset, amely még megmenthető átoltással. Ide tartozik sok jól termő, igénytelen és tájegységenként változó nevű nyári alma, aztán a télen jól tárolható pogácssaalmák, valamint számos magyar eredetű fajta. A téma egyik fontos szakkönyve Surányi Dezső Régi magyar ellenálló gyümölcsfajták c. füzetkéje, ami sajnos már nem nagyon elérhető, de a fajtalistája megtalálható a neten. A Natúrháló közöl egy rövid összefoglalót a szerző egyik előadásából.

A megmentésük utolsó órájához érkezett gyümölcs oltóága  jó kezekben kinccsé majd közkinccsé válhat, ezt példázza a pórszombati Kovács Gyula erdész munkája, aki saját kertjében hozott létre egy gyümölcsöskertet hagyományos fajtákból, amelyeket tilos forgalmazni. Interjút a gyümölcskertésszel itt olvashatunk. A HírTv-s riportot a Göcsej, Őrség almáiról, körtéiről pedig biztos sokan láttátok.

Ez pedig csak egy kistája az országnak...

 Ha vásárolni szeretnénk
 Van még néhány ilyen génbank az országban, amelyről a Tudatosvásárló.hu honlapon lehet találni egy elérhetőségi táblázatot. Megyénkben Sopronban Schekulin Miklós őrzi a kertjében számos múlt századi eredetű, ellenálló hagyományos fa egy-egy oltással szaporított példányát. Kecskeméten a Barna-féle faiskola foglalkozik szaporítással és árusítással, az árjegyzékük is fenn van a honlapjukon,de szemlátomást igen kapós az áru. Ha ez a beszerzési út nem járható, nekünk a puszta szerencse segített: bementünk a hozzánk legközelebbi faiskolába és régóta áhított egy szép, fejlett Húsvéti rozmaring-csemetével tértünk haza minden további ceremónia nélkül, hála a csornai faiskolának.

Családi emlékek

Ha visszaidézzük a család emlékeit és a nagymamák kertjére és a régi "hereföldi" gyümölcsfákra gondolhatunk, amelyek a rezisztens szőlőknél már emlegetett, bakművelésű Otelló-, Zalagyöngye- és menyasszonyszőlő-tövek között álltak. 

 Almákból mamánál az egyik csomagküldőnél ma is kapható Fehér Klára volt a nyári rétesalma, télire pedig Húsvéti rozmaring és Pogácsaalma adta a tavaszig eltartható friss gyümölcsöt. A Pogácsaalma a karácsonyi asztal dísze volt, ezt osztották annyi részre, ahányan voltak a családban. Halászi mama kertjében a szőlő közt meg volt egy olyan "csíkosalma", ami a Cox renettre hasonlított leginkább. Keresztanyáméknál Fontos alma állt a tyúkudvar közepén, ez is nyári rétesalma volt, olyan nagy gyümölcse is termett, hogy majdnem beszakította a palatetőt. Hulló gyümölcsét a szárnyasok sok-sok tojással hálálták meg. Szerintem ez a tyúkudvarba-a-potyogós-gyümölcsfát ötlet is sokat megmutat a régiek praktikus gondolkodásából. Egy másik ilyen hasznos szokás a 2-3 fából álló, más-más célra ültetett fajtasor. Almából egy nyári, egy őszi-kora téli, legalább karácsonyig kitartó és egy tavaszig elálló gyümölcsű fajta választása megadja a termésbiztonságot és változatosságot egyaránt.

Mamánál volt hatalmas szemű, mézédes zöldringló a kertben, amiből kompótot főztek meg ecetes savanyúságot. Tősarjakkal lehetett szaporítani. A ringlószilva talán az a gyümölcs, amiből a legtöbb itt-ott megmarad. Ezek általában közepes termésűek, augusztusi érésűek és nem magvaválók. Vannak köztük sárga- és vöröshéjúak egyaránt. Egyik példányuk nálunk a halászi strandon áll, "fosószilvának" nevezik. Augusztusban érik, citromsárga a termése, főleg a madarak meg a gyerekek szokták lecsipkedni az édesedő gyümölcsöket. Pálinkának is összeszedik a gyümölcsét, a ringlópálinka készítésének fortélyait sokan értik és aprólékos pepecseléssel egészen jó kézműves jellegű házipálinkák is készülnek a faluban.
Hasonlóképp a jól sarjadzó, magról is könnyen felújuló, festőlevű cigánymeggyek is fennmaradtak az elhagyott, elgazosodott gyümölcsösökben. 

Nemcsak a régi gyümölcsfajták vannak a kihalás szélén, hanem a régen eléggé általános oltótudomány, növénynemesítési szemesség és tapasztalat is. Férjem nagymamája például nagyon szerette a virágokat, s különös gondossággal figyelemmel kísérte a növekedésüket. Ha szép termetűt, különösen telt virágút vagy új árnyalatút talált, piros cérnával megjelölte és arról szedett csak magot. Petúniái, csillagfürtjei, kokárdavirágjai hullott magról mindenütt kikeltek, nevelőágyás csak a nemeseknek járt. Így érte el, hogy neki volt a környéken a legeslegszebb virágoskertje. Órákig el tudtunk beszélgetni vele a virágokról.  Ma ez a gondolkodásmód és praktikum bizony eléggé a múlté, nagyáruházban vesszük a magot, az a megszokott, de nem az a természetes!

A sorozat folytatása itt:

Almák, körték

Cseresznye, meggy

Barackok, szilvák

Szamóca, málna, szeder, köszméte, josta

 Birs, naspolya, gesztenye 

Rezisztens szőlőfajták

Gyümölcsöskert hagyományos és modern nemesítésű, hazai gyümölcsfajtákkal

Rendezkedés, készülődés

A mi hosszú hétvégénk is úgy telt, mint Egycseppkertben. Mi azonban még nem vetettünk semmit, csak a nehéz és kellemetlen kulimunkát végeztük el. 

Vendégeink is voltak: Jani apukája és anyukája a szőlőlugas alakító metszését jöttek el szakérteni, s bár évtizede elváltak, most metszőollóval a kézben sikerült ismét parázs hangulatot teremteni... Azt hiszem, nem lesz szükség egy jó darabig újabb családi buli szervezésére.  Másnap Jani áthozta a sógitól a robikapát és jól megdolgozta az egész zöldségest. Jó porhanyós lett a föld, már el is gereblyéztük. Már csak veteményezni kell.

Kitakarítottam az összes évelőágyást és meglepődtem, mennyiféle hagymás bújt elő mindenütt. Kinyíltak az első krókuszok és a kék törpe íriszeim. A hóvirágok spontán terjedő szaporulatai is feltűntek itt-ott, immár virágozva. Az eredeti tövek igen elsűrűsödtek, szét kell majd ültetni őket a tavasz végén.

Jani életében először egyedül metszette meg a gyümölcsfákat. Biztos, hogy nálunk sem tökéletes a végeredmény, de a nem megfelelően fejlődő részeknek jövőre megint nekieshetünk a metszőollóval. Lemosózni is fogunk, de már tavaszi hígítású mészkénlével. 

Készítettem egy fűszerágyást, pontosabban annak a helyét, aminek szegélye a sok gyökérről felújult agávésarj. Hátterébe jönnek majd a nagytermetű évelő fűszerek, a tárkony, lestyán, menta, citromfű. Elejébe pedig a fodros petrezselyem, a borsfű, oregánó, majoranna. Nem volt kis meló: kéttalicskányi fűcsomót ástam fel és hordtam el a tetthelyről. 

Kitakarítottuk a kertünk hátsó sarkát, az utolsó tuját is kipateroltuk a gyümölcsfák alól, a helyét fellazítottuk, ezt a területet a zöldségeshez csapjuk. Átültettük a fügénket a ház mögé (nem fagyott el!!!), a trombitafolyondárt a lugas külső feléhez, a fehér somot a gyep közé, szoliternek. Kijelöltük a gyerekek játékainak, homokozójának a helyét, ide valamiféle ülőkéket is tervezünk, azt hiszem, nagyobb, stabil  keményfa-kuglik is megfelelnek.

Az epreink már négy éve ugyanott voltak, most kiszedtem az összeset és új helyre telepítettem őket. Így most már egy ágyásban csücsül az összes zöldségeskerti évelő: a torma, a sarjadékhagyma, a zöldspárga és az eper. Az árnyékosabb részre kerültek az erdei szamócák, a naposra pedig a nagyszeműek. 

Az eprek helye tele van apró évelő gyomokkal, főleg kerek repkénnyel. Fűzöm az életem párját, tegyen még egy kört itt azzal a talajtúró Robikával, cserébe én meg gereblyézek. Ezzel a területtel is a zöldséges nagyobbodik. Szóval lesz majd dolgom a nyáron.

Végül örvendeztünk a tavaly az ágyásban bent hagyott fokhagymáknak, petrezselymeknek, meg az áttelelt, jó erős spenótnak. 

Most már csak az első magvetés van hátra, amit a héten biztos megejtünk. Elég száraz a föld, áztatni kell a magokat, azt hiszem.  Ja, és a kajszin már pirosodnak a bimbók, nemsokára virágzás lesz.

Még néhány fura kerti praktika

 

Ugyanabból a könyvből szemelgetek most is, amelyből a Csudabio és a Faápolás erős idegzetűeknek című bejegyzések születtek. Zöldségtermesztési praktikákból következik néhány. Ezek nem olyan gyomorforgatóak, inkább fura eljárások. (Bizony, szerzőtársam gyengéden emlékeztetett rá, hogy a vasárnapi ebéd után lelketlenség kedves olvasóink gyomrát ilyen rémes tartalmú posztokkal megbolygatni.... Így most néhány szelídebb trükk következik a Hasznos házi jegyzetekből, 1826-ból.

A NEGYEDI HÍRES VERES-HAGYMÁT ÍGY VETIK.

A jó kövér földet Karácson-tájban, amint az idő engedi, meg-szántván, a veres-hagyma-magot petrezselyemmel vegyest vetik el; ez már akkor, mikor más veti a hagymát, mogyorónyi nagyságú lesz. Eleinte sűrűnek látszik, s a petrezselyem csak tengődik, de elébb ki-szedetvén a veres-hagyma, az azután kap fel, és karnyi vastagságnyira nő.

VERES HAGYMÁT NAGYRA NEVELNI.

Tartsd a veres-hagymákat egész télen által, a meleg kementzénél, ottan nagyon meg-fonnyadnak, és tavaszkor jó földbe el-ásván, nem hajtanak ugyan szárat, de a kövér földbe úgy meg-nőnek, hogy egy fontosak-is fognak köztők találkozni.

NEGYVEN-NYÓLTZ ÓRA ALATT SALÁTÁT TERMESZTENI.

A magot pályinkába áztasd, s a földet, mellybe jövénd galamb-trágyával, és el-porlott régi mészszel vegyítsd; tévén közibe egy kevés frissebb óltású meszet is.

DINNYÉT MEG-NEMESÍTENI.

A Régiek száraz rózsa-levél közt tartották a magokat, és úgy ültették el; mások tejbe vagy mézes vízbe áztatták harmad nappal az ültetés előtt. Most Franczia-országban illy módot találtak fel: midőn már a Dinnye éréshez készűl, a levélnek alsóbb lapja alá szerecsen-dió, s narancs-virág, vagy más fűszeres vizet tesznek csészében vagy tányéron, olly formán, hogy a Dinnye levelei annak a szeszét magokba vegyék, és a gyümölcseikkel-is közöljék.

Toldozás-foldozás

Nincs olyan, legalább egy tenyérnyi kerttel rendelkező ember, aki ebben a gyönyörű időben ki ne látogatott volna a kertbe, nekem is ide vezetett az első utam, mihelyst megtehettem. Határozott céllal indultam hátra: a telelő zöldségek ágyásában levő kifagyott növényeket szerettem volna újakkal, friss vetéssel pótolni. A kertben igazi tavaszi hangulat: a túlnani második szomszéd éget, azontúliak bömbölve hallgatnak valami reggae-t, odább vakbuzgalommal egy robikapát óhajt berántani a harmadik szomszéd, miközben hangosan szitkozódik, többi családtagja mellette áll, és csípőre tett kézzel bámulja. A szomszéd rottweilere ugyanolyan büdös, mint tavaly, és ugyanolyan szeleburdin egyensúlyoz az ól tetején. Tartós melegedést jósol, hogy Mosonból megint idehallatszik a motorvonatok tülkölése, a föld valami egészen elképesztő illatot áraszt, sanyibogarak pirulnak a kerítés tövén. Minden csupa élet és mozgás. Cipeltem az egyetlen kapát és gereblyét, ami tavaly őszig nem esett le a nyeléről, Nyunyi buzgón kísért, ő is kertészkedni akart. Felszerelkezett: hozott magával egy plüss nyulat, egy kismalacot, egy esernyőt, egy polifoamot, két fej ezüstfehér hagymát, egy üveg csapvizet, egy DM-es szatyorban kis plédet, kiskapát, kisgereblyét és lapátot, illetve üres műanyag edénykéket, meg egy locsolókannában vizet. Mindezt egy kis laftikában húzta maga után.

Az érintett kertrészt alaposan megvizsgálva még elszomorítóbbnak látszik a helyzet: gyakorlatilag alig maradt valami, amit a fagy, a varjak ne tettek volna tönkre. A kárt már múlt héten leírtam, most a helyrehozatal módját részletezem.

A fokhagyma sorában a hiányzó részekre pótgerezdeket duggattam. Nem lesz egyöntetű az ágyás, de inkább legyen kusza, mint üres. A spenótvetés egy része is hiányos. Itt nem a fagy tett károkat, hanem egész egyszerűen ki se kelt a vetés. Nos, itt az űrt madár-és tépősalátával töltöttem ki. A mákot is pótolnom kellett. Az ősszel kikelt mák még messziről se hasonlított a tavalyelőtt áttelelt dús rengeteghez, orromat a földbe verve kellett megvizitálnom, hol vannak a kis növénykék, hol éltek meg olyan sűrűségben, hogy érdemes meghagyni őket, és mi a kifagyás határa. (Biztos is voltam benne, hogy a robit berántani próbáló família félhalkan röhög rajtam, vagy azt gondolják, mohamedán hitre tértem…) Utána gyengéden felkapáltam a földet, s a beáztatott tavaszi mákmaggal kipótoltam a sorokat. Furán fog kinézni, ha majd hajtani és virágozni kezd, de oda se neki!

Az áttelelő káposztafélékből ha tíz tő megmaradt, akkor sokat mondtam. A kidöglötteket szívfájdalom nélkül kikapáltam, és a helyére hagymapürével csávázva retekmagokat vetettem. Lett így egy olyan ágyásom, ami meglehetősen kusza képet mutat, ha hajtani kezd. Sebaj!

Közben Nyunyi mérgesen bőgni kezdett. Faggattam, mi a gond, végül kivallotta: ő azért hozta hátra a két fej fehér hagymát, mert ő azt el akarta ültetni, hiszen azt mondtam, hogy fokhagymát is duggatunk, nem? Elszégyelltem magam: ontom a sok kerti okosságot, a lányom meg azt se tudja, hogy a cseh fehér hagyma nem fokhagyma! És ezzel eszembe juttatta, hogy ebből a cseh hagymafajtából szerettem volna nagy hagymafejeket is ültetni, magneveléshez! Így szegény leánykám anyai oktatásban részesült a fok-és vöröshagyma közti különbségről, aztán nagy szorgalommal elültette a nagy hagymafejeket, és megígérte, hogy gondoskodik majd róluk.

„Nagy” veteményezésbe, tehát borsó, hagyma, zöldség, virág vetésébe még nem fogtunk bele, a kert tárcsázatlan. Kaptam ígéretet még egy darabka felásására, utána fogok belevágni a nagyobb projektekbe. Ettől még izomlázam se lett, igaz, a hantok a téli fagyban teljesen széthullottak.

Előrefelé ballagva bizony levontam a tanulságokat az áttelelő vetésekről.

Idén is szeretnék teret hagyni ezeknek a veteményeknek. Kapható áttelelő vöröshagyma és zöldborsó, fejes káposzta és téli brokkoli, dőreség lenne ezeket kihagyni. Viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy az ilyen veteményezés sokkal jobban függ az időjárástól, és az erős hideget a télállónak mondott zöldségek legalább annyira megsínylik, mint a kánikulát. Jobban kell hát védeni őket. Mindenekelőtt erős, fejlett növényeket kell kiültetni, nem ujjnyi palántákat, ehhez már augusztusban el kell kezdenem az előnevelést, a telelő póré magjait pedig már júniusban el lehet ültetni. Az se megoldás azonban, ha egészen nagy növényeket ültetünk ki, mert azoknak a nagy levelei sokkal érzékenyebbek a fagyra.

A talajt mindenféleképpen takarni kell. Ez a hidegtől is véd, megfelelő az avar is, vagy bármilyen nyesedék. Az őszi hagymavetésekre azonban nincs mese, hálót kell tenni. Bizony, a közeli diófán egész varjúcsapat tanyázott, és nemegyszer láttam, buzgón guberálják a kertet. A kis hagymákra vadásztak. Csak a háló segít ilyenkor, jó erősen a földbe rögzített sarkakkal. A legfontosabb: itt lelkiismeretesen kell ezeket a feladatokat elvégezni. Nyáron az ember nemegyszer úgy van: „á, ma nincs kedvem öntözni” vagy „majd lemulcsozom,ha olyan hangulatom lesz…” A melegben még ez elmegy, a növény eléldegél azért mindennapi víz nélkül, pláne ha esik is közben, mulcs nélkül is megvan. Télen nem lehet ennyit gatyázni, a növények élete múlik a lustaságunkon. Részben én is magamnak köszönhetem a tavalyelőtti vetések szép fejlődéséhez képest vett balsikert: kicsi növények kiültetése és nem tökéletes takarás után jött a hatalmas fagy. A tanulságok ismételt levonása után ősszel más taktikát próbálok majd bevetni a hajtatáshoz. Bízom benne, hogy most már minden sokkal jobban fog menni!

Dunazug

Bár az idei tavasznak még igencsak az elején járunk, mégis elindultunk egy kis kirándulásra, hála a gazdasági válság miatti szabadságnak. Esztergom környékét jártuk be hármasban, babával.


 Strázsa-hegy

Esztergomot őrzi ez a nem túl magas hegyecske, a Pilis legnyugatibb nyúlványa. Csúcsáról valóban kiválóan szemmel lehet tartani a várost és a tőle északra-nyugatra-délre elterülő vidéket, így nem csoda, hogy hosszú ideig katonai jelentősége volt. Most a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében áll, tanösvényt alakítottak ki rajta.  Távolról csak dombocskának látszik, de lejtői helyenként akár 45°-ban is emelkednek, jó túracipő kell az 1200 m hosszú ösvény bejárásához. Az út jelentős része szerpentinszerűen kígyózik.

Látnivalói (szezonban) a gyurgyalagok telepe, gyíkok, nádirigók. Velük még nem találkozhattunk.

De a mohák, csipkebogyók, zölden áttelelt tölgycsemeték azért megragadták a szemet.

 

A hegy oldalában sebként mutatkozik az a sziklás rész, ahol régen a katonák kommandózhattak, ez most a fali gyíkok élőhelye.

 

A hegy tetején, egy kis fennsíkon kilátótornyocska álldogál, ami most még zárva volt.

A tövéből pompás kilátás nyílt a városra és a Suzuki-gyárra, a készleten álló sok-sok kocsival.

 

A keleti-északkeleti irányban nyújtózó Pilis vonulatát is megcsodálhattuk

 

Esztergom

Gondolom, aki járt itt, úgy van ezzel a szép és ősi kisvárossal, hogy sokkal jobb sorsot érdemelne. A közelmúlt problémái meglátszanak a városképen: sok a takarítatlan, csikkes-faleveles rész, a romos vagy felújításra szoruló épület. Azért persze rengeteg a gyönyörű részlet is. 

Padok a sétálóutcán:

Babits szobra:

Dömös

Tettünk egy kellemes kis gyalogtúrát Dömösről a Rám-szakadék felé a Malom-patak völgyében. A falu szélén egy karámban vígan mutogatták magukat a szamarak, birkák, kecskék Andris nagy örömére.

Botrány!! Fekete bárányok nyilvános szoptatása!! :-))

Ez a láncos kecskebak igencsak gondolkodóba ejtett. Bizonytalan az identitása. Vajon rocker vagy punk? Népszámlálóbiztoshoz méltóan politikailag korrektül fogalmazva feltettük neki a kérdést, de csak annyit mondott meeeeee, és méregetett a kocka pupilláival. Olvasóim segítségét kérem a meeeeeghatározásban.

Volt azért hófehér kecske is, ő a kecskeangyal szerintünk.

 A völgy eléggé fagyzugos, a patak is sok helyütt a jég alatt csordogált, ennek ellenére már megpillantottuk az első téltemetőt.

Milyen látnivalókat ad még ez a könnyen járható sétaút?

Erodálódó partoldalakat, kapaszkodó fagyökereket.

Kis zuhogókat, különös jégfigurákkal.

Télizöldet és sok, üdezöld mohát, páfrányt.

Holt fákat, amelyek élőhelyet adnak gombáknak, rovaroknak.

A völgyecske közepénél találhatjuk meg a Szentfa-forrást és kápolnát, egy múlt századi Mária-jelenés kedves emlékét. A kis kegyhelyet most is sok friss virág díszíti. A forrás neve a század történéseit tükrözi. Volt Szent Margit-, Kaincz Rudolf-forrás is, most épp Szentfa-forrásnak hívják.

Ez a hely azonban nemcsak a hívők búcsújáróhelye. A szép emlékű Budapest Televízióból ismert Magyar-Kovács András táltos (tudjátok, aki meglátja az ágyunk alatti vízeret a tévén keresztül) iskolája és műhelye alakított ki egy pihenőhelyet? kultuszhelyet?

 

 

Emese anyánk Szent Mártonnal, Mária Magdolna pedig Szent Miklóssal szomszédol.

Élő és halott fa párban.

Dobogókő

Nagyon kiépített hely, még a hidegben is sok turistával. Útjai babakocsi-kompatibilisek lettek volna, ha nem borítja őket olvadó-visszafagyó, tömör jeges hó. Ami miatt mégis nagy élmény volt látni ezt a helyet, a Dunára és a környező hegyekre nyíló pazar kilátás.

Megint a táltosok...Komoly kultuszhelyük van Dobogókőn is.

A beteg bükkökön farontó gombák üldögélnek a hidegben.

Az erdő talaját még csaknem összefüggő hó borítja.

És íme, a hegyek, a vizek, a csodás kilátás:

Megpihentünk az Eötvös-pihenőházban, ahol a magyar turistáskodás számos relikviáját őrzik. Most vendéglő üzemel az épületben, de a helyszínen kiállított régi fotókon még tehenek legelésznek a hegytetőn... Egy helybélivel beszélgetve kiderült, hogy Dobogókő eredeti hagyományai szerint a csóri értelmiségiek kirándulóhelye volt, nem ám milkós menedzserképzéseké, meg szeretőiket wellnesshotelben bújtató-kiélvező vén fukszosoké... No, de hát változik a világ.

A Magyar Turista Egyesület korabeli, gyopáros címere: